Egyéb feltételek. Az Előfizető felel az előfizetői hozzáférési pont után, saját vagy harmadik fél tulajdonában lévő hálózatrész telefonszolgáltatás igénybevételére való műszaki alkalmasságáért. Ha az említett hálózat műszaki alkalmatlansága miatt a Szolgáltatás nem létesíthető, illetve nem nyújtható, a bekövetkező kiesésért Szolgáltató nem vállal felelősséget.
Egyéb feltételek. Ezen szabályzatban nem rendezett kérdésekben az alap- biztosítás illetve a Gépjármû segítségnyújtás és biztosítás szabályzatában foglaltak szerint kell eljárni.
Egyéb feltételek. Egyéb feltételekre vonatkozóan az alapbiztosítási szabály- zat érvényes, kivéve a 9. és 11. pontokat.
Egyéb feltételek. A Szolgáltató a Szolgáltatást a Társszolgáltató által nyújtott hozzáférés szolgáltatással azonos minőségi paraméterekkel biztosítja.
Egyéb feltételek. 18.1. Minden jelen szerződés keretében a felek által egymásnak küldött értesítések írott formában (elsősorban telefaxon, illetve ajánlott levélben) kell történnie. Ezen értesítések hatálya a címzett általi vételkor, illetve neki történő kézbesítéskor áll be.
Egyéb feltételek. Az Előfizető által választott fizetési ütem kizárólag az adott féléves vagy egy éves fizetési időszakra érvényes, azaz a Szolgáltató automatikusan nem biztosítja, hogy a következő félévre vagy a következő évre is ugyanazon fizetési ütem alapján történjen a számla kiegyenlítése. Minden esetben az Előfizetőnek kell jeleznie az újabb féléves vagy egy éves időszakra vonatkozófizetési igényét a kifizetett időszak lejártát megelőző 30 napon belül. Amennyiben az Előfizető a kapcsolattartásra olyan adatokat ad meg, amelyek között szerepel a kifizetett időszak lejártát megelőző időszakban is érvényes mobiltelefonszám, úgy a Szolgáltató jogosult a fizetési ciklus lejárta előtti hónapban sms-ben értesíteni Előfizetőt ennek tényéről. Amennyiben az Előfizető bármilyen oknál fogva nem érhető el, számára előzetes tájékoztatás nem nyújtható, így az ebből eredő felelősséget a Szolgáltató kizárja. Amennyiben Xxxxxxxxx nem jelzi újabb szándékát arra vonatkozóan, hogy a következő időszakra is fenti ütemezés szerint megfizetni az előfizetési díjakat, úgy a fizetési ütem automatikusan visszaáll havi ütemezésre.
Egyéb feltételek. A szolgáltatás a Szolgáltató által a mikrohullámú szolgáltatással lefedett területeken vehető igénybe, amennyiben a telepítés technikai feltételei (pl. rálátás a szolgáltató bázisállomásaira) adottak.
Egyéb feltételek. A Szolgáltató a Szolgáltatást a Társszolgáltató által nyújtott hozzáférés szolgáltatással azonos minőségi paraméterekkel biztosítja. 2018. január 1-től értékesített szolgáltatási csomagok (értékesítésük 2019. június 3-án lezárult): Mono Szereld Magad / Mono ISP Váltó 5M 10M 15M 20M Maximális (névleges)sávszél esség (le- ésfeltöltés) [Mbit/s]* 5,00 / 0,50 10,00 / 0,50 15,00 / 0,90 20,00 / 1,00 Kínált (Rendes körülmények között elérhető) sávszélesség (le- és feltöltési sebesség) [Mbit/s]** 3 / 0,3 6 / 0,3 9 / 0,54 12 / 0,6 Minimális (garantált) le- és feltöltési sebesség [Mbit/s]*** 1,00 / 0,19 1,00 / 0,20 5,00 / 0,50 10,00 / 0,50 Nettó Bruttó Nettó Bruttó Nettó Bruttó Xxxxx Xxxxxx Egyszeri díj [Ft] 11 811,02 15 000,00 11 811,02 15 000,00 11 811,02 15 000,00 11 811,02 15 000,00 Havi díj [Ft/hó] 7 990,48 8 390,00 8 085,71 8 490,00 8 371,43 8 790,00 8 466,67 8 890,00 Havi díjban foglalt Internet forgalom korlátlan E-mail postafiók típusa egyedi E-mail címek száma 1 db E-mail postafiók tárterülete 40 MB Mono Szereld Magad / Mono ISP Váltó 30M1 Maximális (névleges)sávszél esség (le- ésfeltöltés) [Mbit/s]* 30,00 / 1,00 Kínált (Rendes körülmények között elérhető) sávszélesség (le- és feltöltési sebesség) [Mbit/s]** 18 / 0,6 Minimális (garantált) le- és feltöltésisebesség [Mbit/s]*** 5,00 / 0,25 Nettó Bruttó Egyszeri díj [Ft] 11 811,02 15 000,00 Havi díj [Ft/hó] 9 038,10 9 490,00 Havi díjban foglalt Internet forgalom korlátlan E-mail postafiók típusa egyedi E-mail címek száma 1 db E-mail postafiók tárterülete 40 MB 1A 30M szolgáltatás kizárólag, olyan területeken vehető igénybe, ahol a Társszolgáltató (Magyar Telekom Nyrt.) az xDSL szolgáltatással lefedett területén belül képes a VDSL technológia nyújtására. A 30M áthelyezésére, csak akkor van lehetőség, ha az új végponton az előző mondatban foglaltak szerinti műszaki feltételek adottak.
Egyéb feltételek. Amennyiben a szolgáltatás műszaki akadályok miatt nem létesíthető, úgy erről a Szolgáltató az Előfizetőt tájékoztatja. Létesítési műszaki akadálynak minősül különö- sen a sáv feletti átvitelt használó riasztókészülék. A szolgáltatás létesítése során a Szolgáltató a telephelyen lévő első vonali csatlakozási pont és a hálózat-végződtető eszköz között maximum 20 m hosszúságú telefonkábelt (RJ11-RJ11), kábelt, a hálózat-végződtető eszköz és a számítógép között pedig legfeljebb 1,5 m hosszúságú UTP kábelt (RJ45-RJ45), valamint DSL estén maximum 3 db elválasztó szűrőt telepít. Amennyiben a szolgáltatás megszűnését követően a használatra átadott technikai eszközök visszaszolgáltatására az egyeztetés kezdeményezését követő 30 napon belül az Előfizető saját hibájából nem kerül sor, úgy az előfizető kötelezettséget vállal a használatára bocsátott technikai eszközök értékének teljes körű megtérítésére. Az Előfizető tudomásul veszi, hogy azon az előfizetői vonalon, amelyre a ConnectNet szolgáltatást megrendelte, más internet előfizetés felhasználónevével nem jogosult ConnectNet szolgáltatás használatára. Jelen rendelkezés megszegése esetén a Szolgáltató jogosult a szolgáltatás korlátozására és az Előfizetői szerződés azonnali hatályú felmondására. Ha a ConnectNet D szolgáltatás igénybevételére vonatkozó szerződés létrejöttével egyidejűleg az Előfizető telefonszolgáltatás igénybevételére vonatkozó előfizetői szerződéssel nem rendelkezik és a ConnectNet D szolgáltatást telefonszolgáltatással együtt szeretné megrendelni, úgy az Előfizetőnek először a mindenkori feltéte- lek szerint telefonszolgáltatás igénybevételére vonatkozó előfizetői szerződést kell kötnie. Amennyiben az Előfizető DSL hozzáférés leszerelése nélküli, szünetmentes Internet szolgáltató váltást (ISP váltás) kér, jelen szerződés aláírásával nyilatkozik, hogy a régi (elengedő) internet szolgáltatónál fennálló előfizetői szerződését felmondja. Az Előfizető nyilatkozik arról, hogy a szolgáltató-váltásra vonatkozó szabályozást megismerte és elfogadta, és meghatalmazza a Magyar Telekomot, hogy a régi (elengedő) internet szolgáltatójánál lévő DSL szolgáltatásának lemondása ügyében eljárjon a nevében. Előfizető tudomásul veszi, hogy amennyiben a ConnectNet szolgáltatás leszerelését kéri, úgy a Szolgáltató az internet szolgáltatást a korlátozott funkciójú,0Ft-os havidíjú LimitNet szolgáltatásra váltja határozatlan tartamú szerződéses változatban. A LimitNet szolgáltatással az alábbi három internet oldal érhető el...
Egyéb feltételek. A szolgáltatás hozzáférési pont az Előfizetőnél telepített hálózat-végződtető eszköz (DSL NT,ONT vagy modem, illetve digitális elosztó,kábelmodem)RJ45 csatlakozójú Ethernet interfésze. A hálózat-végződtető eszköz 230V-os tápellátását az Előfizetőnek kell biztosítania. A Magyar Telekom Üzleti internet szolgáltatása átlagos internet-hozzáférést biztosít, a műszaki lehetőségek függvényében a felső határként közölt sebességértéket a ténylegesen nyújtott szolgáltatás nem feltétlenül éri el. Az előfizetői hozzáférésen elérhető aktuális sebességértéket az adott vonal műszaki paraméterei és az adathálózat pillanatnyi forgalmi viszonyai határozzák meg. Ha a hozzáférésen 30 percig nincs adatforgalom, vagy 24 óra elteltével, a Magyar Telekom bontja a kapcsolatot. A kapcsolat bontását követően a hálózat-végződtető eszköz kimenő adatforgalom esetén azonnal ismét bejelentkezik a hálózatra. A szolgáltatás ott nyújtható, ahol a Magyar Telekom az internet hozzáférést létesíteni tudja. Amennyiben a szolgáltatás műszaki akadályok miatt nem létesíthető, úgy erről a Szolgáltató az Előfizetőt tájékoztatja. Létesítési műszaki akadálynak minősül különösen a sáv feletti átvitelt használó riasztókészülék. Az Előfizető tudomásul veszi, hogy azon az előfizetői vonalon, amelyre a szolgáltatást megrendelte, más internet előfizetés felhasználónevével nem jogosult a szolgáltatás használatára. Jelen rendelkezés megszegése esetén a Szolgáltató jogosult a szolgáltatás korlátozására és az Előfizetői szerződés azonnali hatályú felmondására. Integrált csomag (telefon plusz internet) megszüntetése esetében a Szolgáltató lehetővé teszi az Előfizető részére, hogy a vezetékes telefonvonalát megtartsa, amennyiben az Előfizető az erre vonatkozó igényét (új választott díjcsomag megnevezésével) jelzi a Szolgáltató részére.