HELYI KÉPVISELET mintaszakaszok

HELYI KÉPVISELET. A repülőtéren magyar nyelvű helyi képviselőink várják utasainkat, ám a repülőtéri szabályok értelmében a tranzitváróba nem mehetnek be. Kollégáink érkezéskor az érkezési csarnok előtt, hazautazáskor az indu- lási csarnokban állnak az Önök rendelkezésére. A transzfer- buszokon kísérőt biztosítunk. Helyi képviselőink információs és fogadóórákat tartanak minden szállodában, melynek idő- pontjáról, továbbá elérhetőségeikről az érkezéskor adnak tájékoztatást. A visszautazásról, a transzferbusz érkezéséről, illetve a pontos menetrendről kollégáink időben értesítik Önöket. A többi fontos információt megtalálhatják a szál- lodákban kihelyezett információs mappákban is. Megérté- süket kérjük, hogy helyi képviselőinknek nincs lehetősége nemzetközi hívásokat indítani, ezért a szállodai telefonháló- zaton keresztül vagy SMS-ben tartják Önökkel a kapcsolatot. Kérjük, hogy sürgős esetekben értesítsék a helyszínen dol- gozó kollégáinkat. Ha sürgős esetben járnak el kollégáink, előfordulhat, hogy az információs órára, vagy a megbeszélt időpontra késve érkeznek, amiért megértésüket kérjük.

Related to HELYI KÉPVISELET

  • Képviselet A tárgyi közbeszerzési eljárásban, továbbá nyertes Ajánlattevőként történő kiválasztásunk esetén a közös ajánlattevők teljes jogú képviseletére – a Kbt. 35. § (2) bekezdés alapján - az ajánlattétellel kapcsolatos valamennyi jognyilatkozat megtételére, a közös ajánlattevők teljes jogú képviseletére, kapcsolattartásra, az ajánlat aláírására a közös Ajánlattevő részéről ………………….…… (cégnév) részéről (név) teljes joggal jogosult. Elérhetőségei: levelezési cím: ……………………………………………………………………….. telefon: ............................, telefax: .................................., e-mail cím: ……………………………

  • Kármegelőzési, kárenyhítési kötelezettség A szerződő fél és a biztosított a kár megelőzése érdekében az adott helyzetben általában elvárható magatartást köteles tanúsí- tani. Ezt az elvárhatósági követelményt kell támasztani abban az esetben is, ha a szerződés szabályozza a szerződő fél és a biztosí- tott kármegelőzési teendőit, előírja a kár megelőzését vagy eny- hítését célzó eszközöket, eljárásokat. A szerződő fél és a biztosított a biztosító előírásai és a kárese- mény bekövetkezésekor adott utasításai szerint, ezek hiányában az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelmé- nye szerint köteles a kárt enyhíteni. A kárenyhítés szükséges költségei a biztosítási összeg keretei között akkor is a biztosítót terhelik, ha a kárenyhítés nem vezetett eredményre. Alulbiztosítás esetén a biztosító a kárenyhítés költségeit a biztosítási összeg és a vagyontárgy értékének arányában köteles megtéríteni. A káresemény észlelését követően a szerződő (biztosított) haladéktala- nul köteles – tűz és robbanás esetén értesíteni a tűzoltóságot; – bűncselekmény esetén feljelentést tenni a rendőrségen, és abban betöréses lopás, rablás esetén az eltulajdonított, illetve károso- dott vagyontárgyakat tételesen és azonosíthatóan megjelölni. Ha az ingatlan nem állandóan lakott, hanem időszakos használa- tú, nyaralásra, alkalmankénti rövidebb időtartamú tartózkodásra szolgál (továbbiakban: időszakos tartózkodás), akkor a szerződő (biztosított) köteles az időszakos tartózkodás céljára szolgáló objektumban – a víz-, a fűtés- és hűtésvezetéket vízteleníteni; – a víz-, a fűtés- és hűtésvezeték főelzáró szelepét elzárni vagy – temperáló fűtésről gondoskodni az elfagyás megelőzése érdekében. A lakóépület rejtett hibáiból származó károk felmerülése esetén a biztosított a kárt okozó hiba tudomására jutásától számított legfeljebb 15 napon belül köteles írásban közölni az előző tulaj- donossal, illetve az ingatlan eladójával a keletkezett kár helyre- állításával kapcsolatos kárigényét. A jelen pontban felsoroltakon túl a szerződő fél és a biztosított az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelmé- nye szerint köteles a kárt enyhíteni.

  • Az Előfizetőnek a Szolgáltatás Igénybevételével Kapcsolatos Egyéb Kötelezettségei Az Előfizető és a Szolgáltató az Előfizetői Szerződés fennállása alatt kölcsönösen együttműködnek.

  • Kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettség 10.1. A biztosított köteles a kárt tőle telhetően megelőzni és enyhíteni. A felek megál- lapodhatnak a biztosított kármegelőzéssel és kárenyhítéssel kapcsolatos teendőiben. A biztosított a kármegelőzéssel és kárenyhítéssel kapcsolatos teendőihez tanácsokért a biztosítóhoz fordulhat.

  • Az előfizető általi szerződésfelmondás esetei, feltételei 12.4.1. A határozatlan idejű előfizetői szerződés megszűnésének eseteit a 9.9. pont tartalmazza. A határozatlan idejű szerződés megszüntetése nem mentesíti az Előfizetőt a szerződés hatálya alatt felmerült díjfizetési és annak járulékai, valamint a szolgáltatás megszüntetés miatti és 4. sz. mellékletben megjelölt díjak megfizetésének kötelezettsége alól.

  • Milyen kötelezettségeim vannak a biztosítással kapcsolatban? A szerződőt, illetve a biztosítottat: • a szerződés kezdetekor közlési kötelezettség, • a szerződés tartama alatt változás bejelentési, díjfizetési, kármegelőzési kötelezettség, • kár esetén kárenyhítési, bejelentési, felvilágosítási és információadási kötelezettség • és a biztosítási szerződésben meghatározott további kötelezettségek terhelik.

  • Kármegelőzési kötelezettség 7.5.1. A szerződő és a biztosított kötelesek a károk megelőzése érdekében az adott hely- zetben általában elvárható intézkedéseket megtenni. Kötelesek mindenkor betartani a hatályos jogszabályokat, szabványokat és hatósági határozatokat, valamint a telepí- tésre, üzemeltetésre, védelemre, karbantartásra, tárolásra vonatkozó szakmai előíráso- kat, illetve a gyártónak a fentiekre vonatkozó utasításait, ajánlásait, valamint a már felis- mert veszélyhelyzetben a veszélyt elhárítani és eleget tenni a biztosító által kért kárme- gelőzési intézkedéseknek. Vitás esetben felismert veszélyhelyzetnek kell tekinteni minden olyan körülményt, amely már károkozást eredményezett, továbbá amennyiben a kár bekövetkezésének a fennálló veszélyére a biztosítottat a biztosító vagy harmadik személy figyelmeztette.

  • Az Eladó visszatérítési kötelezettségének módja A 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 22. §-nak megfelelő elállás vagy felmondás esetén az Eladó a fogyasztónak visszajáró összeget a fogyasztó által igénybe vett fizetési móddal megegyező módon téríti vissza. A fogyasztó kifejezett beleegyezése alapján az Eladó a visszatérítésre más fizetési módot is alkalmazhat, de a fogyasztót ebből adódóan semmilyen többletdíj nem terhelheti. A Fogyasztó által hibásan és/vagy pontatlanul megadott bankszámlaszám vagy postai cím következtében történő késedelem miatt az Eladó-t felelősség nem terheli.

  • Az előfizetői végberendezés csatlakoztatásának feltételei 4.4.1. Az Előfizető a hálózathoz csak az alapvető követelményeknek megfelelő, így különösen belföldön megfelelő típusengedéllyel vagy megfelelőségi tanúsítvánnyal rendelkező és az internet hozzáférési szolgáltatás igénybevételére alkalmas végberendezést (legalább 486-os számítógép) csatlakoztathat. Az Előfizető a hálózathoz asztali vagy más számítógépet (pl. laptop) vagy azzal egyenértékű berendezést csatlakoztathat. Az Előfizető az előfizetői hozzáférési ponton túl a hálózathoz kapcsolódó szerelést csak szakemberrel végeztethet. Az Előfizető nem csatlakoztathat vagy üzemeltethet olyan végberendezést, amely veszélyeztetheti a felhasználók és más személyek életét, egészségét, testi épségét és biztonságát (alapvető biztonságtechnikai követelmények) vagy a hálózat zavartalan működését, és a végberendezésnek meg kell felelnie az elektromágneses összeférhetőségi (EMC) követelményeknek. Az előfizetői végberendezés kezelési utasításában, és annak mellékleteiben meghatározott rendeltetés szerinti használatához szükséges működési feltételeket (beleértve a működéséhez szükséges elektromos energiát) az Előfizető köteles biztosítani.

  • Kárenyhítési kötelezettség 7.6.1. A szerződő fél és a biztosított – a biztosító előírásai és a káresemény bekövetke- zésekor adott utasításai szerint, ezek hiányában az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelménye szerint – kötelesek minden szükséges intézkedést megtenni a kár enyhítése érdekében.