Grátisz 300 díjcsomag mintaszakaszok

Grátisz 300 díjcsomag. (Magyar Telekom Nyrt. ÜÁSZF 0.xx. vezetékes telefonszolgáltatásra vonatkozó melléklet, 12.3.5.pont)
Grátisz 300 díjcsomag. A Grátisz 300 díjcsomag értékesítése 2020. november 1-jén megszűnik, a díjcsomag megrendelésére ezen időpontot követően nincs lehetőség. A Grátisz 300 díjcsomag határozatlan időtartamú szerződéssel és 1 és 2 éves határozott tartamú szerződéssel is igénybe vehető. A díjcsomag analóg, GSM-RLL, Business Voice Classic 2 PMP és Business Voice Classic 2 PP, VOIP, DUAL VOIP, VOCA, DUAL VOCA hozzáférés esetén vehető igénybe. Business Voice Classic 30 típusú hozzáférés esetén a megrendelés kizárt. A Grátisz 300 díjcsomag havidíja havi 300 perc 0 (nulla) Ft-os forgalmi kedvezményt tartalmaz, amely Magyar Telekom, Egyéb Szolgáltató 1, 2 vezetékes irányokba, helyi, helyközi I, II, illetve belföldi távolsági viszonylatokba, csúcsidőben és csúcsidőn kívül beszélhető le. A forgalmi kedvezmény a kapcsolási díjra nem vonatkozik. A tárgyhónapban fel nem használt 300 perc kedvezmény a következő hónapra nem vihető át. Az emelt díjas (06 90, 06 91, a 16-tal kezdődő emelt díjas rövid) számok hívására nem használhatók fel a Grátisz 300 díjcsomag lebeszélhető kedvezményei. Voip/Dual Voip hozzáférés esetén a megrendelés feltétele, hogy az Előfizető Magyar Telekom meglévő DSL vagy üzleti ConnectNet D/DN/F Internet hozzáférésre vonatkozó szerződéssel rendelkezik, nincs elektronikus hírközlési szolgáltatás igénybevételéből eredő, bármely elektronikus hírközlési szolgáltatóval szemben fennálló, 5 napon túli díjtartozása, a korábban fennálló előfizetői szerződését jogszabályban meghatározott felmondási ok miatt az ajánlattételt megelőzően 6 hónapon belül nem mondták fel, és az előfizető ne rendelkezzen a díjcsomag igénybevételét kizáró szolgáltatással. A díjcsomagot csak üzleti előfizetők rendelhetik meg a Magyar Telekom szolgáltatási területén, a társszolgáltatók szolgáltatási területének kivételével. VOCA/DUAL VOCA hozzáférés kizárólag kábeltelefon hálózaton vehető igénybe. A hívásfelépítési (kapcsolási) díj mértékét a 6.1.3 fejezet tartalmazza. A díjcsomag a vezetékes irányú hívások esetén nem tesz napszaki megkülönböztetést, tehát egységes díjak kerülnek alkalmazásra csúcs és csúcsidőn kívüli időszakban egyaránt. Mobil irányban a napszakok megegyeznek a mindenkori Bázis díjcsomagban alkalmazottakkal. A számlázás percalapon történik (60 másodperces egységekben) helyi, helyközi I., helyközi II., távolsági, mobil és nemzetközi hívásirányok hívása esetén, minden megkezdett egység díjköteles. A többi hívásirány számlázása a Bázis díjcsomag mindenkori számlázási egységében történik. A Gr...
Grátisz 300 díjcsomag. A díjcsomag értékesítése 2020. november 1. napjával lezárásra kerül, ezen időpontot követően a díjcsomagra új előfizetői szerződés megkötésére nincs lehetőség. A díjcsomaggal kapcsolatos rendelkezések az Üzleti előfizetők lezárt, nem értékesíthető díjcsomagjai fejezetben (12.4. 27. pont) található.

Related to Grátisz 300 díjcsomag

  • Automatizált döntéshozatal egyedi ügyekben, beleértve a profilalkotást (1) Az érintett jogosult arra, hogy ne terjedjen ki rá az olyan, kizárólag automatizált adatkezelésen – ideértve a profilalkotást is – alapuló döntés hatálya, amely rá nézve joghatással járna vagy őt hasonlóképpen jelentős mértékben érintené. (2) Az (1) bekezdés nem alkalmazandó abban az esetben, ha a döntés a) az érintett és a Szolgáltató közötti szerződés megkötése vagy teljesítése érdekében szükséges; b) meghozatalát a Szolgáltatóra alkalmazandó olyan uniós vagy tagállami jog teszi lehetővé, amely az érintett jogainak és szabadságainak, valamint jogos érdekeinek védelmét szolgáló megfelelő intézkedéseket is megállapít; vagy c) az érintett kifejezett hozzájárulásán alapul. (3) A (2) bekezdés a) és c) pontjában említett esetekben a Szolgáltató köteles megfelelő intézkedéseket tenni az érintett jogainak, szabadságainak és jogos érdekeinek védelme érdekében, ideértve az érintettnek legalább azt a jogát, hogy a Szolgáltató részéről emberi beavatkozást kérjen, álláspontját kifejezze, és a döntéssel szemben kifogást nyújtson be. (4) A (2) bekezdésben említett döntések nem alapulhatnak a személyes adatok különleges kategóriáin (GDPR 9. cikk (1)), kivéve, ha az az érintett kifejezett hozzájárulásán alapul vagy az adatkezelés jelentős közérdek miatt szükséges, uniós vagy tagállami jog alapján (9. cikk (2) a) vagy g) pontja), és az érintett jogainak, szabadságainak és jogos érdekeinek védelme érdekében megfelelő intézkedések megtételére került sor.

  • Adózással kapcsolatos jogszabályok A szerződés díjához és a szerződésre történő kifizetésekhez kapcsolódó esetleges adókedvezményről és adókötelezett- ségekről a személyi jövedelemadóról szóló törvény (Szja tv.) rendelkezik. Az adómentes szolgáltatások körét, továbbá az esetlegesen fellépő adó- és járulékfizetési kötelezettséget ugyancsak az Szja tv. és Eho tv. határozza meg. Nem ma- gánszemély szerződő esetén a biztosítási díj, szolgáltatás és egyéb kifizetések elszámolhatóságáról a társasági adóról szóló törvény és a társadalombiztosításra vonatkozó jogsza- bályok további előírásokat is tartalmaznak. Az adózással kapcsolatos jogszabályok a szerződés tar- tama alatt megváltozhatnak. Az adózással kapcsolatos további részletes információ a honlapon, a xxx.xxxxx.xx oldalon található.

  • A biztosítási díj, díjfizetés szabályai 9.1. A biztosítás első díjrészlete a felek által meghatározott időpontban, ennek hiányában a szerződés létrejöttekor esedékes, a folytatólagos díj pedig annak az időszaknak az első napján esedékes, amelyre a díj vonatkozik. Az egyszeri díjat a szerződés létrejöttekor kell megfizetni. 9.2. Elektronikus úton történő szerződéskötés esetén a biztosító a biztosítás első díjrészletének megfizetésére 30 napos halasztást ad, melynek megfelelően a szerződő fél jogosult a biztosítás díját a szerződés megkötését követő 30 napon belül megfizetni. A biztosítás első díjrészletének megfizetésére adott halasztás esetén a biztosítási díj 30 napon belüli megfizetése nem feltétele annak, hogy a biztosító kockázatviselése megkezdődjön (4.2. pont). 9.3. Amennyiben a biztosítási szerződést nem a biztosított köti, a biztosítási esemény bekövetkezéséig vagy a biztosított belépéséig a díjfizetési kötelezettség a szerződő felet terheli. 9.4. Ha a biztosított belép a szerződésbe, a folyó biztosítási időszakban esedékes díjakért a biztosított a szerződő féllel egyetemlegesen felelős. 9.5. Ha a biztosítási esemény bekövetkezik, és ennek eredményeként a biztosítási szerződés megszűnik, a biztosító az egész biztosítási időszakra járó díj megfizetését követelheti. 9.6. A szerződés megszűnésének egyéb eseteiben a biztosító az addig a napig járó díj megfizetését követelheti, amikor kockázatviselése véget ért. Ha az időarányos díjnál több díjat fizettek be, a biztosító a díjtöbbletet köteles a kockázatviselése megszűnésének napjától számított 30 napon belül visszatéríteni. 9.7. Amennyiben a szerződő felek a díj megfizetésének módjaként készpénz átutalási megbízásban (postai csekkes fizetési mód) állapodnak meg, és a díj esedékességekor a szerződő nem rendelkezik csekkel, köteles a díjfizetési kötelezettségét tőle elvárhatóan más módon (pl.: átutalással) teljesíteni. 9.8. Amennyiben a szerződő fél a biztosítási díjat készpénz átutalási megbízással (postai csekken) vagy banki átutalással vagy csoportos beszedéssel fizeti meg, a díjfizetés abban az időpontban válik teljesítetté (a biztosítási díj abban az időpontban minősül megfizetettnek), amikor a díjat a biztosító fizetési számláján a biztosító számlavezető bankja jóváírta vagy azt jóvá kellet volna írnia. 9.9. Amennyiben a szerződő fél a biztosítási díjat készpénzben a biztosító pénztárába fizeti meg, a díjfizetés a pénz átvételének időpontjában válik teljesítetté. 9.10. Ha a szerződő fél a díjat – díjátvételre biztosítói meghatalmazással rendelkező – ügynöknek fizette, a díjat – legkésőbb a fizetés napjától számított negyedik napon – a biztosító számlájára, illetőleg pénztárába beérkezettnek kell tekinteni; a szerződő fél azonban bizonyíthatja, hogy a díj korábban érkezett be. 9.11. A biztosítási díj havi, negyedéves, féléves vagy éves gyakorisággal fizethető. Készpénz átutalási megbízással (postai csekken) történő fizetése esetén havi díjfizetési gyakoriság nem választható. 9.12. A biztosító a már esedékessé vált és meg nem fizetett biztosítási díjat (díjhátralék) a biztosítási esemény bekövetkezése esetén a biztosítási szerződés feltételei szerint fizetendő biztosítási szolgáltatási összegbe beszámíthatja.

  • Automatizált döntéshozatal, profilalkotás A biztosító a biztosítási ajánlat elfogadásáról és a szerző- déskötésről automatizált kockázat-elbírálás során dönt- het. Automatizált eljárásban dönthet továbbá biztosítási időszakonként egy alkalommal, a szerződési feltételek- ben foglaltak alapján a díj vagy a vagyon-, felelősség- és személybiztosítási összegek (indexálás) módosításáról, amelyről a szerződő részéré értesítést küld. Az ajánlatban, illetve a szerződésben foglalt adatokat a biztosító kockázati és egyéb üzleti szempontok alapján értékeli, amely alapján hozott döntés hatással lehet az ajánlat befogadására vagy elutasítására, illetve a biztosí- tási fedezetek díjára. A xxx.xxxxxxx.xx kárbejelentési felületen történő, induk- ciós villámcsapás biztosítási eseménnyel összefüggő kár- bejelentés során megadott kárdátum alapján a biztosító ellenőrzi a meteorológiai adatok alapján, hogy a kocká- zatvállalás helyszínén valóban történt-e ilyen esemény, és amennyiben a meteorológiai szolgáltató adatai ezt nem erősítik meg, akkor társaságunk a kárbejelentést automa- tikusan elutasítja, amelyről a bejelentőt levélben értesíti. A xxx.xxxxxxx.xx lakossági vagyon és gépjármű termékekkel kapcsolatos kárbejelentési felületen történő kárbejelentés során a biztosító automatikusan ellenőrzi a biztosítási fede- zetet. Ha az automatikus ellenőrzés során azt állapítja meg a biztosító, hogy biztosítási fedezet nem áll fenn (mert például a szerződés korábban valamilyen oknál fogva megszűnt), akkor a bejelentést elutasítja, amelyről a bejelentőt levélben értesíti.

  • Mi a viszonya a jótállásnak más szavatossági jogokkal? A jótállás a szavatossági jogok (termék és kellékszavatosság) mellett érvényesül, alapvető különbség az általános szavatossági jogok és a jótállás között, hogy a jótállás esetén a fogyasztónak kedvezőbb a bizonyítási teher. A 151/2003 Korm. Rendelet szerinti kötelező jótállás alá eső rögzített bekötésű, illetve a 10 kg-nál súlyosabb, vagy tömegközlekedési eszközön kézi csomagként nem szállítható fogyasztási cikket - a járművek kivételével - az üzemeltetés helyén kell megjavítani. Ha a kijavítás az üzemeltetés helyén nem végezhető el, a le- és felszerelésről, valamint az el- és visszaszállításról a vállalkozás, vagy - a javítószolgálatnál közvetlenül érvényesített kijavítás iránti igény esetén - a javítószolgálat gondoskodik. Az eladó vállalása a kötelező jótállás időtartama alatt nem tartalmazhat a fogyasztóra nézve olyan feltételeket, amelyek hátrányosabbak azoknál a jogoknál, amelyeket a kötelező jótállás szabályai biztosítanak. Ezt követően (1 év után) azonban az önkéntes jótállás feltételei szabadon állapíthatóak meg, azonban a jótállás ebben az esetben sem érintheti a fogyasztó jogszabályból eredő -így köztük a kellékszavatosságon alapuló jogainak fennállását.

  • A biztosítási titokkal kapcsolatos szabályok A biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. tör- vény (Bit.) szerint biztosítási titok minden olyan minősített adatot nem tartalmazó, a biztosító, a viszontbiztosító, a biztosításközvetítő rendelkezésére álló adat, amely a biztosító, a viszontbiztosító és a biztosításközvetítő egyes ügyfeleinek (ideértve a károsultat is) személyi körülménye- ire, vagyoni helyzetére, illetve gazdálkodására vagy a biz- tosítóval, illetve a viszontbiztosítóval kötött szerződéseire vonatkozik. Biztosítási titok csak akkor adható ki harmadik személynek, ha a törvény alapján a titoktartási kötelezettség nem áll fenn, illetve a biztosító vagy a viszontbiztosító ügyfele vagy annak képviselője a kiszolgáltatható biztosítási titokkört pontosan megjelölve, erre vonatkozóan írásban felmentést ad vagy a biztosító vagy a viszontbiztosító által megbízott tanúsító szervezet és alvállalkozója ezt a tanúsítási eljárás lefolytatása keretében ismeri meg. A Bit. 138-139. §-ai alapján a titok megtartásának kötele- zettsége nem áll fenn: – a feladatkörében eljáró Magyar Nemzeti Bankkal szem- ben; – az előkészítő eljárást folytató szervvel, a nyomozó ható- sággal és ügyészséggel; – büntetőügyben, polgári peres vagy nemperes eljárás- ban, közigazgatási perben eljáró bírósággal, a bíróság által kirendelt szakértővel, továbbá a végrehajtási ügyben eljáró önálló bírósági végrehajtóval, a csőd- eljárásban eljáró vagyonfelügyelővel, a felszámolási eljárásban eljáró ideiglenes vagyonfelügyelővel, rend- kívüli vagyonfelügyelővel, felszámolóval, a természetes személyek adósságrendezési eljárásában eljáró főhi- telezővel, Családi Csődvédelmi Szolgálattal, családi vagyonfelügyelővel, bírósággal szemben; – a hagyatéki ügyben eljáró közjegyzővel továbbá az általa kirendelt szakértővel szemben; – az adóhatósággal szemben, ha adóügyben, az adó- hatóság felhívására a biztosítót törvényben meghatá- rozott körben nyilatkozattételi kötelezettség, vagy ha biztosítási szerződésből eredő adókötelezettség alá eső kifizetésről törvényben meghatározott adatszolgáltatási kötelezettség terheli; – a feladatkörében eljáró nemzetbiztonsági szolgálattal szemben; – a nemzetbiztonsági szolgálat, előkészítő eljárást folytató szerv, a nyomozó hatóság, és az ügyészség, továbbá bíróság adatkérésére, illetve írásbeli megkere- sésére, ha adat merül fel arra, hogy a biztosítási ügylet összefüggésben van a) a 2013. június 30-ig hatályban volt 1978. évi IV. tör- vényben foglaltak szerinti kábítószerrel visszaéléssel, új pszichoaktív anyaggal visszaéléssel, terrorcselek- ménnyel, robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaéléssel, lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaéléssel, pénzmosással, bűnszövetségben vagy bűnszervezet- ben elkövetett bűncselekménnyel,

  • Szavatosság és jótállás A szavatosság a hosszabb törvényes vagy szerződéses határidőket nem érintve hat hónapig tart. Az időtartam a termék átadásának, leszállításának vagy a szolgáltatásnyújtásnak az időpontjától számítva kezdődik. A Vevő köteles a hiányosságokat haladéktalanul, de legkésőbb a termék leszállításától, illetve a szolgáltatásnyújtástól számított 14 napon belül írásban, a hiányosság megjelölésével, valamint a bizonylatok, minták, csomagolási jegyzékek, számlaszám és számlázási adatok csatolásával bejelenteni. Rejtett hibák esetén legkésőbb a termék szállítását követő 12. hónapon belül lehet írásban panaszt tenni, ellenkező esetben ez egy kizáró ok. A Vevő átvételi fenntartásai hatálytalanok. Jogos kifogások esetén a terméket az összes további követelés kizárásával kicseréljük vagy kijavítjuk. Ha hiba merül fel, haladéktalanul megbecsüljük az elhárítási költségeket, és ismertetjük az elhárítás időtartamát. A Vevő csak a megbecsült elhárítási költségekhez szükséges összeg visszatartására jogosult addig, amíg megszűntetjük a hibát. A fennmaradó összeg esedékességét a meglévő hiba nem akadályozza. A Vevő nem élhet velünk vagy a helyünkben eljáró személyekkel szemben kártérítési igénnyel, a hibás teljesítésből keletkező károk vagy a szerződéses mellékkötelezettségek megsértése miatt kárigénnyel könnyű mulasztás esetén; a kárigények összege a hibás termék/teljesítés mindenkori számlaértékének összegében maximalizált. Jelen szerződés bárminemű teljesítménye harmadik fél javára egységesen nem érvényesíthető. Ha a Vevő termékfelelőség jogcímén visszkeresettel szándékozik élni ellenünk, akkor ezen igényeit – az igényt alátámasztó tényállás pontos részletezésével – a felismeréstől számított három héten belül, bírósági eljárás esetén haladéktalanul írásban (ajánlott küldeményként) köteles ismertetni velünk. Amennyiben elmulasztja ezt, akkor elveszti visszkereseti jogát. A jótállás és/vagy garancia nem vonatkozik a szakszerűtlen kezelés és beavatkozások miatt előforduló hibákra, a szervizelési és kezelési utasítások be nem tartása miatt keletkező károkra, valamint a nem engedélyezett anyagok (idegen beavatkozások) használatára. Hardver- és szoftverrendszerek szállítása esetén a Vevő köteles a próbaüzem során fellépő hibákat haladéktalanul, de legkésőbb a beüzemelés napján írásban bejelenteni. A próbaüzem nélküli szállítások esetén a hiányosságokat haladéktalanul írásban kell bejelenteni. Rendszereknél csak az írásbeli megállapodás szerinti tulajdonságokért (paraméterekért, a próba alatt mutatott mértékben) vállalunk garanciát. Ha nem kerül sor próbára, akkor a terméknek a gyártó által megadott átlagos tulajdonságai képezik a szerződés részét. A szállított rendszereket a szállítás után próbaképpen üzemeltetik. A Vevő megerősíti a rendszer hibátlanságát az átvételi jegyzőkönyvben vagy azáltal, hogy a rendszert üzembe helyezi. A hard- és szoftvereszközök használatából vagy feldolgozásából eredő károkért nem szavatolunk. A jótállásunk szintén nem vonatkozik a szakszerűtlen kezelésre, az idegen/szakszerűtlen beavatkozásokra, a rendszer alkalmasságára a Vevő által tervezett felhasználásra, a szoftver módosítására, vagy ha a Vevő a szoftvert nem érvényes vagy módosított verzióval, vagy nem az általunk szállított adatokkal, programokkal vagy hardverrel együtt használja.

  • Elállási jog gyakorlásának menete Az e pontban foglaltak kizárólag a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személyre vonatkoznak, aki árut vesz, rendel, kap, használ, igénybe vesz, valamint az áruval kapcsolatos kereskedelmi kommunikáció, ajánlat címzettje (a továbbiakban Fogyasztó). A terméknek, több termék szolgáltatásakor az utoljára szolgáltatott terméknek, a Fogyasztó vagy az általa megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy általi átvételének napjától számított tizennégy (14) napon belül a szerződéstől indokolás nélkül elállni. Fogyasztót a szerződés megkötésének a napja és a termék átvételének napja közötti időszakban is gyakorolja elállási jogát. Ha a Fogyasztó elállási jogával élni kíván, elállási szándékát tartalmazó egyértelmű nyilatkozatát köteles eljuttatni (például postán, telefaxon vagy elektronikus úton küldött levél útján) a jelen ÁSZF 1. pontjában feltüntetett elérhetőségek igénybevételével a Szolgáltató részére. Ebből a célból a Fogyasztó felhasználhatja a megrendelést visszaigazoló e-mailhez mellékelt elállási nyilatkozat - mintát is. A Fogyasztó határidőben gyakorolja elállási jogát, ha a fent megjelölt határidő lejárta előtt elküldi elállási nyilatkozatát a Szolgáltató részére. A Fogyasztót terheli annak bizonyítása, hogy elállási jogát az 5. pontban meghatározott rendelkezéseknek megfelelően gyakorolta. Mindkét esetben a Szolgáltató e-mailben haladéktalanul visszaigazolja a Fogyasztó elállási nyilatkozatának megérkezését. Írásban történő elállás esetén azt határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, ha a Fogyasztó az erre irányuló nyilatkozatát 14 naptári napon belül (akár a 14. naptári napon) elküldi a Szolgáltatónak. Postai úton történő jelzés alkalmával a postára adás dátumát, e-mail vagy telefaxon keresztül történő értesítés esetén az e-mail illetve a fax küldésének idejét veszi figyelembe a Szolgáltató a határidő számítás szempontjából. A Fogyasztó levelét ajánlott küldeményként adja postára, hogy hitelt érdemlően bizonyítható legyen a feladás dátuma. A Fogyasztó elállás esetén köteles a megrendelt terméket a Szolgáltató 1. pontban feltüntetett címére indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül visszaküldeni. A határidő betartottnak minősül, ha a Fogyasztó a 14 napos határidő letelte előtt elküldi (postára adja vagy az általa megrendelt futárnak átadja) a terméket. A termék a Szolgáltató címére történő visszaküldésének költsége a Fogyasztót terheli. A Szolgáltatónak az utánvéttel visszaküldött csomagot nem áll módjában átvenni. A termék visszaküldésének költségének kívül az elállás kapcsán a Fogyasztót semmilyen más költség nem terheli. Ha a Fogyasztó eláll a szerződéstől, haladéktalanul, de legkésőbb a Fogyasztó elállási nyilatkozatának kézhezvételétől számított 14 napon belül a Szolgáltató visszatéríti a Fogyasztó által teljesített valamennyi ellenszolgáltatást, ideértve a fuvarozási (kiszállításért fizetett) költséget is, kivéve azokat a többletköltségeket, amelyek amiatt merültek fel, hogy a Fogyasztó a Szolgáltató által felkínált, legolcsóbb szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választott. A Szolgáltató jogosult a visszatérítést mindaddig visszatartani, amíg vissza nem kapta a terméket, vagy a Fogyasztó nem igazolta hitelt érdemlően, hogy azt visszaküldte: a kettő közül a Szolgáltató a korábbi időpontot veszi figyelembe. A visszatérítés során az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmaz a Szolgáltató, kivéve, ha a Fogyasztó más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a hozzájárulását adja; e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag a Fogyasztót semmilyen többletköltség nem terheli. A Fogyasztó kizárólag akkor vonható felelősségre a termékben bekövetkezett értékcsökkenésért, ha az a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használat miatt következett be.

  • Fedezetlenségi díj megfizetésére vonatkozó szabályok Az üzemben tartó köteles a fedezetlenségi díjat megfizetni.

  • A biztosítási szerződéssel kapcsolatos dokumentumok a) a haláleset utáni orvosi jelentés,