Karbantartási szolgáltatások mintaszakaszok

Karbantartási szolgáltatások. A Szolgáltató - az Előfizető részére nyújtott szolgáltatás zavartalanságának és megfelelő minőségének biztosítása érdekében – az igénybe vett hírközlési hálózatot előre meghatározott időszakonként és gyakorisággal, illetve szúrópróba szerűen, mind az előfizetői átadási pont és az előfizetői végberendezés között – ideértve az előfizetőnek használatba adott berendezéseket is –, mind pedig az előfizetői átadási pont és a szolgáltató fejállomása között jogosult ellenőrizni. A Szolgáltató az előfizetői átadási pont és az előfizetői végberendezés közötti szakasz vonatkozásában a hálózat műszaki állapotáról elsősorban az Előfizető bejelentése és az Előfizetőnél telepített berendezések jelzései alapján értesül. A Szolgáltató a hálózat karbantartásáról esetenként, illetve abban az estben rendelkezik, ha az Előfizető indokolt bejelentése vagy a Szolgáltató szakembereinek jelzése alapján a hálózat valamely szakaszának vagy elemének állagára tekintettel, annak karbantartása mutatkozik szükségesnek. Amennyiben a hálózat karbantartása a szolgáltatás szünetelését vonja maga után, a Szolgáltató erről a jelen ÁSZF-ben foglaltaknak megfelelően értesíti az Előfizetőt.
Karbantartási szolgáltatások. 6.1.8.1. A Szolgáltató - az Előfizető részére nyújtott szolgáltatás zavartalanságának és megfelelő minőségének biztosítása érdekében – az igénybe vett hírközlési hálózatot előre meghatározott időszakonként és gyakorisággal, illetve szúrópróba szerűen, mind az előfizetői átadási pont és az előfizetői végberendezés között – ideértve az előfizetőnek használatba adott berendezéseket is –, mind pedig az előfizetői átadási pont és a szolgáltató fejállomása között jogosult ellenőrizni.
Karbantartási szolgáltatások. A Szolgáltató az alábbi karbantartási szolgáltatások nyújtását vállalja az alábbi feltételekkel. Mobilkészülék-hiba. A Szolgáltató törekszik arra, hogy hibás készülék leadása után jótállásos készülék javítása kölcsöntelefon felajánlásával 30 napon belül, felajánlás nélkül 15 napon belül, térítéses készülékjavítás kölcsöntelefon biztosítása nélkül 30 napon belül történjen. SIM-kártya hiba. Az új SIM-kártya átvételétől számított 48 órán belül. Az új SIM-kártyát a Szolgáltató a hibás kártya leadásakor adja át, illetve az erre vonatkozóan tett külön vállalás esetén futárral szállítja ki. Lokális területen (az egyes bázisállomás- vezérlők által ellátott területen) az alapszolgáltatás nem elérhető. A Szolgáltató a hiba megállapításától számított 72 órán belül lehetővé teszi az alapszolgáltatás igénybevételét. A teljes hálózatban az alapszolgáltatás nem elérhető. A Szolgáltató a hiba megállapításától számított 72 órán belül lehetővé teszi az alapszolgáltatás igénybevételét.
Karbantartási szolgáltatások. 1. A Szolgáltató a Megrendelő részére a Programokkal kapcsolatban a Szerződés időtartamára karbantartási Szolgáltatásokat biztosít. A szavatossági hibák és a Rendszer működése folyamán fellépő egyéb hibák elhárítása a jelen fejezetben foglalt rendelkezések szerint történik. A szerződés szerinti feladatok, szolgáltatások teljesítésének alapfeltétele, hogy a kórház időben biztosítsa a megfelelő sw és hw infrastruktúrát, távoli elérést és a Kiegészítő programokra vonatkozó felhasználási engedélyt
Karbantartási szolgáltatások. 1. A Megrendelő köteles a Programokban fellépő hibákat azok keletkezésekor bejegyezni a rendszer működéséről felveendő naplóba és a hibákról, azok keletkezései körülményeiről és részletes taglalásukról haladéktalanul e-mail, fax vagy web-alapú support adatbázisba való beregisztrálás útján írásban értesíteni a Szolgáltatót. Ügyeleti időben a Megrendelőnek kötelessége a Szolgáltatót telefonon is tájékoztatni az írásban elküldött észrevételekről, amennyiben megítélése szerint az ügy nem várhat a következő munkanap kezdetéig. Ügyeleti időnek minősül a hétvége, munkaszüneti nap valamint minden munkanapon 17.00-8.00 közötti időtartam.

Related to Karbantartási szolgáltatások

  • Egyéb szolgáltatások 1 A 2004/18/EK irányelv 20. cikke és IIA. melléklete szerinti szolgáltatási kategóriák. 2 Kivéve a 18. kategóriába tartozó vasúti szállítási szolgáltatásokat.

  • Szolgáltatások A Szolgáltató minden Küldeményt az átvétel elismerését követően könyvelve, nyilvántartva, kézbesítéskor átvetetve szállít és kézbesít. (a díjakat lásd a 1. számú, Teljes Árajánlat mellékletben)

  • Jogvédelmi szolgáltatások Jogvédelem-szolgáltatás alapján a Biztosító megtéríti a Biztosítottal szemben, a biztosítás tartama alatt külföldön elkövetett szabálysértés vagy gondatlan bűncselekmény miatt az elkövetés helyszínén indult eljárás költségeit az alábbiak szerint: A Biztosító gondoskodik a Biztosított terhére megállapított óvadék vagy hasonló biztosíték letételéről és vállalja az ezzel kapcsolatban felmerülő költségeket, valamint az ügyvédi költségeket a szükséges mértékben, de legfeljebb a Különös Feltételekben meghatározott összegig, a biztosítási esemény bekövetkeztének helyén általánosan elfogadott ügyvédi és szakértő díjszabás figyelembevételével. A biztosítás az ügyvédválasztás jogát nem foglalja magában. A megfelelő védelemről a Biztosító gondoskodik.

  • Biztosítási szolgáltatások sürgôsségi orvosi vizsgálat, • sürgôsségi orvosi gyógykezelés, • sürgôsségi kórházi gyógykezelés maximum 30 napig (a Biztosító fenntartja magának a jogot, hogy a külföldi kórházi kezelési költségeket addig az idôpontig vállalja, amíg a kezelôorvossal történt egyeztetés után a beteg állapota lehetôvé teszi Magyarországra történô szállítását további gyógykezelés céljából), • halaszthatatlan mûtét, intenzív ellátás, • sürgôsségi szülészeti ellátás a terhesség betöltött 28. hete elôtt, • orvosi rendelvényre vásárolt gyógyszer költségeinek eredeti számlával igazolt utólagos megtérítése, • mûvégtagok, mankók, rokkant-kocsik és egyéb orvosi felszerelések, készülékek, eszközök orvosi rendelvényre történô kölcsönzése, • szemüveg orvos által rendelt pótlása, személyi sérülést is okozó, dokumentáltan orvosi ellátást igénylô baleset miatt 100,- EUR összeghatárig, • kizárólag sürgôsségi fogászati ellátás, közvetlen fájdalomcsökkentô kezelés, legfeljebb két fogra, foganként max. 120,- EUR összeghatárig, indokolt és szokásos orvosválasztás nélküli általános ellátás költségeire a szolgáltatás igénybevételének helyén érvényes átlagos orvosi díjszabások figyelembevételével. A biztosítási eseménnyel kapcsolatban a Biztosított a Biztosítóval, a Biztosító szolgáltató partnerével vagy ezek megbízottjával szemben felmenti a vizsgálatot vagy kezelést végzô orvost az orvosi titoktartás alól.

  • A szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei, a szolgáltatás igénybevételének korlátai 2.1.3.1. A szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele a kiépített kábeltelevízió hálózat,jogi feltétele az írásban megkötött előfizetői szerződés. A szolgáltatás igénybevételéhez a 4.4. pont szerinti elektronikus hírközlési végberendezés is szükséges, és amelynek hiánya vagy alkalmatlansága esetén az Előfizető a saját felelősségére köt előfizetői szerződést. A Szolgáltató kötelezettsége nem terjed ki a végberendezés szolgáltatására.

  • Kiegészítő szolgáltatások A kiegészítő szolgáltatások az alapszolgáltatásokhoz kapcsolódóan egyéb többlet (hálózati és/vagy információs) szolgáltatásokat nyújtanak az Előfizetőnek.

  • SZOLGÁLTATÁSI DÍJAK HAVI DÍJAK:

  • A közbeszerzési dokumentációban megadott kiválasztási szempontok A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése: Igazolási mód: AT (közös AT-k) az alábbiak szerint kötelesek igazolni alkalmasságukat: A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bek. alapján az AT-nek a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a II. Fejezetnek megfelelően, az ESPD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az AK által meghatározott alkalmassági követelményeknek (az ESPD IV. rész: Kiválasztási szempontok, Az összes kiválasztási szempont általános jelzése (alfa) pontjában (Igen/Nem) történő feltüntetésével). Az alkalmasság igazolása során a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 24. § (1) bek.-ben, 28. § (5) bek.-ben, valamint a Kbt. 65. § (6) és (11) bek.-ben foglaltak is megfelelően alkalmazandóak. AT-k a Kbt. 65. §-ának (7), (9) és (12) bek. szerint támaszkodhatnak más szervezet vagy személy kapacitására, és a hivatkozott szakaszokban foglaltak szerint kötelesek igazolni az erőforrások rendelkezésre állását. Amennyiben AT – átalakulásra hivatkozással – jogelődje bármely adatát fel kívánja használni, az ajánlatához csatolnia kell a jogutódlás tényét bizonyító/igazoló okiratokat (cégiratokat) egyszerű másolatban, különös tekintettel a szétválási okiratokban foglaltakra. Az előírt alkalmassági követelménynek a közös AT-k együttesen is megfelelhetnek, illetve azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, elegendő, ha közülük egy felel meg. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (2) bek. alapján az AK által a Kbt. 69. § (4)–(8) bek. alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet IV. Fejezetének megfelelően kell igazolnia, hogy megfelel az AK által meghatározott alkalmassági követelményeknek, az alábbiak szerint:

  • Alapszolgáltatások A telefon-alapszolgáltatás keretében lehetőség van belföldi és nemzetközi telefonhívások kezdeményezésére és fogadására, továbbá ingyenes segélyhívás (104, 105, 107, 112) elérésére. A telefonszolgáltatások igénybevételének keretében az előfizető jogosult faxüzenetek küldésére az ITU-T T-sorozatú ajánlásokkal összhangban.

  • Haláleseti szolgáltatás A balesetbiztosítás alapján a biztosító, az egyéb biztosítási szolgáltatásoktól függetlenül, a szerződésben megjelölt haláleseti biztosítási összeget fizeti ki minden meghalt biztosított személy örökösének.