A szerződéshez rendelt elnevezés Szállítási szerződés.
ELTÉRÉS A POLGÁRI TÖRVÉNYKÖNYV RENDELKEZÉSEITŐL A jelen szerződési feltételeknek a Polgári Törvénykönyv rendelkezéseitől lényegesen eltérő rendelkezései a következők: 1) Az elévülés A Ptk. 6:22 §-tól eltérően, mely szerint a követelések 5 év alatt évülnek el, a jelen szerződésből eredő igények elévülése a biztosítási esemény bekövetkeztétől számított 2 év. Az elévülést nem szakítja meg a követelés teljesítésére irányuló írásbeli felszólítás. 2) Egyéb rendelkezések Ptk. 6:63 §-ában foglaltaktól eltérően nem válik a biztosítási szerződés tartalmává a felek esetleges korábbi szerződéses/üzleti gyakorlata, szokása, illetve a biztosítási üzletágban a hasonló jellegű szerződés xxxxxxx által széles körben ismert és rendszeresen alkalmazott szokás. 3) A Felelősségbiztosítási szolgáltatás esetén a Biztosító a jogi képviseleti költségeket, az eljárási költségeket és a kamatokat a Biztosítási összeg keretei között, legfeljebb annak mértékéig téríti meg és a biztosítási fedezet nem terjed ki a sérelemdíjra ezzel Biztosító eltér a Ptk. 6:470 §-tól. 4) A biztosítási szerződés csak akkor jön létre érvényesen, ha a biztosítási szerződés megkötése napján a Biztosított Magyarországon tartózkodik és a díjat legkésőbb az utazás megkezdésének napján megfizeti. Ellenkező esetben a biztosítási szerződés érvénytelen. Az ennek ellenére kötött biztosítás alapján a Biztosító nem visel kockázatot, a biztosítás díja visszajár. Ezzel Biztosító eltér a Ptk. 6:445. § (1) bekezdésétől. 5) A biztosítási szerződés utazás lemondására szóló fedezete csak akkor hatályosul, ha az utasbiztosítási szerződés megkötése a biztosított utazás kiválasztásakor, vagyis az utazásszervezővel történő szerződéskötéskor, az első díjrészlet befizetésekor vagy az azt követő 15 napon belül megtörténik. Amennyiben ennek ellenére a biztosítást 15 napon túl kötik meg, az útlemondás fedezet hatálytalan, de a biztosítási szerződés egyéb fedezetei változatlanul érvényesek. Ezzel Biztosító eltér a Ptk. 6:445. § (1) bekezdésétől.
Egyéb rendelkezések 24.1. A kötvény megsemmisülése vagy elvesztése esetén a biztosító(k) a szerződő fél írásbeli nyilatkozatára az eredeti kötvényről a kérelem kézhezvételétől számított 60 napon belül hiteles másolatot állít(anak) ki, miután az okirat megsemmisüléséről vagy elvesztéséről a kérelmező írásban teljes bizonyító erejű magánokiratban nyilatkozatot tett. A hiteles másolat kiadásával egyidejűleg az eredeti kötvény hatályát veszti. A hiteles másolat kiállításának költségei a kérelmezőt terhelik. 24.2. A biztosítónak a szerződőt kell tájékoztatnia, a szerződő a hozzá intézett nyilatkozatokról és a szerződésben bekövetkezett változásokról köteles a biztosítottat tájékoztatni. 24.3. A jelen Általános Feltételek alapján létrejövő biztosítási szerződés vonatkozásában az alkalmazandó jog Magyarország joga. 24.4. A jelen Általános Feltételekben nem szabályozott kérdések vonatkozásában a Polgári Törvénykönyv és az egyéb hatályos magyar jogszabályok rendelkezései irányadók. A biztosítási szerződéssel kapcsolatos adójogi kérdésekben a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény, a társasági adóról és osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXV. törvény, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény és az egyéb hatályos magyar jogszabályok az irányadók. 24.5. A biztosítási szerződésből eredő perek eldöntésére a felek a Budapesti II. és II. Kerületi Bíróság kizárólagos illetékességét kötik ki, azzal hogy megyei törvényszék hatáskörébe tartozó ügyekre nem kötnek ki illetékességet. 24.6. Az életbiztosítási szerződést önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül megkötő természetes személy szerződő a biztosítási kötvény kézhezvételétől számított 30 napon belül a hat hónapot meghaladó tartamú életbiztosítási szerződés, amelyet jelen feltételekre hivatkozással kötött, írásbeli nyilatkozattal – indoklás nélkül – felmondhatja. E felmondási jog a szerződőt nem illeti meg hitelfedezeti életbiztosítás esetén. A szerződő érvényesen nem mondhat le az őt megillető felmondási jogról. A szerződés felmondó nyilatkozatának kézhezvételét követően a biztosító köteles 15 napon belül a szerződő által a biztosítási szerződéssel kapcsolatban bármely jogcímen részére teljesített befizetésekkel, illetve a szerződéshez kapcsolódó adminisztrációs és kötvényesítési költségeivel elszámolni.
Vegyes és záró rendelkezések XV.1. A jelen ÁSZF és az Egyedi Szerződés aláírása, és a jogviszony teljesítéséhez szükséges adatok ren- delkezésre bocsátása, a természetes személy Felhasználó Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (GDPR) 6. cikk (1) bekezdés a) pont szerinti hozzájárulásnak minősül. XV.2. Az ÁSZF-ben a VPP részére megállapított jogok nem kizárólagos jellegűek, azok együttesen is alkal- mazhatóak. Amennyiben VPP a jelen ÁSZF-ben meghatározott jogát nem gyakorolja, az nem értelmezhető joglemondásként. XV.3. A jelen ÁSZF-nek a Felhasználóval való megismertetéséről a VPP egyfelől gondoskodik oly módon, hogy az ÁSZF mindenkori hatályos és teljes szövege a xxx.xxxxx.xx/XXXX linken közzétételre kerül, illetve a Felhasználó számára a hozzáférés mindenkor biztosított, másfelől az Egyedi Szerződés aláírásakor az akkor hatályos ÁSZF egy példánya átadásra kerül a Felhasználó részére. XV.4. A Szerződésben nem szabályozott kérdésekben Magyarország jogszabályai, különös tekintettel a Ptk., valamint VET. rendelkezései az irányadóak azzal, hogy amennyiben a Szerződés az értelmezésre vonat- kozó eltérő rendelkezést nem tartalmaz, úgy a Szerződésben alkalmazott kifejezéseket a Ptk. és a VET. rendeletei szerint kell értelmezni. Amennyiben a Ptk. vagy a VET. és a Szerződés rendelkezési között eltérés állapítható meg és a jogszabály az eltérést megengedi, akkor a Felek jogviszonyára a szerződésben foglaltak az irányadóak. XV.5. Amennyiben az Egyedi Szerződés és a Szerződés többi része között eltérés állapítható meg, akkor a Felek jogviszonyára az egyedi Szerződésben foglaltak az irányadóak. XV.6. A Szerződésből fakadó jogviták során a Felek kötelesek álláspontjaikat tárgyalások útján egyeztetni, jog- vitáikat elsősorban peren kívül, békés úton megoldani. A jogvita békés úton történő rendezésének ered- ménytelensége esetén Felek a polgári perrendtartásról szóló törvény szerint hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság előtt vagy természetes személy Felhasználó esetén a Felhasználó lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti illetékességgel rendelkező békéltető testület előtt érvényesíthetik a Szerződésből eredő jogaikat. A békéltető testületek felsorolását az ÁSZF 16. pontja tartalmazza.
Alapvető rendelkezések 2.1. A jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekre, valamint jelen ÁSZF értelmezésére a magyar jog az irányadó, különös tekintettel a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény („Ptk.”) és az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. (Elker. tv.) törvény, valamint a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet rendelkezéseire. Speciális termékekre a vonatkozó ágazati jogszabályi rendelkezések az irányadók. A vonatkozó jogszabályok kötelező rendelkezései a felekre külön kikötés nélkül is irányadók. 2.2. A jelen ÁSZF 2022. február 08. napjától hatályos és visszavonásig hatályban marad. A jelen ÁSZF módosításait a Szolgáltató a weboldalon közzéteszi, illetve a regisztrált/vagy korábban már vásárló Felhasználókat a változásról e-mailben értesíti. A módosítások nem érintik a korábban megkötött szerződéseket, azaz a módosításoknak nincs visszaható hatálya. 2.3. Szolgáltató fenntart magának minden jogot a weboldal, annak bármely részlete és az azon megjelenő tartalmak, valamint a weboldal terjesztésének tekintetében. Tilos a weboldalon megjelenő tartalmak vagy azok bármely részletének letöltése, elektronikus tárolása, feldolgozása és értékesítése a Szolgáltató írásos hozzájárulása nélkül. 2.4. Szolgáltató nem vállal felelősséget a Szolgáltatóhoz nem köthető, a Szolgáltató által nem üzemeltetett más weboldalon közzétett termékek adás-vételével kapcsolatban.
Előfizető rendes felmondása Az Előfizető a határozatlan idejű előfizetői szerződést azonnali hatállyal bármikor jogosult további jogkövetkezmények nélkül felmondani. Felmondás esetén a felmondási idő lejártát követő 30 napon belül az Előfizető köteles a műsorterjesztési szolgáltatáshoz szükséges kártyát vagy a szolgáltatói tulajdonú vételi eszközt Szolgáltató részére rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban az ügyfélszolgálati irodában leadni, vagy postai úton a díjmentes kézbesítési szolgáltatással megküldeni, valamint az esetleges díjtartozását kiegyenlíteni. Késedelem esetén Xxxxxxxxxx a Díjszabásban meghatározott kötbérfizetési kötelezettség terheli. Ezen túlmenően Szolgáltató jogosult a kötbért meghaladó kárát is érvényesíteni. Amennyiben Xxxxxxxxx a műsorterjesztési szolgáltatáshoz szükséges kártyát vagy a szolgáltatói tulajdonú vételi eszközt nem, nem üzemképes, illetve sérült, hiányos vagy rongált állapotban adja vissza, és nem tudja igazolni, hogy a műsorterjesztési szolgáltatáshoz szükséges kártya vagy a szolgáltatói tulajdonú vételi eszköz állapota Előfizetőnek fel nem róható okra vezethető vissza, köteles Szolgáltató részére a Díjszabásban meghatározott mértékű kötbért megfizetni. Szolgáltató a kötbért meghaladó kárát is érvényesítheti.
A számlával összefüggő további rendelkezések Új Előfizető esetében a Szolgáltató jogosult az Egyedi Előfizetői Szerződés aláírásakor készpénzben kérni az esedékes egyszeri és havi díjakat, melyről külön számlát állít ki. A számlák kiküldése folyamatosan történik az Előfizetők részére, mely időpont nem változtatható meg az Előfizető kérelmére sem. Az Előfizető által kezdeményezett díj- illetve szolgáltatáscsomag-módosítás a következő tárgyhavi számlában jelenik meg.
Szolgáltató rendes felmondása Szolgáltató jogosult az előfizetői szerződést indokolás mellett, bármikor, írásban, 60 napos felmondási idővel felmondani. Amennyiben a Szolgáltató az előfizetői szerződést rendes felmondással szűnteti meg, az Előfizető a részére biztosított kedvezmények visszafizetésére nem kötelezhető. A Szolgáltató általi felmondásnak a következőket kell tartalmaznia: a) a felmondás indokát,
A Szolgáltató rendes felmondása A Szolgáltató a határozott vagy határozatlan idejű Előfizetői Szerződést 60 (hatvan) napos határidővel jogosult felmondani.
Záró rendelkezések 1. Jogvita eldöntése. Felek között a Szerződés tárgyát képező bármilyen ügy kapcsán felmerülő vita esetén Felek kölcsönösen megegyeznek abban, hogy tárgyalásokat kezdenek a békés rendezés érdekében. Abban az esetben, ha a Felek nem tudnak írásos megegyezésre jutni, és a jogvita jogszabály szerint választott bíróság előtt eldönthető, akkor a 10 millió forint vagy afeletti perértékű jogvita esetén Felek a Pénz- és Tőkepiaci Állandó Választottbíróság kizárólagos illetékességét kötik ki. A Szerződés a választott bíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény szempontjából egyben választott bírósági szerződésnek minősül. 10 millió forint alatti perértékű vagy választott bíróság elé nem vihető jogvita esetére Felek kikötik – tekintettel a mindenkori hatásköri szabályokra – a Budai Központi Kerületi Bíróság, illetve a Fővárosi Bíróság kizárólagos illetékességét. A Szerződésből eredő pénzkövetelési igényüket Felek fizetési meghagyásos eljárás útján is érvényesíthetik, amennyiben pedig a Szerződéssel összefüggésben esetlegesen váltó kerül kiállításra, Felek a váltókövetelést is érvényesíthetik fizetési meghagyásos eljárás útján. Felek kifejezetten megállapodnak abban, hogy a fizetési meghagyásos eljárásra, valamint a kötelezett ellentmondása folytán a fizetési meghagyásos eljárás perré alakulása esetén a peres eljárásra is – akár váltókövetelés alapján indult az eljárás, akár nem – Felek a Budai Központi Kerületi Bíróság, illetve a Fővárosi Bíróság kizárólagos illetékességét kötik ki. 2. Jogellenesség. Jogellenesség esete áll fenn akkor, ha bármely időpontban akár a Lízingbe Adó, akár a Lízingbe Vevő részéről jogszabályba ütközik vagy ütközne a Szerződésben foglalt bármely vagy összes kötelezettség vagy jogosultság teljesítése vagy végrehajtása, illetve akár az Lízingbe Adó, akár a Lízingbe Vevő bármely jelen Szerződésből eredő kötelezettsége vagy jogosultsága érvénytelen, kikényszeríthetetlen lenne vagy azzá válna. Amennyiben a fent leírt bármilyen alapon Jogellenesség esete következne be, a Lízingbe Adó az Lízingbe Vevőhöz intézett ilyen tartalmú értesítésével a) a Lízingbe Vevőnek a Szerződés alapján a Lízingbe Adó felé fennálló összes fizetési kötelezettsége (Teljes tartozás és nyílt végű lízing esetén a maradványérték bruttó összege) az értesítés kézhezvételének napjával esedékessé és lejárttá válik, melynek következtében az Lízingbe Adó köteles minden jelen Szerződésből eredő kötelezettségét azonnali hatállyal megfizetni és a Lízingtárgyat haladéktalanul Lízingbe Adó rendelkezésére bocsátani, és/vagy b) továbbá a Lízingbe Xxx azonnali hatállyal, egyoldalúan visszavonhatja minden további lízing- vagy kölcsön-jogviszonyra vonatkozó kötelezettségvállalását. Jogellenesség bekövetkezése esetén mind a Lízingbe Adó, mind pedig az Lízingbe Vevő egymással együttműködve köteles minden ésszerű lépést megtenni a bekövetkezett vagy bekövetkező hátrányos hatások csökkentése érdekében.