Egyebek. A Vállalkozás ügyvezetője köteles gondoskodni arról, hogy a Vállalkozás valamennyi munkavállalója betartsa jelen szabályzatban foglalt rendelkezéseket. Ezen kötelezettség végrehajtása céljából a Vállalkozás ügyvezetője előírja a Vállalkozás munkavállalóival kötött munkaszerződések olyan tárgyú módosítását, amely a munkavállaló kötelezettségvállalását deklarálja jelen szabályzat betartása és érvényesítése tekintetében.
Egyebek. Jelen feltételekben nem szabályozott kérdésekben az Ügyféltájékoztató és a biztosítási szerződésre vonatkozó általános rendelkezések, az Általános Vagyonbiztosítási Feltételek, valamint a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) rendelkezései irányadóak.
Egyebek. Az igénybejelentés helye, időpontja;
Egyebek. 12.1. Abban az esetben, ha az Előfizető megszegi ezen általános szerződési feltételeket, vagy a szerződésben foglaltakat, a szolgáltató jogosult a fentebb ismertetett szankciók hatáskörét kiterjeszteni egyidejűleg az Előfizető által igénybe vett összes többi szolgáltatására is.
12.2. A Szolgáltató internetes szolgáltatásai esetén az Előfizetők forgalmát nem figyeli, egyéb, szerződésben rögzített eset kivételével a hálózati forgalmat nem korlátozza, kivéve e dokumentumban megszabott eseteket. A Szolgáltató azonban saját és mások szolgáltatásai érdekében átmenetileg korlátozhatja a forgalmat, ha azt méltányolható körülmény vagy rendkívüli helyzet, vészhelyzet szükségessé teszi a működőképesség fenntarthatósága érdekében. Mivel ez a rendszer stabil működtetését célzó lépés, így nem számít szolgáltatás- kimaradásnak.
12.3. Osztott tárhelyszolgáltatás igénybevétele esetén a Szolgáltató rendszereit használva külön díj felszámítása nélkül óránként legfeljebb 100 e-mail küldhető, a hírlevél-jellegű levélküldés tilos.
12.4. Osztott tárhelyszolgáltatás igénybevétele esetén a Szolgáltató rendszereit használva külön díj felszámítása nélkül a tárhelyhez rendelkezésére álló adatbázis (SQL) tárterület a mindenkori fájl tárterület 10%-a.
12.5. A Xxxxx megegyeznek abban, hogy a határozott időtartamra kötött szerződés a határozott periódus lejártával újabb, teljes periódussal meghosszabbodik, ha a Xxxxx időközben másképp nem rendelkeznek. Az így meghosszabbított jogviszonyt a felek folytatólagos jogviszonyként kezelik, viszont a meghosszabbított szolgáltatás a meghosszabbítás dátumakor érvényes árlistában szereplő árat veszi fel.
12.6. A jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdések esetén a hatályos magyar Ptk. és más vonatkozó jogszabályok, továbbá a hatályos magyar Internet szabványok alkalmazandók.
12.7. Felek bármifajta jogvitájukra alávetik magukat a Szolgáltató székhelye szerint hatáskörrel rendelkező bíróság kizárólagos illetékességének, amennyiben vitájukat békés úton elsődlegesen nem tudják rendezni.
Egyebek. 21.1 Az Ügyfél a Szerződés aláírásával előzetesen, kifejezetten és minden további feltétel nélkül hozzájárul ahhoz, hogy a Szerződés teljes időtartama alatt az EEM – az Ügyfélhez intézett egyoldalú írásbeli nyilatkozattal - a Szerződést, illetve a szerződésből eredő jogot vagy kötelezettséget bármely kapcsolt vállalkozása részére átruházza. A Szerződés változatlan tartalommal történő, teljes átruházása esetén az átruházó Fél az átruházás hatálya beálltának időpontjától kezdődően mentesül a Szerződésben foglalt kötele- zettségeinek teljesítése alól.
21.2 A Szerződés aláírásával az Ügyfél a Szerződés jelen ÁSZF-ben és a Szerződésben meghatározottak szerinti tartalommal való lét- rehozására tesz ajánlatot. Az Ügyfelet a Szerződés megkötése előtt megilleti az ajánlat visszavonásának joga. Az Ügyfél ajánlatát EEM saját belátása szerint egyoldalúan jogosult elfogadni vagy visszautasítani. Különösen abban az esetben jogosult EEM az Ügy- fél szerződéses ajánlatát visszautasítani, ha az a Szerződésnek az EEM általi megküldésétől számított 30 naptári napon túl érkezik meg EEM Szerződés 1. pontjában meghatározott elérhetőségeinek valamelyikére.
21.3 EEM kijelenti, hogy a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény szerinti magatartási kódexszel nem rendelkezik.
21.4 Az Ügyfél kijelenti, hogy jelen ÁSZF rendelkezéseinek tartalmát megismerte és azokat elfogadja.
21.5 A Szerződés kizárólag közös megegyezéssel, mindkét Fél által aláírt okirattal módosítható, kivéve, ha a Szerződés vagy jelen ÁSZF ettől eltérően rendelkezik.
21.6 Ügyfél a Szerződés aláírásával tudomásul veszi és elfogadja, hogy az EEM vagy megbízása alapján az E.ON Hungária csoportba tartozó bármely társaság vagy egyéb társaság a Berendezés rendszerről fényképfelvételeket készít. A fényképfelvételek kizárólag Berendezést tartalmazzák (szükségszerű mértékben a tartószerkezettel és tartófelülettel együtt), ábrázolják, azok alapján a Tele- pítési Hely, valamint Ügyfél nem azonosítható. Az így készült fényképfelvételek tekintetében EEM-et megilleti a felhasználás joga, így különösen jogosult weboldalán vagy egyéb online vagy offline felületen feltüntetni, belső és külső kommunikációs csatornákon közzétenni, átdolgozni, többszörözni, harmadik személy rendelkezésére bocsátani, referenciaként felhasználni.
21.7 EEM a HMKE termelésének nyomon követése érdekében az Ügyfél számára az E.ON Home elnevezésű applikációt biztosítja. Az E.ON Home előzetes regisztráció után érhet...
Egyebek. Az Előfizető hozzájárul ahhoz, hogy a Szolgáltató a személyes, illetve egyéb adatait a szolgáltatás minőségének javításához, fejlesztéséhez, továbbá az előfizetői érdekek figyelemmel kísérése és érvényesítése céljából a szolgáltatás nyújtásával és igénybevételével kapcsolatos tájékoztatási tevékenységének megvalósítása céljából felhasználja.
Egyebek. A Xxxxxxxxx.xx online áruház Linux/PHP alapokon működő információs rendszer, biztonsági foka megfelelő, használata nem jelent kockázatot, azonban javasoljuk, hogy tegye meg az alábbi óvintézkedéseket: használjon vírus és spyware védelmi szoftvereket friss adatbázissal, telepítse az operációs rendszer biztonsági frissítéseit. A weboldalon megjelenő adatokat MSSQL és MySQL adatbázisban tároljuk. Az érzékeny adatok megfelelő erősségű titkosítással vannak tárolva, kódolásukhoz processzorba épített hardveres támogatás használt. A Weboldalon való vásárlás feltételezi az Ügyfél részéről az Internet technikai és műszaki korlátainak ismeretét és a technológiával együtt járó hibalehetőségek elfogadását. A szolgáltató kizárja felelősségét a működési körén kívül eső, azokra visszavezethető hibák alól, így pl. a honlap tárhely szolgáltatója okán keletkező hibák alól. A Szolgáltató az Ügyfelek által rendelkezésre bocsátott adatokat célhoz kötötten, kizárólag a szerződés teljesítése és a szerződés feltételeinek későbbi bizonyítása érdekében tárolja, illetőleg amennyiben Xxxxxx által felhatalmazást kap, a negyedévenként várhatóan egyszeri hírlevél küldéséhez használja. A Szolgáltató az Ügyfelek adatait harmadik félnek nem adja ki, kivéve, ha a szerződés teljesítésekor a harmadik fél a Szolgáltató alvállalkozójaként/közreműködőjeként jár el, elsősorban a fuvarozó, postázó félnek a kézbesítés teljesíthetősége érdekében, illetve hatósági megkeresések esetén jogszabályi kötelezettség okán, továbbá a számviteli törvénynek megfelelés érdekében). A Szolgáltató az Ügyfelek adatainak kezelésekor a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény rendelkezései szerint jár el. A Szolgáltató bármikor jogosult jelen XXXX feltételeit egyoldalúan módosítani, mely jog a jövőben megkötendő szerződések esetén illeti meg. A Szolgáltató a módosításokról az Ügyfeleket a Weboldal felületén keresztül tájékoztatja. A módosítást követően a Weboldal használatának feltétele, hogy az Ügyfél azt elfogadja. A Szerződésre a magyar jog előírásai az irányadóak, és az alábbi jogszabályokat a relevanciájuk miatt kiemeljük: 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről 2001. évi CVIII. törvény az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 151/2003. (IX.22.) kormányrendelet a tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról 4...
Egyebek. 12.1. Megrendelő és Vállalkozó a Szerződés teljesítése érdekében a fentieken túl, általában is együttműködnek. Ennek megfelelően kellő időben egymás rendelkezésére bocsátják a szükséges adatokat, valamint gondoskodnak a teljesítés további feltételeinek megteremtéséről; a teljesítést érintő minden lényeges körülményről haladéktalanul tájékoztatják egymást.
12.2. Felek kapcsolattartói: Vállalkozó részéről: név: ……………………………… levelezési cím: ……………………………… e-mail: ……………………………… telefon/telefax: ……………………………… Megrendelő részéről: a 2. számú mellékletben szereplő személy(ek).
12.3. Vállalkozó a jelen Szerződés aláírásával kijelenti és szavatolja, hogy a jelen Szerződés alapján végzett tevékenységét professzionális minőségben, olyan módon teljesíti, amely megfelel a jogszabályi előírásoknak, és – hacsak a jelen Szerződés eltérő rendelkezéseket nem tartalmaz – a munka jellegére vonatkozó, általánosan elfogadott kiváló színvonalú szakmai normáknak és szokásoknak. A Vállalkozó teljesítési kötelezettsége magában foglalja az összes olyan tételt, amelyek specifikusan nincsenek a Szerződésben megemlítve, de ésszerűen következtethető a Szerződésből, hogy a teljesítés megvalósításához, azok a Megrendelő általi megfelelő használatához ugyanannyira szükségesek, mintha ezeket a tételeket a Szerződés kifejezetten említette volna.
12.4. Vállalkozó kijelenti és szavatolja továbbá, hogy a jelen Szerződés Vállalkozó általi teljesítése nem jelenti és nem eredményezi bármilyen olyan Szerződés vagy kötelezettség megszegését, amely valamely harmadik személlyel kötött Szerződés alapján áll fenn, illetőleg valamely harmadik fél tulajdonát képező információ titokban tartására vonatkozik.
12.5. Vállalkozó kijelenti és szavatolja, hogy a jelen Szerződésben meghatározott feladat teljesítése során nem használ fel semmilyen olyan dokumentumot, egyéb anyagot, illetőleg információt, amely harmadik személy tulajdonát képezi és olyan bizalmas dokumentumnak, egyéb anyagnak, illetőleg információnak minősül, amelynek a feladat teljesítése során történő felhasználását a tulajdonos harmadik személy nem engedélyezte.
12.6. Vállalkozó szavatolja, hogy a Megrendelő a Xxxxx eredménytermékét harmadik személy jogfenntartásától, szerzői jogi, szabadalmi, minta, know-how és egyéb korlátozástól mentesen megszerzi. A jelen pontban foglaltak megszegéséért a Vállalkozó teljeskörű felelősséget vállal.
12.7. Felek az adataikban bekövetkező mindennemű változást, különösen a cég címének, bankszámlaszámának és adószámána...
Egyebek. 1. A szerződő felek a jelen keretszerződést határozatlan időtartamra kötik.
2. Az Ügyfél a jelen szerződést indoklás nélkül felmondhatja. A Bank a jelen szerződést 30 napos határidővel felmondhatja, ha az Ügyfél felé fennálló mindennemű kötelezettségének eleget tett. Ez alól kivételt jelent az Ügyfél szerződéssze- gése, amely esetben azonnali hatályú felmondásra van lehetősége a Banknak.
3. Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy az ügyletek bonyolítása kapcsán folytatott telefonbe- szélgetések rögzítésre kerülnek, és kifogás vagy jogvita esetén azt bizonyító erejűnek el- fogadja.
4. Az Ügyfél kijelenti, hogy a Banktól a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény (Tpt.), és a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végez- hető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) szerinti min- den tájékoztatást megkapott, egyben külön is elismeri, hogy a Bank a Bszt. 43.§-ában fog- lalt tájékoztatási kötelezettségének eleget tett.
5. Az Ügyfél kijelenti, hogy a Bank Befektetési Szolgáltatási Üzletszabályzata és mellékle- tei, valamint a Termékkatalógus tartalmát megismerte és megértette. Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy amennyiben az Üzletszabályzat mellékletei, így különösen a végrehajtási-, összeférhetetlenségi-, panaszkezelési politika szabályai módosításra kerülnek, úgy minden esetben az aktuálisan hatályos változat képezi az Üzletszabályzat részét és az tekintendő kötelezőnek az Ügyfél jelen szerződése vonatkozásában.
6. Az Ügyfél kijelenti, hogy a jelen szerződés alapján számára megküldésre kerülő értesíté- seket a Számlaszerződés megkötésekor adott „NYILATKOZAT A TÁJÉKOZTATÁS MÓDJÁRÓL” című nyilatkozatában megadottak szerint kéri.
7. Az Ügyfél kijelenti, hogy rendelkezik azon bank- és tőkepiaci ismeretekkel, amik jelen szerződés megkötéséhez szükségesek. Tudomásul veszi, hogy a betéti kamat mértéke, fi- gyelemmel a Bank részére adott deviza eladási illetve vételi jog ellenértékeként a kamatba beépített opciós díjra, magasabb az azonos összegű és lejáratú más piaci betéti kamatok mértékéhez képest.
8. Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy átváltás esetén az alapdeviza és a mellékdeviza közti átváltási árfolyam kedvezőtlenebb lesz, mint az átváltáskor elérhető aktuális piaci árfo- lyam. Tudomásul veszi továbbá, hogy az alapdeviza összegének átváltása után mellékde- vizában megfizetett összeg az aktuális piaci árfolyamon számítva kevesebb, mint az elhe- lyezés napján érvényes piaci árfolyamon számítva.
9. A jele...
Egyebek. 14.E.1. A Pénzügyi Békéltető Testület eljárása, a közvetítői eljárás és a bírói út igénybevétele
14.E.1.1. A Pénzügyi Békéltető Testület az MNB által működtetett szakmailag független testület. A biztosítási szerződés megkötésével és teljesítésével kapcsolatos esetleges pénzügyi fogyasztói jogviták bírósági eljáráson kívüli rendezése érdekében a fogyasztó írásban benyújtott kérelmet terjeszthet elő a Pénzügyi Békéltető Testületnél. A Pénzügyi Békéltető Testület egyezség létrehozását kísérli meg, ennek eredménytelensége esetén az ügyben döntést hoz a fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítésének biztosítása érdekében.
14.E.1.2. A Testület eljárása megindításának feltétele, hogy azt megelőzően a fogyasztó a biztosítóval közvetlenül megkísérelje a vitás ügy rendezését vagy a biztosítónál ered- ménytelenül méltányossági kérelemmel éljen.
14.E.1.3. A Pénzügyi Békéltető Testület elérhetőségei: Székhelye: 1013 Budapest, Krisztina krt. 55. Ügyfélszolgálat: 1122 Budapest, Krisztina krt. 6. Levélcím elszámolással, szerződésmódosulással kapcsolatos ügyekben: 1539 Budapest Pf. 670 Levélcím általános ügyekben: Pénzügyi Békéltető Testület H-1525 Budapest Pf. 172 Telefon: +00 00 000 000 Email: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx A Pénzügyi Békéltető Testület működésével kapcsolatos egyéb lényeges információk (így a Testület eljárási szabályzata) megtalálhatóak a xxxxx://xxx.xx/xxxxxxxxxx honlapon.
14.E.1.4. A permegelőző, konfliktuskezelő, vitarendezési eljárások közül – a Pénzügyi Békéltetető Testületi eljáráson kívül – közvetítői eljárás is kezdeményezhető, a közvetítői tevékenységről szóló 2002. évi LV. törvény alapján.
14.E.1.5. A biztosítási szerződésből eredő igények a fentiekben megjelölt alternatív vita- rendezési módok mellőzésével bírói úton is érvényesíthetőek. A bíróság eljárására a Pol- gári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény rendelkezései irányadóak.