Emelt díjas szolgáltatások tiltása. Az Emelt díjas szolgáltatásoknak a kérést követő tiltására illetve aktiválására az SMS beérkezésétől számított 48 órán belül kerül sor. Az Emelt díjas szolgáltatások 164/2005. (VIII. 16.) Korm. rendelet szerinti tiltása és az aktiválás lehetősége az Előfizetők részére is díjmentesen biztosított hálózaton belülről, azonban külföldön barangolva, roamingolva a 1215 számra küldött SMS és indított hanghívás a mindenkor aktuális Roaming díjak szerint díjköteles. Felhívjuk Előfizetőink figyelmét, hogy az emelt díjból eredően a szolgáltatások igénybevételének díja jelentős is lehet, azok igénybe vételekor fokozott körültekintéssel járjanak el! Tekintve, hogy az emelt díjas szolgáltatás a tartalom díját is magában foglalja, díjai a normál díjaknál magasabbak, számmezőnként eltérőek. A szolgáltatások díjkategóriái a Díjszabásban megtalálhatóak. A harmadik felek által nyújtott szolgáltatások tartalmáért a Szolgáltató nem felel, mivel szerepe a szolgáltatás biztosításához csupán hálózatának rendelkezésre bocsátása. A Szolgáltató felelőssége csak saját tevékenységére terjed ki. Az emelt díjas szolgáltatást nyújtó számhasználóval, valamint a tartalommal kapcsolatos panaszokat az emelt díjas szolgáltatást nyújtó számhasználó köteles kivizsgálni. Amennyiben az Előfizető külföldről emelt díjas díjkorlátos vagy emelt díjas díjkorlátmentes hívószámra SMS-t küld, az emelt díjas vagy megkülönböztetett emelt díjas SMS árán kívül a külföldön küldött SMS díját is meg kell fizetnie, a mindenkori Roaming díjszabás szerint. A Szolgáltató felhívja az Előfizető figyelmét, hogy az emelt díjas SMS szolgáltatásoknál az emelt díjas szolgáltatást nyújtó számhasználó köteles a szolgáltatásra vonatkozó reklám anyagokban, kommunikációban a szolgáltatás díját, a lemondás módját, az emelt díjas szolgáltató elérhetőségeit és a szolgáltatással kapcsolatos további információ helyét feltüntetni. Kérjük, tájékozódjon az emelt díjas szolgáltatás feltételeiről az igénybevétel előtt!
Appears in 8 contracts
Samples: Tesco Mobile Lakossági Általános Szerződési Feltételek, Tesco Mobile Lakossági Általános Szerződési Feltételek, Tesco Mobile Lakossági Általános Szerződési Feltételek
Emelt díjas szolgáltatások tiltása. Az Emelt díjas szolgáltatásoknak a kérést követő tiltására illetve aktiválására az SMS beérkezésétől számított 48 órán belül kerül sor. Az Emelt díjas szolgáltatások 164/2005elektronikus hírközlő hálózatok azonosítóinak nemzeti felosztási tervéről szóló 3/2011. (VIIIIX. 1626.) Korm. NMHH rendelet szerinti tiltása és az aktiválás lehetősége az Előfizetők részére is díjmentesen biztosított hálózaton belülről, azonban külföldön barangolva, roamingolva a 1215 számra küldött SMS és indított hanghívás a mindenkor aktuális Roaming díjak szerint díjköteles. Felhívjuk Előfizetőink figyelmét, hogy az emelt díjból eredően a szolgáltatások igénybevételének díja jelentős is lehet, azok igénybe vételekor fokozott körültekintéssel járjanak el! Tekintve, hogy az emelt díjas szolgáltatás a tartalom díját is magában foglalja, díjai a normál díjaknál magasabbak, számmezőnként eltérőek. A szolgáltatások díjkategóriái a Díjszabásban megtalálhatóak. A harmadik felek által nyújtott szolgáltatások tartalmáért a Szolgáltató nem felel, mivel szerepe a szolgáltatás biztosításához csupán hálózatának rendelkezésre bocsátása. A Szolgáltató felelőssége csak saját tevékenységére terjed ki. Az emelt díjas szolgáltatást nyújtó számhasználóval, valamint a tartalommal kapcsolatos panaszokat az emelt díjas szolgáltatást nyújtó számhasználó köteles kivizsgálni. Amennyiben az Előfizető külföldről emelt díjas díjkorlátos vagy emelt díjas díjkorlátmentes hívószámra SMS-t küld, az emelt díjas vagy megkülönböztetett emelt díjas SMS árán kívül a külföldön küldött SMS díját is meg kell fizetnie, a mindenkori Roaming díjszabás szerint. A Szolgáltató felhívja az Előfizető figyelmét, hogy az emelt díjas SMS szolgáltatásoknál az emelt díjas szolgáltatást nyújtó számhasználó köteles a szolgáltatásra vonatkozó reklám anyagokban, kommunikációban a szolgáltatás díját, a lemondás módját, az emelt díjas szolgáltató elérhetőségeit és a szolgáltatással kapcsolatos további információ helyét feltüntetni. Kérjük, tájékozódjon az emelt díjas szolgáltatás feltételeiről az igénybevétel előtt!
Appears in 2 contracts
Samples: Tesco Mobile Lakossági Általános Szerződési Feltételek, Tesco Mobile Lakossági Általános Szerződési Feltételek
Emelt díjas szolgáltatások tiltása. Az Emelt díjas szolgáltatásoknak a kérést követő tiltására illetve aktiválására az SMS beérkezésétől számított 48 órán belül kerül sor. Az Emelt díjas szolgáltatások 164/2005. (VIII. 16.) Korm. rendelet szerinti tiltása tiltás és az aktiválás lehetősége az Előre Fizető Előfizetők és az Utólag Fizető Előfizetők részére is díjmentesen biztosított hálózaton belülről, azonban külföldön barangolva, roamingolva a 1215 1270 számra küldött SMS és indított hanghívás a mindenkor aktuális Roaming roaming díjak szerint díjköteles. Ezen túl javasoljuk 18 éven aluli gyermekei esetében a Gyermekzár szolgáltatás igénybevételét. Felhívjuk Előfizetőink figyelmét, hogy az emelt díjból eredően a szolgáltatások igénybevételének díja jelentős is lehet, azok igénybe vételekor fokozott körültekintéssel járjanak el! Tekintve, hogy az emelt díjas szolgáltatás a tartalom díját is magában foglalja, díjai a normál díjaknál magasabbak, számmezőnként eltérőek. A szolgáltatások díjkategóriái a Díjszabásban Szolgáltató Díjszabásában megtalálhatóak. A harmadik felek által nyújtott szolgáltatások tartalmáért a Szolgáltató nem felel, mivel szerepe a szolgáltatás biztosításához csupán hálózatának rendelkezésre bocsátása. A Szolgáltató felelőssége csak saját tevékenységére terjed ki. Az emelt díjas szolgáltatást nyújtó számhasználóvalA tartalomszolgáltatóval, valamint a tartalommal kapcsolatos panaszokat az emelt díjas szolgáltatást nyújtó számhasználó panaszait a tartalomszolgáltató köteles kivizsgálni. Amennyiben az Előfizető külföldről emelt díjas díjkorlátos vagy emelt díjas díjkorlátmentes hívószámra SMS-t küld, az emelt díjas vagy megkülönböztetett emelt díjas SMS árán kívül a külföldön küldött SMS díját is meg kell fizetnie, a mindenkori Roaming roaming díjszabás szerint. A Szolgáltató felhívja az Előfizető figyelmét, hogy az emelt díjas SMS szolgáltatásoknál az emelt díjas szolgáltatást nyújtó számhasználó a tartalomszolgáltató köteles a szolgáltatásra vonatkozó reklám anyagokban, kommunikációban a szolgáltatás díját, a lemondás módját, az emelt díjas szolgáltató a tartalomszolgáltató elérhetőségeit és a szolgáltatással kapcsolatos további információ helyét feltüntetni. Kérjük, tájékozódjon az emelt díjas szolgáltatás a tartalomszolgáltatás feltételeiről az igénybevétel előtt!
Appears in 2 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek
Emelt díjas szolgáltatások tiltása. Az Emelt díjas szolgáltatásoknak a kérést követő tiltására illetve aktiválására az SMS beérkezésétől számított 48 órán belül kerül sor. Az Emelt díjas szolgáltatások 164/2005elektronikus hírközlő hálózatok azonosítóinak nemzeti felosztási tervéről szóló 3/2011. (VIIIIX. 1626.) Korm. NMHH rendelet szerinti tiltása és az aktiválás lehetősége az Előfizetők részére is díjmentesen biztosított hálózaton belülről, azonban külföldön barangolva, roamingolva a 1215 számra küldött SMS és indított hanghívás a mindenkor aktuális Roaming díjak szerint díjköteles. Felhívjuk Előfizetőink figyelmét, hogy az emelt díjból eredően a szolgáltatások igénybevételének díja jelentős is lehet, azok igénybe vételekor fokozott körültekintéssel járjanak el! Tekintve, hogy az emelt díjas szolgáltatás a tartalom díját is magában foglalja, díjai a normál díjaknál magasabbak, számmezőnként eltérőek. A szolgáltatások díjkategóriái a Díjszabásban megtalálhatóak. A harmadik felek által nyújtott szolgáltatások tartalmáért a Szolgáltató nem felel, mivel szerepe a szolgáltatás biztosításához csupán hálózatának rendelkezésre bocsátása. A Szolgáltató felelőssége csak saját tevékenységére terjed ki. Az emelt díjas szolgáltatást nyújtó számhasználóval, valamint a tartalommal kapcsolatos panaszokat az emelt díjas szolgáltatást nyújtó számhasználó köteles kivizsgálni. Amennyiben az Előfizető külföldről emelt díjas díjkorlátos vagy emelt díjas díjkorlátmentes hívószámra SMS-t küld, az emelt díjas vagy megkülönböztetett emelt díjas SMS árán kívül a külföldön küldött SMS díját is meg kell fizetnie, a mindenkori Roaming díjszabás szerint. A Szolgáltató felhívja az Előfizető figyelmét, hogy az emelt díjas SMS szolgáltatásoknál az emelt díjas szolgáltatást nyújtó számhasználó köteles a szolgáltatásra vonatkozó reklám anyagokban, kommunikációban a szolgáltatás díját, a lemondás módját, az emelt díjas szolgáltató elérhetőségeit és a szolgáltatással kapcsolatos további információ helyét feltüntetni. Kérjük, tájékozódjon az emelt díjas szolgáltatás feltételeiről az igénybevétel előtt!”
Appears in 1 contract
Samples: Tesco Mobile Lakossági Általános Szerződési Feltételek
Emelt díjas szolgáltatások tiltása. Az Emelt díjas szolgáltatásoknak a kérést követő tiltására illetve aktiválására az SMS beérkezésétől számított 48 órán belül kerül sor. Az Emelt díjas szolgáltatások 164/2005elektronikus hírközlő hálózatok azonosítóinak nemzeti felosztási tervéről szóló 43/2011. (VIIIIX. 1626.) KormNMHH. rendelet szerinti tiltása és az aktiválás lehetősége az Előre Fizető Előfizetők és az Utólag Fizető Előfizetők részére is díjmentesen biztosított hálózaton belülről, azonban külföldön barangolva, roamingolva a 1215 1270 számra küldött SMS és indított hanghívás a mindenkor aktuális Roaming roaming díjak szerint díjköteles. Ezen túl javasoljuk Előfizetőinknek 18 éven aluli gyermek esetében a Gyermekzár szolgáltatás igénybevételét. Felhívjuk Előfizetőink figyelmét, hogy az emelt díjból eredően a szolgáltatások igénybevételének díja jelentős is lehet, azok igénybe vételekor fokozott körültekintéssel járjanak el! Tekintve, hogy az emelt díjas szolgáltatás a tartalom díját is magában foglalja, díjai a normál díjaknál magasabbak, számmezőnként eltérőek. A szolgáltatások díjkategóriái a Díjszabásban Szolgáltató Díjszabásában megtalálhatóak. A harmadik felek által nyújtott szolgáltatások tartalmáért a Szolgáltató nem felel, mivel szerepe a szolgáltatás biztosításához csupán hálózatának rendelkezésre bocsátása. A Szolgáltató felelőssége csak saját tevékenységére terjed ki. Az emelt díjas szolgáltatást nyújtó számhasználóval, valamint a tartalommal kapcsolatos panaszokat panaszait az emelt díjas szolgáltatást nyújtó számhasználó köteles kivizsgálni. Amennyiben az Előfizető külföldről emelt díjas díjkorlátos vagy emelt díjas díjkorlátmentes hívószámra SMS-t küld, az emelt díjas vagy megkülönböztetett emelt díjas SMS árán kívül a külföldön küldött SMS díját is meg kell fizetnie, a mindenkori Roaming díjszabás szerint. A Szolgáltató felhívja az Előfizető figyelmét, hogy az emelt díjas SMS szolgáltatásoknál az emelt díjas szolgáltatást nyújtó számhasználó köteles a szolgáltatásra vonatkozó reklám anyagokban, kommunikációban a szolgáltatás díját, a lemondás módját, az emelt díjas szolgáltató elérhetőségeit és a szolgáltatással kapcsolatos további információ helyét feltüntetni. Kérjük, tájékozódjon az emelt díjas szolgáltatás feltételeiről az igénybevétel előtt!
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Emelt díjas szolgáltatások tiltása. Az Emelt díjas szolgáltatásoknak a kérést követő tiltására illetve aktiválására az SMS beérkezésétől számított 48 órán belül kerül sor. Az Emelt díjas szolgáltatások 164/2005elektronikus hírközlő hálózatok azonosítóinak nemzeti felosztási tervéről szóló 43/2011. (VIIIIX. 1626.) KormNMHH. rendelet szerinti tiltása és az aktiválás lehetősége az Előre Fizető Előfizetők és az Utólag Fizető Előfizetők részére is díjmentesen biztosított hálózaton belülről, azonban külföldön barangolva, roamingolva a 1215 1270 számra küldött SMS és indított hanghívás a mindenkor aktuális Roaming díjak szerint díjköteles. Ezen túl javasoljuk Előfizetőinknek 18 éven aluli gyermek esetében a Gyermekzár szolgáltatás igénybevételét. Felhívjuk Előfizetőink figyelmét, hogy az emelt díjból eredően a szolgáltatások igénybevételének díja jelentős is lehet, azok igénybe vételekor igénybevételekor fokozott körültekintéssel járjanak el! Tekintve, hogy az emelt díjas szolgáltatás a tartalom díját is magában foglalja, díjai a normál díjaknál magasabbak, számmezőnként eltérőek. A szolgáltatások díjkategóriái a Díjszabásban Szolgáltató Díjszabásában megtalálhatóak. A harmadik felek által nyújtott szolgáltatások tartalmáért a Szolgáltató nem felel, mivel szerepe a szolgáltatás biztosításához csupán hálózatának rendelkezésre bocsátása. A Szolgáltató felelőssége csak saját tevékenységére terjed ki. Az emelt díjas szolgáltatást nyújtó számhasználóval, valamint a tartalommal kapcsolatos panaszokat panaszait az emelt díjas szolgáltatást nyújtó számhasználó köteles kivizsgálni. Amennyiben az Előfizető külföldről emelt díjas díjkorlátos vagy emelt díjas díjkorlátmentes hívószámra SMS-t küld, az emelt díjas vagy megkülönböztetett emelt díjas SMS árán kívül a külföldön küldött SMS díját is meg kell fizetnie, a mindenkori Roaming díjszabás szerint. A Szolgáltató felhívja az Előfizető figyelmét, hogy az emelt díjas SMS szolgáltatásoknál az emelt díjas szolgáltatást nyújtó számhasználó köteles a szolgáltatásra vonatkozó reklám anyagokban, kommunikációban a szolgáltatás díját, a lemondás módját, az emelt díjas szolgáltató elérhetőségeit és a szolgáltatással kapcsolatos további információ helyét feltüntetni. Kérjük, tájékozódjon az emelt díjas szolgáltatás feltételeiről az igénybevétel előtt!
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek