Forgalmi díj mintaszakaszok

Forgalmi díj. (1) Az időalapú díjazás esetében előfizetési díjon felül a tényleges forgalom alapján díjat kell fizetni. (2) A forgalmi díjat (percdíj) a megfelelő percdíj 1 másodpercre jutó összege és a hívás másodpercben mért időtartama alapján meghatározott szorzata adja.
Forgalmi díj. A forgalmi díjat a Szolgáltató az adott számlázási időszakban mért forgalom után, havonta számláz az Előfizetőnek.
Forgalmi díj. Az azonos vagy különböző hálózatok Előfizetői közötti összeköttetés létrejöttétől annak megszüntetéséig nyújtott beszéd- vagy adatátviteli szolgáltatásért, valamint a kiegészítő Szolgáltatások igénybevételéért az Előfizető által fizetendő díj.
Forgalmi díj. A sikeresen felépült távbeszélő hívásért fizetendő díj. Elemei: a hívásfelépítési díj és a forgalmi díj (a továbbiakban együtt: hívásdíj). A forgalmi díj mértéke percdíjon alapuló, a beszélgetés tényleges – má- sodpercben mért – időtartama szerint meghatározott, a hívás időtartamától, a hívó és a hívott közötti tá- volságtól (díjzónától), valamint – a nemzetközi hívás kivételével – a díjazási időszaktól függő díj. Hívásfelépítési díj csak eredményes hozzáférés és tényleges jelátvitel esetében kerül felszámításra. Eredményes hívásnak minősül, ha a hívó és hívott előfizetői hozzáférési pontok között a beszédkapcso- lat ténylegesen létrejött (így akkor is, ha a hívott alközpontja, üzenetrögzítője, telefaxkészüléke, más be- rendezése a vonalra kapcsolódik), vagy az adatátviteli kapcsolat ténylegesen létrejött (sikeres hívás). Emelt díjas és emelt díjas megkülönbözetett számokra irányuló hívások esetén nem minősül sikeres hí- vásnak, ha az Előfizető tartalomszolgáltatás igénybevétele nélkül foglaltsági vagy a hálózat torlódására utaló jelzést kap. A felszámítható forgalmi díj összegét a díjazási időszak és a hívott díjzóna által meghatározott , a 3. számú, díjazási mellékletben szereplő percdíj együttesen határozza meg. Amennyiben a számlázás má- sodperc alapú akkor a meghatározott percdíj egy másodpercre jutó hányada és a hívás ténylegesen má- sodpercben mért időtartamának szorzata. Ha a hívás időtartama két vagy több különböző díjazási időszakra esik, a díjazást a tényleges díjazási időszakoknak megfelelően kell alkalmazni. A Szolgáltató által meghatározott pontos idő a csillagászati időhöz képest ± 2 másodperces eltérést mutathat. A szolgáltatás díjának számításánál a díjazás alapját képező idő a kapcsolat létrejötte és bontása között nem haladhatja meg a végpontok közötti beszéd- vagy adatkapcsolat fennállásának tényleges idejét hívó oldali bontásnál 1 másodperccel, hívott oldali bontásnál 90 másodperccel. Az egyedi előfizetői szerződés eltérő rendelkezésének hiányában a hívásdíjakat a Szolgáltató a mérést követően az előfizetőnek utólag számítja fel (kivéve az úgynevezett előre fizetett szolgáltatásokat).
Forgalmi díj. A forgalmi díjat a Szolgáltató az adott számlázási időszakban végzett forgalom után, háromhavonta, havi bontásban számláz az Előfizetőnek.
Forgalmi díj. A Frame Relay alapú szolgáltatások díjazása forgalom független.
Forgalmi díj. Az ATM szolgáltatás díjazása forgalom független.
Forgalmi díj. Az időalapú díjazás esetében előfizetési díjon felül a tényleges forgalom alapján hívásdíjként hívás felépítési és forgalmi díjat kell fizetni. A forgalmi díj minden megkezdett számlázási időszakra számított változó összegű díj, amelyet az Előfizető a szolgáltatás igénybevételével arányosan fizet. A forgalmi díj kiszámításának alapját képezheti a szolgáltatás igénybevételének ideje (percdíj), az átvitt vagy tárolt adat mennyisége (megabyte díj), illetve egyéb mért adat. A hívás felépítési díj a hívó és a hívott előfizetői hozzáférési pont közötti távközlési összeköttetés felépítéséért és bontásáért, a díjazási időszaktól és a hívott díjzónától függetlenül hívásonként. Hívás felépítési díjat a Szolgáltató csak akkor számít fel, ha a hívó és hívott között a beszédkapcsolat (vagy adatátvitel) ténylegesen létrejött. Ez alól csak a díjfizetés nélküli hívások képeznek kivételt.
Forgalmi díj. A jelen ÁSZF 1. sz. melléklete tartalmazza.
Forgalmi díj. Virtuális utalvány (voucher) Forgalmi díj WLAN használati időkeret Rendelkezésre állási idő 15 perces 377,6 Ft 15 perc 15 perc 30 perces 736,32 Ft 30 perc 3 hónap 60 perces 1321,6 Ft 60 perc 3 hónap 120 perces 2265,6 Ft 120 perc 3 hónap 24 órás 5097,6 Ft 24 óra 3 hónap WLAN conference 7249,92 Ft 11 óra* 1 nap ** * Egy időben 5 felhasználó forgalmazhat akár 11 órán keresztül a továbbiakban meghatározott napszakban. ** Ezen virtuális utalványok a bejelentkezés időpontjának napján használhatók fel a reggel 9 órától aznap este 20 óráig terjedő időben. Minden voucher legalább a használati időkeret által meghatározott időtartamban biztosít hozzáférést a felhasználóknak a szolgáltatáshoz. A rendelkezésre állási idő alatt, azaz a virtuális utalvány érvényességi ideje alatta WLAN használati időkereten belül minden Telekom mobil Előfizető/felhasználó tetszőleges időközönként forgalmazhat, a szolgáltatás használatához be- illetve kijelentkezést tetszőleges számban végezhet az utalványhoz tartozóazonosítóval ésjelszóval. A HotSpot szolgáltatás díja - előrefizetett (Domino) és utólag fizetett (előfizetéses) mobil rádiótelefon hálózaton nyújtott szolgáltatásnál, illetve hitelkártyás fizetési mód használatával egyaránt azonos és napszaktól független. A szolgáltató nem korlátozza a forgalmi időkeretben lebonyolított adatforgalmat. Az utalványok a rendelkezési időn belül bármeddig felhasználhatók, azonban az első belépéstől számítva a rendelkezési idő elteltével lejárnak, még ha maradt fel nem használt perce is az Előfizetőnek. A WLAN roaming igénybevételére csak a 15 és 30 perces virtuális utalványok (voucherek) alkalmasak.