Vállalkozói díj 14.1. A Felek jelen szerződés 1. számú mellékletének részét képező vállalkozói ajánlatban szereplő képező árazott költségvetés alapján jelen szerződés ellenértékeként átalánydíjat állapítanak meg, így jelen szerződés átalánydíjas elszámolásúnak minősül. 14.2. Jelen szerződésben meghatározott teljes kivitelezési tevékenység vállalkozói díja mindösszesen nettó 14.3. Megrendelő a jelen beszerzést 100 %-ban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Miskolci Járási Hivataltól kapott támogatásból finanszírozza. 14.4. A Vállalkozó kijelenti, hogy jelen szerződésben vállalkozói átalánydíjat határozott meg, amelyet a szerződéskötéshez és a vállalkozói díj meghatározásához szükséges valamennyi információ, tény és körülmény figyelembevételével, az építési helyszínek ismeretében és az esetlegesen felmerülő többletmunka Vállalkozót terhelő kockázatának ismeretében állapított meg. A vállalkozói díj magában foglalja a Vállalkozónak a jelen szerződés tárgyát képező építési kivitelezési tevékenységgel kapcsolatos valamennyi költségét így különösen a közvetlen költségeket (anyagköltség, közvetlen gépköltség, fuvarozási és rakodási költség, építőipari rezsióradíj alapján számított munkadíj), a fedezetet (közvetlen költségek között nem szereplő általános költségek, tervezett nyereség). A vállalkozói díj magába foglalja továbbá: 14.4.1. Az épületgépészeti rendszerek, felszerelések téli, nyári beszabályozásának költségét, az üzemeltető által biztosított személyzet betanítását. 14.4.2. A szabványoknak, minősítések, illetve a Megrendelő által előírt minőségvizsgálatok és azok kiértékelésének költségét. A szükséges szakvélemények, műbizonylatolások, a szerződésben előírt paraméterek teljesítését igazoló mérések költségeit. 14.4.3. Az 1. sz. mellékletben részletezett, Megrendelő által közvetlenül vagy megbízott útján végzett munkákhoz a munkaterület biztosítás, illetve ezen Vállalkozók koordinációjának költségeit. 14.4.4. Az építési terület és az építéssel igénybevett terület folyamatos naponkénti takarításának és a keletkezett hulladék rendszeres elszállításának, ártalmatlanításának költségeit. 14.5. A kivitelezési tevékenység megvalósítása során a Megrendelő által kezdeményezett a műszaki tartalmat érintő változásokhoz kötődő költségelszámolás megalapozása érdekében a Felek az 1. számú mellékletének részét képező vállalkozói ajánlatban szereplő dokumentumban rögzítik a Vállalkozó árképzési adatait, az alábbiak szerint: 14.5.1. a beárazott összevont egységárkiírás, 14.5.2. az egységárképzésben alkalmazható normák megnevezése, 14.5.3. rezsióradíj szakmánkénti részletezésben, 14.5.4. az anyagár-képzés elemei (szállítási költség, anyagigazgatási költség stb.), 14.5.5. egyéb költségtényezők (prognosztizáció stb.).
Fenntarthatósági kockázat A fenntarthatósági kockázat olyan környezeti, társadalmi vagy irányítási esemény vagy körülmény, melynek bekövetkezése, illetve fennállása tényleges vagy potenciális, lényeges negatív hatást gyakorolhat a befektetés értékére. Ilyen fenntarthatósági kockázatok például a klíma kockázat, az átállási kockázat vagy a fosszilis energiahordozók miatti extra kiadások. A fenntarthatósági kockázat által a kínált pénzügyi termék hozamára gyakorolt valószínű hatások értékelésének eredményei: Az Alapkezelő által kínált pénzügyi termékek, így a befektetési alapok hozamára a fenntarthatósági kockázatok (pl. klíma kockázat, átállási kockázat, fosszilis energiahordozók miatti extra kiadások) hatással lehetnek. Ezen hatások jellemzően hosszabb – akár 10 év, vagy azt meghaladó – befektetési időtáv esetén jelentkeznek, eredményüket tekintve pedig akár jelentős befolyással is lehetnek az adott pénzügyi termék hozamának alakulására, adott esetben rontva azok teljesítményét. (Például környezetvédelmi szempontok előtérbe kerülése folytán adott szektorban tevékenykedő vállalat piaci hátrányt szenvedhet el, amennyiben működését nem állítja át megfelelő időben a „hagyományos” modellről, korszerűbb és környezetvédelmi szempontból fenntarthatónak minősülő egyéb módszerre). Ennek hatása jellemzően hosszú távon jelenhet meg az adott cég piaci megítélésében és ezáltal piaci értékben is, melyre az Alapkezelő az eszközválasztási döntések során figyelemmel van. Az egyes pénzügyi termékek esetében a fenntarthatósági kockázatok mértéke eltérő lehet, amelyet az Alapkezelő folyamatosan nyomon követ és erről a befektetőket a jogszabályokban előírt módon tájékoztatja. Az Alap esetében az Alapkezelő arról tájékoztatja az befektetőket, hogy a portfólió nem tartozik az SFDR Rendelet (EU 2019/2088) által meghatározott környezeti vagy társadalmi jellemzőket, illetve ezek kombinációját előmozdító pénzügyi termék vagy a fenntartható befektetést célul kitűző pénzügyi termék kategóriába. Az e pénzügyi termék alapjául szolgáló befektetések kiválasztása során az Alapkezelő nem veszi figyelembe a környezeti szempontból „fenntartható” gazdasági tevékenységekre vonatkozó speciális uniós kritériumokat (Taxonómia Rendelet, EU 2020/852), mivel e termék nem kíván megfelelni az emelt szintű fenntarthatósági feltételeknek.
Forgalmi díjak A forgalmi díj minden megkezdett számlázási időszakra számított változó összegű díj, amelyet az Előfizető a Szolgáltatás igénybevételével arányosan fizet. A forgalmi díj kiszámításának alapját képezheti a Szolgáltatás igénybevételének ideje (percdíj), az átvitt vagy tárolt adat mennyisége (megabyte díj), illetve egyéb mért adat. Az egyes szolgáltatáscsomagok forgalmi díjait jelen ÁSZF II számú melléklete tartalmazza.
A fenntarthatósági kockázatok hozamra gyakorolt hatása Az eszközalap befektetési hátterét adó mögöttes eszközök köre nem ki- fejezetten fenntarthatósági szempontok alapján került meghatározásra. Az eszközalapban található mögöttes eszközök között az ingatlanszektor jelentős súllyal szerepel, mely fenntarthatósági kockázatokat hordozhat. Fenntarthatósági kockázatokat jelentenek az alábbi tényezők, és negatív hatással lehetnek az egyes érintett mögöttes eszközök hozamára: • A növekvő nyersanyag- és energiaköltségek fenntarthatósági kocká- zatot jelentenek az ingatlanfejlesztések eredményességére nézve. • A klímaváltozásból eredő extrém időjárási körülmények (viharok, ára- dások) fizikai kockázatot jelentenek az ingatlanszektorra. A létesítmé- nyekben, eszközökben és gépekben keletkező károk profithatása csök- kentheti az érintett vállalatok részvényeinek árfolyamát. • Ugyancsak profitcsökkentő hatású lehet az ingatlanok energia ellá- tása, amennyiben hagyományos energiafelhasználással és szigetelés- sel rendelkeznek, illetve az ilyen ingatlanok iránti kereslet csökkenhet, vagy csak alacsonyabb árért, bérleti díjért lesznek értékesíthetők. Kor- szerűsítésük esetén pedig a megfelelő átalakítás rövid-közép távon a profitot csökkentő jelentősebb beruházással járhat. Összesített kockázat + + + + + + Megcélzott ügyfélkör Kockázatvállaló Referenciaindex 100% Nasdaq100 Index (az érvényes MNB árfolyamokon az eszközalap Ajánlott minimális befektetési időtartam 10 év Új technológiák eszközalap Fenntarthatósággal kapcsolatos szerződéskötés előtti közzététel Lehetséges befektetési eszközök Az eszközalap összetétele Kollektív befektetési formák 70% 40% 100% Egyedi részvények 25% 0% 60% Készpénz, látra szóló betét 5% 0% 50%
Eseti díjak A szerződőnek lehetősége van a rendszeres biztosítási díjon felül a eseti díjak befizetésére is az alábbiak szerint. A szerződő által befizetett eseti díj kizárólag akkor tekinthető eseti befizetésnek, ha az a biztosító által külön erre a célra rendszeresített számlájára érkezett és az eseti díjra vonatkozó rendelkezés tartalmazza az eszközalapok közötti felosztást, a kötvényszámot, valamint megfelel a 1. számú mellékletben le- írt minimális díj szabálynak. A szerződő köteles az eseti díj befizetéséről a biztosító köz- pontját írásban az erre rendszeresített nyomtatvány kitöltésé- vel értesíteni és rendelkezni arról, hogy ezt a díjat a biztosító milyen befektetési alapokban és milyen arányban helyezze el. Az eseti számláról bővebb információk a jelen általános szer- ződési feltételek 6.2. pontjában találhatók. Eseti befizetés teljesítésére rendszeresített számlaszám meg- található az 1. számú mellékletben. A biztosító által rendszeresített eseti bankszámlaszám megvál- tozása esetén, a biztosító a honlapján (xxx.xxxxxx.xx) a válto- zást megelőző legalább 60 nappal nyújt tájékoztatást, illetve a szerződőt a változás előtt legalább 60 nappal írásban értesíti. A biztosító eseti díjak befizetésére alkalmazott bank- számlaszáma nem egyezik meg a biztosító rendszeres díjak számára használt bankszámlaszámával. Amennyiben a szerződő helytelen, nem az eseti díjfize- tésre rendszeresített bankszámlaszámra teljesíti az eseti befizetését, abban az esetben, a biztosító a téves befize- tést nem korrigálja és az ebből adódó árfolyamkockáza- tot nem vállalja át. Téves – nem a jelen szerződés eseti díj befizetésre rend- szeresített bankszámlaszámra teljesített és/vagy nem beazonosítható befizetéseket a biztosító függő számlán tartja, az ilyen összegeket a biztosító a küldő bankszám- laszámra legkésőbb 60. napig visszautalja és addig ka- matmentes letétként kezeli. A biztosító a hiánytalanul kitöltött érvényes eseti díj befizetésé- ről szóló rendelkező nyilatkozat biztosító központjába – azono- sított módon – történő megérkezését követően vagy a befize- tett összeg biztosító számláján történt jóváírásának időpontja közül a későbbi időpontot követő 3 munkanapon belül indított megbízás alapján a 3. számú mellékletben részletezett teljesí- tés napi árfolyamon váltja át az eseti díjat – a szerződő érvé- nyes rendelkezésének megfelelően – befektetési egységekre. A befizetett eseti díjakból a 7.1.4. pontban megadott költségek levonását követően a biztosító eseti befektetési egységeket vásárol, melyeket a szerződő eseti számláján elkülönítve tart nyilván. A biztosító a befizetés befektetését követően, a szerződőt levélben tájékoztatja a befektetés eredményéről és az adott befizetéshez tartozó befizetési azonosítóról. Az eseti díjak a szerződő rendszeres díjfizetési kötele- zettségét nem módosítják. A biztosító az eseti díjakból automatikusan nem rendezi a szerződés díjelmaradását. A szerződő az 5.4. pontban leírt szabályok figyelembe vételével kérheti az elmaradt díjak eseti befektetési egy- ségek terhére történő rendezését. Eseti díjfizetésre akkor is lehetőség van, ha a szerződésen díj- szüneteltetés van érvényben, vagy a szerződés díjmentesített állapotban van.
Előtörlesztési díj a Szerződésben megállapított teljesítési határidő előtti részleges vagy teljes törlesztés esetén, az előtörlesztéssel kapcsolatban a Hitelintézetnél felmerült adminisztrációs, technikai költségek megtérítéseként felszámított átalány jellegű díj, melynek mértéke az előtörlesztett tőkeösszeg százalékában a Szerződésben kerül megállapításra, megfizetése az előtörlesztéssel egyidejűleg esedékes. Eltérő megállapodás hiányában mértékére az adott hitel/kölcsönügyletre vonatkozó hatályos Hirdetmény az irányadó
Belépési díj A szolgáltatás igénybevételének lehetővé tétele érdekében, amennyiben a csatlakozás az igénylőnél nincs kiépítve, az Előfizető bekapcsolási díjat köteles fizetni. A díj fejében a Szolgáltató egy előfizetői hozzáférési pontot (előfizetői interfész) épít ki, több hozzáférési pont igény esetén az előfizető további díj megfizetésére köteles. Ugyancsak belépési díjat köteles fizetni az Előfizető, ha az Előfizető az előfizetői hozzáférési pont áthelyezését olyan helyre kéri, ahol nincs kiépítve a csatlakozás. A díj magában foglalja a kiépítés után a végberendezés első konfigurálása vagy annak megkísérlése díját is. A bekapcsolási díj mértéke az egyéni és üzleti / intézményi Előfizető esetén eltérő lehet.
Előfizetési díjak Az előfizetési díj minden megkezdett számlázási időszakra számított fix díj, amelyet az Előfizető a választott Szolgáltatás és a Szolgáltatás keretében az Előfizetőnek biztosított berendezések rendelkezésre állásáért, illetve a választott Szolgáltatásban benne foglalt forgalmi időmennyiségért fizet. Ha a Szolgáltatás megkezdésére vagy szüneteltetésére a számlázási időszak közben kerül sor az előfizetési díj időarányos része fizetendő, és a benne foglalt forgalmi időmennyiség is időarányosan csökken, szünetelés esetén tekintettel a vonatkozó további szabályokra. Az egyes szolgáltatáscsomagok előfizetési díjait jelen ÁSZF II. számú melléklete tartalmazza.
Kihelyezett hírközlési eszköz használati díja Amennyiben a szolgáltatás igénybevételéhez hírközlési berendezésnek az Előfizető által használt ingatlanba történő kihelyezésére van szükség, a Szolgáltató az eszközt az Előfizető rendelkezésére bocsátja. Az előfizetői szerződés hatálya alatt a hírközlési eszköz használatáért a Szolgáltató – a kihelyezett eszköz fajtájától függően eltérő mértékű – használati díj megfizetését írhatja elő.
Átláthatósági nyilatkozat A TÖMB 2002 Szolgáltató Kft. (cég neve) 4220 Hajdúböszörmény Polgári Utca 13. (székhely) 22757937-2-09 (adószám) Xxxxx Xxxx (képviselő neve) képviselőjeként tudomásul veszem, hogy az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (Áht.) 41. § (6) bek. szerint központi költségvetési kiadási előirányzatok terhére olyan jogi személlyel, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezettel nem köthető érvényesen visszterhes szerződés, illetve létrejött ilyen szerződés alapján nem teljesíthető kifizetés, amely szervezet nem minősül átlátható szervezetnek. A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (Nvt.) 3. § (1) bekezdés 1. pontja szerint az általam képviselt szerv átlátható szervezetnek minősül az alábbiak szerint: ( * = a megfelelőt alá kell húzni!)