Kellékszavatosság Ön a Szolgáltató hibás teljesítése esetén a Szolgáltatóval szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet. Fogyasztói szerződés esetén Ön az átvétel időpontjától számított 2 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit, azokért a termékhibákért, amelyek a termék átadása időpontjában már léteztek. Két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait Ön érvényesíteni már nem tudja. Nem fogyasztóval kötött szerződés esetén a jogosult az átvétel időpontjától számított 1 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit. Ön – választása szerint – kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ön által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a Szolgáltató számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést Ön nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a Szolgáltató költségére Ön is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. Ön a választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban köteles viselni, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a Szolgáltató adott okot. Ön köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni a Szolgáltatóval. Ön közvetlenül a Szolgáltatóval szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét. A szerződés teljesítésétől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha Ön igazolja, hogy a terméket a Szolgáltatótól vásárolta (számla vagy a számla másolatának bemutatásával). Ilyen esetben a Szolgáltató csak akkor mentesül a szavatosság alól, ha ezt a vélelmet megdönti, vagyis bizonyítja, hogy a termék hibája az Ön részére történő átadást követően keletkezett. Amennyiben a Szolgáltató bizonyítani tudja, hogy a hiba oka Önnek felróható okból keletkezett, nem köteles Ön által támasztott szavatossági igénynek helyt adni. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már Ön köteles bizonyítani, hogy az Ön által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt. Ha Ön a szavatossági igényét a terméktől - a megjelölt hiba szempontjából - elkülöníthető része tekintetében érvényesíti, a szavatossági igény a termék egyéb részeire nem minősül érvényesítettnek.
Postai úton történő panaszbejelentés A panaszbejelentés postai úton az alábbi levelezési címre küldhető: SIGNAL IDUNA Biztosító Zrt. Vezérigazgatóság, Panaszkezelési Csoport Levélcím: 1519 Budapest Pf. 260.
Szavatosság 1. A megrendelt termékek hibája esetén a Vevő a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény rendelkezései alapján kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Szolgáltatóval szemben. A kellékszavatossági igénye érvényesítése során a Vevő kérheti a hibás termék kijavítását vagy kicserélését, kivéve, ha a kijavítás vagy kicserélés lehetetlen, vagy a Szolgáltató számára aránytalan többletköltséggel járna. Ha Vevő a kijavítást, vagy a kicserélést nem kérte, illetve kérhette, arányos árleszállítást igényelhet, a terméket a Szolgáltató költségére kijavíthatja, illetve kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől, ha a kijavítást vagy kicserélést a Szolgáltató nem vállalta, nem tudta elvégezni, vagy ha a kijavításhoz vagy kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt. Az érdekmúlás érdemi bizonyítása a Vevő kötelessége. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A Vevő a választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban viselnie kell, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a Szolgáltató adott okot. A vevő köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de legkésőbb a hiba felfedezésétől számított 2 hónapon belül közölni. A szerződés teljesítésétől számított 2 éves elévülési határidőn túl szavatossági igényét már nem érvényesítheti. A teljesítéstől számított 6 hónapon belül kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén, továbbá a számla, vagy annak másolata felmutatásán/megküldésén túl nincs egyéb feltétele. A teljesítéstől számított 6 hónap leteltét követően azonban már a Vevő köteles bizonyítani, hogy a hiba már a teljesítés időpontjában megvolt. 2. Kellékszavatosság helyett a Vevő a gyártóval vagy forgalmazóval szemben termékszavatossági igényt is érvényesíthet. Termékszavatosság esetén a Vevő kizárólag a hibás termék kicserélését (kijavítását) igényelheti. A termék akkor hibás, ha nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek, vagy ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban foglalt tulajdonságokkal. A termék hibáját ebben az esetben a Vevőnek kell bizonyítania. A termékszavatossági igény a forgalomba hozataltól számított 2 éven belül érvényesíthető. A gyártó/forgalmazó csak akkor mentesül a termékszavatossági kötelezettség alól, ha bizonyítja, hogy a terméket nem üzleti tevékenysége körén belül gyártotta, illetve hozta forgalomba; vagy a hiba a tudomány és technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető; vagy a termék hibája jogszabály, illetve kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered. A gyártónak/forgalmazónak elegendő egy okot bizonyítania. Kellékszavatossági és termékszavatossági igény egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthető.
E-mail postafiók szolgáltatás A Szolgáltató jogosult az általa biztosított vagy az Előfizető által igényelt elsődleges és olyan járulékos postafiókok szolgáltatását felfüggeszteni, amelyeknek használatát az e-mail postafiókba való bejelentkezéssel az Előfizető legalább öt hónapig megszakítatlanul elmulasztotta. A Szolgáltató a nem használt e-mail postafiókokra küldött e-mailben azt követően tájékoztatja az Előfizetőt az e-mail postafiókok felfüggesztéséről, hogy az Előfizető azok használatát négy hónapig megszakítatlanul elmulasztotta. Amennyiben az Előfizető a használaton kívüli e-mail postafiók felfüggesztését követő egy hónapos időtartamban nem jelzi a postafiók használatára irányuló szándékát a Szolgáltató ügyfélszolgálatán, a Szolgáltató a használat hat havi megszakítatlan elmulasztását követően jogosult az e-mail postafiók tartalmát törölni. A Szolgáltató a hat havi megszakítatlanul használaton kívüli e-mail postafiókok megszüntetését mindaddig fenntartja, amíg az Előfizető nem jelzi a postafiók használatára irányuló szándékát a Szolgáltató ügyfélszolgálatán. A Szolgáltató nem felel az Előfizetőnek az e-mail postafiókok felfüggesztéséből, valamint a hat hónapig megszakítatlanul használaton kívüli e-mail postafiókok és azok tartalmának törléséből okozott károkért. Az Előfizetőnek a használaton kívüli e-mail postafiók felfüggesztése alatt tett nyilatkozata alapján a Szolgáltató a felfüggesztést mellőzi azzal, hogy a felfüggesztés alapjául szolgáló négy hónapos határidő a felfüggesztés mellőzését követően újból elkezdődik.
Postai szolgáltatások [Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]
Megrendelési feltételek Egy ügyfél 2 db Zenit vagy Zenit Plusz díjcsomag igénybevételére jogosult. A díjcsomagban a számlázás csatlakozásonként a számmező kezdő hívószámára történik. A díjcsomagot csak üzleti előfizetők rendelhetik meg, akik nem kérték az egyéni előfizetőkre vonatkozó szabályok alkalmazását. Tekintettel arra, hogy a csomag kialakítása üzleti előfizetők szokásos üzletmenethez igazított felhasználási igényei alapján készült, a díjcsomag telemarketing, telesales, ügyfélszolgálat, más hasonló, tömeges hívások generálásával járó üzleti tevékenységre nem használható. A szokásos üzletmenethez igazított felhasználásba nem értendő bele, ha a Zenit és Zenit plusz díjcsomaghoz tartozó hozzáféréseket az Előfizető; hívások automatizált - a felhasználó személyes közreműködését nem igénylő – indítására használja; hívások tömeges (a kimenő hívások összidőtartamának 10 %-át meghaladó időtartamban) indítása automatikus hívásfogadó eszközök, berendezések (pl., de nem kizárólag IVR) felé; hívások tömeges indítása szolgáltatások, műszaki eszközök, berendezések, stb. tesztelése, próbaüzeme, terhelhetőségének vizsgálata, sérülékenységének vizsgálata, stb. céljából; hívások hangcsatornánként havi 3000 percet rendszeresen (legalább 2 egymást követő hónapban) meghaladó időtartamban történő indítása; hívások indítása vagy átirányítása napi 24 órát meghaladó összidőtartamban; olyan hívások indítása, melyekről a Szolgáltató alappal feltételezheti, hogy a hívások létrehozásának célja az Előfizető, Felhasználó vagy bármely harmadik fél közvetlen haszonszerzése a Szolgáltató kárára. A nem szokásos üzletmenethez igazított használat észlelése esetén a Szolgáltató az előfizető egyidejű értesítése mellett az előfizetést határozatlan időtartamú Bázis díjcsomagba váltja, illetve ha a nem szokásos üzletmenethez igazított használat esetén az előfizető veszélyezteti a hálózat rendeltetésszerű működését, vagy hálózati szolgáltatás céljára használja azt, a Szolgáltató az ÁSZF-ben foglaltak szerint korlátozza a szolgáltatást. A díjcsomag üzleti analóg fővonal, Business Voice Classic 2 PMP, Business Voice Classic 2 PP, Business Voice Classic 30, digitális telefon (VOIP), DUAL VOIP, kábeltelefon (VOCA), DUAL VOCA hozzáférés esetén vehető igénybe. * VOIP, DUAL VOIP hozzáférés esetén az igénybevétel feltétele, hogy az Előfizető az adott hozzáférésen rendelkezzen ConnectNet szolgáltatásra vonatkozó előfizetői szerződéssel vagy a Zenit díjcsomag igénybevételére vonatkozó megrendelés benyújtásával egyidőben ConnectNet csomagot is rendeljen az adott hozzáférésre. A díjcsomag (12/24 hónapos) határozott időtartamú szerződéssel vagy határozatlan tartamú szerződéssel vehető igénybe, eltérő díjazási feltételekkel. A díjcsomag által biztosított kedvezmények azon hozzáférésre vehetők igénybe, amelyre a csomag megrendelése történik. Zenit díjcsomagra vonatkozó szerződés hatálya alatt az Előfizető az alábbi díjcsomagok/kiegészítő díjcsomagok / kedvezmények / hozzáférés egyidejű igénybevételére nem jogosult: Bármely más választható lakossági és üzleti díjcsomag, szolgáltatás, Üzleti integrált csomagok (pl: Connect Ráció, Connect Business, Compleo Connect, Connect ÉnCégem, ÉnIrodám csomagok.), GSM/RLL típusú hozzáférés, Lakossági net csomagok, Egyedi kedvezményes ajánlatok, egyedi ár alkalmazása, Zöld szám szolgáltatás. A Zenit díjcsomag nem igényelhető olyan hozzáférésre, amelyhez tartozó hívószámemelt díjas szám (06 90, 06 91, a 16-tal kezdődő emelt díjas rövid számok). A díjcsomag kizárólag vonali szinten vehető igénybe, fizetési megállapodás szinten nem.
Kellékszavatosság, termékszavatosság, jótállás A fogyasztói tájékoztató jelen pontja a 45/2014 (II.26.) Korm. rendelet 9. § (3) bekezdése felhatalmazása alapján a 45/2014 (II.26.) Korm. rendelet 3. számú melléklete alkalmazásával készült.
Xxxxxx egyéb feltétele van kellékszavatossági jogai érvényesítésének? A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha Felhasználó igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást a webshopot üzemeltető vállalkozás nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már Felhasználó köteles bizonyítani, hogy az Felhasználó által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.
Személyes átvétel Eladó a termékek személyes átvételére nem biztosít lehetőséget. A termékek csak házhozszállítással rendelhetők meg.
Szavatosság, jótállás A Vállalkozót a szerződésszerű teljesítéséért a Ptk. és a jelen Szerződés szerinti jog- és kellékszavatosság terheli. A Vállalkozó a szavatossági kötelezettségeinek köteles az erre történő felszólítás átvételét követő 10 (tíz) napon belül eleget tenni. A Vállalkozó a Tervek megfelelőségéért, azaz a Tervek hibamentességért a Ptk. és a jelen Szerződés szerinti jog-és kellékszavatossággal tartozik. A szerződésszegésből fakadó jogok a Tervek hibája miatt mindaddig érvényesíthetők, amíg a Tervek alapján kivitelezett szolgáltatás (építmény) tervhibával összefüggő hibás teljesítése miatti jogok gyakorolhatók. A Vállalkozó az esetleges hibákért akkor is felelősséggel tartozik, ha a Megrendelő a hibás Terveket vagy dokumentumokat, illetve az adott szolgáltatás teljesítését korábban elfogadta vagy jóváhagyta. A Vállalkozó jótállást vállal a Szerződésben foglalt munkák és szolgáltatások szerződésszerű teljesítéséért, továbbá az alkalmazott megoldások, eljárások alkalmasságáért és minőségéért. A Felek megállapodnak, hogy a jótállási időszak az adott Terv átadásától számít és a Ptk. 6:251.§ (3) bekezdése szerinti határidő végéig tart. A jótállás kiterjed különösen: arra, hogy a Vállalkozó által átadott Tervek és dokumentumok minősége a Szerződés, az alkalmazandó jogszabályok és szabványok előírásainak megfelel, és a szerződéses cél elérését maradéktalanul biztosítja, arra, hogy az engedély kiadása érdekében a Vállalkozó által készített vagy beszerzett valamennyi Terv és dokumentum alkalmas arra, hogy azok alapján az illetékes hatóság az engedélyt kiadja, a Vállalkozó által készített vagy beszerzett valamennyi Terv és dokumentum alkalmas arra, hogy azok alapján a Megrendelő a kivitelezési (köz)beszerzési eljárást megindítsa, valamint arra, hogy a Terveknek nincsen olyan hibája, amely a rendeltetésszerű használatot akadályozhatja. A jótállás alapján a Vállalkozót terhelő kötelezettségek teljesítését – a Megrendelő írásbeli felhatalmazása alapján – harmadik személy is jogosult közvetlenül a Vállalkozótól követelni, amely esetben a Vállalkozó a jótállás keretében végzendő szolgáltatásait e harmadik személy részére köteles nyújtani. A jótállási kötelezettség keretében a Vállalkozó a Megrendelő vagy az általa felhatalmazott harmadik személy első, a jótállási időszak alatt bejelentett, írásbeli felszólítására köteles a Tervek hibájának kijavítását megkezdeni, és azt a felszólításban megjelölt – műszakilag ésszerű, de legfeljebb 10 (tíz) napos – határidőre elvégezni. A Vállalkozó a jótállás keretében köteles elvégezni mindazokat a módosításokat is, amelyeket jogszabály vagy hatóság ír elő. A Vállalkozó a jótállás keretében a jelen fejezet szerinti szolgáltatásokat külön díjazás nélkül nyújtja, azaz nem számít fel díjat, függetlenül az igénybe vett alkalmak számától, illetve az igénybevételi időszak hosszától. A jótállási igény érvényesítésére jogosult a Vállalkozó által vállalt jótállás alapján fennálló szavatossági jogok érvényesítésének jogszabályban meghatározott sorrendjétől eltérhet, azzal, hogy elállási jogával kizárólag az egyéb szavatossági jogainak gyakorlását követően élhet. Amennyiben a Vállalkozó a jótállás keretében teljesítendő kötelezettségeinek határidőben nem tesz eleget, úgy a jótállási igény érvényesítésére jogosult az adott feladatot a Vállalkozó kockázatára és költségére mással jogosult elvégeztetni.