Frekvenciagazdálkodás mintaszakaszok

Frekvenciagazdálkodás azon állami tevékenységek összessége, melyek a rádióspektrum szabályozott nemzeti és nemzetközi felhasználását szolgálják, célja a rádióspektrum hatékony és káros zavarástól mentes felhasználása, a frekvenciák biztosítása a rádiószolgálatok keretében működő rádiótávközlési, rádiócsillagászati és egyéb nem rádiótávközlési alkalmazások számára.

Related to Frekvenciagazdálkodás

  • Elhelyezési garancia 12.1. Amennyiben a Szolgáltató szállodája a Szerződésben szereplő szolgáltatásokat saját hibájából (pl. túltöltés, ideiglenes üzemeltetési problémák, stb.) nem tudja biztosítani, a Szolgáltató köteles a Vendég elhelyezéséről haladéktalanul gondoskodni. 12.2. A Szolgáltató köteles a szerződésben szereplő szolgáltatásokat, az abban visszaigazolt áron, az ott kikötött időtartamra – vagy az akadályoztatás megszűntéig – egy másik, ugyanazon vagy magasabb kategóriájú szálláshelyen biztosítani/felajánlani. A helyettesítő szálláshely biztosításának valamennyi többletköltsége a Szolgáltatót terheli. 12.3. Amennyiben a Szolgáltató ezen kötelezettségeinek maradéktalanul eleget tesz, illetve, ha a Vendég a számára felajánlott helyettesítő szálláslehetőséget elfogadta, utólagos kártérítési igénnyel a Szerződő fél nem élhet.

  • Tartozásmentességi igazolás díja Az Előfizető kérésére a Szolgáltatóval szembeni mindennemű tartozás alóli mentességet igazoló dokumentum kiállítási díja. A díj felszámításra kerül akkor is, ha a tartozásmentesség nem áll fenn és a Szolgáltató az igazolást a fennálló tartozásról bocsátja ki.

  • Egyebek A Vállalkozás ügyvezetője köteles gondoskodni arról, hogy a Vállalkozás valamennyi munkavállalója betartsa jelen szabályzatban foglalt rendelkezéseket. Ezen kötelezettség végrehajtása céljából a Vállalkozás ügyvezetője előírja a Vállalkozás munkavállalóival kötött munkaszerződések olyan tárgyú módosítását, amely a munkavállaló kötelezettségvállalását deklarálja jelen szabályzat betartása és érvényesítése tekintetében.

  • Határozati javaslat Óbudavár Község Önkormányzata Képviselő-testülete a háziorvosi ellátás tárgyában 2016. szeptember 30-án kötött feladat-ellátási szerződés módosítását, és az egységes szerkezetű feladat-ellátási szerződést az előterjesztés mellékletei szerint elfogadja. Felhatalmazza a polgármestert, hogy a szerződésmódosítást aláírja. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Szentantalfa, 2022. november 15. Mely létrejött egyrészről Zánka Község Önkormányzata (képviseletében: Xxxxx Xxxxxx polgármester), Balatonszepezd Község Önkormányzata (képviseletében: Xxxx Xxxx polgármester), Balatoncsicsó Község Önkormányzata (képviseletében: Xxxxxxxxxx Xxxxxx polgármester), Óbudavár Község Önkormányzata (képviseletében: Xxxxxx Xxxxx xxxxxxxxxxxx), Szentantalfa Község Önkormányzata (képviseletében: Xxxx Xxxxx polgármester), Szentjakabfa Község Önkormányzata (képviseletében: Xxxxxxxxxx Xxxx polgármester), Tagyon Község Önkormányzata (képviseletében: Xxxxxxxxxx Xxxxxx polgármester), mint megbízók (továbbiakban: megbízók), másrészről az OLIKALMI és TÁRSA Háziorvosi és Egészségügyi Szolgáltató Kft. (székhely: 8251 Zánka, Xxxxxxx xx 00.; Cg. 00-00-000000; adószám: 23723056-1-19.; képviseli: xx. Xxxx Xxxxxx háziorvos, mint személyes ellátásra kötelezett orvos), mint megbízott (továbbiakban: megbízott) között alulírott helyen és időpontban az alábbi feltételekkel:

  • Egyoldalú szerződésmódosítás A Szolgáltató az előfizetői szerződést az egyedi előfizetői szerződésre is kiterjedően az ÜÁSZF Törzsrész 12pontjában szabályozott eseteken túl, jogosult egyoldalúan módosítani abbanaz esetben is, ha a műsorterjesztési szolgáltatás keretében kínált csatornák összetételében bekövetkezett változás indokolja a következők szerint: a) az általános szerződési feltételeiben és internetes honlapján az általa kínált díjcsomagokban feltüntette azadott csatorna szerepeltetésének általa vállalt időpontját és ez az időpont letelt, vagy b) az adott médiaszolgáltatás kivételét a kínálatból lakossági felméréseken alapuló nézettségi adatok vagy a médiaSzolgáltatóval kötött szerződéses jogviszony indokolják. (Eht. 132. § (2a)) Ha a Szolgáltató a fentiekben meghatározott esetekben az Előfizetőt köteles értesíteni, a számlalevél szerinti értesítésnek a kínált médiaszolgáltatások összetételében bekövetkező változás esetén, az Eht. 132. § (2a) bekezdés szerinti indokot iskell tartalmaznia. Szolgáltató jogosult a műsorkínálatot azelőfizetők előzetes értesítése mellett megváltoztatnia az ÜÁSZF Törzsrész12. pontjában meghatározott módon. A Szolgáltató a műsorválasztékot azelőfizetői igények figyelembe vételével alakítja ki, s az előfizetői igények mellett – a lakossági felmérésen alapuló nézettségi adatok alapján- figyelembe veszi a műsordíjak gazdasági hatását ésa műsorok minőségi jellemzőit. ▪ a szolgáltatás az új helyszínen létesíthető legyen, ne legyen műszaki akadálya, ▪ az áthelyezés a teljes szolgáltatásra, s ne csak egyes szolgáltatás részekre vonatkozzon. SAT TV: Műszaki korlátok miatt, technikailag úgy valósul meg az áthelyezés, hogy a teljes szolgáltatás leszerelésre kerül a meglévő telepítési címen, és az létesítésre kerül az Előfizetőáltal megadott új címen. Azúj telepítési címen történő telepítésre vonatkozó rendelkezések megegyeznek az új szolgáltatásra vonatkozó telepítési szabályokkal, az áthelyezésdíja pedigmegegyezik a jelen ÁSZF 5. pontjában meghatározott telepítési díjakkal.

  • Mentesülések, kizárások 22 17.1. Mentesülések 22 17.2. Kizárások 22 18. Elévülés 23

  • Jognyilatkozatok 15.1. A biztosító jogosult a biztosítási szerződés kezelésével kapcsolatos informáci- ókat elektronikus úton megküldeni a szerződő részére, valamint a biztosítási díjakról szóló számlát elektronikus úton, elektronikus formátumban kiállítani. A biztosítási szerződések kezelésével kapcsolatos információk a következők: a biztosítási szerződés megkötésével, módosításával, megszűnésével, szolgáltatási, kárrendezési igénnyel, szolgáltatások elérhetőségével, ügyintézéssel, kármegelő- zéssel kapcsolatos, valamint a biztosítási díjról szóló információk. 15.2. A biztosító postai úton küldött küldeményeit az elküldést követő 5. munkana- pon kézbesítettnek kell tekinteni, ideértve azt az esetet is, ha a küldemény a címzett – biztosító által nyilvántartott – címéről „ismeretlen helyre költözött” vagy ”nem kereste” jelzéssel érkezik vissza. 15.3. Postai úton tértivevénnyel történő közlés esetében a biztosító által küldött küldeményt, – ha annak átvételét a címzett megtagadta, úgy az átvétel megtagadása napján, – ha a küldemény átvételét a címzett vagy annak képviselője aláírásával elismerte, úgy az átvétel napján kell kézbesítettnek tekintetni. 15.4. Az elektronikus úton küldött küldeményeket az elküldés napján kell kézbesített- nek tekinteni. 15.5. A biztosítóhoz címzett, távollevők között tett jognyilatkozat a biztosítóhoz való meg- érkezéssel, míg az elektronikus úton tett szerződési jognyilatkozat akkor válik hatályossá, amikor az a biztosító számára hozzáférhetővé válik. 15.6. A szerződő felek a biztosítási szerződés vonatkozásában írásban megtett nyi- latkozatnak tekintik a nyilatkozó személy részéről aláírt azon nyilatkozatot is, melyet faxon, vagy elektronikus úton továbbított szkennelt okirat formájában a biztosító által megadott elérhetőségekre.

  • Visszaigazolás A PANAROM a Vásárló részére a megrendelést elektronikus úton, a Vásárló által megadott e- mailcímre küldött e-mailben visszaigazolja. Amennyiben a visszaigazolás a Vásárló megrendelésétől számított 2 (két) munkanapon belül a Vásárló részére nem érkezik meg, úgy a Vásárló vásárlási kötelezettsége minden további feltétel nélkül megszűnik. A PANAROM a megrendelés teljesítésére csak abban az esetben köteles, ha a megrendelést visszaigazolta. A szerződés a visszaigazolás Vásárló részére történő megérkezésével jön létre. A Vásárló részére a visszaigazolás akkor tekintendő megérkezettnek, amikor a visszaigazolást tartalmazó e-mail a Vásárló számára hozzáférhetővé válik. A szerződés létrejöttével PANAROM köteles a termékek kiszállítására, és Vásárló köteles a termékek vételárának a megfizetésére.

  • Milyen kötelezettségeim vannak a biztosítással kapcsolatban? A szerződőt, illetve a biztosítottat • a szerződés kezdetekor adatközlési illetve díjfizetési kötelezettség, • a szerződés tartama alatt kármegelőzési kötelezettség, • kár esetén kárenyhítési, bejelentési, felvilágosítási és információadási kötelezettség terheli.

  • Határozatlan időtartamú szerződéshez fűződő kedvezmény A Szolgáltató a mindenkori ÁSZF-ében meghatározottaktól kedvezőbb feltételek mellett biztosíthatja egyes szolgáltatások igénybevételét határozatlan időtartamú szerződésekre vonatkozóan is. Ha a Szolgáltató a már hatályban lévő határozatlan idejű szerződés vonatkozásában az Általános Akciókban foglalt feltételekkel biztosít kedvezményt, akkor az Általános Akciókban megjelölt Előfizetőkkel kötött Xxxxxxxxxx Szerződés tekintetében az adott kedvezmény az Általános Akciókkal módosított ÁSZF hatálybalépésével alkalmazásra kerül. Ha a Szolgáltató a már hatályban lévő határozatlan idejű szerződés vonatkozásában az adott kedvezményt további feltételekhez nem kötött díjkedvezmény formájában, Egyedi Kedvezményként biztosítja, úgy az adott Egyedi Kedvezmény a Szolgáltató értesítésével az Előfizetői Szerződés részévé válik. Amennyiben a kedvezmény az értesítésben meghatározott időtartamon keresztül az ÁSZF-ben foglalt díjakhoz képest alacsonyabb díjazást jelent, az Előfizető elfogadja, és kifejezetten tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató által meghatározott időtartam elteltével a Szolgáltatás az ÁSZF-ben foglalt díjazáson vehető igénybe. Amennyiben az értesítés szerint a kedvezmény határozatlan időtartamon keresztül jelent az ÁSZF-ben foglalt díjakhoz képest alacsonyabb díjazást, a Szolgáltatás a kedvezményes díjon a Szolgáltató ellenkező értesítéséig illetve az Általános Akció feltételeinek módosításáig vagy visszavonásáig vehető igénybe. Az Általános Akciók közzétele, módosítása vagy visszavonása, továbbá az Egyedi Kedvezményekről szóló értesítés megküldése, az ebben foglalt kedvezmények megvonásáról vagy módosításáról szóló Szolgáltatói értesítés nem minősül az Előfizetői Szerződés módosításának. A kedvezmények vagy az akciós feltételek megvonásáról szóló Szolgáltatói értesítést követően az Előfizetői Szerződés annak eredeti feltételei szerint, míg a kedvezmények vagy az akciós feltételek módosításáról szóló Szolgáltatói értesítést követően a módosított kedvezményes feltételek szerint folytatódik tovább.