Common use of BEVEZETÉS ÉS FIGYELMEZTETÉSEK Clause in Contracts

BEVEZETÉS ÉS FIGYELMEZTETÉSEK. Jelen Összefoglalót az Alaptájékoztató bevezető részeként kell értelmezni. A Kötvények tekintetében befektetői döntést csak az Alaptájékoztató egésze – ideértve az Alaptájékoztatóba hivatkozással beépített információt tartalmazó dokumentumokat is – ismeretében lehet meghozni. A Kibocsátót az Összefoglaló – és annak esetleges fordítása – vonatkozásában nem terheli polgári jogi kártérítési felelősség, kivéve, ha az Összefoglaló vagy a fordítás félrevezető, pontatlan vagy nem áll összhangban az Alaptájékoztató egyéb részeivel, vagy ha – az Alaptájékoztató többi részével együtt értelmezve – nem tartalmaz kiemelt információkat annak érdekében, hogy elősegítse a befektetőknek az értékpapírba való befektetésre vonatkozó döntését. Ha az Alaptájékoztatóban – az Alaptájékoztatóba hivatkozással beépített dokumentumokat is ideértve – vagy az Alaptájékoztató kiegészítésében foglalt információkkal kapcsolatban keresetindításra kerül sor, előfordulhat, hogy az érintett nemzetközi jogszabályok alapján a felperes befektetőnek kell viselnie az Alaptájékoztató fordításának költségeit a bírósági eljárás megindítását megelőzően. Jelen Összefoglalóban rögzítésre kerül, hogy a befektető a befektetett tőke egészét vagy annak egy részét elveszítheti. Az Összefoglalónak nem célja a teljes körű tájékoztatás. A jelen Összefoglalót a Kibocsátó a Prospektus Rendelet alkalmazásának céljából készítette, és az összes releváns információ megismeréséhez az Összefoglalót a Végleges Feltételekkel, valamint a 2022. november 30-i hatályba lépési dátumú Alaptájékoztatóval, valamint annak kiegészítéseivel összefüggésben kell értelmezni. Az Összefoglalóban használt kifejezések az Alaptájékoztatóban kerültek meghatározásra. 1.1. Értékpapírok megnevezése és ISIN kódja: MKB D2024/6 Kötvény (ISIN: HU0000362348)

Appears in 1 contract

Samples: Kötvény Forgalomba Hozatala

BEVEZETÉS ÉS FIGYELMEZTETÉSEK. Jelen Összefoglalót az Alaptájékoztató bevezető részeként kell értelmezni. A Kötvények tekintetében befektetői döntést csak az Alaptájékoztató egésze – ideértve az Alaptájékoztatóba hivatkozással beépített információt tartalmazó dokumentumokat is – ismeretében lehet meghozni. A Kibocsátót az Összefoglaló – és annak esetleges fordítása – vonatkozásában nem terheli polgári jogi kártérítési felelősség, kivéve, ha az Összefoglaló vagy a fordítás félrevezető, pontatlan vagy nem áll nincs összhangban az Alaptájékoztató egyéb részeivel, részeivel vagy ha – az Alaptájékoztató többi részével együtt értelmezve – nem tartalmaz tartalmazza a 2017/1129/EU Rendelet szerinti kiemelt információkat annak érdekében, hogy elősegítse a befektetőknek az értékpapírba való befektetésre vonatkozó döntésétinformációt. Ha az Alaptájékoztatóban – az Alaptájékoztatóba hivatkozással beépített dokumentumokat is ideértve – vagy az Alaptájékoztató kiegészítésében foglalt információkkal kapcsolatban kapcsolatosan az Európai Gazdasági Térség valamely tagállamában keresetindításra kerül sor, előfordulhat, hogy az érintett nemzetközi jogszabályok tagállam nemzeti jogszabályai alapján a felperes befektetőnek felperesnek kell viselnie az Alaptájékoztató fordításának költségeit a bírósági eljárás megindítását megelőzőenmegelőzően az Alaptájékoztató fordításának költségeit. Jelen Az Összefoglalóban rögzítésre kerül, hogy a befektető a befektetett tőke egészét vagy annak egy részét elveszíthetihasznált és másként meg nem határozott kifejezések az Alaptájékoztatóban használt kifejezésekkel azonos jelentéssel bírnak. Az Összefoglalónak nem célja a teljes körű tájékoztatás. A jelen Összefoglalót a Kibocsátó a Prospektus Rendelet alkalmazásának céljából készítetteAz abban leírtak az Alaptájékoztató egyéb részein alapulnak, és az összes releváns információ megismeréséhez az Összefoglalót a Végleges Feltételekkel, valamint a 2022. november 30-i hatályba lépési dátumú Alaptájékoztatóval, valamint annak kiegészítéseivel összefüggésben kell értelmezni. Az Összefoglalóban használt kifejezések az Alaptájékoztatóban kerültek meghatározásraAlaptájékoztató egyéb részeiben foglalt információkkal együtt értelmezendők. 1.1. Értékpapírok Értékpapír megnevezése és ISIN kódja: MKB D2024/6 Kötvény (ISIN: HU0000362348)114% ERSTE HUF 24-26 Kamathalmozó Kötvény, HU0000363833

Appears in 1 contract

Samples: Kötvény Forgalomba Hozatala

BEVEZETÉS ÉS FIGYELMEZTETÉSEK. Jelen Összefoglalót az Alaptájékoztató bevezető részeként kell értelmezni. A Kötvények tekintetében befektetői döntést csak az Alaptájékoztató egésze – ideértve az Alaptájékoztatóba hivatkozással beépített információt tartalmazó dokumentumokat is – ismeretében lehet meghozni. A Kibocsátót az Összefoglaló – és annak esetleges fordítása – vonatkozásában nem terheli polgári jogi kártérítési felelősség, kivéve, ha az Összefoglaló vagy a fordítás félrevezető, pontatlan vagy nem áll nincs összhangban az Alaptájékoztató egyéb részeivel, részeivel vagy ha – az Alaptájékoztató többi részével együtt értelmezve – nem tartalmaz tartalmazza a 2017/1129/EU Rendelet szerinti kiemelt információkat annak érdekében, hogy elősegítse a befektetőknek az értékpapírba való befektetésre vonatkozó döntésétinformációt. Ha az Alaptájékoztatóban – az Alaptájékoztatóba hivatkozással beépített dokumentumokat is ideértve – vagy az Alaptájékoztató kiegészítésében foglalt információkkal kapcsolatban kapcsolatosan az Európai Gazdasági Térség valamely tagállamában keresetindításra kerül sor, előfordulhat, hogy az érintett nemzetközi jogszabályok tagállam nemzeti jogszabályai alapján a felperes befektetőnek felperesnek kell viselnie az Alaptájékoztató fordításának költségeit a bírósági eljárás megindítását megelőzőenmegelőzően az Alaptájékoztató fordításának költségeit. Jelen Az Összefoglalóban rögzítésre kerül, hogy a befektető a befektetett tőke egészét vagy annak egy részét elveszíthetihasznált és másként meg nem határozott kifejezések az Alaptájékoztatóban használt kifejezésekkel azonos jelentéssel bírnak. Az Összefoglalónak nem célja a teljes körű tájékoztatás. A jelen Összefoglalót a Kibocsátó a Prospektus Rendelet alkalmazásának céljából készítetteAz abban leírtak az Alaptájékoztató egyéb részein alapulnak, és az összes releváns információ megismeréséhez az Összefoglalót a Végleges Feltételekkel, valamint a 2022. november 30-i hatályba lépési dátumú Alaptájékoztatóval, valamint annak kiegészítéseivel összefüggésben kell értelmezni. Az Összefoglalóban használt kifejezések az Alaptájékoztatóban kerültek meghatározásraAlaptájékoztató egyéb részeiben foglalt információkkal együtt értelmezendők. 1.1. Értékpapírok Értékpapír megnevezése és ISIN kódja: MKB D2024/6 Kötvény (ISIN: HU0000362348)108,8% ERSTE USD 24-26 Kamathalmozó Kötvény, HU0000364005

Appears in 1 contract

Samples: Kötvény Forgalomba Hozatali Feltételek

BEVEZETÉS ÉS FIGYELMEZTETÉSEK. Jelen Összefoglalót az Alaptájékoztató bevezető részeként kell értelmezni. A Kötvények tekintetében befektetői döntést csak az Alaptájékoztató egésze – ideértve az Alaptájékoztatóba hivatkozással beépített információt tartalmazó dokumentumokat is – ismeretében lehet meghozni. A Kibocsátót az Összefoglaló – és annak esetleges fordítása – vonatkozásában nem terheli polgári jogi kártérítési felelősség, kivéve, ha az Összefoglaló vagy a fordítás félrevezető, pontatlan vagy nem áll nincs összhangban az Alaptájékoztató egyéb részeivel, részeivel vagy ha – az Alaptájékoztató többi részével együtt értelmezve – nem tartalmaz tartalmazza a 2017/1129/EU Rendelet szerinti kiemelt információkat annak érdekében, hogy elősegítse a befektetőknek az értékpapírba való befektetésre vonatkozó döntésétinformációt. Ha az Alaptájékoztatóban – az Alaptájékoztatóba hivatkozással beépített dokumentumokat is ideértve – vagy az Alaptájékoztató kiegészítésében foglalt információkkal kapcsolatban kapcsolatosan az Európai Gazdasági Térség valamely tagállamában keresetindításra kerül sor, előfordulhat, hogy az érintett nemzetközi jogszabályok tagállam nemzeti jogszabályai alapján a felperes befektetőnek felperesnek kell viselnie az Alaptájékoztató fordításának költségeit a bírósági eljárás megindítását megelőzőenmegelőzően az Alaptájékoztató fordításának költségeit. Jelen Az Összefoglalóban rögzítésre kerül, hogy a befektető a befektetett tőke egészét vagy annak egy részét elveszíthetihasznált és másként meg nem határozott kifejezések az Alaptájékoztatóban használt kifejezésekkel azonos jelentéssel bírnak. Az Összefoglalónak nem célja a teljes körű tájékoztatás. A jelen Összefoglalót a Kibocsátó a Prospektus Rendelet alkalmazásának céljából készítetteAz abban leírtak az Alaptájékoztató egyéb részein alapulnak, és az összes releváns információ megismeréséhez az Összefoglalót a Végleges Feltételekkel, valamint a 2022. november 30-i hatályba lépési dátumú Alaptájékoztatóval, valamint annak kiegészítéseivel összefüggésben kell értelmezni. Az Összefoglalóban használt kifejezések az Alaptájékoztatóban kerültek meghatározásraAlaptájékoztató egyéb részeiben foglalt információkkal együtt értelmezendők. 1.1. Értékpapírok Értékpapír megnevezése és ISIN kódja: MKB D2024/6 Kötvény (ISIN: HU0000362348)8,00% ERSTE HUF 2024 Kötvény, HU0000363478

Appears in 1 contract

Samples: Kötvény Forgalomba Hozatali Feltételek

BEVEZETÉS ÉS FIGYELMEZTETÉSEK. Jelen Összefoglalót az Alaptájékoztató bevezető részeként kell értelmezni. A Kötvények Jelzáloglevelek tekintetében befektetői döntést csak az Alaptájékoztató egésze – ideértve az Alaptájékoztatóba hivatkozással beépített információt tartalmazó dokumentumokat is – ismeretében lehet meghozni. A Kibocsátót az Összefoglaló – és annak esetleges fordítása – vonatkozásában nem terheli polgári jogi kártérítési felelősség, kivéve, ha az Összefoglaló vagy a fordítás félrevezető, pontatlan vagy nem áll nincs összhangban az Alaptájékoztató egyéb részeivel, részeivel vagy ha – az Alaptájékoztató többi részével együtt értelmezve – nem tartalmaz tartalmazza a 2017/1129/EU Rendelet szerinti kiemelt információkat annak érdekében, hogy elősegítse a befektetőknek az értékpapírba való befektetésre vonatkozó döntésétinformációt. Ha az Alaptájékoztatóban – az Alaptájékoztatóba hivatkozással beépített dokumentumokat is ideértve – vagy az Alaptájékoztató kiegészítésében foglalt információkkal kapcsolatban kapcsolatosan az Európai Gazdasági Térség valamely tagállamában keresetindításra kerül sor, előfordulhat, hogy az érintett nemzetközi jogszabályok tagállam nemzeti jogszabályai alapján a felperes befektetőnek felperesnek kell viselnie az Alaptájékoztató fordításának költségeit a bírósági eljárás megindítását megelőzőenmegelőzően az Alaptájékoztató fordításának költségeit. Jelen Az Összefoglalóban rögzítésre kerül, hogy a befektető a befektetett tőke egészét vagy annak egy részét elveszíthetihasznált és másként meg nem határozott kifejezések az Alaptájékoztatóban használt kifejezésekkel azonos jelentéssel bírnak. Az Összefoglalónak nem célja a teljes körű tájékoztatás. A jelen Összefoglalót a Kibocsátó a Prospektus Rendelet alkalmazásának céljából készítetteAz abban leírtak az Alaptájékoztató egyéb részein alapulnak, és az összes releváns információ megismeréséhez az Összefoglalót a Végleges Feltételekkel, valamint a 2022. november 30-i hatályba lépési dátumú Alaptájékoztatóval, valamint annak kiegészítéseivel összefüggésben kell értelmezni. Az Összefoglalóban használt kifejezések az Alaptájékoztatóban kerültek meghatározásraAlaptájékoztató egyéb részeiben foglalt információkkal együtt értelmezendők. 1.1. Értékpapírok Értékpapír megnevezése és ISIN kódja: MKB D2024/6 Kötvény (ISIN: HU0000362348)EJBFN27/B Jelzáloglevél, HU0000653548

Appears in 1 contract

Samples: Jelzáloglevél Kibocsátási Program

BEVEZETÉS ÉS FIGYELMEZTETÉSEK. Jelen Összefoglalót az Alaptájékoztató bevezető részeként kell értelmezni. A Kötvények tekintetében befektetői döntést csak az Alaptájékoztató egésze – ideértve az Alaptájékoztatóba hivatkozással beépített információt tartalmazó dokumentumokat is – ismeretében lehet meghozni. A Kibocsátót az Összefoglaló – és annak esetleges fordítása – vonatkozásában nem terheli polgári jogi kártérítési felelősség, kivéve, ha az Összefoglaló vagy a fordítás félrevezető, pontatlan vagy nem áll nincs összhangban az Alaptájékoztató egyéb részeivel, részeivel vagy ha – az Alaptájékoztató többi részével együtt értelmezve – nem tartalmaz tartalmazza a 2017/1129/EU Rendelet szerinti kiemelt információkat annak érdekében, hogy elősegítse a befektetőknek az értékpapírba való befektetésre vonatkozó döntésétinformációt. Ha az Alaptájékoztatóban – az Alaptájékoztatóba hivatkozással beépített dokumentumokat is ideértve – vagy az Alaptájékoztató kiegészítésében foglalt információkkal kapcsolatban kapcsolatosan az Európai Gazdasági Térség valamely tagállamában keresetindításra kerül sor, előfordulhat, hogy az érintett nemzetközi jogszabályok tagállam nemzeti jogszabályai alapján a felperes befektetőnek felperesnek kell viselnie az Alaptájékoztató fordításának költségeit a bírósági eljárás megindítását megelőzőenmegelőzően az Alaptájékoztató fordításának költségeit. Jelen Az Összefoglalóban rögzítésre kerül, hogy a befektető a befektetett tőke egészét vagy annak egy részét elveszíthetihasznált és másként meg nem határozott kifejezések az Alaptájékoztatóban használt kifejezésekkel azonos jelentéssel bírnak. Az Összefoglalónak nem célja a teljes körű tájékoztatás. A jelen Összefoglalót a Kibocsátó a Prospektus Rendelet alkalmazásának céljából készítetteAz abban leírtak az Alaptájékoztató egyéb részein alapulnak, és az összes releváns információ megismeréséhez az Összefoglalót a Végleges Feltételekkel, valamint a 2022. november 30-i hatályba lépési dátumú Alaptájékoztatóval, valamint annak kiegészítéseivel összefüggésben kell értelmezni. Az Összefoglalóban használt kifejezések az Alaptájékoztatóban kerültek meghatározásraAlaptájékoztató egyéb részeiben foglalt információkkal együtt értelmezendők. 1.1. Értékpapírok Értékpapír megnevezése és ISIN kódja: MKB D2024/6 Kötvény (ISIN: HU0000362348)6,80% ERSTE HUF 23-25 Kötvény, HU0000363221

Appears in 1 contract

Samples: Kötvényprogram