Igényérvényesítési költségek mintaszakaszok

Igényérvényesítési költségek. Az Adós tudomásul veszi, hogy köteles megtéríteni – a Társaság által meghatározott módon - az általa meg nem fizetett Kölcsön és járulékai összegének behajtása, végrehajtása során felmerülő költségeket (a felszólító levelek költségét, a jogi eljárás költségeit és kiadásait, továbbá a Társaság és a Társaság által megbízott harmadik személy behajtási tevékenysége során felmerülő mindennemű díjakat és költségeket is).
Igényérvényesítési költségek. Az Adós tudomásul veszik, hogy köteles megtéríteni a Hitelezőnek – az általa meghatározott módon - az általa meg nem fizetett Kölcsön és járulékai összegének behajtása, végrehajtása során felmerülő költségeket (a jogi eljárás költségeit és kiadásait, továbbá a Hitelező behajtási tevékenysége során felmerülő mindennemű díjakat és költségeket is). Az adós köteles haladéktalanul megtéríteni minden olyan költséget és kiadást, amely a hitelezőnél a jelen szerződés vagy bármely más a jelen szerződésben hivatkozott okirat elkészítésével és aláírásával kapcsolatban, illetve a hitelező bármely jogának kikényszerítésével vagy megőrzésével kapcsolatban merült fel.

Related to Igényérvényesítési költségek

  • Költségek 3.3.1 A Cofidis az Adós nem szerződésszerű teljesítése esetén a küldendő értesítő és felszólító levelek postázása kap- csán a Magyar Posta Zrt. szolgáltatásával összefüggésben felmerülő postaköltséget a postai díjszabálynak megfe- lelően az Adósra áthárítja.

  • Többletköltségek Ha a fogyasztó kifejezetten a legkevésbé költséges szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választ, az Eladó nem köteles visszatéríteni az ebből eredő többletköltségeket. Ilyen esetben a feltüntetett általános szállítási díjtételek erejéig áll fenn visszatérítési kötelezettségünk.

  • Egyéb jogérvényesítési lehetőségek Amennyiben az Eladó és az Ügyfél között esetlegesen fennálló fogyasztói jogvita Eladóval való tárgyalások során nem rendeződik, az alábbi jogérvényesítési lehetőségek állnak nyitva az Ügyfél számára: - Panasztétel a fogyasztóvédelmi hatóságoknál. Amennyiben Ügyfél fogyasztói jogainak megsértését észleli, jogosult panasszal fordulni a lakóhelye szerint illetékes fogyasztóvédelmi hatósághoz. A panasz elbírálását követően a hatóság dönt a fogyasztóvédelmi eljárás lefolytatásáról. A hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóságok listája és elérhetőségei a xxxx://xxxxxxxxx.xxx.xx holnapon érhetők el. - Békéltető testülethez való fordulás. A termékek minőségével, biztonságosságával és a termékfelelősségi szabályok alkalmazásával, valamint a szerződés megkötésével és teljesítésével kapcsolatos fogyasztói jogvita bíróságon kívüli, békés rendezése céljából az Ügyfél eljárást kezdeményezhet a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes békéltető testületnél, illetve fordulhat a Szolgáltató székhelye szerint illetékes szakmai kamara mellett működő békéltető testülethez. Békéltető Testületre vonatkozó szabályok alkalmazásában fogyasztónak minősül a külön törvény szerinti civil szervezet, egyház, társasház, lakásszövetkezet, mikro-, kis- és középvállalkozás is, aki árut vesz, rendel, kap, használ, igénybe vesz, vagy az áruval kapcsolatos kereskedelmi kommunikáció, ajánlat címzettje. Ennek keretében fennáll a vállalkozásoknak a békéltető testület felhívására történő válaszirat megküldési kötelezettsége, további kötelezettség a békéltető testület előtti megjelenési kötelezettség („meghallgatáson egyezség létrehozatalára feljogosított személy részvételének biztosítása”). Amennyiben a vállalkozás székhelye vagy telephelye nem a területileg illetékes békéltető testületet működtető kamara szerinti megyébe van bejegyezve, a vállalkozás együttműködési kötelezettsége a fogyasztó igényének megfelelő írásbeli egyezségkötés lehetőségének felajánlására terjed ki. A fenti együttműködési kötelezettség megszegése esetén a fogyasztóvédelmi hatóság rendelkezik hatáskörrel. Az Ügyfél lakóhelye (tartózkodási helye) alapján az alább felsorolt békéltető testületekhez fordulhat a fogyasztói jogvita rendezése érdekében. - Bírósági eljárás. Ügyfél jogosult a fogyasztói jogvitából származó követelésének bíróság előtti érvényesítésére polgári eljárás keretében a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, valamint a Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. rendelkezései szerint. - Online adásvételi szerződéssel összefüggő határon átnyúló fogyasztói jogvita esetén a fogyasztók az online vásárláshoz kapcsolódó, határon átnyúló jogvitáikat elektronikusan rendezni tudják a következő linken elérhető online platformon keresztül beadott elektronikus panasz útján. - Ehhez nem kell mást tenni, minthogy a fenti linken elérhető online platformon a fogyasztó beregisztrál, kitölt egy kérelmet hiánytalanul, majd elektronikusan beküldi a Békéltető Testület részére a platformon keresztül. Így a fogyasztók, a távolságok ellenére egyszerűen tudják érvényesíteni jogaikat. Magyarországon a Budapesti Békéltető Testület (BBT) jogosult eljárni az online adásvételi vagy szolgáltatási szerződésekhez kapcsolódó határon átnyúló fogyasztó és kereskedő közötti jogvitákban. Az online vitarendezési platform itt érhető el: xxxxx://xxxxxxx.xx.xxxxxx.xx/xxx/xxxx/?xxxxx=xxxx.xxxx.xxxx&xxx=XX E-mail cím: xxxxxxx@xxxxxxxxxxxxxxxxx.xx, xxxx@xxxxxxxxxxxxxxxxx.xx E-mail cím: xxxxxxxxxx@xxxxxxxxxxxxxx.xx E-mail cím: xxxxxxxxxx@xxxxx.xx; xxxxx@xxxxx.xx E-mail cím: xxxxxxxxxx@xxxxx.xx Fax száma: (0) 000-0000 Elnök: Xx. Xxxxxxxxxxx Xxxxxx E-mail cím: xxxxxxxxx.xxxxxxxx@xxxx.xx Elnök: Xx. Xxxxxxx Xxxxxx E-mail cím: xxxx@xxxxxx.xx E-mail cím: xxxxx@xxxxx.xx; xxxxxxxxxx@xxxxx.xx E-mail cím: xxxxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx E-mail cím: xxxxxxxxx@xxxxx.xx E-mail cím: xxxxxxxxxx@xxxx.xx Fax száma: (56) 370-005 Elnök: Dr. Lajkóné xx. Xxxx Xxxxx E-mail cím: xxxxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxxx.xx E-mail cím: xxxxxxxxxx@xxxxxx.xx E-mail cím: xxxx@xxxx.xx E-mail cím: xxxxxxxxxxx@xxxxx.xx Fax száma: (82) 501-046 Elnök: Xx. Xxxxx Xxxxxx E-mail cím: xxxx@xxxx.xx Fax száma: (42) 420-180 Elnök: Xxxxxxxxxx xx. Xxxxxx Xxxxxxx E-mail cím: xxxxxxxxx@xxxxxxx.xx E-mail cím: xxxxxx@xxxxx.xx E-mail cím: xxxxx@xxxxx.xx E-mail cím: xxxx@xxxxxxxxxxxxxxxxxx.xx

  • Jogérvényesítési Lehetőségek Az Előfizető vagy más érintett a személyes adatai kezelésével kapcsolatban bármikor fordulhat az Szolgáltató adatvédelmi tisztviselőjéhez: xx. Xxxxxx Xxxxxx (cím: 1097 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 36.; email: XXX@xxxxxxx.xx). Az Előfizető vagy más érintett a jogainak megsértése esetén az Szolgáltatóval szemben bírósághoz fordulhat. A bíróság az ügyben soron kívül jár el. Azt, hogy az adatkezelés a jogszabályban foglaltaknak megfelel, az Szolgáltató köteles bizonyítani. A per elbírálása a törvényszék, a fővárosban a Fővárosi Törvényszék Utolsó módosítás: 2020_04_01 Hatálya: 2020_09_01 File neve: flip_aszf_ 4_melleklet_adatkezeles_adatbiztonsag_200901_rendes hatáskörébe tartozik. A per az Előfizető vagy más érintett lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti törvényszék előtt is megindítható. A Szolgáltató az Előfizető vagy más érintett adatainak jogellenes kezelésével, vagy az adatbiztonság követelményeinek megszegésével másnak okozott kárt köteles megtéríteni. A Szolgáltató mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt az adatkezelés körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő. Nem kell megtéríteni a kárt annyiban, amennyiben az a károsult szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartásából származott. Az Előfizető vagy más érintett a személyes adatai kezelésével kapcsolatos panasz esetén a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz is fordulhat (xx. Xxxxxxxxxx Xxxxxx a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke, postai cím: 1530 Budapest, Pf.: 5., cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx Xxxxxxxx xxxxx 22/c, Telefon: +00 (0) 000-0000; Fax: +00 (0) 000-0000; E-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xx; honlap: xxx.xxxx.xx).

  • Előzmények A NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő zártkörűen működő Részvénytársaság (a továbbiakban: Megbízó), közbeszerzési eljárás eredményeként szerződést kötött az U2em1 Konzorciummal (vezető tag: UTIBER Közúti Beruházó Korlátolt Felelősségű Társaság; székhelye: 1115 Budapest, Csókautca 7-13.; tag: UNITEF-83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság; székhelye: 1119 Budapest, Xxxxxxxxxxx xxx 00.) az „M1 autópálya 2x3sávra bővítése Budapest (M0) - Tatabánya-Újváros csomópont között" (a továbbiakban: Projekt) tervezési feladat elvégzésére. A Megbízó és a Konzorcium között megkötött Tervezési Szerződés szerint a Konzorciumnak feladata a településrendezési tervek és a Projekt terveinek összehangolása, szükség szerinti módosítása, valamint az ezzel kapcsolatos költségek viselése. Az M1 autópálya tervezett bővítése környezetvédelmi engedéllyel rendelkezik (OKTVF 14/2771-90/2013), amely a tervezés során szükség szerint módosításra kerül. Az UNITEF- Célmegvalósító megkeresésére Megrendelő a településrendezési terv módosításának elkészítésére a Fehér VÁRtervező Kft.-t jelölte meg, mint Tervezőt. A Szerződő felek rögzítik, hogy a Szerződést a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (Kbt.) 124. §-a rendelkezései alapján a fent hivatkozott közbeszerzési eljárásra (PST:A001.04) tekintettel, annak részeként írják alá.

  • Biztosítási események 1. Jelen biztosítás feltételei alapján biztosítási eseménynek minôsül és megtéríti a Biztosító azokat a személysérüléses – beleértve a sérelmi díjként jogszerûen megállapított igényeket is – és szerzôdésen kívül, kizárólag az Európai Unió tagállamainak területén okozott és keletkezett tárgyrongálási károkat, amelyeket a Biztosított, mint

  • A Szolgáltató jogai és kötelezettségei 5.1. Szolgáltató köteles a nyújtott Szolgáltatást jelen ÁSZF rendelkezéseivel összhangban szakszerű Szolgáltatást nyújtani.

  • A Vállalkozó jogai és kötelezettségei 10.1. Keretszerződés aláírásával a Vállalkozó kötelezi magát, hogy a Keretszerződésben és a Műszaki leírásban részletezett munkákat a Megrendelő számára az Egyedi Megrendelőkben foglaltak szerint elvégzi és kijelenti, hogy részéről sem a szerződéskötés, sem a teljesítés nem ütközik jogi vagy egyéb akadályba, a szükséges szakértelemmel és feltételrendszerrel rendelkezik.

  • Biztosítási esemény bejelentése 302. A biztosítási esemény bejelentésére vonatkozó szabályokat az

  • Díjak, költségek 1) A Társaság a nyugdíj-előtakarékossági számlák fenntartásáért, a NYESZ törvénynek megfelelően a Kondíciós Listájában meghatározott számlavezetési díjat számol fel.