Fogyasztóvédelmi Hatóság. A fogyasztóvédelmi hatóság kijelöléséről szóló 387/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Statútum R.) 3. § (4) bekezdés i) pontja értelmében a fővárosi és megyei kormányhivatal megyeszékhely szerinti járási (fővárosi kerületi) hivatala (együtt: megyeszékhely szerinti járási hivatal) jár el a lakossági fogyasztók elszámolásra, számlázásra, díjfizetésre vagy mérésre, valamint a földgázellátásból történő, fizetési késedelem miatt végrehajtott felfüggesztésre vagy kikapcsolásra, illetve a tartozás rendezését követően a lakossági fogyasztó ellátásba történő ismételt bekapcsolására vonatkozó, jogszabályban és az Üzletszabályzatban foglalt rendelkezések lakossági fogyasztókkal szembeni megsértése esetén -, amennyiben azok nem szerződés nélküli vételezéssel, szabálytalan vételezéssel, vagy ezek jogkövetkezményeivel kapcsolatosak, a Hivatal Get-ben meghatározott hatáskörének tiszteletben tartása mellett. Egyéb ügyekben - ha a Statútum R. eltérően nem rendelkezik - általános fogyasztóvédelmi hatóságként a járási hivatalok jogosultak a lakossági fogyasztók panaszkezeléssel kapcsolatos panaszai kivizsgálására. Elérhetőségek: Cím: 1088 Budapest, József krt. 6. Telefon: +00 0 000 0000 Fax.: +00 0 000 0000 E-mail: xxxxx@xxx.xx web: xxxx://xxx.xxx.xx/ Miskolci Járási Hivatal Cím: 3525 Miskolc, Kis –Hunyad u. 9. Telefon: +00 00 000-000 Fax.: +00 00 000-000 Püspökladányi járás Cím: 0000 Xxxxxxxxxxxx, Xxxxxxx xxxx 0. Telefonszám: +00 00 000 000 Fax: +00 00 000 000 E-mail: xxxxxxxxxxxx.xx@xxxxx.xxx.xx
Appears in 2 contracts
Fogyasztóvédelmi Hatóság. A fogyasztóvédelmi hatóság kijelöléséről szóló 387/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Statútum R.) 3. § (4) bekezdés i) pontja értelmében a fővárosi és megyei kormányhivatal megyeszékhely szerinti járási (fővárosi kerületi) hivatala (együtt: megyeszékhely szerinti járási hivatal) jár el a lakossági fogyasztók elszámolásra, számlázásra, díjfizetésre vagy mérésre, valamint a földgázellátásból történő, fizetési késedelem miatt végrehajtott felfüggesztésre vagy kikapcsolásra, illetve a tartozás rendezését követően a lakossági fogyasztó ellátásba történő ismételt bekapcsolására vonatkozó, jogszabályban és az Üzletszabályzatban foglalt rendelkezések lakossági fogyasztókkal szembeni megsértése esetén -, amennyiben azok nem szerződés nélküli vételezéssel, szabálytalan vételezéssel, vagy ezek jogkövetkezményeivel kapcsolatosak, a Hivatal Get-ben meghatározott hatáskörének tiszteletben tartása mellettmellett első fokon, a fővárosi és megyei kormányhivatal megyeszékhely szerinti járási hivatala, másodfokon a Pest Megyei Kormányhivatal jár el. A megyeszékhely szerinti járási hivatal illetékessége fogyasztóvédelmi közigazgatási hatósági ügyekben a megye egész területére terjed ki, míg a másodfokon eljáró Pest Megyei Kormányhivatal országos illetékességgel rendelkezik. Egyéb ügyekben - ha a Statútum R. eltérően nem rendelkezik - általános fogyasztóvédelmi hatóságként a járási hivatalok jogosultak a lakossági fogyasztók panaszkezeléssel kapcsolatos panaszai kivizsgálására. Elérhetőségek: Cím: 1088 Budapest, József krt. 6. Telefon: +00 0 000 0000 Fax.: +00 0 000 0000 E-mail: xxxxx@xxx.xx web: xxxx://xxx.xxx.xx/ Miskolci Járási Hivatal Cím(székhelye: 3525 Miskolc0000 Xxxxxxx, Kis –Hunyad Xxxxxx Sándor u. 9. Telefon: +00 00 000-000 Fax23.; tel.: +00 00 000-000 Püspökladányi járás Cím000; e-mail: xxxxx.xxxxxxx@xxxxxx.xxx.xx) Ózdi Járási Hivatal (székhelye: 0000 XxxxxxxxxxxxXxx, Xxxxxxx xxxx Xxxxxxxx xxx 0. Telefonszám.; tel.: +00 00 000 000 Fax000-000; e-mail: xxxxxxx.xxxxx@xxxxxx.xxx.xx) Vecsési Járási Hivatal (székhelye: 0000 Xxxxxx, Xxxxx Xxxxxx xxx 1.; tel.: +00 00 000 000 E000-000; e-mail: xxxxxxxxxxxx.xx@xxxxx.xxx.xxxxxxxxxxxxxxx.xxxxxx@xxxx.xxx.xx)
Appears in 1 contract
Samples: Földgázelosztási Üzletszabályzat
Fogyasztóvédelmi Hatóság. A fogyasztóvédelmi hatóság kijelöléséről szóló 387/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Statútum R.) 3. § (4) bekezdés i) pontja értelmében a fővárosi és megyei kormányhivatal megyeszékhely szerinti járási (fővárosi kerületi) hivatala (együtt: megyeszékhely szerinti járási hivatal) jár el a lakossági fogyasztók elszámolásra, számlázásra, díjfizetésre vagy mérésre, valamint a földgázellátásból történő, fizetési késedelem miatt végrehajtott felfüggesztésre vagy kikapcsolásra, illetve a tartozás rendezését követően a lakossági fogyasztó ellátásba történő ismételt bekapcsolására vonatkozó, jogszabályban és az Üzletszabályzatban foglalt rendelkezések lakossági fogyasztókkal szembeni megsértése esetén -, amennyiben azok nem szerződés nélküli vételezéssel, szabálytalan vételezéssel, vagy ezek jogkövetkezményeivel kapcsolatosak, a Hivatal Get-ben meghatározott hatáskörének tiszteletben tartása mellett. Egyéb ügyekben - ha a Statútum R. eltérően nem rendelkezik - általános fogyasztóvédelmi hatóságként a járási hivatalok jogosultak a lakossági fogyasztók panaszkezeléssel kapcsolatos panaszai kivizsgálására. Elérhetőségek: Cím: 1088 Budapest, József krt. 6. Telefon: +00 0 000 0000 Fax.: +00 0 000 0000 E-mail: xxxxx@xxx.xx web: xxxx://xxx.xxx.xx/ - Miskolci Járási Hivatal Cím(székhelye: 3525 3530 Miskolc, Kis –Hunyad Xxxxxx Xxxxxx u. 9. Telefon: +00 00 000-000 Fax23.; tel.: +00 00 000-000 Püspökladányi járás Cím000; e-mail: xxxxx.xxxxxxx@xxxxxx.xxx.xx) - Ózdi Járási Hivatal (székhelye: 0000 XxxxxxxxxxxxXxx, Xxxxxxx xxxx Xxxxxxxx xxx 0. Telefonszám.; tel.: +00 00 000 000 Fax000-000; e-mail: xxxxxxx.xxxxx@xxxxxx.xxx.xx) - Vecsési Járási Hivatal (székhelye: 0000 Xxxxxx, Xxxxx Xxxxxx xxx 1.; tel.: +00 00 000 000 E000-000; e-mail: xxxxxxxxxxxx.xx@xxxxx.xxx.xxxxxxxxxxxxxxx.xxxxxx@xxxx.xxx.xx)
Appears in 1 contract
Samples: Földgázelosztási Üzletszabályzat