Common use of E-mail postafiók szolgáltatás Clause in Contracts

E-mail postafiók szolgáltatás. Ezen szolgáltatás elektronikus levelezést biztosít; az előfizető elektronikus levélcímére leveleket fogadhat, azokat a szolgáltató webes felületén vagy saját levélkezelő programmal olvashatja a szolgáltató hálózatából vagy más szolgáltatót igénybe véve, valamint saját levélcímét használva a szolgáltató szerverein keresztül leveleket adhat fel. A Szolgáltató mindent megtesz annak érdekében, hogy levelek ne vesszenek el: a befogadott leveleket igyekszik minden esetben kézbesíteni, és az elutasított leveleket pedig – azok nem befogadása útján – visszajuttatni a feladóhoz. A Szolgáltató jogosult az általa biztosított vagy az Előfizető által igényelt elsődleges és olyan járulékos postafiókok szolgáltatását felfüggeszteni, amelyeknek használatát az e-mail postafiókba való bejelentkezéssel az Előfizető legalább öt hónapig megszakítatlanul elmulasztotta. A Szolgáltató az Előfizetőt a felfüggesztés előtt legalább 30 nappal ezen tényről értesíti a kérdéses email címen vagy címein. Amennyiben az Előfizető a használaton kívüli e-mail postafiók felfüggesztését követő egy hónapos időtartamban nem jelzi a postafiók használatára irányuló szándékát a Szolgáltató ügyfélszolgálatán, a Szolgáltató a használat hat havi megszakítatlan elmulasztását követően jogosult az e-mail postafiók tartalmát törölni és a postafiókot zárolni. A Szolgáltató a hat havi megszakítatlanul használaton kívüli e-mail postafiókok zárolását mindaddig fenntartja, amíg az Előfizető nem jelzi a postafiók használatára irányuló szándékát a Szolgáltató ügyfélszolgálatán. A Szolgáltató nem felel az Előfizetőnek az e-mail postafiókok felfüggesztéséből, valamint a hat hónapig megszakítatlanul használaton kívüli e-mail postafiókok és azok tartalmának törléséből okozott károkért. Az Előfizetőnek a használaton kívüli e-mail postafiók felfüggesztése alatt tett nyilatkozata alapján a Szolgáltató a felfüggesztést mellőzi azzal, hogy a felfüggesztés alapjául szolgáló négy hónapos határidő a felfüggesztés mellőzését követően újból elkezdődik.

Appears in 12 contracts

Samples: tarr.hu, www.tarr.hu, tarr.hu

E-mail postafiók szolgáltatás. Ezen szolgáltatás elektronikus levelezést biztosít; a Szolgáltató által az előfizető elektronikus levélcímére Előfizetőhöz rendelt e-mail cím(ek)re leveleket fogadhat, azokat a szolgáltató webes felületén vagy saját levélkezelő programmal olvashatja a szolgáltató Szolgáltató hálózatából vagy más szolgáltatót igénybe véve, valamint saját levélcímét használva a szolgáltató Szolgáltató szerverein keresztül leveleket adhat fel. A Szolgáltató mindent megtesz annak érdekében, hogy a levelek ne vesszenek el: a befogadott leveleket igyekszik minden esetben kézbesíteni, és az elutasított leveleket pedig – azok nem befogadása útján – visszajuttatni a feladóhoz. A Szolgáltató jogosult az általa biztosított vagy az Előfizető által igényelt elsődleges és olyan járulékos postafiókok szolgáltatását felfüggeszteni, amelyeknek használatát az e-mail postafiókba való bejelentkezéssel az Előfizető legalább öt 12 hónapig megszakítatlanul elmulasztotta. A Szolgáltató a nem használt e-mail postafiókokra küldött mailben azt követően tájékoztatja az Előfizetőt a felfüggesztés előtt legalább 30 nappal ezen tényről értesíti a kérdéses email címen vagy címeinaz e-mail postafiókok felfüggesztéséről, hogy az Előfizető azok használatát 10 hónapig megszakítatlanul elmulasztotta. Amennyiben az Előfizető a használaton kívüli e-mail postafiók felfüggesztését követő egy 2 hónapos időtartamban nem jelzi a postafiók használatára irányuló szándékát a Szolgáltató ügyfélszolgálatán, a Szolgáltató a használat hat havi megszakítatlan elmulasztását követően jogosult az e-mail postafiók tartalmát törölni és a postafiókot zárolnitörölni. A Szolgáltató a hat a12 havi megszakítatlanul használaton kívüli e-mail postafiókok zárolását megszüntetését mindaddig fenntartja, amíg az Előfizető nem jelzi a postafiók használatára irányuló szándékát a Szolgáltató ügyfélszolgálatán. A Szolgáltató nem felel az Előfizetőnek az e-mail postafiókok felfüggesztéséből, valamint a hat hónapig megszakítatlanul használaton kívüli e-mail postafiókok és azok tartalmának törléséből okozott károkért. Az Előfizetőnek a használaton kívüli e-mail postafiók felfüggesztése alatt tett nyilatkozata alapján a Szolgáltató a felfüggesztést mellőzi azzal, hogy a felfüggesztés alapjául szolgáló négy 10 hónapos határidő a felfüggesztés mellőzését követően újból elkezdődik.

Appears in 8 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek, Hordozhatósághoz Való Jog a Megadott Adatokra

E-mail postafiók szolgáltatás. A Szolgáltató minden Előfizető számlára biztosít ingyenesen használható email postafiók szolgáltatást, bele értve az elektronikus levélben érkező vírusok, és a kéretlen levelek szűrésére biztosított szolgáltatásokat. Ezen szolgáltatások díjmentesek, így a szolgáltató az adatok mások általi hozzáféréstől végett tárolásán kívül nem felelős a működésükért. Az email postafiók szolgáltatás nem az Internet szolgáltatás része, de szorosan kötődik ahhoz. Az Előfizető gondoskodhat az elektronikus levelezést biztosít; az előfizető elektronikus levélcímére leveleket fogadhatlevelei biztonsági másolatáról, amennyiben azokat a szolgáltató webes felületén vagy saját levélkezelő programmal olvashatja számítógépén is tárolja megfelelő levelező program használatával. A díjmentesen biztosított email postafiók szolgáltatást a szolgáltató hálózatából indoklás nélkül felfüggesztheti, vagy más szolgáltatót igénybe vévemegszüntetheti. Az email postafiók szolgáltatás felfüggesztésének, valamint saját levélcímét használva a szolgáltató szerverein keresztül leveleket adhat felvagy megszűntetésének főbb okai: - nem rendeltetésszerű használat (pl. A Szolgáltató mindent megtesz annak érdekében, hogy levelek ne vesszenek el: a befogadott leveleket igyekszik minden esetben kézbesíteni, és az elutasított leveleket pedig – azok nem befogadása útján – visszajuttatni a feladóhoz. A Szolgáltató jogosult az általa biztosított vagy az Előfizető által igényelt elsődleges és olyan járulékos postafiókok szolgáltatását felfüggeszteni, amelyeknek használatát az e-mail postafiókba való bejelentkezéssel az Előfizető legalább öt hónapig megszakítatlanul elmulasztotta. A Szolgáltató az Előfizetőt a felfüggesztés előtt legalább 30 nappal nagy mennyiségű levél kiküldése) - Internet előfizetés megszűnése - Internet szolgáltatás díjtartozás miatti szünetelése - 5 hónap inaktivitás esetén (amennyiben ezen tényről értesíti a kérdéses email címen vagy címein. Amennyiben az Előfizető a használaton kívüli e-mail postafiók felfüggesztését követő egy hónapos időtartamban nem jelzi a postafiók használatára irányuló szándékát a Szolgáltató ügyfélszolgálatán, a Szolgáltató a használat hat havi megszakítatlan elmulasztását követően jogosult az e-mail postafiók tartalmát törölni és a postafiókot zárolni. A Szolgáltató a hat havi megszakítatlanul használaton kívüli e-mail postafiókok zárolását mindaddig fenntartja, amíg idő alatt az Előfizető nem jelzi kéri le elektronikus leveleit) A Szolgáltató köteles az email fiók megszüntetése előtt legalább 1 naptári hónapot megelőzően az Előfizetőt tájékoztatni a fiókja megszűntetéséről elektronikus levélben. Az Előfizető az elektronikus postafiókja megszűnése előtt legkésőbb 5 nappal kérheti a beérkező elektronikus levelei átirányítását egy másik email címére, amelyet a szolgáltató köteles az email postafiók használatára irányuló szándékát megszűntetését követően legalább 3 hónapig továbbítani. Az Előfizető a levelei átirányítását a Szolgáltató ügyfélszolgálatánügyfélszolgálatán kérheti kizárólag írásos formában megjelölve az email címet amire a levelei továbbítását kéri. A hiányos, vagy késedelmes kérést a Szolgáltató nem felel az Előfizetőnek az e-mail postafiókok felfüggesztéséből, valamint a hat hónapig megszakítatlanul használaton kívüli e-mail postafiókok és azok tartalmának törléséből okozott károkértelutasíthatja. Az Előfizetőnek email postafiók megszűntetésével a használaton kívüli e-mail szolgáltató a szerverén tárolt leveleket törli. Ezen szabályok nem vonatkoznak a külön szerződés alapján szolgáltatott díjköteles email postafiók felfüggesztése alatt tett nyilatkozata alapján a Szolgáltató a felfüggesztést mellőzi azzal, hogy a felfüggesztés alapjául szolgáló négy hónapos határidő a felfüggesztés mellőzését követően újból elkezdődikszolgáltatásra.

Appears in 2 contracts

Samples: rodeomax.hu, rodeomax.hu

E-mail postafiók szolgáltatás. Ezen szolgáltatás elektronikus levelezést biztosít; az előfizető elektronikus levélcímére leveleket fogadhat, azokat a szolgáltató webes felületén vagy saját levélkezelő programmal olvashatja a szolgáltató hálózatából vagy más szolgáltatót igénybe véve, valamint saját levélcímét használva a szolgáltató szerverein keresztül leveleket adhat fel. A Szolgáltató mindent megtesz annak érdekében, hogy levelek ne vesszenek el: a befogadott leveleket igyekszik minden esetben kézbesíteni, és az elutasított leveleket pedig – azok nem befogadása útján – visszajuttatni a feladóhoz. A Szolgáltató jogosult az általa biztosított vagy az Előfizető által igényelt elsődleges és olyan járulékos postafiókok szolgáltatását felfüggeszteni, amelyeknek használatát az e-mail postafiókba való bejelentkezéssel az Előfizető legalább öt hónapig megszakítatlanul elmulasztotta. A Szolgáltató a nem használt e-mail postafiókokra küldött e-mailben azt követően tájékoztatja az Előfizetőt a felfüggesztés előtt legalább 30 nappal ezen tényről értesíti a kérdéses email címen vagy címeinaz e-mail postafiókok felfüggesztéséről, hogy az Előfizető azok használatát négy hónapig megszakítatlanul elmulasztotta. Amennyiben az Előfizető a használaton kívüli e-mail postafiók felfüggesztését követő egy hónapos időtartamban nem jelzi a postafiók használatára irányuló szándékát a Szolgáltató ügyfélszolgálatán, a Szolgáltató a használat hat havi megszakítatlan elmulasztását követően jogosult az e-mail postafiók tartalmát törölni és a postafiókot zárolnitörölni. A Szolgáltató a hat havi megszakítatlanul használaton kívüli e-mail postafiókok zárolását megszüntetését mindaddig fenntartja, amíg az Előfizető nem jelzi a postafiók használatára irányuló szándékát a Szolgáltató ügyfélszolgálatán. A Szolgáltató nem felel az Előfizetőnek az e-mail postafiókok felfüggesztéséből, valamint a hat hónapig megszakítatlanul használaton kívüli e-mail postafiókok és azok tartalmának törléséből okozott károkért. Az Előfizetőnek a használaton kívüli e-mail postafiók felfüggesztése alatt tett nyilatkozata alapján a Szolgáltató a felfüggesztést mellőzi azzal, hogy a felfüggesztés alapjául szolgáló négy hónapos határidő a felfüggesztés mellőzését követően újból elkezdődik. Amennyiben a Szolgáltató által alkalmazott vírusszűrő károkozásra alkalmas szoftvert, kódot (vírus) talál az átvizsgált e-mail-ben, úgy a Szolgáltató rendszere az üzenetet törli. A Szolgáltató az Előfizetők és a hálózat biztonsága érdekében a vírusszűrőt minden egyes Előfizető esetében alapbeállításként bekapcsolva biztosítja. A Szolgáltató az e-mailek központi vírusellenőrzése szolgáltatását ingyenesen biztosítja Xxxxxxxxxx számára, és mindent megtesz annak folyamatos frissítése érdekében, ugyanakkor nem vállal semmilyen felelősséget azért, hogy e szolgáltatása az Előfizetőt ténylegesen meg is óvja valamennyi elméletileg és gyakorlatilag lehetséges, számítógépes vírusok okozta kártól. Ennek érdekében a Szolgáltató az Előfizető figyelmét e helyütt kívánja felhívni arra, hogy a vírusok elleni hatékony védekezés érdekében az Előfizető gépére telepített helyi víruskereső szoftverek alkalmazása elengedhetetlen. A szolgáltatás nemzetközi „feketelistákat” használ a SPAM kiszűrésére. A listákon található internetes címekről Szolgáltató nem fogad elektronikus leveleket. A szolgáltatás saját, az Előfizető által nem konfigurálható „fekete, és szürke listával” is rendelkezik. A rendszer minden levélszemetet vagy levélszemét-gyanús levelet megjelöl. Kéretlen levelek (SPAM) központi szűrése szolgáltatás rendkívül hatékony, ennek ellenére a Szolgáltató nem tud szavatolni azért, hogy a jelen szolgáltatás 100%-ban pontosan működik. A kéretlen levelek központi szűrése szolgáltatás minden beérkező levelet ellenőrzésnek vet alá, amelynek során néhány előre meghatározott szabályt használ. A Szolgáltató lehetővé teheti – amennyiben annak műszaki feltételei adottak és a szolgáltatás biztonságát az nem veszélyezteti – azt, hogy a kéretlen levelek szűrését, illetve átengedését az Előfizető a saját gépén ki-illetve bekapcsolhassa. A Szolgáltató nem felel az olyan károkért, amelyek az Előfizetőt a jogosult értesítésében kifogásolt vagy bíróság/hatóság erre vonatkozó határozatában foglalt tartalomnak az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény rendelkezéseinek megfelelő eltávolítása miatt érik.

Appears in 1 contract

Samples: Vivőszint Az Előfizetői Hozzáférési Ponton

E-mail postafiók szolgáltatás. Ezen szolgáltatás elektronikus levelezést biztosít; a Szolgáltató által az előfizető elektronikus levélcímére Előfizetőhöz rendelt e-mail cím(ek)re leveleket fogadhat, azokat a szolgáltató webes felületén vagy saját levélkezelő programmal olvashatja a szolgáltató Szolgáltató hálózatából vagy vag y más szolgáltatót igénybe véve, valamint saját levélcímét használva a szolgáltató szerverein Szolgáltató serverein keresztül leveleket adhat fel. A Szolgáltató mindent megtesz annak érdekében, hogy a levelek ne vesszenek el: a befogadott leveleket igyekszik minden esetben kézbesíteni, és az elutasított leveleket pedig – azok nem befogadása útján – visszajuttatni a feladóhoz. A Szolgáltató jogosult az általa biztosított vagy vag y az Előfizető által igényelt elsődleges és olyan járulékos postafiókok szolgáltatását felfüggeszteni, amelyeknek használatát az e-mail postafiókba való bejelentkezéssel az Előfizető legalább öt hónapig megszakítatlanul elmulasztotta. A Szolgáltató a nem használt e-mail postafiókokra küldött e-mailben azt követően tájékoztatja az Előfizetőt a felfüggesztés előtt legalább 30 nappal ezen tényről értesíti a kérdéses email címen vagy címeinaz e-mail postafiókok felfüggesztéséről, hogy az Előfizető azok használatát négy hónapig megszakítatlanul elmulasztotta. Amennyiben az Előfizető a használaton kívüli e-mail postafiók felfüggesztését követő egy eg y hónapos időtartamban nem jelzi a postafiók használatára irányuló szándékát a Szolgáltató ügyfélszolgálatán, a Szolgáltató a használat hat havi megszakítatlan elmulasztását követően jogosult az e-e- mail postafiók tartalmát törölni és a postafiókot zárolnitörölni. A Szolgáltató a hat havi megszakítatlanul használaton kívüli e-mail postafiókok zárolását megszüntetését mindaddig fenntartja, amíg az Előfizető nem jelzi a postafiók használatára irányuló irán yuló szándékát a Szolgáltató ügyfélszolgálatán. A Szolgáltató nem felel az Előfizetőnek az e-mail postafiókok felfüggesztéséből, valamint a hat hónapig megszakítatlanul használaton kívüli e-mail postafiókok és azok tartalmának törléséből okozott károkért. Az Előfizetőnek a használaton kívüli e-mail postafiók felfüggesztése alatt tett nyilatkozata alapján a Szolgáltató a felfüggesztést mellőzi azzal, hogy a felfüggesztés alapjául szolgáló négy hónapos határidő a felfüggesztés mellőzését követően újból elkezdődik.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

E-mail postafiók szolgáltatás. Ezen szolgáltatás elektronikus levelezést biztosít; az előfizető elektronikus levélcímére leveleket fogadhat, azokat a szolgáltató webes felületén vagy saját levélkezelő programmal olvashatja a szolgáltató hálózatából vagy más szolgáltatót igénybe véve, valamint saját levélcímét használva a szolgáltató szerverein keresztül leveleket adhat fel. A Szolgáltató mindent megtesz annak érdekében, hogy levelek ne vesszenek el: a befogadott leveleket igyekszik minden esetben kézbesíteni, és az elutasított leveleket pedig – azok nem befogadása útján – visszajuttatni a feladóhoz. A Szolgáltató jogosult az általa biztosított vagy az Előfizető által igényelt elsődleges és olyan járulékos postafiókok szolgáltatását felfüggeszteni, amelyeknek használatát az e-mail postafiókba való bejelentkezéssel az Előfizető legalább öt hónapig megszakítatlanul elmulasztotta. A Szolgáltató a nem használt e-mail postafiókokra küldött e-mailben azt követően tájékoztatja az Előfizetőt a felfüggesztés előtt legalább 30 nappal ezen tényről értesíti a kérdéses email címen vagy címeinaz e-mail postafiókok felfüggesztéséről, hogy az Előfizető azok használatát négy hónapig megszakítatlanul elmulasztotta. Amennyiben az Előfizető a használaton kívüli e-mail postafiók felfüggesztését követő egy hónapos időtartamban nem jelzi a postafiók használatára irányuló szándékát a Szolgáltató ügyfélszolgálatán, a Szolgáltató a használat hat havi megszakítatlan elmulasztását követően jogosult az e-mail postafiók tartalmát törölni és a postafiókot zárolnitörölni. A Szolgáltató a hat havi megszakítatlanul használaton kívüli e-mail postafiókok zárolását megszüntetését mindaddig fenntartja, amíg az Előfizető nem jelzi a postafiók használatára irányuló szándékát a Szolgáltató ügyfélszolgálatán. A Szolgáltató nem felel az Előfizetőnek az e-mail postafiókok felfüggesztéséből, valamint a hat hónapig megszakítatlanul használaton kívüli e-mail postafiókok és azok tartalmának törléséből okozott károkért. Az Előfizetőnek a használaton kívüli e-mail postafiók felfüggesztése alatt tett nyilatkozata alapján a Szolgáltató a felfüggesztést mellőzi azzal, hogy a felfüggesztés alapjául szolgáló négy hónapos határidő a felfüggesztés mellőzését követően újból elkezdődik. E szolgáltatás igénybevétele esetén az Előfizetőhöz rendelt e-mail címekre érkező, vagy onnan feladott e-maileket a Szolgáltató által központilag üzemeltetett vírusszűrő ellenőrzi annak érdekében, hogy az e-mailekben esetlegesen megbúvó, károkozásra alkalmas szoftverek, kódok (vírusok) eltávolításra kerülhessenek. Az e-mailek ellenőrzése természetesen nem terjed ki az e- mailek szöveges tartalmára, csupán az azokban megbúvó vírusok automatizált kiszűrésére. Amennyiben a Szolgáltató által alkalmazott vírusszűrő károkozásra alkalmas szoftvert, kódot (vírus) talál az átvizsgált e-mail-ben, úgy a vírust abból eltávolítja, s erről az Előfizetőt az e-mail üzenet végén, vagy külön e-mailben értesíti. A vírus kiszűrésén és eltávolításán, illetve az értesítő szövegen túlmenően a Szolgáltató az e-mailt változatlan tartalommal továbbítja az Előfizetőhöz, illetőleg annak címzettjéhez. Amennyiben a vírus nem távolítható el az üzenetből a Szolgáltató rendszere az üzenetet törli és az Előfizetőt e-mailben e tényről, értesíti. A Szolgáltató az Előfizetők és a hálózat biztonsága érdekében a vírusszűrőt minden egyes Előfizető esetében alapbeállításként bekapcsolva biztosítja. A Szolgáltató az e-mailek központi vírusellenőrzése szolgáltatását ingyenesen biztosítja Xxxxxxxxxx számára, és mindent megtesz annak folyamatos frissítése érdekében, ugyanakkor nem vállal semmilyen felelősséget azért, hogy e szolgáltatása az Előfizetőt ténylegesen meg is óvja valamennyi elméletileg és gyakorlatilag lehetséges, számítógépes vírusok okozta kártól. Ennek érdekében a Szolgáltató az Előfizető figyelmét e helyütt kívánja felhívni arra, hogy a vírusok elleni hatékony védekezés érdekében az Előfizető gépére telepített helyi víruskereső szoftverek alkalmazása elengedhetetlen. A szolgáltatás saját, az Előfizető által nem konfigurálható „fekete listával” rendelkezik, amely tartalmazza az ismert levélszemét küldők címét. A rendszer minden ilyen listán szereplő levélszemetet vagy levélszemét-gyanús levelet megjelöl. Kéretlen levelek (SPAM) központi szűrése szolgáltatás rendkívül hatékony, ennek ellenére a Szolgáltató nem tud szavatolni azért, hogy a jelen szolgáltatás 100%-ban pontosan működik. A Kéretlen levelek központi szűrése szolgáltatás minden beérkező levelet ellenőrzésnek vet alá, amelynek során néhány előre meghatározott szabályt használ. A Szolgáltató lehetővé teheti – amennyiben annak műszaki feltételei adottak és a szolgáltatás biztonságát az nem veszélyezteti – azt, hogy a kéretlen levelek szűrését, illetve átengedését az Előfizető a saját gépén ki- illetve bekapcsolhassa. A webtárhelyen elhelyezett tartalomért – ide értve a tárhelyre feltöltött tartalommal okozott jogsérelemért vagy azzal összefüggésben felmerült vagyoni és nem vagyoni kárért – az Előfizető felel. Az Előfizető a webtárhely szolgáltatás igénybevételével kötelezettséget vállal annak biztosítására, hogy a tárhelyen elhelyezett tartalom nem sérti harmadik személyek személyiségi jogait, személyes adatait, szellemi alkotásokhoz fűződő jogait és egyéb módon sem ütközik jogszabályba. A Szolgáltató külön nem ellenőrzi a tárhelyen elhelyezett fájlok tartalmát. Ha azonban a Szolgáltató a jogaiban sérelmet szenvedett személy értesítése vagy bíróság/hatóság erre vonatkozó határozata alapján a tárhelyen elhelyezett tartalommal kapcsolatos jogellenes magatartásról szerez tudomást, a Szolgáltató a kifogásolt tartalmat haladéktalanul eltávolítja a tárhelyről. A Szolgáltató a kifogásolt tartalom eltávolításakor az értesítésben kifogásolt vagy a bíróság/hatóság határozatában foglalt magatartás jogellenességét nem vizsgálja. Amennyiben a Szolgáltató jogellenes magatartásról szóló értesítés alapján távolítja el a tárhelyről a kifogásolt tartalmat, a Szolgáltató az eltávolítást követő három napon belül írásban tájékoztatja az Előfizetőt arról, hogy milyen jogosult jogsértést állító értesítése alapján járt el. Az Előfizető a Szolgáltató tájékoztatásának átvételét követő 8 napon belül teljes bizonyító erejű magánokiratban vagy közokiratban kifogással élhet a Szolgáltatónál a tartalom törlésével szemben. A kifogásnak az Előfizetőt és az eltávolított tartalmat, azonosító adatokat, valamint az arra vonatkozó indokolt nyilatkozatot kell tartalmaznia, hogy az eltávolított tartalom miért nem sérti a jogosultnak az értesítésben megjelölt jogát. Amennyiben a tartalom eltávolítása nem bírósági/hatósági határozaton alapul, a Szolgáltató az Előfizető kifogásának átvételét követően újra elérhetővé teszi a kifogásolt tartalmat. A Szolgáltató nem felel az olyan károkért, amelyek az Előfizetőt a jogosult értesítésében kifogásolt vagy bíróság/hatóság erre vonatkozó határozatában foglalt tartalomnak az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény rendelkezéseinek megfelelő eltávolítása miatt érik.

Appears in 1 contract

Samples: tevetv.hu

E-mail postafiók szolgáltatás. Ezen szolgáltatás elektronikus levelezést biztosít; a Szolgáltató által az előfizető elektronikus levélcímére Előfizetőhöz rendelt e-mail cím(ek)re leveleket fogadhat, azokat a szolgáltató webes felületén vagy saját levélkezelő programmal olvashatja a szolgáltató Szolgáltató hálózatából vagy más szolgáltatót igénybe véve, valamint saját levélcímét használva a szolgáltató szerverein Szolgáltató serverein keresztül leveleket adhat fel. A Szolgáltató mindent megtesz annak érdekében, hogy a levelek ne vesszenek el: a befogadott leveleket igyekszik minden esetben kézbesíteni, és az elutasított leveleket pedig – azok nem befogadása útján – visszajuttatni a feladóhoz. A Szolgáltató jogosult az általa biztosított vagy az Előfizető által igényelt elsődleges és olyan járulékos postafiókok szolgáltatását felfüggeszteni, amelyeknek használatát az e-mail postafiókba való bejelentkezéssel az Előfizető legalább öt hónapig megszakítatlanul elmulasztotta. A Szolgáltató a nem használt e-mail postafiókokra küldött e-mailben azt követően tájékoztatja az Előfizetőt a felfüggesztés előtt legalább 30 nappal ezen tényről értesíti a kérdéses email címen vagy címeinaz e-mail postafiókok felfüggesztéséről, hogy az Előfizető azok használatát négy hónapig megszakítatlanul elmulasztotta. Amennyiben az Előfizető a használaton kívüli e-mail postafiók felfüggesztését követő egy hónapos időtartamban nem jelzi a postafiók használatára irányuló szándékát a Szolgáltató ügyfélszolgálatán, a Szolgáltató a használat hat havi megszakítatlan elmulasztását követően jogosult az e-mail postafiók tartalmát törölni és a postafiókot zárolnitörölni. A Szolgáltató a hat havi megszakítatlanul használaton kívüli e-mail postafiókok zárolását megszüntetését mindaddig fenntartja, amíg az Előfizető nem jelzi a postafiók használatára irányuló szándékát a Szolgáltató ügyfélszolgálatán. A Szolgáltató nem felel az Előfizetőnek az e-mail postafiókok felfüggesztéséből, valamint a hat hónapig megszakítatlanul használaton kívüli e-mail postafiókok és azok tartalmának törléséből okozott károkért. Az Előfizetőnek a használaton kívüli e-mail postafiók felfüggesztése alatt tett nyilatkozata alapján a Szolgáltató a felfüggesztést mellőzi azzal, hogy a felfüggesztés alapjául szolgáló négy hónapos határidő a felfüggesztés mellőzését követően újból elkezdődik.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

E-mail postafiók szolgáltatás. Ezen szolgáltatás elektronikus levelezést biztosít; az előfizető elektronikus levélcímére leveleket fogadhat, azokat a szolgáltató webes felületén vagy saját levélkezelő programmal olvashatja a szolgáltató hálózatából vagy más szolgáltatót igénybe véve, valamint saját levélcímét használva a szolgáltató szerverein serverein keresztül leveleket adhat fel. A Szolgáltató mindent megtesz annak érdekében, hogy levelek ne vesszenek el: a befogadott leveleket igyekszik minden esetben kézbesíteni, és az elutasított leveleket pedig – azok nem befogadása útján – visszajuttatni a feladóhoz. A Szolgáltató jogosult az általa biztosított vagy az Előfizető által igényelt elsődleges és olyan járulékos postafiókok szolgáltatását felfüggeszteni, amelyeknek használatát az e-mail postafiókba való bejelentkezéssel az Előfizető legalább öt hónapig megszakítatlanul elmulasztotta. A Szolgáltató az Előfizetőt a felfüggesztés előtt legalább 30 nappal ezen tényről értesíti a kérdéses email címen vagy címein. Amennyiben az Előfizető a használaton kívüli e-mail postafiók felfüggesztését követő egy hónapos időtartamban nem jelzi a postafiók használatára irányuló szándékát a Szolgáltató ügyfélszolgálatán, a Szolgáltató a használat hat havi megszakítatlan elmulasztását követően jogosult az e-mail postafiók tartalmát törölni és a postafiókot zárolni. A Szolgáltató a hat havi megszakítatlanul használaton kívüli e-mail postafiókok zárolását mindaddig fenntartja, amíg az Előfizető nem jelzi a postafiók használatára irányuló szándékát a Szolgáltató ügyfélszolgálatán. A Szolgáltató nem felel az Előfizetőnek az e-mail postafiókok felfüggesztéséből, valamint a hat hónapig megszakítatlanul használaton kívüli e-mail postafiókok és azok tartalmának törléséből okozott károkért. Az Előfizetőnek a használaton kívüli e-mail postafiók felfüggesztése alatt tett nyilatkozata alapján a Szolgáltató a felfüggesztést mellőzi azzal, hogy a felfüggesztés alapjául szolgáló négy hónapos határidő a felfüggesztés mellőzését követően újból elkezdődik.

Appears in 1 contract

Samples: tarr.hu

E-mail postafiók szolgáltatás. Ezen szolgáltatás elektronikus levelezést biztosít; a Szolgáltató által az előfizető elektronikus levélcímére Előfizetőhöz rendelt e-mail cím(ek)re leveleket fogadhat, azokat a szolgáltató webes felületén vagy saját levélkezelő programmal olvashatja a szolgáltató Szolgáltató hálózatából vagy más szolgáltatót igénybe véve, valamint saját levélcímét használva a szolgáltató szerverein Szolgáltató serverein keresztül leveleket adhat fel. A Szolgáltató mindent megtesz annak érdekében, hogy a levelek ne vesszenek el: a befogadott leveleket igyekszik minden esetben kézbesíteni, és az elutasított leveleket pedig – azok nem befogadása útján – visszajuttatni a feladóhoz. A Szolgáltató jogosult az általa biztosított vagy az Előfizető által igényelt elsődleges és olyan járulékos postafiókok szolgáltatását felfüggeszteni, amelyeknek használatát az e-mail postafiókba való bejelentkezéssel az Előfizető legalább öt hónapig megszakítatlanul elmulasztotta. A Szolgáltató a nem használt e-mail postafiókokra küldött e- mailben azt követően tájékoztatja az Előfizetőt a felfüggesztés előtt legalább 30 nappal ezen tényről értesíti a kérdéses email címen vagy címeinaz e-mail postafiókok felfüggesztéséről, hogy az Előfizető azok használatát négy hónapig megszakítatlanul elmulasztotta. Amennyiben az Előfizető a használaton kívüli e-mail postafiók felfüggesztését követő egy hónapos időtartamban nem jelzi a postafiók használatára irányuló szándékát a Szolgáltató ügyfélszolgálatán, a Szolgáltató a használat hat havi megszakítatlan elmulasztását követően jogosult az e-mail postafiók tartalmát törölni és a postafiókot zárolnitörölni. A Szolgáltató a hat havi megszakítatlanul használaton kívüli e-mail postafiókok zárolását megszüntetését mindaddig fenntartja, amíg az Előfizető nem jelzi a postafiók használatára irányuló szándékát a Szolgáltató ügyfélszolgálatán. A Szolgáltató nem felel az Előfizetőnek az e-mail postafiókok felfüggesztéséből, valamint a hat hónapig megszakítatlanul használaton kívüli e-mail postafiókok és azok tartalmának törléséből okozott károkért. Az Előfizetőnek a használaton kívüli e-mail postafiók felfüggesztése alatt tett nyilatkozata alapján a Szolgáltató a felfüggesztést mellőzi azzal, hogy a felfüggesztés alapjául szolgáló négy hónapos határidő a felfüggesztés mellőzését követően újból elkezdődik.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

E-mail postafiók szolgáltatás. Ezen A Szolgáltató az internet hozzáférési szolgáltatás elektronikus levelezést biztosít; igénybevételéhez létrehozott díjcsomagok részeként egy, elsődleges állandó e-mail postafiók aktiválásának lehetőségét biztosítja az előfizető elektronikus levélcímére leveleket fogadhatElőfizető részére, azokat xxxxxxxxx.xx végződéssel. Az e-mail postafiók aktiválására az Előfizető erre vonatkozó igénye esetén kerül sor. Az Előfizető az általa igénybe vett internet szolgáltatás díjcsomagra irányadó feltételek szerint igényelhet további, járulékos email postafiókokat a szolgáltató webes felületén vagy saját levélkezelő programmal olvashatja a szolgáltató hálózatából vagy más szolgáltatót igénybe véve, valamint saját levélcímét használva a szolgáltató szerverein keresztül leveleket adhat felSzolgáltatótól. A Szolgáltató mindent megtesz annak érdekében, hogy levelek ne vesszenek el: a befogadott leveleket igyekszik minden esetben kézbesíteniaz Előfizető által igénybe vett elsődleges e-mail postafiókokhoz, és az elutasított leveleket pedig – azok nem befogadása útján – visszajuttatni a feladóhozjárulékos email postafiókokhoz fiókonként 2 GB méretű tárhelyet biztosít. A Szolgáltató jogosult az általa biztosított vagy az Előfizető által igényelt elsődleges és olyan járulékos postafiókok szolgáltatását felfüggeszteni, amelyeknek használatát az e-mail postafiókba való bejelentkezéssel az Előfizető legalább öt hónapig megszakítatlanul elmulasztotta. A Szolgáltató a nem használt e-mail postafiókokra küldött e-mailben azt követően tájékoztatja az Előfizetőt a felfüggesztés előtt legalább 30 nappal ezen tényről értesíti a kérdéses email címen vagy címeinaz e-mail postafiókok felfüggesztéséről, hogy az Előfizető azok használatát négy hónapig megszakítatlanul elmulasztotta. Amennyiben az Előfizető a használaton kívüli e-mail postafiók felfüggesztését követő egy hónapos időtartamban nem jelzi a postafiók használatára irányuló szándékát a Szolgáltató ügyfélszolgálatán, a Szolgáltató a használat hat havi megszakítatlan elmulasztását követően jogosult az e-mail postafiók tartalmát törölni és a postafiókot zárolnitörölni. A Szolgáltató a hat havi megszakítatlanul használaton kívüli e-mail postafiókok zárolását megszüntetését mindaddig fenntartja, amíg az Előfizető nem jelzi a postafiók használatára irányuló szándékát a Szolgáltató ügyfélszolgálatán. A Szolgáltató nem felel az Előfizetőnek az e-mail postafiókok felfüggesztéséből, valamint a hat hónapig megszakítatlanul használaton kívüli e-mail postafiókok és azok tartalmának törléséből okozott károkért. Az Előfizetőnek a használaton kívüli e-mail postafiók felfüggesztése alatt tett nyilatkozata alapján a Szolgáltató a felfüggesztést mellőzi azzal, hogy a felfüggesztés alapjául szolgáló négy hónapos határidő a felfüggesztés mellőzését követően újból elkezdődik.

Appears in 1 contract

Samples: www.datatrans.hu