információk, korlátozások mintaszakaszok

információk, korlátozások. Felek kötelesek a jelen szerződéssel kapcsolatos, illetve a szerződés érvényessége alatt tudomásukra jutott, nyilvánosságra még nem hozott, a Felek gazdasági tevékenységével kapcsolatos bármilyen információt üzleti titokként bizalmasan kezelni. Az adott fél a fentiekben említett információkat harmadik félnek csak az információ jogosult előzetes írásbeli engedélye alapján adhat át, illetve hozhat nyilvánosságra, kivéve a törvényi előírások szerinti hatósági adatszolgáltatásokat. Felek megbízottaik részére a feladataik ellátásához szükséges mértékben jogosultak a Szerződésben szereplő információkat átadni, titoktartásra kötelezés mellett.

Related to információk, korlátozások

  • Információszolgáltatás A legközelebbi márkaszerviz kikeresése és a szükséges információk (telefonos elérhetőség, cím, kapcsolattartó neve) átadása a biztosított által megadott biztosított gépjármű márkája szerint, magyar nyelven.

  • Információ az elektronikus katalógusokról Az ajánlatokat elektronikus katalógus formájában kell benyújtani, vagy azoknak elektronikus katalógust kell tartalmazniuk

  • Információ az elektronikus munkafolyamatokról x A megrendelés elektronikus úton történik x Elektronikusan benyújtott számlákat elfogadnak x A fizetés elektronikus úton történik

  • Információ a Módosításokról VII.2.1) A módosítások ismertetése A módosítások jellege és mértéke (a szerződés esetleges korábbi módosításainak feltüntetésével együtt): VII.2.2) A módosítás okai ◯ Igény az eredeti nyertes ajánlattevő/koncessziós jogosult által teljesítendő további építési beruházásra, szolgáltatásnyújtásra vagy árubeszerzésre (a 2014/23/EU irányelv 43. cikke (1) bekezdésének b) pontja, a 2014/24/EU irányelv 72. cikke (1) bekezdésének b) pontja, a 2014/25/EU irányelv 89. cikke (1) bekezdésének b) pontja) Azon gazdasági vagy technikai okok, illetve hátrányok vagy többletköltségek ismertetése, amelyek miatt a szerződő fél személye nem változhat: ◯ Módosítási igény olyan körülmények miatt, amelyet a kellő gondossággal eljáró ajánlatkérő nem láthatott előre (a 2014/23/EU irányelv 43. cikke (1) bekezdésének c) pontja, a 2014/24/EU irányelv 72. cikke (1) bekezdésének c) pontja, a 2014/25/EU irányelv 89. cikke (1) bekezdésének c) pontja) A módosítás szükségességét indokoló körülmények ismertetése, és e körülmények előre nem látható jellegének magyarázata: VII.2.3) Áremelkedés A módosításokat megelőző aktualizált teljes szerződéses érték (figyelembe véve az esetleges korábbi szerződésmódosításokat és árkiigazításokat, valamint – a 2014/23/EU irányelv esetében – az érintett tagállamban érvényesülő átlagos inflációt) Érték áfa nélkül: [ ] Pénznem: [ ][ ][ ] Teljes szerződéses érték a módosítást követően Érték áfa nélkül: [ ] Pénznem: [ ][ ][ ] 1 szükség szerinti számban ismételje meg 2 adott esetben

  • Konzultációra vonatkozó információk Kiegészítő tájékoztatást ajánlatkérő konzultáció formájában is megadja. A konzultáció időpontja: (éééé/hh/nn) és helye:

  • Elektronikus árlejtésre vonatkozó információk Elektronikus árlejtést fognak alkalmazni Nem További információk az elektronikus árlejtésről:

  • Változatokra vonatkozó információk Elfogadható változatok

  • Ajánlatokra vonatkozó információk A szerződést közös ajánlattevők csoportja nyerte el nem

  • Információ az elektronikus munkafolyamatokról A megrendelés elektronikus úton történik x Elektronikusan benyújtott számlákat elfogadnak x A fizetés elektronikus úton történik

  • Központi Hitelinformációs Rendszer 9.1. A Szerződés aláírásával az Adós megerősíti, hogy Központi Hitelinformációs Rendszerről szóló - a Szerződés elválaszthatatlan részét képező mellékletben foglalt - tájékoztatást a Szerződés megkötését megelőzően megismerte és annak tudomásul vételére vonatkozó nyilatkozatot (1. számú melléklet) a szerződéskötés előtt aláírta.