Előzetes megállapítások mintaszakaszok

Előzetes megállapítások. A szerződő Xxxxx kijelentik, hogy a székhelyük szerint illetékes cégbíróságon vezetett cégjegyzékbe bejegyzett és szabályszerűen működő gazdasági társaságok; továbbá, hogy ellenük csőd-, felszámolási vagy végrehajtási, vagy ilyenek veszélyével járó peres vagy nem peres eljárás nincs folyamatban; valamint, hogy a jelen szerződés megkötéséhez és teljesítéshez szükséges társasági, hatósági és egyéb felhatalmazással, engedéllyel és jóváhagyással rendelkeznek; végül, hogy jelen szerződés megkötése a másokkal kötött szerződéseiket, vagy harmadik személyek jogait nem sérti.
Előzetes megállapítások. A 2004/18 irányelv különböző nyelvi változatainak többségében az ennek
Előzetes megállapítások. A Szolgáltató Magyarországon bejegyzett jogi személy, amelynek főtevékenysége egyéb humán- egészségügyi ellátás, és amely egy dohányzásról leszokást segítő oktatási programot biztosít ügyfelek részére. A Szolgáltató a jelen szerződésben meghatározott szolgáltatás ellátásához szükséges szakértelemmel és eszközökkel rendelkezik.
Előzetes megállapítások. Felek rögzítik, hogy a Fővállalkozó és [név/cégnév (székhely/lakcím:……………)] Megrendelő között vállalkozói szerződés jött létre [dátum] napján, mely szerződésben a Megrendelő hozzájárulását adta alvállalkozó igénybevételéhez.2
Előzetes megállapítások. Az Egészséges Budapest Program előkészítéséről szóló 1333/2016. (VII.4.) Korm. határozata szerint Magyarország Kormánya, a fővárosi és Pest megyei egészségügyi szakellátások fejlesztése, az érintett intézmények infrastrukturális megújítása, a betegbiztonság és betegelégedettség növelése, a lakosság ellátási színvonalának emelése, a szolgáltatásokhoz való hozzáférés megkönnyítése, valamint kiemelten a sürgősségi esetek hatékonyabb ellátása érdekében támogatja az Egészséges Budapest Program (a továbbiakban: EBP) célkitűzéseit. Ennek keretében az 1673/2017. (IX.21.) Korm. határozatban (továbbiakban: Kormányhatározat) megfogalmazottak szerint kerülhet sor a Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata fenntartásában működő Zuglói Egészségügyi Szolgálat (Rendelőintézet) fejlesztésére az ott meghatározott forrás biztosításával. Az EBP operatív feladatait az ÁEEK, egy erre a célra létrehozott szervezeti egységen keresztül látja el. Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 152.§ (3) bekezdése értelmében a helyi önkormányzat az egészségügyi szakellátási intézmény működtetési kötelezettségének részeként gondoskodik:
Előzetes megállapítások. 1.1. A Felek a Megrendelő által indított „Közszolgáltatási szerződés Biatorbágy Város közigazgatási területén, menetrend szerinti helyi autóbusz-közlekedés biztosítására 8 év időtartamban” tárgyú közbeszerzési eljárás eredményeként 2019. 07. 09. napján Közszolgáltatási szerződést (a továbbiakban eredeti szerződés) kötöttek. 1.2. A Felek az eredeti szerződés módosítását határozzák el, tekintettel arra, hogy a megváltozott a Vállalkozó bankszámla száma. 1.3. Felek egybehangzó akarattal a szerződésmódosítás jogalapjaként a Kbt. 141. § (6) bekezdését határozzák meg, a szerződés új közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül akkor módosítható, ha a módosítás nem lényeges. A szerződés módosítása lényeges, ha az eredeti szerződéses feltételektől lényegesen eltérő érdemi feltételeket határoz meg. A módosítást mindig lényegesnek kell tekinteni, ha a) olyan feltételeket határoz meg, amelyek ha szerepeltek volna a szerződéskötést megelőző közbeszerzési eljárásban, az eredetileg részt vett ajánlattevőkön (részvételre jelentkezőkön) kívül más ajánlattevők (részvételre jelentkezők) részvételét vagy a nyertes ajánlat helyett másik ajánlat nyertességét lehetővé tették volna;
Előzetes megállapítások. A szerződő felek kijelentik, hogy (1) a megbízó a székhelye szerint illetékes cégbíróságon vezetett cégjegyzékbe bejegyzett és szabályszerűen működő gazdasági társaság, (2) a felek ellen csőd-, felszámolási vagy végrehajtási, vagy ilyenek veszélyével járó peres vagy nem peres eljárás nincs folyamatban, (3) a jelen szerződés megkötéséhez és teljesítésez szükséges társasági, hatósági és egyéb felhatalmazással, engedéllyel és jóváhagyással rendelkeznek, (4) jelen szerződés megkötése a másokkal kötött szerződéseiket, vagy harmadik személyek jogait nem sérti.
Előzetes megállapítások. 1.1. Jogosult a jelen megállapodás 4. és jelen pontjában körülírt információk korlátozásmentes jogosultja, amelyre nézve Jogosultat a szellemi alkotásokhoz fűződő jogvédelem illeti meg. Jogosult a Napi Gazdaság c. napilapban és a xxx.xxxx.xx internetes portálon megjelent és azok szerkesztőségei által készített a Napi Gazdaság Kiadó Kft., vagy a xxx.Xxxx.xx Online Kft. jogosultsági körébe tartozó újságcikkeket (a továbbiakban: Tartalom) a jelen Szerződés 2. pontjának megfelelően értékesíteni kívánja a médiafigyelő szolgáltató részére. Nem tekinthető a Tartalom részének az a Napi Gazdaság, vagy a Xxxx.xx felületein megjelenő cikk, illusztráció, hirdetési anyag, pr-cikk (fizetett közlemény) amelyre nézve Jogosultnak nincsen tovább értékesítési joga. Jogosult kijelenti és szavatolja, hogy rendelkezik a megfelelő jogosultságokkal az általa Felhasználó részére átadott Tartalom jelen szerződés szerinti értékesítésére. 1.2. Jogosult az általa használt cégnév és a „Xxxx.xx” védjegy kizárólagos jogosultja, amelyre nézve Jogosultat jogvédelem illeti meg. 1.3. Felhasználó médiafigyelő tevékenysége részeként meghatározott körben fel kívánja használni a Tartalmat a jelen szerződésben meghatározott feltételekkel. 1.4. Felhasználó kijelenti és szavatolja, hogy az információszolgáltatás terén megfelelő szakmai hozzáértéssel, továbbá a tevékenység végzéséhez szükséges valamennyi engedéllyel rendelkezik. 1.5. Felhasználó meg kívánja kapni a Xxxxxxxx nem kizárólagos felhasználásának jogát, abból a célból, hogy a Tartalmat szolgáltatásaiba beépítve, a saját vagy vele szerződéses kapcsolatban álló más személyek technikai eszközrendszerén és hálózatán keresztül, a vele szerződéses kapcsolatban álló harmadik személyek - (továbbiakban együtt: Végfelhasználók) - számára ellenérték fejében nyújtani tudja. A Végfelhasználók a Tartalmat kizárólag saját céljaikra használhatják fel. „Egyedi Végfelhasználó” jelen szerződés alkalmazásában a Végfelhasználó által igénybevett sajtófigyelő szolgáltatás egyéni felhasználója. 1.6. Digitális többszörözési jog: jelen szerződés alkalmazásában Felek „digitális többszörözési jog” alatt a Tartalom kizárólag egyszeri, .html, doc., .rtf., vagy pdf. formátumban számítógépre vagy elektronikus adathordozóra másolásának jogát, valamint ezt követően a mű digitális formában elektronikus eszközön .html, doc.,.rtf, vagy pdf. formátumban való tárolásának jogát értik. A Tartalom digitális formában való tárolását Jogosult a Tartalom szállításától kezdődően a szer...
Előzetes megállapítások. A Nemzeti Nyomozó Xxxxx azt a kérdést teszi fel a megkeresésében részletesen leírt tény- állások vonatkozásában, hogy a Büntető Törvénykönyv (a továbbiakban: Btk.) 329/A. § (1) bekezdésében meghatározott törvényi tényállás, a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértésének vétsége megállapítható-e?
Előzetes megállapítások. Elöljáróban meg kell említeni, hogy a flamand kormány azt állítja, hogy e kérdésekre nem kell választ adni, mivel álláspontja szerint azok tisztán belső helyzetre vonatkoznak, és egyáltalán nem kapcsolódnak az uniós joghoz. Az alapeljárások ugyanis, amelyek vagy belgiumi lakóhellyel rendelkező belga állampolgárokat, vagy Belgium területén letelepedett vállalkozásokat érintenek, egy és ugyanazon tagállamra korlátozódnak, és ezért a hivatkozott uniós jogi rendelkezések nem alkalmazandók.