Eljárási rend mintaszakaszok

Eljárási rend. R2 jelű javításra és a járműkorszerűsítésekre vonatkozó külön feltételek
Eljárási rend. 4. melléklet: A kompenzáció számítási módszere Szerződő Felek jelen Szerződést, mint akaratukkal mindenben megegyezőt, elolvasás és egyező értelmezés után jóváhagyólag írják alá.
Eljárási rend. 1. A kérelmeket minden esetben a KIK-FOR Kft-hez kell benyújtani, melynek munkatársai a szükséges előkészítő munkát elvégzik. 2. Az előkészületi munkák a következők: - az ügyfél jövedelmi és vagyoni viszonyaira, családi és lakáskörülményeire vonatkozó átfogó környezettanulmányok készítése, - bérlemény ellenőrzések végzése, - közüzemi szolgáltatói igazolások bekérése az ügyféltől, - jövedelemigazolások bekérése az ügyféltől, - közüzemi szolgáltatókkal kapcsolattartás, valamint - minden olyan dokumentum beszerzése, körülmény feltárása, amely az ügy érdemi elbírálásához szükséges. 3. Az előkészületi munka lebonyolítását követően a KIK-FOR Kft. a feladat- és hatáskörébe tartozó ügyekben érdemi döntést hoz. 4. Azokban az ügyekben, amelyeknél a Kölcsönadó fenntartotta magának a hatáskör gyakorlását, – így a Lakásrendelet 6. § (3) bekezdésében, 9. §-ában és 12. § (12) bekezdésében szabályozott esetekben – a kérelem benyújtásától számított 8 napon belül a Kft. a saját szakmai véleményével ellátva továbbítja a Polgármesteri Hivatal ezen ügyekért felelős szervezeti egysége felé a kérelem elbírálásához szükséges dokumentumokat. Azonnali döntést igénylő esetben a KIK-FOR Kft. haladéktalanul, rövid úton (pl. e-mail) köteles ezt megtenni.
Eljárási rend. Eljárás: - Az RCT-BILK üzemeltetési szervezete intézkedik a vasúti pályahálózat szabaddá tétele érdekében. - A RCT-BILK üzemeltetési szervezete a hozzáférésre jogosult irányító szervezetének vagy képviselőjének közreműködésével intézkedik az üzemzavar, veszélyhelyzet megszüntetéséről és a hozzáférésre jogosult által igénybe venni kívánt szolgáltatások nyújtásáról. Az üzemzavar illetve veszélyhelyzet esetén követendő eljárás (Havária terv) valamennyi érvényes kiszolgálólétesítmény-használati szerződéssel rendelkező hozzáférésre jogosult számára az RCT-BILK honlapján elérhető.
Eljárási rend. Amennyiben az együttbiztosítók szerződési feltételei azonosak, az alábbi megállapítások érvényesek: 2.1. A szerződő jogvita esetén jelen szerződésből eredő igényeit csak a vezető biztosítóval szemben, annak megtartása erejéig érvényesítheti. 2.2. A biztosításban részesedő együttbiztosítók kijelentik, hogy a biztosított és a vezető biztosító közötti vitás ügyben jogerőre emelt döntések, valamint a vezető biztosító és a biztosított között létrejött peren kívüli egyezségek következményeit magukra nézve is kötelezőnek tekintik. 2.3. Amennyiben a vezető biztosító hányada nem éri el a fellebbezési- vagy jogorvoslati összeget, akkor a szerződő jogosult a vezető vagy egy résztvevő biztosító kérésére a keresetet egy másik, szükség esetén további biztosítókra kiterjeszteni, amíg azt az összeget el nem éri. Ha ennek a kérésnek nem tesz eleget, akkor a 2.2. pont nem érvényes.
Eljárási rend ha a tervezett osztalékkifizetés az adózott eredmény 15%-át nem haladja meg: a Kibocsátó az aktuális Xxxxx riport kiadását követően hozhat döntést az osztalék kifizetéséről;

Related to Eljárási rend

  • Átmeneti rendelkezések (1) Ha a biztosítási időszak 2012. január 1-jét megelőzően kezdődött, akkor az adókötelezettség a biztosítási időszak- nak a 2011. december 31-ét követő részére áll fenn. (2) Ha az adóalany 2011. december 31-ét követő időszakra vonatkozó díjfizetési kötelezettségének esedékessége 2012. január 1-jét megelőzte akkor a 2011. december 31-ét követő időszakra – napi időarányosítással számított – biztosítási díj, egyszeri biztosítási díj, továbbá a biztosítással le nem fedett időtartamra megállapított adóalap utáni adót a beszedésre kötelezett vagy – önadózás esetén – az adó alanya 2012. február 15-ig állapítja meg, vallja be és fizeti meg az állami adóhatósághoz. XXXXXXX.XX

  • Záró rendelkezés Egyéb a fentiekben nem tárgyalt kérdésekben az UNIQA Biztosító Zrt. UNIQA Perfekt vagyon- és üzemszünet biztosításának az Általános feltételeiben rögzítettek az irányadók.

  • Egyéb rendelkezések 24.1. A kötvény megsemmisülése vagy elvesztése esetén a biztosító(k) a szerződő fél írásbeli nyilatkozatára az eredeti kötvényről a kérelem kézhezvételétől számított 60 napon belül hiteles másolatot állít(anak) ki, miután az okirat megsemmisüléséről vagy elvesztéséről a kérelmező írásban teljes bizonyító erejű magánokiratban nyilatkozatot tett. A hiteles másolat kiadásával egyidejűleg az eredeti kötvény hatályát veszti. A hiteles másolat kiállításának költségei a kérelmezőt terhelik. 24.2. A biztosítónak a szerződőt kell tájékoztatnia, a szerződő a hozzá intézett nyilatkozatokról és a szerződésben bekövetkezett változásokról köteles a biztosítottat tájékoztatni. 24.3. A jelen Általános Feltételek alapján létrejövő biztosítási szerződés vonatkozásában az alkalmazandó jog Magyarország joga. 24.4. A jelen Általános Feltételekben nem szabályozott kérdések vonatkozásában a Polgári Törvénykönyv és az egyéb hatályos magyar jogszabályok rendelkezései irányadók. A biztosítási szerződéssel kapcsolatos adójogi kérdésekben a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény, a társasági adóról és osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXV. törvény, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény és az egyéb hatályos magyar jogszabályok az irányadók. 24.5. A biztosítási szerződésből eredő perek eldöntésére a felek a Budapesti II. és II. Kerületi Bíróság kizárólagos illetékességét kötik ki, azzal hogy megyei törvényszék hatáskörébe tartozó ügyekre nem kötnek ki illetékességet. 24.6. Az életbiztosítási szerződést önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül megkötő természetes személy szerződő a biztosítási kötvény kézhezvételétől számított 30 napon belül a hat hónapot meghaladó tartamú életbiztosítási szerződés, amelyet jelen feltételekre hivatkozással kötött, írásbeli nyilatkozattal – indoklás nélkül – felmondhatja. E felmondási jog a szerződőt nem illeti meg hitelfedezeti életbiztosítás esetén. A szerződő érvényesen nem mondhat le az őt megillető felmondási jogról. A szerződés felmondó nyilatkozatának kézhezvételét követően a biztosító köteles 15 napon belül a szerződő által a biztosítási szerződéssel kapcsolatban bármely jogcímen részére teljesített befizetésekkel, illetve a szerződéshez kapcsolódó adminisztrációs és kötvényesítési költségeivel elszámolni.

  • Záró rendelkezések 1. Jogvita eldöntése. Felek között a Szerződés tárgyát képező bármilyen ügy kapcsán felmerülő vita esetén Felek kölcsönösen megegyeznek abban, hogy tárgyalásokat kezdenek a békés rendezés érdekében. Abban az esetben, ha a Felek nem tudnak írásos megegyezésre jutni, és a jogvita jogszabály szerint választott bíróság előtt eldönthető, akkor a 10 millió forint vagy afeletti perértékű jogvita esetén Felek a Pénz- és Tőkepiaci Állandó Választottbíróság kizárólagos illetékességét kötik ki. A Szerződés a választott bíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény szempontjából egyben választott bírósági szerződésnek minősül. 10 millió forint alatti perértékű vagy választott bíróság elé nem vihető jogvita esetére Felek kikötik – tekintettel a mindenkori hatásköri szabályokra – a Budai Központi Kerületi Bíróság, illetve a Fővárosi Bíróság kizárólagos illetékességét. A Szerződésből eredő pénzkövetelési igényüket Felek fizetési meghagyásos eljárás útján is érvényesíthetik, amennyiben pedig a Szerződéssel összefüggésben esetlegesen váltó kerül kiállításra, Felek a váltókövetelést is érvényesíthetik fizetési meghagyásos eljárás útján. Felek kifejezetten megállapodnak abban, hogy a fizetési meghagyásos eljárásra, valamint a kötelezett ellentmondása folytán a fizetési meghagyásos eljárás perré alakulása esetén a peres eljárásra is – akár váltókövetelés alapján indult az eljárás, akár nem – Felek a Budai Központi Kerületi Bíróság, illetve a Fővárosi Bíróság kizárólagos illetékességét kötik ki. 2. Jogellenesség. Jogellenesség esete áll fenn akkor, ha bármely időpontban akár a Lízingbe Adó, akár a Lízingbe Vevő részéről jogszabályba ütközik vagy ütközne a Szerződésben foglalt bármely vagy összes kötelezettség vagy jogosultság teljesítése vagy végrehajtása, illetve akár az Lízingbe Adó, akár a Lízingbe Vevő bármely jelen Szerződésből eredő kötelezettsége vagy jogosultsága érvénytelen, kikényszeríthetetlen lenne vagy azzá válna. Amennyiben a fent leírt bármilyen alapon Jogellenesség esete következne be, a Lízingbe Adó az Lízingbe Vevőhöz intézett ilyen tartalmú értesítésével a) a Lízingbe Vevőnek a Szerződés alapján a Lízingbe Adó felé fennálló összes fizetési kötelezettsége (Teljes tartozás és nyílt végű lízing esetén a maradványérték bruttó összege) az értesítés kézhezvételének napjával esedékessé és lejárttá válik, melynek következtében az Lízingbe Adó köteles minden jelen Szerződésből eredő kötelezettségét azonnali hatállyal megfizetni és a Lízingtárgyat haladéktalanul Lízingbe Adó rendelkezésére bocsátani, és/vagy b) továbbá a Lízingbe Xxx azonnali hatállyal, egyoldalúan visszavonhatja minden további lízing- vagy kölcsön-jogviszonyra vonatkozó kötelezettségvállalását. Jogellenesség bekövetkezése esetén mind a Lízingbe Adó, mind pedig az Lízingbe Vevő egymással együttműködve köteles minden ésszerű lépést megtenni a bekövetkezett vagy bekövetkező hátrányos hatások csökkentése érdekében.

  • Szerzői jogi rendelkezések 1. Felek megállapodnak abban, hogy a jelen szerződés alapján a Vállalkozó által készítendő, szerzői jogi védelem alatt álló alkotások vonatkozásában a Megrendelő a részére történő átadással teljes, átruházható, és korlátozásmentes (térben, időben, felhasználási módban) felhasználási jogot szerez. A felhasználási jog ellenértékét a vállalkozói díj tartalmazza. 2. Felek rögzítik, hogy a Megrendelő által átadott terveket, adott esetben egyéb a szerzői jog által védett dokumentumokat Vállalkozó kizárólag csak a jelen szerződés teljesítéséhez használhatja fel, egyebekben azon semmiféle felhasználási jogot nem szerez. Ennek megsértéséből eredő valamennyi hátrányos jogkövetkezmény a Vállalkozót terheli. A jelen szerződés körében történő felhasználás után Vállalkozónak a Megrendelő felé nem kell ellenértéket megfizetnie. 3. Felek megállapodnak abban, hogy a megrendelő a rendelkezés jogát jelen szerződéssel kiköti, így a vállalkozó a szellemi alkotást csak saját belső tevékenységéhez használhatja fel, nyilvánosságra nem hozhatja, harmadik személlyel nem közölheti; ilyen esetben a szellemi alkotással a megrendelő szabadon rendelkezik.

  • Szolgáltató rendkívüli felmondása 9.3.2.1. Az Előfizetői szerződés 15 napos felmondási idővel történő felmondásának esetei A Szolgáltató az Előfizetői szerződés megszegése esetén az Előfizetői szerződést 15 napos felmondási idővel az alábbi esetekben mondhatja fel: a) Az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, és az Előfizető ezt a szerződésszegést a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítéstől számított 3 napon belül sem szünteti meg. Ilyen esetnek minősül különösen a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését veszélyeztető cselekmény, ha az Előfizető a Szolgáltatáshoz használt eszközöket a Szerződésben foglaltaktól eltérően üzemelteti, átalakítja, megrongálja, vagy ha az Előfizető a Hálózati végponthoz a követelményeknek meg nem felelő végberendezést csatlakoztat, vagy ha az Előfizető a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges eszközöket nem az Előfizetői szerződésben rögzített vételi helyen illetve Hálózati végponton működteti. b) Az Előfizető a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően sem teszi lehetővé a Szolgáltató számára, hogy a bejelentett vagy a Szolgáltató által felderített hiba kivizsgálásához vagy elhárításához szükséges helyszíni ellenőrzéseket elvégezze. c) Az Előfizető a Szolgáltatást törvénybe ütköző módon vagy célokra használja. d) A Szolgáltató az Előfizetői szerződést 15 napos felmondási idővel mondhatja fel, amennyiben az Előfizető az esedékes díjat a fizetési határidő elmulasztását követően elküldött, jogkövetkezményekre figyelmeztető első értesítést legalább 15 nappal követő második értesítés megtörténtét követően sem egyenlítette ki. Nem jogosult a Szolgáltató felmondani az Előfizetői szerződést, ha az Előfizető a díjtartozás összegszerűségét vitatja, és a vita rendezése érdekében a jogvita elbírálására jogosult szervhez kérelmet terjesztett elő, amelyről másolatban tájékoztatta a Szolgáltatót, feltéve, hogy az Előfizető a nem vitatott és a szolgáltatás igénybevételéért esedékes díjakat folyamatosan megfizeti. A szolgáltató köteles az Előfizető kérésére a nem vitatott díjak befizetésének lehetőségét biztosítani. e) A műsorterjesztési szolgáltatásra vonatkozó Előfizetői szerződést a Szolgáltató akkor is jogosult 15 napos határidővel felmondani, ha az Előfizető a Szolgáltató jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is jogosulatlanul vételezi a műsorjelet, a beérkező műsorjelet harmadik személynek jogellenesen továbbítja, vagy a kódolt műsorjelet jogosulatlanul dekódolja.

  • Balesetek, rendkívüli események 9.1. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy köteles a személyi sérüléssel járó és/vagy csak dologi kár követelményű baleseteket és veszélyeztetéseket a MÁV Zrt. képviseletében eljáró Szolgáltató szerv részére azonnal bejelenteni, amennyiben a bekövetkezett esemény a MÁV Csoport eszközeivel vagy munkavállalóinak tevékenységével összefüggésbe hozható, a vasúti közlekedés biztonságát, illetve a MÁV Csoport alkalmazottjainak vagy ügyfeleinek személyi biztonságát veszélyezteti. 9.2. Munkabaleset vagy veszélyeztetés esetén a Felek közös vizsgálatot kezdeményezhetnek, amelynek minden fél köteles eleget tenni, és a vizsgálathoz indokoltan szükséges és a vizsgálatot végzők által írásban pontosan megjelölt okiratokat a Felek kötelesek a vizsgálatot végzők rendelkezésére bocsátani.

  • Értelmező rendelkezések E törvény alkalmazásában:

  • Minőségi paraméterek, rendelkezésre állás Szolgáltató az előfizetői szolgáltatás minőségét a szolgáltatás átadási pontig garantálja. A szolgáltatás (fizikai) átadási pontja a Szolgáltató műszaki központjában van. Szolgáltató az előfizetői szolgáltatás minőségét a hatályos jogszabályoknak és kötelező szabványoknak, előírásoknak a figyelembe vételével biztosítja. Éves rendelkezésre állás értéke, éves átlagban, felhasználónként 95 %. A Szolgáltató nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a bérelt vonali szolgáltatást, közösen más szolgáltató közreműködésével nyújtsa az előfizető részére. A bérelt vonali szolgáltatás díjai: egyedi megállapodás szerint

  • A Szolgáltató rendkívüli felmondása A Szolgáltató jogosult az Előfizető szerződésszegése esetén felmondással élni, ilyen esetben a felmondási idő 15 nap: a) az előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, és az előfizető ezt a szerződésszegést a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítéstől számított 3 napon belül sem szünteti meg, b) az előfizető a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően sem teszi lehetővé a szolgáltató számára, hogy a bejelentett vagy a szolgáltató által felderített hiba kivizsgálásához és elhárításához szükséges helyszíni ellenőrzéseket elvégezze, vagy c) a szolgáltatást igénybe vevő előfizető az előfizetői szolgáltatást a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is jogosulatlanul vételezi a műsorjelet, a beérkező műsorjelet harmadik személynek jogellenesen továbbítja, d) az előfizető a szolgáltatást törvénybe ütköző módon vagy célokra használja. A Szolgáltató hálózatának rendeltetésellenes használatának minősül különösen: a) ha az Előfizető a szolgáltatáshoz használt eszközöket a szerződésben foglaltaktól eltérően üzemelteti, használja, átalakítja, megrongálja; b) illetve ha nem teszi lehetővé a Szolgáltató vagy a Hivatalos szerelő számára, hogy a bejelentett, vagy a Szolgáltató által felderített hiba kivizsgálásához és elhárításához szükséges helyszíni ellenőrzéseket elvégezze, vagy az ingatlanra belépjen; c) valamint, ha a szolgáltatás igénybe vételéhez számára a Szolgáltató által biztosított Berendezés kódolásának megfejtésére irányuló cselekményt végez. Ha a felmondás indoka az Előfizető szerződésszegése, és az Előfizető a felmondási idő alatt a szerződésszegést megszünteti, Egyedi Előfizetői Szerződése nem szűnik meg a Szolgáltató felmondásával. Erről a Szolgáltató köteles az Előfizetőt külön értesíteni. Amennyiben az Előfizető több előfizetéssel is rendelkezik, és azok bármelyikével kapcsolatban megszegi a jelen ÁSZF-ben foglaltakat, úgy a Szolgáltató jogosult a felmondást és jogkövetkezményeit az Előfizető valamennyi előfizetését érintően egyidejűleg, azonnali hatállyal alkalmazni.