Hívástartás (HOLD – Call Hold) mintaszakaszok

Hívástartás (HOLD – Call Hold). (1) A hívástartás szolgáltatás igénybevételekor a Felhasználónak lehetősége nyílik arra, hogy folyamatban lévő hívását felfüggessze, majd később újra folytassa. A másik féllel a tartásba helyezés alatt az összeköttetés nem szakad meg. Az előfizetőnek egyszerre több tartásban lévő hívása is lehet, ezeket a saját maga által adott azonosítókkal különböztetheti meg.

Related to Hívástartás (HOLD – Call Hold)

  • Az adott eljárásra vonatkozó korábbi közzététel A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: / (KÉ-szám/évszám)

  • Az Előfizető jogai a Szolgáltatás hibás teljesítése esetén A Szolgáltató felelőssége az Előfizetői Hozzáférési Pontig illetve arra terjed ki, eddig a pontig köteles a Szolgáltató a vállalt célértékeket teljesíteni, úgy, hogy a kültéri egységért valamint a kültéri és a Beltéri egység közötti kapcsolatért nem felelős. Az Előfizetői Szerződések késedelmes vagy hibás teljesítése esetében a Szolgáltató az Előfizető vagyonában okozott kárt köteles megtéríteni, az elmaradt haszon kivételével. A Szolgáltató mentesül a kártérítési felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a késedelem elkerülése, illetőleg a szerződésszerű teljesítés érdekében úgy járt el, ahogy az adott helyzetben tőle elvárható. Nem kell a Szolgáltatónak megtérítenie a kárnak azt a részét, amely abból származott, hogy az Előfizető a kár elhárítása, illetőleg csökkentése érdekében nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben elvárható. Nem minősül hibás teljesítésnek:

  • Az előfizető jogai az előfizetői szolgáltatás hibás teljesítése esetén 6.2.1. Az előfizetői szerződések késedelmes vagy hibás teljesítése esetében a Szolgáltató a Felhasználó vagyonában okozott kárt köteles megtéríteni, az elmaradt haszon kivételével. A Szolgáltató felelőssége felróhatóság esetén áll fenn, azaz mentesül a kártérítési felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a késedelem elkerülése vagy a hibátlan teljesítés érdekében úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Az általános elvárhatóság szempontjából a Szolgáltató feltételezi a gazdasági életben körültekintő, megfelelően informált Xxxxxxxx, Előfizetőt és Felhasználót, aki a rendelkezésére álló információk birtokában képes ésszerű vásárlói döntést hozni. Nem köteles a Szolgáltató megtéríteni a kárnak azt a részét, amelyet vis major okozott, vagy abból származott, hogy az Előfizető a kár elhárítása, illetőleg csökkentése érdekében nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettség teljesítéseként az Előfizető vállalja, hogy a Szolgáltatót haladéktalanul értesíti, hogy a Szolgáltató szolgáltatása részben vagy egészen nem megfelelően működik. A Szolgáltató nem felel azokért a károkért és költségekért, amelyek azért merültek fel, mert az Előfizető kárenyhítési kötelezettségét késedelmesen vagy egyáltalán nem teljesítette.

  • Az előfizetői jogai az előfizetői szolgáltatás hibás teljesítése esetén 6.2.1. Az előfizetői szerződések késedelmes vagy hibás teljesítése esetében a Szolgáltató a Felhasználó vagyonában okozott kárt köteles megtéríteni, az elmaradt haszon kivételével. A Szolgáltató felelőssége felróhatóság esetén áll fenn, azaz mentesül a kártérítési felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a késedelem elkerülése vagy a hibátlan teljesítés érdekében úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Az általános elvárhatóság szempontjából a Szolgáltató feltételezi a gazdasági életben körültekintő, megfelelően informált Xxxxxxxx, Előfizetőt és Felhasználót, aki a rendelkezésére álló információk birtokában képes ésszerű vásárlói döntést hozni. Nem köteles a Szolgáltató megtéríteni a kárnak azt a részét, amelyet vis major okozott, vagy abból származott, hogy az Előfizető a kár elhárítása, illetőleg csökkentése érdekében nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettség teljesítéseként az Előfizető vállalja, hogy a Szolgáltatót haladéktalanul értesíti, hogy a Szolgáltató szolgáltatása részben vagy egészen nem megfelelően működik. A Szolgáltató nem felel azokért a károkért és költségekért, amelyek azért merültek fel, mert az Előfizető kárenyhítési kötelezettségét késedelmesen vagy egyáltalán nem teljesítette.

  • HELYHEZ KÖTÖTT INTERNET-HOZZÁFÉRÉSI SZOLGÁLTATÁS ESETÉN Díjcsomag neve MZ Családi MS Xxxxx Maximális letöltési sebesség (Mbps) 10Mbit/s 12Mbit/s Maximális feltöltési sebesség (Mbps) 2Mbit/s 2Mbit/s Rendes körülmények között elérhető letöltési sebesség (Mbps) 10Mbit/s 12Mbit/s Rendes körülmények között elérhető feltöltési sebesség (Mbps) 2Mbit/s 2Mbit/s Minimális letöltési sebesség (Mbps) 3Mbit/s 4Mbit/s Minimális feltöltési sebesség (Mbps) 1Mbit/s 1Mbit/s Díjcsomagba foglalt adatforgalmi keret (le‐ és feltöltés irányban) (GB) korlátlan korlátlan Szolgáltatások, alkalmazások, amelyek nem számítanak be a díjcsomagba foglalt adatforgalmi keretbe nem értelmezhető nem értelmezhető Adatkeret‐túllépés kezelése (Túlforgalmazás kezelés) nem értelmezhető nem értelmezhető Késleltetés (Körbejárási) (ms) 50 50 Késleltetés‐ingadozás (Körbejárási) (ms) 100 100 Csomagvesztés (10‐3) 0,2% 0,2% Felhasználási módok, amelyekre a csomag alkalmas: Web böngészés igen igen Levelezés igen igen VoIP igen igen Chat alkalmazások igen igen Közösségi oldalak igen igen Fáljcserélő alkalmazások igen igen Video megosztó alkalmazások igen igen Online tv igen igen Egyebek igen igen

  • A Szolgáltató által nyújtott előfizetői szolgáltatás leírása A Szolgáltató által nyújtott különböző szolgáltatások tartalmát jelen ÁSZF A. Melléklete határozza meg részletesen.

  • Eljárás hibás ár esetén Nyilvánvalóan hibásan feltüntetett árnak minősül: 0 Ft-os ár, kedvezménnyel csökkentett, de a kedvezményt tévesen feltüntető ár (pl.: 1000 Ft-os termék esetén a 20 %-os kedvezmény feltüntetése mellett 500 Ft-ért kínált termék). Hibás ár feltüntetése esetén Xxxxx felajánlja a termék valós áron történő megvásárlásának lehetőségét, mely információ birtokában a Vásárló eldöntheti, hogy megrendeli valós áron a terméket vagy minden hátrányos jogkövetkezmény nélkül lemondja a megrendelést.

  • Eljárás a szerződés megszűnése esetén Az Előfizetői szerződés megszűnése esetén az Előfizető köteles együttműködik a Szolgáltatóval. Az Előfizető köteles továbbá arra, hogy az átadott technikai eszközöket a szerződés megszűnésekor üzemképes, sértetlen állapotban visszaszolgáltassa a Szolgáltatónak. Amennyiben az Előfizető az eszközök visszaszolgáltatására vonatkozó kötelezettségének a szerződés megszűnését követő 8 napon belül nem tesz eleget, a Szolgáltató jogosult a ténylegesen igazolható kárának megtérítésére, vagy a átalány-kártérítést felszámítani.

  • Eljárás a jogviszony megszűnése esetén (1) Ha az igénylő az előfizetői hozzáférési pont létesítése előtt a belépési díjelőleget, vagy a belépési díjat megfizette, de a létesítés előtt igénylését visszavonja, vagy az Előfizetői szerződését megszünteti, részére a befizetett díjat Szolgáltató visszautalja.

  • A biztosítási titokra és az üzleti titkokra vonatkozó közös szabályok 13. § (1) Biztosító jogutód nélküli megszűnése esetén a biztosító által kezelt üzleti titkot tartalmazó irat a keletkezésétől számított hatvan év múlva a levéltári kutatások céljára felhasználható.