Egyoldalú szerződésmódosítás. 5.1.1 A Szolgáltatójogosult az ÁSZF-etegyoldalúanmódosítani, haaszolgáltatás minőségi javítása érdekében a beérkezettmegrendelői igények alapjánezszükséges. ASzolgáltató emellett jogosult az ÁSZF-et egyoldalúanmódosítani, haazt jogszabályváltozásvagy hatósági döntés indokolja; vagy a körülményekben bekövetkezettváltozásindokolja. 5.1.2 Lényeges módosítás esetén Szolgáltató köteles az ÁSZF megváltozását a módosítás hatályba lépését megelőzően 30 nappal a honlapon közzétenni, és erről az Ügyfelet e-mailben értesíteni. Lényeges módosításnak minősül különösen a minőségi célértékekre vonatkozó módosítás. 5.1.3 Amennyiben az egyoldalú lényeges módosítás a Megrendelő számára hátrányos rendelkezéseket tartalmaz, a Megrendelő az értesítéstől számított 15 napon belül további jogkövetkezmények nélkül jogosult felmondani a szerződést. Nem mondhatja fel a Megrendelő a szerződést ilyen esetben azonban akkor, ha kötelezettséget vállalt arra, hogy a szolgáltatást meghatározott időtartamalatt igénybe vesziés a szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg és a módosítás a kapott kedvezményeket, a Szolgáltatási Szerződésben meghatározott díjakat nem érinti. Amennyiben a módosítás a kapott kedvezményeket érinti a Megrendelő nem követelheti a szerződés felmondását követő időszakra eső kedvezmény összegét. 5.1.4 A Szolgáltató nem köteles továbbá a jelen pontban foglalt értesítési határidőt az általános szerződési feltételek azon lényeges módosításaira alkalmazni, amikor az általános szerződési feltételek módosítása új szolgáltatás bevezetése miatt válik szükségessé és a módosítás a már nyújtott szolgáltatásokra vonatkozó általános szerződésesfeltételeket nem érinti.
Appears in 2 contracts
Samples: Hosting Agreement, Hosting Agreement
Egyoldalú szerződésmódosítás. 5.1.1 A Szolgáltatójogosult Szolgáltató jogosult az ÁSZF-etegyoldalúanmódosítaniet egyoldalúan módosítani, haaszolgáltatás ha a szolgáltatás minőségi javítása érdekében a beérkezettmegrendelői beérkezett megrendelői igények alapjánezszükségesalapján ez szükséges. ASzolgáltató A Szolgáltató emellett jogosult az ÁSZF-et egyoldalúanmódosítaniegyoldalúan módosítani, haazt jogszabályváltozásvagy ha azt jogszabályváltozás vagy hatósági döntés indokolja; vagy a körülményekben bekövetkezettváltozásindokoljabekövetkezett változás indokolja.
5.1.2 Lényeges módosítás esetén Szolgáltató köteles az ÁSZF megváltozását a módosítás hatályba lépését megelőzően 30 nappal a honlapon közzétenni, és erről az Ügyfelet e-mailben értesíteni. Lényeges módosításnak minősül különösen a minőségi célértékekre vonatkozó módosítás.
5.1.3 Amennyiben az egyoldalú lényeges módosítás a Megrendelő számára hátrányos rendelkezéseket tartalmaz, a Megrendelő az értesítéstől számított 15 napon belül további jogkövetkezmények nélkül jogosult felmondani a szerződést. Nem mondhatja fel a Megrendelő a szerződést ilyen esetben azonban akkor, ha kötelezettséget vállalt arra, hogy a szolgáltatást meghatározott időtartamalatt időtartam alatt igénybe vesziés veszi és a szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg és a módosítás a kapott kedvezményeket, a Szolgáltatási Szerződésben meghatározott díjakat nem érinti. Amennyiben a módosítás a kapott kedvezményeket érinti a Megrendelő nem követelheti a szerződés felmondását követő időszakra eső kedvezmény összegét.
5.1.4 A Szolgáltató nem köteles továbbá a jelen pontban foglalt értesítési határidőt az általános szerződési feltételek azon lényeges módosításaira alkalmazni, amikor az általános szerződési feltételek módosítása új szolgáltatás bevezetése miatt válik szükségessé és a módosítás a már nyújtott szolgáltatásokra vonatkozó általános szerződésesfeltételeket szerződéses feltételeket nem érinti.
Appears in 2 contracts
Samples: Hosting Agreement, Hosting Agreement
Egyoldalú szerződésmódosítás. 5.1.1 5.1.1. A Szolgáltatójogosult Szolgáltató jogosult az ÁSZF-etegyoldalúanmódosítaniet egyoldalúan módosítani, haaszolgáltatás ha a szolgáltatás minőségi javítása érdekében a beérkezettmegrendelői igények alapjánezszükségesbeérkezett ügyféligények alapján ez szükséges. ASzolgáltató A Szolgáltató emellett jogosult az ÁSZF-et egyoldalúanmódosítaniegyoldalúan módosítani, haazt jogszabályváltozásvagy ha azt jogszabályváltozás, hatósági döntés indokolja; döntés, vagy a körülményekben bekövetkezettváltozásindokoljabekövetkezett lényeges változás indokolja.
5.1.2 5.1.2. Lényeges módosítás esetén Szolgáltató köteles az ÁSZF megváltozását a módosítás hatályba lépését megelőzően 30 nappal a honlapon közzétenni, és erről az Ügyfelet e-mailben értesíteni. Lényeges módosításnak minősül különösen a minőségi célértékekre célértékekre, valamint a szolgáltatás díjainak emelésére vonatkozó módosítás.
5.1.3 5.1.3. Amennyiben az egyoldalú lényeges módosítás a Megrendelő az Ügyfél számára hátrányos rendelkezéseket tartalmaz, a Megrendelő az Ügyfél az értesítéstől számított 15 napon belül további jogkövetkezmények nélkül jogosult felmondani a szerződést. Nem mondhatja fel a Megrendelő az Ügyfél a szerződést ilyen esetben azonban akkor, ha kötelezettséget vállalt arra, hogy a szolgáltatást meghatározott időtartamalatt időtartam alatt igénybe vesziés veszi és a szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg meg, és a módosítás a kapott kedvezményeket, a Szolgáltatási Szerződésben meghatározott díjakat kedvezményeket nem érinti. Amennyiben a módosítás a kapott kedvezményeket érinti érinti, és a Megrendelő Ügyfél felmondja a szerződést, a Szolgáltató nem követelheti a szerződés felmondását követő időszakra eső kedvezmény összegét.
5.1.4 5.1.4. A Szolgáltató nem köteles továbbá a jelen pontban foglalt értesítési határidőt az általános szerződési feltételek azon lényeges módosításaira alkalmazni, amikor az általános szerződési feltételek módosítása új szolgáltatás bevezetése miatt válik szükségessé szükségessé, és a módosítás a már nyújtott szolgáltatásokra vonatkozó általános szerződésesfeltételeket szerződéses feltételeket nem érinti, vagy ha a módosítással kizárólag valamely szolgáltatási díj csökken.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Egyoldalú szerződésmódosítás. 5.1.1 5.1.1. A Szolgáltatójogosult Szolgáltató jogosult az ÁSZF-etegyoldalúanmódosítaniet egyoldalúan módosítani, haaszolgáltatás ha a szolgáltatás minőségi javítása érdekében a beérkezettmegrendelői igények alapjánezszükséges, illetve üzleti okból ez szükséges. ASzolgáltató A Szolgáltató emellett jogosult az ÁSZF-et egyoldalúanmódosítaniegyoldalúan módosítani, haazt jogszabályváltozásvagy ha azt jogszabályváltozás vagy hatósági döntés indokolja; vagy egyébként a körülményekben bekövetkezettváltozásindokoljabekövetkezett lényeges változás indokolja.
5.1.2 Lényeges módosítás esetén Szolgáltató köteles az ÁSZF megváltozását a módosítás hatályba lépését megelőzően 30 nappal a honlapon közzétenni, és erről az Ügyfelet e-mailben értesíteni5.1.2. Lényeges módosításnak minősül különösen a minőségi célértékekre vonatkozó módosítás.
5.1.3 Amennyiben az egyoldalú egyoldalú, a szerződés lényeges feltételeit érintő módosítás a Megrendelő az Ügyfél számára hátrányos rendelkezéseket tartalmaz, a Megrendelő az Ügyfél az értesítéstől számított 15 napon belül további jogkövetkezmények nélkül jogosult felmondani a szerződést. Nem mondhatja fel a Megrendelő az Ügyfél a szerződést ilyen esetben azonban akkor, ha kötelezettséget vállalt arra, hogy a szolgáltatást meghatározott időtartamalatt időtartam alatt igénybe vesziés veszi és a szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg meg, és a módosítás a kapott kedvezményeket, a Szolgáltatási Szerződésben meghatározott díjakat kedvezményeket nem érinti. Amennyiben a módosítás a kapott kedvezményeket érinti érinti, és az Előfizető felmondja a Megrendelő nem követelheti szerződést, a Szolgáltató az igénybe vett kedvezményeket a felmondási időlejártáig jogosult felszámítani.
5.1.3. A Szolgáltató az Általános Szerződési Feltételek módosítását megelőzően 15 nappal köteles az előfizetőt értesíteni a szerződés felmondását követő időszakra eső kedvezmény összegét.
5.1.4 feltételeinek lényeges, és az Előfizetőt hátrányosan érintő módosításokról, a hatálybalépést 15 nappal megelőzően az Előfizető azon elérhetőségeinek egyikén, amelyek a szerződéssel kapcsolatban állnak a Szolgáltató rendelkezésére. A Szolgáltató nem köteles továbbá a jelen pontban foglalt értesítési határidőt az általános szerződési feltételek azon lényeges módosításaira alkalmazni, amelyek nem lényeges, és az Előfizetőt hátrányosan érintő módosítások, vagy amikor az általános szerződési feltételek Általános Szerződési Feltételek módosítása új szolgáltatás bevezetése miatt válik szükségessé szükségessé, és a módosítás a már nyújtott szolgáltatásokra vonatkozó általános szerződésesfeltételeket Általános Szerződéses Feltételeket nem érinti, vagy ha a módosítással kizárólag valamely szolgáltatási díj csökken.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Egyoldalú szerződésmódosítás. 5.1.1 A Szolgáltatójogosult az ÁSZF-etegyoldalúanmódosítani, haaszolgáltatás minőségi javítása érdekében a beérkezettmegrendelői igények alapjánezszükséges. ASzolgáltató emellett Szolgáltató jogosult az ÁSZF-et egyoldalúanmódosítaniegyoldalúan módosítani, haazt jogszabályváltozásvagy ha a szolgáltatás minőségi javítása érdekébena beérkezettügyféligények alapján ez szükséges. ASzolgáltatóemellett jogosult az ÁSZF-et egyoldalúan módosítani, ha azt jogszabályváltozás vagy hatósági döntés indokolja; vagy a körülményekben bekövetkezettváltozásindokoljavagyakörülményekben bekövetkezett lényeges változás indokolja.
5.1.2 Lényeges módosítás esetén Szolgáltató köteles az ÁSZF megváltozását a módosítás hatályba lépését megelőzően 30 nappal a honlapon közzétenni, és erről az Ügyfelet e-mailben értesíteni. Lényeges módosításnak minősül különösen a minőségi célértékekre vonatkozó módosítás.
5.1.3 Amennyiben az egyoldalú lényeges módosítás a Megrendelő az Ügyfél számára hátrányos rendelkezéseket tartalmaz, a Megrendelő az Ügyfél az értesítéstől számított 15 napon belül további jogkövetkezmények nélkül jogosult felmondani a szerződést. Nem mondhatja fel a Megrendelő az Ügyfél a szerződést ilyen esetben azonban akkor, ha kötelezettséget vállalt arra, hogy a szolgáltatást meghatározott időtartamalatt időtartam alatt igénybe vesziés veszi és a szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg és a módosítás a kapott kedvezményeket, a Szolgáltatási Szerződésben meghatározott díjakat kedvezményeket nem érinti. Amennyiben a módosítás a kapott kedvezményeket érinti a Megrendelő az Ügyfél nem követelheti a szerződés felmondását követő időszakra eső kedvezmény összegét.
5.1.4 A Szolgáltató nem köteles továbbá a jelen pontban foglalt értesítési határidőt az általános szerződési feltételek azon lényeges módosításaira alkalmazni, amikor az általános szerződési feltételek módosítása új szolgáltatás bevezetése miatt válik szükségessé és a módosítás a már nyújtott szolgáltatásokra vonatkozó általános szerződésesfeltételeket szerződéses feltételeket nem érinti, vagy, ha a módosítással kizárólag valamely szolgáltatási díj csökken.
Appears in 1 contract
Samples: Hosting Services Agreement
Egyoldalú szerződésmódosítás. 5.1.1 A Szolgáltatójogosult Megbízott a megbízási szerződést az ÁSZF-etegyoldalúanmódosítanialábbi esetekben jogosult egyoldalúan módosítani:
a) az egyedi megbízási szerződésben vagy általános szerződési feltételekben foglalt feltételek bekövetkezése esetén azzal, haaszolgáltatás minőségi javítása érdekében hogy – amennyiben jogszabály másként nem rendelkezik – a beérkezettmegrendelői igények alapjánezszükséges. ASzolgáltató emellett jogosult az ÁSZF-et egyoldalúanmódosítani, haazt jogszabályváltozásvagy módosítás nem eredményezheti a szerződés feltételeinek lényeges módosítását;
b) jogszabályváltozás vagy hatósági döntés indokolja; vagy vagy
c) a körülményekben bekövetkezettváltozásindokolja.
5.1.2 Lényeges módosítás esetén Szolgáltató bekövetkezett lényeges változás indokolja. Ha a Megbízott az általános szerződési feltételekben meghatározott esetekben jogosult az általános szerződési feltételeket egyoldalúan módosítani, köteles az ÁSZF megváltozását a módosítás hatályba lépését módosításról a hatálybalépését megelőzően legalább 30 nappal a honlapon közzétenniMegbízót az ÁSZF-ben foglaltak szerint értesíteni, és erről a Megbízókat megillető felmondás feltételeiről szóló tájékoztatással együtt. Amennyiben a módosítás érinti az Ügyfelet e-mailben értesíteniegyedi megbízási szerződésben foglalt rendelkezéseket is, úgy abban az esetben a Megbízott az egyoldalú módosítás tényéről közvetlenül is köteles értesíteni a Megbízót. Lényeges módosításnak minősül különösen a minőségi célértékekre vonatkozó módosítás.
5.1.3 Amennyiben az egyoldalú lényeges módosítás a Megrendelő az Megbízó számára hátrányos rendelkezéseket tartalmaz, a Megrendelő Megbízó az értesítéstől számított 15 napon belül további jogkövetkezmények nélkül jogosult felmondani a megbízási szerződést. Nem mondhatja fel a Megrendelő Megbízó a megbízási szerződést ilyen esetben azonban sem akkor, ha kötelezettséget vállalt arra, hogy a szolgáltatást meghatározott időtartamalatt igénybe vesziés a megbízási szerződést az ebből eredő olyan Megbízott által biztosított kedvezmények figyelembevételével kötötte meg meg, melyeket Megbízott hosszú távú együttműködés (tipikusan projektmenedzsment), illetőleg magasabb sikerdíj megállapítására (kedvezményes pályázatírás) tekintettel adott, és a módosítás a kapott kedvezményeket, a Szolgáltatási Szerződésben meghatározott díjakat kedvezményeket nem érinti. Amennyiben a módosítás a kapott kedvezményeket érinti a Megrendelő nem követelheti a szerződés felmondását követő időszakra eső kedvezmény összegét.
5.1.4 A Szolgáltató Megbízott nem köteles továbbá a jelen pontban foglalt értesítési határidőt az általános szerződési feltételek ÁSZF azon lényeges módosításaira alkalmazni, amikor az általános szerződési feltételek ÁSZF módosítása új szolgáltatás szolgáltatás, tevékenység bevezetése miatt válik szükségessé szükségessé, és a módosítás a már nyújtott szolgáltatásokra fennálló megbízás jogviszonyokra vonatkozó általános szerződésesfeltételeket szerződéses feltételeket nem érinti.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Egyoldalú szerződésmódosítás. 5.1.1 A Szolgáltatójogosult az ÁSZF-etegyoldalúanmódosítani, haaszolgáltatás minőségi javítása érdekében a beérkezettmegrendelői igények alapjánezszükséges. ASzolgáltató emellett Szolgáltató jogosult az ÁSZF-et egyoldalúanmódosítaniegyoldalúan módosítani, haazt jogszabályváltozásvagy ha a szolgáltatás minőségi javítása érdekébena beérkezett megrendelői igények alapján ez szükséges. ASzolgáltatóemellettjogosult az ÁSZF-et egyoldalúan módosítani, ha azt jogszabályváltozás vagy hatósági döntés indokolja; vagy a körülményekben bekövetkezettváltozásindokoljaakörülményekben bekövetkezett változás indokolja.
5.1.2 Lényeges módosítás esetén Szolgáltató köteles az ÁSZF megváltozását a módosítás hatályba lépését megelőzően 30 nappal a honlapon közzétenni, és erről az Ügyfelet e-mailben értesíteni. Lényeges módosításnak minősül különösen a minőségi célértékekre vonatkozó módosítás.
5.1.3 Amennyiben az egyoldalú lényeges módosítás a Megrendelő számára hátrányos rendelkezéseket tartalmaz, a Megrendelő az értesítéstől számított 15 napon belül további jogkövetkezmények nélkül jogosult felmondani a szerződést. Nem mondhatja fel a Megrendelő a szerződést ilyen esetben azonban akkor, ha kötelezettséget vállalt arra, hogy a szolgáltatást meghatározott időtartamalatt időtartam alatt igénybe vesziés veszi és a szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg és a módosítás a kapott kedvezményeket, a Szolgáltatási Szerződésben meghatározott díjakat nem érinti. Amennyiben a módosítás a kapott kedvezményeket érinti a Megrendelő nem követelheti a szerződés felmondását követő időszakra eső kedvezmény összegét.
5.1.4 A Szolgáltató nem köteles továbbá a jelen pontban foglalt értesítési határidőt az általános szerződési feltételek azon lényeges módosításaira alkalmazni, amikor az általános szerződési feltételek módosítása új szolgáltatás bevezetése miatt válik szükségessé és a módosítás a már nyújtott szolgáltatásokra vonatkozó általános szerződésesfeltételeket szerződéses feltételeket nem érinti.
Appears in 1 contract
Samples: Hosting Agreement
Egyoldalú szerződésmódosítás. 5.1.1 5.1.1. A Szolgáltatójogosult Szolgáltató jogosult az ÁSZF-etegyoldalúanmódosítaniet egyoldalúan módosítani, haaszolgáltatás ha a szolgáltatás minőségi javítása érdekében a beérkezettmegrendelői igények alapjánezszükségesbeérkezett ügyféligények alapján ez szükséges. ASzolgáltató A Szolgáltató emellett jogosult az ÁSZF-et egyoldalúanmódosítaniegyoldalúan módosítani, haazt jogszabályváltozásvagy ha azt jogszabályváltozás vagy hatósági döntés indokolja; vagy a körülményekben bekövetkezettváltozásindokoljabekövetkezett lényeges változás indokolja.
5.1.2 5.1.2. Lényeges módosítás esetén Szolgáltató köteles az ÁSZF megváltozását a módosítás hatályba lépését megelőzően 30 nappal a honlapon közzétenni, és erről az Ügyfelet e-mailben emailben értesíteni. Lényeges módosításnak minősül különösen a minőségi célértékekre valamint a szolgáltatás díjainak emelésére vonatkozó módosítás.