Helyiségek mintaszakaszok

Helyiségek. 1.1. A rendelő általános feltételei + X
Helyiségek. Minimálisan elvárt helyiségek: - a pavilon egy pincerészből, egy fölszinti, és emeleti részből áll. A pince 5,4 méter mély, és tárolásra, teherautóból történő rakodásra alkalmas. A földszinti tér lesz a látogatók számára nyitva álló egység, míg a második emeleten lesznek a kiszolgáló egységek (pl. iroda, öltöző), - bemutatótér (földszint): legalább négy cég bemutatkozásának biztosítson helyet, az Expo látogatóinak létszámához igazodjon, ennek megfelelően legyen ki- és bejárat, látogatószám- számláló elhelyezésére javaslatot várunk, lehetőség szerint magyar – elsősorban energetikai - fejlesztések működőképes beépítése a térbe, - legalább két VIP-iroda, és egy további iroda kialakítása (ez utóbbi a munkatársak részére) - konferencia megtartására alkalmas tér (ez kialakítható is lehet), - további helyiségek: mosdó, öltöző, raktár (ennek mérete függ a berendezési eszközöktől), - a homlokzattal kapcsolatos elvárás: figyelem felhívó legyen, a „Magyarország” felirat megjelenjen, - tájékoztatófelületek elhelyezése szükséges, amin a magyar pavilonnal kapcsolatos információk jelennek meg.

Related to Helyiségek

  • Jogérvényesítési Lehetőségek Az Előfizető vagy más érintett a személyes adatai kezelésével kapcsolatban bármikor fordulhat az Szolgáltató adatvédelmi tisztviselőjéhez: xx. Xxxxxxxxxx Xxxxxxx (cím: 1097 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 36.; email: XXX@xxxxxxx.xx). Az Előfizető vagy más érintett a jogainak megsértése esetén az Szolgáltatóval szemben bírósághoz fordulhat. A bíróság az ügyben soron kívül jár el. Azt, hogy az adatkezelés a jogszabályban foglaltaknak megfelel, az Szolgáltató köteles bizonyítani. A per elbírálása a törvényszék, a fővárosban a Fővárosi Törvényszék hatáskörébe tartozik. A per az Előfizető vagy más érintett lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti törvényszék előtt is megindítható. A Szolgáltató az Előfizető vagy más érintett adatainak jogellenes kezelésével, vagy az adatbiztonság követelményeinek megszegésével másnak okozott kárt köteles megtéríteni. A Szolgáltató mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt az adatkezelés körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő. Nem kell megtéríteni a kárt annyiban, amennyiben az a károsult szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartásából származott. Az Előfizető vagy más érintett a személyes adatai kezelésével kapcsolatos panasz esetén a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz is fordulhat (xx. Xxxxxxxxxx Xxxxxx a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke, postai cím: 1363 Budapest, Pf.: 9., cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxx Xxxxx xxxx 9-11., Telefon: +36 (1) 391- 1400; Fax: +00 (0) 000-0000; E-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xx; honlap: xxx.xxxx.xx). 1097 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 36. E-mail: xxx@xxxxxxx.xx

  • Jogorvoslati lehetőségek A biztosító számára fontos a személyes adatok megfe- lelő kezelése. A biztosító mindent megtesz azért, hogy a személyes adatok kezelése jogszerűen és a lehető legna- gyobb biztonságban történjen. Az esetlegesen felmerülő problémákkal célszerű ezért, mielőtt más jogorvoslatot venne igénybe, közvetlenül a biztosítóhoz fordulni, azok mielőbbi orvoslása érdekében. Az érintett jogosult panaszt tenni a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (1125 Budapest, Xxxxxxxx Xxxxxxxx fasor 22/c.; xxx.xxxx.xx) vagy a szoká- sos tartózkodási helye, a munkahelye vagy a feltételezett jogsértés helye szerinti tagállam adatvédelmi felügyeleti hatóságánál, ha az érintett megítélése szerint az érintett személyes adatai kezelése sérti az általános adatvédelmi rendeletet. Ha a felügyeleti hatóság nem foglalkozik a panasszal, vagy három hónapon belül nem tájékoztatja az érintettet a panasszal kapcsolatos eljárási fejleményekről vagy annak eredményéről az érintett bírósági jogorvos- latra jogosult. A felügyeleti hatósággal szembeni eljárást a felügyeleti hatóság székhelye szerinti tagállam bírósága előtt kell megindítani. Az érintett jogosult bírósághoz is fordulni jogorvoslat érde- kében. Ebben az esetben az érintett dönthet arról, hogy a pert a biztosító tevékenysége helye szerinti EU tagállam vagy az érintett szokásos tartózkodási helye szerinti EU tagállam bírósága előtt indítja-e meg. Magyarországon az érintett a pert lakóhelye, tartózkodási helye szerinti tör- vényszék előtt is megindíthatja.

  • Egyéb kötelezettségek a. Az Előfizető tudomásul veszi, hogy a közte és a Szolgáltató között létrejött Előfizetői Szerződés alapján igénybe vett szolgáltatás(ok) használata során, különösen az ügyfélszolgálat megkeresésekor, továbbá az előfizetői bejelentések megtétele és panaszbejelentés során köteles tartózkodni a zaklató, közízlést sértő és az emberi méltóságot sértő magatartástól. Abban az esetben, ha az Előfizető ezen kötelezettségének nem tesz eleget, a Szolgáltató jogosult felszólítani a sértő, kifogásolható magatartás megszüntetésére. Amennyiben az Előfizető a kötelezettségének a felszólítás ellenére sem tesz eleget, a Szolgáltató jogosult az Előfizetői Szerződést felmondani a 9.12.1. pont vonatkozó rendelkezése szerint (az Eht. 134. § (11) bekezdésének megfelelően).

  • Szerződést biztosító mellékkötelezettségek 1. A Lízingbeadó, amennyiben a kockázatkezelési eljárás alapján megítélése szerint a lízingdíjak megfizetésének biztosítására - a Lízingbevevő hitelképességétől függően - a szerződés tárgyát képező gépjárművön kívüli egyéb biztosítékra van szükség, úgy további biztosítékként az alábbi szerződést biztosító mellékkötelezettségeket írhatja elő: • garancia • készfizető kezesség • zálogjog

  • A szerződést biztosító mellékkötelezettségek A Cofidis kizárólag Lízingszerződések esetében alkalmaz szerződést biztosító mellékkötelezettséget, az alábbiak szerint: 8.1 A Cofidis az Adóssal szembeni követelése biztosítására a szerző- dést biztosító mellékkötelezettségek vállalását írhatja elő, különösen készfizető kezesség vállalását, a pénzügyi lízingbeadás tényének a hi- telbiztosítéki nyilvántartásba való bejegyeztetését, az Adós Cofidisszel kötött ügyletére vonatkozó szerződésnek, illetve a Cofidis által az ügy- let kapcsán kért biztosítéki szerződéseknek (pl. kezesi szerződés) az Adós költségén történő közjegyzői okiratba foglalását. 8.2 A szerződés biztosítékainak szolgáltatására vonatkozó kötelezett- ség azon a napon tekintendő a Cofidis javára teljesítettnek, amikor a megfelelő biztosítékot, illetve az azt megtestesítő és/ vagy annak igazolására szolgáló okiratot a Cofidis által előírt módon és formában a Cofidis rendelkezésére bocsátják. 8.3 Az Általános Szerződési Feltételekben meghatározott szerződés- szegés esetén a Cofidis jogosult bármely, a joggyakorlás időpontjában hatályos jogszabályok által megengedett eszköz igénybe vételével kielégítést keresni a biztosítékból oly módon, hogy az a Cofidis meg- ítélése szerint a követelésének kielégítését a legeredményesebben szolgálja, és amit az Adós tűrni köteles.

  • Egyéb jogérvényesítési lehetőségek Amennyiben az Eladó és a fogyasztó között esetlegesen fennálló fogyasztói jogvita a tárgyalások során nem rendeződik, az alábbi jogérvényesítési lehetőségek állnak nyitva a fogyasztó számára:  Panasztétel a fogyasztóvédelmi hatóságoknál. Amennyiben a fogyasztó fogyasztói jogainak megsértését észleli, jogosult panasszal fordulni a lakóhelye szerint illetékes fogyasztóvédelmi hatósághoz. A panasz elbírálását követően a hatóság dönt a fogyasztóvédelmi eljárás lefolytatásáról. A hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóságok listája és elérhetőségei a xxxxx://xxxxxxxxx.xxx.xx/ holnapon érhetők el.  Békéltető testület. A termékek minőségével, biztonságosságával és a termékfelelősségi szabályok alkalmazásával, valamint a szerződés megkötésével és teljesítésével kapcsolatos fogyasztói jogvita bíróságon kívüli, békés rendezése céljából a fogyasztó eljárást kezdeményezhet a lakóhelye szerint illetékes szakmai kamara mellett működő békéltető testületnél. A Bács-Kiskun Megyei Békéltető Testület elérhetőségei: Címe: 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4. Levelezési cím: 6001 Kecskemét Pf.228 Telefonszáma: (76) 501-525 Fax száma: (76) 501-538 E-mail cím: xxxxxxxxxx@xxxxxxxxxxxxxx.xx  Online vitarendezési platform: Az online vitarendezési platform is rendelkezésükre áll, melyhez szükséges vállalkozásunk e-mail címe is, ami az xxxx@xxxxxx.xx. Az online vitarendezési platform felhasználható a vitás kérdések rendezéséhez, valamint az online vitarendezési platform felhasználható az online adásvételi és szolgáltatási szerződésekből eredő fogyasztói jogviták rendezéséhez.  Bírósági eljárás. Ügyfél jogosult a fogyasztói jogvitából származó követelésének bíróság előtti érvényesítésére polgári eljárás keretében a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, valamint a Polgári Perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény rendelkezései szerint. A fogyasztóvédelmi közigazgatási hatósági ügyekben elsőfokon a járási hivatal, illetve a megyeszékhely szerinti járási hivatal, másodfokon országos illetékességgel a Pest Megyei Kormányhivatal jár el. Az illetékességet megalapozza a fogyasztó lakóhelye, a vállalkozás székhelye, telephelye, valamint a jogsértés elkövetésének helye is. A kérelem bármely illetékes felügyelőségnél benyújtható.

  • Panaszügyintézés és jogérvényesítési lehetőségek A fogyasztó a termékkel vagy az Eladó tevékenységével kapcsolatos fogyasztói kifogásait az alábbi elérhetőségeken terjesztheti elő: Telefon: +00-00-000-0000 Internet cím: xxxx://xxx.xxxxxxxxxxxxx.xx E-mail: xxxx@xxxxxxxxxxxxx.xx A fogyasztó szóban vagy írásban közölheti a vállalkozással a panaszát, amely a vállalkozásnak, illetve a vállalkozás érdekében vagy javára eljáró személynek az áru fogyasztók részére történő forgalmazásával, illetve értékesítésével közvetlen kapcsolatban álló magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozik. A szóbeli panaszt a vállalkozás köteles azonnal megvizsgálni, és szükség szerint orvosolni. Ha a fogyasztó a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a vállalkozás a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul köteles jegyzőkönyvet felvenni, és annak egy másolati példányát személyesen közölt szóbeli panasz esetén helyben a fogyasztónak átadni. Telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a fogyasztónak legkésőbb 30 napon belül - az írásbeli panaszra adott válaszra vonatkozó előírásoknak megfelelően - az érdemi válasszal egyidejűleg megküldeni. Egyebekben pedig az írásbeli panaszra vonatkozóan az alábbiak szerint köteles eljárni. Az írásbeli panaszt a vállalkozás- ha az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa eltérően nem rendelkezik - a beérkezését követően harminc napon belül köteles írásban érdemben megválaszolni és intézkedni annak közlése iránt. Ennél rövidebb határidőt jogszabály, hosszabb határidőt törvény állapíthat meg. A panaszt elutasító álláspontját a vállalkozás indokolni köteles. A telefonon vagy elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panaszt a vállalkozás köteles egyedi azonosítószámmal ellátni. A panaszról felvett jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell az alábbiakat:

  • Fogalommeghatározások A jelen ÁSZF-ben, és a jelen ÁSZF alapján kötött Egyedi előfizetői szerződésekben használt fogalmak meghatározása:

  • Szolgáltató kötelezettségei Szolgáltató köteles a szerződés, visszaigazolás alapján a szállás és egyéb szolgáltatást szerződésszerűen teljesíteni, továbbá a vendég írásos panaszát kivizsgálni, és a probléma kezeléséhez szükséges lépéseket megtenni, írásban rögzíteni.

  • Kiegészítő felelôsségbiztosítási feltételek