Biztosítással nem fedezett biztosítási események, költségek. Az Általános biztosítási feltételekben és a Vagyonbiztosítási különös feltételek- ben felsorolt kizárások az alábbiakkal egészülnek ki: 3.1. A biztosítás nem terjed ki azokra az eseményekre, amelyek hatósági engedély nélkül átalakított ingatlan A biztosított köteles a biztosítási ese- ményt haladéktalanul, de legfeljebb a tudomásra jutástól számított 24 órán belül telefonon bejelenteni a biztosító 0-24 óráig hívható telefonos ügyfél- szolgálatán, a +36 (1/20/30/70) 000-0-000 telefonszámokon. Az igénybe vehető szolgáltatások- ról – a biztosítási feltételek alapján – a telefonos ügyfélszolgálat dönt. Ha a biztosított(ak) a kárbejelentés alkal- mával még nem ismert körülmények miatt a későbbiekben további kapcso- lódó szolgáltatást igényel(nek), a telefo- nos ügyfélszolgálat engedélyét ehhez is kérni kell. A biztosító az Assistance bizto- sítás alapján nem téríti meg az előzetes bejelentés és jóváhagyás nélkül igénybe vett szolgáltatások költségét. A szolgáltatási igény bejelentésekor a biztosító szolgáltatásainak igénybevé- teléhez a következő információkat kell megadni: • a kötvényen megjelölt kockázatvise- lési helyet, • a biztosított elérhetőségét, • a biztosítási esemény bekövetkezésé- nek időpontját, • a biztosítási esemény leírását, • az igényelt szolgáltatást, • lakhatatlanná válás esetén a szállást igénylő személyek adatait (név, anyja neve, születési időpont, lakcím). Téves információadás esetén a bizto- sító helyszínre érkező közreműködője a szolgáltatást megtagadhatja, ha a helyszíni körülmények nem egyeznek a kárbejelentésben foglaltakkal. A téves információadásból eredő több- letköltség a biztosítottat terheli. A biztosító jogosult ellenőrizni a kárbe- jelentésben foglaltakat és a szolgálta- tások igénybevételének indokoltságát. Ha a bejelentett adatok alapján a biz- tosított jogosult a szolgáltatásra, annak megkezdéséről a szolgáltató SMS-ben, vagy telefonon értesíti a kárbejelentést követő 1 órán belül. Ha a szolgáltatás nyújtása bármely okból akadályba ütközik, akkor a szolgáltató telefonon megkeresi a biztosítottat. Ha a szerződő és a biztosított nem azonos személy, a biztosítót nem ter- heli felelősség a biztosítottat ért azon hátrányért, ami abból keletkezett, hogy a szerződőtől nem kapott tájékoz- tatást a szerződés alapján rá háruló kötelezettségekről és az őt megillető jogokról.
Appears in 6 contracts
Samples: Insurance Agreement, Insurance Agreement, Insurance Agreement
Biztosítással nem fedezett biztosítási események, költségek. Az Általános biztosítási feltételekben és a Vagyonbiztosítási különös feltételek- ben felsorolt kizárások az alábbiakkal egészülnek ki:
3.1. A biztosítás nem terjed ki azokra az eseményekre, amelyek hatósági engedély nélkül átalakított ingatlan A biztosított köteles a biztosítási ese- ményt haladéktalanul, de legfeljebb a tudomásra jutástól számított 24 órán belül telefonon bejelenteni a biztosító 0-24 óráig hívható telefonos ügyfél- szolgálatán, a +36 (1/20/30/70) 000421-01-000 421 telefonszámokon. Az igénybe vehető szolgáltatások- ról – a biztosítási feltételek alapján – a telefonos ügyfélszolgálat dönt. Ha a biztosított(ak) a kárbejelentés alkal- mával még nem ismert körülmények miatt a későbbiekben további kapcso- lódó szolgáltatást igényel(nek), a telefo- nos ügyfélszolgálat engedélyét ehhez is kérni kell. A biztosító az Assistance bizto- sítás alapján nem téríti meg az előzetes bejelentés és jóváhagyás nélkül igénybe vett szolgáltatások költségét. A szolgáltatási igény bejelentésekor a biztosító szolgáltatásainak igénybevé- teléhez a következő információkat kell megadni: • a kötvényen megjelölt kockázatvise- lési helyet, • a biztosított elérhetőségét, • a biztosítási esemény bekövetkezésé- nek időpontját, • a biztosítási esemény leírását, • az igényelt szolgáltatást, • lakhatatlanná válás esetén a szállást igénylő személyek adatait (név, anyja neve, születési időpont, lakcím). Téves információadás esetén a bizto- sító helyszínre érkező közreműködője a szolgáltatást megtagadhatja, ha a helyszíni körülmények nem egyeznek a kárbejelentésben foglaltakkal. A téves információadásból eredő több- letköltség a biztosítottat terheli. A biztosító jogosult ellenőrizni a kárbe- jelentésben foglaltakat és a szolgálta- tások igénybevételének indokoltságát. Ha a bejelentett adatok alapján a biz- tosított jogosult a szolgáltatásra, annak megkezdéséről a szolgáltató SMS-ben, vagy telefonon értesíti a kárbejelentést követő 1 órán belül. Ha a szolgáltatás nyújtása bármely okból akadályba ütközik, akkor a szolgáltató telefonon megkeresi a biztosítottat. Ha a szerződő és a biztosított nem azonos személy, a biztosítót nem ter- heli felelősség a biztosítottat ért azon hátrányért, ami abból keletkezett, hogy a szerződőtől nem kapott tájékoz- tatást a szerződés alapján rá háruló kötelezettségekről és az őt megillető jogokról.
Appears in 1 contract
Samples: Insurance Agreement