Emeltdíjas híváskezdeményezés letiltása. További kiegészítő szolgáltatások biztosítása egyedi szerződés alapján lehetséges, kizárólag üzleti/intézményi előfizetők részére. A szolgáltatás megfelel a 13/2011. (XII. 27.) NMHH rendelet előírásainak, valamint a beszédátvitel minőségének mérését és modelljét leíró ITU-T G.107 és G.109 –es ajánlások szerinti “jó minősítésű” kategóriába eső szolgáltatásnak. A szolgáltatás helyi hívási területen (primer) belül biztosít telefon kapcsolatot az egyes előfizetők között. A szolgáltatás megkötött előfizetői szerződés alapján vehető igénybe. A helyi hurkot a Szolgáltató a saját hálózatán (mikrohullámú vagy optikai összeköttetések) vagy részben bérelt infrastruktúrán keresztül biztosítja. A közvetítő előválasztást és a hívásonkénti előtétválasztást a Szolgáltató az 1. mellékletben leírtak alapján biztosítja az előfizetők számára. A szolgáltatás helyi hívási területen (primer) kívül biztosít telefon kapcsolatot az egyes előfizetők között. A szolgáltatás igénybe vehető: előfizetői szerződéssel (ebben az esetben a helyi hurok szolgáltatója a Szolgáltató, az előfizető a kapcsolási számát is kaphatja a Szolgáltató által biztosított számtartományból) közvetítő-előválasztással (szerződés alapján) hívásonkénti előtétválasztással (csak a közvetítő-előválasztásra szerződő előfizetők tudják igénybe venni), az előtétszám: 1514 A szolgáltatás a belföldi előfizetők vagy felhasználók számára nemzetközi telefon kapcsolatot biztosít. A szolgáltatás igénybe vehető: előfizetői szerződéssel (ebben az esetben a helyi hurok szolgáltatója a Szolgáltató, az előfizető a kapcsolási számát is a Szolgáltató által biztosított számtartományból kapja) közvetítő-előválasztással (szerződés alapján) hívásonkénti előtétválasztással (csak a közvetítő-előválasztásra szerződő előfizetők tudják igénybe venni), az előtétszám: 1514
Appears in 1 contract
Samples: Interfész
Emeltdíjas híváskezdeményezés letiltása. További kiegészítő szolgáltatások biztosítása egyedi szerződés alapján lehetséges, kizárólag üzleti/intézményi előfizetők részére. A szolgáltatás megfelel a 13/2011. (XII. 27.) NMHH rendelet előírásainak, valamint a beszédátvitel minőségének mérését és modelljét leíró ITU-T G.107 és G.109 –es ajánlások szerinti “jó minősítésű” kategóriába eső szolgáltatásnak. A szolgáltatás helyi hívási területen (primer) belül biztosít telefon kapcsolatot az egyes előfizetők között. A szolgáltatás megkötött előfizetői szerződés alapján vehető igénybe. A helyi hurkot a Szolgáltató a saját hálózatán (mikrohullámú vagy optikai összeköttetések) vagy részben bérelt infrastruktúrán keresztül biztosítja. A közvetítő előválasztást és a hívásonkénti előtétválasztást a Szolgáltató az 1. mellékletben leírtak alapján biztosítja az előfizetők számára. A szolgáltatás helyi hívási területen (primer) kívül biztosít telefon kapcsolatot az egyes előfizetők között. A szolgáltatás igénybe vehető: előfizetői szerződéssel (ebben az esetben a helyi hurok szolgáltatója a Szolgáltató, az előfizető a kapcsolási számát is kaphatja a Szolgáltató által biztosított számtartományból) • közvetítő-előválasztással (szerződés alapján) • hívásonkénti előtétválasztással (csak a közvetítő-előválasztásra szerződő előfizetők tudják igénybe venni), az előtétszám: 1514 A szolgáltatás a belföldi előfizetők vagy felhasználók számára nemzetközi telefon kapcsolatot biztosít. A szolgáltatás igénybe vehető: • előfizetői szerződéssel (ebben az esetben a helyi hurok szolgáltatója a Szolgáltató, az előfizető a kapcsolási számát is a Szolgáltató által biztosított számtartományból kapja) • közvetítő-előválasztással (szerződés alapján) • hívásonkénti előtétválasztással (csak a közvetítő-előválasztásra szerződő előfizetők tudják igénybe venni), az előtétszám: 1514
Appears in 1 contract
Samples: Interfész
Emeltdíjas híváskezdeményezés letiltása. További kiegészítő szolgáltatások biztosítása egyedi szerződés alapján lehetséges, kizárólag üzleti/intézményi előfizetők részére. A szolgáltatás megfelel a 13/2011. (XII. 27.) NMHH rendelet módosításáról szóló 25/2020. (XII. 21.) NMHH rendelet előírásainak, valamint a beszédátvitel minőségének mérését és modelljét leíró ITU-T G.107 és G.109 –es ajánlások szerinti “jó minősítésű” kategóriába eső szolgáltatásnak. A szolgáltatás helyi hívási területen (primer) belül biztosít telefon kapcsolatot az egyes előfizetők között. A szolgáltatás megkötött megkötö t előfizetői szerződés alapján vehető igénybe. A helyi hurkot a Szolgáltató a saját hálózatán (mikrohullámú vagy optikai összeköttetések) vagy részben bérelt infrastruktúrán keresztül biztosítja. A közvetítő előválasztást és a hívásonkénti előtétválasztást a Szolgáltató az 1. mellékletben leírtak alapján biztosítja az előfizetők számára. A szolgáltatás helyi hívási területen (primer) kívül biztosít telefon kapcsolatot az egyes előfizetők között. A szolgáltatás igénybe vehető: • előfizetői szerződéssel (ebben az esetben a helyi hurok szolgáltatója a Szolgáltató, az előfizető a kapcsolási számát is kaphatja a Szolgáltató által biztosított számtartományból) • közvetítő-előválasztással (szerződés alapján) • hívásonkénti előtétválasztással (csak a közvetítő-előválasztásra szerződő előfizetők tudják igénybe venni), az előtétszám: 1514 A szolgáltatás a belföldi előfizetők vagy felhasználók számára nemzetközi telefon kapcsolatot kapc solatot biztosít. A szolgáltatás igénybe vehető: • előfizetői szerződéssel (ebben az esetben a helyi hurok szolgáltatója a Szolgáltató, az előfizető a kapcsolási számát is a Szolgáltató által biztosított számtartományból kapja) • közvetítő-előválasztással (szerződés alapján) • hívásonkénti előtétválasztással (csak a közvetítő-előválasztásra szerződő előfizetők tudják igénybe venni), az előtétszám: 1514
Appears in 1 contract
Samples: Interfész
Emeltdíjas híváskezdeményezés letiltása. További kiegészítő szolgáltatások biztosítása egyedi szerződés alapján lehetséges, kizárólag üzleti/intézményi előfizetők részére. A szolgáltatás megfelel a 13/2011. (XII. 27.) NMHH rendelet módosításáról szóló 25/2020. (XII. 21.) NMHH rendelet előírásainak, valamint a beszédátvitel minőségének mérését és modelljét leíró ITU-T G.107 és G.109 –es ajánlások szerinti “jó minősítésű” kategóriába eső szolgáltatásnak. A szolgáltatás helyi hívási területen (primer) belül biztosít telefon kapcsolatot az egyes előfizetők között. A szolgáltatás megkötött megkötö t előfizetői szerződés alapján vehető igénybe. A helyi hurkot a Szolgáltató a saját hálózatán (mikrohullámú vagy optikai összeköttetések) vagy részben bérelt infrastruktúrán keresztül biztosítja. A közvetítő előválasztást és a hívásonkénti előtétválasztást a Szolgáltató az 1. mellékletben leírtak alapján biztosítja az előfizetők számára. A szolgáltatás helyi hívási területen (primer) kívül biztosít telefon kapcsolatot az egyes előfizetők között. A szolgáltatás igénybe vehető: • előfizetői szerződéssel (ebben az esetben a helyi hurok szolgáltatója a Szolgáltató, az előfizető a kapcsolási számát is kaphatja a Szolgáltató által biztosított számtartományból) • közvetítő-előválasztással (szerződés alapján) • hívásonkénti előtétválasztással (csak a közvetítő-előválasztásra szerződő előfizetők tudják igénybe venni), az előtétszám: 1514 A szolgáltatás a belföldi előfizetők vagy felhasználók számára nemzetközi telefon kapcsolatot biztosít. A szolgáltatás igénybe vehető: • előfizetői szerződéssel (ebben az esetben a helyi hurok szolgáltatója a Szolgáltató, az előfizető a kapcsolási számát is a Szolgáltató által biztosított számtartományból kapja) • közvetítő-előválasztással (szerződés alapján) • hívásonkénti előtétválasztással (csak a közvetítő-előválasztásra szerződő előfizetők tudják igénybe venni), az előtétszám: 1514
Appears in 1 contract
Samples: Interfész