Common use of Határozati javaslat Clause in Contracts

Határozati javaslat. Kéthely Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Marcali Kistérségi Többcélú Társulás Társulási Megállapodásnak módosításáról szóló előterjesztést megtárgyalta és az alábbi határozatot hozza: A Társulási Tanács a Társulási Megállapodás törzsszövegét és 1. sz. mellékletét az előterjesztéshez mellékelt formában 2018. április 1-i hatályba lépési időponttal jóváhagyja. Felelős: Xxxxxx Xxxxxx polgármester Határidő: azonnal K é t h e l y, 2018. március 20. Xxxxxx Xxxxxx polgármester A társult önkormányzatok - a Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (1) bekezdés k) pontja, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban Mötv.) 87. §-ban foglalt felhatalmazás, valamint a területfejlesztésről szóló 1996. évi XXI. törvény (a továbbiakban: Tftv.) 10 §. alapján – abból a célból, hogy a kistérség lakói az önkormányzati közszolgáltatásokhoz minél teljesebb körben jussanak hozzá, és az önkormányzatok e megállapodás keretében történő együttműködéssel minél teljesebben, forrásaik célszerű és optimális felhasználásával biztosítsák a mind magasabb szintű ellátást és szolgáltatást, testületeik döntése alapján társulási megállapodást kötnek.

Appears in 1 contract

Samples: Társulási Megállapodás

Határozati javaslat. Kéthely Község Önkormányzatának Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Marcali Kistérségi Többcélú Társulás Társulási Megállapodásnak módosításáról menetrend szerinti autóbuszjárattal történő helyi személyszállítás biztosítása tárgyában az Inter Tan-Ker Zrt.-vel (székhely: 1045 Budapest, Istvántelki u. 8.) megkötött, személyszállítási szolgáltatásról szóló előterjesztést megtárgyalta és az alábbi határozatot hozza: A Társulási Tanács a Társulási Megállapodás törzsszövegét és közszolgáltatási szerződést 2024. március 1. sz. mellékletét az előterjesztéshez mellékelt formában 2018. április 1-i hatályba lépési időponttal jóváhagyja. Felelős: Xxxxxx Xxxxxx polgármester Határidő: azonnal K é t h e l y, 2018. március 20. Xxxxxx Xxxxxx polgármester A társult önkormányzatok - a Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (1) bekezdés k) pontja, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban Mötv.) 87. §-ban foglalt felhatalmazás, valamint a területfejlesztésről szóló 1996. évi XXI. törvény (a továbbiakban: Tftv.) 10 §. alapján – abból a célbólnapjától módosítja olyan tartalommal, hogy a kistérség lakói szerződésben rögzített alapdíj nettó 1.029.-Ft/km összegre, az üzemanyagdíj nettó 470.-Ft/km összegre, ezek alapján a szolgáltatási díj nettó 1.499.-Ft/km + ÁFA, bruttó 1.903,73.-Ft/km összegre módosul. A képviselő-testület felhatalmazza Hatvan város polgármesterét a szerződést módosító okirat aláírására. A szerződés 2024. évre eső teljesítéséhez tervezett 253.750.000.-Ft összegű pénzügyi forrás Hatvan Város Önkormányzata 2024. évi költségvetéséről szóló 4/2024. (II. 23.) önkormányzati közszolgáltatásokhoz minél teljesebb körben jussanak hozzárendelet 4. melléklet II. FEJEZET Önkormányzat működési és felhalmozási, felújítási célú kiadásai „Városüzemeltetési feladatok” költséghelyen az „Intertanker helyi buszközlekedés kiadásai” költségsoron rendelkezésre áll, a 2025-2027. évekre szükséges pénzügyi forrás Hatvan Város Önkormányzata 2025-2027. évi költségvetéseibe betervezésre kerül. Határidő: 2024. március 31. (a közszolgáltatási szerződés módosítására) Felelős: Hatvan város polgármestere a Műszaki és az önkormányzatok e megállapodás keretében történő együttműködéssel minél teljesebbenVárosfejlesztési Iroda útján Hatvan, forrásaik célszerű és optimális felhasználásával biztosítsák a mind magasabb szintű ellátást és szolgáltatást, testületeik döntése alapján társulási megállapodást kötnek.2024. március 11. Látta: Xxxxxxx Xxxxxxx polgármester xx. Xxxxxx Xxx jegyző

Appears in 1 contract

Samples: Közszolgáltatási Szerződés

Határozati javaslat. Kéthely Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta a Marcali Kistérségi Többcélú Társulás Társulási Megállapodásnak helyi autóbuszos személyszállítási közszolgáltatás ellátására vonatkozó közszolgáltatási szerződés módosításáról szóló előterjesztést megtárgyalta és az alábbi határozatot hozza: A Társulási Tanács úgy határozott, hogy a Társulási Megállapodás törzsszövegét Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Kaposvári Közlekedési Zrt. között 2012. július 4-én a helyi autóbuszos személyszállítási közszolgáltatás ellátására létrejött, 2013. január 1. sznapjától hatályos közszolgáltatási szerződésnek a 2024. mellékletét az előterjesztéshez mellékelt formában 2018. április március 1-i hatályba lépési időponttal jóváhagyjatől hatályos utazási feltételeit és tarifáit tartalmazó 14. számú módosítását jóváhagyja és felhatalmazza a Polgármestert a szerződésmódosítás aláírására. Felelős: Xxxxxx Xxxxx Xxxxxx polgármester Közreműködik: Xxxxxx Xxxxx igazgató Határidő: azonnal K é t h e l y2024. február 29. amely létrejött egyrészről Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata (0000 Xxxxxxxx, 2018. március 20. Xxxxxxx xxx 0., képviseli: Xxxxx Xxxxxx polgármester, pénzügyi ellenjegyző: Xxxxxx polgármester A társult önkormányzatok - a Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (1Xxxxx gazdasági igazgató) bekezdés k) pontja, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban Mötv.) 87. §-ban foglalt felhatalmazás, valamint a területfejlesztésről szóló 1996. évi XXI. törvény mint ellátásért felelős önkormányzat (a továbbiakban: TftvÖnkormányzat), másrészről a Kaposvári Közlekedési Zrt. (0000 Xxxxxxxx, Xxxxx xx 00., képviseli: Xxxxxxxxx Xxxxx vezérigazgató), mint szolgáltató (a továbbiakban: Szolgáltató) 10 §. alapján – abból a célból(együttes említésük esetén: Felek) között, hogy a kistérség lakói az önkormányzati közszolgáltatásokhoz minél teljesebb körben jussanak hozzáalulírott helyen és napon, és az önkormányzatok e megállapodás keretében történő együttműködéssel minél teljesebben, forrásaik célszerű és optimális felhasználásával biztosítsák a mind magasabb szintű ellátást és szolgáltatást, testületeik döntése alapján társulási megállapodást kötnek.alábbi feltételekkel:

Appears in 1 contract

Samples: Public Service Contract Modification

Határozati javaslat. Kéthely Község Önkormányzatának Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Marcali Kistérségi Többcélú Társulás Társulási Megállapodásnak módosításáról szóló előterjesztést megtárgyalta és az alábbi határozatot hozza: A Társulási Tanács a Társulási Megállapodás törzsszövegét és testületének …/2023. (VII.11.) határozata Xx. Xxxxxxxxx Xxxx feladat-ellátási szerződésének megszűnéséről 1. szElfogadja a 2. mellékletét az előterjesztéshez mellékelt formában 2018számú felnőtt háziorvosi körzetet ellátó Stier-Med Kft. április 1írásban benyújtott felmondását. 2. A Stier-i hatályba lépési időponttal jóváhagyjaMed Kft. Felelős: Xxxxxx Xxxxxx polgármester Határidő: azonnal K é t h e l y, 2018-vel 2012. március 2027. Xxxxxx Xxxxxx napján aláírt feladat-ellátási szerződést közös megegyezéssel megszünteti. 3. A feladat-ellátási szerződés megszűnésének időpontjáról a polgármester és a jegyző értesíti az Országos Kórházi Főigazgatóságot és a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőt. 4. A társult önkormányzatok feladat-ellátási szerződés megszűnését követően - 2024. január 1. napjától - a Magyarország Alaptörvénye 322. cikk (1) bekezdés k) pontja, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011számú felnőtt háziorvosi körzet feladat-ellátása visszakerül az Önkormányzat által ellátandó kötelező feladatkörbe. 5. évi CLXXXIXFelkéri a polgármestert a hatályos működési engedély módosításának kezdeményezésére 6. törvény (Felkéri a továbbiakban Mötvpolgármestert a hatályos finanszírozási szerződés módosításának kezdeményezésére.) 87 7. §-ban foglalt felhatalmazás, valamint A 2. számú körzet folyamatos és zavartalan ellátásának biztosítása okán a területfejlesztésről szóló 1996napirend kerüljön vissza a képviselő-testület elé legkésőbb a munkaterv szerinti novemberi ülésre. évi XXI. törvény (A megszűnő jogviszonyra vonatkozó szerződés-tervezet a továbbiakban: Tftvhatározat mellékletét képezi.) 10 §. alapján – abból a célból, hogy a kistérség lakói az önkormányzati közszolgáltatásokhoz minél teljesebb körben jussanak hozzá, és az önkormányzatok e megállapodás keretében történő együttműködéssel minél teljesebben, forrásaik célszerű és optimális felhasználásával biztosítsák a mind magasabb szintű ellátást és szolgáltatást, testületeik döntése alapján társulási megállapodást kötnek.

Appears in 1 contract

Samples: Feladat Ellátási Szerződés

Határozati javaslat. Kéthely Község Önkormányzatának Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete testülete, mint a Marcali Kistérségi Többcélú Társulás Társulási Megállapodásnak módosításáról 319/2021. (XII. 16.) számú képviselő-testületi határozat alapján indult, „Hatvani Strandfürdő területén található úszómedence hidegburkolatának felújítása” elnevezésű közbeszerzési eljárás döntéshozója nyertes ajánlattevőnek a Füzeséri Építő Zrt.-t (székhely: 2173 Kartal, Alkotmány u. 55/A.) nyilvánítja, tekintettel arra, hogy az ajánlattevő érvényes ajánlatot tett, és ajánlata tartalmazza a tárgyi közbeszerzési eljárás bírálati szempontja szerint, a közbeszerzésekről szóló előterjesztést megtárgyalta és 2015. évi CXLIII. törvény 76. § (2) bekezdés c) pontján alapuló, a legjobb ár- érték arány szerinti érvényes ajánlatot, azaz nettó 74.937.342.-Ft + ÁFA, összesen bruttó 95.170.424.-Ft összesített ajánlati árnak, összesen 18 hónap jótállásnak, továbbá a munkaterületen a kommunális hulladék szelektív módon történő gyűjtésének a vállalását tartalmazó ajánlatot. A szerződés teljesítéséhez a pénzügyi forrás Hatvan Város Önkormányzata 2022. évi költségvetésébe betervezésre került. Határidő: 2022. március 5. (az alábbi határozatot hozza: A Társulási Tanács a Társulási Megállapodás törzsszövegét és 1. sz. mellékletét az előterjesztéshez mellékelt formában 2018. április 1-i hatályba lépési időponttal jóváhagyja. eljárás eredményéről szóló tájékoztatás megküldésére) Felelős: Xxxxxx Xxxxxx polgármester HatáridőHatvan város polgármestere a Műszaki és Városfejlesztési Iroda útján Hatvan, 2022. február 15. Látta: azonnal K é t h e l y, 2018. március 20xx. Xxxxxx Xxxxxx polgármester A társult önkormányzatok - a Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (1) bekezdés k) pontja, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban Mötv.) 87. §-ban foglalt felhatalmazás, valamint a területfejlesztésről szóló 1996. évi XXI. törvény (a továbbiakban: Tftv.) 10 §. alapján – abból a célból, hogy a kistérség lakói az önkormányzati közszolgáltatásokhoz minél teljesebb körben jussanak hozzá, és az önkormányzatok e megállapodás keretében történő együttműködéssel minél teljesebben, forrásaik célszerű és optimális felhasználásával biztosítsák a mind magasabb szintű ellátást és szolgáltatást, testületeik döntése alapján társulási megállapodást kötnek.Xxx jegyző Xxxxxxx Xxxxxxx polgármester

Appears in 1 contract

Samples: Közbeszerzési Eljárás

Határozati javaslat. Kéthely Község Kiszombor Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta a Marcali Kistérségi Többcélú Makó és Xxxxxxx Szennyvízcsatornázásának megvalósítására létrejött Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodásnak módosításáról szóló Megállapodásának módosítása tárgyú előterjesztést megtárgyalta és az alábbi határozatot hozzadöntést hozta: Kiszombor Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete, mint társult tag úgy határoz, hogy a Makó és Xxxxxxx Szennyvízcsatornázásának megvalósítására létrejött Önkormányzati Társulás Alapító Okiratát hatályon kívül helyezi. A Társulási Tanács képviselő-testület a Társulási Megállapodás törzsszövegét és 1határozat végrehajtásáról tájékoztatást nem kér. sz. mellékletét az előterjesztéshez mellékelt formában 2018. április 1-i hatályba lépési időponttal jóváhagyja. Felelős: Xxxxxx - Xxxxxxxx Xxxxxx polgármester Határidő: azonnal K é t h e l y- Xx. Xxxxxxx Xxxxx jegyző - Társult önkormányzatok - Irattár Kiszombor, 20182011. március 2030. Xxxxxx Xxxxxx polgármester A társult Az alább felsorolt települési önkormányzatok - képviselőtestületei elhatározzák, hogy a Magyarország Alaptörvénye 32helyi önkormányzatokról szóló 1990. cikk évi LXV. tv. 41. § (1) bekezdés k) pontjabekezdésében, Magyarország valamint a helyi önkormányzatairól önkormányzatok társulásairól és együttmőködéséről szóló 20111997. évi CLXXXIXCXXXV. törvény tv. (a továbbiakban MötvTtv.) 8716. §-ban foglalt felhatalmazáskapott felhatalmazás alapján egymással társulva a települések szennyvízcsatornázása és szennyvíztisztítása, valamint a területfejlesztésről szóló 1996. évi XXI. törvény az ennek megvalósítását szolgáló közös pénzalap létrehozása érdekében önálló jogi személyiséggel rendelkező önkormányzati társulást (a továbbiakban: Tftvtársulás) hoznak létre és biztosítják annak mőködési feltételeit.) 10 §. alapján – abból a célból, hogy a kistérség lakói az önkormányzati közszolgáltatásokhoz minél teljesebb körben jussanak hozzá, és az önkormányzatok e megállapodás keretében történő együttműködéssel minél teljesebben, forrásaik célszerű és optimális felhasználásával biztosítsák a mind magasabb szintű ellátást és szolgáltatást, testületeik döntése alapján társulási megállapodást kötnek.

Appears in 1 contract

Samples: Társulási Megállapodás

Határozati javaslat. Kéthely Község Önkormányzatának Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testülete az egészségügyi szolgáltatás ellátására, központi há- ziorvosi ügyeleti szolgáltatás biztosítására, a Marcali Kistérségi Többcélú Társulás Társulási Megállapodásnak Központi Háziorvosi Ügyelet Egészségügyi Szolgáltató Kft- vel kötött feladat-átadási szerződés meghosszabbításáról és módosításáról szóló előterjesztést megtárgyalta és dönt, az alábbi határozatot hozza: előterjesztés mel- lékletét képező feladat-átadási szerződés tervezetében foglaltak szerint. A Társulási Tanács a Társulási Megállapodás törzsszövegét és szerződés 2023. július 1. sznapján lép hatályba és mindaddig hatályos, amíg az Országos Mentőszolgá- lat át nem veszi az orvosi ügyeletek működtetését Pest vármegyében. mellékletét az előterjesztéshez mellékelt formában 2018A jelen határozat egyúttal felhatalmazást jelent a polgármester részére a feladat-átadási szerződés alá- írására. április 1Maglód, 2023. június 14. FELADAT-i hatályba lépési időponttal jóváhagyjaÁTADÁSI SZERZŐDÉS‌ amely létrejött egyrészről Név: Maglód Város Önkormányzata Képviseli: Xxxxxxx Xxx polgármester Székhely: 0000 Xxxxxx, Xx x. 12. FelelősTelefon: Xxxxxx Xxxxxx polgármester HatáridőFax: azonnal K é t h e l y, 2018. március 20. Xxxxxx Xxxxxx polgármester A társult önkormányzatok - a Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (1) bekezdés k) pontja, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban Mötv.) 87. §-ban foglalt felhatalmazás, valamint a területfejlesztésről szóló 1996. évi XXI. törvény (a továbbiakban0000-000 000 0000-000-000 Adószáma: Tftv.) 10 §. alapján – abból a célból, hogy a kistérség lakói az önkormányzati közszolgáltatásokhoz minél teljesebb körben jussanak hozzá, és az önkormányzatok e megállapodás keretében történő együttműködéssel minél teljesebben, forrásaik célszerű és optimális felhasználásával biztosítsák a mind magasabb szintű ellátást és szolgáltatást, testületeik döntése alapján társulási megállapodást kötnek.15730624-2-13

Appears in 1 contract

Samples: Szerződésmódosítás