Gyanús műveletek monitorozása mintaszakaszok

Gyanús műveletek monitorozása. A Bank a szolgáltatás igénybevétele során végzett műveleteket monitorozza, és ha gyanús eseménnyel találkozik, akkor kapcsolatba lép az Ügyféllel, hogy tisztázza, a kérdéses művelet valóban az Ügyfél akaratának megfelelően történt-e. A Bank által vélt vagy észlelt csalás vagy biztonsági fenyegetések esetén a Bank az erre vonatkozó információkat, felhívásokat a xxx.xxxxxxx.xx honlapon és/vagy a Cetelem NetBank felületen teszi közzé. Banki adatok, mint pl. a hitelkártyaszám megjelenítése csak rejtett módon történik, azaz a kezdeti és vég karaktereken kívül a közbenső karakterek száma nem azonosítható. Az Ügyfél a Cetelem NetBank szolgáltatásait olyan eszközről használhatja, amely a felügyelete alatt áll. A Cetelem NetBank szolgáltatás igénybevétele netkávézóból vagy nyilvános, közösen használt számítógépről, mobil eszközről nem javasolt. Az Ügyfél felelőssége gondoskodni az operációs rendszerhez, az Internet böngészőhöz és egyéb szoftvereihez kiadott biztonsági frissítések rendszeres telepítéséről. Az Ügyfél köteles vírusirtó szoftvert telepíteni, azt rendszeresen frissíteni, és annak folyamatos működéséről gondoskodni. Az Ügyfél köteles tűzfalat alkalmazni, hogy megakadályozza a nem kívánatos hozzáférést számítógépéhez. Vezeték nélküli hálózat használata esetén az Ügyfél köteles a biztonságos beállításokról gondoskodni. Az Ügyfél köteles spyware és malware (kémprogramok, kártékony szoftverek elleni) szűrő programok használatára. Bármilyen program telepítése csak megbízható forrásból történhet. A Windows XP támogatás megszűnése miatt az operációs rendszer cseréje indokolt, mert ennek hiányában a számítógép sebezhetőbbé válhat a biztonsági fenyegetésekkel és a vírusokkal szemben. Mobil eszköz esetén a háttértárak titkosítása, képernyőzár és jelszó használata szükséges. Az elektronikus banki kapcsolat idejére minden más Internet kapcsolat megszüntetése indokolt. A weboldal címét az Ügyfél kézzel írhatja a címsorba, e-mailen kapott link nem használható. Ha kapcsolódáskor a böngésző tanúsítvány-hibát jelez, akkor az Ügyfél nem jelentkezhet be a Cetelem NetBankba és a Bankot haladéktalanul értesíteni köteles a xxx.xxxxxxx.xx/xxxxxxxxx oldalon található űrlapon, vagy telefonon (06 1 458 60 70). A Cetelem NetBankból való kijelentkezés a Kilépés gombra kattintva történik. Kijelentkezés esetén törölni kell a böngésző ideiglenes háttértárát és be kell zárni a böngészőt. Az Ügyfél köteles meggyőződni arról minden egyes alkalommal, hogy számítógépe a Bank szerverével ko...
Gyanús műveletek monitorozása. A Bank a szolgáltatás igénybevétele során végzett műveleteket monitorozza, és ha gyanús eseménnyel találkozik, akkor kapcsolatba lép az Ügyféllel, hogy tisztázza, a kérdéses művelet valóban az Ügyfél akaratának megfelelően történt-e. A Bank által vélt vagy észlelt csalás vagy biztonsági fenyegetések esetén a Bank az erre vonatkozó információkat, felhívásokat a xxx.xxxxxxx.xx honlapon és/vagy a NetBank felületen teszi közzé.

Related to Gyanús műveletek monitorozása

  • A NYERTES AJÁNLATTEVŐ/GAZDASÁGI SZEREPLŐ NEVE ÉS CÍME BUDMÁRK Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Xxxxx Xxxxxx u. 16. 1029 Budapest MAGYARORSZÁG E-mail: xxxxxxx@xxxxxxx.xx Tel. +00 000000000 Fax +00 00000000

  • Általános közszolgáltatások Honvédelem Közrend és biztonság Környezetvédelem Gazdasági és pénzügyek Egészségügy Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció Szociális védelem

  • A BIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉSSEL KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK 10 IV.1. A biztosítási szerződés alanyai 10 IV.2. A biztosítási szerződés létrejötte 11 IV.3. A szerződés hatályba lépése 11 IV.4. A biztosító kockázatviselésének kezdete 11 IV.5. A kockázatviselés és a szerződés megszűnése 11 IV.6. Tartamhosszabbítás 12 IV.7. Közlési és változásbejelentési kötelezettség 12

  • Reteszhúzás elleni védelem A kétszárnyú ajtók rögzített szárnyai reteszhúzás ellen akkor vannak védve, ha a szárny reteszei (csúszó-, áthajtó- vagy elfordítós rigli) ellenállnak a külső feszítést követő elmozdításnak. (Ilyen pl. facsavar egy furaton keresztül a reteszen át, vagy akár egy belülről beszorított és lecsava- rozott ék a nem nyíló szárny alá stb.). Megfelel a reteszhú- zás elleni védelemnek a billenőkaros szerkezet.

  • Az általános szerződési feltételek elérhetősége 1.6.1. A Szolgáltató az ÁSZF-et az ügyfélszolgálatán és internetes oldalán teszi hozzáférhetővé. A Szolgáltató az ÁSZF-et tartós adathordozón vagy elektronikus levélben térítésmentesen, illetve az előfizető kérésére nyomtatott formában bocsátja előfizetői számára rendelkezésre. 1.6.2. A 6/2011. (X. 6.) NMHH rendelet (továbbiakban: Rendelet) 4. § (1) bekezdésében foglaltak alapján üzleti előfizetők esetében az Eht. 117-118. §, 127. § (4b) bekezdés, a 129. § (2) és (4)-(6) bekezdés, 131. § (1) bekezdés, 132. §, 134. § (1)-(3), (6)-(13) bekezdés, 135. §, és a Rendelet 3. § (9)-(10) bekezdés, 5. §, 6. § (3)-(6) bekezdés, 8. §, 21. § (2)-(3) és (6) bekezdés rendelkezéseinek alkalmazása, így ennek alapján az ÁSZF 9.1.2., 2.1.1.3.4., 9.3.4.1., 2.2.1., 9.2.3., 9.2.4., 9.2.5., 9.2.6., 9.3.1., 12.1.2., 12.1.3., 12.3., 12.1.4., 12.1.5., 12.1.6., 5.1., 6.2.6., 2.1.1.2.9., 2.1.1.3.1., 2.1.1.2.12., 2.1.1.3.2., 2.1.1.2.10., 6.2.9. a), 6.2.9. b), 2.1.2.5., 2.1.2.6., 4.c.)melléklet 23. pontjainak alkalmazása nem kötelező. A Rendelet 4. § (1) bekezdésében foglaltak alapján az üzleti előfizetők esetében a felek egyező akarattal eltérhetnek az Eht. 128. § (2) bekezdés, 134. § (14)-(15) bekezdés, 139-140. §, továbbá a Rendelet 7. és 9. § rendelkezéseitől, így ennek alapján az ÁSZF 9.1.11., 9.1.13., 4.1. 0.xx. melléklet, 6.4.1., 2.2.1.+ EESZ, 6.1.1.3., 6.1.1.4., 6.1.1.5., 6.1.2., 6.1.2.7., 6.1.1.6., 6.1.1.7.,

  • A szerződés létrejötte és megszűnése A biztosító a magyarországi telephelyű gépjármű üzemben tartójának, valamint azon gépjármű tulajdonosának, melynek rendeltetés helye szerinti tagállama Magyarország, az e törvényben meghatározott feltételek szerinti biztosítási szerződés megkötésére vonatkozó – a biztosító díjtarifájának megfelelő – ajánlatát a 13. § (1) bekezdésében meghatározott összeghatárok szerint köteles elfogadni. A biztosító a biztosítási időszak kezdetét hatvan nappal megelőzően tett ajánlatot nem fogadhatja el, és ezen időpontot megelőzően szerződést nem köthet, az így létrejött szerződés érvénytelen. A biztosító az ajánlat elutasításáról annak beérkezésétől számított tizenöt napon belül értesíti az üzemben tartót.

  • A Pénzügyi Számlákkal kapcsolatos adatszolgáltatás és átvilágítás alapján fennálló kötelezettségek (1) Az Aktv. szerinti, e törvény hatálya alá tartozó Jelentő Magyar Pénzügyi Intézmény (e pont alkalmazásában a továbbiakban: intézmény) az általa kezelt, az Aktv. 1. melléklet VIII/C. pontja szerinti Pénzügyi Számla vonatkozásában elvégzi az Aktv. szerinti Számlatulajdonos és Jogalany (e pont alkalmazásában a továbbiakban együtt: Számlatulajdonos) illetőségének az Aktv. 1. melléklet II–VII. pontja szerinti megállapítására irányuló vizsgálatot (ezen cím alkalmazásában a továbbiakban: illetőségvizsgálat). (2) Az intézmény a Számlatulajdonost az illetőségvizsgálat elvégzésével egyidejűleg az ügyfélfogadásra nyitva álló helyiségeiben közzétett hirdetmény útján vagy – ha az lehetséges – elektronikus úton tájékoztatja a) az illetőségvizsgálat elvégzéséről, b) az Aktv. 43/H. §-a alapján az adóhatóság felé fennálló adatszolgáltatási kötelezettségéről. (3) Az Aktv. 43/H. §-a szerinti adatszolgáltatásról az intézmény a Számlatulajdonost az adatszolgáltatás teljesítésétől számított harminc napon belül írásban – ha az lehetséges elektronikus úton – tájékoztatja.

  • Szerződés szerinti mennyiség II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték (valamennyi részt, meghosszabbítást és opciót beleértve)

  • Honvédelem Közrend és biztonság Környezetvédelem Gazdasági és pénzügyek Egészségügy Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció Szociális védelem

  • egyszeri díjas életbiztosítások általános szerződési feltételei („BEÁF”) ◼ A szerződés alanyai ◼ Területi hatály ◼ Fogalmak ◼ A befektetéssel kapcsolatos tudnivalók ◼ A befektetés és befektetési lehetőségek módosítása ◼ A szerződés létrejötte ◼ A szerződés hatálybalépése, a kockázatviselés kezdete ◼ A szerződés tartama, a biztosítási időszak és a biztosítási évforduló ◼ Biztosítási események és szolgáltatások ◼ A biztosítási díj, a díjfizetés szabályai ◼ A szerződésen érvényesített levonások ⏵◼ A szerződésen történő jóváírások: ⏵◼ Maradékjogok, részleges visszavásárlás ◼ A szerződés módosítása ◼ A kockázatviselés és a szerződés megszűnése ◼ A felekre vonatkoztó egyéb jogok és kötelezettségek ◼ A közlési és változásbejelentési kötelezettség megsértése, mentesülések, kizárások ◼ Egyéb rendelkezések „Life Planet ×1” egyszeri díjas, befektetési egységekhez kötött élet- biztosítás különös feltételei („KF”)