BETÖRÉSES LOPÁS ZÁRADÉK mintaszakaszok

BETÖRÉSES LOPÁS ZÁRADÉK. A betöréses lopás-, és rablásbiztosítás kártérítési limitjei, biztonságtechnikai előírásai A biztosító a betöréses lopás és rablás károkat az épület, lakás, illetve helyiség káridőpontban megvalósult védelmi kategóriájának megfelelő határösszeg- ig, azon belül maximum a biztosítási összegig téríti meg. A „Betöréses Lopás Záradék” 1. számú melléklete a védettségi kategóriák meghatározását és az egyes védettségi kategóriákhoz tartozó kártérítési határ- összegeket, a „Betöréses Lopás Záradék” 2. számú melléklete a káridőpontban megvalósuló védettségi kategória megállapításának szempontjait, a „Betö- réses Lopás Záradék” 3. számú melléklete a védettségi kategóriák kialakításához szükséges biztonságtechnikai műszaki követelményeket tartalmazza. A kártérítési limitek meghatározása, valamint a védelmi előírások a MABISZ által 2007. október 01-jén kiadott „BIZTONSÁGTECHNIKAI ÚTMUTATÓ A BETÖRÉSES LOPÁS-, RABLÁSBIZTOSÍTÁSI KOCKÁZATOK KEZELÉSÉRE” című iránymutatás alapján készült.
BETÖRÉSES LOPÁS ZÁRADÉK. A betöréses lopás- és rablásbiztosítás kártérítési limitjei, biztonságtechnikai előírásai A biztosító a betöréses lopás és rablás károkat az épület, lakás, illetve helyiség káridőpontban megvalósult védelmi kategóriájának megfelelő határössze- gig, azon belül maximum a biztosítási összegig téríti meg.
BETÖRÉSES LOPÁS ZÁRADÉK. A biztosító a betöréses lopás károkat az épület, lakás, illetve helyiség káridôpontban megvalósult védelmi kategóriájának megfelelô határösszegig, azon belül maximum a biztosítási összegig téríti meg. A határösszegeket és a védettség megállapításának szempontjait a „BETÖRÉSES LOPÁS ZÁRADÉK” 1. és 2. számú melléklete tartalmazza.
BETÖRÉSES LOPÁS ZÁRADÉK. 1. SZÁMÚ MELLÉKLETE
BETÖRÉSES LOPÁS ZÁRADÉK. A betöréses lopás- és rablásbiztosítás kártérítési limitjei, biztonságtechnikai előírásai A biztosító a betöréses lopás és rablás károkat az épület, lakás, illetve helyiség káridőpontban megvalósult védelmi kategóriájának megfelelő határösszeg- ig, azon belül maximum a biztosítási összegig téríti meg. A „Betöréses Lopás Záradék” 1. számú melléklete a védettségi kategóriák meghatározását és az egyes védettségi kategóriákhoz tartozó kártérítési határ- összegeket, a „Betöréses Lopás Záradék” 2. számú melléklete a káridőpontban megvalósuló védettségi kategória megállapításának szempontjait, a „Be- töréses Lopás Záradék” 3. számú melléklete a védettségi kategóriák kialakításához szükséges biztonságtechnikai műszaki követelményeket tartalmazza.

Related to BETÖRÉSES LOPÁS ZÁRADÉK

  • Betöréses lopás 1.1 Betöréses lopás a biztosított ingóságokban betöréses lopással összefüggésben keletkezett kár. Betöréses lopás biztosítási esemény akkor következik be • ha a tettes a lopást úgy követi el, hogy a kockázatviselés helyén lévő épület lezárt helyiségébe erőszakkal behatol, • ha olyan nyitott ajtón, ablakon keresztül hatol be, melynek az alsó éle az alatta lévő járószinttől mérve 3 méternél magasabban van, és ezen szintkülönbségen belül nincs feljutást segítő beépített létra vagy állványzat, • ha a tettes a lopást vélhetően ál-, hamis vagy zárfésűs kulccsal, illetve olyan eszközzel, módszerrel követi el, amely nem hagy a zárbetétben, zárszerkezetben külső szemrevételezéssel erőszakos behatolásra utaló nyomot, de független zárszakértő az idegen eszköz használatát igazolja, • ha a tettes a lopást a szerződés szerinti betöréses lopás, rablás vagy besurranás megvalósulásával megszerzett kulccsal követte el. Jelen biztosítási esemény kapcsán a Biztosító a társasházi, lakásszövetkezeti lakóközösségek által közösen használt tárolóból történt betöréses lopáskárt a Vagyonvédelmi mellékletben szereplő értékek 50%-a erejéig háztartási ingóságokra vonatkozó, minimális mechanikai védettségi szintjéhez tartozó limitig téríti meg. A Biztosító nem téríti meg a társasházi, lakásszövetkezeti lakóközösségek által közösen használt folyosókról és közlekedőkből eltulajdonított vagyontárgyakat még abban az esetben sem, ha az a terület, ahonnan eltulajdonították, zárható. 1.2 A Biztosító nem nyújt fedezetet és nem vállalja a kockázatot, ha 1.3 A Biztosító a betöréseslopás-károkat a kötvényen feltüntetett biztosítási összegig téríti meg, az alábbi korlátozásokkal:

  • Szolgáltatói felmondás az Előfizető díjtartozása esetén (1) A Szolgáltató jogosult az előfizetői szerződést 30 napos felmondási idővel mondhatja fel, amennyiben az Előfizető az esedékes díjat a jogkövetkezményekre figyelmeztető első értesítés elküldését legalább 15 nappal követő második értesítés megtörténtét követően sem egyenlítette ki. (2) Ha az Előfizető az első értesítés kézhezvételét követő 30 napon belül díjtartozását kiegyenlíti, az előfizetői szerződés nem szűnik meg a Szolgáltató felmondásával. Erről a Szolgáltató köteles az Előfizetőt haladéktalanul értesíteni. (3) Nem jogosult a Szolgáltató díjtartozás miatt felmondani a szerződést, ha a.) bruttó 10 000 Ft-nál nem magasabb havi előfizetési díj esetén, ha a díjtartozás összege nem haladja meg az Előfizető havi előfizetési díjának megfelelő összeget, illetve

  • Előfizetési díj (műsorjel-elosztási szolgáltatás előfizetési díja) A havi előfizetési díj olyan díj, amelyet az előfizetői szerződés alapján havonta (illetve a számlázási gyakoriságnak megfelelő gyakorisággal és arányos mértékben) számít fel a Szolgáltató a szolgáltatásnak az előfizetői hozzáférési ponton keresztül történő nyújtásáért és a rendszer üzemeltetéséért, karbantartásáért valamint hibaelhárításáért. Egyéni előfizető 3 db végberendezést csatlakoztatva egy havi díjat, illetve ennél több végberendezés esetén plusz előfizetési díjat fizet. Üzleti/intézményi Előfizető a szerződött vevőkészülék darabszám után meghatározott havi előfizetési, díjat tartozik megfizetni. A havi előfizetési díj mértéke előfizetői kategóriánként (egyéni és üzleti/intézményi), fejállomási területenként, szolgáltatott műsorszerkezetenként, program-csomagonként és a hálózat műszaki állapota szerint különbözhet. A kizárólag közszolgálati műsorokat (televízió, rádió) tartalmazó műsorcsomag előfizetési díja kizárólag a hozzáférés biztosításához kapcsolódóan a hozzáférés költségeit tartalmazza. Az előfizetési, illetve jeltovábbítási díjak alapjául szolgáló programcsomag-kiosztásokat, az Előfizetők által fizetendő előfizetési, illetve jeltovábbítási díjakat a jelen ÁSZF 4. számú melléklete tartalmazza. A Szolgáltatóval kötött külön megállapodás esetén soros rendszeren az egyes Előfizetők egyedi meghatalmazása alapján a szolgáltatás nyújtására Társasházzal, vagy Lakásszövetkezettel, mint az előfizetők képviseletében eljáró személlyel is köthető szerződés. Ebben az esetben a felek az előfizetési díj tekintetében külön szerződésben állapodnak meg.

  • Az előfizetői szolgáltatás minősége, biztonsága 4.1. Az előfizetői szolgáltatás az elektronikus hírközlési szolgáltatás minőségének az előfizetők és felhasználók védelmével összefüggő követelményeiről, valamint a díjazás hitelességéről szóló NMHH rendeletben meghatározott egyedi, továbbá a szolgáltató által önként vállalt egyedi szolgáltatásminőségi követelményeinek célértékei 4.1.1. A Szolgáltató az előfizetői szolgáltatásokra a 3. sz. mellékletben meghatározott egyedi szolgáltatásminőségi célértékeket biztosítja az Előfizető által rendeltetésszerűen használt előfizetői hozzáférési ponton. 4.1.2. Ha a Szolgáltató a 4.1.1. pont szerinti vállalását az előfizetés időtartama alatt nem tudja betartani, az Előfizető a 13/2011. (XII. 27.) NMHH rendelet szerinti kötbérre jogosult. 4.1.3. A minőségi célértékek értelmezését a 3. sz. melléklet tartalmazza. 4.1.4. A Szolgáltató kivételesen indokolt esetben jogosult a minőségi célérték vállalt paraméterektől eltérő, csökkentett minőségi célértékekkel való szolgáltatás nyújtására. Ezen szolgáltatásokat a Szolgáltató a 4. sz. mellékletben jelöli meg, a célértékeket pedig a Szolgáltató külön köteles a földrajzi terület és/vagy csatorna megnevezésével tételesen feltüntetni a 3. sz mellékletben. Ezen földrajzi terület és/vagy csatornák vonatkozásában minőségi reklamációt az Előfizető csak a csökkentett minőségi követelményeket el nem érő vételi minőség esetén tehet. Csökkentett minőségi követelményű szolgáltatás nyújtására a) csökkentett műszaki minőségű csatorna felhasználásával vagy b) a teljes értékű szolgáltatás követelményeinek meg nem felelő minőségű bejövő műsorjel vétel esetén kerülhet sor. A teljes értékű szolgáltatás követelményeinek meg nem felelő minőségű bejövő műsorjel vétel esetén a médiaszolgáltatás csatornacsomagba foglalása akkor indokolt, ha az adott médiaszolgáltatás vételét annak tartalma/témája miatt az előfizetők jelentős része előfizetői felméréseken alapuló nézettségi adatok vagy médiaszolgáltatási piaci információk alapján – igényli. 4.1.5. A szolgáltatás minőségét a Szolgáltató ellenőrzi a) a fejállomáson szemrevételezéssel folyamatosan és méréssel legalább félévente rendszeresen, b) a gerinchálózaton meglevő mérőpontokon keresztül rendszeresen, c) az előfizetői hozzáférési pontokon időszakonkénti szúrópróbaszerű méréssel, illetve d) az Előfizető minőségre vonatkozó panasza esetén az Előfizető előfizetői hozzáférési pontján a panasztól függően objektív módon méréssel és/vagy szubjektív módon szemrevételezéssel. A méréshez a Szolgáltató megfelelő műszert és szükség esetén ellenőrző végberendezést alkalmaz. A mérés eredményeit a Szolgáltató dokumentálja. 4.1.6. Ha az előfizetői panasz miatt lefolytatott mérés eredményét az Előfizető vitatja, a vita eldöntése érdekében az Előfizető jogosult a hírközlési hatóságtól minőség vizsgálatot kérni. Amennyiben a hatóság által elvégzett mérés eredményeként bebizonyosodik, hogy a szolgáltatás minősége nem megfelelő, a Szolgáltató köteles a szolgáltatás minőségét a vállalt minőségi célértékeknek megfelelőre kijavítani. Amennyiben az Előfizető ugyanazt a hibajelenséget indokolatlanul ismételten jelzi és a megismételt vizsgálatot igényli, úgy a Szolgáltató jogosult a hatósággal közösen azt elvégezni. Amennyiben a vizsgálat bizonyíthatóan indokolatlan volt, úgy annak igazolt és indokoltan felmerült költségeit a Szolgáltató jogosult az Előfizetővel szemben érvényesíteni. 4.2. Amennyiben a szolgáltató hálózatában forgalommérést, irányítást, menedzselést alkalmaz, és ez hatással van a szolgáltatás minőségére, vagy az elektronikus hírközlési szolgáltatás útján elérhető más szolgáltatásokhoz, tartalmakhoz, alkalmazásokhoz történő hozzáférésre, az erre vonatkozó szabályok részletes ismertetése 4.3. Tájékoztatás azon intézkedésről, amelyeket a szolgáltató a hálózat és a szolgáltatás biztonságát és a hálózat egységét befolyásoló eseményekkel és fenyegetésekkel, valamint sebezhető pontokkal kapcsolatban tehet 4.3.1. Amennyiben az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, így különösen, ha az Előfizető az előfizetői hozzáférési ponthoz megfelelőség-tanúsítással nem rendelkező végberendezést vagy nem megfelelő interfésszel rendelkező végberendezést csatlakoztatott, a Szolgáltató jogosult az előfizetői szolgáltatás igénybevételének korlátozására az előfizetői szolgáltatás minőségi vagy más jellemzőinek csökkentésére az Előfizető egyidejű értesítésével. A Szolgáltató jogosult a 4.4.6. pont szerinti eredménytelen felszólítás esetén az előfizetői szerződést az Előfizető hibájából felmondani. 4.3.2. Ha a hálózat egységességével és a szolgáltatás biztonságát érintő vagy veszélyeztető esemény következtében korábban nem ismert, új biztonsági kockázat jelentkezik, a Szolgáltató legalább ügyfélszolgálatán és internetes honlapján haladéktalanul tájékoztatja az Előfizetőt a korábban nem ismert, új biztonsági kockázatról, a védelem érdekében az Előfizető által tehető intézkedésekről, és azok várható költségeiről. A Szolgáltató által nyújtott tájékoztatásért külön díj nem kérhető az Előfizetőtől.

  • A KÖLCSÖN FOLYÓSÍTÁSA, FELHASZNÁLÁSA ÉS VISSZAFIZETÉSE 5.1 A Cofidis a kölcsön összegét közvetlenül az Eladónak folyósítja, az Adósnak a Kölcsönszerződés aláírásával tett felhatalmazása alap- ján, helyette és nevében, a Gépjármű vételára megfizetése jogcímén, az Eladó külön nyilatkozatában megjelölt fizetési számla számára. 5.2 Felek kijelentik, hogy a kölcsönösszeg átutalásával a Cofidis ma- radéktalanul eleget tett a Kölcsönszerződésben vállalt főkötelezettsé- gének. A Cofidis fenntartja a jogot arra, hogy a Kölcsönszerződés tel- jesülésével kapcsolatos egyes kötelezettségeit, jogait az Eladó, illetve kijelölt harmadik személy igénybevételével gyakorolja. 5.3 Ha az Adósnak felróható, illetve az Adós érdekkörében felmerülő bármilyen okból a Kölcsönszerződésben foglaltak teljesítése a Köl- csönszerződés hatályba lépése és a kölcsön folyósítása közötti idő- szakban lehetetlenné válik, a Cofidis szabadul a Kölcsönszerződésen alapuló kötelezettségei alól. A Cofidis a Ptk. szabályai szerint érvé- nyesítheti a Kölcsönszerződés lehetetlenüléséből eredő teljes kárát az Adóssal szemben. 5.4 Az Adós köteles havonta a Kölcsönszerződésben megjelölt havi törlesztő részletet megfizetni. Az első törlesztő részlet a jelen álta- lános szerződési feltételek 1.3 pontjában meghatározott valamennyi feltétel maradéktalan teljesülésének napját követő hónap 15. napján esedékes (vagy ha ezen időpont és a következő hónap 15-e között kevesebb, mint 30 nap van, úgy az általános szerződési feltételek 1.3 pontjában meghatározott valamennyi feltétel maradéktalan teljesülé- sének napját követő második hónap 15. napja). 5.5 Az Adós indokolt esetben kérheti a havi törlesztő részlet módosí- tását. Amennyiben a Cofidis a módosításhoz hozzájárul, úgy a Felek ezzel összhangban a Kölcsönszerződést írásban módosítják. 5.6 Az utolsó havi törlesztő részlet esedékességének napján az ezen a napon fennálló teljes tőketartozás után járó még meg nem fizetett kamat és egyéb, még meg nem fizetett költségek, díjak is teljes egé- szében esedékessé válnak. 5.7 Az Adós a 3.2.1.3 pont szerinti díj ellenében jogosult a havi fizeten- dő törlesztő részlet összegénél nagyobb összeg befizetésére. A befi- zetést a Cofidis az Adós fennálló tartozásának csökkentésére számolja el. Az Adós által törlesztett összegeket, ha a Cofidis eltérően nem ren- delkezik elsősorban a költségekre, díjakra, majd a kamatokra és végül a főtartozásra kell elszámolni. 5.8 Az Adós a befizetéseit a Cofidis által megadott fizetési számlára történő átutalással, vagy csoportos beszedési megbízásra adott felha- talmazással köteles teljesíteni. Az Adósnak a jelen általános szerződé- si feltételek 3.2.1.1. pontja szerint felszámítható külön szolgáltatási díj ellenében lehetősége van arra is, hogy a tárgyhavi törlesztő részletet készpénzben (így különösen olyan pénzforgalmi szolgáltatónál törté- nő készpénzbefizetés útján, amelynél a Cofidis számlát vezet), illetve a Cofidis által küldött postai csekken fizesse meg. 5.9 A Cofidis javára történő fizetés azon a napon minősül teljesítettnek, amikor az összeg a Cofidis fizetési számláján jóváírásra kerül. 5.10 Csoportos beszedési megbízás teljesítési mód esetén a tör- lesztő részlet minden hónap 15. napján, amennyiben ez hétvégére, munkaszüneti napra vagy bankszünnapra esik, akkor az ezt meg- előző munkanapon esedékes. Amennyiben a csoportos beszedés eredménytelen, úgy a Cofidis jogosult a beszedést az adott naptári hónapban ismételten megkísérelni. Amennyiben az Adós felhatal- mazást adott csoportos beszedési megbízás teljesítésére, az Adós felelőssége, hogy addig is, amíg az Adós számlavezető bankja aktiválja a felhatalmazást, átutalással vagy más módon megfizes- se az esedékes törlesztő részleteket. Adós hozzájárul ahhoz, hogy amennyiben a Kölcsönszerződés szerinti fizetési kötelezettségeivel késedelembe esik, úgy a Cofidis jogosult a havi törlesztő részleten felül a késedelmes teljes tartozást (ideértve a késedelem miatt a je- len általános szerződési feltételek szerint felszámítható valameny- nyi kamatot, díjat, költséget) is csoportos beszedés útján beszedni. Ebben az esetben a csoportos beszedési megbízás időpontja eltér- het a jelen pontban meghatározott esedékességi időponttól. Cofidis a késedelmes tartozás teljes összegéről és a beszedés tervezett időpontjáról a tervezett terhelési napot legalább hat munkanappal megelőzően értesítést küld az Adós részére. 5.11 Amennyiben az Adós átutalással, belföldi postautalvány útján, készpénzbefizetés útján, illetve postai csekken teljesít, úgy a havi tör- lesztő részlet minden hónap 15. napján esedékes. A jelen pont szerinti fizetési módozatok választása esetén az Adós köteles a „Közlemény” rovatban feltüntetni a Kölcsönszerződésének a Kölcsönszerződésen szereplő sorszámát (szerződésszám); az ennek elmaradásából eredő késedelemért és károkért az Adós tartozik felelősséggel.

  • Szolgáltatói felmondás az Előfizető egyéb szerződésszegése esetén (1) A Szolgáltató az előfizetői szerződés megszegése esetén az Előfizetői szerződést 15 napos határidővel mondhatja fel, ha a.) az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, és az Előfizető ezt a szerződésszegést a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítéstől számított 3 napon belül sem szünteti meg, b.) az Előfizető a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően sem teszi lehetővé a szolgáltató számára, hogy a bejelentett vagy a szolgáltató által felderített hiba kivizsgálásához és elhárításához szükséges helyszíni ellenőrzéseket elvégezze, vagy c.) az egyetemes szolgáltatást igénybe vevő Előfizető az előfizetői szolgáltatást a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is harmadik személy részére továbbértékesíti, d.) az Előfizető a szolgáltatást törvénybe ütköző módon vagy célokra használja. (2) A műsorterjesztési szolgáltatásra vonatkozó előfizetői szerződést a szolgáltató akkor is jogosult 15 napos határidővel felmondani, ha az előfizető az (1) bekezdés szerinti jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is jogosulatlanul vételezi a műsorjelet, a beérkező műsorjelet harmadik személynek jogellenesen továbbítja, vagy a kódolt műsorjelet jogosulatlanul dekódolja. (3) A Szolgáltató - más érintett szolgáltató kérelmére is – köteles felmondani az előfizetői szerződést, ha a Szolgáltató elektronikus hírközlő hálózatát az érintett szolgáltató használja, vagy Szolgáltató a díjat az érintett szolgáltató helyett szedi be, és a.) a 12.3.2. pontban és 12.3.3. (1) illetve (2) bekezdésben írott feltételek teljesültek, valamint b.) az érintett szolgáltató maga nem jogosult vagy nem képes a szolgáltatás korlátozására, illetve megszüntetésére.

  • Az előfizetői végberendezés csatlakoztatásának feltételei 4.4.1. Az Előfizető a hálózathoz csak az alapvető követelményeknek megfelelő, így különösen belföldön megfelelő típusengedéllyel vagy megfelelőségi tanúsítvánnyal rendelkező és az internet hozzáférési szolgáltatás igénybevételére alkalmas végberendezést (legalább 486-os számítógép) csatlakoztathat. Az Előfizető a hálózathoz asztali vagy más számítógépet (pl. laptop) vagy azzal egyenértékű berendezést csatlakoztathat. Az Előfizető az előfizetői hozzáférési ponton túl a hálózathoz kapcsolódó szerelést csak szakemberrel végeztethet. Az Előfizető nem csatlakoztathat vagy üzemeltethet olyan végberendezést, amely veszélyeztetheti a felhasználók és más személyek életét, egészségét, testi épségét és biztonságát (alapvető biztonságtechnikai követelmények) vagy a hálózat zavartalan működését, és a végberendezésnek meg kell felelnie az elektromágneses összeférhetőségi (EMC) követelményeknek. Az előfizetői végberendezés kezelési utasításában, és annak mellékleteiben meghatározott rendeltetés szerinti használatához szükséges működési feltételeket (beleértve a működéséhez szükséges elektromos energiát) az Előfizető köteles biztosítani. 4.4.2. A hálózat előfizetői hozzáférési pontot követő szakaszának és a hálózathoz az Előfizető által csatlakoztatott berendezések állapotáért, azok karbantartásáért az Előfizető a felelős. Ha az Előfizető üzemeltetésében levő valamely berendezés a Szolgáltatónak kárt okoz, az Előfizető köteles azt megtéríteni. 4.4.3. A Szolgáltató nem felelős a hálózat előfizetői hozzáférési pontot követő szakaszának vagy az Előfizető végberendezésének bármilyen beállítási hibájáért, meghibásodásáért, részben vagy egészben való vételi alkalmatlanságáért. Az esetleges végberendezési hiba elhárítása vagy a végberendezés szolgáltatás igénybevételére alkalmassá tételére a Szolgáltató nem köteles, azok elvégzésére külön díjazásért vállalkozhat, mely költségek az Előfizetőt terhelik. A végberendezés hibájára vagy alkalmatlanságára vagy hiányára való hivatkozással az Előfizető nem mentesül az előfizetési díj megfizetése alól. 4.4.4. A bekötéskor a Szolgáltató a 4. sz. melléklet szerinti installálási díj ellenében elvégzi a szolgáltatás Előfizető általi igénybevételéhez szükséges – Előfizető által rendelkezésre bocsátott vagy ingyenesen hozzáférhető – szoftvernek az Előfizető számítógépére történő telepítését és a számítógép beállításait. A számítógép konfigurálása az Előfizető ügykörébe tartozik. A bekötéskor a Szolgáltató – díjmentesen – megkísérli az előfizetői számítógép konfigurálását, azonban amennyiben ez az előfizetői oldal hiányossága miatt bekötéskor, helyben műszakilag nem lehetséges, a Szolgáltatót nem terheli a továbbiakban ezzel kapcsolatos díjmentes kötelezettség. A hálózatra történő csatlakozást követő további konfigurálásokat az Előfizető kérésére a Szolgáltató a 4. sz. melléklet szerinti kiszállási és konfigurálási díj ellenében végzi el. 4.4.5. Az Előfizető végberendezésének hibájára vagy alkalmasságára vonatkozó esetleges viták eldöntésére a 2. sz. melléklet szerinti illetékes hírközlési hatóság jogosult. Amennyiben az Előfizető ugyanazt a hibajelenséget indokolatlanul ismételten jelzi és a megismételt vizsgálatot igényli, úgy a Szolgáltató jogosult a hatósággal közösen azt elvégezni. Amennyiben a vizsgálat bizonyíthatóan indokolatlan volt, úgy annak költségeit a Szolgáltató jogosult az Előfizetővel szemben érvényesíteni. 4.4.6. A Szolgáltató jogosult az Előfizetőnél a szolgáltatás igénybevételéhez használt hálózatot és végberendezéseket ellenőrizni. Ha ellenőrzése során hiányosságokat tapasztal, az Előfizetőt felszólítja annak haladéktalan, de legkésőbb 3 napon belüli megszüntetésére, ennek eredménytelensége esetén a végberendezés üzemen kívül helyezésére. Amennyiben az Előfizető a Szolgáltató írásbeli felszólításának nem tesz eleget, a Szolgáltató az előfizetői szerződést felmondhatja. 4.4.7. A Szolgáltató jogosult a kábelmodem hálózati protokollját tetszőlegesen meghatározni, és azt bármikor módosítani (pl. DOCSIS stb)

  • Automatizált döntéshozatal egyedi ügyekben, beleértve a profilalkotást (1) Az érintett jogosult arra, hogy ne terjedjen ki rá az olyan, kizárólag automatizált adatkezelésen – ideértve a profilalkotást is – alapuló döntés hatálya, amely rá nézve joghatással járna vagy őt hasonlóképpen jelentős mértékben érintené. (2) Az (1) bekezdés nem alkalmazandó abban az esetben, ha a döntés a) az érintett és a Szolgáltató közötti szerződés megkötése vagy teljesítése érdekében szükséges; b) meghozatalát a Szolgáltatóra alkalmazandó olyan uniós vagy tagállami jog teszi lehetővé, amely az érintett jogainak és szabadságainak, valamint jogos érdekeinek védelmét szolgáló megfelelő intézkedéseket is megállapít; vagy c) az érintett kifejezett hozzájárulásán alapul. (3) A (2) bekezdés a) és c) pontjában említett esetekben a Szolgáltató köteles megfelelő intézkedéseket tenni az érintett jogainak, szabadságainak és jogos érdekeinek védelme érdekében, ideértve az érintettnek legalább azt a jogát, hogy a Szolgáltató részéről emberi beavatkozást kérjen, álláspontját kifejezze, és a döntéssel szemben kifogást nyújtson be. (4) A (2) bekezdésben említett döntések nem alapulhatnak a személyes adatok különleges kategóriáin (GDPR 9. cikk (1)), kivéve, ha az az érintett kifejezett hozzájárulásán alapul vagy az adatkezelés jelentős közérdek miatt szükséges, uniós vagy tagállami jog alapján (9. cikk (2) a) vagy g) pontja), és az érintett jogainak, szabadságainak és jogos érdekeinek védelme érdekében megfelelő intézkedések megtételére került sor.

  • Az előfizető jogszabályban meghatározott nyilatkozatai megadásának, a nyilatkozatok módosításának, visszavonásának feltételei 12.1. Azon üzleti Előfizető esetében, amely végfelhasználónak minősülő mikrovállalkozás vagy kisvállalkozás vagy közhasznú szervezet, a Szolgáltató eltérhet az Eht. 127. § (1a), (4b), (4c) és (4g) bekezdésének, 128. § (5) bekezdésének, 129. § (1a)-(1c) bekezdésének, 134. § (14b) bekezdésének, valamint az 5. § (1)-(7) bekezdésének, 12. §-ának, 26. § (11) bekezdésének rendelkezéseitől, ha azon üzleti Előfizető, amely végfelhasználónak minősülő mikrovállalkozás vagy kisvállalkozás vagy közhasznú szervezet, legkésőbb az előfizetői szerződés megkötésekor kifejezetten hozzájárult ahhoz, hogy a Szolgáltató e rendelkezésektől részben vagy egészben eltérjen. Az Előfizető a jelen pont szerinti nyilatkozatát írásban jogosult módosítani és a Szolgáltató a módosítást a nyilvántartásaiban legfeljebb 8 napon belül átvezeti. 12.2. A természetes személy Előfizetőnek vagy a 12.1. pont szerinti végfelhasználónak minősülő mikrovállalkozásnak vagy kisvállalkozásnak vagy közhasznú szervezetnek a szerződéskötéskor kell nyilatkoznia arról, hogy az előfizetői szolgáltatást egyéni előfizetőként vagy nem egyéni (üzleti) előfizetőként kívánja igénybe venni. Amennyiben az Igénylő olyan szolgáltatáscsomagot kíván igénybe venni üzleti Előfizetőként, mely vonatkozásában a Szolgáltató nem jogosult üzleti előfizetők felé történő értékesítésre, úgy a szerződés nem jön létre, vagy az Előfizető által egyidejűleg módosított szolgáltatáscsomag iránti igényre vonatkozó módosított tartalommal jön létre. Az előfizetői minőség módosítására egyebekben a 10.2.4.1. pont szabályai az irányadók. 12.3. Az Előfizető jogosult a szerződés megkötésekor vagy azt követően nyilatkozni az elektronikus értesítés (elektronikus dokumentumban vagy az elektronikus levélben foglalt értesítés) elfogadásáról. Az Előfizető az elektronikus értesítés elfogadására vonatkozó nyilatkozatát a 10.2.4.1. pontban foglaltak szerint jogosult módosítani. 12.4. Az Előfizető jogosult a szerződés megkötésekor vagy azt követően nyilatkozni arról, hogy adatai közvetlen üzletszerzés, tájékoztatás, közvélemény- vagy piackutatás, valamint a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Grt.) 6. §-ának hatálya alá nem tartozó közvetlen üzletszerzés, illetve egyéb, a Grt. szerinti reklámnak nem minősülő tájékoztatás céljából felhasználásra kerüljenek. Az Előfizető a jelen pont szerinti nyilatkozatát írásban jogosult módosítani és a Szolgáltató a módosítást a nyilvántartásaiban legfeljebb 8 napon belül átvezeti.

  • A Szolgáltató által nyújtott előfizetői szolgáltatás leírása A Szolgáltató által nyújtott különböző szolgáltatások tartalmát jelen ÁSZF A. Melléklete határozza meg részletesen.