Elháríthatatlan külső ok mintaszakaszok

Elháríthatatlan külső ok. Az MKB-Euroleasing Zrt. fenntartja a jogot arra, hogy előre nem látható rendkívüli körülmények bekövetkezése (ilyenek különösen: természeti katasztrófa, háború, forradalom, katonai támadás, terrorcselekmény, államosítás, kormányzati vagy hatósági döntés, blokád, embargó, a nemzetközi, illetve hazai gazdasági- vagy pénzpiaci körülmények jelentős mértékű, általános negatív változása) esetén lehetetlenülés címén a kölcsön/lízingművelet végzését megtagadhassa, vagy a Szerződést azonnali hatállyal felmondhassa, külön kártérítés, maradékszolgáltatás teljesítése, vagy megtérítés fizetése nélkül. E jogok gyakorlásának feltétele, hogy a gazdasági lehetetlenülés ne az MKB- Euroleasing Zrt-nek felróható okból következzen be. Az MKB-Euroleasing Zrt. az ebben a pontban írt jogai gyakorlását megelőzően - a Szerződésnek a bekövetkezett nem várt körülmények mellett történő teljesítése érdekében – megkeresheti az Üzletfelet olyan megoldás közös kidolgozására, amely a alkalmas a Szerződés teljesítése esetén a bekövetkezett körülmények okozta pénzügyi veszteséget ésszerű mértékben csökkenteni. Ez esetben az MKB-Euroleasing Zrt. jelen pontban írt jogait csak az egyeztetések eredménytelensége esetén gyakorolja.
Elháríthatatlan külső ok. Az erre vonatkozó jogszabályi előírásokon túlmenően a megállapodás tekintetében elháríthatatlan külső oknak minősül: elemi csapás, sztrájk, felszámolás, a társaság tulajdonosainak egyidejű munkaképtelensége.
Elháríthatatlan külső ok. 2.8.1. Felek mentesülnek a jelen ÁSZF vagy az eseti szerződések alapján őket terhelő kötelezettségek nem teljesítésével kapcsolatos felelősség alól, ha kötelezettségük elmulasztását a működési körükön kívül álló elháríthatatlan esemény (Vismajor) okozta. Nem kizárólagos jelleggel ilyen eseménynek kell tekinteni, az árvizet, földrengést, tűzvészt vagy más természeti csapást, kormányzati intézkedéseket, szükségállapotot, hadiállapotot, sztrájkot, a társaság tulajdonosainak egyidejű munkaképtelenségét.
Elháríthatatlan külső ok. Az Euroleasing Zrt. fenntartja a jogot arra, hogy előre nem látható rendkívüli körülmények bekövetkezése (ilyenek különösen: természeti katasztrófa, háború, forradalom, katonai támadás, terrorcselekmény, államosítás, blokád, embargó, esetén lehetetlenülés címén a kölcsön/lízingművelet végzését megtagadhassa, vagy a Szerződést azonnali hatállyal felmondhassa, külön kártérítés, maradékszolgáltatás teljesítése, vagy megtérítés fizetése nélkül. E jogok gyakorlásának feltétele, hogy a gazdasági lehetetlenülés ne az Euroleasing Zrt-nek felróható okból következzen be. Az Euroleasing Zrt. az ebben a pontban írt jogai gyakorlását megelőzően - a Szerződésnek a bekövetkezett nem várt körülmények mellett történő teljesítése érdekében – megkeresheti az Üzletfelet olyan megoldás közös kidolgozására, amely a alkalmas a Szerződés teljesítése esetén a bekövetkezett körülmények okozta pénzügyi veszteséget ésszerű mértékben csökkenteni. Ez esetben az Euroleasing Zrt. jelen pontban írt jogait csak az egyeztetések eredménytelensége esetén gyakorolja.
Elháríthatatlan külső ok. A Bank fenntartja a jogot arra, hogy előre nem látható rendkívüli körülmények bekövetkezése (ilyenek különösen: természeti katasztrófa, háború, forradalom, katonai támadás, terrorcselekmény, államosítás, kormányzati vagy hatósági döntés, blokád, embargó, a nemzetközi, illetve hazai gazdasági- vagy pénzpiaci körülmények jelentős mértékű, általános negatív változása) esetén lehetetlenülés címén a hitelművelet végzését megtagadhassa, vagy a Hitelszerződést azonnali hatállyal felmondhassa, külön kártérítés, maradékszolgáltatás teljesítése, vagy megtérítés fizetése nélkül. E jogok gyakorlásának feltétele, hogy a gazdasági lehetetlenülés ne a Banknak felróható okból következzen be. A Bank az ebben a pontban írt jogai gyakorlását megelőzően - a Hitelszerződésnek a bekövetkezett nem várt körülmények mellett történő teljesítése érdekében – megkeresheti az Ügyfelet olyan megoldás közös kidolgozására, amely a alkalmas a Hitelszerződés teljesítése esetén a bekövetkezett körülmények okozta pénzügyi veszteséget ésszerű mértékben csökkenteni. Ez esetben a Bank jelen pontban írt jogait csak az egyeztetések eredménytelensége esetén gyakorolja.
Elháríthatatlan külső ok. Az előfizetői szerződés szempontjából elháríthatatlan külső oknak, vis maiornak számít, és nem tartozik sem a Szolgáltató, sem az Előfizető felelősségi körébe: ▪ az erőhatalom (pl. földrengés, árvíz, háború, szabotázs, lázadás, robbantásos merénylet vagy más szükséghelyzet, elemi csapás, tűzvész, munkabeszüntetés, valamint a honvédelmi törvény alapján feljogosított szervek rendelkezésére tett intézkedés ) ▪ a károsult elháríthatatlan külső közrehatása ▪ harmadik személy elháríthatatlan külső cselekménye ▪ más külső erő erőhatalomnak nem minősülő, de elháríthatatlan hatása (pl. állat).
Elháríthatatlan külső ok. A Szolgáltatási Szerződés szempontjából elháríthatatlan külső oknak, vis maiornak számít, és nem tartozik sem a Szolgáltató, sem a Felhasználó felelősségi körébe a szerződés megkötése után felmerülő, rendkívüli, kivételes jellegű és előre nem látható, elháríthatatlan, a Feleknek fel nem róható, általuk nem kalkulálható, nem ellenőrizhető azon külső körülmények és események, amelyek nem tartoznak a vis maiorra hivatkozó fél rendes üzleti kockázatának körébe, így különösen, de nem kizárólagosan:

Related to Elháríthatatlan külső ok

  • Általános közszolgáltatások Honvédelem Közrend és biztonság Környezetvédelem Gazdasági és pénzügyek Egészségügy Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció Szociális védelem

  • Ajánlattételi eljárás 2.1.1.2.1. Az ajánlattételt (előfizetői hozzáférési pont létesítésére illetve szolgáltatási szerződés megkötésére irányuló ajánlatot) az alábbiak szerint lehet megtenni: - szóban vagy írásban a Szolgáltató ügyfélszolgálatán vagy a Szolgáltató meghatalmazott képviselőjénél, - szóban a Szolgáltató telefonos ügyfélszolgálatánál, - írásban a Szolgáltató internetes oldalán levő elektronikus adatlap kitöltésével.

  • Hangfelvétel másolat kiadása adathordozón Amennyiben az Előfizető az általa és a Szolgáltató között folytatott telefonbeszélgetésről másolatot kér, hangfelvétel másolati díjat köteles megfizetni. A Szolgáltató hangfelvételenként egy alkalommal ingyenesen biztosítja a hangfelvétel másolatot az Előfizető részére.

  • Milyen kötelezettségeim vannak a biztosítással kapcsolatban? A szerződőt, illetve a biztosítottat: • a szerződés kezdetekor közlési kötelezettség, • a szerződés tartama alatt változás bejelentési, díjfizetési, kármegelőzési kötelezettség, • kár esetén kárenyhítési, bejelentési, felvilágosítási és információadási kötelezettség • és a biztosítási szerződésben meghatározott további kötelezettségek terhelik.

  • Az előfizető által kezdeményezett szerződésmódosítás esetei, feltételei, a módosítás teljesítésének határideje 12.2.1. Az Előfizető átírás címén kérheti a Szolgáltatótól az egyedi előfizetői szerződés módosításaként az Előfizető személyének módosítását, ha személyében szerződés, vagy egyéb jogcímen történő jogutódlás következtében változás történik. Az átírás iránti kérelem akkor minősül alaki és tartalmi szempontból megfelelőnek, ha tartalmazza: - a jogelőd Xxxxxxxxx és jogutód Előfizető által aláírt együttes nyilatkozatát az átírás kérelmezésére, és - a jogutód Előfizető mindazon adatait, melyek az előfizetői szerződés megkötéshez szükségesek, és - mellékletként az átírás alapjául szolgáló tények vagy az átírás okának hitelt érdemlő dokumentummal való igazolását (pl. szerződéssel, bírósági végzéssel, ítélettel vagy más dokumentummal). Átírásra – a Szolgáltató eltérő nyilatkozata hiányában – csak abban az esetben kerülhet sor, ha a meglévő esetleges díjtartozást a felek valamelyike illetve a jogutód az átírással egyidejűleg rendezi. Az átírás időpontját az átírást kérő felek az átírási kérelemben határozzák meg azzal a feltétellel, hogy az átírási kérelmet legalább 15 nappal a kért időpont előtt kell benyújtani. E rendelkezésektől a Szolgáltató az Előfizető kérésére eltekinthet, ha azt nyilvántartási rendszere lehetővé teszi. Az átírás teljesítésének határideje nem lehet több mint a Szolgáltató által meghatározott alaki és tartalmi követelményeknek megfelelő átírási kérelem beérkezésétől számított 15 nap. A Szolgáltató az Előfizető kérésére köteles az általa az átírás teljesítésére általa vállalt határidőn belül az átírást teljesíteni, vagy az átírás elutasításáról az Előfizetőt értesíteni. Amennyiben a szolgáltató az átírást az ÁSZF-ben vállalt határidőn belül nem teljesíti, kötbért köteles fizetni a 7.4. pont szerint. Az átírási kérelmet a Szolgáltató az alaki és tartalmi követelményeknek megfelelő (beleértve a szükség szerinti mellékletekkel való ellátottságú) kérelem benyújtásától számított 15 napon belül köteles teljesíteni. Ha az átírás során a régi és új Előfizetők előfizetői kategóriája (egyéni/üzleti) megváltozik, akkor az átírás időpontjától az új Előfizetőnek az új előfizetői kategóriára vonatkozó előfizetési díjakat kell megfizetnie. Amennyiben az Előfizető előfizetői minőségét üzleti előfizetőre olyan csomag vonatkozásában igényli, melyben levő szolgáltatás vonatkozásában a Szolgáltató nem jogosult üzleti előfizetők felé történő értékesítésre, úgy a szerződésmódosítás nem jön létre, vagy az Előfizető által egyidejűleg módosított csomag igénybevételre vonatkozó módosított tartalommal jön létre. Az Előfizető az előfizetői hozzáférési pont kiépítése előtt kérheti igénybejelentése átírását is. Ha a régi és új Előfizető által a hatályos ÁSZF szerint fizetendő díjak eltérnek, a díjkülönbözetet az átíráskor kell rendezni. Az átírás díját a 4. sz. melléklet tartalmazza. A Szolgáltató átírás esetén az Előfizető nem kötelezheti belépési díj fizetésére. A jelen pontban írtak nem alkalmazhatók, ha az átírással egyidejűleg az előfizetői hozzáférési pont helye is megváltozik (áthelyezés).

  • Egyéb szolgáltatások 1 A 2004/18/EK irányelv 20. cikke és IIA. melléklete szerinti szolgáltatási kategóriák. 2 Kivéve a 18. kategóriába tartozó vasúti szállítási szolgáltatásokat.

  • A biztosító mentesülése a szolgáltatás teljesítése alól, a kockázatviselésből kizárt események A biztosító jelen biztosítás esetében az általános feltételek VI. fejezetében meghatározottak szerinti esetekben mente- sül a baleseti égési sérülésre vonatkozó szolgáltatás telje- sítése alól, valamint az általános feltételek VII. fejezetében felsorolt esetekre nem terjed ki a biztosító kockázatviselése.

  • Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció Honvédelem Szociális védelem Közrend és biztonság

  • A szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei, a szolgáltatás igénybevételének korlátai 2.1.3.1. A szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele a kiépített kábeltelevízió hálózat,jogi feltétele az írásban megkötött előfizetői szerződés. A szolgáltatás igénybevételéhez a 4.4. pont szerinti elektronikus hírközlési végberendezés is szükséges, és amelynek hiánya vagy alkalmatlansága esetén az Előfizető a saját felelősségére köt előfizetői szerződést. A Szolgáltató kötelezettsége nem terjed ki a végberendezés szolgáltatására.

  • Az Előfizetőnek a Szolgáltatás Igénybevételével Kapcsolatos Egyéb Kötelezettségei Az Előfizető és a Szolgáltató az Előfizetői Szerződés fennállása alatt kölcsönösen együttműködnek.