Kellékszavatosság, termékszavatosság, jótállás mintaszakaszok

Kellékszavatosság, termékszavatosság, jótállás. A fogyasztói tájékoztató jelen pontja a 45/2014 (II.26.) Korm. rendelet 9. § (3) bekezdése felhatalmazása alapján a 45/2014 (II.26.) Korm. rendelet 3. számú melléklete alkalmazásával készült.
Kellékszavatosság, termékszavatosság, jótállás a.) A kereskedő szavatossági és jótállási felelősségére a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Kormány rendelet, továbbá a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól szóló 19/2014. (IV. 29.) NGM rendeletben valamint a fogyasztó és vállalkozás közötti, az áruk adásvételére, valamint a digitális tartalom szolgáltatására és digitális szolgáltatások nyújtására irányuló szerződések részletes szabályairól szóló 373/2021. (VI. 30.) Korm. rendeletben foglaltak az irányadók. b.) A kereskedő a nála bejelentett szavatossági vagy jótállási igényéről jegyzőkönyvet köteles felvenni, amelyben rögzíti a vásárló nevét, címét, valamint nyilatkozatát arról, hogy hozzájárul a jegyzőkönyvben rögzített adatainak a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól szóló 19/2014. (IV. 29.) NGM rendeletben meghatározottak szerinti kezeléséhez, a vásárló és a kereskedő közötti szerződés keretében eladott ingó dolog megnevezését, vételárát, a szerződés kereskedő általi teljesítésének időpontját, a hiba bejelentésének időpontját, a hiba leírását, szavatossági vagy jótállási igénye alapján a fogyasztó által érvényesíteni kívánt jogot, továbbá a szavatossági vagy jótállási igény rendezésének módját vagy az igény, illetve az az alapján érvényesíteni kívánt jog elutasításának indokát. c.) A jegyzőkönyvnek tájékoztatást kell tartalmaznia arról, hogy fogyasztói jogvita esetén a fogyasztó a megyei (fővárosi) kereskedelmi és iparkamarák mellett működő békéltető testület eljárását is kezdeményezheti. d.) A jegyzőkönyv másolatát haladéktalanul, igazolható módon a fogyasztó rendelkezésére kell bocsátani. A jegyzőkönyvről a fogyasztó kérésére a kereskedő tartós adathordozón másolatot biztosít. e.) A fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól szóló 19/2014. (IV. 29.) NGM rendelet 4. § (6) bekezdése szerint a kereskedő a fogyasztó szavatossági vagy jótállási igényéről felvett jegyzőkönyvet az annak felvételétől számított 3 (három) évig köteles megőrizni, és azt az ellenőrző hatóság kérésére bemutatni. f.) A szavatossági vagy jótállási igény bejelentése nem minősül a fogyasztóvédelem...
Kellékszavatosság, termékszavatosság, jótállás. 1. A Kft hibás teljesítése esetén a Kft-vel szemben a Megrendelő kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint. A Megrendelő választása szerint az alábbi szavatossági igényekkel élhet: kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül a Megrendelő által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a vállalkozás számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kéri a Megrendelő, illetve nem kérheti, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a Kft költségére saját maga is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. A Megrendelő a választott kellékszavatossági igényről másik igényre áttérhet, azonban az ebből eredő többlet költségeket Megrendelő viseli kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a Kft adott okot. Megrendelő köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. Megrendelő a szerződés teljesítésétől számított két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti. A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igény érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után a Megrendelő köteles bizonyítani, hogy az általa felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt. 2. Ingó dolog (termék) hibája esetén a Megrendelő – választása szerint – kellékszavatossági jogait a Kft-vel szemben vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával szemben. Termékszavatossági igényként a Megrendelő kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül, két éven túl termékszavatossági igény érvényesítésének nincs helye. A termékszavatossági igény érvényesítése esetében termék akkor hibás, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek vagy pedig, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal, s a termék hibáját a Megrendelő köteles bizonyítani. A gyártó (forgalmazó) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy: – a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy – a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal...
Kellékszavatosság, termékszavatosság, jótállás. Az Ügyfél a jelen ÁSZF elfogadásával tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató nem értékesítője a Termékeknek csupán lehetővé teszi, hogy a nála regisztrált Partnerek az adott Termék előállításához szükséges induló tőke egy részét a Weboldalon keresztül gyűjtsék össze, illetve, hogy az Ügyfelek így a jövőben leszállítandó Termékeket jegyezzenek elő. Előbbiekre tekintettel az Ügyfél által kezdeményezett szavatossági illetve jótállás érvényesítés minden esetben az Ügyfél és az adott Partner között lehetséges, melyért a Szolgáltató felelősségét kizárja.
Kellékszavatosság, termékszavatosság, jótállás. A Szolgáltató a 45/2014. Korm. rendelet (II.26.) 9. § (3) bekezdése alapján az alábbi mintatájékoztatót teszi közzé.
Kellékszavatosság, termékszavatosság, jótállás. 16 12.1. Kellékszavatosság 16 12.2. Termékszavatosság 16 12.3. Jótállás 17
Kellékszavatosság, termékszavatosság, jótállás. Az Önt megillető kellékszavatosságról, a termékszavatosságról és a jótállásról részletes információt a 3. sz. mellékletként xxxxxxx mintatájékoztatóban talál.
Kellékszavatosság, termékszavatosság, jótállás. Kellékszavatosság 24 Termékszavatosság 28 Jótállás 29 Kellékszavatossági jogok általános szabályai 33 Termékszavatosság és Jótállás 33
Kellékszavatosság, termékszavatosság, jótállás. Kellékszavatossá0/g
Kellékszavatosság, termékszavatosság, jótállás. A kellékszavatosságról, a termékszavatosságról és a jótállásról szóló tájékoztató 5.1.Kellékszavatosság [3. melléklet a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelethez]