Ha az értesítés mintaszakaszok

Ha az értesítés. (i) az Ügyfél károsodástól való megóvása érdekében szükséges vagy (ii) az ügyfelet esedékessé vált fizetési kötelezettségének teljesítésére szólítja fel, vagy (iii) az üzletmenetben bekövetkező jelentős változásra hívja fel a figyelmet, vagy (iv) megtételét jogszabály írja elő akkor a Bank, az Ügyfél külön rendelkezése nélkül is jogosult bármely értesítést az Ügyfél állandó lakcímére, illetve bejegyzett székhelyére, telephelyére továbbítani - függetlenül az Ügyfél által megadott értesítési címtől, illetve az értesítések megküldésére vonatkozóan az Ügyfél által adott rendelkezésektől.

Related to Ha az értesítés

  • Az előfizetők értesítése Ha jogszabály vagy az általános szerződési feltételek valamely esetben az Előfizető értesítését írja elő a Szolgáltató az értesítési kötelezettségnek az ebben a bekezdésben foglaltak szerint tehet eleget. Az Előfizető értesítése és tájékoztatása történhet telefonon, faxon, postai úton, sms-ben, emailben vagy más elektronikus úton. Amennyiben az Előfizető az igénylés benyújtásakor nem jelölt meg kapcsolattartási elektronikus levélcímet és az igényelt szolgáltatás nem tartalmaz ilyen címet, a Szolgáltató díjmentesen biztosítja azt a létesítés idejére vagy mindaddig, amíg az Előfizető olyan szolgáltatást nem rendel, amely magában foglalja az elektronikus levélcímet. A Szolgáltató az Előfizető által megadott e-mail címet, ennek hiányában az általa biztosított díjmentes e-mail címet veszi alapul az elektronikus értesítésekhez kapcsolattartási e-mail címnek. A. Amennyiben a Szolgáltató számlalevelet küld az Előfizetőnek, a Szolgáltató köteles a számlalevél mellékletében értesíteni az Előfizetőt. B. Ha a Szolgáltató a szolgáltatás jellegéből adódóan nem köteles számlalevelet küldeni, illetve ha az értesítés számlalevélben történő teljesítésére azért nincs mód, mert az értesítés jogszabály által előírt időpontja a számlalevél Előfizetőnek történő, Szolgáltató általános szerződési feltételei által meghatározott megküldési időpontját megelőzi, a Szolgáltató választása szerint az értesítési kötelezettségének a következő módon tehet eleget: a) az Előfizető közvetlen értesítésével az elektronikus hírközlési szolgáltatás jellegéhez igazodó módon, b) elektronikus levélben az Előfizető által e célra megjelölt e-mail címre; c) egyéb elektronikus hírközlés útján, az internetes honlapon történő közzétételre utalással, d) az értesítendő Előfizetők körétől függően országos vagy megyei napilapban legalább két alkalommal feladott közlemény útján, amellyel egyidejűleg a Szolgáltató köteles az értesítést az ügyfélszolgálatán is hozzáférhetővé tenni. Az a)-c) pontban meghatározott értesítési módokat a Szolgáltató akkor alkalmazhatja, ha maradandó módon rögzíteni tudja, hogy a) a szóbeli értesítést az Előfizető tudomásul vette, vagy b) az elektronikus dokumentumban vagy az elektronikus levélben foglalt értesítést az elektronikus értesítés elfogadásáról előzetesen nyilatkozó Előfizetőnek hitelesen igazolható módon megküldték.

  • Értesítés A Biztosító vállalja, hogy amennyiben a Biztosítottat ért esetleges balesetrôl, megbetegedésrôl a Biztosító szolgáltató partnerét értesítik, vagy errôl tudomást szerez, a Biztosított által megjelölt személyt haladéktalanul értesíti.

  • A biztosító mentesülése a szolgáltatás teljesítése alól, a kockázatviselésből kizárt események A biztosító jelen biztosítás esetében az általános feltételek VI. fejezetében meghatározottak szerinti esetekben mente- sül a baleseti műtéti térítésre vonatkozó szolgáltatás telje- sítése alól, valamint az általános feltételek VII. fejezetében felsorolt esetekre nem terjed ki a biztosító kockázatviselése.

  • Értesítések A Xxxxx az egymáshoz intézett nyilatkozatokat írásban kötelesek megtenni, és az egymásnak megküldendő nyilatkozatokat, értesítéseket, tájékoztatásokat stb. - amennyiben a Hitelkártya Szerződés vagy a jelen ÁSZF eltérően nem rendelkezik - postai úton, közvetlen kézbesítés útján (személyesen vagy futárral) vagy telefax útján kötelesek eljuttatni a címzett fél értesítési címére, illetve az általa megadott faxszámra. Mindegyik fél köteles az új értesítési címe közlésével köteles haladéktalanul írásban bejelenteni a másik félnek, ha az értesítési címe megváltozott. A Felek értesítési címének mindaddig, amíg annak megváltozását az adott személy írásban nem jelentette be, az utolsóként megadott értesítési cím, ennek hiányában pedig a Szerződésben feltüntetett székhely (cím) minősül. A közvetlen kézbesítés útján eljuttatott nyilatkozatot akkor lehet kézbesítettnek tekinteni, ha a nyilatkozat átvételét a címzett írásban elismerte. Az átvétel elismertnek minősül akkor is, ha az elismerést a) a Hitelintézet esetében az ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségében dolgozó alkalmazottja tette; b) Ügyfél esetében a vele együtt élő cselekvőképes közeli hozzátartozója vagy élettársa tette. A Hitelintézet jogosult úgy tekinteni, hogy a Kártyabirtokos tudomásul vette és elfogadta a nyilatkozatban foglaltakat, ha arra a kézhezvételtől számított 8 naptári napon belül nem érkezett írásos észrevétel vagy kifogás. Az előző bekezdésben meghatározott szabályok nem vonatkoznak a Xxxxx számára jogot, kötelezettséget keletkeztető, törlő, ezek mértékét megváltoztató nyilatkozatokra. Azokat a küldeményeket, amelyek kézbesítésének tényéhez jogkövetkezmény fűződik, a Felek könyvelt küldeményként, tértivevénnyel kötelesek postára adni. A jelen pont szerinti postai úton megküldött küldeményeket a kézbesítés megkísérlésének napján kézbesítettnek kell tekinteni, ha a címzett az átvételt megtagadta. Ha a kézbesítés azért volt eredménytelen, mert a címzett a nyilatkozatot nem vette át, a nyilatkozatot – az ellenkező bizonyításáig – a postai kézbesítés második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni. A telefax útján elküldött értesítés a küldő fél telefax activity reportjában szereplő időpontban tekintendő kézbesítettnek. Egyik fél sem hivatkozhat arra, hogy a fentiek szerint kézbesítettnek tekintendő nyilatkozatról nem szerzett tudomást. A nyilatkozatok kézbesítésére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni abban az esetben is, ha a felek értesítést vagy dokumentumot küldenek egymás részére.

  • Az előfizető által kezdeményezett szerződésmódosítás esetei, feltételei, a módosítás teljesítésének határideje 12.2.1. Az Előfizető átírás címén kérheti a Szolgáltatótól az egyedi előfizetői szerződés módosításaként az Előfizető személyének módosítását, ha személyében szerződés, vagy egyéb jogcímen történő jogutódlás következtében változás történik. Az átírás iránti kérelem akkor minősül alaki és tartalmi szempontból megfelelőnek, ha tartalmazza: - a jogelőd Xxxxxxxxx és jogutód Előfizető által aláírt együttes nyilatkozatát az átírás kérelmezésére, és - a jogutód Előfizető mindazon adatait, melyek az előfizetői szerződés megkötéshez szükségesek, és - mellékletként az átírás alapjául szolgáló tények vagy az átírás okának hitelt érdemlő dokumentummal való igazolását (pl. szerződéssel, bírósági végzéssel, ítélettel vagy más dokumentummal). Átírásra – a Szolgáltató eltérő nyilatkozata hiányában – csak abban az esetben kerülhet sor, ha a meglévő esetleges díjtartozást a felek valamelyike illetve a jogutód az átírással egyidejűleg rendezi. Az átírás időpontját az átírást kérő felek az átírási kérelemben határozzák meg azzal a feltétellel, hogy az átírási kérelmet legalább 15 nappal a kért időpont előtt kell benyújtani. E rendelkezésektől a Szolgáltató az Előfizető kérésére eltekinthet, ha azt nyilvántartási rendszere lehetővé teszi. Az átírás teljesítésének határideje nem lehet több mint a Szolgáltató által meghatározott alaki és tartalmi követelményeknek megfelelő átírási kérelem beérkezésétől számított 15 nap. A Szolgáltató az Előfizető kérésére köteles az általa az átírás teljesítésére általa vállalt határidőn belül az átírást teljesíteni, vagy az átírás elutasításáról az Előfizetőt értesíteni. Amennyiben a szolgáltató az átírást az ÁSZF-ben vállalt határidőn belül nem teljesíti, kötbért köteles fizetni a 7.4. pont szerint. Az átírási kérelmet a Szolgáltató az alaki és tartalmi követelményeknek megfelelő (beleértve a szükség szerinti mellékletekkel való ellátottságú) kérelem benyújtásától számított 15 napon belül köteles teljesíteni. Ha az átírás során a régi és új Előfizetők előfizetői kategóriája (egyéni/üzleti) megváltozik, akkor az átírás időpontjától az új Előfizetőnek az új előfizetői kategóriára vonatkozó előfizetési díjakat kell megfizetnie. Amennyiben az Előfizető előfizetői minőségét üzleti előfizetőre olyan csomag vonatkozásában igényli, melyben levő szolgáltatás vonatkozásában a Szolgáltató nem jogosult üzleti előfizetők felé történő értékesítésre, úgy a szerződésmódosítás nem jön létre, vagy az Előfizető által egyidejűleg módosított csomag igénybevételre vonatkozó módosított tartalommal jön létre. Az Előfizető az előfizetői hozzáférési pont kiépítése előtt kérheti igénybejelentése átírását is. Ha a régi és új Előfizető által a hatályos ÁSZF szerint fizetendő díjak eltérnek, a díjkülönbözetet az átíráskor kell rendezni. Az átírás díját a 4. sz. melléklet tartalmazza. A Szolgáltató átírás esetén az Előfizető nem kötelezheti belépési díj fizetésére. A jelen pontban írtak nem alkalmazhatók, ha az átírással egyidejűleg az előfizetői hozzáférési pont helye is megváltozik (áthelyezés). 12.2.2. Az előfizetői hozzáférési pont tulajdonos Előfizető áthelyezés címén kérheti a Szolgáltatótól az előfizetői hozzáférési pont helyének megváltoztatását a Szolgáltató földrajzi szolgáltatási területén belül, ha egyidejűleg az Előfizető személye nem változik. Az áthelyezés iránti kérelem akkor minősül hiánytalannak, valamint alaki és tartalmi szempontból megfelelőnek, ha tartalmazza: - az Előfizető által aláírt együttes nyilatkozatát az áthelyezés igényléséről, és - az Igénylő/Előfizető, valamint az új hozzáférési pont mindazon adatait, melyek az előfizetői szerződés megkötéshez szükségesek, és - mellékletként az áthelyezés alapjául szolgáló tények vagy az áthelyezés okának hitelt érdemlő dokumentummal való igazolását. A Szolgáltató a hiánytalan áthelyezési igény szolgáltatóhoz való beérkezését követő 15 napon belül végzi el az igény teljesíthetősége érdekében szükséges vizsgálatait, és ezen időn belül írásban értesíti az Igénylőt arról, hogy a) az áthelyezési igénybejelentést elfogadja, és azt az ÁSZF-ben meghatározotthatáridőben, legfeljebb azonban az igény beérkezését követő 30 napon belül, vagy az Előfizető által az áthelyezési igényben megjelölt későbbi, de legfeljebb az áthelyezési igény Szolgáltatóhoz való beérkezésétől számított 90 napon belüli időpontban teljesíti, b) az előfizetői hozzáférési pont áthelyezését műszaki lehetőség hiányában az a) pont szerinti határidőben nem tudja biztosítani, de az áthelyezési igénybejelentést elfogadja és ezzel egyidejűleg (év, hónap, nap pontossággal) megjelöli az áthelyezés teljesítésének legkésőbbi időpontját, amely nem haladhatja meg az áthelyezési igénybejelentéstől számított90 napot, c) az áthelyezési igényt műszaki lehetőség hiányában elutasítja, vagy d) az áthelyezési igényt - a díjtartozásról szóló felszólításban megjelölt, de legalább 30 napos határidő elteltét követően is esedékes - díjtartozása miatt elutasítja. Az a)-b) pontban foglaltak esetén előfizetői hozzáférési pont megszüntetésétől a szolgáltatás igénybevételére alkalmas áthelyezés teljesítéséig az előfizetői szolgáltatás szünetel. Erre az időszakra a Szolgáltató díjfizetési kötelezettséget nem állapíthat meg. Az áthelyezési igénybejelentést Szolgáltató általi elfogadása esetén az áthelyezés teljesítésére irányadóként meghatározott határidők be nem tartása esetén a Szolgáltató kötbért köteles fizetni a 7.4. pontban foglaltak szerint. Ha az áthelyezésre az eredeti előfizetői hozzáférési pont megszüntetését követő 3 hónapon belül nem kerül sor, vagy az áthelyezési igényt műszaki lehetőség hiányában a Szolgáltató elutasítja az előfizetői szerződés az Előfizető – a kiépítés hiányáról szóló – előzetes írásbeli értesítésével megszűnik azzal, hogy jogkövetkezmények szempontjából határozott idejű szerződés esetén az Előfizető általi felmondás szabályai az irányadók. Amennyiben az Előfizető az áthelyezést olyan helyre kéri, ahol az előfizetői hozzáférési pont már kiépítésre került, az Előfizető áthelyezési díj fizetésére köteles, kiépítetlen előfizetői hozzáférési pont esetén pedig kizárólag belépési díj fizetésére köteles az Előfizető. Az áthelyezés díját a 4. sz. melléklet tartalmazza. 12.2.3. Az Előfizető az igénybe venni kívánt szolgáltatás(oka)t igénye szerint, de díjmentesen évente egy alkalommal módosíthatja, - kivéve, amikor a Szolgáltató egyoldalúan változtatja a csomagot és/vagy annak előfizetési díjait – mely igényt a Szolgáltató legkésőbb a) a Szolgáltató egyoldalú szerződésmódosítása miatt, amennyiben az Előfizető a módosítási igényét a Szolgáltatónak a szerződésmódosításra vonatkozó értesítése közlését követő 15 napon belül a Szolgáltatóhoz írásban bejelenti, a Szolgáltató általi szerződésmódosítás hatálybalépésével egyidejűleg b) a csomag más szolgáltatási szintű csomagra történő módosítása esetén legkésőbb a megrendelés napját követő hónap első napjától c) kiegészítő vagy értéknövelt szolgáltatás megrendelése esetén annak bekapcsolását a megrendelés napjától számított 2 munkanapon belül, d) kiegészítő vagy értéknövelt szolgáltatás lemondása esetén annak kikapcsolását a megrendelés napját követő hónap első napjától teljesíti. A Szolgáltató az Előfizető kérésére vagy valamely általa szervezett ideiglenes akció keretében fentiektől eltérő módosítási igényt is elfogadhat illetve ajánlhat. Az Előfizető által indítványozott szerződésmódosítás feltétele, hogy az Előfizetőnek – az ÁSZF eltérő rendelkezése hiányában – sem a módosítási igény bejelentésekor, sem a módosítás időpontjában nem áll fenn lejárt és nem vitatott díjtartozása a Szolgáltatóval szemben. A Szolgáltató az egyedi előfizetői szerződés Előfizető indítványára történő módosításáért a 4. sz. mellékletben meghatározott díjakat jogosult érvényesíteni az Előfizetővel szemben. 12.2.4. Az egyedi előfizetői szerződésnek az Előfizető egyoldalú nyilatkozatával történő módosítására a következő esetekben kerülhet sor azzal a feltétellel, hogy az Előfizetőnek – az ÁSZF eltérő rendelkezése hiányában – sem a módosítási igény bejelentésekor, sem a módosítás időpontjában nem áll fenn lejárt és nem vitatott díjtartozása a Szolgáltatóval szemben: 12.2.4.1. Az Előfizető igénye esetén valamely következő hónap első napjától megváltoztathatja előfizetői minőségét (egyéni, üzleti), feltéve, hogy bejelentését annak kért hatályba lépése előtt legalább 15 nappal megtette. A Szolgáltató az Előfizető kérésére rövidebb bejelentési időt is elfogadhat, ha azt nyilvántartási rendszere lehetővé teszi. A Szolgáltató az előfizetői minőség módosítása hatályba lépésétől kezdődően a módosult előfizetői kategóriára vonatkozó díjakat számítja fel. Amennyiben az Előfizető előfizetői minőségét üzleti előfizetőre olyan csomag vonatkozásában igényli, melyben levő szolgáltatás vonatkozásában a Szolgáltató nem jogosult üzleti előfizetők felé történő értékesítésre, úgy a szerződésmódosítás nem jön létre, vagy az Előfizető által egyidejűleg módosított csomag igénybevételre vonatkozó módosított tartalommal jön létre. 12.2.4.2. Az Előfizető igénye esetén valamely következő hónap első napjától megváltoztathatja a fizetési módot, feltéve, hogy bejelentését annak kért hatályba lépése előtt legalább 45 nappal megtette. A Szolgáltató az Előfizető kérésére rövidebb bejelentési időt is elfogadhat, ha azt nyilvántartási rendszere lehetővé teszi. Folyószámlás fizetési módra történő módosítás esetén az Előfizető köteles az előfizetési díj teljesítésével kapcsolatban a bank megnevezését és a számlaszámot a Szolgáltatónak megadni. A Szolgáltató a díjbeszedést az Előfizető nyilatkozata szerinti fizetési móddal köteles megkísérelni a módosítás hatályba lépésétől kezdődően. Ha ez a Szolgáltatón kívüli okból (pl. banki elutasítás megbízás hiánya vagy hibás pénzforgalmi számlaszám miatt) nem vezet eredményre, a Szolgáltató – az Előfizető egyidejű értesítésével – visszatérhet a módosítás előtti fizetési módhoz. Ha a díjbeszedés folyamatosságában a pénzforgalmi számlás fizetésre való átállás során kimaradás történik, a Szolgáltató jogosult az Előfizető első sikeres pénzforgalmi számla terhelésekor vagy azt követően az aktuális díj mellett az időközben kialakult díjhátralék összegének leemelésére is.

  • Az Előfizető jogai a Szolgáltatás hibás teljesítése esetén A Szolgáltató felelőssége az Előfizetői Hozzáférési Pontig illetve arra terjed ki, eddig a pontig köteles a Szolgáltató a vállalt célértékeket teljesíteni, úgy, hogy a kültéri egységért valamint a kültéri és a Beltéri egység közötti kapcsolatért nem felelős. Az Előfizetői Szerződések késedelmes vagy hibás teljesítése esetében a Szolgáltató az Előfizető vagyonában okozott kárt köteles megtéríteni, az elmaradt haszon kivételével. A Szolgáltató mentesül a kártérítési felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a késedelem elkerülése, illetőleg a szerződésszerű teljesítés érdekében úgy járt el, ahogy az adott helyzetben tőle elvárható. Nem kell a Szolgáltatónak megtérítenie a kárnak azt a részét, amely abból származott, hogy az Előfizető a kár elhárítása, illetőleg csökkentése érdekében nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben elvárható. Nem minősül hibás teljesítésnek: a) a Hibát az Előfizető által használt, megfelelőségi tanúsítvánnyal nem rendelkező Végberendezés okozta; b) a Hiba az Előfizető tulajdonában lévő Végberendezésben vagy a kültéri egységben, esetleg a kültéri és a Beltéri egység közötti összeköttetésben van; c) Hibát a Beltéri egység nem rendeltetésszerű használata okozta; d) a Hibát nem jelentették be; e) a Hibát a Szolgáltató a hibaelhárítási időn belül elhárította;

  • A médiaszolgáltatás továbbításának felfüggesztése, illetve megszüntetése a Médiatanács felhívása alapján (1) A Szolgáltató, mint műsorterjesztő a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény (Mttv.) 188-189. §-ban foglalt kötelezettségénél fogva a Médiatanács által kibocsátott felhívás alapján a médiaszolgáltatás továbbításának felfüggesztésére illetve megszüntetésére kötelezhető. Szolgáltató a műsorszolgáltató műsorának tartalmáért nem felelős. (2) Amennyiben a Médiatanács az Mttv 187.§ (3) bekezdés e) pontjában meghatározott jogkövetkezményt alkalmazza a médiaszolgáltatóval szemben, a műsorterjesztő köteles – a határozat jogerőre emelkedését követően a Médiatanács által kibocsátott felhívás alapján – a határozat tárgyát képező médiaszolgáltatás terjesztését a felhívásban meghatározottak szerint megszüntetni. (3) Amennyiben ismételt jogsértés esetén a Médiatanács vagy a Hivatal az Mttv 187.§ (3) bekezdés b)-d) pontjaiban meghatározott valamely jogkövetkezményt alkalmazza a médiaszolgáltatóval szemben, és a médiaszolgáltató a jogerős és végrehajtható, jogkövetkezményt tartalmazó határozatot a Médiatanács vagy a Hivatal felszólítására nem teljesíti, a Szolgáltató köteles - a határozat jogerőre emelkedését és a teljesítési határidő leteltét követően a Médiatanács által kibocsátott felhívás alapján - a határozat tárgyát képező médiaszolgáltatás terjesztését a felhívásban meghatározottak szerint felfüggeszteni. (4) Amennyiben a KTV szolgáltatás csatornakiosztásában (Függelék) szereplő médiaszolgáltatás a Médiatanács felhívása alapján a fentiek szerint felfüggesztésre vagy megszüntetésre kerül, ez nem minősül sem a Szolgáltató hibás teljesítésnek, sem az Előfizetői szerződés Szolgáltató általi megszegésének, sem pedig az Előfizetői szerződés Szolgáltató által jogellenes egyoldalú módosításának. A médiaszolgáltatás továbbításának megszüntetésére kötelező felhívás esetén a Szolgáltató a felhívásban megjelölt médiaszolgáltatás továbbítását a felhívásban foglalt időpontban megszünteti, az ÁSZF-et egyoldalúan módosítja, továbbá egyidejűleg az érintett szolgáltatáscsomagok vonatkozásában a programcsomag összeállítást, csatorna kiosztást egyoldalúan saját hatáskörben jogosult módosítani. Előfizető erre hivatkozással nem élhet az ÁSZF Törzsszöveg 9.2.1. (8) (felmondás a Szolgáltató egyoldalú szerződésmódosítása esetén), 6.2. (számlareklamáció), 7.5. (kötbér, díjcsökkentés) pontban foglalt jogaival, továbbá erre a körülményre hivatkozással egyéb kárigényt sem érvényesíthet a Szolgáltatóval szemben. (5) Az Előfizető a médiaszolgáltatás továbbításának a Médiatanács felhívására történt felfüggesztése esetén is köteles az esedékes előfizetési díjat a Szolgáltató részére megfizetni. A médiaszolgáltatás továbbításának Médiatanács felhívására történő felfüggesztése a Szolgáltató által vállalt rendelkezésre állási időbe nem számít bele.

  • Mi a viszonya a jótállásnak más szavatossági jogokkal? A jótállás a szavatossági jogok (termék és kellékszavatosság) mellett érvényesül, alapvető különbség az általános szavatossági jogok és a jótállás között, hogy a jótállás esetén a fogyasztónak kedvezőbb a bizonyítási teher. A 151/2003 Korm. Rendelet szerinti kötelező jótállás alá eső rögzített bekötésű, illetve a 10 kg-nál súlyosabb, vagy tömegközlekedési eszközön kézi csomagként nem szállítható fogyasztási cikket - a járművek kivételével - az üzemeltetés helyén kell megjavítani. Ha a kijavítás az üzemeltetés helyén nem végezhető el, a le- és felszerelésről, valamint az el- és visszaszállításról a vállalkozás, vagy - a javítószolgálatnál közvetlenül érvényesített kijavítás iránti igény esetén - a javítószolgálat gondoskodik. Az eladó vállalása a kötelező jótállás időtartama alatt nem tartalmazhat a fogyasztóra nézve olyan feltételeket, amelyek hátrányosabbak azoknál a jogoknál, amelyeket a kötelező jótállás szabályai biztosítanak. Ezt követően (1 év után) azonban az önkéntes jótállás feltételei szabadon állapíthatóak meg, azonban a jótállás ebben az esetben sem érintheti a fogyasztó jogszabályból eredő -így köztük a kellékszavatosságon alapuló jogainak fennállását.

  • Az érintettek jogai és azok érvényesítése Az érintettek jogai az alábbiakra terjednek ki:

  • A KÖLCSÖN FOLYÓSÍTÁSA, FELHASZNÁLÁSA ÉS VISSZAFIZETÉSE 5.1 A Cofidis a kölcsön összegét közvetlenül az Eladónak folyósítja, az Adósnak a Kölcsönszerződés aláírásával tett felhatalmazása alap- ján, helyette és nevében, a Gépjármű vételára megfizetése jogcímén, az Eladó külön nyilatkozatában megjelölt fizetési számla számára. 5.2 Felek kijelentik, hogy a kölcsönösszeg átutalásával a Cofidis ma- radéktalanul eleget tett a Kölcsönszerződésben vállalt főkötelezettsé- gének. A Cofidis fenntartja a jogot arra, hogy a Kölcsönszerződés tel- jesülésével kapcsolatos egyes kötelezettségeit, jogait az Eladó, illetve kijelölt harmadik személy igénybevételével gyakorolja. 5.3 Ha az Adósnak felróható, illetve az Adós érdekkörében felmerülő bármilyen okból a Kölcsönszerződésben foglaltak teljesítése a Köl- csönszerződés hatályba lépése és a kölcsön folyósítása közötti idő- szakban lehetetlenné válik, a Cofidis szabadul a Kölcsönszerződésen alapuló kötelezettségei alól. A Cofidis a Ptk. szabályai szerint érvé- nyesítheti a Kölcsönszerződés lehetetlenüléséből eredő teljes kárát az Adóssal szemben. 5.4 Az Adós köteles havonta a Kölcsönszerződésben megjelölt havi törlesztő részletet megfizetni. Az első törlesztő részlet a jelen álta- lános szerződési feltételek 1.3 pontjában meghatározott valamennyi feltétel maradéktalan teljesülésének napját követő hónap 15. napján esedékes (vagy ha ezen időpont és a következő hónap 15-e között kevesebb, mint 30 nap van, úgy az általános szerződési feltételek 1.3 pontjában meghatározott valamennyi feltétel maradéktalan teljesülé- sének napját követő második hónap 15. napja). 5.5 Az Adós indokolt esetben kérheti a havi törlesztő részlet módosí- tását. Amennyiben a Cofidis a módosításhoz hozzájárul, úgy a Felek ezzel összhangban a Kölcsönszerződést írásban módosítják. 5.6 Az utolsó havi törlesztő részlet esedékességének napján az ezen a napon fennálló teljes tőketartozás után járó még meg nem fizetett kamat és egyéb, még meg nem fizetett költségek, díjak is teljes egé- szében esedékessé válnak. 5.7 Az Adós a 3.2.1.3 pont szerinti díj ellenében jogosult a havi fizeten- dő törlesztő részlet összegénél nagyobb összeg befizetésére. A befi- zetést a Cofidis az Adós fennálló tartozásának csökkentésére számolja el. Az Adós által törlesztett összegeket, ha a Cofidis eltérően nem ren- delkezik elsősorban a költségekre, díjakra, majd a kamatokra és végül a főtartozásra kell elszámolni. 5.8 Az Adós a befizetéseit a Cofidis által megadott fizetési számlára történő átutalással, vagy csoportos beszedési megbízásra adott felha- talmazással köteles teljesíteni. Az Adósnak a jelen általános szerződé- si feltételek 3.2.1.1. pontja szerint felszámítható külön szolgáltatási díj ellenében lehetősége van arra is, hogy a tárgyhavi törlesztő részletet készpénzben (így különösen olyan pénzforgalmi szolgáltatónál törté- nő készpénzbefizetés útján, amelynél a Cofidis számlát vezet), illetve a Cofidis által küldött postai csekken fizesse meg. 5.9 A Cofidis javára történő fizetés azon a napon minősül teljesítettnek, amikor az összeg a Cofidis fizetési számláján jóváírásra kerül. 5.10 Csoportos beszedési megbízás teljesítési mód esetén a tör- lesztő részlet minden hónap 15. napján, amennyiben ez hétvégére, munkaszüneti napra vagy bankszünnapra esik, akkor az ezt meg- előző munkanapon esedékes. Amennyiben a csoportos beszedés eredménytelen, úgy a Cofidis jogosult a beszedést az adott naptári hónapban ismételten megkísérelni. Amennyiben az Adós felhatal- mazást adott csoportos beszedési megbízás teljesítésére, az Adós felelőssége, hogy addig is, amíg az Adós számlavezető bankja aktiválja a felhatalmazást, átutalással vagy más módon megfizes- se az esedékes törlesztő részleteket. Adós hozzájárul ahhoz, hogy amennyiben a Kölcsönszerződés szerinti fizetési kötelezettségeivel késedelembe esik, úgy a Cofidis jogosult a havi törlesztő részleten felül a késedelmes teljes tartozást (ideértve a késedelem miatt a je- len általános szerződési feltételek szerint felszámítható valameny- nyi kamatot, díjat, költséget) is csoportos beszedés útján beszedni. Ebben az esetben a csoportos beszedési megbízás időpontja eltér- het a jelen pontban meghatározott esedékességi időponttól. Cofidis a késedelmes tartozás teljes összegéről és a beszedés tervezett időpontjáról a tervezett terhelési napot legalább hat munkanappal megelőzően értesítést küld az Adós részére. 5.11 Amennyiben az Adós átutalással, belföldi postautalvány útján, készpénzbefizetés útján, illetve postai csekken teljesít, úgy a havi tör- lesztő részlet minden hónap 15. napján esedékes. A jelen pont szerinti fizetési módozatok választása esetén az Adós köteles a „Közlemény” rovatban feltüntetni a Kölcsönszerződésének a Kölcsönszerződésen szereplő sorszámát (szerződésszám); az ennek elmaradásából eredő késedelemért és károkért az Adós tartozik felelősséggel.