Előjegyzés. 7.1. Amikor egy bizonyos könyvet keres, előfordulhat, hogy csak a könyvadatot találja adatbázisunkban, mert a hozzá tartozó példány már elkelt. Ilyenkor a könyv címe mellett, a jobb oldalon az "Előjegyzem" szó található. Az „Előjegyzésem rögzítése” gombra kattintva rendszerünk összeállít egy listát a keresett könyv kiadásairól. Ha az előjegyezni kívánt könyv több kiadásban létezik, akkor táblázatunkban megtalálja, hogy az jelenleg mely kiadásban kapható. Ha a keresett könyvnek ezen kiadása megfelel Önnek, akkor azonnal megrendelheti a „Kosárba” gomb megnyomásával. Ha a könyv olyan kiadását szeretné megrendelni, amelyik jelenleg nem kapható, akkor a táblázatban az(oka)t a pipá(ka)t hagyja benne az „Előjegyzem” oszlopban, amelyik kiadás Önt érdekli. Abban az esetben, ha az adott mű több kiadását is megjelölte, akkor ezen kiadások bármelyikének beérkezésekor azonnal értesítjük Önt egy automata e-mailben. Egy mű előjegyzése esetén értesítést kap, majd előjegyzését inaktívvá tesszük. (Bátran jegyezze elő tehát a keresett művet több kiadásban is, hiszen amikor az egyik kiadás beérkezéséről megkapja az értesítést, az ugyanazon műre vonatkozó előjegyzése automatikusan inaktiválódik.) A beérkezett könyvek kiértesítése az előjegyzések időrendjében történik. Előjegyzési szándékát az „Előjegyzésem adatainak rögzítése” gomb megnyomásával véglegesítheti. Az „Előjegyzéseim listája” gombra kattintva bármikor megtekintheti, hogy mely könyvekre jegyzett már elő, előjegyzéseit törölheti, aktiválhatja/inaktiválhatja. 7.2. Akkor is előjegyezhet az Ön által keresett könyvre, ha az adott könyv még nem szerepel adatbázisunkban. Ilyenkor elegendő a könyv címét, esetleg ezen kívül még a szerző nevét beírnia az „Előjegyzés” menüpontba, az „Új előjegyzés készítése” gombra kattintva. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a könyv címét mindig szükséges megadnia (a cím megadása nélkül az előjegyző rendszer nem működik). A keresett könyv címét a megjelent kiadvánnyal teljesen megegyezően kell feltüntetnie, pontos helyesírással (ügyelve az ékezetekre, felesleges szóközökre). Ellenkező esetben a program nem tudja felismerni a keresett könyvet. Előjegyzést kizárólag könyvcímre vonatkozóan tudunk elfogadni (sorozatra, kiadóra, évre, kötetszámra, szerzőre nem). Ha szűkíteni szeretné a keresett könyvet például egy konkrét kiadóra és/vagy kiadási évre stb., akkor a könyv címén (és szerzőjén) kívül természetesen ezeket az adatokat is megadhatja. 7.3. Ha olyan könyvre jegyezne elő, amely adatbázisunkban megtalálható (azaz van hozzá kapcsolódó példány), de más kiadóval és/vagy kiadási évvel stb., a program felismeri ezt, és felajánlja Önnek a vásárlást. Ilyenkor a "Van megvásárolható példány" jelzés szerepel a könyv címe mellett. A táblázat jobb oldalán, egy kis rubrikában kipipálhatja, hogy mely kiadásokról kér értesítést. 7.4. Miután sikeresen előjegyzett egy vagy több könyvre, már csak visszaigazoló levelünket kell megvárnia, amelyben közöljük, hogy megérkezett az Ön által keresett könyv. Ennek idejét sajnos nem tudjuk előre jelezni, bekövetkezhet akár két nap, akár fél év múltán is. 7.5. Az előjegyzés nem kötelezi Önt vásárlásra, illetve csupán előjegyzéssel nem tudja megvásárolni a könyvet. Felhívjuk a figyelmét, hogy a kiválasztott könyv előjegyzéskori ára változhat. Webáruházunkon való vásárlása során minden esetben a könyv végleges megrendelésekori ára vonatkozik vásárlására. 7.6. Amikor megérkezik Xxxxx az értesítés, 6 nap áll rendelkezésére, hogy eldöntse, kéri-e a felkínált könyv példányát vagy sem. Az állapotról való tájékoztatás nem különbözik a megvásárolható könyvekétől, azaz mind leírás, mind fénykép tartozik hozzá. Ekkor el kell látogatnia honlapunkra/webáruházunkba, és bejelentkezés után, kizárólag az Ön számára félretett könyvek között megtekintheti a példányt, és ha az megfelel Önnek, megrendelheti. 7.7. Amennyiben 6 napon belül a felkínált könyv példányát nem vásárolja meg, elveszíti fenntartott vásárlási lehetőségét és értesítjük az időrendben Ön után következő előjegyzőt, akire ugyancsak a fenti szabályok vonatkoznak. Ha más nem jegyzett elő ugyanarra a könyvre, (vagy senki sem akarja azt megvenni), akkor bekerül a mindenki által megvásárolható könyvek közé. Ezt azért tartjuk fontosnak megemlíteni, mert ha Ön véletlenül csúszott le a vásárlásról, vagy időközben meggondolta magát, akkor még van esélye arra, hogy a hagyományos módon ráleljen a műre. 7.8. Kiértesítés után minden esetben inaktívvá tesszük az Ön előjegyzését. Abban az esetben, ha egy újabb példányra szeretne várni, mert a felajánlott példány valamiért nem felel meg, vagy esetleg lemaradt a megrendelésről, akkor az „Előjegyzéseim listája” képernyőn újraaktiválhatja előjegyzését. 7.9. Az előjegyzés funkció regisztráció nélküli vásárlás esetén nem érhető el.
Appears in 3 contracts
Samples: Általános Szerződési És Felhasználási Feltételek, Általános Szerződési És Felhasználási Feltételek, Általános Szerződési És Felhasználási Feltételek
Előjegyzés. 7.16.1. Amikor egy bizonyos könyvet keres, előfordulhat, hogy csak a könyvadatot találja adatbázisunkban, mert a hozzá tartozó példány már elkelt. Ilyenkor a könyv címe mellett, a jobb oldalon az "Előjegyzem" szó található. Az „Előjegyzésem rögzítése” gombra kattintva rendszerünk összeállít egy listát a keresett könyv kiadásairól. Ha az előjegyezni kívánt könyv több kiadásban létezik, akkor táblázatunkban megtalálja, hogy az jelenleg mely kiadásban kapható. Ha a keresett könyvnek ezen kiadása megfelel Önnek, akkor azonnal megrendelheti a „Kosárba” gomb megnyomásával. Ha a könyv olyan kiadását szeretné megrendelni, amelyik jelenleg nem kapható, akkor a táblázatban az(oka)t a pipá(ka)t hagyja benne az „Előjegyzem” oszlopban, amelyik kiadás Önt érdekli. Abban az esetben, ha az adott mű több kiadását is megjelölte, akkor ezen kiadások bármelyikének beérkezésekor azonnal értesítjük Önt egy automata e-e- mailben. Egy mű előjegyzése esetén értesítést kap, majd előjegyzését inaktívvá tesszük. (Bátran jegyezze elő tehát a keresett művet több kiadásban is, hiszen amikor az egyik kiadás beérkezéséről megkapja az értesítést, az ugyanazon műre vonatkozó előjegyzése automatikusan inaktiválódik.) A beérkezett könyvek kiértesítése az előjegyzések időrendjében történik. Előjegyzési szándékát az „Előjegyzésem adatainak rögzítése” gomb megnyomásával véglegesítheti. Az „Előjegyzéseim listája” gombra kattintva bármikor megtekintheti, hogy mely könyvekre jegyzett már elő, előjegyzéseit törölheti, aktiválhatja/inaktiválhatja.
7.26.2. Akkor is előjegyezhet az Ön által keresett könyvre, ha az adott könyv még nem szerepel adatbázisunkban. Ilyenkor elegendő a könyv címét, esetleg ezen kívül még a szerző nevét beírnia az „Előjegyzés” menüpontba, az „Új előjegyzés készítése” gombra kattintva. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a könyv címét mindig szükséges megadnia (a cím megadása nélkül az előjegyző rendszer nem működik). A keresett könyv címét a megjelent kiadvánnyal teljesen megegyezően kell feltüntetnie, pontos helyesírással (ügyelve az ékezetekre, felesleges szóközökre). Ellenkező esetben a program nem tudja felismerni a keresett könyvet. Előjegyzést kizárólag könyvcímre vonatkozóan tudunk elfogadni (sorozatra, kiadóra, évre, kötetszámra, szerzőre nem). Ha szűkíteni szeretné a keresett könyvet például egy konkrét kiadóra és/vagy kiadási évre stb., akkor a könyv címén (és szerzőjén) kívül természetesen ezeket az adatokat is megadhatja.
7.36.3. Ha olyan könyvre jegyezne elő, amely adatbázisunkban megtalálható (azaz van hozzá kapcsolódó példány), de más kiadóval és/vagy kiadási évvel stb., a program felismeri ezt, és felajánlja Önnek a vásárlást. Ilyenkor a "Van megvásárolható példány" jelzés szerepel a könyv címe mellett. A táblázat jobb oldalán, egy kis rubrikában kipipálhatja, hogy mely kiadásokról kér értesítést.
7.46.4. Miután sikeresen előjegyzett egy vagy több könyvre, már csak visszaigazoló levelünket kell megvárnia, amelyben közöljük, hogy megérkezett az Ön által keresett könyv. Ennek idejét sajnos nem tudjuk előre jelezni, bekövetkezhet akár két nap, akár fél év múltán is.
7.56.5. Az előjegyzés nem kötelezi Önt vásárlásra, illetve csupán előjegyzéssel nem tudja megvásárolni a könyvet. Felhívjuk a figyelmét, hogy a kiválasztott könyv előjegyzéskori ára változhat. Webáruházunkon való vásárlása során minden esetben a könyv végleges megrendelésekori ára vonatkozik vásárlására.
7.66.6. Amikor megérkezik Xxxxx az értesítés, 6 nap áll rendelkezésére, hogy eldöntse, kéri-e a felkínált könyv példányát vagy sem. Az állapotról való tájékoztatás nem különbözik a megvásárolható könyvekétől, azaz mind leírás, mind fénykép tartozik hozzá. Ekkor el kell látogatnia honlapunkra/webáruházunkba, és bejelentkezés után, kizárólag az Ön számára félretett könyvek között megtekintheti a példányt, és ha az megfelel Önnek, megrendelheti.
7.76.7. Amennyiben 6 napon belül a felkínált könyv példányát nem vásárolja meg, elveszíti fenntartott vásárlási lehetőségét és értesítjük az időrendben Ön után következő előjegyzőt, akire ugyancsak a fenti szabályok vonatkoznak. Ha más nem jegyzett elő ugyanarra a könyvre, (vagy senki sem akarja azt megvenni), akkor bekerül a mindenki által megvásárolható könyvek közé. Ezt azért tartjuk fontosnak megemlíteni, mert ha Ön véletlenül csúszott le a vásárlásról, vagy időközben meggondolta magát, akkor még van esélye arra, hogy a hagyományos módon ráleljen a műre.
7.86.8. Kiértesítés után minden esetben inaktívvá tesszük az Ön előjegyzését. Abban az esetben, ha egy újabb példányra szeretne várni, mert a felajánlott példány valamiért nem felel meg, vagy esetleg lemaradt a megrendelésről, akkor az „Előjegyzéseim listája” képernyőn újraaktiválhatja előjegyzését.
7.9. Az előjegyzés funkció regisztráció nélküli vásárlás esetén nem érhető el.
Appears in 1 contract
Előjegyzés. 7.16.1. Amikor egy bizonyos könyvet keres, előfordulhat, hogy csak a könyvadatot találja adatbázisunkban, mert a hozzá tartozó példány már elkelt. Ilyenkor a könyv címe mellett, a jobb oldalon az "Előjegyzem" szó található. Az „Előjegyzésem rögzítése” gombra kattintva rendszerünk összeállít egy listát a keresett könyv kiadásairól. Ha az előjegyezni kívánt könyv több kiadásban létezik, akkor táblázatunkban megtalálja, hogy az jelenleg mely kiadásban kapható. Ha a keresett könyvnek ezen kiadása megfelel Önnek, akkor azonnal megrendelheti a „Kosárba” gomb megnyomásával. Ha a könyv olyan kiadását szeretné megrendelni, amelyik jelenleg nem kapható, akkor a táblázatban az(oka)t a pipá(ka)t hagyja benne az „Előjegyzem” oszlopban, amelyik kiadás Önt érdekli. Abban az esetben, ha az adott mű több kiadását is megjelölte, akkor ezen kiadások bármelyikének beérkezésekor azonnal értesítjük Önt egy automata e-mailben. Egy mű előjegyzése esetén értesítést kap, majd előjegyzését inaktívvá tesszük. (Bátran jegyezze elő tehát a keresett művet több kiadásban is, hiszen amikor az egyik kiadás beérkezéséről megkapja az értesítést, az ugyanazon műre vonatkozó előjegyzése automatikusan inaktiválódik.) A beérkezett könyvek kiértesítése az előjegyzések időrendjében történik. Előjegyzési szándékát az „Előjegyzésem adatainak rögzítése” gomb megnyomásával véglegesítheti. Az „Előjegyzéseim listája” gombra kattintva bármikor megtekintheti, hogy mely könyvekre jegyzett már elő, előjegyzéseit törölheti, aktiválhatja/inaktiválhatja.
7.26.2. Akkor is előjegyezhet az Ön által keresett könyvre, ha az adott könyv még nem szerepel adatbázisunkban. Ilyenkor elegendő a könyv címét, esetleg ezen kívül még a szerző nevét beírnia az „Előjegyzés” menüpontba, az „Új előjegyzés készítése” gombra kattintva. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a könyv címét mindig szükséges megadnia (a cím megadása nélkül az előjegyző rendszer nem működik). A keresett könyv címét a megjelent kiadvánnyal teljesen megegyezően kell feltüntetnie, pontos helyesírással (ügyelve az ékezetekre, felesleges szóközökre). Ellenkező esetben a program nem tudja felismerni a keresett könyvet. Előjegyzést kizárólag könyvcímre vonatkozóan tudunk elfogadni (sorozatra, kiadóra, évre, kötetszámra, szerzőre nem). Ha szűkíteni szeretné a keresett könyvet például egy konkrét kiadóra és/vagy kiadási évre stb., akkor a könyv címén (és szerzőjén) kívül természetesen ezeket az adatokat is megadhatja.
7.36.3. Ha olyan könyvre jegyezne elő, amely adatbázisunkban megtalálható (azaz van hozzá kapcsolódó példány), de más kiadóval és/vagy kiadási évvel stb., a program felismeri ezt, és felajánlja Önnek a vásárlást. Ilyenkor a "Van megvásárolható példány" jelzés szerepel a könyv címe mellett. A táblázat jobb oldalán, egy kis rubrikában kipipálhatja, hogy mely kiadásokról kér értesítést.
7.46.4. Miután sikeresen előjegyzett egy vagy több könyvre, már csak visszaigazoló levelünket kell megvárnia, amelyben közöljük, hogy megérkezett az Ön által keresett könyv. Ennek idejét sajnos nem tudjuk előre jelezni, bekövetkezhet akár két nap, akár fél év múltán is.
7.56.5. Az előjegyzés nem kötelezi Önt vásárlásra, illetve csupán előjegyzéssel nem tudja megvásárolni a könyvet. Felhívjuk a figyelmét, hogy a kiválasztott könyv előjegyzéskori ára változhat. Webáruházunkon való vásárlása során minden esetben a könyv végleges megrendelésekori ára vonatkozik vásárlására.
7.66.6. Amikor megérkezik Xxxxx az értesítés, 6 nap áll rendelkezésére, hogy eldöntse, kéri-e a felkínált könyv példányát vagy sem. Az állapotról való tájékoztatás nem különbözik a megvásárolható könyvekétől, azaz mind leírás, mind fénykép tartozik hozzá. Ekkor el kell látogatnia honlapunkra/webáruházunkba, és bejelentkezés után, kizárólag az Ön számára félretett könyvek között megtekintheti a példányt, és ha az megfelel Önnek, megrendelheti.
7.76.7. Amennyiben 6 napon belül a felkínált könyv példányát nem vásárolja meg, elveszíti fenntartott vásárlási lehetőségét és értesítjük az időrendben Ön után következő előjegyzőt, akire ugyancsak a fenti szabályok vonatkoznak. Ha más nem jegyzett elő ugyanarra a könyvre, (vagy senki sem akarja azt megvenni), akkor bekerül a mindenki által megvásárolható könyvek közé. Ezt azért tartjuk fontosnak megemlíteni, mert ha Ön véletlenül csúszott le a vásárlásról, vagy időközben meggondolta magát, akkor még van esélye arra, hogy a hagyományos módon ráleljen a műre.
7.86.8. Kiértesítés után minden esetben inaktívvá tesszük az Ön előjegyzését. Abban az esetben, ha egy újabb példányra szeretne várni, mert a felajánlott példány valamiért nem felel meg, vagy esetleg lemaradt a megrendelésről, akkor az „Előjegyzéseim listája” képernyőn újraaktiválhatja előjegyzését.
7.9. Az előjegyzés funkció regisztráció nélküli vásárlás esetén nem érhető el.
Appears in 1 contract
Előjegyzés. 7.16.1. Amikor egy bizonyos könyvet keres, előfordulhat, hogy csak a könyvadatot találja adatbázisunkban, mert a hozzá tartozó példány már elkelt. Ilyenkor a könyv címe mellett, a jobb oldalon az "Jelenleg nincs raktáron. – Előjegyzem" szó mondat található. Az Erre kattintva előjegyezheti a könyvet anélkül, hogy be kellene gépelnie a hozzá tartozó adatokat. A „Előjegyzésem rögzítéseMehet” gombra kattintva rendszerünk összeállít egy listát a keresett könyv kiadásairólvéglegesíti előjegyzési szándékát. Ha az előjegyezni kívánt könyv több kiadásban létezik, akkor táblázatunkban megtalálja, hogy az jelenleg mely kiadásban kapható. Ha a keresett könyvnek ezen kiadása megfelel Önnek, akkor azonnal megrendelheti a „Kosárba” gomb megnyomásával. Ha a könyv olyan kiadását szeretné megrendelni, amelyik jelenleg nem kapható, akkor a táblázatban az(oka)t a pipá(ka)t hagyja benne az „Előjegyzem” oszlopban, amelyik kiadás Önt érdekli. Abban az esetben, ha az adott mű több kiadását is megjelölte, akkor ezen kiadások bármelyikének beérkezésekor azonnal értesítjük Önt egy automata e-mailben. Egy mű előjegyzése esetén értesítést kap, majd előjegyzését inaktívvá tesszük. (Bátran jegyezze elő tehát a keresett művet több kiadásban is, hiszen amikor az egyik kiadás beérkezéséről megkapja az értesítést, az ugyanazon műre vonatkozó előjegyzése automatikusan inaktiválódik.) A beérkezett könyvek kiértesítése az előjegyzések időrendjében történik. Előjegyzési szándékát az „Előjegyzésem adatainak rögzítése” gomb megnyomásával véglegesítheti. Az „Előjegyzéseim listája” gombra kattintva lap alján bármikor megtekintheti, hogy mely könyvekre jegyzett már elő, előjegyzéseit törölheti, aktiválhatja/inaktiválhatja.
7.26.2. Akkor is előjegyezhet az Ön által keresett könyvre, ha az adott könyv még nem szerepel adatbázisunkban. Ilyenkor elegendő a könyv címét, esetleg ezen kívül még a szerző nevét beírnia az „Előjegyzés” menüpontba, az „Új előjegyzés készítése” gombra kattintva. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a könyv címét mindig szükséges megadnia (a cím megadása nélkül az előjegyző rendszer nem működik). A keresett könyv címét a megjelent kiadvánnyal kiadványnak teljesen megegyezően kell feltüntetnie, pontos helyesírással (ügyelve az ékezetekre, felesleges szóközökre). Ellenkező esetben a program nem tudja felismerni a keresett könyvet. Előjegyzést kizárólag könyvcímre vonatkozóan tudunk elfogadni (sorozatra, kiadóra, évre, kötetszámra, szerzőre nem). Ha szűkíteni szeretné a keresett könyvet például egy konkrét kiadóra és/vagy kiadási évre stb., akkor a könyv címén (és szerzőjén) kívül természetesen ezeket az adatokat is megadhatja.
7.36.3. Ha olyan könyvre jegyezne elő, amely adatbázisunkban megtalálható (azaz van hozzá kapcsolódó példány), de más kiadóval és/vagy kiadási évvel stb., a program felismeri ezt, és felajánlja Önnek a vásárlást. Ilyenkor a "Van megvásárolható példány" jelzés szó szerepel a könyv címe mellett. A táblázat jobb oldalán, egy kis rubrikában kipipálhatja, hogy mely kiadásokról kér értesítést.
7.46.4. Miután sikeresen előjegyzett egy vagy több könyvre, már csak visszaigazoló levelünket kell megvárnia, amelyben közöljük, hogy megérkezett az Ön által keresett könyv. Ennek idejét sajnos nem tudjuk előre jelezni, bekövetkezhet akár két nap, akár fél év múltán is.
7.56.5. Az előjegyzés nem kötelezi Önt vásárlásra, illetve csupán előjegyzéssel nem tudja megvásárolni a könyvet. Felhívjuk a figyelmét, hogy a kiválasztott könyv előjegyzéskori ára változhat. Webáruházunkon való vásárlása során minden esetben a könyv végleges megrendelésekori ára vonatkozik vásárlására.
7.66.6. Amikor megérkezik Xxxxx az értesítés, 6 nap áll rendelkezésére, hogy eldöntse, kéri-e a felkínált könyv példányát vagy sem. Az állapotról való tájékoztatás nem különbözik a megvásárolható könyvekétől, azaz mind leírás, mind fénykép tartozik hozzá. Ekkor el kell látogatnia honlapunkra/webáruházunkba, webáruházunkba és bejelentkezés után, kizárólag az Ön számára félretett könyvek között megtekintheti a példányt, és ha az megfelel Önnek, megrendelheti.
7.76.7. Amennyiben 6 napon belül a felkínált könyv példányát nem vásárolja meg, elveszíti fenntartott vásárlási lehetőségét és értesítjük az időrendben Ön után következő előjegyzőt, akire ugyancsak a fenti szabályok vonatkoznak. Ha más nem jegyzett elő ugyanarra a könyvre, (vagy senki sem akarja azt megvenni), akkor bekerül a mindenki által megvásárolható könyvek közé. Ezt azért tartjuk fontosnak megemlíteni, mert ha Ön véletlenül csúszott le a vásárlásról, vagy időközben meggondolta magát, akkor még van esélye arra, hogy a hagyományos módon ráleljen a műre.
7.86.8. Kiértesítés Előjegyzése esetén az Önnek fenntartott 6 napos vásárlási idő sikertelen eltelte után minden esetben inaktívvá tesszük az Ön inaktiváljuk előjegyzését. Abban az esetben, ha várni óhajt egy újabb példányra szeretne várnipéldányra, mert a felajánlott példány valamiért nem felel meg, vagy esetleg lemaradt a megrendelésről, akkor az „Előjegyzéseim listája” képernyőn újraaktiválhatja újra aktiválhatja előjegyzését honlapunkon.
6.9. Amennyiben előjegyzését véglegesen vissza kívánja vonni, kérjük, törölje előjegyzését.
7.9. Az előjegyzés funkció regisztráció nélküli vásárlás esetén nem érhető el.
Appears in 1 contract
Előjegyzés. 7.1Webáruházban lehetőség van a még meg nem jelent, jövőbeli pl. Amikor játékszoftverekre előjegyzést leadnia Ügyfélnek. Az előjegyzés egy bizonyos könyvet kereskötelezettségvállalástól mentes, előfordulhat, hogy kizárólag tájékoztató funkcióval bíró ügylet. Sem Ügyfél sem Üzemeltető részére nem jelent vételi ill. árucikk biztosítási kötelezettséget – már csak a könyvadatot találja adatbázisunkbanazért sem, mert a hozzá tartozó példány már elkelt. Ilyenkor a könyv címe mellettjövőbeli, a jobb oldalon az "Előjegyzem" szó található. Az „Előjegyzésem rögzítése” gombra kattintva rendszerünk összeállít egy listát a keresett könyv kiadásairól. Ha az előjegyezni kívánt könyv több kiadásban létezik, akkor táblázatunkban megtalálja, hogy az jelenleg mely kiadásban kapható. Ha a keresett könyvnek ezen kiadása megfelel Önnek, akkor azonnal megrendelheti a „Kosárba” gomb megnyomásával. Ha a könyv olyan kiadását szeretné megrendelni, amelyik jelenleg nem kapható, akkor a táblázatban az(oka)t a pipá(ka)t hagyja benne az „Előjegyzem” oszlopban, amelyik kiadás Önt érdekli. Abban az esetben, ha az adott mű több kiadását is megjelölte, akkor ezen kiadások bármelyikének beérkezésekor azonnal értesítjük Önt egy automata e-mailben. Egy mű előjegyzése esetén értesítést kap, majd előjegyzését inaktívvá tesszük. (Bátran jegyezze elő tehát a keresett művet több kiadásban is, hiszen amikor az egyik kiadás beérkezéséről megkapja az értesítést, az ugyanazon műre vonatkozó előjegyzése automatikusan inaktiválódik.) A beérkezett könyvek kiértesítése az előjegyzések időrendjében történik. Előjegyzési szándékát az „Előjegyzésem adatainak rögzítése” gomb megnyomásával véglegesítheti. Az „Előjegyzéseim listája” gombra kattintva bármikor megtekintheti, hogy mely könyvekre jegyzett már elő, előjegyzéseit törölheti, aktiválhatjaharmadik fél által megvalósuló árucikk kiadás/inaktiválhatja.
7.2. Akkor is előjegyezhet az Ön által keresett könyvre, ha az adott könyv megjelentetés paraméterei még nem szerepel adatbázisunkban. Ilyenkor elegendő a könyv címétismertek, esetleg ezen kívül még a szerző nevét beírnia az „Előjegyzés” menüpontba, az „Új előjegyzés készítése” gombra kattintva. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a könyv címét mindig szükséges megadnia (a cím megadása nélkül az előjegyző rendszer nem működik). A keresett könyv címét a megjelent kiadvánnyal teljesen megegyezően kell feltüntetnie, pontos helyesírással (ügyelve az ékezetekre, felesleges szóközökre). Ellenkező esetben a program nem tudja felismerni a keresett könyvet. Előjegyzést kizárólag könyvcímre vonatkozóan tudunk elfogadni (sorozatra, kiadóra, évre, kötetszámra, szerzőre nem). Ha szűkíteni szeretné a keresett könyvet például egy konkrét kiadóra és/vagy kiadási évre stb., akkor a könyv címén (és szerzőjén) kívül természetesen ezeket az adatokat is megadhatja.
7.3. Ha olyan könyvre jegyezne elő, amely adatbázisunkban megtalálható (azaz van hozzá kapcsolódó példány), de más kiadóval és/vagy kiadási évvel stb., a program felismeri ezt, és felajánlja Önnek a vásárlást. Ilyenkor a "Van megvásárolható példány" jelzés szerepel a könyv címe mellett. A táblázat jobb oldalán, egy kis rubrikában kipipálhatja, hogy mely kiadásokról kér értesítést.
7.4. Miután sikeresen előjegyzett egy vagy több könyvre, már csak visszaigazoló levelünket kell megvárnia, amelyben közöljük, hogy megérkezett az Ön által keresett könyv. Ennek idejét sajnos nem tudjuk előre jelezni, bekövetkezhet akár két nap, akár fél év múltán is.
7.5rögzíthetőek. Az előjegyzés tehát nem kötelezi Önt vásárlásramegrendelés, illetve csupán előjegyzéssel nem tudja megvásárolni tekinthető sem vételi sem eladási ajánlatnak, sem szerződés sem előszerződés nem jött általa létre a könyvet. Felhívjuk a figyelmét, hogy a kiválasztott könyv előjegyzéskori ára változhat. Webáruházunkon való vásárlása során minden esetben a könyv végleges megrendelésekori ára vonatkozik vásárlására.
7.6. Amikor megérkezik Xxxxx az értesítés, 6 nap áll rendelkezésére, hogy eldöntse, kéri-e a felkínált könyv példányát vagy sem. Az állapotról való tájékoztatás nem különbözik a megvásárolható könyvekétől, azaz mind leírás, mind fénykép tartozik hozzá. Ekkor el kell látogatnia honlapunkra/webáruházunkba, és bejelentkezés után, kizárólag az Ön számára félretett könyvek között megtekintheti a példányt, és ha az megfelel Önnek, megrendelheti.
7.7. Amennyiben 6 napon belül a felkínált könyv példányát nem vásárolja meg, elveszíti fenntartott vásárlási lehetőségét és értesítjük az időrendben Ön után következő előjegyzőt, akire ugyancsak a fenti szabályok vonatkoznak. Ha más nem jegyzett elő ugyanarra a könyvre, (vagy senki sem akarja azt megvenni), akkor bekerül a mindenki által megvásárolható könyvek közé. Ezt azért tartjuk fontosnak megemlíteni, mert ha Ön véletlenül csúszott le a vásárlásról, vagy időközben meggondolta magát, akkor még van esélye arra, hogy a hagyományos módon ráleljen a műre.
7.8. Kiértesítés után minden esetben inaktívvá tesszük az Ön előjegyzését. Abban az esetben, ha egy újabb példányra szeretne várni, mert a felajánlott példány valamiért nem felel meg, vagy esetleg lemaradt a megrendelésről, akkor az „Előjegyzéseim listája” képernyőn újraaktiválhatja előjegyzését.
7.9felek között. Az előjegyzés funkció regisztráció nélküli vásárlás esetén során jelzett árucikk paraméterek csak tájékoztató jellegűek, várható, de nem érhető el.szavatolt jellemzők. Tehát pl. sem az ár, sem a kiadás módja, vagy a várható érkezés ideje nem végleges, ezek – jellemzően a kiadó döntései alapján – változhatnak. Az előjegyzés szolgáltatás célja, hogy amikor a kérdéses Áru megérkezik, Üzemeltető az Ügyfél által megadott email címre egy értesítő levelet küld az árucikk beérkezéséről, annak végleges paramétereiről (pl. kiadási mód, ár). Ez alapján tudja Ügyfél eldönteni a kérdéses Áru érdekli-e, és amennyiben igen, úgy meg tudja rendelni a végleges paraméterek alapján a Webáruházban. Az előjegyzés szolgáltatás egyéb, bónusz lehetőségeket is jelent egyes esetekben Ügyfél számára. Amennyiben Üzemeltető lehetőségei engedik, pre-order akciókat kínálhat fel pl. az előjegyzők számára, illetve amennyiben egy árucikkből korlátozott példányszám érkezik, akkor első körben csak az előjegyzők számára kínálja fel a példányokat (ilyesmire jellemzően pl. az eleve korlátozott megjelenésű gyűjtői kiadásoknál lehet számítani). Fontos azonban tudni, hogy előjegyzés esetén, amennyiben szűkös darabszám érkezik, vagy kötött darabszámú pl. ajándék kerül kiosztásra, az árucikk beérkezését jelző, értesítő e-mailre reagálva leadott végleges, tényleges megrendelések beérkezésének sorrendje számít a példányok kiszolgálásában, nem az előjegyzések leadási sorrendje. Az előjegyzés önmagában tehát nem garantál példányt!
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek