A Szolgáltató által nyújtott előfizetői szolgáltatás tartalma mintaszakaszok

A Szolgáltató által nyújtott előfizetői szolgáltatás tartalma. A szolgáltatások meghatározását, továbbá igénybevételük módját és feltételeit az ÁSZF 1.6 pont (4) bekezdése, valamint az ÁSZF 1. számú melléklete tartalmazza.
A Szolgáltató által nyújtott előfizetői szolgáltatás tartalma. A Szolgáltató előfizetői szerződés alapján kötelezettséget vállal arra, hogy az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvényben (továbbiakban Eht.) szabályozott alábbi szolgáltatásokat nyújtsa, az NMHH honlapján közzétett „Elektronikus hírközlési szolgáltatások hatósági osztályozása” szerint: - Internet hozzáférési szolgáltatás, helyhez kötött (röviden Internet szolgáltatás) - Telefonszolgáltatás, helyhez kötött (röviden Telefonszolgáltatás)
A Szolgáltató által nyújtott előfizetői szolgáltatás tartalma. Az alapszolgáltatás jelátviteli- és irányítási szolgáltatás, amely belföldi vagy nemzetközi számozási terven alapuló hívásirányítással lehetővé teszi belföldi és nemzetközi hanghívások kezdeményezését és fogadását, illetve belföldi és nemzetközi faxüzenetek küldését és fogadását. A Szolgáltató a nyilvánosság számára hozzáférhető helyhez kötött telefonszolgáltatást nyújt, amelyet az Előfizetők az Előfizetői Szerződés hatálya alatt bármikor igénybe vehetnek a hálózaton biztosított interfészhez csatlakoztatott távközlő végberendezéssel. A Szolgáltató az Előfizetők számára telefonszolgáltatást nyújt, amely 9007/1998. (SK.12.) KSH közleményben közzétett osztályozás (SZJ szám) alapján a következő szolgáltatásokat tartalmazza: 🢭 SZJ 64.20.12.1 – Nyilvános belföldi távbeszélő szolgáltatás 🢭 SZJ 64.20.12.2. – Nyilvános nemzetközi távbeszélő szolgáltatás 🢭 SZJ 64.20.28.3. – Telefax szolgáltatás 🢭 SZJ 64.20.16.3 – Aszinkron összeköttetés mentes adathálózati – helytől független (nomadikus) beszédcélú – szolgáltatás 🢭 SZJ 64.20.18.0 – Internet hozzáférés, - ellátás 🢭 SZJ 72.60.10.0 – Egyéb számítástechnikai szolgáltatás A VoIP szolgáltatás Internet protokollt használó beszédcélú adatátviteli szolgáltatás mely IP protokollon kapcsolódik az IP hálózathoz, illetve két Előfizetői Hozzáférési Pont között az Előfizető kezdeményezésére kétirányú hangtovábbítást tesz lehetővé. Szélessávú Internet technológián alapuló helyhez kötött vagy helytől független elektronikus hírközlési szolgáltatás. A Szolgáltatás igénybevételének tárgyi feltétele az Előfizető részéről, hogy rendelkezzen megfelelő szolgáltatás-hozzáférési ponttal (szélessávú Internet csatlakozás) és a szolgáltatás igénybevételéhez alkalmas végberendezéssel. A Szolgáltató által nyújtott Szolgáltatások keretében: 🢭 az Előfizetők helyhez kötött telefonállomása telefonszámmal rendelkezik a 2.3.3. szerinti magyarországi, külföldi elsődleges hozzáférési pontokra telepítve, illetve az ott meghatározottak szerint telepítési ponthoz nem kötötten. Az egyes Szolgáltatások esetében az egy előfizetéshez kapcsolt, illetve igényelhető telefonszámok és beszédcsatornák számát a Díjszabás (1. számú melléklet) tartalmazza. 🢭 nomadikus szolgáltatás esetében az alapszolgáltatás aszinkron összeköttetés mentes adathálózati – helytől független (nomadikus) beszédcélú – szolgáltatás, amely belföldi vagy nemzetközi számozási terven alapuló hívásirányítással lehetővé teszi belföldi és nemzetközi hívások kezdeményezését és fogadását (tele...
A Szolgáltató által nyújtott előfizetői szolgáltatás tartalma. Szolgáltató jelen szolgáltatásával biztosítja Xxxxxxxxx részére az Internet hálózathoz történő hálózati hozzáférés lehetőségét szabványos Internet hálózati Protokoll (IP) segítségével. A hálózati kapcsolódás az Interneten keresztül a magyarországi Internet kicserélő központban (BIX) történik. Szolgáltató fenntartja a jogot arra, hogy a nemzetközi forgalmat külön nemzetközi hálózati kapcsolat segítségével biztosítsa a jobb hálózatbiztonság érdekében. Szolgáltató nem korlátozza az elfizető adatforgalmát és az igénybe vehető portokat. Szolgáltató ugyanakkor jogosult korlátozni a hálózat forgalmát veszélyeztető tevékenységet végző Előfizető forgalmát mindaddig, ameddig azt meg nem szüntetni. Szolgáltató az egyes területeken technológiailag egymástól eltérő hálózati megoldásokkal biztosítja a hálózat hozzáférés lehetőségét. Ezek tipikusan eltérő szolgáltatást és külön szolgáltatáscsomagot képeznek. Az egyes szolgáltatás-típusok részletes leírása jelen ÁSZF 1. sz. mellékletét képezi. A Szolgáltató fenntartja a jogot arra, hogy az egyes szolgáltatástípusokon belül a szolgáltatástípusok elemeiből szolgáltatáscsomagokat állítson össze. A szolgáltatáscsomagok leírását, valamint díjait a Szolgáltató ügyfélszolgálatán elérhetővé teszi, és/vagy hirdetés útján közzé teszi. A szolgáltatások feltételeinek esetleges változásáról az Előfizetőket legalább 30 nappal a változás hatályba lépése előtt értesíti.
A Szolgáltató által nyújtott előfizetői szolgáltatás tartalma. 3.1.1. Az Internet-hozzáférési szolgáltatás Magyarország területén a mindenkor hatályos 1. sz. melléklet szerinti, szélessávú távközlési hálózatokon (optikai-koax hálózat vagy optikai-ethernet hálózat) és IP protokollon keresztüli kapcsolódás az Internet hálózatra, illetve az adattovábbítás (jel, kép, adat, hangtovábbítás) lehetősége az Internet hálózaton belül. A szélessávú kábeles Internet-hozzáférés a Szolgáltatónál kábelmodemes mikrohullámú bérelt vonali vagy LAN hozzáférés lehet. a) A kábelmodemes hozzáféréshez az Előfizetőnek rendelkeznie kell a Szolgáltató által telepített, vagy más, erre szakosodott szervezet által telepített és a Szolgáltató által megfelelőnek minősített kábeltelevíziós szolgáltatási végponttal. Ehhez a végponthoz csatlakozik a Szolgáltató által biztosított kábel-modem készülék, amely elvégzi a szükséges jel-átalakítást, hogy az Internet szolgáltatás az Előfizető számítógépén megjelenhessen. A szolgáltatás teljesítéséhez szükséges, a Szolgáltató tulajdonát képező kábelmodemet a Szolgáltató – az előfizetői szerződéskötéssel egy időben esedékes - óvadék megfizetése ellenében bocsátja az Előfizető rendelkezésére. A Szolgáltató és az Előfizető külön szerződésben megállapodhatnak a mikrohullámú berendés Előfizető által történő megvásárlásáról. Az óvadékból a Szolgáltató jogosult a fenti eszközök megrongálódása, elvesztése esetén az őt ért kár összegét levonni (beleértve a megrongálódás esetén felmerülő javítási költséget is), illetve az őt ért kár összegét beszámítani. Az óvadék visszajár, ha az alapul szolgáló szerződés megszűnt, és az Előfizető a Szolgáltató által átadott eszközöket sértetlenül visszaszolgáltatja. A Szolgáltató által biztosított Internet-hozzáférési szolgáltatás a kábelhálózaton két frekvenciasávot használ, egyet a „lefelé” irányuló (ún. „downstream”) frekvenciasávok közül (általában az 50-860 MHz-es / 6 MHz sávban), és egyet a „felfelé” irányuló (ún. „upstream”) frekvencia-tartományban, (jellemzően az 5-50 MHz-es / 5 MHz sávban), hogy az Internetezés által megkívánt kétirányú kommunikáció biztosított legyen. Internet szolgáltatás (dinamikusan változó) publikus nem vagy publikus IP címmel: Szolgáltató a publikus IP címet automatikus címkiosztással, az előfizetői végberendezéshez (számítógép, router stb.) hálózati azonosítójához (MAC-cím) kötötten biztosítja (DHCP). Szolgáltató jogosult a kiosztott IP címet bármikor megváltoztatni. Az Előfizető a saját számítógépe szoftveres kiépítettségétől függően egyéb Internet-alk...
A Szolgáltató által nyújtott előfizetői szolgáltatás tartalma. A Szolgáltató által nyújtott különböző szolgáltatások tartalmát jelen ÁSZF A.-D. Mellékletei határozzák meg részletesen.
A Szolgáltató által nyújtott előfizetői szolgáltatás tartalma. (1) A szolgáltatások meghatározását, igénybevételük módját és feltételeit a jelen ÁSZF 1.7 (4) bekezdése, valamint 1. számú melléklete tartalmazza. (2) A Szolgáltató egyetemes elektronikus hírközlési szolgáltatást nem nyújt.
A Szolgáltató által nyújtott előfizetői szolgáltatás tartalma. 3.1.1 Az Internet‐hozzáférési szolgáltatás a Magyar Köztársaság területén a mindenkor hatályos 1. sz. melléklet szerinti, szélessávú távközlési hálózatokon (optikai‐koax hálózat vagy optikai‐ethernet hálózat) és IP protokollon keresztüli kapcsolódás az Internet hálózatra, illetve az adattovábbítás (jel, kép, adat, hangtovábbítás) lehetősége az Internet hálózaton belül. Statisztikai besorolása: SZJ 64.20.18.0 Internet hozzáférés‐, ellátás szolgáltatása (NHH ESZOR: internet hozzáférési (elérési) szolgáltatás). A szolgáltatás technológiája lehet kábelmodemes, mikrohullámú, ETTH (LAN), FTTH alapú. A szolgáltatás lehet lakossági vagy üzleti célú, valamint bérelt vonali szolgáltatás.
A Szolgáltató által nyújtott előfizetői szolgáltatás tartalma. A Szolgáltató az Előfizetők számára Internet hozzáférési szolgáltatást nyújt.
A Szolgáltató által nyújtott előfizetői szolgáltatás tartalma. 3.1.1 A Szolgáltató a nyilvánosság számára hozzáférhető helyhez kötött telefonszolgáltatást nyújt, amelyet az Előfizetők az Előfizetői Szerződés hatálya alatt bármikor igénybe vehetnek a hálózaton biztosított interfészhez csatlakoztatott távközlő végberendezéssel. A Szolgáltató az Előfizetők számára telefonszolgáltatást nyújt, amely 9007/1998 (SK.12.) KSH közleményben közzétett osztályozás (SZJ szám) alapján a következő szolgáltatásokat tartalmazza: Nyilvános helyi távbeszélő szolgáltatás (64.20.11.0) Ide tartozik a helyi hívási területek közötti kapcsolat megteremtése és fenntartása érdekében végzett kapcsoló-, átviteli szolgáltatás. A hangátvitel mellett egyéb jelek átvitelére is szolgál (pl. fax, teletext) és díjazása lehet forgalomarányos vagy átalánydíjas. Ez a szolgáltatás az igénybevevő számára hozzáférést enged a Szolgáltató teljes hálózatához és néhány esetben korlátozott számú kapcsolási körzethez is.