Common use of Használaton kívüli kábelek eltávolítása Clause in Contracts

Használaton kívüli kábelek eltávolítása. Amennyiben a helyszíni megvalósíthatósági vizsgálat eredményeként a Kötelezett Szolgáltató megállapítja, hogy a Jogosult Szolgáltató által igényelt kábelhely szakaszon vannak olyan, a Kötelezett Szolgáltató, vagy más szolgáltató tulajdonában lévő, használaton kívüli kábelek, amelyek az adott szolgáltató által nyújtott szolgáltatásokhoz, vagy az előrelátható szolgáltatás-fejlesztési igényeinek megvalósításához nem szükségesek és eltávolításukkal az igényelt kábelhely megosztáshoz szükséges férőhely biztosítható és az eltávolítás fizikailag megvalósítható és a hálózat épségét, egységét, működését nem veszélyezteti, akkor – amennyiben az adott kábelhely szakasz tekintetében a Jogosult Szolgáltató igényt jelent be és a felek az adott kábelhely szakasz megosztása tekintetében szerződést kötnek – köteles azokat eltávolítani. Amennyiben a kábelek nem a Kötelezett Szolgáltató tulajdonában vannak, akkor a kábelek eltávolításával kapcsolatban a jelen határozat alapján felmerült igényről, valamint az eltávolítás feltételeiről a Kötelezett Szolgáltató tájékoztatja a kábelek tulajdonosát. A kábelek eltávolítására a tulajdonos hozzájárulását követően kerül sor, amennyiben az eltávolítás fizikailag megvalósítható és a hálózat épségét, egységét, működését nem veszélyezteti. A Kötelezett Szolgáltató a tulajdonos értesítését és a tulajdonos hozzájárulással kapcsolatos nyilatkozatát dokumentálni köteles, az időpontokat utólag ellenőrizhető módon. A kábelek eltávolításának költsége nem terhelhető a Jogosult Szolgáltatóra. Az eltávolítást végezheti a Kötelezett Szolgáltató, illetve azt a kábel tulajdonjogával rendelkező szolgáltató számára is lehetővé kell tennie, amennyiben azzal a Kötelezett Szolgáltató hálózatának épségét, egységét, annak működését nem veszélyezteti, indokolt esetben a Kötelezett Szolgáltató által biztosított felügyelet mellett. A Kötelezett Szolgáltató a Jogosult Szolgáltató erre irányuló igénye esetén köteles lehetővé tenni a kábelek eltávolíthatóságának megállapításánál a Jogosult Szolgáltató, valamint a Jogosult Szolgáltató igénye esetén független szakértő jelenlétét.

Appears in 2 contracts

Samples: www.invitel.hu, www.invitel.hu

Használaton kívüli kábelek eltávolítása. Amennyiben a helyszíni megvalósíthatósági vizsgálat eredményeként a Kötelezett Szolgáltató Vodafone megállapítja, hogy a Jogosult Szolgáltató által igényelt kábelhely szakaszon vannak olyan, a Kötelezett SzolgáltatóVodafone, vagy más szolgáltató tulajdonában lévő, használaton kívüli kábelek, amelyek az adott szolgáltató által nyújtott szolgáltatásokhoz, vagy az előrelátható szolgáltatás-fejlesztési igényeinek megvalósításához nem szükségesek és eltávolításukkal az igényelt kábelhely megosztáshoz szükséges férőhely biztosítható és az eltávolítás fizikailag megvalósítható és a hálózat épségét, egységét, működését nem veszélyezteti, akkor – amennyiben az adott kábelhely szakasz tekintetében a Jogosult Szolgáltató igényt jelent be és a felek Felek az adott kábelhely szakasz megosztása tekintetében szerződést kötnek – köteles Vodafone azokat eltávolítanieltávolítja. Amennyiben a kábelek nem a Kötelezett Szolgáltató Vodafone tulajdonában vannak, akkor a kábelek eltávolításával kapcsolatban a jelen határozat alapján felmerült igényről, valamint az eltávolítás feltételeiről a Kötelezett Szolgáltató Vodafone tájékoztatja a kábelek tulajdonosát. A kábelek eltávolítására a tulajdonos hozzájárulását követően kerül sor, amennyiben az eltávolítás fizikailag megvalósítható és a hálózat épségét, egységét, működését nem veszélyezteti. A Kötelezett Szolgáltató Vodafone a tulajdonos értesítését és a tulajdonos hozzájárulással kapcsolatos nyilatkozatát dokumentálni kötelesdokumentálja, az időpontokat utólag ellenőrizhető módon. Használaton kívül kábelek eltávolítása esetén a kábelhely megosztás teljesítésére vonatkozóan meghatározott határidő 5 nappal meghosszabbodik. A kábelek eltávolításának költsége nem terhelhető a Jogosult Szolgáltatóra. Az eltávolítást végezheti a Kötelezett SzolgáltatóVodafone, illetve azt a kábel tulajdonjogával rendelkező szolgáltató számára is lehetővé kell tennie, amennyiben azzal a Kötelezett Szolgáltató Vodafone hálózatának épségét, egységét, annak működését nem veszélyezteti, indokolt esetben a Kötelezett Szolgáltató Vodafone által biztosított felügyelet mellett. A Kötelezett Szolgáltató Vodafone a Jogosult Szolgáltató erre irányuló igénye esetén köteles lehetővé tenni teszi a kábelek eltávolíthatóságának megállapításánál a Jogosult Szolgáltató, valamint a Jogosult Szolgáltató igénye esetén független szakértő jelenlétét.

Appears in 2 contracts

Samples: multimedia.vodafone.hu, multimedia.vodafone.hu

Használaton kívüli kábelek eltávolítása. Amennyiben a kábelhely megosztás szabad férőhely hiánya miatt nem megvalósítható, UPC a helyszíni megvalósíthatósági vizsgálat eredményeként a Kötelezett Szolgáltató megállapítjakeretében megvizsgálja, hogy a Jogosult Szolgáltató által igényelt kábelhely az adott szakaszon vannak olyan, a Kötelezett Szolgáltatóvannak-e olyan UPC, vagy más szolgáltató tulajdonában lévő, használaton kívüli kábelek, amelyek eltávolításával az adott igényelt férőhely biztosítható, és amelyek a tulajdonos szolgáltató által nyújtott szolgáltatásokhoz, vagy az előrelátható szolgáltatásjelenlegi és jövőbeni hálózat-fejlesztési igényeinek megvalósításához igényeihez nem szükségesek szükségesek. Amennyiben UPC tulajdonát képezik a kérdéses kábelek, és eltávolításukkal a fenti feltételeknek megfelelnek, akkor az igényelt kábelhely megosztáshoz szükséges férőhely biztosítható és igénybejelentéstől számított 15 munkanapon belül UPC eltávolítja őket, amennyiben az eltávolítás fizikailag megvalósítható és a hálózat épségét, egységét, működését nem veszélyezteti, akkor – amennyiben az adott kábelhely szakasz tekintetében a Jogosult Szolgáltató igényt jelent be és a felek az adott kábelhely szakasz megosztása tekintetében szerződést kötnek – köteles azokat eltávolítani. Amennyiben nem UPC a kábelek nem a Kötelezett Szolgáltató tulajdonában vannakkábel tulajdonosa, akkor a kábelek eltávolításával kapcsolatban a jelen határozat alapján felmerült igényről, valamint az eltávolítás feltételeiről a Kötelezett Szolgáltató tájékoztatja a kábelek tulajdonosát. A kábelek eltávolítására a tulajdonos hozzájárulását követően kerül sor, amennyiben az eltávolítás fizikailag megvalósítható és a hálózat épségét, egységét, működését nem veszélyezteti. A Kötelezett Szolgáltató kábelek eltávolítására meghatározott 15 munkanapba nem számít bele a tulajdonos értesítésének időpontjától a hozzájárulással kapcsolatos tulajdonosi nyilatkozat megérkezéséig számított időtartam. UPC a tulajdonos értesítését és a tulajdonos hozzájárulással kapcsolatos nyilatkozatát dokumentálni kötelesdokumentálja, az időpontokat utólag ellenőrizhető módon. A kábelek eltávolításának költsége nem terhelhető a Jogosult Szolgáltatórakábelek tulajdonosát terheli. Az eltávolítást végezheti a Kötelezett SzolgáltatóUPC végezheti, illetve azt a kábel tulajdonjogával rendelkező szolgáltató számára is lehetővé kell tennieteszi, amennyiben azzal a Kötelezett Szolgáltató UPC hálózatának épségét, egységét, annak működését nem veszélyezteti, indokolt esetben a Kötelezett Szolgáltató UPC által biztosított felügyelet mellett. A Kötelezett Szolgáltató UPC a Jogosult Szolgáltató erre irányuló igénye esetén köteles lehetővé tenni teszi a kábelek eltávolíthatóságának megállapításánál a Jogosult SzolgáltatóJogosult, valamint a Jogosult Szolgáltató igénye esetén független szakértő jelenlétét.

Appears in 2 contracts

Samples: Nagykereskedelmi Infrastruktúra És Szélessávú Hozzáférésre, Nagykereskedelmi Infrastruktúra És Szélessávú Hozzáférésre

Használaton kívüli kábelek eltávolítása. Amennyiben a helyszíni megvalósíthatósági vizsgálat eredményeként a Kötelezett Szolgáltató UPC megállapítja, hogy a Jogosult Szolgáltató által igényelt kábelhely szakaszon vannak olyan, a Kötelezett SzolgáltatóUPC, vagy más szolgáltató tulajdonában lévő, használaton kívüli kábelek, amelyek az adott szolgáltató által nyújtott szolgáltatásokhoz, vagy az előrelátható szolgáltatás-fejlesztési igényeinek megvalósításához nem szükségesek és eltávolításukkal az igényelt kábelhely megosztáshoz szükséges férőhely biztosítható és az eltávolítás fizikailag megvalósítható és a hálózat épségét, egységét, működését nem veszélyezteti, akkor – amennyiben az adott kábelhely szakasz tekintetében a Jogosult Szolgáltató igényt jelent be és a felek Felek az adott kábelhely szakasz megosztása tekintetében szerződést kötnek – köteles UPC azokat eltávolítanieltávolítja. Amennyiben a kábelek nem a Kötelezett Szolgáltató UPC tulajdonában vannak, akkor a kábelek eltávolításával kapcsolatban a jelen határozat alapján felmerült igényről, valamint az eltávolítás feltételeiről a Kötelezett Szolgáltató UPC tájékoztatja a kábelek tulajdonosát. A kábelek eltávolítására a tulajdonos hozzájárulását követően kerül sor, amennyiben az eltávolítás fizikailag megvalósítható és a hálózat épségét, egységét, működését nem veszélyezteti. A Kötelezett Szolgáltató UPC a tulajdonos értesítését és a tulajdonos hozzájárulással kapcsolatos nyilatkozatát dokumentálni kötelesdokumentálja, az időpontokat utólag ellenőrizhető módon. Használaton kívül kábelek eltávolítása esetén a kábelhely megosztás teljesítésére vonatkozóan meghatározott határidő 5 nappal meghosszabbodik. A kábelek eltávolításának költsége nem terhelhető a Jogosult Szolgáltatóra. Az eltávolítást végezheti a Kötelezett SzolgáltatóUPC, illetve azt a kábel tulajdonjogával rendelkező szolgáltató számára is lehetővé kell tennie, amennyiben azzal a Kötelezett Szolgáltató UPC hálózatának épségét, egységét, annak működését nem veszélyezteti, indokolt esetben a Kötelezett Szolgáltató UPC által biztosított felügyelet mellett. A Kötelezett Szolgáltató UPC a Jogosult Szolgáltató erre irányuló igénye esetén köteles lehetővé tenni teszi a kábelek eltávolíthatóságának megállapításánál a Jogosult Szolgáltató, valamint a Jogosult Szolgáltató igénye esetén független szakértő jelenlétét.

Appears in 1 contract

Samples: Nagykereskedelmi Infrastruktúra És Szélessávú Hozzáférésre