Common use of Együttműködés és kapcsolattartás Clause in Contracts

Együttműködés és kapcsolattartás. 7.1. Felek az e-mailt hivatalos írásos formának fogadják el egymás közötti kommunikációjukban. Az értesítés hivatalos módja az e-mail. A Szolgáltató minden közleményét, értesítését e-mailben küldi az Előfizetőnek. 7.2. Előfizető és Szolgáltató köteles együttműködni, ennek során Szerződés teljesülésével kapcsolatos minden lényeges körülményről másik Felet haladéktalanul írásban tájékoztatni. Sürgős esetben telefonon közölt üzeneteket kötelező írásban (visszaigazolt e-mail útján vagy ajánlott levélben) megerősíteni. 7.3. Előfizető a Megrendelőlapon megadja a kapcsolattartó személy vagy személyek adatait és döntési jogosultságaikat. 7.4. Előfizető a Szolgáltatás megrendelése és igénybevétele során köteles valós adatokat megadni. Előfizető felelős a kapcsolattartói adatai naprakészen tartásáért, amennyiben változás áll be valamely adatban, köteles 15 napon belül az erre rendelkezésre álló online felületen frissíteni a megváltozott adatokat. Szolgáltató jogosult a megadott adatokat ellenőrizni, valamint belátása szerint további azonosító adatokat, illetve dokumentumokat bekérni Előfizetőtől. Ilyen irányú felhívás Előfizető általi elmulasztása esetén Szolgáltató jogosult a Szolgáltatást felfüggeszteni, korlátozni, vagy a Szolgáltatás elindítását megtagadni. 7.5. Előfizető az erre a célra rendelt online szolgáltatási felületen jogosult a Megrendelőlapon megadott értesítési címeket megváltoztatni. Szolgáltató az Előfizető 8 nappal előre történő írásbeli értesítése mellett jogosult a Megrendelőlapon megadott értesítési címeket megváltoztatni. Előfizető a kapcsolattartásra köteles olyan magán e-mail címet megadni, amelyet nem a Szolgáltatás keretében osztanak ki számra és a Szolgáltatás esetleges korlátozása, vagy megszűnése esetén is elérhető. 7.6. Szolgáltató az Előfizetőt a kapcsolattartás során megadott e-mail cím alapján azonosítja, így Xxxxxxxxx a kapcsolattartás során köteles a kapcsolattartás céljára megadott e-mail címének segítségével felvenni Szolgáltatóval a kapcsolatot. 7.7. Azokban az esetekben, ahol a Szerződés e-mailben történő közlést tesz lehetővé az e- mail-üzenet kézbesítettnek minősül az elküldést követő 2. munkanapon, kivéve, ha az üzenet kézbesítésének meghiúsulását hibaüzenet jelezte vissza a küldő Fél felé. 7.8. Sürgős intézkedés szükségessége esetén Szolgáltató megkísérli felvenni a kapcsolatot Előfizetővel az Előfizető által megadott elérhetőségeken. Ha az Előfizető nem elérhető, úgy Szolgáltató – az Előfizető érdekeit is figyelembe véve – saját belátása szerint jár el, ennek keretében megteheti a szükségessé váló intézkedéseket. Ilyen esetben ezen intézkedésekre tekintettel Szolgáltató anyagi felelősséggel nem tartozik. Szolgáltató egyéb esetekben kizárólag Előfizető felhatalmazása esetén módosít vagy töröl Előfizető által feltöltött adatot. 7.9. Szolgáltató jogosult alvállalkozót vagy más közreműködőt igénybe venni a Szolgáltatás nyújtásában, Xxxxxxxxx külön hozzájárulása nélkül is. 7.10. Előfizető a Szolgáltatást harmadik személyekre át nem ruházhatja Szolgáltató előzetes írásbeli engedélye nélkül. E kötelezettség megszegése Előfizető súlyos szerződésszegésének minősül. 7.11. Előfizető tudomásul veszi, hogy Szolgáltató egyes esetekben (pl. telefonos támogatáskérés esetén) az eljáró személy személyes adatait igényelheti és ellenőrizheti, és az igényelt (támogatási stb.) szolgáltatás nyújtását a sikeres azonosítástól teheti függővé. 7.12. Szolgáltató jogosult az eszközei és hálózata biztonsága érdekében rendszereit felügyelni, indokolt esetben saját hálózata, az Előfizető és mások hálózata védelme érdekében rendkívüli és azonnali intézkedéseket foganatosíthat; ilyen esetben Előfizető az ezzel járó esetleges Szolgáltatáskorlátozás vagy egyéb kár esetén Szolgáltatóval szemben kárigényt nem érvényesíthet. 7.13. Szolgáltató együttműködik az eljáró hatóságokkal, bíróságokkal bármilyen jogsértés felderítése érdekében; ennek keretében Szolgáltató eleget tesz különösen az ilyen hatóságok vagy bíróságok esetleges adatszolgáltatási felhívásának. Ilyen esetben Előfizető kárigényt nem érvényesíthet. 7.14. Fent nem szabályozott kérdésekben Felek a Ptk. vonatkozó paragrafusainak hatályát elfogadják és jogvita esetén elismerik a területileg illetékes bíróság illetékességét.

Appears in 2 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételek, Cloud Server Service Agreement

Együttműködés és kapcsolattartás. 7.1. Felek az e-mailt hivatalos írásos formának fogadják el egymás közötti kommunikációjukban. Az értesítés hivatalos módja az e-mail. A Szolgáltató minden közleményét, értesítését e-mailben küldi az Előfizetőnek. 7.2. Előfizető és Szolgáltató köteles együttműködni, ennek során a Szerződés teljesülésével kapcsolatos minden lényeges körülményről a másik Felet haladéktalanul írásban tájékoztatni. Sürgős esetben telefonon közölt üzeneteket kötelező írásban (visszaigazolt e-mail email útján vagy ajánlott levélben) megerősíteni. 7.3. Előfizető a Megrendelőlapon emailben megadja a kapcsolattartó személy vagy személyek adatait és döntési jogosultságaikat. 7.4. Előfizető a Szolgáltatás megrendelése és igénybevétele során köteles valós adatokat megadni. Előfizető felelős a kapcsolattartói adatai naprakészen tartásáért, amennyiben változás áll be valamely adatban, köteles 15 napon belül az erre rendelkezésre álló online felületen frissíteni azt bejelenteni a megváltozott adatokat. Szolgáltató jogosult a megadott adatokat ellenőrizni, valamint belátása szerint további azonosító adatokat, illetve dokumentumokat bekérni Előfizetőtől. Ilyen irányú felhívás Előfizető általi elmulasztása esetén Szolgáltató jogosult a Szolgáltatást felfüggeszteni, korlátozni, vagy a Szolgáltatás elindítását megtagadniszolgáltatónak. 7.5. Előfizető az erre a célra rendelt online szolgáltatási felületen jogosult a Megrendelőlapon megadott értesítési címeket megváltoztatni. Szolgáltató az Előfizető 8 nappal előre történő írásbeli értesítése mellett jogosult a Megrendelőlapon megadott értesítési címeket megváltoztatni. Előfizető a kapcsolattartásra köteles olyan magán e-mail címet megadni, amelyet nem a Szolgáltatás keretében osztanak ki számra és a Szolgáltatás esetleges korlátozása, vagy megszűnése esetén is elérhető. 7.6. Szolgáltató az Előfizetőt a kapcsolattartás során megadott e-mail cím alapján azonosítja, így Xxxxxxxxx a kapcsolattartás során köteles a kapcsolattartás céljára megadott e-mail címének segítségével felvenni Szolgáltatóval a kapcsolatot. 7.7. Azokban az esetekben, ahol a Szerződés e-mailben emailben történő közlést tesz lehetővé az e- mailvagy ír elő, a másik Fél köteles visszaigazolni a Xxx által megküldött email-üzenetek kézhezvételét. Az email-üzenet azonban a másik Fél visszaigazolása hiányában is kézbesítettnek minősül az elküldést követő 2. munkanapon, kivéve, ha az üzenet kézbesítésének meghiúsulását hibaüzenet jelezte vissza a küldő Fél felé. 7.8. Sürgős intézkedés szükségessége esetén Szolgáltató megkísérli felvenni a kapcsolatot Előfizetővel az Előfizető által megadott elérhetőségeken. Ha az Előfizető nem elérhető, úgy Szolgáltató – az Előfizető érdekeit is figyelembe véve – saját belátása szerint jár el, ennek keretében megteheti a szükségessé váló intézkedéseket. Ilyen esetben ezen intézkedésekre tekintettel Szolgáltató anyagi felelősséggel nem tartozik. Szolgáltató egyéb esetekben kizárólag Előfizető felhatalmazása esetén módosít vagy töröl Előfizető által feltöltött adatot. 7.9. Szolgáltató jogosult alvállalkozót vagy más közreműködőt igénybe venni a Szolgáltatás nyújtásában, Xxxxxxxxx külön hozzájárulása nélkül is. 7.10. Előfizető a Szolgáltatást harmadik személyekre át nem ruházhatja Szolgáltató előzetes írásbeli engedélye nélkül. E kötelezettség megszegése Előfizető súlyos szerződésszegésének minősül. 7.11. Előfizető tudomásul veszi, hogy Szolgáltató egyes esetekben (pl. telefonos támogatáskérés esetén) az eljáró személy személyes adatait igényelheti és ellenőrizheti, és az igényelt (támogatási stb.) szolgáltatás nyújtását a sikeres azonosítástól teheti függővé. 7.12. Szolgáltató jogosult az eszközei és hálózata biztonsága érdekében rendszereit felügyelni, indokolt esetben saját hálózata, az Előfizető és mások hálózata védelme érdekében rendkívüli és azonnali intézkedéseket foganatosíthat; ilyen esetben Előfizető az ezzel járó esetleges Szolgáltatáskorlátozás vagy egyéb kár esetén Szolgáltatóval szemben kárigényt nem érvényesíthet. 7.13. Szolgáltató együttműködik az eljáró hatóságokkal, bíróságokkal bármilyen jogsértés felderítése érdekében; ennek keretében Szolgáltató eleget tesz különösen az ilyen hatóságok vagy bíróságok esetleges adatszolgáltatási felhívásának. Ilyen esetben Előfizető kárigényt nem érvényesíthet. 7.14. Fent nem szabályozott kérdésekben Felek a Ptk. vonatkozó paragrafusainak hatályát elfogadják és jogvita esetén elismerik a területileg illetékes bíróság illetékességét.

Appears in 2 contracts

Samples: Streaming Service Agreement, Általános Szerződési Feltételek

Együttműködés és kapcsolattartás. 7.1. Felek az e-mailt emailt hivatalos írásos formának fogadják el egymás közötti kommunikációjukban, azonban kizárólag a kapcsolattartásra kifejezetten megjelölt e-mail címeken. Az értesítés hivatalos módja az e-mailemail. A Szolgáltató minden közleményét, értesítését e-mailben emailben küldi az Előfizetőnek. 7.2. Előfizető és Szolgáltató köteles együttműködni, ennek során Szerződés teljesülésével kapcsolatos minden lényeges körülményről kötelesek a másik Felet haladéktalanul írásban (legalább e-mail útján) tájékoztatni. Sürgős esetben telefonon közölt üzeneteket kötelező írásban (visszaigazolt e-mail email útján vagy ajánlott levélben) megerősíteni. 7.3. Előfizető a Megrendelőlapon megadja a kapcsolattartó személy vagy személyek adatait (különösen a kapcsolattartás és a Szerződéssel kapcsolatos jognyilatkozatok megtételére kijelölt e-mail címét) és döntési jogosultságaikat; jogi személy Előfizetők esetében a hatályos cégkivonat és aláírási címpéldány szkennelt változata is kötelezően mellékelendő. 7.4. Előfizető a Szolgáltatás megrendelése és igénybevétele során köteles valós adatokat megadni. Előfizető felelős a kapcsolattartói adatai naprakészen tartásáért, amennyiben változás áll be valamely adatban, köteles 15 napon belül az erre rendelkezésre álló online felületen frissíteni a megváltozott adatokatSzolgáltatót erről hitelt érdemlő módon írásban értesíteni. Szolgáltató jogosult a megadott adatokat ellenőrizni, valamint belátása szerint további azonosító adatokat, illetve dokumentumokat bekérni Előfizetőtől. Ilyen irányú felhívás Előfizető általi elmulasztása esetén Szolgáltató jogosult a Szolgáltatást felfüggeszteni, korlátozni, vagy a Szolgáltatás elindítását megtagadni. 7.5. Előfizető az erre a célra rendelt online szolgáltatási felületen jogosult a Megrendelőlapon megadott értesítési címeket a Szolgáltató részére legalább e- mailben 8 nappal előre bejelentett módon megváltoztatni. Szolgáltató az Előfizető 8 nappal előre történő írásbeli értesítése mellett jogosult a Megrendelőlapon megadott értesítési címeket megváltoztatni. Előfizető köteles a kapcsolattartásra köteles olyan magán e-mail email címet megadni, amelyet nem a Szolgáltatás keretében osztanak ki számra és a Szolgáltatás esetleges korlátozása, vagy megszűnése esetén is elérhető. 7.6. Szolgáltató az Előfizetőt a kapcsolattartás során megadott e-mail email cím alapján azonosítja, így Xxxxxxxxx a kapcsolattartás során köteles a kapcsolattartás céljára megadott e-mail email címének segítségével felvenni Szolgáltatóval a kapcsolatot. 7.7. Azokban az esetekben, ahol a Szerződés e-mailben emailben történő közlést tesz lehetővé az e- mailemail-üzenet kézbesítettnek minősül az elküldést követő 2. harmadik munkanapon, kivéve, ha az üzenet kézbesítésének meghiúsulását hibaüzenet jelezte vissza a küldő Fél felé. 7.8. Sürgős intézkedés szükségessége esetén Szolgáltató megkísérli felvenni a kapcsolatot Előfizetővel az Előfizető által megadott elérhetőségeken. Ha az Előfizető nem elérhető, úgy Szolgáltató – az Előfizető érdekeit is figyelembe véve – saját belátása szerint jár el, ennek keretében megteheti a szükségessé váló intézkedéseket. Ilyen esetben ezen intézkedésekre tekintettel Szolgáltató anyagi felelősséggel nem tartozik. Szolgáltató egyéb esetekben kizárólag Előfizető felhatalmazása esetén módosít vagy töröl Előfizető által feltöltött adatot. 7.9. Szolgáltató jogosult alvállalkozót vagy más közreműködőt igénybe venni a Szolgáltatás nyújtásában, Xxxxxxxxx külön hozzájárulása nélkül is. 7.10. Előfizető a Szolgáltatást harmadik személyekre át nem ruházhatja Szolgáltató előzetes írásbeli engedélye nélkül. E kötelezettség megszegése Előfizető súlyos szerződésszegésének minősül. 7.11. Előfizető tudomásul veszi, hogy Szolgáltató egyes esetekben (pl. telefonos támogatáskérés esetén) az eljáró személy személyes adatait igényelheti és ellenőrizheti, és az igényelt (támogatási stb.) szolgáltatás nyújtását a sikeres azonosítástól teheti függővé. 7.12. Szolgáltató jogosult az eszközei és hálózata biztonsága érdekében rendszereit felügyelni, indokolt esetben saját hálózata, az Előfizető és mások hálózata védelme érdekében rendkívüli és azonnali intézkedéseket foganatosíthat; ilyen esetben Előfizető az ezzel járó esetleges Szolgáltatáskorlátozás vagy egyéb kár esetén Szolgáltatóval szemben kárigényt nem érvényesíthet. 7.13. Szolgáltató együttműködik az eljáró hatóságokkal, bíróságokkal bármilyen jogsértés felderítése érdekében; ennek keretében Szolgáltató eleget tesz különösen az ilyen hatóságok vagy bíróságok esetleges adatszolgáltatási felhívásának. Ilyen esetben Előfizető kárigényt nem érvényesíthet. 7.14. Fent nem szabályozott kérdésekben Felek a Ptk. vonatkozó paragrafusainak hatályát elfogadják és jogvita esetén elismerik a területileg illetékes bíróság illetékességét.

Appears in 1 contract

Samples: Tárhely Szolgáltatás Szerződés

Együttműködés és kapcsolattartás. 7.1A Szerződő felek a szerződés teljesítése során kötelesek együttműködni. Felek az e-mailt hivatalos írásos formának fogadják el egymás közötti kommunikációjukban. Az értesítés hivatalos módja az e-mailEnnek során a felek minden olyan akadályról vagy körülményről, amely a szerződés teljesítése szempontjából lényeges, kötelesek egymást szóban vagy írásban haladéktalanul értesíteni. A Szolgáltató minden közleményétfelek az adataikban bekövetkező mindennemű változást, értesítését e-mailben küldi az Előfizetőnek. 7.2. Előfizető különösen cím, bankszámlaszám és Szolgáltató köteles együttműködni, ennek során Szerződés teljesülésével kapcsolatos minden lényeges körülményről adószám változást a másik Felet haladéktalanul írásban tájékoztatni. Sürgős esetben telefonon közölt üzeneteket kötelező írásban (visszaigazolt e-mail útján vagy ajánlott levélben) megerősíteni. 7.3. Előfizető féllel a Megrendelőlapon megadja a kapcsolattartó személy vagy személyek adatait és döntési jogosultságaikat. 7.4. Előfizető a Szolgáltatás megrendelése és igénybevétele során köteles valós adatokat megadni. Előfizető felelős a kapcsolattartói adatai naprakészen tartásáért, amennyiben változás áll be valamely adatban, köteles 15 változást követő 3 napon belül írásban kötelesek közölni. Ezen bejelentési kötelezettség elmulasztásából, vagy késedelmes teljesítéséből fakadó minden kárért a mulasztó felet terheli a felelősség. A Szerződő felek a jelen szerződésben foglalt valamennyi hivatalos értesítést vagy más közlést írásban kötelesek megküldeni a másik fél részére, amely akkor tekintendő kézbesítettnek, ha azt személyesen adják át a címzettnek vagy postán ajánlott küldeményként küldték meg a címzettnek, és a címzett az erre rendelkezésre álló online felületen frissíteni a megváltozott adatokat. Szolgáltató jogosult a megadott adatokat ellenőrizni, valamint belátása szerint további azonosító adatokatátvételt igazolta, illetve dokumentumokat bekérni Előfizetőtőlha telefaxon került elküldésre az átvétel megtörténtének visszaigazolásával. Ilyen irányú felhívás Előfizető általi elmulasztása A szerződés teljesítését érintő és azzal összefüggésben megtett mindennemű nyilatkozat, értesítés, levél vagy jóváhagyás csak írásban érvényes és csak akkor fejti ki joghatását, ha a Felek azt egymás részére igazoltan kézbesítik. A szerződés teljesítése folyamán minden értesítést az alábbiak szerint kell közöltnek tekintetni: - kézben és átvételi elismervény ellenében történő átadás esetén Szolgáltató jogosult az átadás időpontjában; - ajánlott, tértivevényes küldeményként, illetve futárszolgálat útján történő kézbesítés esetén a Szolgáltatást felfüggeszteni, korlátozni, vagy kézbesítés időpontjában; - telefaxon történő továbbítás esetén a Szolgáltatás elindítását megtagadni. 7.5. Előfizető technikai sajátosságok miatt az erre a célra rendelt online szolgáltatási felületen jogosult a Megrendelőlapon megadott értesítési címeket megváltoztatni. Szolgáltató értesítés küldőjének kötelessége az Előfizető 8 nappal előre történő írásbeli értesítése mellett jogosult a Megrendelőlapon megadott értesítési címeket megváltoztatni. Előfizető a kapcsolattartásra köteles olyan magán e-mail címet megadni, amelyet nem a Szolgáltatás keretében osztanak ki számra és a Szolgáltatás esetleges korlátozása, vagy megszűnése esetén is elérhető. 7.6. Szolgáltató az Előfizetőt a kapcsolattartás során megadott e-mail cím alapján azonosítja, így Xxxxxxxxx a kapcsolattartás során köteles a kapcsolattartás céljára megadott e-mail címének segítségével felvenni Szolgáltatóval a kapcsolatot. 7.7. Azokban az esetekben, ahol a Szerződés e-mailben történő közlést tesz lehetővé az e- mail-üzenet kézbesítettnek minősül az elküldést követő 2. munkanaponértesítés olvasható megérkezéséről telefonon érdeklődni, kivéve, ha a címzett az üzenet kézbesítésének meghiúsulását hibaüzenet jelezte vissza a küldő Fél felé. 7.8általános gyakorlat szerint megerősítő faxot küldött. Sürgős intézkedés szükségessége A telefax berendezés által megjelölt sikeres elküldés időpontja azonban eredményes értesítésként vehető figyelembe; - elektronikus úton történő közlés esetén Szolgáltató megkísérli felvenni a kapcsolatot Előfizetővel az Előfizető által megadott elérhetőségeken. Ha az Előfizető nem elérhető, úgy Szolgáltató – az Előfizető érdekeit is figyelembe véve – saját belátása szerint jár ele-mail tértivevényében (olvasási visszaigazolásban) jelzett időpontban, ennek keretében megteheti hiányában a szükségessé váló intézkedéseketfeladást követő munkanapon, kivéve a „Házon kívül” visszaigazolás esetében. Ilyen Vevő biztosítja, hogy az Eladó, illetőleg munkatársai a Vevő munkaidejében a Vevő területére folyamatosan beléphessenek, és az adott esetben ezen intézkedésekre tekintettel Szolgáltató anyagi felelősséggel szükséges engedélyek beszerzésre kerüljenek annak érdekében, hogy a feladataikat és munkáikat a szerződés rendelkezéseinek megfelelően teljesítsék. Eladó indokolt kérésére a Vevő, amennyiben valamely korlátozó körülmény nem tartozikáll fenn, amely kérdésben Vevő dönt, munkaidőn kívül is biztosítja a területre történő belépést. Szolgáltató egyéb Vevő jogosult Eladó indokolatlan zavarása nélkül a kivitelezés időszakában helyszíni szakmai, műszaki és biztonsági ellenőrzést tenni, különösen, de nem kizárólagosan, az üzembe helyezést megelőzően mérések és ellenőrző vizsgálatok végzésére érdekében. A Vevőt a biztonsági ellenőrzések vonatkozásában a MÁV Zrt. Biztonsági Főigazgatósága ellenőrzi, amely szervezet ellenőrzése kiterjedhet az irat és adatszolgáltatás kérésre, helyszíni ellenőrzésre és nyilatkozat tételre történő felhívásra, jegyzőkönyv felvételére is, amelyet Xxxxx, beleértve alvállalkozóit is, elfogad. Eladó az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet (személy) kapacitására támaszkodva felelt meg, az erőforrásokat biztosító más szervezet (személy), az általa biztosított erőforrások, az erőforrások felhasználásának módja vagy az erőforrások biztosítása érdekében alvállalkozóként bevont szervezet(ek) (személyek) a következők: (Eladó ajánlata alapján töltendő ki.) Eladó a szerződés teljesítéséhez az alkalmasságának igazolásában részt vett szervezetet a Kbt. 65. § (7) bekezdése szerint az eljárásban bemutatott kötelezettségvállalásnak megfelelően, valamint a Kbt. 65. § (9) bekezdésében foglalt esetekben kizárólag Előfizető felhatalmazása esetén módosít vagy töröl Előfizető által feltöltött adatot. 7.9és módon köteles igénybe venni, valamint köteles a teljesítésbe bevonni az alkalmasság igazolásához bemutatott szakembereket. Szolgáltató jogosult alvállalkozót vagy más közreműködőt igénybe venni Eladó kijelenti, hogy a Szolgáltatás nyújtásában, Xxxxxxxxx külön hozzájárulása nélkül is. 7.10Kbt. Előfizető 65.§ (8) bekezdés vonatkozásában az ajánlatban becsatolt nyilatkozatnak megfelelően a Szolgáltatást harmadik személyekre át nem ruházhatja Szolgáltató előzetes írásbeli engedélye nélkül. E kötelezettség megszegése Előfizető súlyos szerződésszegésének minősül. 7.11. Előfizető kapacitást nyújtó szervezet (személy) tudomásul veszi, hogy Szolgáltató egyes esetekben a Kbt. 65.§ (pl. telefonos támogatáskérés esetén) az eljáró személy személyes adatait igényelheti és ellenőrizheti, és az igényelt (támogatási stb.) szolgáltatás nyújtását 8) bekezdése értelmében a sikeres azonosítástól teheti függővé. 7.12. Szolgáltató jogosult az eszközei és hálózata biztonsága érdekében rendszereit felügyelni, indokolt esetben saját hálózata, az Előfizető és mások hálózata védelme érdekében rendkívüli és azonnali intézkedéseket foganatosíthat; ilyen esetben Előfizető az ezzel járó esetleges Szolgáltatáskorlátozás vagy egyéb kár esetén Szolgáltatóval szemben kárigényt nem érvényesíthet. 7.13. Szolgáltató együttműködik az eljáró hatóságokkal, bíróságokkal bármilyen jogsértés felderítése érdekében; ennek keretében Szolgáltató eleget tesz különösen az ilyen hatóságok vagy bíróságok esetleges adatszolgáltatási felhívásának. Ilyen esetben Előfizető kárigényt nem érvényesíthet. 7.14. Fent nem szabályozott kérdésekben Felek törvény erejénél fogva a Ptk. 6:419. §-ában foglaltak szerinti kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért. Eladó jogosult a szerződés teljesítése során alvállalkozót igénybe venni, amennyiben azt ajánlatában jelezte. Eladó alvállalkozót a Kbt. 135. § szerint jogosult igénybe venni. Eladó a szerződés megkötésének időpontjában, majd – a később bevont alvállalkozók tekintetében – a szerződés teljesítésének időtartama alatt köteles előzetesen a Vevőnek valamennyi olyan alvállalkozót bejelenteni, amely részt vesz a szerződés teljesítésében és – ha a megelőző közbeszerzési eljárásban az adott alvállalkozót még nem nevezte meg – a bejelentéssel együtt nyilatkozni vagy az érintett alvállalkozó nyilatkozatát benyújtani arról is, hogy az általa igénybe venni kívánt alvállalkozó nem áll a megelőző közbeszerzési eljárásban előírt kizáró okok hatálya alatt. Vevő az alvállalkozóval, illetve alvállalkozókkal nem áll szerződéses kapcsolatban, munkájukért az Eladó úgy felel, mint sajátjáért. Ezzel összefüggésben az Eladó köteles alvállalkozóját/alvállalkozóit tájékoztatni, hogy a közöttük fennálló szerződés közbeszerzés közvetlen megavalósításához kapcsolódik, továbbá arról is, hogy a szerződés és ennek teljesítése az Art. 36/A. §-a alá tartozik. Amennyiben a fenti kötelezettségét elmulasztja, annak valamennyi következményét az Eladónak kell viselnie. Jelen pont tekintetében a felek alvállalkozó alatt nemcsak a Kbt. 3. § 2. pontja szerinti, hanem a Ptk. szerinti közreműködőt is értik. Vevő a Munkaterületet külön jegyzőkönyvben, valamint az Építési naplóban történő bejegyzéssel adja át. Eladó köteles az általa elvégzett kivitelezési (üzembe helyezési és telepítési) munkákat az építési naplóban dokumentálni. Eladó köteles a Vevőt haladéktalanul (adott helyzetben elvárható időn belül, de legkésőbb 3 napon belül) értesíteni az esetlegesen felmerülő akadályról. Az akadály tényét és indokát az Építési naplóban, a felelős műszaki vezető aláírásával igazoltan rögzíteni kell, mely fennállásának tényét, valószerűségét a bejegyzés alapján műszaki ellenőr illetve Vevő döntéshozatalra jogosult képviselője vizsgálni köteles. Ha a szerződés teljesítése során bármikor az Eladó vagy alvállalkozója olyan feltételekkel találkozik, melyek akadályozzák a határidő szerinti teljesítést, akkor a Vevőt azonnal írásban értesíteni kell a késedelem tényéről és annak várható időtartamáról. Az értesítés elmaradása vagy késedelmes közlés esetén annak minden következményét az Eladó viseli. Az átadott Munkaterületen a kivitelezési (üzembe helyezési és telepítési) munkálatok időtartama alatt a kárveszélyt az Eladó viseli. A beépített anyagok, eszközök, alkatrészek, berendezések eltakarására csak a Vevő jóváhagyásával, illetve az erre vonatkozó paragrafusainak hatályát elfogadják ellenőrzési kötelezettség elmulasztása esetén kerülhet sor. Az ellenőrzésre legkésőbb az eltakarást megelőző napig sort kell keríteni. Az ellenőrzés időpontjáról az Eladó legalább 3 munkanappal előbb telefonon köteles értesíteni írásbeli megerősítéssel a Vevőt; amennyiben az értesítésre nem kerül sor, az ebből eredő valamennyi kárt az Eladó köteles megtéríteni a Ptk. szabályai szerint. Eladó köteles jelen szerződés keretében telepített eszközöket és jogvita berendezéseket az elérhető legfrissebb verziójú jogtiszta szoftververzióval szállítani, amely a Vevő által jelenleg használt rendszerekkel maradéktalanul képes együttműködni, és rendelkezik a Magyarországra érvényes licensszel. Az Eladó által átadott teljes dokumentáció, amely az alábbi fő elemekből áll: tervek, szoftverek, műszaki leírások, karbantartási utasítások,(a továbbiakban: dokumentáció) a Vevő tulajdonába kerül. A dokumentáció fölött a Vevő megszerzi –a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. tv. szerinti alábbi felhasználási jogokat erre vonatkozó külön szerződés kötése nélkül: - Tervek, dokumentáció vonatkozásában a többszörözés, átdolgozás, továbbhasznosítás jogát is, de e jog nem jelent kizárólagosságot. - Szoftverek vonatkozásában az alkalmazás jogát azzal, hogy a Vevő és jogutódja valamennyi szervezete alkalmazhatja a szoftvert és arról biztonsági másolatot készíthet, Vevő a szoftver felhasználási jogát harmadik személynek korlátozás nélkül átadhatja továbbá Eladónak kötelezettséget kell vállalnia arra, hogy súlyos szerződésszegés miatti azonnali hatályú, Vevő által foganatosított felmondás és Eladó jogutód nélküli megszűnése esetén elismerik a területileg illetékes bíróság illetékességétszállított szoftver teljes fejlesztői dokumentációját és forráskódját átadja Vevő részére. Eladó hozzájárul ahhoz, hogy a jelen szerződés alapján telepített eszközökkel létrehozott adatok Vevő kizárólagos tulajdonát képezik, azzal Vevő – minden külön díjazás és rendelkezés nélkül - szabadon rendelkezhet, azokat szabadon felhasználhatja, többszörözheti, bármely módon csoportosíthatja, rendszerezheti, feldolgozhatja,bármely harmadik személynek továbbadhatja, továbbá minden olyan, jelen pontban fel nem sorolt joggal rendelkezik, amelyet az adatok tulajdonosai általában élveznek. Az Eladó által a Vevőnek átadott programok (szoftverek, alkalmazások) felhasználására vonatkozóan a végfelhasználói licence- szerződésben foglaltak irányadók, amelyek nem tartalmazhatnak jelen szerződéssel ellentétes kikötést. Ellentétes kikötés esetén a Vevőt ebből eredően érő károk tekintetében Eladó a Ptk. szabályai szerinti kárfelelősséggel tartozik Vevő felé.

Appears in 1 contract

Samples: Adásvételi Szerződés

Együttműködés és kapcsolattartás. 7.19.1. Felek az e-mailt emailt hivatalos írásos formának fogadják el egymás közötti kommunikációjukban. Az értesítés hivatalos módja az e-mail. A Szolgáltató minden közleményét, értesítését e-mailben emailben küldi az Előfizetőnek. 7.29.2. Az Előfizető és a Szolgáltató köteles együttműködni, ennek során az Előfizetői Szerződés teljesülésével kapcsolatos minden lényeges körülményről kötelesek a másik Felet haladéktalanul írásban tájékoztatni. Sürgős esetben Egyes esetekben a telefonon közölt üzeneteket kötelező írásban (visszaigazolt e-mail email útján vagy ajánlott levélben) megerősíteni. 7.39.3. Előfizető a Megrendelőlapon megadja a kapcsolattartó személy vagy személyek adatait és döntési jogosultságaikat. 7.4. Az Előfizető a Szolgáltatás megrendelése és igénybevétele során köteles valós adatokat megadni. Az Előfizető felelős a kapcsolattartói és számlázási adatai naprakészen tartásáért, amennyiben változás áll be valamely adatban, köteles 15 haladéktalanul, de legkésőbb 8 napon belül az erre rendelkezésre álló online Online felületen frissíteni vagy e-mailben elküldeni a megváltozott adatokat. A Szolgáltató jogosult a megadott adatokat ellenőrizni, valamint belátása szerint további azonosító adatokat, illetve dokumentumokat bekérni az Előfizetőtől. Ilyen irányú felhívás Előfizető általi elmulasztása esetén a Szolgáltató jogosult a Szolgáltatást felfüggeszteni, korlátozni, vagy a Szolgáltatás elindítását megtagadni. A nem naprakész, valamint a valótlan adatok megadásából eredő valamennyi kárért kizárólag az Előfizető felelős. 7.59.4. Az Előfizető az erre a célra rendelt online szolgáltatási felületen – vagy e-mailben - jogosult a Megrendelőlapon megadott értesítési címeket megváltoztatni. A Szolgáltató az Előfizető 8 nappal előre történő írásbeli értesítése mellett jogosult a Megrendelőlapon megadott értesítési címeket megváltoztatni. Az Előfizető köteles a kapcsolattartásra köteles olyan magán e-mail címet megadni, amelyet nem a Szolgáltatás keretében osztanak ki számra és a Szolgáltatás esetleges korlátozása, vagy megszűnése esetén is elérhető.email címet 7.69.5. A Szolgáltató az Előfizetőt a kapcsolattartás során megadott e-mail cím alapján azonosítja, így Xxxxxxxxx az Előfizető a kapcsolattartás során köteles a kapcsolattartás céljára megadott e-mail email címének segítségével felvenni a Szolgáltatóval a kapcsolatot. 7.79.6. Azokban az esetekben, ahol a az Előfizetői Szerződés e-mailben történő közlést tesz lehetővé az e- mail-email üzenet kézbesítettnek minősül a kézbesítési visszaigazolás megérkezésekor, de legkésőbb az elküldést követő 2. munkanapon, kivéve, ha az üzenet kézbesítésének meghiúsulását hibaüzenet jelezte vissza a küldő Fél felé. 7.89.7. Sürgős intézkedés szükségessége esetén a Szolgáltató megkísérli felvenni a kapcsolatot Előfizetővel az Előfizető által megadott elérhetőségeken. Ha az Előfizető nem elérhető, úgy a Szolgáltató – az Előfizető érdekeit is figyelembe véve – saját belátása szerint jár el, ennek keretében megteheti a szükségessé váló intézkedéseket. Ilyen esetben ezen intézkedésekre tekintettel a Szolgáltató anyagi felelősséggel nem tartozik. A Szolgáltató egyéb esetekben kizárólag az Előfizető felhatalmazása esetén módosít vagy töröl az Előfizető által feltöltött adatot, ide nem értve a szerződés teljesítéséhez szükséges személyes adatokban vagy elérhetőségekben bekövetkező igazolt változások átvezetését, amennyiben a módosult adatokról az Előfizető tájékoztatta. 7.99.8. A Szolgáltató jogosult - Előfizető külön hozzájárulása nélkül is - alvállalkozót vagy más közreműködőt igénybe venni a Szolgáltatás nyújtásában, Xxxxxxxxx külön hozzájárulása nélkül is. 7.109.9. Az Előfizető a Szolgáltatást Szolgáltatásokat harmadik személyekre személy(ek)re át nem ruházhatja a Szolgáltató előzetes írásbeli engedélye nélkül. E kötelezettség megszegése Előfizető Xxxxxxxxx súlyos szerződésszegésének minősülminősül és arra hivatkozva Szolgáltató jogosult az Előfizetői Szerződést azonnali hatállyal felmondani. 7.119.10. Előfizető tudomásul veszi, hogy Szolgáltató egyes esetekben (pl. telefonos támogatáskérés esetén) az eljáró személy személyes adatait igényelheti és ellenőrizheti, és az igényelt (támogatási stb.) szolgáltatás nyújtását a sikeres azonosítástól teheti függővé. 7.129.11. A Szolgáltató jogosult az eszközei és hálózata biztonsága érdekében rendszereit felügyelni, indokolt esetben saját hálózata, az Előfizető és mások hálózata védelme érdekében rendkívüli és azonnali intézkedéseket foganatosíthat; ilyen esetben Előfizető az ezzel járó esetleges Szolgáltatáskorlátozás vagy egyéb kár esetén Szolgáltatóval szemben kárigényt nem érvényesíthet. 7.139.12. A Szolgáltató együttműködik az eljáró hatóságokkal, bíróságokkal bármilyen jogsértés felderítése érdekében; ennek keretében a Szolgáltató eleget tesz különösen az ilyen hatóságok vagy bíróságok esetleges adatszolgáltatási felhívásának. Ilyen esetben Előfizető kárigényt nem érvényesíthetérvényesíthet a Szolgáltatóval szemben. 7.149.13. Fent nem szabályozott kérdésekben Felek Az Előfizető a Ptk. vonatkozó paragrafusainak hatályát elfogadják és jogvita esetén elismerik Szolgáltatásokban bekövetkező esetleges hibák kijavítása érdekében köteles a területileg illetékes bíróság illetékességétSzolgáltató vagy teljesítési segédje részére segítséget nyújtani, amennyiben erre a Szolgáltatás helyreállításához, javításához vagy ellenőrzéséhez szükség van.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions for Hosting Services, Domain Services, and Other Services

Együttműködés és kapcsolattartás. 7.1. Felek az e-mailt hivatalos írásos formának fogadják el egymás közötti kommunikációjukbanA Szerződő felek a szerződés teljesítése során kötelesek együttműködni. Az értesítés hivatalos módja az e-mail. A Szolgáltató Ennek során a felek minden közleményétolyan akadályról vagy körülményről, értesítését e-mailben küldi az Előfizetőnekamely a szerződés teljesítése szempontjából lényeges, kötelesek egymást szóban vagy írásban haladéktalanul értesíteni. 7.2. Előfizető A felek az adataikban bekövetkező mindennemű változást, különösen cím, bankszámlaszám és Szolgáltató köteles együttműködniadószám változást a másik féllel a változást követő 3 napon belül írásban kötelesek közölni. Ezen bejelentési kötelezettség elmulasztásából, ennek során Szerződés teljesülésével kapcsolatos vagy késedelmes teljesítéséből fakadó minden lényeges körülményről másik Felet haladéktalanul írásban tájékoztatni. Sürgős esetben telefonon közölt üzeneteket kötelező írásban (visszaigazolt e-mail útján vagy ajánlott levélben) megerősítenikárért a mulasztó felet terheli a felelősség. 7.3. Előfizető A Szerződő felek a Megrendelőlapon megadja jelen szerződésben foglalt valamennyi hivatalos értesítést vagy más közlést írásban kötelesek megküldeni a kapcsolattartó személy másik fél részére, amely akkor tekintendő kézbesítettnek, ha azt személyesen adják át a címzettnek vagy személyek adatait postán ajánlott küldeményként küldték meg a címzettnek, és döntési jogosultságaikata címzett az átvételt igazolta, illetve ha telefaxon került elküldésre az átvétel megtörténtének visszaigazolásával. 7.4. Előfizető A szerződés teljesítését érintő és azzal összefüggésben megtett mindennemű nyilatkozat, értesítés, levél vagy jóváhagyás csak írásban érvényes és csak akkor fejti ki joghatását, ha a Szolgáltatás megrendelése és igénybevétele során köteles valós adatokat megadni. Előfizető felelős a kapcsolattartói adatai naprakészen tartásáért, amennyiben változás áll be valamely adatban, köteles 15 napon belül az erre rendelkezésre álló online felületen frissíteni a megváltozott adatokat. Szolgáltató jogosult a megadott adatokat ellenőrizni, valamint belátása szerint további azonosító adatokat, illetve dokumentumokat bekérni Előfizetőtől. Ilyen irányú felhívás Előfizető általi elmulasztása esetén Szolgáltató jogosult a Szolgáltatást felfüggeszteni, korlátozni, vagy a Szolgáltatás elindítását megtagadniFelek azt egymás részére igazoltan kézbesítik. 7.5. Előfizető A szerződés teljesítése folyamán minden értesítést az erre alábbiak szerint kell közöltnek tekintetni: - kézben és átvételi elismervény ellenében történő átadás esetén az átadás időpontjában; - ajánlott, tértivevényes küldeményként, illetve futárszolgálat útján történő kézbesítés esetén a célra rendelt online szolgáltatási felületen jogosult kézbesítés időpontjában; - telefaxon történő továbbítás esetén a Megrendelőlapon megadott értesítési címeket megváltoztatnitechnikai sajátosságok miatt az értesítés küldőjének kötelessége az értesítés olvasható megérkezéséről telefonon érdeklődni, kivéve, ha a címzett az általános gyakorlat szerint megerősítő faxot küldött. Szolgáltató A telefax berendezés által megjelölt sikeres elküldés időpontja azonban eredményes értesítésként vehető figyelembe; - elektronikus úton történő közlés esetén az Előfizető 8 nappal előre történő írásbeli értesítése mellett jogosult a Megrendelőlapon megadott értesítési címeket megváltoztatni. Előfizető a kapcsolattartásra köteles olyan magán e-mail címet megadnitértivevényében (olvasási visszaigazolásban) jelzett időpontban, amelyet nem ennek hiányában a Szolgáltatás keretében osztanak ki számra és feladást követő munkanapon, kivéve a Szolgáltatás esetleges korlátozása, vagy megszűnése esetén is elérhető„Házon kívül” visszaigazolás esetében. 7.6. Szolgáltató Vevő biztosítja, hogy az Előfizetőt Eladó, illetőleg munkatársai a kapcsolattartás során megadott e-mail cím alapján azonosítjaVevő munkaidejében a Vevő területére folyamatosan beléphessenek, így Xxxxxxxxx és az adott esetben szükséges engedélyek beszerzésre kerüljenek annak érdekében, hogy a kapcsolattartás során köteles feladataikat és munkáikat a kapcsolattartás céljára megadott e-mail címének segítségével felvenni Szolgáltatóval szerződés rendelkezéseinek megfelelően teljesítsék. Eladó indokolt kérésére a kapcsolatotVevő, amennyiben valamely korlátozó körülmény nem áll fenn, amely kérdésben Vevő dönt, munkaidőn kívül is biztosítja a területre történő belépést. 7.7. Azokban Vevő jogosult Eladó indokolatlan zavarása nélkül a kivitelezés időszakában helyszíni szakmai, műszaki és biztonsági ellenőrzést tenni, különösen, de nem kizárólagosan, az esetekbenüzembe helyezést megelőzően mérések és ellenőrző vizsgálatok végzésére érdekében. A Vevőt a biztonsági ellenőrzések vonatkozásában a MÁV Zrt. Biztonsági Főigazgatósága ellenőrzi, ahol a Szerződés e-mailben amely szervezet ellenőrzése kiterjedhet az irat és adatszolgáltatás kérésre, helyszíni ellenőrzésre és nyilatkozat tételre történő közlést tesz lehetővé az e- mail-üzenet kézbesítettnek minősül az elküldést követő 2. munkanaponfelhívásra, kivévejegyzőkönyv felvételére is, ha az üzenet kézbesítésének meghiúsulását hibaüzenet jelezte vissza a küldő Fél feléamelyet Xxxxx, beleértve alvállalkozóit is, elfogad. 7.8. Sürgős intézkedés szükségessége esetén Szolgáltató megkísérli felvenni Eladó az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet (személy) kapacitására támaszkodva felelt meg, az erőforrásokat biztosító más szervezet (személy), az általa biztosított erőforrások, az erőforrások felhasználásának módja vagy az erőforrások biztosítása érdekében alvállalkozóként bevont szervezet(ek) (személyek) a kapcsolatot Előfizetővel az Előfizető által megadott elérhetőségeken. Ha az Előfizető nem elérhető, úgy Szolgáltató – az Előfizető érdekeit is figyelembe véve – saját belátása szerint jár el, ennek keretében megteheti a szükségessé váló intézkedéseket. Ilyen esetben ezen intézkedésekre tekintettel Szolgáltató anyagi felelősséggel nem tartozik. Szolgáltató egyéb esetekben kizárólag Előfizető felhatalmazása esetén módosít vagy töröl Előfizető által feltöltött adatotkövetkezők: (Eladó ajánlata alapján töltendő ki.) 7.9. Szolgáltató jogosult alvállalkozót vagy más közreműködőt Eladó a szerződés teljesítéséhez az alkalmasságának igazolásában részt vett szervezetet a Kbt. 65. § (7) bekezdése szerint az eljárásban bemutatott kötelezettségvállalásnak megfelelően, valamint a Kbt. 65. § (9) bekezdésében foglalt esetekben és módon köteles igénybe venni venni, valamint köteles a Szolgáltatás nyújtásában, Xxxxxxxxx külön hozzájárulása nélkül isteljesítésbe bevonni az alkalmasság igazolásához bemutatott szakembereket. 7.10. Előfizető Eladó kijelenti, hogy a Szolgáltatást harmadik személyekre át nem ruházhatja Szolgáltató előzetes írásbeli engedélye nélkülKbt. E kötelezettség megszegése Előfizető súlyos szerződésszegésének minősül65.§ (8) bekezdés vonatkozásában az ajánlatban becsatolt nyilatkozatnak megfelelően a kapacitást nyújtó szervezet (személy) tudomásul veszi, hogy a Kbt. 65.§ (8) bekezdése értelmében a törvény erejénél fogva a Ptk. 6:419. §-ában foglaltak szerinti kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért. 7.11. Előfizető tudomásul vesziEladó jogosult a szerződés teljesítése során alvállalkozót igénybe venni, amennyiben azt ajánlatában jelezte. Eladó alvállalkozót a Kbt. 135. § szerint jogosult igénybe venni. Eladó a szerződés megkötésének időpontjában, majd – a később bevont alvállalkozók tekintetében – a szerződés teljesítésének időtartama alatt köteles előzetesen a Vevőnek valamennyi olyan alvállalkozót bejelenteni, amely részt vesz a szerződés teljesítésében és – ha a megelőző közbeszerzési eljárásban az adott alvállalkozót még nem nevezte meg – a bejelentéssel együtt nyilatkozni vagy az érintett alvállalkozó nyilatkozatát benyújtani arról is, hogy Szolgáltató egyes esetekben (pl. telefonos támogatáskérés esetén) az eljáró személy személyes adatait igényelheti és ellenőrizheti, és az igényelt (támogatási stb.) szolgáltatás nyújtását általa igénybe venni kívánt alvállalkozó nem áll a sikeres azonosítástól teheti függővémegelőző közbeszerzési eljárásban előírt kizáró okok hatálya alatt. 7.12. Szolgáltató jogosult Vevő az eszközei alvállalkozóval, illetve alvállalkozókkal nem áll szerződéses kapcsolatban, munkájukért az Eladó úgy felel, mint sajátjáért. Ezzel összefüggésben az Eladó köteles alvállalkozóját/alvállalkozóit tájékoztatni, hogy a közöttük fennálló szerződés közbeszerzés közvetlen megavalósításához kapcsolódik., továbbá arról is, hogy a szerződés és hálózata biztonsága érdekében rendszereit felügyelniennek teljesítése az Art. 36/A. §-a alá tartozik. Amennyiben a fenti kötelezettségét elmulasztja, indokolt esetben saját hálózataannak valamennyi következményét az Eladónak kell viselnie. Jelen pont tekintetében a felek alvállalkozó alatt nemcsak a Kbt. 3. § 2. pontja szerinti, az Előfizető és mások hálózata védelme érdekében rendkívüli és azonnali intézkedéseket foganatosíthat; ilyen esetben Előfizető az ezzel járó esetleges Szolgáltatáskorlátozás vagy egyéb kár esetén Szolgáltatóval szemben kárigényt nem érvényesíthethanem a Ptk. szerinti közreműködőt is értik. 7.13. Szolgáltató együttműködik Vevő a Munkaterületet külön jegyzőkönyvben, valamint az eljáró hatóságokkal, bíróságokkal bármilyen jogsértés felderítése érdekében; ennek keretében Szolgáltató eleget tesz különösen az ilyen hatóságok vagy bíróságok esetleges adatszolgáltatási felhívásának. Ilyen esetben Előfizető kárigényt nem érvényesíthetÉpítési naplóban történő bejegyzéssel adja át. 7.14. Fent Eladó köteles az általa elvégzett kivitelezési (üzembe helyezési és telepítési) munkákat az építési naplóban dokumentálni. Eladó köteles a Vevőt haladéktalanul (adott helyzetben elvárható időn belül, de legkésőbb 3 napon belül) értesíteni az esetlegesen felmerülő akadályról. Az akadály tényét és indokát az Építési naplóban, a felelős műszaki vezető aláírásával igazoltan rögzíteni kell, mely fennállásának tényét, valószerűségét a bejegyzés alapján műszaki ellenőr illetve Vevő döntéshozatalra jogosult képviselője vizsgálni köteles. 7.15. Ha a szerződés teljesítése során bármikor az Eladó vagy alvállalkozója olyan feltételekkel találkozik, melyek akadályozzák a határidő szerinti teljesítést, akkor a Vevőt azonnal írásban értesíteni kell a késedelem tényéről és annak várható időtartamáról. Az értesítés elmaradása vagy késedelmes közlés esetén annak minden következményét az Eladó viseli. 7.16. Az átadott Munkaterületen a kivitelezési (üzembe helyezési és telepítési) munkálatok időtartama alatt a kárveszélyt az Eladó viseli. 7.17. A beépített anyagok, eszközök, alkatrészek, berendezések eltakarására csak a Vevő jóváhagyásával, illetve az erre vonatkozó ellenőrzési kötelezettség elmulasztása esetén kerülhet sor. Az ellenőrzésre legkésőbb az eltakarást megelőző napig sort kell keríteni. Az ellenőrzés időpontjáról az Eladó legalább 3 munkanappal előbb telefonon köteles értesíteni írásbeli megerősítéssel a Vevőt; amennyiben az értesítésre nem szabályozott kérdésekben Felek kerül sor, az ebből eredő valamennyi kárt az Eladó köteles megtéríteni a Ptk. vonatkozó paragrafusainak hatályát elfogadják és jogvita esetén elismerik a területileg illetékes bíróság illetékességétszabályai szerint.

Appears in 1 contract

Samples: Adásvételi Szerződés

Együttműködés és kapcsolattartás. 7.18.1. Felek az e-mailt emailt hivatalos írásos formának fogadják el egymás közötti kommunikációjukban. Az értesítés hivatalos módja az e-mailemail. A Szolgáltató minden közleményét, értesítését e-mailben küldi az Előfizetőnek. 7.28.2. Előfizető és Szolgáltató köteles együttműködni, ennek során Szerződés teljesülésével kapcsolatos minden lényeges körülményről kötelesek a másik Felet haladéktalanul írásban tájékoztatni. Sürgős esetben telefonon közölt üzeneteket kötelező írásban (visszaigazolt e-mail email útján vagy ajánlott levélben) megerősíteni. 7.38.3. Előfizető a Megrendelőlapon megadja a kapcsolattartó személy vagy személyek adatait és döntési jogosultságaikatadja meg az adatait. 7.48.4. Előfizető a Szolgáltatás megrendelése és igénybevétele során köteles valós adatokat megadni. Előfizető felelős a kapcsolattartói adatai naprakészen tartásáért, amennyiben változás áll be valamely adatban, köteles 15 7 napon belül az erre rendelkezésre álló online felületen frissíteni a megváltozott adatokat. Szolgáltató jogosult a megadott adatokat ellenőrizni, valamint belátása szerint további azonosító adatokat, illetve dokumentumokat bekérni Előfizetőtől. Ilyen irányú felhívás Előfizető általi elmulasztása esetén Szolgáltató jogosult a Szolgáltatást felfüggeszteni, korlátozni, vagy a Szolgáltatás elindítását megtagadni. 7.58.5. Előfizető az erre a célra rendelt online szolgáltatási felületen jogosult a Megrendelőlapon megadott értesítési címeket megváltoztatni. A Szolgáltató az Előfizető 8 nappal előre történő írásbeli értesítése mellett jogosult a Megrendelőlapon megadott értesítési címeket megváltoztatni. Előfizető köteles a kapcsolattartásra köteles olyan magán e-mail email címet megadni, amelyet nem a Szolgáltatás keretében osztanak ki számra és a Szolgáltatás esetleges korlátozása, vagy megszűnése esetén is elérhető. 7.68.6. Szolgáltató az Előfizetőt a kapcsolattartás során megadott e-mail email cím alapján azonosítja, így Xxxxxxxxx a kapcsolattartás során köteles a kapcsolattartás céljára megadott e-mail email címének segítségével felvenni Szolgáltatóval a kapcsolatot. 7.78.7. Azokban az esetekben, ahol a Szerződés e-mailben történő közlést tesz lehetővé az e- mailemail-üzenet kézbesítettnek minősül az elküldést követő 2. munkanapon, kivéve, ha az üzenet kézbesítésének meghiúsulását hibaüzenet jelezte vissza a küldő Fél fél felé. 7.88.8. Sürgős intézkedés szükségessége esetén Szolgáltató megkísérli felvenni a kapcsolatot Előfizetővel az Előfizető által megadott elérhetőségeken. Ha az Előfizető nem elérhető, úgy Szolgáltató – az Előfizető érdekeit is figyelembe véve – saját belátása szerint jár el, ennek keretében megteheti a szükségessé váló intézkedéseket. Ilyen esetben ezen intézkedésekre tekintettel Szolgáltató anyagi felelősséggel nem tartozik. Szolgáltató egyéb esetekben kizárólag Előfizető felhatalmazása esetén módosít vagy töröl Előfizető által feltöltött adatot. 7.98.9. Szolgáltató jogosult alvállalkozót vagy más közreműködőt igénybe venni a Szolgáltatás nyújtásában, Xxxxxxxxx az Előfizető külön hozzájárulása nélkül is. 7.108.10. Előfizető a Szolgáltatást harmadik személyekre át nem ruházhatja Szolgáltató előzetes írásbeli engedélye nélkül. E kötelezettség megszegése Előfizető súlyos szerződésszegésének minősül. 7.118.11. Előfizető tudomásul veszi, hogy Szolgáltató egyes esetekben (pl. telefonos támogatáskérés esetén) az eljáró személy személyes adatait igényelheti és ellenőrizheti, és az igényelt (támogatási stb.) szolgáltatás nyújtását a sikeres azonosítástól teheti függővé. 7.128.12. Szolgáltató jogosult az eszközei és hálózata biztonsága érdekében rendszereit felügyelni, indokolt esetben saját hálózata, az Előfizető és mások hálózata védelme érdekében rendkívüli és azonnali intézkedéseket foganatosíthat; ilyen esetben Előfizető az ezzel járó esetleges Szolgáltatáskorlátozás vagy egyéb kár esetén Szolgáltatóval szemben kárigényt nem érvényesíthet. 7.138.13. Szolgáltató együttműködik az eljáró hatóságokkal, bíróságokkal bármilyen jogsértés felderítése érdekében; , ennek keretében Szolgáltató eleget tesz különösen az ilyen hatóságok vagy bíróságok esetleges adatszolgáltatási felhívásának. Ilyen esetben Előfizető kárigényt nem érvényesíthet. 7.148.14. Fent nem szabályozott kérdésekben Felek a Ptk. vonatkozó paragrafusainak hatályát elfogadják és jogvita esetén elismerik a területileg illetékes bíróság illetékességét.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Együttműködés és kapcsolattartás. 7.1. Felek az e-mailt hivatalos írásos formának fogadják el egymás közötti kommunikációjukban. Az értesítés hivatalos módja az e-mail. A Szolgáltató minden közleményét, értesítését e-mailben küldi az Előfizetőnek. 7.2. Előfizető és a Szolgáltató köteles együttműködni, ennek során Szerződés teljesülésével kapcsolatos minden lényeges körülményről másik Felet haladéktalanul írásban tájékoztatni. Sürgős esetben telefonon közölt üzeneteket kötelező írásban (visszaigazolt e-mail email útján vagy ajánlott levélben) megerősíteni. 7.37.2. Előfizető a Megrendelőlapon megadja a kapcsolattartó személy vagy személyek adatait és döntési jogosultságaikat. 7.47.3. Előfizető a Szolgáltatás megrendelése és igénybevétele során köteles valós adatokat megadni. Előfizető felelős a kapcsolattartói adatai naprakészen tartásáért, amennyiben változás áll be valamely adatban, köteles 15 napon belül az erre rendelkezésre álló online felületen frissíteni a megváltozott adatokat. Szolgáltató jogosult a megadott adatokat ellenőrizni, valamint belátása szerint további azonosító adatokat, illetve dokumentumokat bekérni Előfizetőtől. Ilyen irányú felhívás Előfizető általi elmulasztása esetén Szolgáltató jogosult a Szolgáltatást felfüggeszteni, felfüggeszteni vagy korlátozni, vagy a Szolgáltatás elindítását megtagadni. 7.57.4. Előfizető az erre a célra rendelt online szolgáltatási felületen jogosult a Megrendelőlapon megadott értesítési címeket megváltoztatni. Szolgáltató az Előfizető 8 nappal előre történő írásbeli értesítése mellett jogosult a Megrendelőlapon megadott értesítési címeket megváltoztatni. Előfizető a kapcsolattartásra köteles olyan magán e-mail címet megadni, amelyet nem a Szolgáltatás keretében osztanak ki számra és a Szolgáltatás esetleges korlátozása, vagy megszűnése esetén is elérhető. 7.6. Szolgáltató az Előfizetőt a kapcsolattartás során megadott e-mail cím alapján azonosítja, így Xxxxxxxxx a kapcsolattartás során köteles a kapcsolattartás céljára megadott e-mail címének segítségével felvenni Szolgáltatóval a kapcsolatot. 7.77.5. Azokban az esetekben, ahol a Szerződés e-mailben emailben történő közlést tesz lehetővé az e- mailvagy ír elő, a másik Fél köteles visszaigazolni a Xxx által megküldött email-üzenetek kézhezvételét. Az email-üzenet azonban a másik Fél visszaigazolása hiányában is kézbesítettnek minősül az elküldést követő 2. munkanapon, kivéve, ha az üzenet kézbesítésének meghiúsulását hibaüzenet jelezte vissza a küldő Fél felé. 7.87.6. Sürgős intézkedés szükségessége esetén Szolgáltató megkísérli felvenni a kapcsolatot Előfizetővel az Előfizető által megadott elérhetőségeken. Ha az Előfizető nem elérhető, úgy Szolgáltató – az Előfizető érdekeit is figyelembe véve – saját belátása szerint jár el, ennek keretében megteheti a szükségessé váló intézkedéseket. Ilyen esetben ezen intézkedésekre tekintettel Szolgáltató anyagi felelősséggel nem tartozik. Szolgáltató egyéb esetekben kizárólag Előfizető felhatalmazása esetén módosít vagy töröl Előfizető által feltöltött adatot. 7.97.7. Szolgáltató jogosult alvállalkozót vagy más közreműködőt igénybe venni a Szolgáltatás nyújtásában, Xxxxxxxxx külön hozzájárulása nélkül is. 7.107.8. Előfizető a Szolgáltatást harmadik személyekre át nem ruházhatja Szolgáltató előzetes írásbeli engedélye nélkül. E kötelezettség megszegése Előfizető súlyos szerződésszegésének minősül. 7.11. Előfizető tudomásul veszi, hogy Szolgáltató egyes esetekben (pl. telefonos támogatáskérés esetén) az eljáró személy személyes adatait igényelheti és ellenőrizheti, és az igényelt (támogatási stb.) szolgáltatás nyújtását a sikeres azonosítástól teheti függővé. 7.127.9. A Szolgáltató jogosult az eszközei és hálózata biztonsága érdekében rendszereit felügyelni, indokolt esetben saját hálózata, az Előfizető és mások hálózata védelme érdekében rendkívüli és azonnali intézkedéseket foganatosíthat; ilyen esetben Előfizető az ezzel járó esetleges Szolgáltatáskorlátozás vagy egyéb kár esetén Szolgáltatóval szemben kárigényt nem érvényesíthet. 7.137.10. Szolgáltató együttműködik az eljáró hatóságokkal, bíróságokkal bármilyen jogsértés felderítése érdekében; ennek keretében Szolgáltató eleget tesz különösen az ilyen hatóságok vagy bíróságok esetleges adatszolgáltatási felhívásának. Ilyen esetben Előfizető kárigényt nem érvényesíthet. 7.14. Fent nem szabályozott kérdésekben Felek a Ptk. vonatkozó paragrafusainak hatályát elfogadják és jogvita esetén elismerik a területileg illetékes bíróság illetékességét.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek Cloud Szolgáltatásra

Együttműködés és kapcsolattartás. 7.1. Felek az e-mailt hivatalos írásos formának fogadják el egymás közötti kommunikációjukban. Az értesítés hivatalos módja az e-mail. A Szolgáltató minden közleményét, értesítését e-mailben küldi az Előfizetőnek. 7.2. Előfizető és a Szolgáltató köteles együttműködni, ennek során Szerződés szerződés teljesülésével kapcsolatos minden lényeges körülményről másik Felet haladéktalanul írásban tájékoztatni. Sürgős esetben telefonon közölt üzeneteket kötelező írásban (visszaigazolt e-mail email útján vagy ajánlott levélben) megerősíteni. 7.37.2. Előfizető a Megrendelőlapon e-mailben megadja a kapcsolattartó személy vagy személyek adatait és döntési jogosultságaikat. 7.47.3. Előfizető a Szolgáltatás szolgáltatás megrendelése és igénybevétele során köteles valós adatokat megadni. Előfizető felelős a kapcsolattartói adatai naprakészen tartásáért, amennyiben változás áll be valamely adatban, köteles 15 napon belül az erre rendelkezésre álló online felületen frissíteni a megváltozott adatokat. Szolgáltató jogosult a megadott adatokat ellenőrizni, valamint belátása szerint további azonosító adatokat, illetve dokumentumokat bekérni Előfizetőtől. Ilyen irányú felhívás Előfizető általi elmulasztása esetén Szolgáltató jogosult a Szolgáltatást felfüggeszteni, szolgáltatást felfüggeszteni vagy korlátozni, vagy a Szolgáltatás elindítását megtagadni. 7.57.4. Előfizető az erre a célra rendelt online szolgáltatási felületen jogosult a Megrendelőlapon megadott értesítési címeket megváltoztatni. Szolgáltató az Előfizető 8 nappal előre történő írásbeli értesítése mellett jogosult a Megrendelőlapon megadott értesítési címeket megváltoztatni. Előfizető a kapcsolattartásra köteles olyan magán e-mail címet megadni, amelyet nem a Szolgáltatás keretében osztanak ki számra és a Szolgáltatás esetleges korlátozása, vagy megszűnése esetén is elérhető. 7.6. Szolgáltató az Előfizetőt a kapcsolattartás során megadott e-mail cím alapján azonosítja, így Xxxxxxxxx a kapcsolattartás során köteles a kapcsolattartás céljára megadott e-mail címének segítségével felvenni Szolgáltatóval a kapcsolatot. 7.77.5. Azokban az esetekben, ahol a Szerződés szerződés e-mailben történő közlést tesz lehetővé az e- mailvagy ír elő, a másik Fél köteles visszaigazolni a Xxx által megküldött email-üzenetek kézhezvételét. Az email-üzenet azonban a másik Fél visszaigazolása hiányában is kézbesítettnek minősül az elküldést követő 2. munkanapon, kivéve, ha az üzenet kézbesítésének meghiúsulását hibaüzenet jelezte vissza a küldő Fél felé. 7.87.6. Sürgős intézkedés szükségessége esetén Szolgáltató megkísérli felvenni a kapcsolatot Előfizetővel az Előfizető által megadott elérhetőségeken. Ha az Előfizető nem elérhető, úgy Szolgáltató – az Előfizető érdekeit is figyelembe véve – saját belátása szerint jár el, ennek keretében megteheti a szükségessé váló intézkedéseket. Ilyen esetben ezen intézkedésekre tekintettel Szolgáltató anyagi felelősséggel nem tartozik. Szolgáltató egyéb esetekben kizárólag Előfizető felhatalmazása esetén módosít vagy töröl Előfizető által feltöltött adatot. 7.97.7. Szolgáltató jogosult alvállalkozót vagy más közreműködőt igénybe venni a Szolgáltatás nyújtásában, Xxxxxxxxx külön hozzájárulása nélkül is. 7.107.8. Előfizető a Szolgáltatást harmadik személyekre át nem ruházhatja Szolgáltató előzetes írásbeli engedélye nélkül. E kötelezettség megszegése Előfizető súlyos szerződésszegésének minősül. 7.117.9. Előfizető tudomásul veszi, hogy Szolgáltató egyes esetekben (pl. telefonos támogatáskérés esetén) az eljáró személy személyes adatait igényelheti és ellenőrizheti, és az igényelt (támogatási stb.) szolgáltatás nyújtását a sikeres azonosítástól teheti függővé. 7.127.10. A Szolgáltató jogosult az eszközei és hálózata biztonsága érdekében rendszereit felügyelni, indokolt esetben saját hálózata, az Előfizető és mások hálózata védelme érdekében rendkívüli és azonnali intézkedéseket foganatosíthat; ilyen esetben Előfizető az ezzel járó esetleges Szolgáltatáskorlátozás vagy egyéb kár esetén Szolgáltatóval szemben kárigényt nem érvényesíthet. 7.137.11. Szolgáltató együttműködik az eljáró hatóságokkal, bíróságokkal bármilyen jogsértés felderítése érdekében; ennek keretében Szolgáltató eleget tesz különösen az ilyen hatóságok vagy bíróságok esetleges adatszolgáltatási felhívásának. Ilyen esetben Előfizető kárigényt Kivételt képez a VPN szolgáltatással kapcsolatos vizsgálódás, mert a VPN szolgáltatás használatáról nem érvényesíthetkészül semmilyen ún. log. 7.14. Fent nem szabályozott kérdésekben Felek a Ptk. vonatkozó paragrafusainak hatályát elfogadják és jogvita esetén elismerik a területileg illetékes bíróság illetékességét.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions for Dedicated Server, Vps, or VPN Services

Együttműködés és kapcsolattartás. 7.1. Felek az e-mailt hivatalos írásos formának fogadják el egymás közötti kommunikációjukban. Az értesítés hivatalos módja az e-mail. A Szolgáltató minden közleményét, értesítését e-mailben küldi az Előfizetőnek. 7.2. Előfizető és Szolgáltató köteles együttműködni, ennek során a Szerződés teljesülésével kapcsolatos minden lényeges körülményről kötelesek a másik Felet haladéktalanul írásban tájékoztatni. Sürgős esetben telefonon közölt üzeneteket kötelező írásban (visszaigazolt e-e- mail útján vagy ajánlott levélben) megerősíteni. 7.3. Előfizető a Megrendelőlapon megadja a Domain-igénylő és kapcsolattartó személy vagy személyek adatait és döntési jogosultságaikat. 7.4. Előfizető a Szolgáltatás megrendelése és igénybevétele során köteles valós adatokat megadni. Előfizető felelős a kapcsolattartói adatai naprakészen tartásáért, amennyiben változás áll be valamely adatban, köteles 15 napon belül az erre rendelkezésre álló online felületen frissíteni a megváltozott adatokat. Szolgáltató jogosult a megadott adatokat ellenőrizni, valamint belátása szerint további azonosító adatokat, illetve dokumentumokat bekérni Előfizetőtől. Ilyen irányú felhívás Előfizető általi elmulasztása esetén Szolgáltató jogosult a Szolgáltatást felfüggeszteni, korlátozni, vagy a Szolgáltatás elindítását megtagadni. 7.5. Előfizető az erre a célra rendelt online szolgáltatási felületen jogosult a Megrendelőlapon megadott értesítési címeket megváltoztatni. Szolgáltató az Előfizető 8 nappal előre történő írásbeli értesítése mellett jogosult a Megrendelőlapon megadott értesítési címeket megváltoztatni. Előfizető köteles a kapcsolattartásra köteles olyan magán e-mail címet megadni, amelyet nem a Szolgáltatás keretében osztanak ki számra és a Szolgáltatás esetleges korlátozása, vagy megszűnése esetén is elérhető. 7.6. Szolgáltató az Előfizetőt a kapcsolattartás során megadott e-mail cím alapján azonosítja, így Xxxxxxxxx a kapcsolattartás során köteles a kapcsolattartás céljára megadott e-mail címének segítségével felvenni Szolgáltatóval a kapcsolatot. 7.7. Azokban az esetekben, ahol a Szerződés e-mailben történő közlést tesz lehetővé az e- mail-üzenet kézbesítettnek minősül az elküldést követő 2. munkanapon, kivéve, ha az üzenet kézbesítésének meghiúsulását hibaüzenet jelezte vissza a küldő Fél felé. 7.8. Sürgős intézkedés szükségessége esetén Szolgáltató megkísérli felvenni a kapcsolatot Előfizetővel az Előfizető által megadott elérhetőségeken. Ha az Előfizető nem elérhető, úgy Szolgáltató – az Előfizető érdekeit is figyelembe véve – saját belátása szerint jár el, ennek keretében megteheti a szükségessé váló intézkedéseket. Ilyen esetben ezen intézkedésekre tekintettel Szolgáltató anyagi felelősséggel nem tartozik. Szolgáltató egyéb esetekben kizárólag Előfizető felhatalmazása esetén módosít vagy töröl Előfizető által feltöltött adatot. 7.9. Szolgáltató jogosult alvállalkozót vagy más közreműködőt igénybe venni a Szolgáltatás nyújtásában, Xxxxxxxxx külön hozzájárulása nélkül is. 7.10. Előfizető a Szolgáltatást harmadik személyekre át nem ruházhatja Szolgáltató előzetes írásbeli engedélye nélkül. E kötelezettség megszegése Előfizető súlyos szerződésszegésének minősül. 7.11. Előfizető tudomásul veszi, hogy Szolgáltató egyes esetekben (pl. telefonos támogatáskérés esetén) az eljáró személy személyes adatait igényelheti és ellenőrizheti, és az igényelt (támogatási stb.) szolgáltatás nyújtását a sikeres azonosítástól teheti függővé. 7.12. Szolgáltató jogosult az eszközei és hálózata biztonsága érdekében rendszereit felügyelni, indokolt esetben saját hálózata, az Előfizető és mások hálózata védelme érdekében rendkívüli és azonnali intézkedéseket foganatosíthat; ilyen esetben Előfizető az ezzel járó esetleges Szolgáltatáskorlátozás vagy egyéb kár esetén Szolgáltatóval szemben kárigényt nem érvényesíthet. 7.13. Szolgáltató együttműködik az eljáró hatóságokkal, bíróságokkal bármilyen jogsértés felderítése érdekében; ennek keretében Szolgáltató eleget tesz különösen az ilyen hatóságok vagy bíróságok esetleges adatszolgáltatási felhívásának. Ilyen esetben Előfizető kárigényt nem érvényesíthet. 7.14. Fent nem szabályozott kérdésekben Felek a Ptk. vonatkozó paragrafusainak hatályát elfogadják és jogvita esetén elismerik a területileg illetékes bíróság illetékességét.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Együttműködés és kapcsolattartás. 7.1. Felek az e-mailt hivatalos írásos formának fogadják el egymás közötti kommunikációjukban. Az értesítés hivatalos módja az e-mail. A Szolgáltató minden közleményét, értesítését e-mailben küldi az Előfizetőneka Megrendelőnek. 7.2. Előfizető A Megrendelő és Szolgáltató köteles együttműködni, ennek során a Szerződés teljesülésével kapcsolatos minden lényeges körülményről kötelesek a másik Felet haladéktalanul írásban tájékoztatni. Sürgős esetben telefonon közölt üzeneteket kötelező írásban (visszaigazolt e-mail útján vagy ajánlott levélben) megerősíteni. 7.3. Előfizető A Megrendelő a Megrendelőlapon megadja a Domain-igénylő és kapcsolattartó személy vagy személyek adatait és döntési jogosultságaikat. 7.4. Előfizető A Megrendelő a Szolgáltatás megrendelése és igénybevétele során köteles valós adatokat megadni. Előfizető A Megrendelő felelős a kapcsolattartói adatai naprakészen tartásáért, amennyiben változás áll be valamely adatban, köteles 15 napon belül az erre rendelkezésre álló online felületen frissíteni a megváltozott adatokat. Szolgáltató jogosult a megadott adatokat ellenőrizni, valamint belátása szerint további azonosító adatokat, illetve dokumentumokat bekérni Előfizetőtőla Megrendelőtől. Ilyen irányú felhívás Előfizető a Megrendelő általi elmulasztása esetén Szolgáltató jogosult a Szolgáltatást felfüggeszteni, korlátozni, vagy a Szolgáltatás elindítását megtagadni. 7.5. Előfizető A Megrendelő az erre a célra rendelt online szolgáltatási felületen jogosult a Megrendelőlapon megadott értesítési címeket megváltoztatni. Szolgáltató az Előfizető a Megrendelő 8 nappal előre történő írásbeli értesítése mellett jogosult a Megrendelőlapon megadott értesítési címeket megváltoztatni. Előfizető A Megrendelő köteles a kapcsolattartásra köteles olyan magán e-mail címet megadni, amelyet nem a Szolgáltatás keretében osztanak ki számra és a Szolgáltatás esetleges korlátozása, vagy megszűnése esetén is elérhető. 7.6. Szolgáltató az Előfizetőt a Megrendelőt a kapcsolattartás során megadott e-mail cím alapján azonosítja, így Xxxxxxxxx a Megrendelő a kapcsolattartás során köteles a kapcsolattartás céljára megadott e-mail címének segítségével felvenni Szolgáltatóval a kapcsolatot. 7.7. Azokban az esetekben, ahol a Szerződés e-mailben történő közlést tesz lehetővé az e- e-mail-üzenet kézbesítettnek minősül az elküldést követő 2. munkanapon, kivéve, ha az üzenet kézbesítésének meghiúsulását hibaüzenet jelezte vissza a küldő Fél felé. 7.8. Sürgős intézkedés szükségessége esetén Szolgáltató megkísérli felvenni a kapcsolatot Előfizetővel az Előfizető a Megrendelővel a Megrendelő által megadott elérhetőségeken. Ha az Előfizető a Megrendelő nem elérhető, úgy Szolgáltató – az Előfizető a Megrendelő érdekeit is figyelembe véve – saját belátása szerint jár el, ennek keretében megteheti a szükségessé váló intézkedéseket. Ilyen esetben ezen intézkedésekre tekintettel Szolgáltató anyagi felelősséggel nem tartozik. Szolgáltató egyéb esetekben kizárólag Előfizető a Megrendelő felhatalmazása esetén módosít vagy töröl Előfizető a Megrendelő által feltöltött adatot. 7.9. Szolgáltató jogosult alvállalkozót vagy más közreműködőt igénybe venni a Szolgáltatás nyújtásában, Xxxxxxxxx a Megrendelő külön hozzájárulása nélkül is. 7.10. Előfizető A Megrendelő a Szolgáltatást harmadik személyekre át nem ruházhatja Szolgáltató előzetes írásbeli engedélye nélkül. E kötelezettség megszegése Előfizető a Megrendelő súlyos szerződésszegésének minősül. 7.11. Előfizető A Megrendelő tudomásul veszi, hogy Szolgáltató egyes esetekben (pl. telefonos támogatáskérés esetén) az eljáró személy személyes adatait igényelheti és ellenőrizheti, és az igényelt (támogatási stb.) szolgáltatás nyújtását a sikeres azonosítástól teheti függővé. 7.12. Szolgáltató jogosult az eszközei és hálózata biztonsága érdekében rendszereit felügyelni, indokolt esetben saját hálózata, az Előfizető a Megrendelő és mások hálózata védelme érdekében rendkívüli és azonnali intézkedéseket foganatosíthat; ilyen esetben Előfizető a Megrendelő az ezzel járó esetleges Szolgáltatáskorlátozás vagy egyéb kár esetén Szolgáltatóval szemben kárigényt nem érvényesíthet. 7.13. Szolgáltató együttműködik az eljáró hatóságokkal, bíróságokkal bármilyen jogsértés felderítése érdekében; ennek keretében Szolgáltató eleget tesz különösen az ilyen hatóságok vagy bíróságok esetleges adatszolgáltatási felhívásának. Ilyen esetben Előfizető a Megrendelő kárigényt nem érvényesíthet. 7.14. Fent nem szabályozott kérdésekben Felek a Ptk. vonatkozó paragrafusainak hatályát elfogadják és jogvita esetén elismerik a területileg illetékes bíróság illetékességét.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Együttműködés és kapcsolattartás. 7.1. 10.1 Felek az e-mailt mailt, valamint a Honlap részét képező hibajegy kezelő rendszert hivatalos írásos formának fogadják el egymás közötti kommunikációjukban. Az értesítés hivatalos módja az e-mail. A Szolgáltató minden közleményét, értesítését e-mailben küldi az Előfizetőneka Felhasználónak. (Ide értve, de nem kizárólagosan a Honlap részét képező hibajegykezelő rendszer által küldött e-maileket is.) 7.2. Előfizető 10.2 Felhasználó és Szolgáltató köteles együttműködni, ennek során Szerződés teljesülésével kapcsolatos minden lényeges körülményről kötelesek a másik Felet haladéktalanul írásban tájékoztatni. Sürgős esetben telefonon közölt üzeneteket kötelező írásban (visszaigazolt e-mail útján vagy ajánlott levélben) megerősíteni. 7.3. Előfizető 10.3 Felhasználó a Megrendelőlapon Megrendelőlapon, vagy a megrendeléskor a megrendelni kívánt szolgáltatásra vonatkozó, a Szolgáltató által rendszeresített megrendelő lapon, a Honlap ügyfélkapu részén található kapcsolattartók kezelésére rendszeresített felületen, vagy külön szerződésben megadja a kapcsolattartó személy vagy személyek adatait és döntési jogosultságaikat. 7.4. Előfizető 10.4 Felhasználó a Szolgáltatás megrendelése és igénybevétele során köteles valós adatokat megadni. Előfizető Felhasználó felelős a kapcsolattartói adatai naprakészen tartásáért, amennyiben változás áll be valamely adatban, köteles 15 napon belül az erre rendelkezésre álló online felületen frissíteni a megváltozott adatokat. Szolgáltató jogosult a megadott adatokat ellenőrizni, valamint belátása szerint további azonosító adatokat, illetve dokumentumokat bekérni ElőfizetőtőlFelhasználótól. Ilyen irányú felhívás Előfizető Felhasználó általi elmulasztása esetén Szolgáltató jogosult a Szolgáltatást felfüggeszteni, korlátozni, vagy a Szolgáltatás elindítását megtagadni. 7.5. Előfizető 10.5 Felhasználó az erre a célra rendelt online szolgáltatási felületen jogosult a Megrendelőlapon megadott értesítési címeket megváltoztatni. Szolgáltató az Előfizető a Felhasználó 8 nappal előre történő írásbeli értesítése mellett jogosult a Megrendelőlapon megadott értesítési címeket megváltoztatni. Előfizető Felhasználó köteles a kapcsolattartásra köteles olyan magán e-e- mail címet megadni, amelyet nem a Szolgáltatás keretében osztanak ki számra és a Szolgáltatás esetleges korlátozása, vagy megszűnése esetén is elérhető. 7.6. 10.6 Szolgáltató az Előfizetőt a Felhasználót a kapcsolattartás során megadott e-mail cím alapján azonosítja, így Xxxxxxxxx Xxxxxxxxxxx a kapcsolattartás során köteles a kapcsolattartás céljára megadott e-mail címének segítségével felvenni Szolgáltatóval a kapcsolatot. 7.7. Azokban az esetekben, ahol a Szerződés e-mailben történő közlést tesz lehetővé az e- mail-üzenet kézbesítettnek minősül az elküldést követő 2. munkanapon, kivéve, ha az üzenet kézbesítésének meghiúsulását hibaüzenet jelezte vissza a küldő Fél felé. 7.8. 10.7 Sürgős intézkedés szükségessége esetén Szolgáltató megkísérli felvenni a kapcsolatot Előfizetővel az Előfizető Felhasználóval a Felhasználó által megadott elérhetőségeken. Ha az Előfizető Felhasználó nem elérhető, úgy Szolgáltató – az Előfizető a Felhasználó érdekeit is figyelembe véve – saját belátása szerint jár el, ennek keretében megteheti a szükségessé váló intézkedéseket. Ilyen esetben ezen intézkedésekre tekintettel Szolgáltató anyagi felelősséggel nem tartozik. Szolgáltató egyéb esetekben kizárólag Előfizető Felhasználó felhatalmazása esetén módosít vagy töröl Előfizető Felhasználó által feltöltött adatot. 7.9. 10.8 Szolgáltató jogosult alvállalkozót vagy más közreműködőt igénybe venni a Szolgáltatás nyújtásában, Xxxxxxxxx továbbá jogosult általa más szolgáltatótól igénybe vett szolgáltatást tovább értékesíteni Felhasználó külön hozzájárulása nélkül is. 7.10. Előfizető 10.9 Felhasználó a Szolgáltatást harmadik személyekre át nem ruházhatja Szolgáltató előzetes írásbeli engedélye nélkül. E kötelezettség megszegése Előfizető Felhasználó súlyos szerződésszegésének minősül. 7.11. Előfizető 10.10 Felhasználó tudomásul veszi, hogy Szolgáltató egyes esetekben (pl. telefonos támogatáskérés esetén) az eljáró személy személyes adatait igényelheti és ellenőrizheti, és az igényelt (támogatási stb.) szolgáltatás nyújtását a sikeres azonosítástól teheti függővé. 7.12. 10.11 Szolgáltató jogosult az eszközei és hálózata biztonsága érdekében rendszereit felügyelni, indokolt esetben saját hálózata, az Előfizető a Felhasználó és mások hálózata védelme érdekében rendkívüli és azonnali intézkedéseket foganatosíthat; ilyen esetben Előfizető Felhasználó az ezzel járó esetleges Szolgáltatáskorlátozás vagy egyéb kár esetén Szolgáltatóval szemben kárigényt nem érvényesíthet. 7.13. 10.12 Szolgáltató együttműködik az eljáró hatóságokkal, bíróságokkal bármilyen jogsértés felderítése érdekében; ennek keretében Szolgáltató eleget tesz különösen az ilyen hatóságok vagy bíróságok esetleges adatszolgáltatási felhívásának. Ilyen esetben Előfizető Felhasználó kárigényt nem érvényesíthet. 7.14. Fent 10.13 Fent, és az esetleges külön szerződésben, valamint a Megrendelő és Regisztrációs felületen nem szabályozott szabályozott, valamint egyéb írásos vagy szóbeli megállapodás útján nem egyeztetett kérdésekben Felek Xxxxx a Ptk. vonatkozó paragrafusainak hatályát elfogadják és jogvita esetén elismerik a területileg illetékes bíróság illetékességét. 10.14 Esetleges jogviták esetén Szolgáltató álláspontja tekintendő irányadónak.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek