Bevételek. A Csoport összbevétele 2015 harmadik negyedévében 158,0 milliárd forint volt a 2014 harmadik negyedévi 157,5 milliárd forinttal szemben. Az árbevétel a magyarországi szegmensekben növekedett, melyet részben ellensúlyozott a külföldi szegmensek árbevételének csökkenése. A csoport összbevétele 502 millió forinttal növekedett a negyedévek összehasonlításában, melyet az alábbi tényezők okoztak: A mobil bevételek 2015 harmadik negyedévében 79,1 milliárd forintot tettek ki a 2014. harmadik negyedévi 82,7 milliárd forinttal szemben, 4,4%-os csökkenést mutatva. A mobil hang alapú-, a mobil készülékértékesítés-, és SMS bevételek csökkenését csak részben ellentételezte a mobil adatbevételek növekedése. A mobil hang alapú kiskereskedelmi bevételek 1,1%-kal csökkentek 2015 harmadik negyedévében, és 41,0 milliárd forintot értek el, elsősorban annak köszönhetően, hogy Macedóniában visszaestek a bevételek a lecsökkent átlagos percdíjak eredményeképpen, a kimenő forgalom növekedése mellett 2015 harmadik negyedévében. Az ARPU csökkenés azonban kisebb, mint 2014 negyedéveiben. Montenegróban az alacsonyabb bevételeket a kimenő forgalom visszaesése, valamint az alacsonyabb előfizetőszám eredményezte, elsősorban a kártyás előfizetői szegmensben. Magyarországon a bevételek nőttek, mivel a szerződéses előfizetői szegmensben a magasabb fajlagos forgalom, a magasabb ügyfélszám, és az alacsonyabb kimenő átlagos percdíjak együttes hatása miatti bevételnövekedést csak részben ellentételezte a bevételek csökkenése a kártyás előfizetői szegmensben. A kártyás előfizetői szegmensben mind az egy előfizetőre jutó forgalom, mind az ügyfélbázis csökkent, amit részben ellentételezett a magasabb percdíjak hatása. Az alacsonyabb roaming árbevételt az átlag tarifák csökkenése eredményezte a roaming forgalom növekedése ellenére. A hang alapú nagykereskedelmi bevételek 57,8%-kal estek vissza, és 3,2 milliárd forintot értek el 2015 harmadik negyedévében, elsősorban a 76%-kal alacsonyabb mobil hívásvégződtetési díj eredményeképpen, amely 2015. április 1-jétől hatályos Magyarországon. Macedóniában a hang alapú nagykereskedelmi bevételek csökkenését az alacsonyabb mobil végződtetési díjak 2014. szeptember 1-jétől történő alkalmazása, valamint az alacsonyabb nemzetközi bejövő forgalom okozta. Az adatbevételek 2015 harmadik negyedévében 15,6 milliárd forintra nőttek a 2014. harmadik negyedévi 13,6 milliárd forintról, 14,6%-os növekedést mutatva. A magasabb bevételek elsősorban a megemelkedett mobilinternet bevételnek köszönhető Magyarországon, mivel mind az előfizetők száma, mind a forgalom növekedett 2015 harmadik negyedévében. Az SMS bevételek 2015 harmadik negyedévében 4,8 milliárd forintra csökkentek a 2014. harmadik negyedévi 4,9 milliárd forintról, 2,9%-os csökkenést mutatva, az alacsonyabb SMS forgalom következtében elsősorban külföldi leányvállalatinknál, míg Magyarországon nőttek az SMS bevételek. A mobil szolgáltatások készülékértékesítésből származó bevételei 2015 harmadik negyedévében 4,2%-kal csökkentek 10,2 milliárd forintra a 2014 azonos időszaki 10,7 milliárd forintról, elsősorban a magyarországi működésnek köszönhetően mivel az értékesített készülékek száma és azok átlagos eladási ára is csökkent a negyedévek összehasonlításában. A külföldi leányvállalatinknál a készülékértékesítés árbevétele növekedett az előző év azonos negyedévéhez képest. Éves szinten a készülékértékesítés bevétele növekedett a nagyobb értékesítési volumen és a magasabb átlagár miatt, mely a megnövekedett okostelefon értékesítésnek köszönhető 2015-ben. A vezetékes bevételek 2015 harmadik negyedévében 52,7 milliárd forintot értek el a 2014. azonos időszaki 51,7 milliárd forintos bevétellel szemben, ami 2,0%-os növekedést jelent. Nőttek a szélessávú internet-, TV-, a készülékértékesítésből származó-, valamint a nagykereskedelmi bevételek, melyeket részben ellentételezett a hang alapú kiskereskedelmi-, és az adatbevételek visszaesése. A hang alapú kiskereskedelmi bevételek 2015 harmadik negyedévében 8,4%-kal, 14,7 milliárd forintra csökkentek a 2014. harmadik negyedévi 16,1 milliárd forinthoz képest, elsősorban a vezetékes hozzáférések számának folyamatos csökkenése, a forgalom, valamint az átlag tarifaszint mérséklődése miatt. Az ügyfelek PSTN-ről IP platformokra történő migrációja folyamatosan zajlik. A szélessávú internet bevételek a 2014. harmadik negyedévi 11,9 milliárd forintról 12,9 milliárd forintra nőttek 2015 harmadik negyedévében, így 8,9%-os növekedést mutatnak. Magyarországon a DSL csatlakozások száma a kábelnet és az optikai csatlakozások számának növekedésével együtt emelkedett, valamint 1,8%-kal növekedett az egy szélessávú előfizetőre jutó havi átlagos árbevétel is, mindez magasabb bevételeket eredményezve. A GTS Hungary Kft. (GTS) 2015. április 1-jétől történő konszolidálása szintén pozitív hatással volt a szélessávú internet bevételekre. A TV bevételek 8,1%-os növekedést mutatnak, és 10,6 milliárd forintot értek el 2015 harmadik negyedévében, szemben a 2014. harmadik negyedévi 9,8 milliárd forinttal. Ezt a növekedést elsősorban az IPTV bevételek emelkedése magyarázza, ami az IPTV előfizetői bázis bővülésének köszönhető Magyarországon (beleértve a felvásárlások pozitív hatását is) és külföldi leányvállalatainknál egyaránt. Az IPTV előfizetőszám erős növekedése az interaktív televíziózás növekvő népszerűségét jelzi. Az egy TV előfizetőre jutó havi átlagos árbevétel 4,3%-kal nőtt meg Magyarországon, az IPTV migrációnak és az áremelésnek köszönhetően. A megnövekedett szatellit TV bevétel a magasabb előfizetési díjaknak köszönhető Magyarországon 2015 harmadik negyedévében összehasonlítva az előző év azonos időszakával. 2015 harmadik negyedévében a kábel TV bevételek szintén növekedtek, főként az akvizíciók keretében megszerzett kábel TV előfizetők nyomán, valamint a folyamatos, analóg kábel TV szolgáltatásról a digitális kábel TV szolgáltatásra történő áttérés miatt Magyarországon. A vezetékes szolgáltatások készülékértékesítési bevételei 1,8 milliárd forintot tettek ki 2015 harmadik negyedévében, a 2014. harmadik negyedévi 1,1 milliárd forinttal szemben. A növekedést elsősorban a TV készülékek és táblagépek magasabb értékesítési volumene okozta Magyarországon. Az adatbevételek 2015 harmadik negyedévében 2,8 milliárd forintot értek el a 2014. azonos időszaki 3,1 milliárd forintos bevétellel szemben. A csökkenést Magyarországon és a külföldi leányvállalatainknál egyaránt a belföldi és nemzetközi bérelt vonalszám visszaesése okozta 2015 harmadik negyedévében. Montenegróban az adatbevételek csökkenését a normál bérelt vonalról az ICT-re való áttérés okozta, melynek következtében az adatforgalmi szolgáltatások csomagban kerülnek értékesítésre más szolgáltatásokkal. A nagykereskedelmi bevételek 2015 harmadik negyedévében 5,6%-kal 5,7 milliárd forintra növekedtek. A magasabb hálózat és infrastruktúra bevétel elsősorban a GTS Hungary konszolidációjának köszönhető 2015 második negyedévében. Montenegróban az infrastruktúra szolgáltatások növekedése eredményezett magasabb bevételeket. Magyarországon, az adat- és szélessávú nagykereskedelmi bevételek csökkentek az alacsonyabb árak és a jelentősen visszaesett nagykereskedelmi DSL csatlakozásszám következtében, mely utóbbi részben a GTS Hungary 2015 második negyedévében történt konszolidálásának tudható be. A hang alapú nagykereskedelmi bevételek csökkenése az alacsonyabb bejövő forgalom eredménye mind Magyarországon, mind külföldi leányvállalatainknál 2015 harmadik negyedévében. Az alacsonyabb mobil hívásvégződtetési díjak is negatívan hatottak a hang alapú nagykereskedelmi bevételekre. A rendszerintegráció (RI) és információtechnológiai (IT) szolgáltatásokból származó bevételek 16,5%-kal nőttek a 2014. harmadik negyedévi 14,4 milliárd forintról 16,8 milliárd forintra 2015 azonos időszakában. A magasabb bevételeket az új jelentős projektek okozták Magyarországon és Macedóniában 2015 harmadik negyedévében. Montenegróban a magasabb ügyfélszám eredményezte a bevételek növekedését. Az energiaszolgáltatásból származó bevételek 2015 harmadik negyedévében 9,4 milliárd forintra nőttek a 2014. harmadik negyedévi 8,7 milliárd forinthoz képest. A 7,9%-os növekedés elsődleges oka az üzleti ügyfelektől származó magasabb bevételek. Az áramszolgáltatási helyek száma 107 566-ra emelkedett, míg a gázszolgáltatás esetében a szolgáltatási helyek száma 7 999-re csökkent 2015. szeptember 30-ra, mert a Társaság úgy döntött, hogy 2015. július 31-i hatállyal megszünteti a lakossági felhasználók részére nyújtott földgázszolgáltatást. A harmadik negyedévek összehasonlításában nőtt a villamosenergia értékesítés, de az egyetemes szolgáltatói árak 2014 szeptemberétől történő csökkentése negatívan hatott az energiaszolgáltatásból származó bevételekre.
Appears in 1 contract
Samples: Financial Report
Bevételek. A Csoport összbevétele 2015 2014 harmadik negyedévében 158,0 157,5 milliárd forint volt forintot ért el a 2014 2013. harmadik negyedévi 157,5 158,3 milliárd forinttal szemben. Az árbevétel a magyarországi szegmensekben növekedett, melyet részben ellensúlyozott a külföldi szegmensek árbevételének csökkenése0,5%-os csökkenést mutatva. A csoport összbevétele 502 millió forinttal növekedett a negyedévek összehasonlításában, melyet csökkenést az alábbi tényezők okoztakokozták: A mobil bevételek 2015 2014 harmadik negyedévében 79,1 82,3 milliárd forintot tettek ki a 20142013. harmadik negyedévi 82,7 80,0 milliárd forinttal szemben, 4,4%-os csökkenést 2,8%-os növekedést mutatva. A mobil hang alapú-készülékértékesítésből származó, a nem hang alapú szolgáltatások valamint az egyéb mobil készülékértékesítés-, és SMS bevételek csökkenését növekedését csak részben ellentételezte a mobil adatbevételek növekedésehang alapú bevételek csökkenése. A mobil hang alapú bevételek, melyek a mobil távközlési szolgáltatásokon belül a bevételek legnagyobb részét adják, 3,1%-kal, 49,5 milliárd forintra estek vissza 2014 harmadik negyedévében a 2013. harmadik negyedévi 51,0 milliárd forintról. A mobil hang alapú kiskereskedelmi bevételek 1,1%-kal 2,8%-kal csökkentek 2015 2014 harmadik negyedévében, és 41,0 41,5 milliárd forintot értek el, elsősorban annak köszönhetően, hogy visszaestek Magyarországon a kimenő hang alapú bevételek, főként a kártyás előfizetői szegmensben, mind az alacsonyabb fajlagos forgalom, mind az ügyfélszám csökkenése következtében, melyeket részben ellentételezett a kimenő percdíjak növekedése. A szerződéses előfizetői szegmensben az egy főre jutó forgalom és a szerződéses ügyfélbázis növekedése ellentételezni tudta az átlagos percdíjak csökkenését. Magyarországon a jelentősen alacsonyabb roaming bevételeket az EU szabályozás következtében 2014. július 1-jétől lecsökkent átlagtarifa okozta. Macedóniában visszaestek a kimenő mobil hang alapú kiskereskedelmi bevételek a csökkentek az erős verseny jellemezte piacon, az új promóciók és ajánlatok következtében lecsökkent átlagos percdíjak eredményeképpen, a kimenő forgalom növekedése mellett 2015 2014 harmadik negyedévében. Az ARPU csökkenés azonban kisebb, mint 2014 negyedéveiben. Montenegróban az alacsonyabb mobil hang alapú kiskereskedelmi bevételeket a kimenő forgalom visszaeséseaz átlagos ügyfélbázis csökkenése, valamint az alacsonyabb előfizetőszám eredményezte, elsősorban a kártyás előfizetői szegmensben. Magyarországon a bevételek nőttek, mivel a szerződéses előfizetői szegmensben a magasabb fajlagos forgalom, a magasabb ügyfélszám, és az alacsonyabb kimenő átlagos percdíjak együttes hatása miatti bevételnövekedést csak részben ellentételezte a bevételek csökkenése a kártyás előfizetői szegmensben. A kártyás előfizetői szegmensben mind az egy előfizetőre jutó forgalom, mind az ügyfélbázis csökkent, amit részben ellentételezett a magasabb percdíjak hatása. Az alacsonyabb roaming árbevételt az átlag tarifák csökkenése tarifaszint eredményezte a roaming forgalom növekedése ellenére3. negyedévek összehasonlításában. A hang alapú nagykereskedelmi bevételek 57,8%-kal estek vissza2,8%-kal csökkentek, és 3,2 7,1 milliárd forintot értek el 2015 2014 harmadik negyedévében, elsősorban a 76%-kal alacsonyabb mobil hívásvégződtetési díj eredményeképpen, amely 2015. április 1-jétől hatályos Magyarországon. Macedóniában a hang alapú nagykereskedelmi bevételek csökkenését az alacsonyabb mobil végződtetési díjak 2013. november 1-jétől és 2014. szeptember 1-jétől történő alkalmazása, valamint az alacsonyabb nemzetközi bejövő forgalom okoztamiatt Macedóniában. Az adatbevételek 2015 Magyarországon a hang alapú nagykereskedelmi bevételek nőttek a bejövő percforgalom növekedésének eredményeképpen. A nem hang alapú szolgáltatások bevétele 2014 harmadik negyedévében 15,6 18,9 milliárd forintra nőttek nőtt a 20142013. harmadik negyedévi 13,6 17,6 milliárd forintról, 14,6%-os 7,3%-os növekedést mutatva. A magasabb bevételek nem hang alapú szolgáltatások bevétele elsősorban a megemelkedett mobilinternet bevételnek bevételeknek köszönhető Magyarországon, mivel mind az előfizetők száma, mind a forgalom növekedett 2015 2014 harmadik negyedévében. Az SMS bevételek 2015 harmadik negyedévében 4,8 milliárd forintra csökkentek a 2014. harmadik negyedévi 4,9 milliárd forintról, 2,9%-os csökkenést mutatva, az alacsonyabb SMS forgalom következtében elsősorban külföldi leányvállalatinknál, míg Magyarországon nőttek az SMS bevételek. A mobil szolgáltatások készülékértékesítésből származó bevételei 2015 2014 harmadik negyedévében 4,2%-kal csökkentek 10,2 13,9%-kal emelkedtek 10,7 milliárd forintra a 2014 2013 azonos időszaki 10,7 9,4 milliárd forintról, elsősorban a magyarországi működésnek köszönhetően mivel az értékesített készülékek száma és azok átlagos eladási ára is csökkent a negyedévek összehasonlításábanköszönhetően. A külföldi leányvállalatinknál bevételek emelkedését a megnövekedett készülékértékesítés árbevétele növekedett az előző év azonos negyedévéhez képest. Éves szinten valamint a készülékértékesítés bevétele növekedett a nagyobb értékesítési volumen és a magasabb átlagár miattkészülékek növekvő átlagára magyarázza, mely a magasabb árfekvésű okostelefonok értékesítési volumenének növekedésével áll összefüggésben. Montenegróban a készülékértékesítési bevételek növekedése a részletfizetésre történő készülékértékesítés növekedésének tudható be, a 2014 harmadik negyedévében megvalósult intenzívebb marketing kampányoknak köszönhetően. Macedóniában a megnövekedett okostelefon értékesítésnek köszönhető 2015-benkészülékértékesítés valamint a magasabb átlagos készülékárak eredményezték a bevételek emelkedését 2014 harmadik negyedévében. Az egyéb mobil bevételek 2,0 milliárd forintról 3,2 milliárd forintra emelkedtek 2014 harmadik negyedévében 2013 azonos időszakához képest, melyet a kötbérből származó, és a mobilkészülékek biztosításához kapcsolódó magasabb bevételek eredményeztek Magyarországon. A vezetékes bevételek 2015 2014 harmadik negyedévében 52,7 52,1 milliárd forintot értek el a 20142013. azonos időszaki 51,7 52,9 milliárd forintos bevétellel szemben, ami 2,0%-os növekedést mely 1,6%-os visszaesést jelent. Nőttek a szélessávú internet-, TV-, a készülékértékesítésből származó-, valamint a nagykereskedelmi bevételek, melyeket részben ellentételezett A csökkenést a hang alapú kiskereskedelmi-alapú-, és az adatbevételek visszaesésea készülékértékesítési bevételek visszaesése okozta, melyet részben ellentételeztek a magasabb TV, internet és egyéb bevételek. A hang alapú kiskereskedelmi bevételek 2015 2014 harmadik negyedévében 8,4%-kal8,6%-kal, 14,7 16,6 milliárd forintra csökkentek a 20142013. harmadik negyedévi 16,1 18,2 milliárd forinthoz képest, elsősorban a bevételt hozó vezetékes hozzáférések számának folyamatos csökkenése, a forgalom, valamint az átlag tarifaszint mérséklődése miatt. Az ügyfelek PSTN-ről IP platformokra történő migrációja folyamatosan zajlikA hang alapú nagykereskedelmi bevételek 2014 harmadik negyedévében 14,1%-kal 3,4 milliárd forintra csökkentek, elsősorban az alacsonyabb percdíjaknak köszönhetően Magyarországon, melyek a helyi távközlési és mobil szolgáltatóktól származó belföldi bejövő forgalmi bevételek visszaesését eredményezték. A szélessávú híváskezdeményezések és hívásvégződtetések szintén visszaestek Magyarországon a mobil helyettesítés hatására, valamint a kábel TV szolgáltatókkal folytatott intenzív verseny következtében. Montenegróban és Magyarországon az alacsonyabb forgalom okán csökkent nemzetközi bejövő forgalmi bevételek ugyancsak hozzájárultak a hang alapú nagykereskedelmi bevételek csökkenéséhez. Az internet bevételek a 20142013. harmadik negyedévi 11,9 12,7 milliárd forintról 12,9 13,1 milliárd forintra nőttek 2015 2014 harmadik negyedévében, így 8,9%-os 4,1%-os növekedést mutatnak. Magyarországon a DSL csatlakozások száma enyhén emelkedett a kábelnet és az optikai csatlakozások számának növekedésével együtt emelkedettegyütt. Ezen szélessávú volumennövekedés hatása képes volt ellentételezni az erősödő verseny, valamint 1,8%-kal növekedett az egy szélessávú előfizetőre jutó havi átlagos árbevétel isa dupla-, mindez illetve tripla szolgáltatáscsomagokra történő váltás következtében kialakult alacsonyabb ARPU hatását, magasabb hozzáférés típusú internet bevételeket eredményezve. A GTS Hungary Kfttartalomszolgáltatásból származó bevételek szintén növekedtek Magyarországon. (GTS) 2015Külföldi leányvállalatainknál a magasabb számú DSL hozzáféréseknek köszönhetően nőttek a bevételek. április 1-jétől történő konszolidálása szintén pozitív hatással volt Az adatbevételek közel azonos szinten maradtak és 4,8 milliárd forintot tettek ki 2014 harmadik negyedévében. Magyarországon és külföldi leányvállalatainknál egyaránt, a belföldi és nemzetközi bérelt vonalszám visszaesése csökkenést okozott a keskenysávú adatbevételeknél, melyet nagyban ellentételezett a szélessávú internet bevételekrebevételek növekedése az új szerződések nyomán. A szélessávú adatforgalom alacsonyabb díjai szintén hozzájárultak a csökkenéshez. A TV bevételek 8,1%-os növekedést mutatnak, és 10,6 10,4 milliárd forintot értek el 2015 2014 harmadik negyedévében, szemben a 20142013. harmadik negyedévi 9,8 9,4 milliárd forinttalforinttal (9,9%-os növekedés). Ezt a növekedést elsősorban az IPTV bevételek emelkedése magyarázza, ami amely az IPTV előfizetői bázis bővülésének köszönhető Magyarországon (beleértve a felvásárlások pozitív hatását is) és külföldi leányvállalatainknál egyaránt. Az IPTV előfizetőszám erős növekedése az interaktív televíziózás növekvő népszerűségét jelzi. Az egy TV előfizetőre jutó havi átlagos árbevétel 4,3%-kal nőtt meg Magyarországon, az IPTV migrációnak és az áremelésnek köszönhetően. A megnövekedett szatellit TV bevétel a magasabb előfizetési díjaknak előfizetőszámnak köszönhető Magyarországon 2015 harmadik negyedévében összehasonlítva az előző év 2013 azonos időszakávalnegyedévéhez viszonyítva. 2015 harmadik negyedévében A fent említett növekedéseket részben ellensúlyozta a kábel TV bevételek szintén növekedtekvisszaesése, főként mivel egyre több előfizető tér át az akvizíciók keretében megszerzett kábel TV előfizetők nyomán, valamint a folyamatos, analóg kábel TV szolgáltatásról a digitális kábel TV IPTV szolgáltatásra történő áttérés miatt Magyarországon. A vezetékes szolgáltatások készülékértékesítési bevételei 1,8 1,2 milliárd forintot tettek ki 2015 2014 harmadik negyedévében, a 20142013. harmadik negyedévi 1,1 1,6 milliárd forinttal szemben. A növekedést csökkenést elsősorban a TV táblagépek, TV, valamint notebook készülékek és táblagépek magasabb alacsonyabb értékesítési volumene okozta Magyarországon. Macedóniában a TV készülékek, tartozékok és PC-k értékesítésének visszaesése eredményezte a vezetékes szolgáltatások készülékértékesítési bevételének csökkenését. Ezen csökkenéseket némiképp mérsékelte a TV készülékek és laptopok magasabb értékesítési volumene Montenegróban. Az adatbevételek 2015 egyéb vezetékes bevételek 6,7%-kal nőttek, és 2,5 milliárd forintot tettek ki 2014 harmadik negyedévében 2,8 milliárd forintot értek el a 2014. 2013 azonos időszaki 3,1 milliárd forintos bevétellel szembenidőszakához képest. A csökkenést Magyarországon és növekedést elsősorban a külföldi leányvállalatainknál egyaránt a belföldi és nemzetközi bérelt vonalszám visszaesése okozta 2015 harmadik negyedévében. Montenegróban Click Shop bevételek, valamint az adatbevételek csökkenését a normál bérelt vonalról az ICT-re való áttérés okozta, melynek következtében az adatforgalmi szolgáltatások csomagban kerülnek értékesítésre más szolgáltatásokkalanyagértékesítésből származó magasabb bevételek okozták Magyarországon. A nagykereskedelmi bevételek 2015 harmadik negyedévében 5,6%-kal 5,7 milliárd forintra növekedtek. A magasabb hálózat és infrastruktúra bevétel elsősorban a GTS Hungary konszolidációjának köszönhető 2015 második negyedévében. Montenegróban az infrastruktúra szolgáltatások növekedése eredményezett magasabb bevételeket. Magyarországon, az adat- és szélessávú nagykereskedelmi bevételek csökkentek az alacsonyabb árak és a jelentősen visszaesett nagykereskedelmi DSL csatlakozásszám következtében, mely utóbbi részben a GTS Hungary 2015 második negyedévében történt konszolidálásának tudható be. A hang alapú nagykereskedelmi bevételek csökkenése az alacsonyabb bejövő forgalom eredménye mind Magyarországon, mind külföldi leányvállalatainknál 2015 harmadik negyedévében. Az alacsonyabb mobil hívásvégződtetési díjak is negatívan hatottak a hang alapú nagykereskedelmi bevételekre. A rendszerintegráció rendszerintegrációs („RI”) és információtechnológiai informatikai („IT”) szolgáltatásokból származó bevételek 16,5%-kal nőttek 13,4%-kal csökkentek a 20142013. harmadik negyedévi 16,6 milliárd forintról 14,4 milliárd forintról 16,8 milliárd forintra 2015 2014 azonos időszakábanidőszakára. A magasabb bevételeket Az alacsonyabb bevételek oka az új infrastruktúra és outsourcing bevételek csökkenése, mivel 2014 harmadik negyedévében kevesebb jelentős projektek okozták Magyarországon és Macedóniában 2015 harmadik negyedévében. Montenegróban a magasabb ügyfélszám eredményezte a bevételek növekedésétprojekt volt. Az energiaszolgáltatásból származó bevételek 2015 harmadik negyedévében 9,4 milliárd forintra nőttek a 2014. harmadik negyedévi azonos szinten maradtak és 8,7 milliárd forinthoz képestforintot értek el 2014 harmadik negyedévében. A 7,9%-os növekedés elsődleges oka gázfogyasztás emelkedésének köszönhetően a gázszolgáltatási bevételek növekedése meghaladta az üzleti ügyfelektől áramszolgáltatásból származó magasabb bevételekbevételek csökkenését. Az áramszolgáltatási A gázszolgáltatási helyek száma 107 56666 818-ra emelkedettat ért el, míg a gázszolgáltatás az áramszolgáltatás esetében a szolgáltatási helyek száma 7 999105 788-re ra csökkent 20152014. szeptember 30-ra, mert a Társaság úgy döntött, hogy 2015. július 31-i hatállyal megszünteti a lakossági felhasználók részére nyújtott földgázszolgáltatást. A harmadik negyedévek összehasonlításában nőtt a villamosenergia értékesítés, de az Az egyetemes szolgáltatói árak 2013 novemberétől, 2014 áprilisától és 2014 szeptemberétől történő csökkentése szintén negatívan hatott az energiaszolgáltatásból származó bevételekre.
Appears in 1 contract
Samples: Financial Report
Bevételek. A Csoport összbevétele 2015 harmadik 2013 negyedik negyedévében 158,0 165,7 milliárd forint volt forintot ért el a 2014 harmadik 2012. negyedik negyedévi 157,5 164,9 milliárd forinttal szemben. Az árbevétel a magyarországi szegmensekben növekedett, melyet részben ellensúlyozott a külföldi szegmensek árbevételének csökkenése0,5%-os növekedést mutatva. A csoport összbevétele 502 millió forinttal növekedett a negyedévek összehasonlításában, melyet növekedést az alábbi tényezők okoztakokozták: A mobil bevételek 2015 harmadik 2013 negyedik negyedévében 79,1 78,8 milliárd forintot tettek ki forintra csökkentek a 20142012. harmadik negyedik negyedévi 82,7 79,7 milliárd forinttal szembenforintról, 4,4%-os 1,2%-os csökkenést mutatva. A mobil nem hang alapú-alapú szolgáltatások bevétele, a mobil készülékértékesítés-, és SMS készülékértékesítésből származó valamint az egyéb bevételek csökkenését csak részben ellentételezte növekedése nem tudta ellentételezni a mobil adatbevételek növekedésehang alapú bevételek csökkenését. A mobil távközlési szolgáltatásokon belül a hang alapú bevételek adják a bevételek legnagyobb részét. A mobil hang alapú bevételek 6,1%-kal, 48,0 milliárd forintra estek vissza 2013 negyedik negyedévében a 2012. negyedik negyedévi 51,2 milliárd forintról. A mobil hang alapú kiskereskedelmi bevételek 1,1%-kal 3,8%-kal csökkentek 2015 harmadik 2013 negyedik negyedévében, és 41,0 40,9 milliárd forintot értek el, elsősorban annak köszönhetően, hogy Macedóniában visszaestek a kimenő mobil hang alapú kiskereskedelmi bevételek a csökkentek az erős verseny jellemezte piacon, az új promóciók és ajánlatok következtében lecsökkent átlagos percdíjak eredményeképpen, a kimenő forgalom növekedése mellett 2015 harmadik 2013 negyedik negyedévében. Az ARPU csökkenés azonban kisebb, mint 2014 negyedéveiben. Montenegróban az alacsonyabb bevételeket a kimenő forgalom visszaesése, valamint az alacsonyabb előfizetőszám eredményezte, elsősorban a kártyás előfizetői szegmensben. Magyarországon a mobil hang alapú kiskereskedelmi bevételek nőttekvisszaesését az EU szabályozás következtében 2013. július 1-jétől lecsökkent átlagtarifa eredményeképpen, mivel jelentősen alacsonyabb roaming bevételek okozták. Montenegróban a szerződéses előfizetői szegmensben mobil hang alapú kiskereskedelmi bevételek a magasabb fajlagos forgalomjelentősen alacsonyabb tarifaszint okán csökkentek, melyet nem tudott ellentételezni a magasabb ügyfélszám, percforgalom és az alacsonyabb kimenő átlagos percdíjak együttes hatása miatti bevételnövekedést csak részben ellentételezte ügyfélbázis növekedése a bevételek csökkenése a kártyás előfizetői szegmensben. A kártyás előfizetői szegmensben mind az egy előfizetőre jutó forgalom, mind az ügyfélbázis csökkent, amit részben ellentételezett a magasabb percdíjak hatása. Az alacsonyabb roaming árbevételt az átlag tarifák csökkenése eredményezte a roaming forgalom növekedése ellenérenegyedévek összehasonlításában. A hang alapú nagykereskedelmi bevételek 57,8%-kal estek vissza17,6%-kal csökkentek, és 3,2 6,7 milliárd forintot értek el 2015 harmadik 2013 negyedik negyedévében, elsősorban a 76%-kal alacsonyabb mobil hívásvégződtetési díj eredményeképpen, amely 2015. április 1-jétől hatályos Magyarországon. Macedóniában a hang alapú nagykereskedelmi bevételek csökkenését az alacsonyabb mobil végződtetési díjak 2014mérséklődése miatt mind Magyarországon, mind külföldi leányvállalatainknál. szeptember 1-jétől történő alkalmazása, valamint az alacsonyabb nemzetközi bejövő forgalom okozta. Az adatbevételek 2015 harmadik A nem hang alapú szolgáltatások bevétele 2013 negyedik negyedévében 15,6 17,6 milliárd forintra nőttek nőtt a 20142012. harmadik negyedik negyedévi 13,6 16,5 milliárd forintról, 14,6%-os 6,6%-os növekedést mutatva. A magasabb bevételek nem hang alapú szolgáltatások bevétele elsősorban a megemelkedett mobilinternet bevételnek bevételeknek köszönhető Magyarországon, mivel mind az előfizetők száma, mind a forgalom növekedett 2015 harmadik 2013 negyedik negyedévében. Az SMS bevételek 2015 harmadik negyedévében 4,8 milliárd forintra csökkentek Magyarországon 2013. december 31-én a 2014szélessávú mobil előfizetők száma 1.845.544-et tett ki, ami az ügyfélbázis 26,8%-os bővülését jelenti. harmadik negyedévi 4,9 milliárd forintról, 2,9%-os csökkenést mutatva, az alacsonyabb SMS forgalom következtében elsősorban külföldi leányvállalatinknál, míg Piaci részesedésünk 45,2% volt Magyarországon nőttek az SMS bevételeka teljes előfizetői számot alapul véve a mobil szélessávú piacon. A mobil szolgáltatások készülékértékesítésből származó bevételei 2015 harmadik 2013 negyedik negyedévében 4,2%-kal csökkentek 10,2 4,7%-kal emelkedtek 11,3 milliárd forintra a 2014 2012 azonos időszaki 10,7 10,8 milliárd forintról, elsősorban a magyarországi működésnek köszönhetően mivel az értékesített készülékek száma és azok külföldi tevékenységeinknek köszönhetően. Macedóniában a magasabb átlagos eladási ára is csökkent készülékárak eredményezték a negyedévek összehasonlításában. A külföldi leányvállalatinknál bevételek emelkedését, a készülékértékesítés árbevétele növekedett az előző év azonos negyedévéhez képestvolumenének visszaesése mellett 2013 negyedik negyedévében. Éves szinten Montenegróban a készülékértékesítés bevétele növekedett készülékértékesítési bevételek növekedése a nagyobb értékesítési volumen és 2013 negyedik negyedévében megvalósult intenzívebb marketing kampányoknak köszönhető. Magyarországon a bevételek emelkedése a magasabb átlagár miattárfekvésű okostelefonok és táblagépek megnövekedett értékesítési volumenének következménye. Az egyéb mobil bevételek 1,3 milliárd forintról 1,9 milliárd forintra emelkedtek 2013 negyedik negyedévében 2012 azonos időszakához képest, mely melyet a megnövekedett okostelefon értékesítésnek köszönhető 2015-benkésedelmi díjakból származó magasabb bevételek eredményeztek Magyarországon, 2013 negyedik negyedévében. A vezetékes bevételek 2015 harmadik 2013 negyedik negyedévében 52,7 54,9 milliárd forintot értek el a 20142012. azonos időszaki 51,7 55,0 milliárd forintos bevétellel szemben, ami 2,0%-os növekedést mely csekély 0,2%-os visszaesést jelent. Nőttek A csökkenést a szélessávú internet-, TV-, a készülékértékesítésből származó-hang alapú-, valamint az adat és internet bevételek visszaesése okozta, melyet nagyban ellentételeztek a nagykereskedelmi magasabb készülékértékesítési,TV és egyéb bevételek, melyeket részben ellentételezett a hang alapú kiskereskedelmi-, és az adatbevételek visszaesése. A hang alapú kiskereskedelmi bevételek 2015 harmadik 2013 negyedik negyedévében 8,4%-kal7,0%-kal, 14,7 18,0 milliárd forintra csökkentek a 20142012. harmadik negyedik negyedévi 16,1 19,4 milliárd forinthoz képest, elsősorban a bevételt hozó vezetékes hozzáférések vonalak számának folyamatos csökkenése, a forgalom, valamint az átlag tarifaszint mérséklődése miatt. A hang alapú nagykereskedelmi bevétel 2013 negyedik negyedévében 8,4%-kal 3,4 milliárd forintra csökkent elsősorban a belföldi és nemzetközi bejövő forgalom visszaesése következtében, mind Magyarországon, mind külföldi leányvállalatainknál. Az ügyfelek PSTN-ről IP platformokra történő migrációja folyamatosan zajlik. A szélessávú internet bevételek a 20142012. harmadik negyedik negyedévi 11,9 13,4 milliárd forintról 12,9 13,3 milliárd forintra nőttek 2015 harmadik csökkentek 2013 negyedik negyedévében, így 8,9%-os növekedést 0,9%- os visszaesést mutatnak. Magyarországon a DSL csatlakozások száma enyhén emelkedett a kábelnet és az optikai csatlakozások számának növekedésével együtt emelkedettegyütt, azonban az erősödő verseny, valamint 1,8%-kal növekedett a Telekom dupla-, illetve tripla szolgáltatáscsomagokra történő váltás következtében kialakult alacsonyabb ARPU visszaesést eredményezett az egy szélessávú előfizetőre jutó havi átlagos árbevétel is, mindez magasabb bevételeket eredményezveinternet bevételekben. . A GTS Hungary Kftcsökkenést valamelyest ellentételezték a megnövekedett bevételek Montenegróban a magasabb DSL hozzáféréseknek köszönhetően. (GTS) 2015. április 1-jétől történő konszolidálása szintén pozitív hatással volt Macedóniában a szélessávú internet bevételekrebevételek azonos szinten maradtak, mivel az alacsonyabb díjakat ellentételezte a DSL hozzáférések 7,8%-os növekedése. Az adatbevételek 4,7 milliárd forintot tettek ki 2013 negyedik negyedévében, a 2012. negyedik negyedévi 5,3 milliárd forinttal szemben. A csökkenést mind a szélessávú, mind a keskenysávú adatbevételeknél elsősorban a belföldi és nemzetközi bérelt vonalszám csökkenése, valamint az alacsonyabb árak okozták Magyarországon és külföldi leányvállalatainknál egyaránt 2013-ban. A TV bevételek 8,1%-os növekedést mutatnak, és 10,6 9,6 milliárd forintot értek el 2015 harmadik 2013 negyedik negyedévében, szemben a 20142012. harmadik negyedik negyedévi 9,8 8,9 milliárd forinttalforinttal (8,9%-os növekedés). Ezt a növekedést elsősorban az IPTV bevételek emelkedése magyarázza, ami amely az IPTV előfizetői bázis bővülésének köszönhető Magyarországon (beleértve a felvásárlások pozitív hatását is) és külföldi leányvállalatainknál egyaránt. Az IPTV előfizetőszám erős növekedése növekedését a nagysebességű internet-hozzáférést biztosító hálózatfejlesztésünk segítette, ami egyben az interaktív televíziózás növekvő népszerűségét is jelzi. Az egy TV előfizetőre jutó havi átlagos árbevétel 4,3%-kal nőtt meg Magyarországon, az IPTV migrációnak és az áremelésnek köszönhetően. A megnövekedett szatellit TV bevétel a magasabb előfizetési díjaknak előfizetőszámnak köszönhető Magyarországon 2015 harmadik negyedévében összehasonlítva az előző év 2012 azonos időszakávalnegyedévéhez viszonyítva. 2015 harmadik negyedévében A fent említett növekedéseket részben ellensúlyozta a kábel TV bevételek szintén növekedtekvisszaesése, főként mivel egyre több előfizető tér át az akvizíciók keretében megszerzett kábel TV előfizetők nyomán, valamint a folyamatos, analóg kábel TV szolgáltatásról a digitális kábel TV IPTV szolgáltatásra történő áttérés miatt Magyarországon. A vezetékes szolgáltatások készülékértékesítési bevételei 1,8 2,6 milliárd forintot tettek ki 2015 harmadik 2013 negyedik negyedévében, a 20142012. harmadik negyedik negyedévi 1,1 1,8 milliárd forinttal szemben. A jelentős növekedést elsősorban a TV készülékek és valamint a táblagépek magasabb értékesítési volumene okozta Magyarországon. Az adatbevételek 2015 harmadik negyedévében 2,8 egyéb vezetékes bevételek jelentősen, 25,3%-kal nőttek, és 3,2 milliárd forintot értek el a 2014. tettek ki 2013 negyedik negyedévében 2012 azonos időszaki 3,1 milliárd forintos bevétellel szembenidőszakához képest. A csökkenést Magyarországon növekedés elsősorban a montenegrói és a külföldi leányvállalatainknál egyaránt a belföldi és nemzetközi bérelt vonalszám visszaesése okozta 2015 harmadik romániai IRU (Indefeasible Right of Use) értékesítésből származó bevételeknek köszönhető 2013 negyedik negyedévében. Montenegróban az adatbevételek csökkenését a normál bérelt vonalról az ICT-re való áttérés okozta, melynek következtében az adatforgalmi szolgáltatások csomagban kerülnek értékesítésre más szolgáltatásokkal. A nagykereskedelmi bevételek 2015 harmadik negyedévében 5,6%-kal 5,7 milliárd forintra növekedtek. A magasabb hálózat és infrastruktúra bevétel elsősorban a GTS Hungary konszolidációjának köszönhető 2015 második negyedévében. Montenegróban az infrastruktúra szolgáltatások növekedése eredményezett magasabb bevételeket. Magyarországon, az adat- és szélessávú nagykereskedelmi bevételek csökkentek az alacsonyabb árak és a jelentősen visszaesett nagykereskedelmi DSL csatlakozásszám következtében, mely utóbbi részben a GTS Hungary 2015 második negyedévében történt konszolidálásának tudható be. A hang alapú nagykereskedelmi bevételek csökkenése az alacsonyabb bejövő forgalom eredménye mind Magyarországon, mind külföldi leányvállalatainknál 2015 harmadik negyedévében. Az alacsonyabb mobil hívásvégződtetési díjak is negatívan hatottak a hang alapú nagykereskedelmi bevételekre. A rendszerintegráció rendszerintegrációs („RI”) és információtechnológiai informatikai („IT”) szolgáltatásokból származó bevételek 16,5%-kal nőttek 3,7%-kal csökkentek a 20142012. harmadik negyedik negyedévi 14,4 18,9 milliárd forintról 16,8 18,2 milliárd forintra 2015 2013 azonos időszakábanidőszakára. Az alacsonyabb bevételek oka az RI/IT eszközök értékesítéséből származó alacsonyabb bevételek Magyarországon, a jelentős 2012 negyedik negyedévi tranzakciónak köszönhetően. Éves összehasonlításban a rendszerintegrációs („RI”) és informatikai („IT”) szolgáltatásokból származó bevételek 18,1%-kal, a 2012. évi 54,3 milliárd forintról a 2013. évi 64,1 milliárd forintra emelkedtek. A magasabb megnövekedett bevételeket az új jelentős projektek okozták Magyarországon és Macedóniában 2015 harmadik negyedévében. Montenegróban a magasabb ügyfélszám eredményezte infrastruktúra- és alkalmazási bevételek okozták, számos jelentős új projektnek köszönhetően 2013-ban. Ezen növekedéseket részben ellensúlyozták az alacsonyabb outsourcing bevételek, főként a bevételek növekedését2013-ban megszűnt EKG projektnek és egyéb jelentős szerződések újratárgyalásának következtében. Az energiaszolgáltatásból származó bevételek 2015 harmadik negyedévében 9,4 13,9 milliárd forintra nőttek növekedtek 2013 negyedik negyedévében a 20142012. harmadik negyedévi 8,7 azonos időszaki 11,2 milliárd forinthoz képestviszonyítva. A 7,9%-os növekedés elsődleges oka az üzleti ügyfelektől származó magasabb bevételekAz emelkedést a szolgáltatási helyek számának növekedése magyarázza 2013 negyedik negyedévében 2012 negyedik negyedévéhez viszonyítva. Az áramszolgáltatási helyek száma 107 566elérte a 106 287-ra emelkedettet, míg a gázszolgáltatás esetében a szolgáltatási helyek száma 7 99967 587-re csökkent 2015emelkedett 2013. szeptember 30-ra, mert a Társaság úgy döntött, hogy 2015. július december 31-i hatállyal megszünteti a lakossági felhasználók részére nyújtott földgázszolgáltatást. A harmadik negyedévek összehasonlításában nőtt a villamosenergia értékesítés, de az egyetemes szolgáltatói árak 2014 szeptemberétől történő csökkentése negatívan hatott az energiaszolgáltatásból származó bevételekreig.
Appears in 1 contract
Samples: Financial Report
Bevételek. A Csoport összbevétele 3,9%-kal nőtt a 2014 első félévi 303,7 milliárd forintról 315,5 milliárd Ft-ra 2015 első félévében. A féléves eredmények változásainak okai általában megegyeznek az alábbi második negyedévre vonatkozó magyarázatokkal. Amennyiben a változás oka eltér a két időszaki összehasonlításban, a féléves eredményváltozás külön kiemelésre és elemzésre kerül. A Csoport összbevétele 2015 harmadik második negyedévében 158,0 158,5 milliárd forint volt forintot ért el a 2014 harmadik 2014. második negyedévi 157,5 151,8 milliárd forinttal szemben. Az árbevétel a A bevételek mindkét magyarországi szegmensekben növekedettszegmensben nőttek, melyet részben ellensúlyozott míg a külföldi szegmensek árbevételének csökkenéseszegmensekben történt csökkenés mérsékelt volt. A csoport összbevétele 502 millió Telekom Magyarország szegmens 4,8 milliárd forinttal növekedett járult hozzá a bevételnövekedéshez. A Csoport bevétele 4,4%-kal nőtt a második negyedévek összehasonlításában, melyet az alábbi tényezők okoztak: A mobil bevételek 2015 harmadik második negyedévében 79,1 76,9 milliárd forintot tettek ki a 2014. harmadik második negyedévi 82,7 77,7 milliárd forinttal szemben, 4,4%-os 1,1%- os csökkenést mutatva. A mobil hang alapú-, a mobil készülékértékesítés-, alapú és az SMS bevételek csökkenését csak részben ellentételezte a mobil készülékértékesítésből származó-, és az adatbevételek növekedése. Éves összehasonlításban a mobil bevételek 1,7%-kal nőttek 153,8 milliárd forintra. A mobil hang alapú és az SMS bevételek csökkenését több mint ellentételezte a mobil készülékértékesítésből származó-, és az adatbevételek növekedése. A mobil hang alapú kiskereskedelmi bevételek 1,1%-kal 1,2%-kal csökkentek 2015 harmadik második negyedévében, és 41,0 39,5 milliárd forintot értek el, elsősorban annak köszönhetően, hogy visszaestek Macedóniában visszaestek a kimenő mobil hang alapú bevételek a lecsökkent átlagos percdíjak eredményeképpen, a kimenő forgalom növekedése mellett 2015 harmadik második negyedévében. Az ARPU csökkenés azonban kisebb, mint 2014 negyedéveibena korábbi negyedévekben. Montenegróban az alacsonyabb mobil hang alapú kiskereskedelmi bevételeket a kimenő forgalom visszaesése, valamint az alacsonyabb előfizetőszám eredményezte, elsősorban a kártyás előfizetői szegmensben. Az átlagos tarifaszint elsősorban a szabályozás következtében csökkent. Magyarországon a kimenő hang alapú bevételek nőttek, mivel a szerződéses előfizetői szegmensben a magasabb fajlagos forgalom, a magasabb ügyfélszám, és az alacsonyabb kimenő átlagos percdíjak együttes hatása miatti bevételnövekedést csak részben ellentételezte a bevételek csökkenése a kártyás előfizetői szegmensben. A kártyás előfizetői szegmensben mind az egy előfizetőre főre jutó forgalom, mind az ügyfélbázis csökkent, amit részben ellentételezett a magasabb percdíjak hatása. Az alacsonyabb roaming árbevételt bevételeket az átlag tarifák csökkenése eredményezte a roaming forgalom növekedése ellenéreEU szabályozás következtében 2014. július 1-jétől lecsökkent átlagtarifa okozta. A hang alapú nagykereskedelmi bevételek 57,8%-kal 59,5%-kal estek vissza, és 3,2 2,9 milliárd forintot értek el 2015 harmadik második negyedévében, elsősorban a 76%-kal alacsonyabb mobil hívásvégződtetési díj eredményeképpen, amely 2015. április 1-jétől hatályos Magyarországon. Macedóniában a hang alapú nagykereskedelmi bevételek csökkenését az alacsonyabb mobil végződtetési díjak 2014. szeptember 1-jétől történő alkalmazása, valamint az alacsonyabb nemzetközi bejövő forgalom okozta. A magyarországi nagykereskedelmi díjak visszaesése kevésbé negatívan hatott 2015 első félévében – az első negyedévi változatlan árak következtében – így a mobil bevételek nőttek az első félévek összehasonlításában. Az adatbevételek 2015 harmadik második negyedévében 15,6 14,7 milliárd forintra nőttek a 2014. harmadik második negyedévi 13,6 12,9 milliárd forintról, 14,6%-os 14,0%-os növekedést mutatva. A magasabb bevételek elsősorban a megemelkedett mobilinternet bevételnek köszönhető Magyarországon, mivel mind az előfizetők száma, mind a forgalom növekedett 2015 harmadik második negyedévében. Az SMS bevételek 2015 harmadik második negyedévében 4,8 4,6 milliárd forintra csökkentek a 2014. harmadik második negyedévi 4,9 4,7 milliárd forintról, 2,9%-os 2,1%-os csökkenést mutatva, az alacsonyabb SMS forgalom következtében elsősorban külföldi leányvállalatinknál, míg Magyarországon nőttek az SMS bevételek. A mobil szolgáltatások készülékértékesítésből származó bevételei 2015 harmadik második negyedévében 4,2%-kal csökkentek 10,2 26,0%-kal emelkedtek 11,7 milliárd forintra a 2014 azonos időszaki 10,7 9,3 milliárd forintról, elsősorban a magyarországi működésnek köszönhetően mivel köszönhetően. A bevételek emelkedését a megnövekedett mobilkészülék és tartozék értékesítés valamint a készülékek növekvő átlagára magyarázza az értékesített készülékek száma és azok átlagos eladási ára is csökkent a második negyedévek összehasonlításában. A külföldi leányvállalatinknál a készülékértékesítés árbevétele növekedett az előző év azonos negyedévéhez képest. Éves szinten a készülékértékesítés bevétele növekedett a nagyobb értékesítési volumen és a magasabb átlagár miatt, mely a megnövekedett okostelefon értékesítésnek köszönhető 2015-ben. A vezetékes bevételek 2015 harmadik második negyedévében 52,7 52,6 milliárd forintot értek el a 2014. azonos időszaki 51,7 51,2 milliárd forintos bevétellel szemben, ami 2,0%-os 2,8%-os növekedést jelent. Nőttek a szélessávú internet-, TV-, a készülékértékesítésből származó-, valamint a nagykereskedelmi bevételek, melyeket részben ellentételezett a hang alapú kiskereskedelmi-, az adat-, és az adatbevételek egyéb bevételek visszaesése. A hang alapú kiskereskedelmi bevételek 2015 harmadik második negyedévében 8,4%-kal7,4%-kal, 14,7 15,0 milliárd forintra csökkentek a 2014. harmadik második negyedévi 16,1 16,2 milliárd forinthoz képest, elsősorban a vezetékes hozzáférések számának folyamatos csökkenése, a forgalom, valamint az átlag tarifaszint mérséklődése miatt. Az ügyfelek PSTN-ről IP platformokra történő migrációja folyamatosan zajlikfolytatódik. A szélessávú internet bevételek a 2014. harmadik második negyedévi 11,9 11,8 milliárd forintról 12,9 13,2 milliárd forintra nőttek 2015 harmadik második negyedévében, így 8,9%-os 11,9%-os növekedést mutatnak. Magyarországon a DSL csatlakozások száma a kábelnet és az optikai csatlakozások számának növekedésével együtt emelkedett, valamint 1,8%-kal 6%-kal növekedett az egy szélessávú előfizetőre jutó havi átlagos árbevétel is, mindez magasabb bevételeket eredményezve. A GTS Hungary Kft. (GTS) 2015. április 1-jétől történő konszolidálása szintén pozitív hatással volt a szélessávú internet bevételekre. A TV bevételek 8,1%-os növekedést mutatnak, és 10,6 milliárd forintot értek el 2015 harmadik második negyedévében, szemben a 2014. harmadik második negyedévi 9,8 9,5 milliárd forinttalforinttal (11,2%-os növekedés). Ezt a növekedést elsősorban az IPTV bevételek emelkedése magyarázza, ami amely az IPTV előfizetői bázis bővülésének köszönhető Magyarországon (beleértve a felvásárlások pozitív hatását is) és külföldi leányvállalatainknál egyaránt. Az IPTV előfizetőszám erős növekedése az interaktív televíziózás növekvő népszerűségét jelzi. Az egy TV előfizetőre jutó havi átlagos árbevétel 4,3%-kal 7%-kal nőtt meg Magyarországon, az IPTV migrációnak és az áremelésnek köszönhetően. A megnövekedett szatellit TV bevétel a magasabb előfizetési díjaknak köszönhető Magyarországon 2015 harmadik negyedévében összehasonlítva az előző év azonos időszakávalmásodik negyedévében. 2015 harmadik negyedévében A fent említett növekedéseket részben ellensúlyozta a kábel TV bevételek szintén növekedtek, főként visszaesése az akvizíciók keretében megszerzett kábel TV előfizetők nyomán, valamint a folyamatos, analóg kábel TV szolgáltatásról a digitális kábel TV IPTV szolgáltatásra történő áttérés miatt váltás következtében Magyarországon. A vezetékes szolgáltatások készülékértékesítési bevételei 1,8 1,6 milliárd forintot tettek ki 2015 harmadik második negyedévében, a 2014. harmadik második negyedévi 1,1 milliárd forinttal szemben. A növekedést elsősorban a TV készülékek és táblagépek magasabb értékesítési volumene okozta MagyarországonMagyarországon és Montenegróban. Az adatbevételek 2015 harmadik második negyedévében 2,8 2,7 milliárd forintot értek el a 2014. azonos időszaki 3,1 3,0 milliárd forintos bevétellel szemben. A csökkenést Magyarországon és a külföldi leányvállalatainknál egyaránt egyaránt, a belföldi és nemzetközi bérelt vonalszám visszaesése okozta a csökkenést 2015 harmadik második negyedévében. Montenegróban az adatbevételek csökkenését a normál bérelt vonalról az ICT-re való áttérés okozta, melynek következtében az adatforgalmi szolgáltatások csomagban kerülnek értékesítésre más szolgáltatásokkal. A nagykereskedelmi bevételek 2015 harmadik második negyedévében 5,6%-kal 5,7 10,1%-kal 5,4 milliárd forintra növekedtek. A magasabb hálózat és infrastruktúra bevétel bevételek elsősorban a GTS Hungary konszolidációjának köszönhető 2015 második negyedévében. Montenegróban az infrastruktúra szolgáltatások növekedése eredményezett magasabb bevételeket. Magyarországon, az adat- és szélessávú nagykereskedelmi bevételek csökkentek az alacsonyabb árak és a jelentősen visszaesett nagykereskedelmi DSL csatlakozásszám következtében, mely utóbbi részben a GTS Hungary 2015 második negyedévében történt konszolidálásának tudható be. A hang alapú nagykereskedelmi bevételek csökkenése az alacsonyabb bejövő forgalom eredménye mind Magyarországon, mind külföldi leányvállalatainknál 2015 harmadik második negyedévében. Az alacsonyabb mobil hívásvégződtetési díjak is negatívan hatottak a hang alapú nagykereskedelmi bevételekre. Az egyéb vezetékes bevételek 12,5%-kal csökkentek, és 4,0 milliárd forintot tettek ki 2015 második negyedévében 2014 azonos időszakához képest. A csökkenés elsősorban a vezetékes hang alapú szolgáltatáshoz kapcsolódó értéknövelt szolgáltatásból valamint a műhold kapacitás bérletből származó alacsonyabb bevételeknek köszönhető. Ezen csökkenéseket részben ellentételezte a kötbérekből származó bevételek emelkedése 2015 második negyedévében. A rendszerintegráció (RI) és információtechnológiai (IT) szolgáltatásokból származó bevételek 16,5%-kal 25,4%-kal nőttek a 2014. harmadik második negyedévi 14,4 14,8 milliárd forintról 16,8 18,5 milliárd forintra 2015 azonos időszakábanidőszakára. A magasabb bevételeket az új jelentős projektek okozták Magyarországon és Macedóniában 2015 harmadik második negyedévében. Montenegróban a magasabb ügyfélszám eredményezte a bevételek növekedését. Az energiaszolgáltatásból származó bevételek 2015 harmadik második negyedévében 9,4 10,4 milliárd forintra nőttek a 2014. harmadik második negyedévi 8,7 8,1 milliárd forinthoz képest. A 7,9%-os 29%-os növekedés elsődleges oka az üzleti ügyfelektől származó magasabb bevételek. Az áramszolgáltatási helyek száma 107 566108 676-ra emelkedett, míg a gázszolgáltatás esetében a szolgáltatási helyek száma 7 99965 406-re ra csökkent 2015. szeptember június 30-ra, mert a Társaság úgy döntött, hogy 2015. július 31-i hatállyal megszünteti a lakossági felhasználók részére nyújtott földgázszolgáltatást. A harmadik második negyedévek összehasonlításában nőtt a villamosenergia értékesítésfogyasztás, de az egyetemes szolgáltatói árak 2014 szeptemberétől történő csökkentése negatívan hatott az energiaszolgáltatásból származó bevételekre.
Appears in 1 contract
Samples: Financial Report
Bevételek. A Csoport összbevétele 2015 harmadik 3,1%-kal csökkent a 2013 első félévi 313,5 milliárd forintról 303,7 milliárd Ft-ra 2014 első félévében. A féléves eredmények változásainak okai általában megegyeznek az alábbi második negyedévre vonatkozó magyarázatokkal. Amennyiben a változás oka eltér a két időszaki összehasonlításban, a féléves eredményváltozás külön kiemelésre és elemzésre kerül. A Csoport összbevétele 2014 második negyedévében 158,0 151,8 milliárd forint volt forintot ért el a 2014 harmadik 2013. második negyedévi 157,5 156,9 milliárd forinttal szemben. Az árbevétel a magyarországi szegmensekben növekedett, melyet részben ellensúlyozott a külföldi szegmensek árbevételének csökkenése3,3%-os csökkenést mutatva. A csoport összbevétele 502 millió forinttal növekedett a negyedévek összehasonlításában, melyet csökkenést az alábbi tényezők okoztakokozták: A mobil bevételek 2015 harmadik 2014 második negyedévében 79,1 77,4 milliárd forintot tettek ki a 20142013. harmadik második negyedévi 82,7 78,9 milliárd forinttal szemben, 4,4%-os 2,0%- os csökkenést mutatva. A mobil hang alapú-, alapú valamint a mobil készülékértékesítés-, és SMS készülékértékesítésből származó bevételek csökkenését csak részben ellentételezte a mobil adatbevételek nem hang alapú szolgáltatások és az egyéb mobil bevételek növekedése. A mobil hang alapú bevételek, melyek a mobil távközlési szolgáltatásokon belül a bevételek legnagyobb részét adják, 4,8%-kal, 47,2 milliárd forintra estek vissza 2014 második negyedévében a 2013. második negyedévi 49,6 milliárd forintról. A mobil hang alapú kiskereskedelmi bevételek 1,1%-kal 4,7%-kal csökkentek 2015 harmadik 2014 második negyedévében, és 41,0 39,9 milliárd forintot értek el, elsősorban annak köszönhetően, hogy visszaestek Magyarországon a kimenő hang alapú bevételek, főként a kártyás előfizetői szegmensben, mind az alacsonyabb fajlagos forgalom, mind az ügyfélszám csökkenése következtében. A szerződéses előfizetői szegmensben a fajlagos forgalom és a szerződéses ügyfélbázis növekedése nem tudta ellentételezni az átlagos percdíjak csökkenését. Magyarországon a jelentősen alacsonyabb roaming bevételeket az EU szabályozás következtében 2013. július 1-jétől lecsökkent átlagtarifa okozta. Macedóniában visszaestek a kimenő mobil hang alapú kiskereskedelmi bevételek a csökkentek az erős verseny jellemezte piacon, az új promóciók és ajánlatok következtében lecsökkent átlagos percdíjak eredményeképpen, a kimenő forgalom növekedése mellett 2015 harmadik 2014 második negyedévében. Az ARPU csökkenés azonban kisebb, mint 2014 negyedéveiben. Montenegróban az alacsonyabb mobil hang alapú kiskereskedelmi bevételeket az átlagos ügyfélbázis, a kimenő forgalom visszaesésetarifaszint, valamint az alacsonyabb előfizetőszám eredményezte, elsősorban a kártyás előfizetői szegmensben. Magyarországon a bevételek nőttek, mivel a szerződéses előfizetői szegmensben a magasabb fajlagos forgalom, a magasabb ügyfélszám, és az alacsonyabb kimenő átlagos percdíjak együttes hatása miatti bevételnövekedést csak részben ellentételezte a bevételek csökkenése a kártyás előfizetői szegmensben. A kártyás előfizetői szegmensben mind az egy előfizetőre jutó forgalom, mind az ügyfélbázis csökkent, amit részben ellentételezett a magasabb percdíjak hatása. Az alacsonyabb roaming árbevételt az átlag tarifák percforgalom csökkenése eredményezte a roaming forgalom növekedése ellenérenegyedévek összehasonlításában. A hang alapú nagykereskedelmi bevételek 57,8%-kal estek vissza3,8%-kal csökkentek, és 3,2 6,8 milliárd forintot értek el 2015 harmadik 2014 második negyedévében, elsősorban a 76%-kal alacsonyabb mobil hívásvégződtetési díj eredményeképpen, amely 2015. április 1-jétől hatályos Magyarországon. Macedóniában a hang alapú nagykereskedelmi bevételek csökkenését az alacsonyabb mobil végződtetési díjak 20142013. szeptember november 1-jétől történő alkalmazása, valamint az alacsonyabb nemzetközi bejövő forgalom okoztamiatt, Macedóniában. Az adatbevételek 2015 harmadik Magyarországon a hang alapú nagykereskedelmi bevételek nőttek a bejövő percforgalom növekedésének eredményeképpen. A nem hang alapú szolgáltatások bevétele 2014 második negyedévében 15,6 18,0 milliárd forintra nőttek nőtt a 20142013. harmadik második negyedévi 13,6 16,4 milliárd forintról, 14,6%-os 9,2%-os növekedést mutatva. A magasabb bevételek nem hang alapú szolgáltatások bevétele elsősorban a megemelkedett mobilinternet bevételnek bevételeknek köszönhető Magyarországon, mivel mind az előfizetők száma, mind a forgalom növekedett 2015 harmadik 2014 második negyedévében. Az SMS bevételek 2015 harmadik negyedévében 4,8 milliárd forintra csökkentek a 2014. harmadik negyedévi 4,9 milliárd forintról, 2,9%-os csökkenést mutatva, az alacsonyabb SMS forgalom következtében elsősorban külföldi leányvállalatinknál, míg Magyarországon nőttek az SMS bevételek. A mobil szolgáltatások készülékértékesítésből származó bevételei 2015 harmadik 2014 második negyedévében 4,2%-kal csökkentek 10,2 14,7%-kal estek vissza 9,3 milliárd forintra a 2014 2013 azonos időszaki 10,7 10,9 milliárd forintról, elsősorban a magyarországi működésnek köszönhetően mivel köszönhetően. Az alacsonyabb átlagos készülékárak, valamint az értékesített egyéb készülékek száma és azok átlagos eladási ára is csökkent tartozékok lecsökkent értékesítési volumenének következménye a negyedévek összehasonlításábanbevételek visszaesése. A csökkenéseket némiképp ellentételezték a magasabb készülékértékesítési bevételek külföldi leányvállalatinknál leányvállalatainknál, a készülékértékesítés árbevétele növekedett az előző év volumenének növekedése miatt. Az egyéb mobil bevételek 2,0 milliárd forintról 2,9 milliárd forintra emelkedtek 2014 második negyedévében 2013 azonos negyedévéhez időszakához képest. Éves szinten , melyet a készülékértékesítés bevétele növekedett a nagyobb értékesítési volumen kötbérből származó, és a mobilkészülékek biztosításához kapcsolódó magasabb átlagár miatt, mely a megnövekedett okostelefon értékesítésnek köszönhető 2015-benbevételek eredményeztek Magyarországon. A vezetékes bevételek 2015 harmadik 2014 második negyedévében 52,7 51,5 milliárd forintot értek el a 20142013. azonos időszaki 51,7 53,5 milliárd forintos bevétellel szemben, ami 2,0%-os növekedést mely 3,7%-os visszaesést jelent. Nőttek A csökkenést a szélessávú internet-hang alapú-, TV-, a készülékértékesítésből származó-az adat és készülékértékesítési, valamint az egyéb bevételek visszaesése okozta, melyet részben ellentételeztek a nagykereskedelmi magasabb TV és internet bevételek, melyeket részben ellentételezett a hang alapú kiskereskedelmi-, és az adatbevételek visszaesése. A hang alapú kiskereskedelmi bevételek 2015 harmadik 2014 második negyedévében 8,4%-kal8,1%-kal, 14,7 16,9 milliárd forintra csökkentek a 20142013. harmadik második negyedévi 16,1 18,4 milliárd forinthoz képest, elsősorban a bevételt hozó vezetékes hozzáférések számának folyamatos csökkenése, a forgalom, valamint az átlag tarifaszint mérséklődése miatt. Az ügyfelek PSTN-ről IP platformokra történő migrációja folyamatosan zajlikA hang alapú nagykereskedelmi bevételek 2014 második negyedévében 10,2%-kal 3,0 milliárd forintra csökkentek, elsősorban az alacsonyabb percdíjaknak köszönhetően Magyarországon, melyek a helyi távközlési és mobil szolgáltatóktól származó belföldi bejövő forgalmi bevételek visszaesését eredményezték. A szélessávú híváskezdeményezések és hívásvégződtetések szintén visszaestek Magyarországon, a mobil és az OTT helyettesítés hatására, valamint a kábel TV szolgáltatókkal folytatott intenzív verseny következtében. Montenegróban az alacsonyabb forgalom okán csökkent nemzetközi bejövő forgalmi bevételek ugyancsak hozzájárultak a hang alapú nagykereskedelmi bevételek csökkenéséhez. Az internet bevételek a 20142013. harmadik második negyedévi 11,9 12,8 milliárd forintról 12,9 13,3 milliárd forintra nőttek 2015 harmadik 2014 második negyedévében, így 8,9%-os 3,8%-os növekedést mutatnak. Magyarországon a DSL csatlakozások száma enyhén emelkedett a kábelnet és az optikai csatlakozások számának növekedésével együtt emelkedettegyütt. Ezen szélessávú volumennövekedés hatása képes volt ellentételezni az erősödő verseny, valamint 1,8%-kal növekedett az egy szélessávú előfizetőre jutó havi átlagos árbevétel isa dupla-, mindez illetve tripla szolgáltatáscsomagokra történő váltás következtében kialakult alacsonyabb ARPU hatását, magasabb hozzáférés típusú internet bevételeket eredményezve. A GTS Hungary Kfttartalomszolgáltatásból származó bevételek szintén növekedtek Magyarországon. (GTS) 2015Montenegróban a magasabb számú DSL hozzáféréseknek köszönhetően nőttek a bevételek. április 1-jétől történő konszolidálása szintén pozitív hatással volt Macedóniában a szélessávú internet bevételekrebevételek azonos szinten maradtak, mivel az alacsonyabb díjakat ellentételezte a DSL hozzáférések számának 5,5%-os növekedése. Az adatbevételek 4,5 milliárd forintot tettek ki 2014 második negyedévében, a 2013. második negyedévi 5,0 milliárd forinttal szemben. A csökkenést mind a szélessávú, mind a keskenysávú adatbevételeknél elsősorban a belföldi és nemzetközi bérelt vonalszám visszaesése okozta, Magyarországon és külföldi leányvállalatainknál egyaránt. A szélessávú adatforgalom alacsonyabb díjai szintén hozzájárultak a bevételek csökkenéséhez. A TV bevételek 8,1%-os növekedést mutatnak, és 10,6 10,1 milliárd forintot értek el 2015 harmadik 2014 második negyedévében, szemben a 20142013. harmadik második negyedévi 9,8 9,2 milliárd forinttalforinttal (9,6%-os növekedés). Ezt a növekedést elsősorban az IPTV bevételek emelkedése magyarázza, ami amely az IPTV előfizetői bázis bővülésének köszönhető Magyarországon (beleértve a felvásárlások pozitív hatását is) és külföldi leányvállalatainknál egyaránt. Az IPTV előfizetőszám erős növekedése az interaktív televíziózás növekvő népszerűségét jelzi. Az egy TV előfizetőre jutó havi átlagos árbevétel 4,3%-kal nőtt meg Magyarországon, az IPTV migrációnak és az áremelésnek köszönhetően. A megnövekedett szatellit TV bevétel a magasabb előfizetési díjaknak előfizetőszámnak köszönhető Magyarországon 2015 harmadik negyedévében összehasonlítva az előző év 2013 azonos időszakávalnegyedévéhez viszonyítva. 2015 harmadik negyedévében A fent említett növekedéseket részben ellensúlyozta a kábel TV bevételek szintén növekedtekvisszaesése, főként mivel egyre több előfizető tér át az akvizíciók keretében megszerzett kábel TV előfizetők nyomán, valamint a folyamatos, analóg kábel TV szolgáltatásról a digitális kábel TV IPTV szolgáltatásra történő áttérés miatt Magyarországon. A vezetékes szolgáltatások készülékértékesítési bevételei 1,8 1,3 milliárd forintot tettek ki 2015 harmadik 2014 második negyedévében, a 20142013. harmadik második negyedévi 1,1 1,6 milliárd forinttal szemben. A növekedést csökkenést elsősorban a TV táblagépek, TV, valamint notebook készülékek és táblagépek magasabb alacsonyabb értékesítési volumene okozta Magyarországon. Macedóniában a vezetékes szolgáltatások készülékértékesítési bevétele csökkent, a digitális átállás nyomán a Macedón Nemzeti Televízió számára 2013 második negyedévében értékesített set-top box készülékek egyszeri hatásának köszönhetően. Ezen csökkenéseket némiképp mérsékelte a TV készülékek és laptopok magasabb értékesítési volumene Montenegróban. Az adatbevételek 2015 harmadik negyedévében 2,8 egyéb vezetékes bevételek 22,4%-kal csökkentek, és 2,5 milliárd forintot értek el a 2014. tettek ki 2014 második negyedévében 2013 azonos időszaki 3,1 milliárd forintos bevétellel szembenidőszakához képest. A csökkenést Magyarországon elsősorban a szolgáltatásokból, az egyéb anyagértékesítésből és a külföldi leányvállalatainknál egyaránt a belföldi és nemzetközi bérelt vonalszám visszaesése okozta 2015 harmadik negyedévében. Montenegróban az adatbevételek csökkenését a normál bérelt vonalról az ICT-re való áttérés okozta, melynek következtében az adatforgalmi szolgáltatások csomagban kerülnek értékesítésre más szolgáltatásokkal. A nagykereskedelmi telefonkönyv kiadásból származó alacsonyabb bevételek 2015 harmadik negyedévében 5,6%-kal 5,7 milliárd forintra növekedtek. A magasabb hálózat és infrastruktúra bevétel elsősorban a GTS Hungary konszolidációjának köszönhető 2015 okozták 2014 második negyedévében. Montenegróban az infrastruktúra szolgáltatások növekedése eredményezett magasabb bevételeket. Magyarországon, az adat- és szélessávú nagykereskedelmi bevételek csökkentek az alacsonyabb árak és a jelentősen visszaesett nagykereskedelmi DSL csatlakozásszám következtében, mely utóbbi részben a GTS Hungary 2015 második negyedévében történt konszolidálásának tudható be. A hang alapú nagykereskedelmi bevételek csökkenése az alacsonyabb bejövő forgalom eredménye mind Magyarországon, mind külföldi leányvállalatainknál 2015 harmadik negyedévében. Az alacsonyabb mobil hívásvégződtetési díjak is negatívan hatottak a hang alapú nagykereskedelmi bevételekre. A rendszerintegráció rendszerintegrációs („RI”) és információtechnológiai informatikai („IT”) szolgáltatásokból származó bevételek 16,5%-kal nőttek 2,7%-kal csökkentek a 20142013. harmadik második negyedévi 14,4 15,2 milliárd forintról 16,8 14,8 milliárd forintra 2015 2014 azonos időszakábanidőszakára. A magasabb bevételeket Az alacsonyabb bevételek oka az új outsourcing bevételek csökkenése néhány jelentős projektek okozták Magyarországon szerződés 2013-ban történt újratárgyalásának következtében, valamint 2014 második negyedévében kevesebb jelentős alkalmazási és Macedóniában 2015 harmadik negyedévében. Montenegróban a magasabb ügyfélszám eredményezte a bevételek növekedésétinfrastruktúra projekt volt. Az energiaszolgáltatásból származó bevételek 2015 harmadik negyedévében 9,4 8,1 milliárd forintra nőttek csökkentek 2014 második negyedévében a 20142013. harmadik negyedévi 8,7 azonos időszaki 9,3 milliárd forinthoz képestviszonyítva. A 7,9%-os növekedés elsődleges visszaesés oka elsősorban az üzleti ügyfelektől származó magasabb bevételekegyetemes szolgáltatói árak csökkentése 2013 novemberétől és 2014 áprilisától. Az áramszolgáltatási A gázszolgáltatási helyek száma 107 56666 757-ra emelkedettet ért el, míg a gázszolgáltatás az áramszolgáltatás esetében a szolgáltatási helyek száma 7 999106 407-re csökkent 2015emelkedett 2014. szeptember június 30-ra, mert a Társaság úgy döntött, hogy 2015. július 31-i hatállyal megszünteti a lakossági felhasználók részére nyújtott földgázszolgáltatást. A harmadik negyedévek összehasonlításában nőtt a villamosenergia értékesítés, de az egyetemes szolgáltatói árak 2014 szeptemberétől történő csökkentése negatívan hatott az energiaszolgáltatásból származó bevételekreig.
Appears in 1 contract
Samples: Féléves Jelentés
Bevételek. A Csoport összbevétele 2015 harmadik 2014 első negyedévében 158,0 151,9 milliárd forint volt forintot ért el a 2014 harmadik 2013. első negyedévi 157,5 156,6 milliárd forinttal szemben. Az árbevétel a magyarországi szegmensekben növekedett, melyet részben ellensúlyozott a külföldi szegmensek árbevételének csökkenése3,0%-os csökkenést mutatva. A csoport összbevétele 502 millió forinttal növekedett a negyedévek összehasonlításában, melyet csökkenést az alábbi tényezők okoztakokozták: A mobil bevételek 2015 harmadik 2014 első negyedévében 79,1 73,4 milliárd forintot tettek ki forintra növekedtek a 20142013. harmadik első negyedévi 82,7 73,2 milliárd forinttal szembenforintról, 4,4%-os csökkenést 0,2%-os növekedést mutatva. A mobil nem hang alapú-, alapú szolgáltatások és az egyéb mobil bevételek növekedése ellentételezni tudta a mobil készülékértékesítés-hang alapú valamint a készülékértékesítésből származó bevételek csökkenését. A mobil hang alapú bevételek, és SMS bevételek csökkenését csak részben ellentételezte melyek a mobil adatbevételek növekedésetávközlési szolgáltatásokon belül a bevételek legnagyobb részét adják, 2,6%-kal, 45,4 milliárd forintra estek vissza 2014 első negyedévében a 2013. első negyedévi 46,6 milliárd forintról. A mobil hang alapú kiskereskedelmi bevételek 1,1%-kal 2,3%-kal csökkentek 2015 harmadik 2014 első negyedévében, és 41,0 38,6 milliárd forintot értek el, elsősorban annak köszönhetően, hogy Macedóniában visszaestek a kimenő mobil hang alapú kiskereskedelmi bevételek a csökkentek az erős verseny jellemezte piacon, az új promóciók és ajánlatok következtében lecsökkent átlagos percdíjak eredményeképpen, a kimenő forgalom növekedése mellett 2015 harmadik 2014 első negyedévében. Az ARPU csökkenés azonban kisebbMagyarországon a mobil hang alapú kiskereskedelmi bevételek visszaesését az EU szabályozás következtében 2013. július 1-jétől lecsökkent átlagtarifa eredményeképpen, mint 2014 negyedéveibenjelentősen alacsonyabb roaming bevételek okozták. Montenegróban az alacsonyabb mobil hang alapú kiskereskedelmi bevételeket a kimenő forgalom visszaeséseaz átlagos ügyfélbázis csökkenése, valamint az alacsonyabb előfizetőszám tarifaszint eredményezte, elsősorban melyet nem tudott ellentételezni a kártyás előfizetői szegmensben. Magyarországon percforgalom növekedése a bevételek nőttek, mivel a szerződéses előfizetői szegmensben a magasabb fajlagos forgalom, a magasabb ügyfélszám, és az alacsonyabb kimenő átlagos percdíjak együttes hatása miatti bevételnövekedést csak részben ellentételezte a bevételek csökkenése a kártyás előfizetői szegmensben. A kártyás előfizetői szegmensben mind az egy előfizetőre jutó forgalom, mind az ügyfélbázis csökkent, amit részben ellentételezett a magasabb percdíjak hatása. Az alacsonyabb roaming árbevételt az átlag tarifák csökkenése eredményezte a roaming forgalom növekedése ellenérenegyedévek összehasonlításában. A hang alapú nagykereskedelmi bevételek 57,8%-kal estek vissza1,9%-kal csökkentek, és 3,2 6,3 milliárd forintot értek el 2015 harmadik 2014 első negyedévében, elsősorban a 76%-kal alacsonyabb mobil hívásvégződtetési díj eredményeképpen, amely 2015. április 1-jétől hatályos Magyarországon. Macedóniában a hang alapú nagykereskedelmi bevételek csökkenését az alacsonyabb mobil végződtetési díjak 20142013. szeptember november 1-jétől történő alkalmazásacsökkentése, valamint az alacsonyabb nemzetközi bejövő forgalom okoztamiatt, Macedóniában. Az adatbevételek 2015 harmadik Magyarországon a hang alapú nagykereskedelmi bevételek nőttek a bejövő percforgalom növekedésének eredményeképpen. A nem hang alapú szolgáltatások bevétele 2014 első negyedévében 15,6 17,0 milliárd forintra nőttek nőtt a 20142013. harmadik első negyedévi 13,6 16,4 milliárd forintról, 14,6%-os 3,8%- os növekedést mutatva. A magasabb bevételek nem hang alapú szolgáltatások bevétele elsősorban a megemelkedett mobilinternet bevételnek bevételeknek köszönhető Magyarországon, mivel mind az előfizetők száma, mind a forgalom növekedett 2015 harmadik 2014 első negyedévében. Az SMS bevételek 2015 harmadik negyedévében 4,8 milliárd forintra csökkentek a 2014. harmadik negyedévi 4,9 milliárd forintról, 2,9%-os csökkenést mutatva, az alacsonyabb SMS forgalom következtében elsősorban külföldi leányvállalatinknál, míg Magyarországon nőttek az SMS bevételek. A mobil szolgáltatások készülékértékesítésből származó bevételei 2015 harmadik 2014 első negyedévében 4,2%-kal csökkentek 10,2 6,0%-kal estek vissza 8,0 milliárd forintra a 2014 2013 azonos időszaki 10,7 8,5 milliárd forintról, elsősorban a magyarországi működésnek köszönhetően mivel az értékesített készülékek száma és azok köszönhetően. Az alacsonyabb átlagos eladási ára is csökkent a negyedévek összehasonlításában. A külföldi leányvállalatinknál a készülékértékesítés árbevétele növekedett az előző év azonos negyedévéhez képest. Éves szinten a készülékértékesítés bevétele növekedett a nagyobb értékesítési volumen készülékárak és a magasabb átlagár árfekvésű okostelefonok lecsökkent értékesítési volumenének következménye a bevételek visszaesése. A kötbérekből származó bevételek, melyek az ügyfelek határidő előtti szerződés felmondásához kapcsolódnak, szintén csökkentek. A csökkenéseket némiképp ellentételezték a magasabb készülékértékesítési bevételek Montenegróban, a készülékértékesítés volumenének növekedése miatt. Az egyéb mobil bevételek 1,7 milliárd forintról 2,9 milliárd forintra emelkedtek 2014 első negyedévében 2013 azonos időszakához képest, mely melyet a megnövekedett okostelefon értékesítésnek köszönhető 2015-benkötbérből származó, és a mobilkészülékek biztosításához kapcsolódó magasabb bevételek eredményeztek Magyarországon. A vezetékes bevételek 2015 harmadik 2014 első negyedévében 52,7 51,8 milliárd forintot értek el a 20142013. azonos időszaki 51,7 54,0 milliárd forintos bevétellel szemben, ami 2,0%-os növekedést mely 4,1%-os visszaesést jelent. Nőttek A csökkenést a szélessávú internet-, TV-, a készülékértékesítésből származó-hang alapú-, valamint az adat és készülékértékesítési bevételek visszaesése okozta, melyet részben ellentételeztek a nagykereskedelmi magasabb,TV és internet bevételek, melyeket részben ellentételezett a hang alapú kiskereskedelmi-, és az adatbevételek visszaesése. A hang alapú kiskereskedelmi bevételek 2015 harmadik 2014 első negyedévében 8,4%-kal7,6%-kal, 14,7 17,1 milliárd forintra csökkentek a 20142013. harmadik első negyedévi 16,1 18,5 milliárd forinthoz képest, elsősorban a bevételt hozó vezetékes hozzáférések számának folyamatos csökkenése, a forgalom, valamint az átlag tarifaszint mérséklődése miatt. Az ügyfelek PSTN-ről IP platformokra történő migrációja folyamatosan zajlikA hang alapú nagykereskedelmi bevételek 2014 első negyedévében 12,0%-kal 2,9 milliárd forintra csökkentek, elsősorban az alacsonyabb percdíjaknak köszönhetően Magyarországon, melyek a helyi távközlési és mobil szolgáltatóktól származó belföldi bejövő forgalmi bevételek visszaesését eredményezték. A szélessávú híváskezdeményezések és hívásvégződtetések szintén visszaestek Magyarországon, a mobil és az OTT helyettesítés hatására, valamint a kábel TV szolgáltatókkal folytatott intenzív verseny következtében. Külföldi leányvállalatainknál az alacsonyabb forgalom okán csökkent nemzetközi bejövő forgalmi bevételek ugyancsak hozzájárultak a hang alapú nagykereskedelmi bevételek csökkenéséhez. Az internet bevételek a 20142013. harmadik első negyedévi 11,9 13,1 milliárd forintról 12,9 13,2 milliárd forintra nőttek 2015 harmadik 2014 első negyedévében, így 8,9%-os 1,3%-os növekedést mutatnak. Magyarországon A magasabb internet bevételeket, elsősorban a tartalomszolgáltatásból származó bevételek emelkedése okozta Magyarországon. A DSL csatlakozások száma enyhén emelkedett a kábelnet és az optikai csatlakozások számának növekedésével együtt emelkedettegyütt, azonban az erősödő verseny, valamint 1,8%-kal növekedett az egy szélessávú előfizetőre jutó havi átlagos árbevétel isa dupla-, mindez magasabb bevételeket eredményezveilletve tripla szolgáltatáscsomagokra történő váltás következtében kialakult alacsonyabb ARPU visszaesést eredményezett a hozzáférés típusú internet bevételekben. A GTS Hungary Kftcsökkenést valamelyest ellentételezték a megnövekedett bevételek Montenegróban a magasabb DSL hozzáféréseknek köszönhetően. (GTS) 2015. április 1-jétől történő konszolidálása szintén pozitív hatással volt Macedóniában a szélessávú internet bevételekrebevételek azonos szinten maradtak, mivel az alacsonyabb díjakat ellentételezte a DSL hozzáférések számának 7,2%-os növekedése. Az adatbevételek 4,4 milliárd forintot tettek ki 2014 első negyedévében, a 2013. első negyedévi 5,1 milliárd forinttal szemben. A csökkenést mind a szélessávú, mind a keskenysávú adatbevételeknél elsősorban a belföldi és nemzetközi bérelt vonalszám visszaesése okozta, Magyarországon és külföldi leányvállalatainknál egyaránt. A TV bevételek 8,1%-os növekedést mutatnak, és 10,6 9,9 milliárd forintot értek el 2015 harmadik 2014 első negyedévében, szemben a 20142013. harmadik első negyedévi 9,8 9,0 milliárd forinttalforinttal (10,3%-os növekedés). Ezt a növekedést elsősorban az IPTV bevételek emelkedése magyarázza, ami amely az IPTV előfizetői bázis bővülésének köszönhető Magyarországon (beleértve a felvásárlások pozitív hatását is) és külföldi leányvállalatainknál egyaránt. Az IPTV előfizetőszám erős növekedése az interaktív televíziózás növekvő népszerűségét jelzi. Az egy TV előfizetőre jutó havi átlagos árbevétel 4,3%-kal nőtt meg Magyarországon, az IPTV migrációnak és az áremelésnek köszönhetően. A megnövekedett szatellit TV bevétel a magasabb előfizetési díjaknak előfizetőszámnak köszönhető Magyarországon 2015 harmadik negyedévében összehasonlítva az előző év 2013 azonos időszakávalnegyedévéhez viszonyítva. 2015 harmadik negyedévében A fent említett növekedéseket részben ellensúlyozta a kábel TV bevételek szintén növekedtekvisszaesése, főként mivel egyre több előfizető tér át az akvizíciók keretében megszerzett kábel TV előfizetők nyomán, valamint a folyamatos, analóg kábel TV szolgáltatásról a digitális kábel TV IPTV szolgáltatásra történő áttérés miatt Magyarországon. A vezetékes szolgáltatások készülékértékesítési bevételei 1,8 milliárd forintot tettek ki 2015 harmadik 2014 első negyedévében, a 20142013. harmadik első negyedévi 1,1 2,3 milliárd forinttal szemben. A növekedést csökkenést elsősorban a TV készülékek és valamint a táblagépek magasabb alacsonyabb értékesítési volumene okozta Magyarországon. Az adatbevételek 2015 harmadik negyedévében 2,8 egyéb vezetékes bevételek 10,9%-kal csökkentek, és 2,4 milliárd forintot értek el a 2014. tettek ki 2014 első negyedévében 2013 azonos időszaki 3,1 milliárd forintos bevétellel szembenidőszakához képest. A csökkenést Magyarországon elsősorban az egyéb anyagértékesítésből és a külföldi leányvállalatainknál egyaránt a belföldi és nemzetközi bérelt vonalszám visszaesése okozta 2015 harmadik telefonkönyv kiadásból származó alacsonyabb bevételek okozták 2014 első negyedévében. Montenegróban az adatbevételek csökkenését a normál bérelt vonalról az ICT-re való áttérés okozta, melynek következtében az adatforgalmi szolgáltatások csomagban kerülnek értékesítésre más szolgáltatásokkal. A nagykereskedelmi bevételek 2015 harmadik negyedévében 5,6%-kal 5,7 milliárd forintra növekedtek. A magasabb hálózat és infrastruktúra bevétel elsősorban a GTS Hungary konszolidációjának köszönhető 2015 második negyedévében. Montenegróban az infrastruktúra szolgáltatások növekedése eredményezett magasabb bevételeket. Magyarországon, az adat- és szélessávú nagykereskedelmi bevételek csökkentek az alacsonyabb árak és a jelentősen visszaesett nagykereskedelmi DSL csatlakozásszám következtében, mely utóbbi részben a GTS Hungary 2015 második negyedévében történt konszolidálásának tudható be. A hang alapú nagykereskedelmi bevételek csökkenése az alacsonyabb bejövő forgalom eredménye mind Magyarországon, mind külföldi leányvállalatainknál 2015 harmadik negyedévében. Az alacsonyabb mobil hívásvégződtetési díjak is negatívan hatottak a hang alapú nagykereskedelmi bevételekre. A rendszerintegráció rendszerintegrációs („RI”) és információtechnológiai informatikai („IT”) szolgáltatásokból származó bevételek 16,5%-kal nőttek 5,9%-kal csökkentek a 20142013. harmadik első negyedévi 14,4 14,0 milliárd forintról 16,8 13,2 milliárd forintra 2015 2014 azonos időszakábanidőszakára. A magasabb bevételeket Az alacsonyabb bevételek oka az új outsourcing bevételek csökkenése néhány jelentős projektek okozták Magyarországon szerződés 2013-ban történt újratárgyalásának következtében, valamint 2014 első negyedévében kevesebb jelentős alkalmazási és Macedóniában 2015 harmadik negyedévében. Montenegróban a magasabb ügyfélszám eredményezte a bevételek növekedésétinfrastruktúra projekt volt. Az energiaszolgáltatásból származó bevételek 2015 harmadik negyedévében 9,4 13,5 milliárd forintra nőttek csökkentek 2014 első negyedévében a 20142013. harmadik negyedévi 8,7 azonos időszaki 15,3 milliárd forinthoz viszonyítva. A visszaesést az alacsonyabb gázfogyasztás magyarázza az enyhe télnek köszönhetően az előző évhez képest. Az egyetemes szolgáltatói árak csökkentése 2013 novemberétől szintén hozzájárult az alacsonyabb bevételekhez. A 7,9%-os növekedés elsődleges oka az üzleti ügyfelektől származó magasabb bevételek. Az áramszolgáltatási gázszolgáltatási helyek száma 107 56667 451-ra emelkedettet ért el, míg a gázszolgáltatás az áramszolgáltatás esetében a szolgáltatási helyek száma 7 999106 794-re csökkent 2015emelkedett 2014. szeptember 30-ra, mert a Társaság úgy döntött, hogy 2015. július március 31-i hatállyal megszünteti a lakossági felhasználók részére nyújtott földgázszolgáltatást. A harmadik negyedévek összehasonlításában nőtt a villamosenergia értékesítés, de az egyetemes szolgáltatói árak 2014 szeptemberétől történő csökkentése negatívan hatott az energiaszolgáltatásból származó bevételekreig.
Appears in 1 contract
Samples: Financial Report
Bevételek. A Csoport összbevétele 2015 harmadik negyedik negyedévében 158,0 182,9 milliárd forint volt a 2014 harmadik negyedik negyedévi 157,5 165,3 milliárd forinttal szemben. Az árbevétel a magyarországi szegmensekben növekedett, melyet részben ellensúlyozott a külföldi szegmensek árbevételének csökkenése. A csoport összbevétele 502 17,6 millió forinttal növekedett a negyedévek összehasonlításában, melyet az alábbi tényezők okoztak: A mobil bevételek 2015 harmadik negyedik negyedévében 79,1 81,1 milliárd forintot tettek ki a 2014. harmadik negyedik negyedévi 82,7 84,6 milliárd forinttal szemben, 4,4%-os 4,1%- os csökkenést mutatva. A mobil hang alapú-, a mobil készülékértékesítés-, és SMS bevételek csökkenését csak részben ellentételezte a mobil adatbevételek növekedése. A mobil hang alapú kiskereskedelmi bevételek 1,1%-kal 0,3%-kal csökkentek 2015 harmadik negyedik negyedévében, és 41,0 39,7 milliárd forintot értek el, . Ez elsősorban annak köszönhetően, hogy Macedóniában visszaestek a bevételek a lecsökkent átlagos percdíjak eredményeképpen, az erős piaci verseny miatti promóciók, és akciók következtében, míg a kimenő forgalom növekedett 2015 negyedik negyedévben. A csökkenést részben ellentételezte a bevételek növekedése mellett 2015 harmadik negyedévébenMontenegróban, az előfizetői létszám összetétel változásának köszönhetően, mert a szerződéses előfizetői létszám növekedéséből adódó bevétel növekményt nem tudta teljes mértékben ellensúlyozni a kártyás előfizetői létszám csökkenése miatti bevétel csökkenés negyedéves viszonylatban. Az ARPU csökkenés azonban kisebb, mint 2014 negyedéveiben. Éves összehasonlításban a mobil hang alapú kiskereskedelmi bevételek csökkentek Montenegróban az alacsonyabb bevételeket a kimenő forgalom visszaesése, valamint elsősorban az alacsonyabb előfizetőszám eredményeztekövetkeztében, elsősorban főként a kártyás előfizetői szegmensben. Magyarországon a bevételek nőttek, mivel a szerződéses előfizetői szegmensben a magasabb fajlagos forgalom, a magasabb ügyfélszám, és az alacsonyabb kimenő átlagos percdíjak együttes hatása miatti bevételnövekedést csak részben ellentételezte a bevételek csökkenése a kártyás előfizetői szegmensben. A kártyás előfizetői szegmensben mind az egy előfizetőre jutó forgalom, mind az ügyfélbázis csökkent, amit részben ellentételezett a magasabb percdíjak hatása. Az alacsonyabb roaming árbevételt az átlag tarifák csökkenése eredményezte a roaming forgalom növekedése ellenére. A hang alapú nagykereskedelmi bevételek 57,8%-kal 56,7%-kal estek vissza, és 3,2 3,1 milliárd forintot értek el 2015 harmadik negyedik negyedévében, elsősorban a 76%-kal alacsonyabb mobil hívásvégződtetési díj eredményeképpen, amely 2015. április 1-jétől hatályos Magyarországon, melyet kis mértékben ellentételezett a magasabb fajlagos forgalom. Macedóniában a hang alapú nagykereskedelmi bevételek csökkenését az alacsonyabb mobil végződtetési díjak 2014. szeptember 1-jétől történő alkalmazása, valamint az alacsonyabb nemzetközi bejövő forgalom okoztaokozta 2015 negyedik negyedévben 2014 negyedik negyedévéhez képest. Montenegróban az alacsonyabb hang alapú nagykereskedelmi bevételek a végződtetési díjak csökkenésének és az alacsonyabb bejövő nemzetközi forgalomnak köszönhetőek. Az adatbevételek 2015 harmadik negyedik negyedévében 15,6 15,0 milliárd forintra nőttek a 2014. harmadik negyedik negyedévi 13,6 13,9 milliárd forintról, 14,6%-os 8,4%-os növekedést mutatva. A magasabb bevételek elsősorban a megemelkedett mobilinternet bevételnek köszönhető Magyarországon, mivel mind az előfizetők száma, mind a forgalom növekedett 2015 harmadik negyedik negyedévében. Az SMS bevételek 2015 harmadik negyedik negyedévében 4,8 4,7 milliárd forintra csökkentek a 2014. harmadik negyedik negyedévi 4,9 milliárd forintról, 2,9%-os 3,6%-os csökkenést mutatva, az alacsonyabb SMS forgalom következtében elsősorban külföldi leányvállalatinknál, míg Magyarországon nőttek az SMS bevételek. A mobil szolgáltatások készülékértékesítésből származó bevételei 2015 harmadik negyedik negyedévében 4,2%-kal 1,3%-kal csökkentek 10,2 14,9 milliárd forintra a 2014 azonos időszaki 10,7 15,1 milliárd forintról, elsősorban a magyarországi működésnek köszönhetően mivel az értékesített készülékek száma és azok átlagos eladási ára is csökkent a negyedévek összehasonlításában. A külföldi leányvállalatinknál Macedóniában a készülékértékesítés árbevétele készülékértékesítésből származó árbevétel növekedett a negyedévek összehasonlításában a magasabb értékesítési volumennek és a magasabb átlagáraknak köszönhetően. Montenegróban, negyedéves viszonylatban a készülékértékesítésből származó bevételek csökkentek az előző év azonos negyedévéhez képestalacsonyabb mobil készülék- és tartozékok értékesítésének köszönhetően. Éves Montenegróban éves szinten a készülékértékesítés bevétele növekedett a nagyobb értékesítési volumen és a magasabb átlagár miatt, mely a megnövekedett okostelefon értékesítésnek köszönhető 2015-ben. A vezetékes bevételek 2015 harmadik negyedik negyedévében 52,7 56,0 milliárd forintot értek el a 2014. azonos időszaki 51,7 51,8 milliárd forintos bevétellel szemben, ami 2,0%-os 8,1%-os növekedést jelent. Nőttek a szélessávú internet-, TV-, a készülékértékesítésből származó-, valamint a nagykereskedelmi nagykereskedelmi-, és egyéb vezetékes bevételek, melyeket részben ellentételezett a hang alapú kiskereskedelmi-, és az adatbevételek visszaesése. A hang alapú kiskereskedelmi bevételek 2015 harmadik negyedik negyedévében 8,4%-kal5,6%-kal, 14,7 14,8 milliárd forintra csökkentek a 2014. harmadik negyedik negyedévi 16,1 15,7 milliárd forinthoz képest, elsősorban a vezetékes hozzáférések számának folyamatos csökkenése, a forgalom, valamint az átlag tarifaszint mérséklődése miatt. Az ügyfelek PSTN-ről IP platformokra történő migrációja folyamatosan zajlik. A szélessávú internet bevételek a 2014. harmadik negyedik negyedévi 11,9 12,2 milliárd forintról 12,9 13,6 milliárd forintra nőttek 2015 harmadik negyedik negyedévében, így 8,9%-os 11,8%-os növekedést mutatnak. Magyarországon a DSL csatlakozások száma a kábelnet és az optikai csatlakozások számának növekedésével együtt emelkedett, valamint 1,8%-kal növekedett az egy szélessávú előfizetőre jutó havi átlagos árbevétel is, mindez magasabb bevételeket eredményezve. A GTS Hungary Kft. (GTS) 2015. április 1-jétől történő konszolidálása szintén pozitív hatással volt a szélessávú internet bevételekre. A TV bevételek 8,1%-os 5,5%-os növekedést mutatnak, és 10,6 milliárd forintot értek el 2015 harmadik negyedik negyedévében, szemben a 2014. harmadik negyedik negyedévi 9,8 10,0 milliárd forinttal. Ezt a növekedést elsősorban az IPTV bevételek emelkedése magyarázza, ami az IPTV előfizetői bázis bővülésének köszönhető Magyarországon (beleértve a felvásárlások pozitív hatását is) és külföldi leányvállalatainknál egyaránt. Az IPTV előfizetőszám erős növekedése az interaktív televíziózás növekvő népszerűségét jelzi. Az egy TV előfizetőre jutó havi átlagos árbevétel 4,3%-kal 7,0%-kal nőtt meg Magyarországon, az IPTV migrációnak és az áremelésnek köszönhetően. A megnövekedett szatellit TV bevétel a magasabb előfizetési díjaknak köszönhető Magyarországon 2015 harmadik negyedik negyedévében összehasonlítva az előző év azonos időszakával. 2015 harmadik negyedik negyedévében a kábel TV bevételek szintén növekedtekcsökkentek 2014 negyedik negyedévéhez viszonyítva, főként az akvizíciók keretében megszerzett kábel TV előfizetők nyomán, valamint a folyamatos, analóg kábel TV szolgáltatásról a digitális kábel TV szolgáltatásra történő áttérés miatt Magyarországonelőfizetői létszám csökkenése miatt. A vezetékes szolgáltatások készülékértékesítési bevételei 1,8 2,9 milliárd forintot tettek ki 2015 harmadik negyedik negyedévében, a 2014. harmadik negyedik negyedévi 1,1 1,6 milliárd forinttal szemben. A növekedést elsősorban a TV készülékek és táblagépek magasabb értékesítési volumene okozta okozta, melyet részben ellentételeztek az alacsonyabb árak valamint a táblagépek magasabb eladási árai okozták, melyet részben ellentételezett az alacsonyabb értékesítési volumen Magyarországon. Az adatbevételek 2015 harmadik negyedik negyedévében 2,8 2,7 milliárd forintot értek el a 2014. azonos időszaki 3,1 2,9 milliárd forintos bevétellel szemben. A csökkenést Magyarországon és a külföldi leányvállalatainknál egyaránt a belföldi és nemzetközi bérelt vonalszám visszaesése okozta 2015 harmadik negyedévében. Montenegróban az adatbevételek csökkenését a normál bérelt vonalról az ICT-re való áttérés okozta, melynek következtében az adatforgalmi szolgáltatások csomagban kerülnek értékesítésre más szolgáltatásokkal. A nagykereskedelmi bevételek 2015 harmadik negyedik negyedévében 5,6%-kal 5,7 21,0%-kal 5,9 milliárd forintra növekedtek. A magasabb hálózat és infrastruktúra bevétel elsősorban a GTS Hungary konszolidációjának köszönhető 2015 második negyedévében. Montenegróban az infrastruktúra szolgáltatások növekedése eredményezett magasabb bevételeket. Magyarországon, az adat- és szélessávú nagykereskedelmi bevételek csökkentek az alacsonyabb árak és a jelentősen visszaesett nagykereskedelmi DSL csatlakozásszám következtében, mely utóbbi részben a GTS Hungary 2015 második negyedévében történt konszolidálásának tudható be. A Az egyéb vezetékes bevételek növekedtek 2015 negyedik negyedévében 2014 negyedik negyedévéhez képest a magasabb kötbérből és behajtási díjakból származó árbevételnek köszönhetően. Éves összehasonlításban az egyéb vezetékes bevételek csökkentek, mely elsősorban a vezetékes hang alapú nagykereskedelmi bevételek csökkenése az szolgáltatáshoz kapcsolódó értéknövelt szolgáltatásból valamint a műhold kapacitás bérletből származó alacsonyabb bejövő forgalom eredménye mind Magyarországon, mind külföldi leányvállalatainknál 2015 harmadik negyedévében. Az alacsonyabb mobil hívásvégződtetési díjak is negatívan hatottak a hang alapú nagykereskedelmi bevételekrebevételeknek köszönhető. A rendszerintegráció (RI) és információtechnológiai (IT) szolgáltatásokból származó bevételek 16,5%-kal 96,7%-kal nőttek a 2014. harmadik negyedik negyedévi 14,4 16,8 milliárd forintról 16,8 33,1 milliárd forintra 2015 azonos időszakában. A magasabb bevételeket az új jelentős projektek okozták Magyarországon és Macedóniában 2015 harmadik negyedik negyedévében. Montenegróban a magasabb ügyfélszám eredményezte a rendszerintegráció szolgáltatásból származó bevételek növekedésétcsökkentek az ICT ügyletek végrehajtásának eltérő dinamizmusa miatt. Az energiaszolgáltatásból származó bevételek 2015 harmadik negyedik negyedévében 9,4 12,6 milliárd forintra nőttek a 2014. harmadik negyedik negyedévi 8,7 12,0 milliárd forinthoz képest. A 7,9%-os növekedés elsődleges oka Az 5,5%-os növekedést az üzleti ügyfelektől áramszolgáltatásból származó magasabb bevételekbevételek növekedése eredményezte, melyet részben ellensúlyozott a gázszolgáltatásból származó bevételek csökkenése. Az áramszolgáltatási helyek száma 107 566106 564-ra emelkedett, míg a gázszolgáltatás esetében a szolgáltatási helyek száma 7 999427-re csökkent 2015. szeptember 30december 31-rare, mert a Társaság úgy döntött, hogy 2015. július 31-i hatállyal megszünteti a lakossági felhasználók részére nyújtott földgázszolgáltatást. A harmadik negyedik negyedévek összehasonlításában nőtt a villamosenergia értékesítés, de melyet az egyetemes szolgáltatói alacsonyabb átlagos árak 2014 szeptemberétől történő csökkentése negatívan hatott részben ellentételeztek. A gázfogyasztás és az energiaszolgáltatásból származó bevételekreárak is alacsonyabbak voltak negyedéves összehasonlításban.
Appears in 1 contract
Samples: Financial Report
Bevételek. A Csoport összbevétele 2015 harmadik 2014 negyedik negyedévében 158,0 165,3 milliárd forint volt forintot ért el a 2014 harmadik 2013. negyedik negyedévi 157,5 165,7 milliárd forinttal szemben. Az árbevétel a magyarországi szegmensekben növekedett, melyet részben ellensúlyozott a külföldi szegmensek árbevételének csökkenése0,3%-os csökkenést mutatva. A csoport összbevétele 502 millió forinttal növekedett a negyedévek összehasonlításában, melyet csökkenést az alábbi tényezők okoztakokozták: A mobil bevételek 2015 harmadik 2014 negyedik negyedévében 79,1 84,4 milliárd forintot tettek ki a 20142013. harmadik negyedik negyedévi 82,7 78,8 milliárd forinttal szemben, 4,4%-os csökkenést 7,1%- os növekedést mutatva. A mobil hang alapú-készülékértékesítésből származó, a nem hang alapú szolgáltatások valamint az egyéb mobil készülékértékesítés-, és SMS bevételek csökkenését növekedését csak részben ellentételezte a mobil adatbevételek növekedésehang alapú bevételek csökkenése. A mobil hang alapú bevételek, melyek a mobil távközlési szolgáltatásokon belül a bevételek legnagyobb részét adják, 1,8%-kal, 47,1 milliárd forintra estek vissza 2014 negyedik negyedévében a 2013. negyedik negyedévi 48,0 milliárd forintról. A mobil hang alapú kiskereskedelmi bevételek 1,1%-kal 2,7%-kal csökkentek 2015 harmadik 2014 negyedik negyedévében, és 41,0 39,8 milliárd forintot értek el, elsősorban annak köszönhetően, hogy visszaestek Magyarországon a kimenő hang alapú bevételek, főként a kártyás előfizetői szegmensben, mind az alacsonyabb fajlagos forgalom, mind az ügyfélszám csökkenése következtében, melyeket részben ellentételezett a kimenő percdíjak növekedése. A szerződéses előfizetői szegmensben az egy főre jutó forgalom és a szerződéses ügyfélbázis növekedése ellentételezni tudta az átlagos percdíjak csökkenését. Magyarországon a jelentősen alacsonyabb roaming bevételeket az EU szabályozás következtében 2014. július 1-jétől lecsökkent átlagtarifa okozta. Macedóniában visszaestek a kimenő mobil hang alapú kiskereskedelmi bevételek a csökkentek az erős verseny jellemezte piacon, az új promóciók és ajánlatok következtében lecsökkent átlagos percdíjak eredményeképpen, a kimenő forgalom növekedése mellett 2015 harmadik 2014 negyedik negyedévében. Az ARPU csökkenés azonban kisebb, mint 2014 negyedéveiben. Montenegróban az alacsonyabb mobil hang alapú kiskereskedelmi bevételeket a kimenő forgalom visszaeséseaz átlagos ügyfélbázis csökkenése, valamint az alacsonyabb előfizetőszám eredményezte, elsősorban a kártyás előfizetői szegmensben. Magyarországon a bevételek nőttek, mivel a szerződéses előfizetői szegmensben a magasabb fajlagos forgalom, a magasabb ügyfélszám, és az alacsonyabb kimenő átlagos percdíjak együttes hatása miatti bevételnövekedést csak részben ellentételezte a bevételek csökkenése a kártyás előfizetői szegmensben. A kártyás előfizetői szegmensben mind az egy előfizetőre jutó forgalom, mind az ügyfélbázis csökkent, amit részben ellentételezett a magasabb percdíjak hatása. Az alacsonyabb roaming árbevételt az átlag tarifák csökkenése tarifaszint eredményezte a roaming forgalom növekedése ellenérenegyedévek összehasonlításában. A hang alapú nagykereskedelmi bevételek 57,8%-kal estek vissza2,3%-kal nőttek, és 3,2 6,9 milliárd forintot értek el 2015 harmadik 2014 negyedik negyedévében, elsősorban a 76%-kal alacsonyabb mobil hívásvégződtetési díj bejövő percforgalom magyarországi növekedésének eredményeképpen, amely 2015. április 1-jétől hatályos Magyarországon. Macedóniában Ezen növekedést mérsékelte a hang alapú nagykereskedelmi bevételek csökkenését csökkenése Macedóniában, az alacsonyabb mobil végződtetési díjak 2013. november 1-jétől és 2014. szeptember 1-jétől történő alkalmazása, valamint az alacsonyabb nemzetközi bejövő forgalom okoztamiatt. Az adatbevételek 2015 harmadik Éves összehasonlításban, a hang alapú nagykereskedelmi bevételek 1,6%-kal csökkentek, és 27,1 milliárd forintot értek el 2014-ben, a macedón bevételek csökkenése miatt. A hang alapú visitor bevételek szintén csökkentek az EU szabályozás következtében 2014. július 1-jétől lecsökkent roaming tarifák eredményeképpen. A nem hang alapú szolgáltatások bevétele 2014 negyedik negyedévében 15,6 19,1 milliárd forintra nőttek nőtt a 20142013. harmadik negyedik negyedévi 13,6 17,6 milliárd forintról, 14,6%-os 8,6%-os növekedést mutatva. A magasabb bevételek nem hang alapú szolgáltatások bevétele elsősorban a megemelkedett mobilinternet bevételnek bevételeknek köszönhető Magyarországon, mivel mind az előfizetők száma, mind a forgalom növekedett 2015 harmadik 2014 negyedik negyedévében. Az SMS bevételek 2015 harmadik negyedévében 4,8 milliárd forintra csökkentek a 2014. harmadik negyedévi 4,9 milliárd forintról, 2,9%-os csökkenést mutatva, az alacsonyabb SMS forgalom következtében elsősorban külföldi leányvállalatinknál, míg Magyarországon nőttek az SMS bevételek. A mobil szolgáltatások készülékértékesítésből származó bevételei 2015 harmadik 2014 negyedik negyedévében 4,2%-kal csökkentek 10,2 34,4%-kal emelkedtek 15,1 milliárd forintra a 2014 2013 azonos időszaki 10,7 11,3 milliárd forintról, elsősorban a magyarországi működésnek köszönhetően mivel az értékesített készülékek száma és azok átlagos eladási ára is csökkent a negyedévek összehasonlításábanköszönhetően. A külföldi leányvállalatinknál bevételek emelkedését a megnövekedett készülékértékesítés árbevétele növekedett az előző év valamint a készülékek növekvő átlagára magyarázza. Montenegróban a készülékértékesítési bevételek növekedése a részletfizetésre történő készülékértékesítés növekedésének tudható be, a kedvezőbb ajánlatoknak köszönhetően 2014 negyedik negyedévében. Macedóniában a magasabb átlagos készülékárak eredményezték a bevételek emelkedését 2014 negyedik negyedévében. Az egyéb mobil bevételek 1,9 milliárd forintról 3,0 milliárd forintra emelkedtek 2014 negyedik negyedévében 2013 azonos negyedévéhez időszakához képest. Éves szinten , melyet a készülékértékesítés bevétele növekedett a nagyobb értékesítési volumen kötbérből származó, és a mobilkészülékek biztosításához kapcsolódó magasabb átlagár miatt, mely a megnövekedett okostelefon értékesítésnek köszönhető 2015-benbevételek eredményeztek Magyarországon. A vezetékes bevételek 2015 harmadik 2014 negyedik negyedévében 52,7 52,1 milliárd forintot értek el a 20142013. azonos időszaki 51,7 54,9 milliárd forintos bevétellel szemben, ami 2,0%-os növekedést mely 5,1%-os visszaesést jelent. Nőttek A csökkenést a szélessávú internet-, TV-hang alapú-, a készülékértékesítésből származó-, valamint a nagykereskedelmi bevételek, melyeket részben ellentételezett a hang alapú kiskereskedelmi-, készülékértékesítési és az adatbevételek visszaeséseegyéb bevételek visszaesése okozta, melyet részben ellentételeztek a magasabb TV és internet bevételek. A hang alapú kiskereskedelmi bevételek 2015 harmadik 2014 negyedik negyedévében 8,4%-kal9,6%-kal, 14,7 16,3 milliárd forintra csökkentek a 20142013. harmadik negyedik negyedévi 16,1 18,0 milliárd forinthoz képest, elsősorban a vezetékes hozzáférések számának folyamatos csökkenése, a forgalom, valamint az átlag tarifaszint mérséklődése miatt. Az ügyfelek PSTN-ről IP platformokra történő migrációja folyamatosan zajlikA hang alapú nagykereskedelmi bevételek 2014 negyedik negyedévében 18,3%-kal 2,8 milliárd forintra csökkentek, elsősorban az alacsonyabb végződtetési díjaknak köszönhetően Magyarországon, melyek az egyéb vezetékes és mobil szolgáltatóktól származó belföldi bejövő forgalmi bevételek visszaesését eredményezték. A szélessávú híváskezdeményezések és hívásvégződtetések szintén visszaestek Magyarországon a mobil helyettesítés hatására, valamint a kábel TV szolgáltatókkal folytatott intenzív verseny következtében. Macedóniában és Magyarországon az alacsonyabb forgalom okán csökkent nemzetközi bejövő forgalmi bevételek ugyancsak hozzájárultak a hang alapú nagykereskedelmi bevételek csökkenéséhez. Az internet bevételek a 20142013. harmadik negyedik negyedévi 11,9 13,3 milliárd forintról 12,9 14,0 milliárd forintra nőttek 2015 harmadik 2014 negyedik negyedévében, így 8,9%-os 5,4%-os növekedést mutatnak. Magyarországon a DSL csatlakozások száma enyhén emelkedett a kábelnet és az optikai csatlakozások számának növekedésével együtt emelkedettegyütt. Ezen szélessávú volumennövekedés hatása képes volt ellentételezni az erősödő verseny, valamint 1,8%-kal növekedett az egy szélessávú előfizetőre jutó havi átlagos árbevétel isa dupla-, mindez illetve tripla szolgáltatáscsomagokra történő váltás következtében kialakult alacsonyabb árak hatását, magasabb hozzáférés típusú internet bevételeket eredményezve. A GTS Hungary Kfttartalomszolgáltatásból származó bevételek szintén növekedtek Magyarországon. (GTS) 2015Külföldi leányvállalatainknál a magasabb számú DSL hozzáféréseknek köszönhetően nőttek a bevételek. április 1-jétől történő konszolidálása szintén pozitív hatással volt Az adatbevételek 2014 negyedik negyedévében 4,4 milliárd forintot értek el a 2013. azonos időszaki 4,7 milliárd forintos bevétellel szemben. Magyarországon és külföldi leányvállalatainknál egyaránt, a belföldi és nemzetközi bérelt vonalszám visszaesése és az alacsonyabb díjak csökkenést okoztak mind a keskenysávú, mind a szélessávú internet bevételekreadatbevételeknél 2014 negyedik negyedévében. A TV bevételek 8,1%-os növekedést mutatnak, és 10,6 10,4 milliárd forintot értek el 2015 harmadik 2014 negyedik negyedévében, szemben a 20142013. harmadik negyedik negyedévi 9,8 9,6 milliárd forinttalforinttal (8,2%-os növekedés). Ezt a növekedést elsősorban az IPTV bevételek emelkedése magyarázza, ami amely az IPTV előfizetői bázis bővülésének köszönhető Magyarországon (beleértve a felvásárlások pozitív hatását is) és külföldi leányvállalatainknál egyaránt. Az IPTV előfizetőszám erős növekedése az interaktív televíziózás növekvő népszerűségét jelzi. Az egy TV előfizetőre jutó havi átlagos árbevétel 4,3%-kal nőtt meg Magyarországon, az IPTV migrációnak és az áremelésnek köszönhetően. A megnövekedett szatellit TV bevétel a magasabb előfizetési díjaknak köszönhető Magyarországon 2015 harmadik negyedévében összehasonlítva az előző év azonos időszakával2014 negyedik negyedévében. 2015 harmadik negyedévében A fent említett növekedéseket részben ellensúlyozta a kábel TV bevételek szintén növekedtekvisszaesése, főként mivel az akvizíciók keretében megszerzett kábel TV előfizetők nyomán, valamint a folyamatos, analóg kábel TV szolgáltatásról a digitális kábel TV áttérnek az IPTV szolgáltatásra történő áttérés miatt Magyarországon. A vezetékes szolgáltatások készülékértékesítési bevételei 1,8 milliárd forintot tettek ki 2015 harmadik 2014 negyedik negyedévében, a 20142013. harmadik negyedik negyedévi 1,1 2,6 milliárd forinttal szemben. A növekedést csökkenést elsősorban a TV táblagépek, TV, valamint notebook készülékek és táblagépek magasabb alacsonyabb értékesítési volumene okozta Magyarországon. Ezen csökkenést némiképp mérsékelte a TV készülékek és laptopok magasabb értékesítési volumene Montenegróban. Az adatbevételek 2015 harmadik negyedévében 2,8 egyéb vezetékes bevételek 27,2%-kal csökkentek, és 2,4 milliárd forintot értek el a 2014. tettek ki 2014 negyedik negyedévében 2013 azonos időszaki 3,1 milliárd forintos bevétellel szembenidőszakához képest. A csökkenést Magyarországon és csökkenés elsősorban a külföldi leányvállalatainknál egyaránt a belföldi és nemzetközi bérelt vonalszám visszaesése okozta 2015 harmadik montenegrói IRU (Indefeasible Right of Use) értékesítésből származó bevételeknek köszönhető 2013 negyedik negyedévében. Montenegróban az adatbevételek csökkenését a normál bérelt vonalról az ICT-re való áttérés okozta, melynek következtében az adatforgalmi szolgáltatások csomagban kerülnek értékesítésre más szolgáltatásokkal. A nagykereskedelmi bevételek 2015 harmadik negyedévében 5,6%-kal 5,7 milliárd forintra növekedtek. A magasabb hálózat és infrastruktúra bevétel elsősorban a GTS Hungary konszolidációjának köszönhető 2015 második negyedévében. Montenegróban az infrastruktúra szolgáltatások növekedése eredményezett magasabb bevételeket. Magyarországon, az adat- és szélessávú nagykereskedelmi bevételek csökkentek az alacsonyabb árak és a jelentősen visszaesett nagykereskedelmi DSL csatlakozásszám következtében, mely utóbbi részben a GTS Hungary 2015 második negyedévében történt konszolidálásának tudható be. A hang alapú nagykereskedelmi bevételek csökkenése az alacsonyabb bejövő forgalom eredménye mind Magyarországon, mind külföldi leányvállalatainknál 2015 harmadik negyedévében. Az alacsonyabb mobil hívásvégződtetési díjak is negatívan hatottak a hang alapú nagykereskedelmi bevételekre. A rendszerintegráció rendszerintegrációs (RI) és információtechnológiai informatikai (IT) szolgáltatásokból származó bevételek 16,5%-kal nőttek 7,7%-kal csökkentek a 20142013. harmadik negyedik negyedévi 14,4 18,2 milliárd forintról 16,8 milliárd forintra 2015 2014 azonos időszakábanidőszakára. A magasabb bevételeket Az alacsonyabb bevételek oka az infrastruktúra bevételek csökkenése, mivel 2014 negyedik negyedévében kevesebb jelentős projekt volt, melyet részben ellentételeztek az új jelentős projektek okozták Magyarországon miatt magasabb alkalmazási és Macedóniában 2015 harmadik negyedévében. Montenegróban a magasabb ügyfélszám eredményezte a bevételek növekedésétoutsourcing bevételek. Az energiaszolgáltatásból származó bevételek 2015 harmadik 2014 negyedik negyedévében 9,4 12,0 milliárd forintra nőttek csökkentek a 20142013. harmadik negyedik negyedévi 8,7 13,9 milliárd forinthoz képest, részben a szolgáltatási helyek számának csökkenése miatt. A 7,9%-os növekedés elsődleges oka az üzleti ügyfelektől származó magasabb bevételek. Az áramszolgáltatási gázszolgáltatási helyek száma 107 56667 087-ra emelkedettre, míg a gázszolgáltatás az áramszolgáltatás esetében a szolgáltatási helyek száma 7 999104 831-re csökkent 20152014. szeptember 30-ra, mert a Társaság úgy döntött, hogy 2015. július december 31-i hatállyal megszünteti a lakossági felhasználók részére nyújtott földgázszolgáltatástre. A harmadik negyedévek összehasonlításában nőtt a villamosenergia értékesítés, de az Az egyetemes szolgáltatói árak 2013 novemberétől, 2014 áprilisától és 2014 szeptemberétől történő csökkentése szintén negatívan hatott az energiaszolgáltatásból származó bevételekre.
Appears in 1 contract
Samples: Financial Report
Bevételek. A Csoport összbevétele 2015 harmadik első negyedévében 158,0 157,0 milliárd forint volt forintot ért el a 2014 harmadik 2014. első negyedévi 157,5 151,9 milliárd forinttal szemben. Az árbevétel a magyarországi szegmensekben növekedett, melyet részben ellensúlyozott a külföldi szegmensek árbevételének csökkenése3,3%-os növekedést mutatva. A csoport összbevétele 502 millió forinttal növekedett a negyedévek összehasonlításában, melyet növekedést az alábbi tényezők okoztakokozták: A mobil bevételek 2015 harmadik első negyedévében 79,1 76,9 milliárd forintot tettek ki a 2014. harmadik első negyedévi 82,7 73,6 milliárd forinttal szemben, 4,4%-os csökkenést 4,5%-os növekedést mutatva. A mobil hang alapú-, a mobil készülékértékesítés-készülékértékesítésből származó-, és SMS bevételek csökkenését az adatbevételek növekedését csak részben ellentételezte a mobil adatbevételek növekedésehang alapú és az SMS bevételek csökkenése. A mobil hang alapú kiskereskedelmi bevételek 1,1%-kal 1,3%-kal csökkentek 2015 harmadik első negyedévében, és 41,0 38,2 milliárd forintot értek el, elsősorban annak köszönhetően, hogy visszaestek Macedóniában visszaestek a kimenő mobil hang alapú kiskereskedelmi bevételek a az erős verseny jellemezte piacon, az új promóciók és ajánlatok következtében lecsökkent átlagos percdíjak eredményeképpen, a kimenő forgalom növekedése mellett 2015 harmadik első negyedévében. Az ARPU csökkenés azonban kisebb, mint 2014 negyedéveiben. Montenegróban az alacsonyabb bevételeket a kimenő forgalom visszaesése, valamint az alacsonyabb előfizetőszám eredményezte, elsősorban a kártyás előfizetői szegmensben. Magyarországon a kimenő hang alapú bevételek nőttekazonos szinten maradtak, mivel a szerződéses előfizetői szegmensben a magasabb fajlagos forgalom, a magasabb ügyfélszám, és az alacsonyabb kimenő átlagos percdíjak együttes hatása miatti bevételnövekedést csak részben bevételnövekedést, nagyban ellentételezte a bevételek csökkenése a kártyás előfizetői szegmensben. A kártyás előfizetői szegmensben mind az egy előfizetőre főre jutó forgalom, mind az ügyfélbázis csökkent, amit részben ellentételezett a magasabb percdíjak hatása. Montenegróban az alacsonyabb mobil hang alapú kiskereskedelmi bevételeket a kimenő forgalom visszaesése eredményezte, elsősorban a kártyás előfizetői szegmensben. Az alacsonyabb roaming árbevételt bevételeket az átlag tarifák csökkenése eredményezte a roaming forgalom növekedése ellenéreEU szabályozás következtében 2014. július 1-jétől lecsökkent átlagtarifa okozta. A hang alapú nagykereskedelmi bevételek 57,8%-kal estek vissza4,7%-kal nőttek, és 3,2 6,8 milliárd forintot értek el 2015 harmadik első negyedévében, elsősorban a 76%-kal alacsonyabb mobil hívásvégződtetési díj bejövő percforgalom magyarországi növekedésének eredményeképpen, amely 2015. április 1-jétől hatályos Magyarországon. Macedóniában Ezen növekedést mérsékelte a hang alapú nagykereskedelmi bevételek csökkenését csökkenése Macedóniában, az alacsonyabb mobil végződtetési díjak 2014. szeptember 1-jétől történő alkalmazása, valamint az alacsonyabb nemzetközi bejövő forgalom okoztamiatt. Az adatbevételek 2015 harmadik első negyedévében 15,6 13,9 milliárd forintra nőttek a 2014. harmadik első negyedévi 13,6 12,2 milliárd forintról, 14,6%-os 14,3%-os növekedést mutatva. A magasabb bevételek elsősorban a megemelkedett mobilinternet bevételnek bevételeknek köszönhető Magyarországon, mivel mind az előfizetők száma, mind a forgalom növekedett 2015 harmadik első negyedévében. Az SMS bevételek 2015 harmadik első negyedévében 4,8 4,5 milliárd forintra csökkentek a 2014. harmadik első negyedévi 4,9 4,8 milliárd forintról, 2,9%-os 5,1%-os csökkenést mutatva, az alacsonyabb SMS forgalom következtében elsősorban külföldi leányvállalatinknál, míg Magyarországon nőttek az SMS bevételekkövetkeztében. A mobil szolgáltatások készülékértékesítésből származó bevételei 2015 harmadik első negyedévében 4,2%-kal csökkentek 10,2 24,9%-kal emelkedtek 10,0 milliárd forintra a 2014 azonos időszaki 10,7 8,0 milliárd forintról, elsősorban a magyarországi működésnek köszönhetően mivel köszönhetően. A bevételek emelkedését a megnövekedett készülékértékesítés valamint a készülékek növekvő átlagára magyarázza az értékesített készülékek száma és azok átlagos eladási ára is csökkent a első negyedévek összehasonlításában. A külföldi leányvállalatinknál a készülékértékesítés árbevétele növekedett az előző év azonos negyedévéhez képest. Éves szinten a készülékértékesítés bevétele növekedett a nagyobb értékesítési volumen és a magasabb átlagár miatt, mely a megnövekedett okostelefon értékesítésnek köszönhető 2015-ben. A vezetékes bevételek 2015 harmadik első negyedévében 52,7 50,6 milliárd forintot értek el a 2014. azonos időszaki 51,7 51,6 milliárd forintos bevétellel szemben, ami 2,0%-os növekedést 1,8%-os visszaesést jelent. Nőttek a szélessávú internet-, TV-, a készülékértékesítésből származó-, valamint a nagykereskedelmi bevételek, melyeket részben ellentételezett A csökkenést a hang alapú kiskereskedelmi-, a nagykereskedelmi- és az adatbevételek visszaesésevisszaesése okozta, melyet részben ellentételeztek a magasabb TV és szélessávú internet bevételek, valamint a készülékértékesítés árbevétele. A hang alapú kiskereskedelmi bevételek 2015 harmadik első negyedévében 8,4%-kal7,8%-kal, 14,7 15,2 milliárd forintra csökkentek a 2014. harmadik első negyedévi 16,1 16,5 milliárd forinthoz képest, elsősorban a vezetékes hozzáférések számának folyamatos csökkenése, a forgalom, valamint az átlag tarifaszint mérséklődése miatt. Az ügyfelek PSTN-ről IP platformokra történő migrációja folyamatosan zajlik. A szélessávú internet bevételek a 2014. harmadik első negyedévi 11,9 11,7 milliárd forintról 12,9 12,3 milliárd forintra nőttek 2015 harmadik első negyedévében, így 8,9%-os 4,7%-os növekedést mutatnak. Magyarországon a DSL csatlakozások száma a kábelnet és az optikai csatlakozások számának növekedésével együtt emelkedett, valamint 1,8%-kal növekedett az egy szélessávú előfizetőre jutó havi átlagos árbevétel is, mindez magasabb bevételeket eredményezve. A GTS Hungary Kft. (GTS) 2015. április 1-jétől történő konszolidálása szintén pozitív hatással volt a szélessávú internet bevételekre. A TV bevételek 8,1%-os növekedést mutatnak, és 10,6 10,3 milliárd forintot értek el 2015 harmadik első negyedévében, szemben a 2014. harmadik első negyedévi 9,8 9,4 milliárd forinttalforinttal (10,4%-os növekedés). Ezt a növekedést elsősorban az IPTV bevételek emelkedése magyarázza, ami amely az IPTV előfizetői bázis bővülésének köszönhető Magyarországon (beleértve a felvásárlások pozitív hatását is) és külföldi leányvállalatainknál egyaránt. Az IPTV előfizetőszám erős növekedése az interaktív televíziózás növekvő népszerűségét jelzi. Az egy TV előfizetőre jutó havi átlagos árbevétel 4,3%-kal nőtt meg Magyarországon, az IPTV migrációnak és az áremelésnek köszönhetően. A megnövekedett szatellit TV bevétel a magasabb előfizetési díjaknak köszönhető Magyarországon 2015 harmadik negyedévében összehasonlítva az előző év azonos időszakávalelső negyedévében. 2015 harmadik negyedévében A fent említett növekedéseket részben ellensúlyozta a kábel TV bevételek szintén növekedtek, főként visszaesése az akvizíciók keretében megszerzett kábel TV előfizetők nyomán, valamint a folyamatos, analóg kábel TV szolgáltatásról a digitális kábel TV IPTV szolgáltatásra történő áttérés miatt váltás következtében Magyarországon. A vezetékes szolgáltatások készülékértékesítési bevételei 1,8 1,9 milliárd forintot tettek ki 2015 harmadik első negyedévében, a 2014. harmadik első negyedévi 1,1 1,7 milliárd forinttal szemben. A növekedést elsősorban a TV készülékek és táblagépek magasabb értékesítési volumene okozta Magyarországon. Ezen növekedést némiképp mérsékelte a TV készülékek és laptopok alacsonyabb értékesítési volumene Montenegróban. Az adatbevételek 2015 harmadik első negyedévében 2,8 2,6 milliárd forintot értek el a 2014. azonos időszaki 3,1 2,9 milliárd forintos bevétellel szemben. A csökkenést Magyarországon és a külföldi leányvállalatainknál egyaránt egyaránt, a belföldi és nemzetközi bérelt vonalszám visszaesése okozta és az alacsonyabb díjak okozták a csökkenést 2015 harmadik első negyedévében. Montenegróban az adatbevételek csökkenését a normál bérelt vonalról az ICT-re való áttérés okozta, melynek következtében az adatforgalmi szolgáltatások csomagban kerülnek értékesítésre más szolgáltatásokkal. A nagykereskedelmi bevételek 2015 harmadik első negyedévében 5,6%-kal 5,7 9,9%-kal 4,6 milliárd forintra növekedtekcsökkentek. A magasabb hálózat és infrastruktúra bevétel elsősorban a GTS Hungary konszolidációjának köszönhető 2015 második negyedévében. Montenegróban az infrastruktúra szolgáltatások növekedése eredményezett magasabb bevételeket. Magyarországon, Magyarországon az adat- és szélessávú nagykereskedelmi bevételek csökkentek az alacsonyabb árak és a következtében. A nagykereskedelmi DSL csatlakozások száma jelentősen visszaesett nagykereskedelmi DSL csatlakozásszám következtében, mely utóbbi részben a GTS Hungary 2015 második negyedévében történt konszolidálásának tudható beMagyarországon. A hang alapú nagykereskedelmi bevételek csökkenése az alacsonyabb bejövő forgalom eredménye mind Magyarországon, mind külföldi leányvállalatainknál 2015 harmadik első negyedévében. Az egyéb vezetékes bevételek 12,2%-kal csökkentek, és 3,7 milliárd forintot tettek ki 2015 első negyedévében 2014 azonos időszakához képest. A csökkenés elsősorban az értéknövelt szolgáltatásból valamint a műhold kapacitás bérletből származó alacsonyabb mobil hívásvégződtetési díjak is negatívan hatottak bevételeknek köszönhető. Ezen csökkenéseket részben ellentételezte a hang alapú nagykereskedelmi bevételekrekötbérből származó bevételek emelkedése 2015 első negyedévében. A rendszerintegráció (RI) és információtechnológiai (IT) szolgáltatásokból származó bevételek 16,5%-kal nőttek 4,6%-kal csökkentek a 2014. harmadik első negyedévi 14,4 13,2 milliárd forintról 16,8 12,6 milliárd forintra 2015 azonos időszakábanidőszakára. A magasabb Az alacsonyabb bevételeket az új jelentős projektek okozták Magyarországon és Macedóniában 2015 harmadik negyedévébennéhány nagyobb projekt lezárása okozta Magyarországon. Montenegróban a magasabb ügyfélszám eredményezte a bevételek növekedésétnövekedését eredményezte. Az energiaszolgáltatásból származó bevételek 2015 harmadik első negyedévében 9,4 16,8 milliárd forintra nőttek a 2014. harmadik első negyedévi 8,7 13,5 milliárd forinthoz képest. A 7,9%-os növekedés elsődleges oka az üzleti ügyfelektől származó magasabb bevételek. Az áramszolgáltatási helyek száma 107 566109 489-ra re emelkedett, míg a gázszolgáltatás esetében a szolgáltatási helyek száma 7 999-66 107- re csökkent 2015. szeptember 30-ra, mert a Társaság úgy döntött, hogy 2015. július március 31-i hatállyal megszünteti a lakossági felhasználók részére nyújtott földgázszolgáltatástre. A harmadik Az első negyedévek összehasonlításában nőtt a villamosenergia értékesítésfogyasztás, de az egyetemes szolgáltatói árak 2014 áprilisától és 2014 szeptemberétől történő csökkentése negatívan hatott az energiaszolgáltatásból származó bevételekre.
Appears in 1 contract
Samples: Financial Report