Igénybe vehető Szolgáltatástípusok mintaszakaszok

Igénybe vehető Szolgáltatástípusok. A Szolgáltatás magában foglalja a Helyi riasztórendszer által továbbított jelzések fogadását a Távfelügyeleti központban, valamint a diszpécserek által a jelzésekre történő, az Egyedi szolgáltatási szerződésben rögzített intézkedések végrehajtását. Szolgáltató kötelezettsége a folyamatos (7/24/365) rendelkezésre állás, mely a Távfelügyeleti központ üzemeltetéséből és az Egyedi szolgáltatási szerződés ilyen rendelkezése esetén kivonuló szolgálat biztosításából áll, illetve emellett az Egyedi szolgáltatási szerződésben foglaltak szerinti intézkedések megtétele a Helyi riasztórendszerből a Távfelügyeleti központba beérkező jelzések alapján. A Szolgáltató hatósági jogköröket nem gyakorolhat, ennek megfelelően kizárólagos kötelezettsége az Ászf. és az Egyedi szolgáltatási szerződés értelmében az Előfizető Helyi riasztórendszeréből érkező jelzések folyamatos figyelése, és a beérkező jelzéseknek megfelelő, jelen Ászf-ben és az Egyedi szolgáltatási szerződésben egyedileg rögzített intézkedés megtétele. A Szolgáltató nem tartozik felelősséggel az értesítése alapján eljáró rendőrség, egyéb hatóság eljárásáért. A Szolgáltató felelőssége a rendőrség, vagy egyéb hatóság szerződésszerű értesítéséig terjed. Szolgáltató – amennyiben a jelen Ászf-ben és az Egyedi szolgáltatási szerződésben foglaltak alapján járt el – nem tartozik felelősséggel a téves riasztásokon alapuló kivonulásokért, tekintettel arra, hogy a szerződéses kötelezettségei értelmében az Ászf. szerinti protokoll eljárásokat követően, valamint Előfizető erre vonatkozó utasítása esetén köteles a riasztás-jelzést a rendőrség és egyéb hatóság részére továbbítani. A hatóság(ok) által az eljárásért kiszámlázott díja(ka)t, költsége(ke)t Előfizető köteles viselni. Ha a hatóság(ok) azt (azokat) a Szolgáltató felé számlázza (számlázzák) ki, Szolgáltató jogosult azt (azokat) az Előfizető felé továbbszámlázni. A Szolgáltatást az Előfizető az Ászf-ben részletesen rögzített műszaki és szerződéses feltételek fennállása esetén jogosult igénybe venni.
Igénybe vehető Szolgáltatástípusok. A szolgáltatás GPS alapú komplex követő rendszer, melyen keresztül flottakövetés valósítható meg. A Szolgáltató helymeghatározáshoz a Google Maps rendszert alkalmazza. A Szolgáltató a Google Maps rendszer működéséért, adatainak valóságáért, megjelenéséért felelősségét teljes egészében kizárja. A szolgáltatás keretében az Előfizető flotta szolgáltatásba bevont gépjárműveibe beszerelt GPS helymeghatározásra és egyéb, a flotta szolgáltatásba bevont gépjármű állapotával kapcsolatos adatok továbbítására alkalmas eszközben (Járműfelügyeleti eszköz) működő SIM-kártyák a Szolgáltató felügyeleti szerverébe továbbítják a flotta szolgáltatásba bevont gépjármű Előfizető által választott szolgáltatási csomagban foglalt adatait. A Szolgáltató felügyeleti szerverébe továbbított adatokat az Előfizető a Szolgáltató által biztosított WEB-es felületen keresztül (továbbiakban: Komplex Követő Rendszer), egyedi azonosító kód alkalmazásával jogosult megtekinteni. A Szolgáltató által biztosított Komplex Követő Rendszeren Előfizető által megismert adatok kezeléséért, felhasználásáért, harmadik személyek részére történő átadásáért Előfizető felelősséggel tartozik, figyelemmel az adatok személyes adat jellegére tekintettel is. Szolgáltató kifejezetten felhívja Előfizető figyelmét, Előfizető pedig tudomásul veszi és elfogadja, hogy a flotta szolgáltatásba bevont gépjármű – elsősorban helymeghatározásra vonatkozó – adatai egyben a flotta szolgáltatásba bevont gépjármű mindenkori felhasználójának személyes adatai is. A fentiekre tekintettel a szolgáltatás igénybevételének előfeltétele a felhasználók adatkezeléssel kapcsolatos teljes körű tájékoztatása, az ahhoz való kifejezett hozzájárulásának Előfizető általi beszerzése és Szolgáltató részére való átadása. Előfizető a Szolgáltatás teljes időtartama alatt köteles gondoskodni a felhasználó jelen szakasz szerinti hozzájárulásáról, illetve annak fennállásáról.
Igénybe vehető Szolgáltatástípusok. A Szolgáltatás magában foglalja a Helyi riasztórendszer által továbbított jelzések fogadását a Távfelügyeleti központba, valamint a diszpécserek által a jelzésekre történő, a Tűzvédelmi szolgáltatási szerződésben rögzített intézkedések végrehajtását. Szolgáltató kötelezettsége a folyamatos (7/24/365 napos) rendelkezésre állás, az illetékes tűzjelző központba történő jelzéstovábbítás, mely a Távfelügyeleti központ üzemeltetéséből és a Szolgáltatási szerződés ilyen rendelkezése esetén kivonuló szolgálat biztosításából áll, illetve emellett a Tűzvédelmi szerződésben foglaltak szerinti intézkedések megtétele a Helyi riasztórendszerből a Távfelügyeleti központba beérkező jelzések alapján. Az átjelzés a hatályos OTSZ (Országos Tűzvédelmi Szabályzat) rendelkezéseitől függően lehet közvetlen vagy közvetett.

Related to Igénybe vehető Szolgáltatástípusok

  • Az előfizető általi szerződésfelmondás esetei, feltételei 12.4.1. A határozatlan idejű előfizetői szerződés megszűnésének eseteit a 9.9. pont tartalmazza. A határozatlan idejű szerződés megszüntetése nem mentesíti az Előfizetőt a szerződés hatálya alatt felmerült díjfizetési és annak járulékai, valamint a szolgáltatás megszüntetés miatti és 4. sz. mellékletben megjelölt díjak megfizetésének kötelezettsége alól.

  • A szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei, a szolgáltatás igénybevételének korlátai 2.1.3.1. A szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele a kiépített kábeltelevízió hálózat,jogi feltétele az írásban megkötött előfizetői szerződés. A szolgáltatás igénybevételéhez a 4.4. pont szerinti elektronikus hírközlési végberendezés is szükséges, és amelynek hiánya vagy alkalmatlansága esetén az Előfizető a saját felelősségére köt előfizetői szerződést. A Szolgáltató kötelezettsége nem terjed ki a végberendezés szolgáltatására.

  • Egyéb szolgáltatások 1 A 2004/18/EK irányelv 20. cikke és IIA. melléklete szerinti szolgáltatási kategóriák. 2 Kivéve a 18. kategóriába tartozó vasúti szállítási szolgáltatásokat.

  • A szolgáltató általi szerződésfelmondás esetei, feltételei 12.3.1. Az előfizetői szerződés Szolgáltató általi felmondásának ideje – a szerződésszegés és az előfizetési díj nem fizetése miatti felmondás kivételével – nem lehet kevesebb mint 60 nap.

  • Eltérés a szokásos szerződési gyakorlattól Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a Groupama Biztosító Zrt. által kínált lakásbiztosítási termék korábbi feltételeitől, valamint a korábban al- kalmazott szerződési gyakorlattól a GB529 jelű Groupama e-Lakásbiz- tosítás jelen feltételei több ponton eltérnek, mert a Polgári Törvény- könyvről szóló 2013. évi V. törvény 2014. 03. 15. napján történő hatály- ba lépésére tekintettel társaságunk több módosítást eszközölt (pl. szer- ződés létrejötte, kockázatviselés kezdete, díjnemfizetés miatti megszű- nés, érdekmúlás miatti megszűnés, fedezetfeltöltés, megtérítési igény, felelősségbiztosításra vonatkozó kárbejelentési határidő, sérelemdíj ki- zárása, felelősségbiztosításra vonatkozó egyéb változások stb.). Ezeket az eltéréseket, valamint a biztosító mentesülésének, a bizto- sító szolgáltatása korlátozásának feltételeit és a biztosítási szerző- désben alkalmazott kizárásokat jelen általános szerződési feltétel figyelemfelhívó módon, félkövér betűtípussal tartalmazza. Tájékoztatjuk továbbá, hogy jelen általános szerződési feltétel a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatályba lépése miatt szükséges módosításokon túl a GB529 jelű Groupama e-Lakás- biztosítás korábbi feltételeitől az alábbiakban tér el lényegesen: – az általános kizárások köre bővült a gazdasági vagy kereskedelmi szankcióval; – a szerződő telefon útján tett ajánlattal is kezdeményezheti a szer- ződéskötést; – szerződés létrejöttének módja változott; – fogyasztó, vállalkozás fogalma bekerült a feltételbe; – az elévülési idő 2 évre rövidült; – változtak a díjkedvezményre, díjfizetés mód változására vonat- kozó szabályok; – a besurranás biztosítási esemény fogalma módosult; – változtak a kárrendezés során bekérhető iratok; – a kárkifizetés főszabályként banki átutalással történik; – rögzítésre került, hogy a 15 napos teljesítési időbe a biztosító által teljesített postai befizetés és a posta általi kifizetés közötti időtartam nem számít be; – biztosító felé tett jognyilatkozat hatályosulása; – rögzítésre került, hogy a biztosító a szolgáltatás összegéből le- vonja a díjtartozást, és ha a szerződés biztosítási esemény bekö- vetkezése miatt szűnik meg, a biztosítási időszak végéig járó dí- jakat; – antik bútorok, tárgyak fogalma meghatározásra került; – alapbiztosítás esetén az ingóság vagyoncsoportban nem biztosí- tott vagyontárgyaknál pontosításra került, hogy nem tekintendő közúti járműnek a kerékpár, a mozgáskorlátozottak közlekedé- sére szolgáló, emberi erővel tolt vagy hajtott kerekes szék és a gépi meghajtású kerekes szék; – kiegészítő balesetbiztosítás esetén a temetési költségtérítés meg- szüntetésre került; – megszűnt a padlófűtések vezetéktörése miatti károk helyreállítá- si költségeinek káreseményenkénti limitálása; – a kiegészítő felelősségbiztosításban: – rögzítésre került a területi és időbeli hatály; – a biztosítottak meghatározása; – a biztosítási esemény módosításra került; – a sérelemdíj megtérítése kizárt; – mentesülési ok a szándékos vagy súlyosan gondatlan károkozás; – a járadék meghatározásának szabályai bekerültek a feltételbe, a járadékkal kapcsolatos tartalékképzésre vonatkozó szabályo- zás kikerült a feltételből; – a kizárt kockázatok köre módosult; – a biztosító meghatározott esetekben a biztosított felelősségel- ismerő nyilatkozatának hiányában is jogosult a károsultnak tel- jesíteni; – az ügyvédi költség fogalma pontosításra került; – rögzítésre került a biztosítottat képviselő ügyvéd ügyvédi költ- ségeinél, hogy ha a bíróság mérsékli az ügyvédi munkadíjat, akkor a biztosító ennek összegéig áll helyt; – földcsuszamlás biztosítási esemény meghatározása pontosításra került; – munkanélküliség vagy hosszan tartó betegállomány idejére szóló díjvisszatérítési szolgáltatásnál, a balesetbiztosításnál módosult a kizárt kockázatok köre; – munkanélküliség vagy hosszan tartó betegállomány idejére szó- ló díjvisszatérítési szolgáltatásnál pontosításra került, hogy a biz- tosítási esemény bekövetkezését követő időszak vehető figye- lembe a díjvisszatérítésnél és a biztosítási szolgáltatás teljesíté- sének befejezését követő 12 havi – folyamatos díjfizetéssel lefe- dett – időszak után nyílik újra lehetőség biztosítási szolgáltatás teljesítésére; – munkanélküliség idejére szóló díjvisszatérítési szolgáltatásnál a szolgáltatási igény bejelentésekor a biztosító nem kéri a megál- lapított járadék vagy segély havi összegéről szóló szelvény fény- másolatát; – pontosításra került a munkanélküliség vagy hosszan tartó beteg- állomány idejére szóló díjvisszatérítési szolgáltatásnál a biztosítá- si esemény meghatározása; – módosult a kiegésző balesetbiztosítás és a munkanélküliség vagy hosszan tartó betegállomány idejére szóló díjvisszatérítési szol- gáltatás biztosítottjának meghatározása; – a kiegészítő balesetbiztosítás esetén a biztosítottnak a kockázat- viselés kezdetét megelőzően keletkezett maradandó egészségká- rosodása a szerződés hatálya alá tartozó biztosítási eseményből következő egészségkárosodás, rokkantság mértékének számítá- sakor nem vehető figyelembe akkor sem, ha súlyosítja a jelen szerződés hatálya alá tartozó biztosítási esemény következmé- nyét, a rokkantság fokát; – a kiegészítő balesetbiztosítás esetén a független orvosi bizottság funkciója megszűnt; – pontosításra került a kiegészítő balesetbiztosításnál a kedvezmé- nyezett, a területi és időbeli hatály, a biztosított és kedvezmé- nyezett kötelezettsége, a biztosított kárenyhítési kötelezettsége és új fogalmak kerültek meghatározásra; – rögzítésre került, hogy villámcsapás másodlagos hatása esetén a biztosító szolgáltatásának feltétele, hogy a villámcsapás tényét az időjárási adatok alátámasszák; – a betöréses lopás biztosítási esemény meghatározása pontosítás- ra került; – változott a betörésvédelmi szintek meghatározása és módosultak az azokhoz kapcsolódó kártérítési összeghatárok; – bővült a biztosított vagyontárgyak köre és pontosításra került a meghatározásuk; – az épület, a lakás, illetve a melléképület hasznos alapterületének kiszámítási módszere meghatározásra került; – a biztosító avult értéken téríti meg a vályogból vagy döngölt fal- ból, illetve az előbbiek vegyes alkalmazásával készített mellék- épületek árvíz, felhőszakadás és vezetékes vízkár által okozott részleges vagy teljes károsodásának helyreállítási, illetve újraépí- tési költségeit. – a kiegészítő baleset biztosításban pontosításra került a csonttörés szolgáltatás; – pontosításra kerültek az értékkövetés szabályai; – az internetes szolgáltatások igénybevételével történő szerződés- módosítás kezdeményezése törlésre került.

  • A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) alaki követelményei és hatályosságának feltételei XVII.1. A biztosítási szerződés alanyai szerződéses nyilatkozataikat az alábbiakban meghatározott módon és formában tehetik meg, azok csak ilyen alakban érvényesek: – a biztosító címére megküldött és aláírt postai levél, – a biztosító által megjelölt és közzétett faxszámra elküldött és aláírással ellátott faxküldemény, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött szkennelt és aláírással ellátott okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött nyilatkozat, amennyiben a nyilatkozatot tevő ügyfél az elektronikus kommunikációhoz előzetesen hozzájárulását adta, és a nyilatkozatot a hozzájárulás során közölt elektronikus levelezési címről továbbítja a biztosító felé, – a biztosító bármely ügyfélszolgálatán személyesen vagy más által leadott, aláírt okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett telefonszámon megtett nyilatkozat, azon jognyilatkozatok kivételével, amelyek tekintetében a telefo- non történő jognyilatkozattételt a biztosító csak külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén teszi lehetővé, – egyes, a biztosító által meghatározott szerződésekre vonatkozó jognyilatkozatok tekintetében, külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén, a biztosító által működtetett internetes szerződéskezelő és ügyfélszolgálati rendszerben (Szerződéseim rendszer) megtett és a biztosító által rögzített, archivált nyilatkozat, – egyes, a biztosító által meghatározott szerződésekre vonatkozó jognyilatkozatok tekintetében, külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén a biztosító Telefonos ügyfélszolgálata útján megtett és a biztosító által hangfelvételen rögzített nyilatkozat formájában. A nyilatkozattételi lehetőséget a biztosító egyes szerződések és nyilatkozattípusok esetében fentiektől eltérően határozhatja meg, illetve továb- bi rendelkezéseket határozhat meg, melyeket a szerződésre vonatkozó általános, vagy különös szerződési feltételek, vagy a felek között külön e tárgyban létrejött megállapodás tartalmaz. A biztosítási esemény bejelentésére és határidejére vonatkozó rendelkezéseket a biztosítási szerződésre vonatkozó általános és különös szer- ződési feltételek tartalmazzák.

  • Az Előfizetőnek a Szolgáltatás Igénybevételével Kapcsolatos Egyéb Kötelezettségei Az Előfizető és a Szolgáltató az Előfizetői Szerződés fennállása alatt kölcsönösen együttműködnek.

  • Az előfizető által kezdeményezett szerződésmódosítás esetei, feltételei, a módosítás teljesítésének határideje 12.2.1. Az Előfizető átírás címén kérheti a Szolgáltatótól az egyedi előfizetői szerződés módosításaként az Előfizető személyének módosítását, ha személyében szerződés, vagy egyéb jogcímen történő jogutódlás következtében változás történik. Az átírás iránti kérelem akkor minősül alaki és tartalmi szempontból megfelelőnek, ha tartalmazza: - a jogelőd Xxxxxxxxx és jogutód Előfizető által aláírt együttes nyilatkozatát az átírás kérelmezésére, és - a jogutód Előfizető mindazon adatait, melyek az előfizetői szerződés megkötéshez szükségesek, és - mellékletként az átírás alapjául szolgáló tények vagy az átírás okának hitelt érdemlő dokumentummal való igazolását (pl. szerződéssel, bírósági végzéssel, ítélettel vagy más dokumentummal). Átírásra – a Szolgáltató eltérő nyilatkozata hiányában – csak abban az esetben kerülhet sor, ha a meglévő esetleges díjtartozást a felek valamelyike illetve a jogutód az átírással egyidejűleg rendezi. Az átírás időpontját az átírást kérő felek az átírási kérelemben határozzák meg azzal a feltétellel, hogy az átírási kérelmet legalább 15 nappal a kért időpont előtt kell benyújtani. E rendelkezésektől a Szolgáltató az Előfizető kérésére eltekinthet, ha azt nyilvántartási rendszere lehetővé teszi. Az átírás teljesítésének határideje nem lehet több mint a Szolgáltató által meghatározott alaki és tartalmi követelményeknek megfelelő átírási kérelem beérkezésétől számított 15 nap. A Szolgáltató az Előfizető kérésére köteles az általa az átírás teljesítésére általa vállalt határidőn belül az átírást teljesíteni, vagy az átírás elutasításáról az Előfizetőt értesíteni. Amennyiben a szolgáltató az átírást az ÁSZF-ben vállalt határidőn belül nem teljesíti, kötbért köteles fizetni a 7.4. pont szerint. Az átírási kérelmet a Szolgáltató az alaki és tartalmi követelményeknek megfelelő (beleértve a szükség szerinti mellékletekkel való ellátottságú) kérelem benyújtásától számított 15 napon belül köteles teljesíteni. Ha az átírás során a régi és új Előfizetők előfizetői kategóriája (egyéni/üzleti) megváltozik, akkor az átírás időpontjától az új Előfizetőnek az új előfizetői kategóriára vonatkozó előfizetési díjakat kell megfizetnie. Amennyiben az Előfizető előfizetői minőségét üzleti előfizetőre olyan csomag vonatkozásában igényli, melyben levő szolgáltatás vonatkozásában a Szolgáltató nem jogosult üzleti előfizetők felé történő értékesítésre, úgy a szerződésmódosítás nem jön létre, vagy az Előfizető által egyidejűleg módosított csomag igénybevételre vonatkozó módosított tartalommal jön létre. Az Előfizető az előfizetői hozzáférési pont kiépítése előtt kérheti igénybejelentése átírását is. Ha a régi és új Előfizető által a hatályos ÁSZF szerint fizetendő díjak eltérnek, a díjkülönbözetet az átíráskor kell rendezni. Az átírás díját a 4. sz. melléklet tartalmazza. A Szolgáltató átírás esetén az Előfizető nem kötelezheti belépési díj fizetésére. A jelen pontban írtak nem alkalmazhatók, ha az átírással egyidejűleg az előfizetői hozzáférési pont helye is megváltozik (áthelyezés).

  • A Szolgáltató egyoldalú szerződésmódosítása (1) A Szolgáltató az Egyedi előfizetői szerződést egyoldalúan kizárólag az Eht-ban meghatározott keretek között, az ÁSZF-ben vagy az Egyedi előfizetői szerződésben írt feltételek fennállása esetén, az ÁSZF egyoldalú módosítása útján módosíthatja.

  • A biztosítási szerződés alanyai Biztosított lehet az a 15–65 év belépési korú személy, aki a jelen kiegészítő biztosítás hatályba lépésének időpont- jában a biztosító kockázatvállalási feltételeinek megfelel. A kiegészítő biztosítás lejáratakor a biztosított életkora nem haladhatja meg a 75 évet (lejárati életkor).