BIZTOSÍTOTT GÉPJÁRMŰVEK mintaszakaszok

BIZTOSÍTOTT GÉPJÁRMŰVEK. A casco biztosítási szerződésben meghatározott, érvényes, magyar forgalmi engedéllyel és rendszámmal rendelkező személygépjárművek, terepjárók, 3,5 tonna össztömeg alatti kis tehergépjárművek, maximum 9 állandó ülőhellyel rendelkező kisbuszok. A biztosítás kizárólag magyar forgalmi rendszámmal ellátott gépjárművekre terjed ki.
BIZTOSÍTOTT GÉPJÁRMŰVEK. Kizárólag olyan, Magyarországon forgalomba helyezett személygépjárművek vagy 3,5 tonnát meg nem haladó megengedett legnagyobb össztömegű tehergépjárművek (a továbbiakban együtt: gép- jármű), valamint az általuk vontatott vontatmányok lehetnek, amelyekre vonatkozóan annak üzem- ben tartója a jelen feltétel szerinti szerződés megkötésének időpontjában és a biztosítási esemény bekövetkezésének időpontjában is a Generali Biztosító Zrt-nél (a továbbiakban: Biztosító) rendel- kezik érvényes, határozatlan idejű casco biztosítási (a továbbiakban: casco alapbiztosítás) szerző- déssel.
BIZTOSÍTOTT GÉPJÁRMŰVEK. A Szerződő kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás megkötésére kötelezett gépjárműparkjához tartozó azon gépjárművek, amelyekre az adatközlések szerint biztosítás jön létre. Az egyes adatközlők jelen Szerződés elválaszthatatlan részét képezik (4-5. sz. mellékletek).
BIZTOSÍTOTT GÉPJÁRMŰVEK. 4.1. A DEFEND GAP MINI Biztosítás az alábbi Gépjárművekre köthető: 4.1.1. amelyet a Biztosított (vagy valamely Pénzügyi Lízing vállalat Lízingszerződés megkötése céljából vásárolt, és amelyben a Biztosított a gépjármű lízingbevevője) a Biztosítási Szerződés megkötése előtt legfeljebb 120 nappal vásárolt; 4.1.2. olyan érvényes magyar hatósági jelzésekkel és forgalmi engedéllyel rendelkező személy- vagy haszongépjármű, amely megfelel a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet 1. számú függeléke II. részének d) és i) pontjaiban rögzített feltételeknek; 4.1.3. amely esetében legfeljebb 10 év telt el az első forgalomba helyezéstől a Biztosítási Szerződés megkötésének napjáig; 4.1.4. amelynek össztömege nem haladja meg a 3500 kg-ot; 4.1.5. amely jármű szerepel a Biztosítási Szerződésben rögzített Árazási útmutató gépjármű-irányár adatbázisában (a nyilvántartásba vételre szánt új modellek esetében a Vezérügynök dönt); 4.1.6. amelyek nem szerepelnek az Általános Feltételek 11.3.1. bekezdésében található kizárt gépjárművek listáján; 4.1.7. amelyet nem használnak az alábbi célok valamelyikére: 4.1.7.1. rövidtávú bérlet (6 hónapnál rövidebb időtartamra) vagy Operatív Lízing; 4.1.7.2. taxi, limuzin vagy kereskedelmi célú személyszállítás; 4.1.7.3. autósiskola vagy más gépjármű vezető képzés; 4.1.7.4. megkülönböztető jelzéssel közlekedő jármű (kék vagy borostyán jelzőfénnyel felszerelt járművek, rendőr- és mentőautók, valamint egyéb sürgősségi szolgáltatásokat ellátó járművek); 4.1.7.5. bemutató autó, vagy raktáron lévő használt gépjármű, amelynek tulajdonosa gépkocsik értékesítésével, vagy szervizelésével foglalkozó személy vagy szervezet.

Related to BIZTOSÍTOTT GÉPJÁRMŰVEK

  • Biztosított, kedvezményezett Jelen kiegészítő balesetbiztosítás biztosítottja(i) az alapbiztosítás Különös Feltételek 1. pont a), b), c) és d) alpontjaiban felsorolt, név szerint nyilvántartott természetes személy(ek), aki(k)nek életével, egészségi állapotával kapcsolatos eseményekre a szerződés hatálya kiterjed.

  • Biztosított személy a Biztosított jármû vezetője a Baleset idején.

  • Biztosított Biztosított az a személy, aki valamely vagyoni vagy személyhez fűződő jogviszony alapján a biztosítási esemény elkerülésében érdekelt. A biztosítási érdek fennállásának igazolására a biztosító az ajánlat megtételekor okirat bemutatását és/vagy csatolását írhatja elő. Ha a szerződést nem a biztosított kötötte, a biztosított a biztosítóhoz intézett írásbeli nyilatkozattal a szerződésbe beléphet; a belépéshez a biztosító hozzájárulása nem szükséges. A belépéssel a szerződő felet megillető jogok és az őt terhelő kötelezettségek összessége a biztosítottra száll át.

  • A biztosított, kedvezményezett kötelezettségei A biztosított és a kedvezményezett kötelezettségeit az Általános Feltételek 11.A. pontja tartalmazza.

  • Biztosítottak A jelen kiegészítô biztosítás Biztosítottjai a Kárbiztosítás különös feltételeinek I. 2. pontjában meghatározott Biztosítottak lehetnek.

  • Biztosított személyek A Biztosított jármû utasterében utazó személyek, kivéve az autóbusz utasait. Ha a Biztosított jármûben a baleset idején az engedélye- zettnél többen utaztak, a személyenként fizetendő bal- esetbiztosítási összeg arányosan csökken.

  • A Biztosított kötelezettségei 1. A Biztosított kötelezett: a) a biztosítási esemény bekövetkezését, az arról való tudo- másszerzéstől számított 7 munkanapon belül a Biztosító- nak írásban bejelenteni; b) egészében és a valóságnak megfelelően felvilágosítani a Biztosítót a mindenkori tényállásról, és kívánságára vala- mennyi okmányt átadni, illetve a képviseletét ellátó ügy- védet a titoktartás alól felmenteni a Biztosító irányában; c) a képviseletét ellátó jogi képviselőnek teljes körű képvise- leti jogot adni, őt teljes egészében a mindenkori tényál- lásról tájékoztatni és kívánságára minden okmányt, egyéb bizonyítási eszközt és tárgyat rendelkezésére bocsátani; d) amennyiben a bírósági eljárásban a Biztosítottat vonat- kozó jogszabályi rendelkezés szerint személyes költség- mentesség vagy illeték-feljegyzési jog illeti meg, köteles a költségmentesség (vagy illeték-feljegyzési jog) engedé- lyezése iránt kérelmet előterjeszteni; e) a felmerülő költségeket a kiegyenlítési határidő előtt leg- alább 3 munkanappal korábban a Biztosító ellenőrzésére átadni; f) az igények bírósági érvényesítése vagy elhárítása, illetve bírói döntés megtámadása előtt a Biztosító állásfoglalá- sát – különösen a sikerre való kilátással kapcsolatban – be- kérni, az egyezségkötéseket a Biztosítóval egyeztetni. A Biztosítóval nem egyeztetett egyezségkötés a Biztosító irányában a biztosítási szolgáltatás tekintetében nem ha- tályos. 2. Ha a Biztosító és a Biztosított harmadik személlyel szembeni igényeiket ugyanabban az eljárásban érvényesítik, úgy a Biz- tosított elsőbbséget élvez. 3. a biztosítási esemény Biztosítónak történő bejelentése nem mentesíti a Biztosítottat harmadik személyekkel szerződésen alapuló esetleges(kár)bejelentési kötelezettségei alól. 4. Ezen általános kötelezettségek mellett a Különös feltételek eltérően is rendelkezhetnek.

  • BIZTOSÍTOTT ÉS KEDVEZMÉNYEZETT 1. A jelen kiegészítô biztosítás Biztosítottja a Kárbiztosítás különös feltételeinek I.2. pontjában meghatározott, a szerzôdéskötés, illetve változás bejelentés idôpontjában legfeljebb 65 éves, fogyasztónak minôsülô természetes személy lehet. A Biztosított(ak) az ajánlaton és a biztosítási kötvényen név szerint feltüntetésre kerül(nek). Ha a Biztosított kiskorú és a szerzôdést nem a törvényes képviseletet ellátó szülôje köti meg, a szerzôdés érvényességéhez a gyámhatóság hozzájárulása szükséges. A gyámhatóság jóváhagyásával érvényes a szerzôdés akkor is, ha a Biztosított cselekvôképességében, vagyoni jognyilatkozatai tekintetében cselekvôképtelen nagykorú személy. A szerzôdés létrejöttéhez és módosításához a Biztosított írásbeli hozzájárulása nem szükséges, ha a szerzôdést nem ô köti meg, de a Biztosított hozzájárulása nélkül kötött biztosítási szerzôdésben külön kedvezményezett jelölésre nincs lehetôség. A szerzôdés bármely módosításáról vagy megszûnésérôl a Biztosítottat a Szerzôdô köteles tájékoztatni. A szerzôdésbe a Biztosított Szerzôdôként nem léphet be. 2. Jelen kiegészítô biztosítás szempontjából a Biztosító a Biztosított életkorát úgy állapítja meg, hogy a biztosítás technikai kezdetének (Általános feltételek IV.1. pont) évszámából, illetve változás bejelentése esetén a változás bejelentés hatályba lépésének napjához tartozó évszámból levonja a Biztosított születésének évszámát. 3. Az élet- és egészségbiztosítás kedvezményezettje(i): A Biztosított életében járó valamennyi biztosítási szolgáltatás kedvezményezettje maga a Biztosított. A Biztosított halála esetére kedvezményezett(ek) a Biztosított örököse(i).

  • Biztosított események 2.1. A biztosított testi épségét az üdülőhelyen veszélyeztető események, amelyek miatt nem várható el az utazás folytatása, valamint az Általános Feltételek 6.1.7 és 6.1.13. pontjában felsorolt valamennyi esemény esetén is, ha az a biztosított testi épségét veszélyezteti. 2.2. A 2.1., 2.2., 2.7. és 2.9.-es pontban az útlemondási védelemnél felsorolt események.

  • Biztosított költségek Biztosítottnak számítanak az üdülőhelyre történő késedelmes, közvetlen odautazás költségei a lefoglalt és biztosított utazás típusa és minősége szerint, legvégső esetben az üdülőhelyre történő közvetlen odautazás fiktív repülési költségei turistaosztályon.