Elállás A Vásárló jogosult a megrendelést követően, de még a megrendelt terméknek a szállítással megbízott futárszolgálat részére történő átadását megelőzően a megrendeléstől elállni. Ezt az igényét elektronikus úton, írásban jogosult jelezni a PANAROM I. pontban szereplő e-mail címén. Ebben az esetben a Vásárlót semmilyen költségviselés nem terheli, és nem köteles a megrendelt termékek vételárának a fizetésére, illetve a Vásárló által bankkártyával esetlegesen már kifizetett vételár visszajár részére. Ha a kiszállítás már megtörtént, elállási joggal a Fogyasztó rendelkezik a termék adásvételére irányuló szerződés esetén
Oktatás Gazdasági és pénzügyek Egyéb (nevezze meg): Egészségügy
Módosítás 11.4. A Szerződés kizárólag a Felek közös megegyezésével, írásban módosítható.
Díjmódosítás A Szolgáltató a szabadáras szolgáltatás díját közvetlen költségei és egyéb ráfordításai megtérülésének elemzésével, az igénybevett díjcsomag tartalma és jellege alapján állapítja meg. A Szolgáltató jogosult az előfizetői szolgáltatások díját módosítani évente legalább a hivatalos (KSH által leközölt) fogyasztói árindex mértékével, továbbá minden olyan esetben, amikor a szolgáltatás fenntartásának költségeit befolyásoló tényezők a KSH árindexet meghaladó mértékben megváltoznak, ideértve
Villámcsapás 5.3. Villámcsapás biztosítási eseménynek minősül, ha a biztosított vagyontárgyba köz- vetlenül becsapódó villám vagy gömbvillám pusztító ereje vagy hőhatása kárt okoz a biz- tosított vagyontárgyban.
Kapcsolattartás Felek a Szerződéssel kapcsolatosan egymáshoz intézett értesítései, felszólításai stb., a Szerződés eltérő rendelkezése hiányában és ellenkező írásbeli közlésig akkor tekinthetők teljesítettnek, amennyiben azt a másik félnek a Szerződés alábbi pontjában meghatározott értesítési címére az átvételt igazolva személyesen adták át, az átadás napján, telefaxon történt megküldés esetén a telefax által történő automatikus visszaigazoláson szereplő napon vagy ha tértivevényes ajánlott levélben küldték meg, a tértivevénnyel igazolt átvétel napján. A felek az egymással való kapcsolattartásra az alábbi személyeket jelölik ki: A Megrendelő részéről kapcsolattartó személy: Név: xxx Cím: xxx Tel.: xxx Fax: xxx E-mail: xxx A Vállalkozó részéről kapcsolattartó személy (szerződéssel kapcsolatban): Név: xxx Cím: xxx Tel: xxx Fax: xxx E-mail: xxx A Vállalkozó részéről kapcsolattartó személy (szerződés tárgya szerinti szakmai): Név: xxx Cím: xxx Tel: xxx Fax: xxx E-mail: xxx A szerződést érintő kérdésekben, a szerződéses jognyilatkozatok tétele során a kapcsolattartás módja kizárólag cégszerűen aláírt levél. Amennyiben valamely fél a neki szabályszerűen megcímzett tértivevényes ajánlott levél átvételét megtagadja vagy az „nem kereste” jelzéssel érkezik vissza a feladóhoz, és/vagy a címzett a személyes átvételt megtagadja, a küldemény postai úton történt megküldése esetén a feladástól számított 5. (ötödik) napon, egyéb esetben az átvétel megtagadásának napján kézbesítettnek tekintendő. Felek a telefaxon vagy postai úton megküldött küldeményeket egyidejűleg másolatban a másik fél fentiekben meghatározott e-mail címére is kötelesek megküldeni. A közös ajánlattevők a jelen szerződés mellékletét képező okiratban meghatalmazták VAGY a jelen szerződés aláírásával meghatalmazzák a [név és székhely]-t mint a közös ajánlattevők által alkotott konzorcium vezető tagját a jelen szerződés teljesítése során a közös ajánlattevők nevében történő eljárásra és valamennyi jognyilatkozat nevükben történő megtételére A közös ajánlattevők a szerződés aláírásával kifejezetten tudomásul veszik és elfogadják, hogy a szerződés teljesítéséhez kapcsolódó jognyilatkozatok, tájékoztatások és értesítések megküldése, illetve azok fogadása (ideértve a Megrendelő utasításait is) a nevükben eljárni jogosult vezető tag mint képviselő útján történhet. A kapcsolattartás és a jognyilatkozat-tétel a meghatalmazott képviselő tag útján, illetve a Megrendelő által a képviselő tag részére joghatályosan történik, az ebből eredő valamennyi igény tekintetében a közös ajánlattevőkkel szemben a Megrendelő a felelősségét kizárja. A Megrendelő ugyanakkor kifejezetten fenntartja a jogát arra vonatkozóan, hogy indokolt esetben – különösen a szerződést érintő kérdésekben, a szerződéses jognyilatkozatok tétele során – jognyilatkozatait, tájékoztatásait és értesítéseit valamennyi közös ajánlattevő részére egyaránt megküldje, valamint a közös ajánlattevők részéről a nem a meghatalmazott képviselő útján tett jognyilatkozatokat, tájékoztatásokat és értesítéseket is figyelembe vegye
Munkavégzés 3.1. A Vállalkozó tudomásul veszi, hogy a munkavégzés – a belépési engedélyen kívül – csak írásbeli engedély birtokában kezdhető meg, ha egyéb biztonsági szabályok azt kötelezővé teszik (pl. villamos felsővezetékkel ellátott pályarészen végzett munkáknál, illetve rakodásnál).
Csomagmódosítás Az előfizető az Díjak mellékletben található Díjszabás szerinti összeg megfizetése ellenében legkésőbb a tárgyhónap 20. napjáig megküldött kérelme alapján, a tárgyhónapot követő hónap 1. napjától jogosult az általa korábban igénybe vett szolgáltatási-csomag helyett a szolgáltató által ajánlott másik szolgáltatás–csomagot igényelni. A szolgáltatás-csomagra vonatkozó szerződés-módosítás az igénybejelentést követő első számlázási időszak első napján lép hatályba, ha minden műszaki feltétel adott a változtatáshoz. Amennyiben a szolgáltatás-csomag változtatás a Szolgáltató részéről kiszállással jár, úgy az Előfizető köteles kiszállási díjat is fizetni. Hűségidő alatt, csak nagyobb sebességű csomagra lehet váltani és a hűségidő az új csomag aktiválásától újra indul.
Hónyomás 5.8. Hónyomás biztosítási eseménynek minősül a nagy mennyiségben felgyülemlő hó és jég statikus nyomása által és az olvadáskor lecsúszó hótömeg által a biztosított épület- ben, építményben okozott kár. Megtéríti a biztosító azokat a károkat is, amelyeket a biz- tosított épületekbe a hónyomás által megrongált tetőn keresztül a biztosítási eseménnyel egyidejűleg beömlő csapadék a biztosított vagyontárgyakban kárt okoz.
Jótállás Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelően, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóan. A kötelező jótállás időtartama a termék árától függ: - 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődni. A jótállás kezdő időpontja a termék Fogyasztónak történő átadásának a napja, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használni. A jótállási idő a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik.