Biztosított vagyontárgyak, kizárások mintaszakaszok

Biztosított vagyontárgyak, kizárások. A biztosítás a rágcsálók mellett a ragadozók okozta károkra sem terjed ki. További kizárások többek között a motor által beszívott víz miatti károsodás, a gyárilag beállított teljesítmény növelését szolgáló ráfordítások, valamint a gépjármű gumiabroncsai- nak a gépjármű ütközése nélküli rendellenes kopá- sa, ideértve a vészfékezés miatti kopást is.

Related to Biztosított vagyontárgyak, kizárások

  • Biztosított vagyontárgyak Minden olyan be nem épített ingóság, amely a biztosított tulajdonát képezi, vagy a jogszabályoknak megfelelő szerződés, illetve felelős őrzés alapján jogszerűen a birtokában van, feltéve, hogy az adott ingóság az alábbi vagyonkategória-részek valamelyikébe besorolható.

  • Biztosított vagyontárgy Biztosított az ajánlaton/szerződésben ilyenként megjelölt személygépkocsi, 3,5 tonnát meg nem haladó megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsi (a továbbiakban együtt: gépjármű).

  • A biztosított vagyontárgyak 18.1. A jelen feltételek alapján biztosított vagyontárgyak:

  • Biztosítható vagyontárgyak köre 3.1. A biztosítási szerződésben felsorolt vagyontárgyakat, illetve vagyoncsoportokat a szerződő felek az alábbiak szerint tekintik biztosítottnak:

  • Biztosítható vagyontárgyak A jelen különös biztosítási feltételek alapján biztosított vagyontárgyak a biztosított nyilvántartásában kimutatott és a szerződő által meghatározott, a biztosítási szerződés- ben egyedileg, vagy vagyoncsoportonként biztosítási összeggel megjelölt vagyontárgyak. Vagyoncsoport egészére biztosítási összeg akkor határoz- ható meg, ha a biztosítási szerződésben a teljes vagyon- csoport biztosítva van. A biztosítható vagyontárgyak a jelen különös biztosítási feltételek alapján az alábbiak:

  • Biztosított személyek A Biztosított jármû utasterében utazó személyek, kivéve az autóbusz utasait. Ha a Biztosított jármûben a baleset idején az engedélye- zettnél többen utaztak, a személyenként fizetendő bal- esetbiztosítási összeg arányosan csökken.

  • Biztosítási szolgáltatások sürgôsségi orvosi vizsgálat, • sürgôsségi orvosi gyógykezelés, • sürgôsségi kórházi gyógykezelés maximum 30 napig (a Biztosító fenntartja magának a jogot, hogy a külföldi kórházi kezelési költségeket addig az idôpontig vállalja, amíg a kezelôorvossal történt egyeztetés után a beteg állapota lehetôvé teszi Magyarországra történô szállítását további gyógykezelés céljából), • halaszthatatlan mûtét, intenzív ellátás, • sürgôsségi szülészeti ellátás a terhesség betöltött 28. hete elôtt, • orvosi rendelvényre vásárolt gyógyszer költségeinek eredeti számlával igazolt utólagos megtérítése, • mûvégtagok, mankók, rokkant-kocsik és egyéb orvosi felszerelések, készülékek, eszközök orvosi rendelvényre történô kölcsönzése, • szemüveg orvos által rendelt pótlása, személyi sérülést is okozó, dokumentáltan orvosi ellátást igénylô baleset miatt 100,- EUR összeghatárig, • kizárólag sürgôsségi fogászati ellátás, közvetlen fájdalomcsökkentô kezelés, legfeljebb két fogra, foganként max. 120,- EUR összeghatárig, indokolt és szokásos orvosválasztás nélküli általános ellátás költségeire a szolgáltatás igénybevételének helyén érvényes átlagos orvosi díjszabások figyelembevételével. A biztosítási eseménnyel kapcsolatban a Biztosított a Biztosítóval, a Biztosító szolgáltató partnerével vagy ezek megbízottjával szemben felmenti a vizsgálatot vagy kezelést végzô orvost az orvosi titoktartás alól.

  • A Biztosított kötelezettségei Az UBÁBF HU I. részének 11. cikkében megjelölt kötelezettségeken túl a Biztosított köteles továbbá:

  • Biztosító szolgáltatása 299. Biztosítási esemény bekövetkezése esetén a biztosító az alábbi szolgál­ tatásokat nyújtja:

  • Biztosítási szolgáltatás X.2.1. A biztosító – a biztosítási összeg (VII.1. pont) mértékéig – a biz- tosítási eseménnyel összefüggésben megtéríti