Biztosítási elv. Amennyiben a cél elsősorban az élethelyzetek miatt adódó eltérő jövedelmi viszonyok kisimítása, az öngondoskodás elősegítése, akkor alapvetően a biztosítási alapon történő újraelosztás lesz jellemző. A biztosítás lehet önkéntes vagy kötelezően előírt, ahogy a kötelező társadalombiztosítás is alapulhat állami szerv szolgáltatásain, vagy lehet szabadon választott (akár piaci) szereplőkre bízva. Ezek a tényezők sem mellékesek, de a biztosítási alapú redisztribúciós megoldások legfontosabb közös vonása annak feltételezése, hogy az egyén az élete során képes annyi jövedelmet szerezni, amelynek a hozadékából legalább ő, de esetenként a családtagjai is képesek megélni azokban az időszakokban, amikor valamilyen elfogadott okból a jövedelem kiesik (gyermekvállalás, munkanélküliség, betegség, életkor, stb.).136 Makroszinten ugyanez a feltételezés húzódik meg az úgynevezett felosztó-kirovó típusú társadalombiztosítási rendszerekben is, azzal az eltéréssel, hogy ebben az esetben a társadalom egésze vonatkozásában áll fenn az a feltevés, hogy az aktuálisan jövedelmet termelő tagjai által befizetett „biztosítási díjak” fedezik az aktuálisan elfogadott okból jövedelmet nem szerző tagok megélhetési költségeit. A biztosítási elv alkalmazásának egyik legfontosabb sarokpontja az „elfogadott ok”, amely jogalapot keletkeztet a rendszerből származó előnyök kihasználására. Piaci biztosítási rendszer működése esetén a biztosítók számításai alapozzák meg azt, hogy a biztosítottak mikor, milyen feltételekkel részesülhetnek juttatásokban. Ideális esetben ezek a biztosítási események a megkötött szerződésből előre megismerhetők és egyoldalúan nem változtathatók a szerződési feltételek. Amennyiben a biztosítások piacán megengedett több szereplő működése, elméletileg a biztosítási díjak nagyjából kiegyenlítődnek. Több- kevesebb állami szabályozási kontroll mellett, akár önkéntes, akár kötelező a biztosítás
