Előfizető elállása. Az Előfizető az alábbi esetekben jogosult az Előfizetői szerződéstől elállni: a) Ha a Szolgáltató az Előfizetői szerződésben a Szolgáltatás nyújtásának megkezdésére meghatározott határidőt túllépi, akkor az Hálózati végpont létesítését megelőzően az Előfizető jogosult az Előfizetői szerződéstől hátrányos jogkövetkezmények nélkül elállni. Az Előfizető elállása esetén a Felek egymással elszámolnak, a Szolgáltató az adott Előfizetői szerződés alapján befizetett díjakat legfeljebb az elállást követő 30 napon belül visszatéríti az Előfizető számára, az Előfizető pedig egyidejűleg a Szolgáltató által részére átadott eszközöket a Szolgáltatónak átadja. b) A távollévők között szóban és üzlethelyiségen kívül megkötött Előfizetői szerződés esetén az Előfizető az Előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül hátrányos jogkövetkezmények nélkül elállhat az Előfizetői szerződéstől. Az Előfizető úgy állhat el az Előfizetői szerződéstől, hogy a Szolgáltató által erre a célra rendszeresített nyomtatványát kitölti, és azt a Szolgáltató részére megküldi. Ha a Szolgáltató az Előfizetői szerződésnek megfelelően a Szolgáltatás nyújtását megkezdte (45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. §), az Előfizetőt az Előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül indokolás nélküli, azonnali hatályú felmondási jog illeti meg. c) Ügyfélszolgálati irodában és értékesítési pontokon jelenlévők között megkötött szerződés esetén a vak- és gyengénlátó Előfizető az Előfizetői szerződés megkötésétől számított 8 napon belül elállhat az Előfizetői szerződéstől, vagy ha a Szolgáltatás nyújtása már megkezdődött, e határidőn belül indokolás nélkül felmondhatja az Előfizetői szerződést. Az b) pont szerinti elállási jog gyakorlásához szükséges nyilatkozat-minta a Szolgáltató honlapján található meg. Az Előfizető b) pontban meghatározott elállási vagy felmondási jogának gyakorlása esetén az Előfizetői szerződés megkötésével egyidejűleg vásárolt készülék Szolgáltató részére postai úton visszaküldhető vagy a Szolgáltató üzeleteiben leadható. A postai úton történő történő visszaküldés díja az Előfizetőt terheli. Ha az Előfizető a b) pontban meghatározott felmondási jogával élve a teljesítés megkezdését követően felmondja az Előfizetői szerződést, köteles a felmondás Szolgáltatóval való közlése időpontjáig teljesített szolgáltatással arányos díjat a Szolgáltató számára megfizetni.
Appears in 11 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek
Előfizető elállása. Az Előfizető az alábbi esetekben jogosult az Előfizetői szerződéstől elállni:
a) Ha a Szolgáltató az Előfizetői szerződésben a Szolgáltatás nyújtásának megkezdésére meghatározott határidőt túllépi, akkor az a Hálózati végpont létesítését megelőzően az Előfizető jogosult az Előfizetői szerződéstől hátrányos jogkövetkezmények nélkül elállni. Az Előfizető elállása esetén a Felek egymással elszámolnak, a Szolgáltató az adott Előfizetői szerződés alapján befizetett díjakat legfeljebb az elállást követő 30 napon belül visszatéríti az Előfizető számára, az Előfizető pedig egyidejűleg a Szolgáltató által részére átadott eszközöket a Szolgáltatónak átadja.
b) A távollévők között szóban és üzlethelyiségen kívül megkötött Előfizetői szerződés esetén az Előfizető az Előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül hátrányos jogkövetkezmények nélkül elállhat az Előfizetői szerződéstől. Az Előfizető úgy állhat el az Előfizetői szerződéstől, hogy a Szolgáltató által erre a célra rendszeresített nyomtatványát kitölti, és azt a Szolgáltató részére megküldi. Ha Az Előfizető elállási jogát nem gyakorolhatja, amennyiben a Szolgáltató az Előfizetői szerződésnek megfelelően a Szolgáltatás nyújtását megkezdte (45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. §), . Ebben az esetben az Előfizetőt az Előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül indokolás nélküli, azonnali hatályú felmondási jog illeti meg.
c) Ügyfélszolgálati irodában és értékesítési pontokon jelenlévők között megkötött szerződés esetén Amennyiben az Előfizetői szerződést a vak- és gyengénlátó Felek üzleten kívül, a Szolgáltató helyszíni képviselője útján kötötték meg, az Előfizető az Előfizetői szerződés megkötésétől számított 8 14 napon belül hátrányos jogkövetkezmények nélkül elállhat az Előfizetői szerződéstől, vagy ha . Ha a Szolgáltatás nyújtása már megkezdődött, az Előfizető e határidőn belül indokolás nélkül felmondhatja az Előfizetői szerződést. Az b) pont szerinti elállási jog gyakorlásához szükséges nyilatkozat-minta Xxxxxxxxx úgy állhat el az Előfizető szerződéstől, hogy a Szolgáltató honlapján található meg. Az Előfizető b) pontban meghatározott elállási vagy felmondási jogának gyakorlása esetén az Előfizetői szerződés megkötésével egyidejűleg vásárolt készülék által erre a célra rendszeresített nyomtatványát kitölti, és azt a Szolgáltató részére postai úton visszaküldhető vagy a Szolgáltató üzeleteiben leadható. A postai úton történő történő visszaküldés díja az Előfizetőt terheli. Ha az Előfizető a b) pontban meghatározott felmondási jogával élve a teljesítés megkezdését követően felmondja az Előfizetői szerződést, köteles a felmondás Szolgáltatóval való közlése időpontjáig teljesített szolgáltatással arányos díjat a Szolgáltató számára megfizetnimegküldi.
Appears in 4 contracts
Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions, General Terms and Conditions
Előfizető elállása. Az Előfizető az alábbi esetekben jogosult az Előfizetői szerződéstől elállni:
a) Ha a Szolgáltató az Előfizetői szerződésben a Szolgáltatás az Előfizetői szolgáltatás nyújtásának megkezdésére meghatározott határidőt túllépi, akkor az Hálózati végpont Előfizetői hozzáférési pont létesítését megelőzően az Előfizető jogosult az Előfizetői szerződéstől hátrányos jogkövetkezmények nélkül elállni. Az Előfizető elállása esetén a Felek egymással elszámolnak, a Szolgáltató az adott Előfizetői szerződés alapján befizetett díjakat legfeljebb az elállást követő 30 napon belül visszatéríti az Előfizető számára, az Előfizető pedig egyidejűleg a Szolgáltató által részére átadott eszközöket a Szolgáltatónak átadja.
b) A távollévők között szóban és üzlethelyiségen kívül megkötött Előfizetői szerződés esetén az Előfizető az Előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül hátrányos jogkövetkezmények nélkül elállhat az Előfizetői szerződéstől. Az Előfizető úgy állhat el az Előfizetői szerződéstől, hogy a Szolgáltató által erre a célra rendszeresített nyomtatványát kitölti, és azt a Szolgáltató részére megküldi. Ha Az Előfizető elállási jogát nem gyakorolhatja, amennyiben a Szolgáltató az Előfizetői szerződésnek megfelelően a Szolgáltatás az Előfizetői szolgáltatás nyújtását megkezdte (45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. §§ és Eszr. 7. § (6), ). Ebben az Előfizetőt esetben az Előfizetői előfizetőt az előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül indokolás nélküli, azonnali hatályú felmondási jog illeti meg.. (Eszr. 7. § (6))
c) Ügyfélszolgálati irodában és értékesítési pontokon jelenlévők között megkötött szerződés esetén Természetes személy Xxxxxxxxxx esetében amennyiben az Előfizetői szerződést a vak- és gyengénlátó Felek üzleten kívül, a Szolgáltató helyszíni képviselője útján kötötték meg, az Előfizető az Előfizetői szerződés megkötésétől számított 8 14 napon belül hátrányos jogkövetkezmények nélkül elállhat az Előfizetői szerződéstől, vagy ha a Szolgáltatás szerződéstől (45/2014. (II.26.) Korm. rendelet 20. § és Eszr. 7. § (6). Ha az Előfizetői szolgáltatás nyújtása már megkezdődött, az Előfizető e határidőn belül indokolás nélkül felmondhatja az Előfizetői szerződéstszerződést (45/2014. Az b(II.26.) pont szerinti elállási jog gyakorlásához szükséges nyilatkozat-minta a Szolgáltató honlapján található megKorm. rendelet 20. §). Az Előfizető b) pontban meghatározott elállási vagy felmondási jogának gyakorlása esetén úgy állhat el az Előfizetői szerződés megkötésével egyidejűleg vásárolt készülék Előfizető szerződéstől, hogy a Szolgáltató által erre a célra rendszeresített nyomtatványát kitölti, és azt a Szolgáltató részére postai úton visszaküldhető vagy a Szolgáltató üzeleteiben leadhatómegküldi (45/2014. A postai úton történő történő visszaküldés díja az Előfizetőt terheli(II. Ha az Előfizető a b26.) pontban meghatározott felmondási jogával élve a teljesítés megkezdését követően felmondja az Előfizetői szerződést, köteles a felmondás Szolgáltatóval való közlése időpontjáig teljesített szolgáltatással arányos díjat a Szolgáltató számára megfizetniKorm. rendelet 20. §).
Appears in 3 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek
Előfizető elállása. Az Előfizető az alábbi esetekben jogosult az Előfizetői szerződéstől elállni:
a) Ha a Szolgáltató az Előfizetői szerződésben a Szolgáltatás nyújtásának megkezdésére meghatározott határidőt túllépi, akkor az Hálózati végpont létesítését megelőzően az Előfizető jogosult az Előfizetői szerződéstől hátrányos jogkövetkezmények nélkül elállni. Az Előfizető elállása esetén a Felek egymással elszámolnak, a Szolgáltató az adott Előfizetői szerződés alapján befizetett díjakat legfeljebb az elállást követő 30 napon belül visszatéríti az Előfizető számára, az Előfizető pedig egyidejűleg a Szolgáltató által részére átadott eszközöket a Szolgáltatónak átadja.
b) A távollévők között szóban és üzlethelyiségen kívül megkötött Előfizetői szerződés esetén az Előfizető az Előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül hátrányos jogkövetkezmények nélkül elállhat az Előfizetői szerződéstől. Az Előfizető úgy állhat el az Előfizetői szerződéstől, hogy a Szolgáltató által erre a célra rendszeresített nyomtatványát kitölti, és azt a Szolgáltató részére megküldi. Ha a Szolgáltató az Előfizetői szerződésnek megfelelően a Szolgáltatás nyújtását megkezdte (45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. §), az Előfizetőt az Előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül indokolás nélküli, azonnali hatályú felmondási jog illeti meg. Az elállási jog gyakorlásához szükséges nyilatkozat-minta a Szolgáltató honlapján található meg.
c) Ügyfélszolgálati irodában és értékesítési pontokon jelenlévők között megkötött szerződés esetén a vak- és gyengénlátó Előfizető az Előfizetői szerződés megkötésétől számított 8 napon belül elállhat az Előfizetői szerződéstől, vagy ha a Szolgáltatás nyújtása már megkezdődött, e határidőn belül indokolás nélkül felmondhatja az Előfizetői szerződést. Az b) pont szerinti elállási jog gyakorlásához szükséges nyilatkozat-minta a Szolgáltató honlapján található meg. Az Előfizető b) pontban meghatározott elállási vagy felmondási jogának gyakorlása esetén az Előfizetői szerződés megkötésével egyidejűleg vásárolt készülék Szolgáltató részére postai úton visszaküldhető vagy a Szolgáltató üzeleteiben leadható. A postai úton történő történő visszaküldés díja az Előfizetőt terheli. Ha az Előfizető a b) pontban meghatározott felmondási jogával élve a teljesítés megkezdését követően felmondja az Előfizetői szerződést, köteles a felmondás Szolgáltatóval való közlése időpontjáig teljesített szolgáltatással arányos díjat a Szolgáltató számára megfizetni.
Appears in 3 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek, Subscription Modifications
Előfizető elállása. Az Előfizető az alábbi esetekben jogosult az Előfizetői szerződéstől elállni:
a) Ha a Szolgáltató az Előfizetői szerződésben a Szolgáltatás nyújtásának megkezdésére meghatározott határidőt túllépi, akkor az a Hálózati végpont létesítését megelőzően az Előfizető jogosult az Előfizetői szerződéstől hátrányos jogkövetkezmények nélkül elállni. Az Előfizető elállása esetén a Felek egymással elszámolnak, a Szolgáltató az adott Előfizetői szerződés alapján befizetett díjakat legfeljebb az elállást követő 30 napon belül visszatéríti az Előfizető számára, az Előfizető pedig egyidejűleg a Szolgáltató által részére átadott eszközöket a Szolgáltatónak átadja.
b) A távollévők között szóban és üzlethelyiségen kívül megkötött Előfizetői szerződés esetén az Előfizető az Előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül hátrányos jogkövetkezmények nélkül elállhat az Előfizetői szerződéstől. Az Előfizető úgy állhat el az Előfizetői szerződéstől, hogy a Szolgáltató által erre a célra rendszeresített nyomtatványát kitölti, és azt a Szolgáltató részére megküldi. Ha Az Előfizető elállási jogát nem gyakorolhatja, amennyiben a Szolgáltató az Előfizetői szerződésnek megfelelően a Szolgáltatás nyújtását megkezdte (45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. §), . Ebben az esetben az Előfizetőt az Előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül indokolás nélküli, azonnali hatályú felmondási jog illeti meg.
c) Ügyfélszolgálati irodában és értékesítési pontokon jelenlévők között megkötött szerződés esetén Amennyiben az Előfizetői szerződést a vak- és gyengénlátó Felek üzleten kívül, a Szolgáltató helyszíni képviselője útján kötötték meg, az Előfizető az Előfizetői szerződés megkötésétől számított 8 14 napon belül hátrányos jogkövetkezmények nélkül elállhat az Előfizetői szerződéstől, vagy ha . Ha a Szolgáltatás nyújtása már megkezdődött, az Előfizető e határidőn belül indokolás nélkül felmondhatja az Előfizetői szerződést. Az b) pont szerinti elállási jog gyakorlásához szükséges nyilatkozat-minta Előfizető úgy állhat el az Előfizető szerződéstől, hogy a Szolgáltató honlapján található meg. Az Előfizető b) pontban meghatározott elállási vagy felmondási jogának gyakorlása esetén az Előfizetői szerződés megkötésével egyidejűleg vásárolt készülék által erre a célra rendszeresített nyomtatványát kitölti, és azt a Szolgáltató részére postai úton visszaküldhető vagy a Szolgáltató üzeleteiben leadható. A postai úton történő történő visszaküldés díja az Előfizetőt terheli. Ha az Előfizető a b) pontban meghatározott felmondási jogával élve a teljesítés megkezdését követően felmondja az Előfizetői szerződést, köteles a felmondás Szolgáltatóval való közlése időpontjáig teljesített szolgáltatással arányos díjat a Szolgáltató számára megfizetnimegküldi.
Appears in 2 contracts
Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions
Előfizető elállása. Az Előfizető az alábbi esetekben jogosult az Előfizetői szerződéstől elállni:: Utolsó módosítás: 2019_09_01 Hatálya: 2019_10_01 File neve: flip_aszf_törzsresz_191001_uj
a) Ha a Szolgáltató az Előfizetői szerződésben a Szolgáltatás az Előfizetői szolgáltatás nyújtásának megkezdésére meghatározott határidőt túllépi, akkor az Hálózati végpont Előfizetői hozzáférési pont létesítését megelőzően az Előfizető jogosult az Előfizetői szerződéstől hátrányos jogkövetkezmények nélkül elállni. Az Előfizető elállása esetén a Felek egymással elszámolnak, a Szolgáltató az adott Előfizetői szerződés alapján befizetett díjakat legfeljebb az elállást követő 30 napon belül visszatéríti az Előfizető számára, az Előfizető pedig egyidejűleg a Szolgáltató által részére átadott eszközöket a Szolgáltatónak átadja.
b) A távollévők között szóban és üzlethelyiségen kívül megkötött Előfizetői szerződés esetén az Előfizető az Előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül hátrányos jogkövetkezmények nélkül elállhat az Előfizetői szerződéstől. Az Előfizető úgy állhat el az Előfizetői szerződéstől, hogy a Szolgáltató által erre a célra rendszeresített nyomtatványát kitölti, és azt a Szolgáltató részére megküldi. Ha Az Előfizető elállási jogát nem gyakorolhatja, amennyiben a Szolgáltató az Előfizetői szerződésnek megfelelően a Szolgáltatás az Előfizetői szolgáltatás nyújtását megkezdte (45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. §§ és Eszr. 7. § (6), ). Ebben az Előfizetőt esetben az Előfizetői előfizetőt az előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül indokolás nélküli, azonnali hatályú felmondási jog illeti meg.. (Eszr. 7. § (6))
c) Ügyfélszolgálati irodában és értékesítési pontokon jelenlévők között megkötött szerződés esetén Természetes személy Xxxxxxxxxx esetében amennyiben az Előfizetői szerződést a vak- és gyengénlátó Felek üzleten kívül, a Szolgáltató helyszíni képviselője útján kötötték meg, az Előfizető az Előfizetői szerződés megkötésétől számított 8 14 napon belül hátrányos jogkövetkezmények nélkül elállhat az Előfizetői szerződéstől, vagy ha a Szolgáltatás szerződéstől (45/2014. (II.26.) Korm. rendelet 20. § és Eszr. 7. § (6). Ha az Előfizetői szolgáltatás nyújtása már megkezdődött, az Előfizető e határidőn belül indokolás nélkül felmondhatja az Előfizetői szerződéstszerződést (45/2014. Az b(II.26.) pont szerinti elállási jog gyakorlásához szükséges nyilatkozat-minta a Szolgáltató honlapján található megKorm. rendelet 20. §). Az Előfizető b) pontban meghatározott elállási vagy felmondási jogának gyakorlása esetén úgy állhat el az Előfizetői szerződés megkötésével egyidejűleg vásárolt készülék Előfizető szerződéstől, hogy a Szolgáltató által erre a célra rendszeresített nyomtatványát kitölti, és azt a Szolgáltató részére postai úton visszaküldhető vagy a Szolgáltató üzeleteiben leadhatómegküldi (45/2014. A postai úton történő történő visszaküldés díja az Előfizetőt terheli(II. Ha az Előfizető a b26.) pontban meghatározott felmondási jogával élve a teljesítés megkezdését követően felmondja az Előfizetői szerződést, köteles a felmondás Szolgáltatóval való közlése időpontjáig teljesített szolgáltatással arányos díjat a Szolgáltató számára megfizetniKorm. rendelet 20. §).
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Előfizető elállása. Az Előfizető az alábbi esetekben jogosult az Előfizetői szerződéstől elállni:
a) Ha a Szolgáltató az Előfizetői szerződésben a Szolgáltatás nyújtásának megkezdésére meghatározott határidőt túllépi, akkor az a Hálózati végpont létesítését megelőzően az Előfizető jogosult az Előfizetői szerződéstől hátrányos jogkövetkezmények nélkül elállni. Az Előfizető elállása esetén a Felek egymással elszámolnak, a Szolgáltató az adott Előfizetői szerződés alapján befizetett díjakat legfeljebb az elállást követő 30 napon belül visszatéríti az Előfizető számára, az Előfizető pedig egyidejűleg a Szolgáltató által részére átadott eszközöket a Szolgáltatónak átadja.
b) A távollévők között szóban és üzlethelyiségen kívül megkötött Előfizetői szerződés esetén az Előfizető az Előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül hátrányos jogkövetkezmények nélkül elállhat az Előfizetői szerződéstől. Az Előfizető úgy állhat el az Előfizetői szerződéstől, hogy a Szolgáltató által erre a célra rendszeresített nyomtatványát kitölti, és azt a Szolgáltató részére megküldi. Ha Az Előfizető elállási jogát nem gyakorolhatja, amennyiben a Szolgáltató az Előfizetői szerződésnek megfelelően a Szolgáltatás nyújtását megkezdte (45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. §), . Ebben az esetben az Előfizetőt az Előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül indokolás nélküli, azonnali hatályú felmondási jog illeti meg.. Utolsó módosítás: 2021_09_01 Hatálya: 2021_10_01 File neve: flip_aszf_törzsresz_211001_uj
c) Ügyfélszolgálati irodában és értékesítési pontokon jelenlévők között megkötött szerződés esetén Amennyiben az Előfizetői szerződést a vak- és gyengénlátó Felek üzleten kívül, a Szolgáltató helyszíni képviselője útján kötötték meg, az Előfizető az Előfizetői szerződés megkötésétől számított 8 14 napon belül hátrányos jogkövetkezmények nélkül elállhat az Előfizetői szerződéstől, vagy ha . Ha a Szolgáltatás nyújtása már megkezdődött, az Előfizető e határidőn belül indokolás nélkül felmondhatja az Előfizetői szerződést. Az b) pont szerinti elállási jog gyakorlásához szükséges nyilatkozat-minta Xxxxxxxxx úgy állhat el az Előfizető szerződéstől, hogy a Szolgáltató honlapján található meg. Az Előfizető b) pontban meghatározott elállási vagy felmondási jogának gyakorlása esetén az Előfizetői szerződés megkötésével egyidejűleg vásárolt készülék által erre a célra rendszeresített nyomtatványát kitölti, és azt a Szolgáltató részére postai úton visszaküldhető vagy a Szolgáltató üzeleteiben leadható. A postai úton történő történő visszaküldés díja az Előfizetőt terheli. Ha az Előfizető a b) pontban meghatározott felmondási jogával élve a teljesítés megkezdését követően felmondja az Előfizetői szerződést, köteles a felmondás Szolgáltatóval való közlése időpontjáig teljesített szolgáltatással arányos díjat a Szolgáltató számára megfizetnimegküldi.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Előfizető elállása. Az Előfizető az alábbi esetekben jogosult az Előfizetői szerződéstől elállni:: Utolsó módosítás: 2019_08_01 Hatálya: 2019_09_01 File neve: flip_aszf_törzsresz_190901_uj
a) Ha a Szolgáltató az Előfizetői szerződésben a Szolgáltatás az Előfizetői szolgáltatás nyújtásának megkezdésére meghatározott határidőt túllépi, akkor az Hálózati végpont Előfizetői hozzáférési pont létesítését megelőzően az Előfizető jogosult az Előfizetői szerződéstől hátrányos jogkövetkezmények nélkül elállni. Az Előfizető elállása esetén a Felek egymással elszámolnak, a Szolgáltató az adott Előfizetői szerződés alapján befizetett díjakat legfeljebb az elállást követő 30 napon belül visszatéríti az Előfizető számára, az Előfizető pedig egyidejűleg a Szolgáltató által részére átadott eszközöket a Szolgáltatónak átadja.
b) A távollévők között szóban és üzlethelyiségen kívül megkötött Előfizetői szerződés esetén az Előfizető az Előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül hátrányos jogkövetkezmények nélkül elállhat az Előfizetői szerződéstől. Az Előfizető úgy állhat el az Előfizetői szerződéstől, hogy a Szolgáltató által erre a célra rendszeresített nyomtatványát kitölti, és azt a Szolgáltató részére megküldi. Ha Az Előfizető elállási jogát nem gyakorolhatja, amennyiben a Szolgáltató az Előfizetői szerződésnek megfelelően a Szolgáltatás az Előfizetői szolgáltatás nyújtását megkezdte (45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. §§ és Eszr. 7. § (6), ). Ebben az Előfizetőt esetben az Előfizetői előfizetőt az előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül indokolás nélküli, azonnali hatályú felmondási jog illeti meg.. (Eszr. 7. § (6))
c) Ügyfélszolgálati irodában és értékesítési pontokon jelenlévők között megkötött szerződés esetén Természetes személy Xxxxxxxxxx esetében amennyiben az Előfizetői szerződést a vak- és gyengénlátó Felek üzleten kívül, a Szolgáltató helyszíni képviselője útján kötötték meg, az Előfizető az Előfizetői szerződés megkötésétől számított 8 14 napon belül hátrányos jogkövetkezmények nélkül elállhat az Előfizetői szerződéstől, vagy ha a Szolgáltatás szerződéstől (45/2014. (II.26.) Korm. rendelet 20. § és Eszr. 7. § (6). Ha az Előfizetői szolgáltatás nyújtása már megkezdődött, az Előfizető e határidőn belül indokolás nélkül felmondhatja az Előfizetői szerződéstszerződést (45/2014. Az b(II.26.) pont szerinti elállási jog gyakorlásához szükséges nyilatkozat-minta a Szolgáltató honlapján található megKorm. rendelet 20. §). Az Előfizető b) pontban meghatározott elállási vagy felmondási jogának gyakorlása esetén úgy állhat el az Előfizetői szerződés megkötésével egyidejűleg vásárolt készülék Előfizető szerződéstől, hogy a Szolgáltató által erre a célra rendszeresített nyomtatványát kitölti, és azt a Szolgáltató részére postai úton visszaküldhető vagy a Szolgáltató üzeleteiben leadhatómegküldi (45/2014. A postai úton történő történő visszaküldés díja az Előfizetőt terheli(II. Ha az Előfizető a b26.) pontban meghatározott felmondási jogával élve a teljesítés megkezdését követően felmondja az Előfizetői szerződést, köteles a felmondás Szolgáltatóval való közlése időpontjáig teljesített szolgáltatással arányos díjat a Szolgáltató számára megfizetniKorm. rendelet 20. §).
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Előfizető elállása. Az Előfizető az alábbi esetekben jogosult az Előfizetői szerződéstől elállni:
a) Ha a Szolgáltató az Előfizetői szerződésben a Szolgáltatás nyújtásának megkezdésére meghatározott határidőt túllépi, akkor az Hálózati végpont létesítését megelőzően az Előfizető jogosult az Előfizetői szerződéstől hátrányos jogkövetkezmények nélkül elállni. Az Előfizető elállása esetén a Felek egymással elszámolnak, a Szolgáltató az adott Előfizetői szerződés alapján befizetett díjakat legfeljebb az elállást követő 30 napon belül visszatéríti az Előfizető számára, az Előfizető pedig egyidejűleg a Szolgáltató által részére átadott eszközöket a Szolgáltatónak átadja.
b) A távollévők között szóban és üzlethelyiségen kívül megkötött Előfizetői szerződés esetén az Előfizető az Előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül hátrányos jogkövetkezmények nélkül elállhat az Előfizetői szerződéstől. Az Előfizető úgy állhat el az Előfizetői szerződéstől, hogy a Szolgáltató által erre a célra rendszeresített nyomtatványát kitölti, és azt a Szolgáltató részére megküldi. Ha a Szolgáltató az Előfizetői szerződésnek megfelelően a Szolgáltatás nyújtását megkezdte (45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. §), az Előfizetőt az Előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül indokolás nélküli, azonnali hatályú felmondási jog illeti meg.
c) Ügyfélszolgálati irodában és értékesítési pontokon jelenlévők között megkötött szerződés esetén a vak- és gyengénlátó Előfizető az Előfizetői szerződés megkötésétől számított 8 napon belül elállhat az Előfizetői szerződéstől, vagy ha a Szolgáltatás nyújtása már megkezdődött, e határidőn belül indokolás nélkül felmondhatja az Előfizetői szerződést. Az b) pont szerinti elállási jog gyakorlásához szükséges nyilatkozat-minta a Szolgáltató honlapján található meg. Az Előfizető b) pontban meghatározott elállási vagy felmondási jogának gyakorlása esetén az Előfizetői szerződés megkötésével egyidejűleg vásárolt készülék Szolgáltató részére postai úton visszaküldhető vagy a Szolgáltató üzeleteiben leadható. A postai úton történő történő visszaküldés díja az Előfizetőt terheli. Ha az Előfizető a b) pontban meghatározott felmondási jogával élve a teljesítés megkezdését követően felmondja az Előfizetői szerződést, köteles a felmondás Szolgáltatóval való közlése időpontjáig teljesített szolgáltatással arányos díjat a Szolgáltató számára megfizetni. természetes személy Üzleti előfizető esetében a jogutód nélküli megszűnésről a vonatkozó hiteles cégbírósági végzés vagy az ezt tanúsító hiteles cégkivonat bemutatása, megküldése, bemutatása esetén értesül. A Szolgáltató átírás hiányában az Előfizetői szerződést az Előfizető halálának időpontjától kezdődően az Előfizető haláláról történő tudomásszerzéssel tekinti megszűntnek.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Előfizető elállása. Az Előfizető az alábbi esetekben jogosult az Előfizetői szerződéstől elállni:: Utolsó módosítás: 2020_02_01 Hatálya: 2020_03_01 File neve: flip_aszf_törzsresz_200301_uj
a) Ha a Szolgáltató az Előfizetői szerződésben a Szolgáltatás az Előfizetői szolgáltatás nyújtásának megkezdésére meghatározott határidőt túllépi, akkor az Hálózati végpont Előfizetői hozzáférési pont létesítését megelőzően az Előfizető jogosult az Előfizetői szerződéstől hátrányos jogkövetkezmények nélkül elállni. Az Előfizető elállása esetén a Felek egymással elszámolnak, a Szolgáltató az adott Előfizetői szerződés alapján befizetett díjakat legfeljebb az elállást követő 30 napon belül visszatéríti az Előfizető számára, az Előfizető pedig egyidejűleg a Szolgáltató által részére átadott eszközöket a Szolgáltatónak átadja.
b) A távollévők között szóban és üzlethelyiségen kívül megkötött Előfizetői szerződés esetén az Előfizető az Előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül hátrányos jogkövetkezmények nélkül elállhat az Előfizetői szerződéstől. Az Előfizető úgy állhat el az Előfizetői szerződéstől, hogy a Szolgáltató által erre a célra rendszeresített nyomtatványát kitölti, és azt a Szolgáltató részére megküldi. Ha Az Előfizető elállási jogát nem gyakorolhatja, amennyiben a Szolgáltató az Előfizetői szerződésnek megfelelően a Szolgáltatás az Előfizetői szolgáltatás nyújtását megkezdte (45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. §§ és Eszr. 7. § (6), ). Ebben az Előfizetőt esetben az Előfizetői előfizetőt az előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül indokolás nélküli, azonnali hatályú felmondási jog illeti meg.. (Eszr. 7. § (6))
c) Ügyfélszolgálati irodában és értékesítési pontokon jelenlévők között megkötött szerződés esetén Természetes személy Xxxxxxxxxx esetében amennyiben az Előfizetői szerződést a vak- és gyengénlátó Felek üzleten kívül, a Szolgáltató helyszíni képviselője útján kötötték meg, az Előfizető az Előfizetői szerződés megkötésétől számított 8 14 napon belül hátrányos jogkövetkezmények nélkül elállhat az Előfizetői szerződéstől, vagy ha a Szolgáltatás szerződéstől (45/2014. (II.26.) Korm. rendelet 20. § és Eszr. 7. § (6). Ha az Előfizetői szolgáltatás nyújtása már megkezdődött, az Előfizető e határidőn belül indokolás nélkül felmondhatja az Előfizetői szerződéstszerződést (45/2014. Az b(II.26.) pont szerinti elállási jog gyakorlásához szükséges nyilatkozat-minta a Szolgáltató honlapján található megKorm. rendelet 20. §). Az Előfizető b) pontban meghatározott elállási vagy felmondási jogának gyakorlása esetén úgy állhat el az Előfizetői szerződés megkötésével egyidejűleg vásárolt készülék Előfizető szerződéstől, hogy a Szolgáltató által erre a célra rendszeresített nyomtatványát kitölti, és azt a Szolgáltató részére postai úton visszaküldhető vagy a Szolgáltató üzeleteiben leadhatómegküldi (45/2014. A postai úton történő történő visszaküldés díja az Előfizetőt terheli(II. Ha az Előfizető a b26.) pontban meghatározott felmondási jogával élve a teljesítés megkezdését követően felmondja az Előfizetői szerződést, köteles a felmondás Szolgáltatóval való közlése időpontjáig teljesített szolgáltatással arányos díjat a Szolgáltató számára megfizetniKorm. rendelet 20. §).
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Előfizető elállása. Az Előfizető az alábbi esetekben jogosult az Előfizetői szerződéstől elállni:
a) Ha a Szolgáltató az Előfizetői szerződésben a Szolgáltatás nyújtásának megkezdésére meghatározott határidőt túllépi, akkor az a Hálózati végpont létesítését megelőzően az Előfizető jogosult az Előfizetői szerződéstől hátrányos jogkövetkezmények nélkül elállni. Az Előfizető elállása esetén a Felek egymással elszámolnak, a Szolgáltató az adott Előfizetői szerződés alapján befizetett díjakat legfeljebb az elállást követő 30 napon belül visszatéríti az Előfizető számára, az Előfizető pedig egyidejűleg a Szolgáltató által részére átadott eszközöket a Szolgáltatónak átadja.
b) A távollévők között szóban és üzlethelyiségen kívül megkötött Előfizetői szerződés esetén az Előfizető az Előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül hátrányos jogkövetkezmények nélkül elállhat az Előfizetői szerződéstől. Az Előfizető úgy állhat el az Előfizetői szerződéstől, hogy a Szolgáltató által erre a célra rendszeresített nyomtatványát kitölti, és azt a Szolgáltató részére megküldi. Ha Az Előfizető elállási jogát nem gyakorolhatja, amennyiben a Szolgáltató az Előfizetői szerződésnek megfelelően a Szolgáltatás nyújtását megkezdte (45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. §), . Ebben az esetben az Előfizetőt az Előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül indokolás nélküli, azonnali hatályú felmondási jog illeti meg.. Utolsó módosítás: 2021_08_01 Hatálya: 2021_08_19 File neve: flip_aszf_törzsresz_210819_uj
c) Ügyfélszolgálati irodában és értékesítési pontokon jelenlévők között megkötött szerződés esetén Amennyiben az Előfizetői szerződést a vak- és gyengénlátó Felek üzleten kívül, a Szolgáltató helyszíni képviselője útján kötötték meg, az Előfizető az Előfizetői szerződés megkötésétől számított 8 14 napon belül hátrányos jogkövetkezmények nélkül elállhat az Előfizetői szerződéstől, vagy ha . Ha a Szolgáltatás nyújtása már megkezdődött, az Előfizető e határidőn belül indokolás nélkül felmondhatja az Előfizetői szerződést. Az b) pont szerinti elállási jog gyakorlásához szükséges nyilatkozat-minta Xxxxxxxxx úgy állhat el az Előfizető szerződéstől, hogy a Szolgáltató honlapján található meg. Az Előfizető b) pontban meghatározott elállási vagy felmondási jogának gyakorlása esetén az Előfizetői szerződés megkötésével egyidejűleg vásárolt készülék által erre a célra rendszeresített nyomtatványát kitölti, és azt a Szolgáltató részére postai úton visszaküldhető vagy a Szolgáltató üzeleteiben leadható. A postai úton történő történő visszaküldés díja az Előfizetőt terheli. Ha az Előfizető a b) pontban meghatározott felmondási jogával élve a teljesítés megkezdését követően felmondja az Előfizetői szerződést, köteles a felmondás Szolgáltatóval való közlése időpontjáig teljesített szolgáltatással arányos díjat a Szolgáltató számára megfizetnimegküldi.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Előfizető elállása. Az elállás a szerződést a megkötésének időpontjára visszamenő hatállyal felbontja. Az Előfizető az alábbi esetekben jogosult az Előfizetői a szerződéstől elállni:
a) Ha a Szolgáltató az Előfizetői előfizetői szerződésben a Szolgáltatás szolgáltatás nyújtásának megkezdésére meghatározott határidőt túllépi, akkor az Hálózati végpont előfizetői hozzáférési pont létesítését megelőzően az Előfizető jogosult az Előfizetői a szerződéstől hátrányos jogkövetkezmények nélkül elállni. Az Előfizető elállása esetén a Felek felek kötelesek egymással elszámolnakelszámolni, a Szolgáltató köteles az adott Előfizetői szerződés alapján befizetett díjakat legfeljebb az elállást követő 30 napon belül visszatéríti visszatéríteni az Előfizető számára, az Előfizető pedig egyidejűleg köteles a Szolgáltató által részére átadott eszközöket a Szolgáltatónak átadjaátadni.
b) A távollévők között szóban és üzlethelyiségen kívül megkötött Előfizetői szerződés esetén az Előfizető az Előfizetői a szerződés megkötésétől számított 14 napon belül hátrányos jogkövetkezmények nélkül elállhat az Előfizetői szerződéstől. Az Előfizető úgy állhat el az Előfizetői szerződéstől, hogy a szerződéstől a Szolgáltató által erre a célra rendszeresített nyomtatványát kitölti, nyomtatványának kitöltésével és azt a Szolgáltató részére megkülditörténő megküldésével. Ha Az Előfizető elállási jogát nem gyakorolhatja, amennyiben a Szolgáltató az Előfizetői előfizetői szerződésnek megfelelően a Szolgáltatás szolgáltatás nyújtását megkezdte (45/2014. (II. 26megkezdte.
c) Korm. rendelet 20. §)Amennyiben a szerződéskötésre üzleten kívül, a szolgáltató helyszíni képviselője útján kerül sor, az Előfizetőt előfizető az Előfizetői szerződés megkötésétől elállás jogát a szerződéskötés napjától számított 14 napon belül indokolás nélküli, azonnali hatályú felmondási jog illeti meg.
c) Ügyfélszolgálati irodában és értékesítési pontokon jelenlévők között megkötött szerződés esetén a vak- és gyengénlátó Előfizető az Előfizetői szerződés megkötésétől számított 8 napon belül elállhat az Előfizetői szerződéstől, vagy ha a Szolgáltatás nyújtása már megkezdődött, e határidőn belül indokolás nélkül felmondhatja az Előfizetői szerződést. Az b) pont szerinti elállási jog gyakorlásához szükséges nyilatkozat-minta gyakorolhatja a Szolgáltató honlapján található meg. Az Előfizető b) pontban meghatározott elállási vagy felmondási jogának gyakorlása esetén az Előfizetői szerződés megkötésével egyidejűleg vásárolt készülék által erre a célra rendszeresített nyomtatványának kitöltésével és Szolgáltató részére postai úton visszaküldhető vagy a Szolgáltató üzeleteiben leadható. A postai úton történő történő visszaküldés díja az Előfizetőt terheli. Ha az Előfizető a b) pontban meghatározott felmondási jogával élve a teljesítés megkezdését követően felmondja az Előfizetői szerződést, köteles a felmondás Szolgáltatóval való közlése időpontjáig teljesített szolgáltatással arányos díjat a Szolgáltató számára megfizetnimegküldésével.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Előfizető elállása. Az Előfizető az alábbi esetekben jogosult az Előfizetői szerződéstől elállni:: Utolsó módosítás: 2020_01_01 és 2020_01_07 Hatálya: 2020_02_01 File neve: flip_aszf_törzsresz_200201_uj
a) Ha a Szolgáltató az Előfizetői szerződésben a Szolgáltatás az Előfizetői szolgáltatás nyújtásának megkezdésére meghatározott határidőt túllépi, akkor az Hálózati végpont Előfizetői hozzáférési pont létesítését megelőzően az Előfizető jogosult az Előfizetői szerződéstől hátrányos jogkövetkezmények nélkül elállni. Az Előfizető elállása esetén a Felek egymással elszámolnak, a Szolgáltató az adott Előfizetői szerződés alapján befizetett díjakat legfeljebb az elállást követő 30 napon belül visszatéríti az Előfizető számára, az Előfizető pedig egyidejűleg a Szolgáltató által részére átadott eszközöket a Szolgáltatónak átadja.
b) A távollévők között szóban és üzlethelyiségen kívül megkötött Előfizetői szerződés esetén az Előfizető az Előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül hátrányos jogkövetkezmények nélkül elállhat az Előfizetői szerződéstől. Az Előfizető úgy állhat el az Előfizetői szerződéstől, hogy a Szolgáltató által erre a célra rendszeresített nyomtatványát kitölti, és azt a Szolgáltató részére megküldi. Ha Az Előfizető elállási jogát nem gyakorolhatja, amennyiben a Szolgáltató az Előfizetői szerződésnek megfelelően a Szolgáltatás az Előfizetői szolgáltatás nyújtását megkezdte (45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. §§ és Eszr. 7. § (6), ). Ebben az Előfizetőt esetben az Előfizetői előfizetőt az előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül indokolás nélküli, azonnali hatályú felmondási jog illeti meg.. (Eszr. 7. § (6))
c) Ügyfélszolgálati irodában és értékesítési pontokon jelenlévők között megkötött szerződés esetén Természetes személy Xxxxxxxxxx esetében amennyiben az Előfizetői szerződést a vak- és gyengénlátó Felek üzleten kívül, a Szolgáltató helyszíni képviselője útján kötötték meg, az Előfizető az Előfizetői szerződés megkötésétől számított 8 14 napon belül hátrányos jogkövetkezmények nélkül elállhat az Előfizetői szerződéstől, vagy ha a Szolgáltatás szerződéstől (45/2014. (II.26.) Korm. rendelet 20. § és Eszr. 7. § (6). Ha az Előfizetői szolgáltatás nyújtása már megkezdődött, az Előfizető e határidőn belül indokolás nélkül felmondhatja az Előfizetői szerződéstszerződést (45/2014. Az b(II.26.) pont szerinti elállási jog gyakorlásához szükséges nyilatkozat-minta a Szolgáltató honlapján található megKorm. rendelet 20. §). Az Előfizető b) pontban meghatározott elállási vagy felmondási jogának gyakorlása esetén úgy állhat el az Előfizetői szerződés megkötésével egyidejűleg vásárolt készülék Előfizető szerződéstől, hogy a Szolgáltató által erre a célra rendszeresített nyomtatványát kitölti, és azt a Szolgáltató részére postai úton visszaküldhető vagy a Szolgáltató üzeleteiben leadhatómegküldi (45/2014. A postai úton történő történő visszaküldés díja az Előfizetőt terheli(II. Ha az Előfizető a b26.) pontban meghatározott felmondási jogával élve a teljesítés megkezdését követően felmondja az Előfizetői szerződést, köteles a felmondás Szolgáltatóval való közlése időpontjáig teljesített szolgáltatással arányos díjat a Szolgáltató számára megfizetniKorm. rendelet 20. §).
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Előfizető elállása. Az Előfizető az alábbi esetekben jogosult az Előfizetői szerződéstől elállni:
a) Ha a Szolgáltató az Előfizetői szerződésben a Szolgáltatás az Előfizetői szolgáltatás nyújtásának megkezdésére meghatározott határidőt túllépi, akkor az Hálózati végpont Előfizetői hozzáférési pont létesítését megelőzően az Előfizető jogosult az Előfizetői szerződéstől hátrányos jogkövetkezmények nélkül elállni. Az Előfizető elállása esetén a Felek egymással elszámolnakelszá- molnak, a Szolgáltató az adott Előfizetői szerződés alapján befizetett díjakat legfeljebb az elállást követő 30 napon belül visszatéríti az Előfizető számára, az Előfizető pedig egyidejűleg a Szolgáltató által részére átadott eszközöket a Szolgáltatónak átadja.
b) A távollévők között szóban és üzlethelyiségen kívül megkötött Előfizetői szerződés esetén az Előfizető az Előfizetői Előfi- zetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül hátrányos jogkövetkezmények nélkül elállhat az Előfizetői szerződéstől. Az Előfizető úgy állhat el az Előfizetői szerződéstőlszerző- déstől, hogy a Szolgáltató által erre a célra rendszeresített nyomtatványát kitölti, és azt a Szolgáltató részére megküldi. Ha Az Előfizető elállási jogát nem gyakorolhatja, ameny- nyiben a Szolgáltató az Előfizetői szerződésnek megfelelően a Szolgáltatás az Előfizetői szolgáltatás nyújtását megkezdte (45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. §§ és Eszr. 7. § (6), ). Ebben az Előfizetőt esetben az Előfizetői előfizetőt az előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül indokolás nélküli, azonnali hatályú felmondási jog illeti meg.. (Eszr. 7. § (6))
c) Ügyfélszolgálati irodában és értékesítési pontokon jelenlévők között megkötött szerződés esetén Természetes személy Előfizetők esetében amennyiben az Előfizetői szerződést a vak- és gyengénlátó Felek üzleten kívül, a Szolgáltató helyszíni képviselője útján kötötték meg, az Előfizető az Előfizetői szerződés megkötésétől számított 8 14 napon belül hátrányos jogkövetkez- mények nélkül elállhat az Előfizetői szerződéstől, vagy ha a Szolgáltatás szerződéstől (45/2014. (II.26.) Korm. rendelet 20. § és Eszr. 7. § (6). Ha az Előfizetői szolgáltatás nyújtása már megkezdődött, az Előfizető e határidőn belül indokolás nélkül felmondhatja az Előfizetői szerződéstszerződést (45/2014. Az b(II.26.) pont szerinti elállási jog gyakorlásához szükséges nyilatkozat-minta a Szolgáltató honlapján található megKorm. rendelet 20. §). Az Előfizető b) pontban meghatározott elállási vagy felmondási jogának gyakorlása esetén úgy állhat el az Előfizetői szerződés megkötésével egyidejűleg vásárolt készülék Előfizető szerződéstől, hogy a Szolgáltató által erre a célra rendszeresített nyomtatványát kitölti, és azt a Szolgáltató részére postai úton visszaküldhető vagy a Szolgáltató üzeleteiben leadhatómegküldi (45/2014. A postai úton történő történő visszaküldés díja az Előfizetőt terheli(II. Ha az Előfizető a b26.) pontban meghatározott felmondási jogával élve a teljesítés megkezdését követően felmondja az Előfizetői szerződést, köteles a felmondás Szolgáltatóval való közlése időpontjáig teljesített szolgáltatással arányos díjat a Szolgáltató számára megfizetniKorm. rendelet 20. §).
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Előfizető elállása. Az Előfizető az alábbi esetekben jogosult az Előfizetői szerződéstől elállni:
a) Ha a Szolgáltató az Előfizetői szerződésben a Szolgáltatás nyújtásának megkezdésére meghatározott határidőt túllépi, akkor az a Hálózati végpont létesítését megelőzően az Előfizető jogosult az Előfizetői szerződéstől hátrányos jogkövetkezmények nélkül elállni. Az Előfizető elállása esetén a Felek egymással elszámolnak, a Szolgáltató az adott Előfizetői szerződés alapján befizetett díjakat legfeljebb az elállást követő 30 napon belül visszatéríti az Előfizető számára, az Előfizető pedig egyidejűleg a Szolgáltató által részére átadott eszközöket a Szolgáltatónak átadja.
b) A távollévők között szóban és üzlethelyiségen kívül megkötött Előfizetői szerződés esetén az Előfizető az Előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül hátrányos jogkövetkezmények nélkül elállhat az Előfizetői szerződéstől. Az Előfizető úgy állhat el az Előfizetői szerződéstől, hogy a Szolgáltató által erre a célra rendszeresített nyomtatványát kitölti, és azt a Szolgáltató részére megküldi. Ha Az Előfizető elállási jogát nem gyakorolhatja, amennyiben a Szolgáltató az Előfizetői szerződésnek megfelelően a Szolgáltatás nyújtását megkezdte (45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. §), . Ebben az esetben az Előfizetőt az Előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül indokolás nélküli, azonnali hatályú felmondási jog illeti meg.. Utolsó módosítás: 2021_08_19 Hatálya: 2021_09_01 File neve: flip_aszf_törzsresz_210901_uj
c) Ügyfélszolgálati irodában és értékesítési pontokon jelenlévők között megkötött szerződés esetén Amennyiben az Előfizetői szerződést a vak- és gyengénlátó Felek üzleten kívül, a Szolgáltató helyszíni képviselője útján kötötték meg, az Előfizető az Előfizetői szerződés megkötésétől számított 8 14 napon belül hátrányos jogkövetkezmények nélkül elállhat az Előfizetői szerződéstől, vagy ha . Ha a Szolgáltatás nyújtása már megkezdődött, az Előfizető e határidőn belül indokolás nélkül felmondhatja az Előfizetői szerződést. Az b) pont szerinti elállási jog gyakorlásához szükséges nyilatkozat-minta Xxxxxxxxx úgy állhat el az Előfizető szerződéstől, hogy a Szolgáltató honlapján található meg. Az Előfizető b) pontban meghatározott elállási vagy felmondási jogának gyakorlása esetén az Előfizetői szerződés megkötésével egyidejűleg vásárolt készülék által erre a célra rendszeresített nyomtatványát kitölti, és azt a Szolgáltató részére postai úton visszaküldhető vagy a Szolgáltató üzeleteiben leadható. A postai úton történő történő visszaküldés díja az Előfizetőt terheli. Ha az Előfizető a b) pontban meghatározott felmondási jogával élve a teljesítés megkezdését követően felmondja az Előfizetői szerződést, köteles a felmondás Szolgáltatóval való közlése időpontjáig teljesített szolgáltatással arányos díjat a Szolgáltató számára megfizetnimegküldi.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Előfizető elállása. Az Előfizető az alábbi esetekben jogosult az Előfizetői szerződéstől elállni:
a) Ha a Szolgáltató az Előfizetői szerződésben a Szolgáltatás az Előfizetői szolgáltatás nyújtásának megkezdésére meghatározott határidőt túllépi, akkor az Hálózati végpont Előfizetői hozzáférési pont létesítését megelőzően az Előfizető jogosult az Előfizetői szerződéstől hátrányos jogkövetkezmények nélkül elállni. Az Előfizető elállása esetén a Felek egymással elszámolnakelszá- molnak, a Szolgáltató az adott Előfizetői szerződés alapján befizetett díjakat legfeljebb az elállást követő 30 napon belül visszatéríti az Előfizető számára, az Előfizető pedig egyidejűleg a Szolgáltató által részére átadott eszközöket a Szolgáltatónak átadja.
b) A távollévők között szóban és üzlethelyiségen kívül megkötött Előfizetői szerződés esetén az Előfizető az Előfizetői Előfi- zetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül hátrányos jogkövetkezmények nélkül elállhat az Előfizetői szerződéstől. Az Előfizető úgy állhat el az Előfizetői szerződéstőlszerző- déstől, hogy a Szolgáltató által erre a célra rendszeresített nyomtatványát kitölti, és azt a Szolgáltató részére megküldi. Ha Az Előfizető elállási jogát nem gyakorolhatja, ameny- nyiben a Szolgáltató az Előfizetői szerződésnek megfelelően a Szolgáltatás az Előfizetői szolgáltatás nyújtását megkezdte (45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. §§ és Eszr. 7. § (6), ). Ebben az Előfizetőt esetben az Előfizetői előfizetőt az előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül indokolás nélküli, azonnali hatályú felmondási jog illeti meg.. (Eszr. 7. § (6))
c) Ügyfélszolgálati irodában és értékesítési pontokon jelenlévők között megkötött szerződés esetén Természetes személy Xxxxxxxxxx esetében amennyiben az Előfizetői szerződést a vak- és gyengénlátó Felek üzleten kívül, a Szolgáltató helyszíni képviselője útján kötötték meg, az Előfizető az Előfizetői szerződés megkötésétől számított 8 14 napon belül hátrányos jogkövetkez- mények nélkül elállhat az Előfizetői szerződéstől, vagy ha a Szolgáltatás szerződéstől (45/2014. (II.26.) Korm. rendelet 20. § és Eszr. 7. § (6). Ha az Előfizetői szolgáltatás nyújtása már megkezdődött, az Előfizető e határidőn belül indokolás nélkül felmondhatja az Előfizetői szerződéstszerződést (45/2014. Az b(II.26.) pont szerinti elállási jog gyakorlásához szükséges nyilatkozat-minta a Szolgáltató honlapján található megKorm. rendelet 20. §). Az Előfizető b) pontban meghatározott elállási vagy felmondási jogának gyakorlása esetén úgy állhat el az Előfizetői szerződés megkötésével egyidejűleg vásárolt készülék Előfizető szerződéstől, hogy a Szolgáltató által erre a célra rendszeresített nyomtatványát kitölti, és azt a Szolgáltató részére postai úton visszaküldhető vagy a Szolgáltató üzeleteiben leadhatómegküldi (45/2014. A postai úton történő történő visszaküldés díja az Előfizetőt terheli(II. Ha az Előfizető a b26.) pontban meghatározott felmondási jogával élve a teljesítés megkezdését követően felmondja az Előfizetői szerződést, köteles a felmondás Szolgáltatóval való közlése időpontjáig teljesített szolgáltatással arányos díjat a Szolgáltató számára megfizetniKorm. rendelet 20. §).
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Előfizető elállása. Az Előfizető az alábbi esetekben jogosult az Előfizetői szerződéstől elállni:
a) Ha a Szolgáltató az Előfizetői szerződésben a Szolgáltatás az Előfizetői szolgáltatás nyújtásának megkezdésére meghatározott határidőt túllépi, akkor az Hálózati végpont Előfizetői hozzáférési pont létesítését megelőzően az Előfizető jogosult az Előfizetői szerződéstől hátrányos jogkövetkezmények nélkül elállni. Az Előfizető elállása esetén a Felek egymással elszámolnak, a Szolgáltató az adott Előfizetői szerződés alapján befizetett díjakat legfeljebb az elállást követő 30 napon belül visszatéríti az Előfizető számára, az Előfizető pedig egyidejűleg a Szolgáltató által részére átadott eszközöket a Szolgáltatónak átadja.
b) A távollévők között szóban és üzlethelyiségen kívül megkötött Előfizetői szerződés esetén az Előfizető az Előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül hátrányos jogkövetkezmények nélkül elállhat az Előfizetői szerződéstől. Az Előfizető úgy állhat el az Előfizetői szerződéstől, hogy a Szolgáltató által erre a célra rendszeresített nyomtatványát kitölti, és azt a Szolgáltató részére megküldi. Ha Az Előfizető elállási jogát nem gyakorolhatja, amennyiben a Szolgáltató az Előfizetői szerződésnek megfelelően a Szolgáltatás az Előfizetői szolgáltatás nyújtását megkezdte (45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. §§ és Eszr. 7. § (6), ). Ebben az Előfizetőt esetben az Előfizetői előfizetőt az előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül indokolás nélküli, azonnali hatályú felmondási jog illeti meg. (Eszr. 7. § (6)) Az erre vonatkozó rendelkezéseket a 12.4. pont tartalmazza.
c) Amennyiben az Előfizetői szerződést a Felek üzleten kívül, a Szolgáltató helyszíni képviselője útján kötötték meg, az Előfizető az Előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül hátrányos jogkövetkezmények nélkül elállhat az Előfizetői szerződéstől (45/2014. (II.26.) Korm. rendelet 20. § és Eszr. 7. § (6). Ha az Előfizetői szolgáltatás nyújtása már megkezdődött, az Előfizető e határidőn belül indokolás nélkül felmondhatja az Előfizetői szerződést (45/2014. (II.26.) Korm. rendelet 20. §). Az Előfizető úgy állhat el az Előfizető szerződéstől, hogy a Szolgáltató által erre a célra rendszeresített nyomtatványát kitölti, és azt a Szolgáltató részére megküldi (45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. §).
d) Ügyfélszolgálati irodában és értékesítési pontokon jelenlévők között megkötött szerződés esetén a vak- és gyengénlátó Előfizető az Előfizetői szerződés megkötésétől számított 8 napon belül elállhat az Előfizetői szerződéstől, vagy ha a Szolgáltatás az Előfizetői szolgáltatás nyújtása már megkezdődött, e határidőn belül indokolás nélkül felmondhatja az Előfizetői szerződést. Az b) pont szerinti elállási jog gyakorlásához szükséges nyilatkozat-minta a Szolgáltató honlapján található meg. Az Előfizető b) pontban meghatározott elállási vagy felmondási jogának gyakorlása esetén az Előfizetői szerződés megkötésével egyidejűleg vásárolt készülék Szolgáltató részére postai úton visszaküldhető vagy a Szolgáltató üzeleteiben leadható. A postai úton történő történő visszaküldés díja az Előfizetőt terheli. Ha az Előfizető a b) pontban meghatározott felmondási jogával élve a teljesítés megkezdését követően felmondja az Előfizetői szerződést, köteles a felmondás Szolgáltatóval való közlése időpontjáig teljesített szolgáltatással arányos díjat a Szolgáltató számára megfizetni.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Előfizető elállása. Az Előfizető az alábbi esetekben jogosult az Előfizetői szerződéstől elállni:
a) Ha a Szolgáltató az Előfizetői szerződésben a Szolgáltatás nyújtásának megkezdésére meghatározott határidőt túllépi, akkor az a Hálózati végpont létesítését megelőzően az Előfizető jogosult az Előfizetői szerződéstől hátrányos jogkövetkezmények nélkül elállni. Az Előfizető elállása esetén a Felek egymással elszámolnak, a Szolgáltató az adott Előfizetői szerződés alapján befizetett díjakat legfeljebb az elállást követő 30 napon belül visszatéríti az Előfizető számára, az Előfizető pedig egyidejűleg a Szolgáltató által részére átadott eszközöket a Szolgáltatónak átadja.
b) A távollévők között szóban és üzlethelyiségen kívül megkötött Előfizetői szerződés esetén az Előfizető az Előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül hátrányos jogkövetkezmények nélkül elállhat az Előfizetői szerződéstől. Az Előfizető úgy állhat el az Előfizetői szerződéstől, hogy a Szolgáltató által erre a célra rendszeresített nyomtatványát kitölti, és azt a Szolgáltató részére megküldi. Ha Az Előfizető elállási jogát nem gyakorolhatja, amennyiben a Szolgáltató az Előfizetői szerződésnek megfelelően a Szolgáltatás nyújtását megkezdte (45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. §), . Ebben az esetben az Előfizetőt az Előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül indokolás nélküli, azonnali hatályú felmondási jog illeti meg.. Utolsó módosítás: 2021_06_01 Hatálya: 2021_06_30 File neve: flip_aszf_törzsresz_210630_jszvalt