Common use of Irányadó jog és joghatóság Clause in Contracts

Irányadó jog és joghatóság. 22.1 A jelen Kereskedési Szerződésre Magyarország jogszabályai irányadóak, és rendelkezései a magyar jogszabályok szerint értelmezendőek. Az Ügyfél és az eBrókerház Zrt. között létrejövő valamennyi jogviszonyra Bszt., a Tpt., a Pmt., a Ptk., a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapír-számla, központiértékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001 (XII. 26.) Korm. rendelet, a vonatkozó egyéb jogszabályok rendelkezései, az eBrókerház Zrt. Üzletszabályzata és Díjjegyzéke, nemzetközi kereskedési platformon történő kereskedés esetén az adott nemzetközi platform vonatkozó szabályzatai az irányadók az egyes szerződésekben foglalt eltérésekkel. A szerződésekben alkalmazott fogalmakat a fenti pontban megjelölt jogszabályokban, szabályzatokban meghatározott tartalommal kell érteni, ezekre vonatkozó kérdéseit az Ügyfél felteheti, ez esetben az eBrókerház Zrt-től tájékoztatásban részesül. Az Ügyfél kijelenti, hogy az eBrókerház Zrt. Üzletszabályzatát, annak mellékleteit, így különösen a Díjjegyzéket az eBrókerház Zrt. vele megismertette, azokat elolvasta, megértette és az azokban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el, kijelenti továbbá, hogy a jelen Kereskedési Szerződést ezek ismeretében köti meg.

Appears in 3 contracts

Samples: www.ebrokerhaz.hu, www.ebrokerhaz.hu, ebrokerhaz.hu

Irányadó jog és joghatóság. 22.1 18.1 A jelen Kereskedési Szerződésre Magyarország jogszabályai irányadóak, és rendelkezései a magyar jogszabályok szerint értelmezendőek. Az Ügyfél és az eBrókerház Zrt. között létrejövő valamennyi jogviszonyra Bszt., a Tpt., a Pmt., a Ptk., a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapír-számla, központiértékpapírszámla központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001 (XII. 26.) Korm. rendelet, a vonatkozó egyéb jogszabályok rendelkezései, az eBrókerház Zrt. Üzletszabályzata és Díjjegyzéke, nemzetközi kereskedési platformon történő kereskedés esetén az adott nemzetközi platform vonatkozó szabályzatai az irányadók az egyes szerződésekben foglalt eltérésekkel. A szerződésekben alkalmazott fogalmakat a fenti pontban megjelölt jogszabályokban, szabályzatokban meghatározott tartalommal kell érteni, ezekre vonatkozó kérdéseit az Ügyfél felteheti, ez esetben az eBrókerház Zrt-től tájékoztatásban részesül. Az Ügyfél kijelenti, hogy az eBrókerház Zrt. Üzletszabályzatát, annak mellékleteit, így különösen a Díjjegyzéket az eBrókerház Zrt. vele megismertette, azokat elolvasta, megértette és az azokban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el, kijelenti továbbá, hogy a jelen Kereskedési Szerződést ezek ismeretében köti meg.

Appears in 2 contracts

Samples: www.ebrokerhaz.hu, www.ebrokerhaz.hu

Irányadó jog és joghatóság. 22.1 A jelen Kereskedési Szerződésre Magyarország jogszabályai irányadóak, és rendelkezései a magyar jogszabályok szerint értelmezendőek. Az xxxxxxxxxxxxxx.Xx Ügyfél és az eBrókerház Zrt. között létrejövő valamennyi jogviszonyra a Bszt., a Tpt.tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény, a Pmt.pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény, a Ptk.Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapír-számla, központiértékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001 (XII. 26.) Korm. rendelet, a vonatkozó egyéb jogszabályok rendelkezései, az eBrókerház Zrt. Üzletszabályzata és Díjjegyzéke, nemzetközi kereskedési platformon történő kereskedés esetén az adott nemzetközi platform vonatkozó szabályzatai az irányadók az egyes szerződésekben foglalt eltérésekkel. A szerződésekben alkalmazott fogalmakat a fenti pontban megjelölt jogszabályokban, szabályzatokban meghatározott tartalommal kell érteni, ezekre vonatkozó kérdéseit az Ügyfél felteheti, ez esetben az eBrókerház Zrt-től tájékoztatásban részesül. Az Ügyfél kijelenti, hogy az eBrókerház Zrt. Üzletszabályzatát, annak mellékleteit, így különösen a Díjjegyzéket az eBrókerház Zrt. vele megismertette, azokat elolvasta, megértette és az azokban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el, kijelenti továbbá, hogy a jelen Kereskedési Szerződést ezek ismeretében köti meg.

Appears in 1 contract

Samples: ebrokerhaz.hu

Irányadó jog és joghatóság. 22.1 A jelen Kereskedési Szerződésre Magyarország jogszabályai irányadóak, és rendelkezései a magyar jogszabályok szerint értelmezendőek. Az xxxxxxxxxxxxxx.Xx Ügyfél és az eBrókerház Zrt. között létrejövő valamennyi jogviszonyra Bszt., a TptaTpt.,, a Pmt., a Ptka, aPtk., a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapír-számla, központiértékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001 (XII. 26.) Korm. rendelet, a vonatkozó egyéb jogszabályok rendelkezései, az eBrókerház Zrt. Üzletszabályzata és Díjjegyzéke, nemzetközi kereskedési platformon történő kereskedés esetén az adott nemzetközi platform vonatkozó szabályzatai az irányadók az egyes szerződésekben foglalt eltérésekkel. A szerződésekben alkalmazott fogalmakat a fenti pontban megjelölt jogszabályokban, szabályzatokban meghatározott tartalommal kell érteni, ezekre vonatkozó kérdéseit az Ügyfél felteheti, ez esetben az eBrókerház Zrt-től tájékoztatásban részesül. Az Ügyfél kijelenti, hogy az eBrókerház Zrt. Üzletszabályzatát, annak mellékleteit, így különösen a Díjjegyzéket az eBrókerház Zrt. vele megismertette, azokat elolvasta, megértette és az azokban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el, kijelenti továbbá, hogy a jelen Kereskedési Szerződést ezek ismeretében köti meg.

Appears in 1 contract

Samples: www.ebrokerhaz.hu

Irányadó jog és joghatóság. 22.1 19.1 A jelen Kereskedési Szerződésre Magyarország jogszabályai irányadóak, és rendelkezései a magyar jogszabályok szerint értelmezendőek. Az Ügyfél és az eBrókerház Zrt. között létrejövő valamennyi jogviszonyra Bszt., a Tpt., a Pmt., a Ptk., a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapír-számla, központiértékpapírszámla központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001 (XII. 26.) Korm. rendelet, a vonatkozó egyéb jogszabályok rendelkezései, az eBrókerház Zrt. Üzletszabályzata és Díjjegyzéke, nemzetközi kereskedési platformon történő kereskedés esetén az adott nemzetközi platform vonatkozó szabályzatai az irányadók az egyes szerződésekben foglalt eltérésekkel. A szerződésekben alkalmazott fogalmakat a fenti pontban megjelölt jogszabályokban, szabályzatokban meghatározott tartalommal kell érteni, ezekre vonatkozó kérdéseit az Ügyfél felteheti, ez esetben az eBrókerház Zrt-től tájékoztatásban részesül. Az Ügyfél kijelenti, hogy az eBrókerház Zrt. Üzletszabályzatát, annak mellékleteit, így különösen a Díjjegyzéket az eBrókerház Zrt. vele megismertette, azokat elolvasta, megértette és az azokban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el, kijelenti továbbá, hogy a jelen Kereskedési Szerződést ezek ismeretében köti meg.

Appears in 1 contract

Samples: www.ebrokerhaz.hu

Irányadó jog és joghatóság. 22.1 A jelen Kereskedési Szerződésre Megállapodásra Magyarország jogszabályai irányadóak, és rendelkezései a magyar jogszabályok szerint értelmezendőek. Az xxxxxxxxxxxxxx.Xx Ügyfél és az eBrókerház Befektetési Szolgáltató Zrt. között létrejövő valamennyi jogviszonyra Bszt.a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény, a Tpt.tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény, a Pmt.pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény, a Ptk.Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapír-számla, központiértékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001 (XII. 26.) Korm. rendelet, a vonatkozó egyéb jogszabályok rendelkezései, az eBrókerház Befektetési Szolgáltató Zrt. Üzletszabályzata és DíjjegyzékeKondíciós Listája, nemzetközi kereskedési platformon történő kereskedés esetén az adott nemzetközi platform vonatkozó szabályzatai az irányadók az egyes szerződésekben foglalt eltérésekkel. A szerződésekben alkalmazott fogalmakat a fenti pontban megjelölt jogszabályokban, szabályzatokban meghatározott tartalommal kell érteni, ezekre vonatkozó kérdéseit az Ügyfél felteheti, ez esetben az eBrókerház Befektetési Szolgáltató Zrt-től tájékoztatásban részesül. Az Ügyfél kijelenti, hogy az eBrókerház Befektetési Szolgáltató Zrt. Üzletszabályzatát, annak mellékleteit, így különösen a Díjjegyzéket Kondíciós listát az eBrókerház Befektetési Szolgáltató Zrt. vele megismertette, azokat elolvasta, megértette és az azokban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el, kijelenti továbbá, hogy a jelen Kereskedési Szerződést szerződést ezek ismeretében köti meg.

Appears in 1 contract

Samples: www.ebrokerhaz.hu