Common use of Ismétlődő bankkártyás fizetés Clause in Contracts

Ismétlődő bankkártyás fizetés. Az Ismétlődő fizetés egy, a Simple által biztosított, bankkártya-elfogadáshoz tartozó funkció, mely alapján a Vevő (Kártyabirtokos) által a regisztrációs tranzakció alkalmával megadott bankkártyaadatokkal a jövőben újabb fizetéseket lehet kezdeményezni a bankkártyaadatok újbóli megadása nélkül. Az Ismétlődő fizetés lényege, hogy a Vevő a Kereskedő Fizetési elfogadóhelyén (webshop- felületen vagy a Simple fizető felületén) nyilatkozik, hogy Ismétlődő fizetést kíván igénybe venni. Az Ismétlődő fizetés két típusa: a) Egyszeri hozzájárulásos: a Vevő a regisztrációs Tranzakció alkalmával hozzájárul, hogy a Kereskedő a jövőben esedékessé váló összegekre ismétlődő fizetést kezdeményezzen, és elfogadja, hogy ezzel előre meghatározott időközönként, előre meghatározott összegekkel beterhelésre kerül majd a bankkártyájához tartozó bankszámlaszám. b) Eseti hozzájárulásos: a Vevő valamennyi jövőbeni fizetésnél jóvá kell, hogy hagyja az az ismétlődő Tranzakciót. Ebben az esetben a Vevő számára az ismétlődő fizetés egy tulajdonképpeni kényelmi funkció, melynek segítségével nem kell a jövőben minden fizetés során újból megadnia a bankkártyaadatait. A Simple ezen fizetési mód kapcsán vállalja, hogy a sikeres fizetés tényéről a Vevőt a hagyományos bankkártyás fizetéssel megegyező csatornákon keresztül értesíti. Amennyiben egy beregisztrált bankkártyához kapcsolódó ismétlődő fizetéses-típusú Tranzakció eredménye sikertelen, a Kereskedő a szóban forgó Tranzakció elindításának a napján nem próbálhat meg újabb Tranzakciót végrehajtani a beregisztrált kártya terhére. A Kereskedő folyamatosan legfeljebb 31 egymást követő napon keresztül próbálkozhat a beregisztrált bankkártya terhére történő Tranzakció sikeres végrehajtásával. Amennyiben a 31. napon sem érkezik sikeres válaszüzenet a beregisztrált kártya terhére, több próbálkozás nem hajtható végre, és a beregisztrált kártyához tartozó azonosítót (ún. „token”-t) a Kereskedőnek törölnie kell. A Simple a Kereskedő által tévesen vagy jogtalanul kezdeményezett fizetési Tranzakciókért semmilyen felelősséget nem vállal, és a tévesen vagy jogtalanul indított Tranzakciók kapcsán a Kereskedő a Vevők irányába közvetlenül köteles helytállni. Az Ismétlődő fizetés lehetővé tételéért a Simple-nek fizetendő Jutalék mértékét az Egyedi Szerződés rögzíti. A Simple fenntartja magának a jogot, hogy az elfogadott Kártyák körét egyoldalúan meghatározhassa. A Simple jelenleg a következő bankkártya-típusokat fogadja el: VISA, VISA Electron, Mastercard, Maestro, American Express. Amennyiben az Egyedi Szerződés csak bizonyos bankkártya-típusra határoz meg Jutalék-mértéket, akkor az automatikusan alkalmazandó a többi bankkártya-típusra is, kivéve, ha az Egyedi Szerződés ettől eltérő rendelkezést tartalmaz. Felek az Egyedi Szerződésben rögzítik, hogy a Kereskedő kifejezett igénye alapján, az Egyedi Szerződésben megjelölt fizetési elfogadóhelyek közül – a Simple által elvégzett kockázat elbírálás eredménye alapján – melyek esetében lesz elérhető az Ismétlődő fizetés Egyszeri hozzájárulásos vagy Eseti Hozzájárulásos típusa. A Simple saját döntési jogkörében eljárva dönthet úgy, hogy a Kereskedő számára nem engedélyezi az Ismétlődő fizetés Egyszeri hozzájárulásos vagy Eseti Hozzájárulásos típusát, a Kereskedő ezen döntést köteles tudomásul venni, és ezért a Simple-lel szemben semmilyen jogalapon semmilyen igényt nem érvényesíthet.

Appears in 8 contracts

Samples: Kereskedői Szerződés, Kereskedői Szerződés, Kereskedői Szerződés

Ismétlődő bankkártyás fizetés. Az Ismétlődő fizetés egy, a Simple által biztosított, bankkártya-elfogadáshoz tartozó funkció, mely alapján a Vevő (Kártyabirtokos) által a regisztrációs tranzakció alkalmával megadott bankkártyaadatokkal a jövőben újabb fizetéseket lehet kezdeményezni a bankkártyaadatok újbóli megadása nélkül. Az Ismétlődő fizetés lényege, hogy a Vevő a Kereskedő Fizetési elfogadóhelyén (webshop- felületen vagy a Simple fizető felületén) nyilatkozik, hogy Ismétlődő fizetést kíván igénybe venni. Az Ismétlődő fizetés két típusa: a) Egyszeri hozzájárulásos: a Vevő a regisztrációs Tranzakció alkalmával hozzájárul, hogy a Kereskedő a jövőben esedékessé váló összegekre ismétlődő fizetést kezdeményezzen, és elfogadja, hogy ezzel előre meghatározott időközönként, előre meghatározott összegekkel beterhelésre kerül majd a bankkártyájához tartozó bankszámlaszám. b) Eseti hozzájárulásos: a Vevő valamennyi jövőbeni fizetésnél jóvá kell, hogy hagyja az az ismétlődő Tranzakciót. Ebben az esetben a Vevő számára az ismétlődő fizetés egy tulajdonképpeni kényelmi funkció, melynek segítségével nem kell a jövőben minden fizetés során újból megadnia a bankkártyaadatait. A Simple ezen fizetési mód kapcsán vállalja, hogy a sikeres fizetés tényéről a Vevőt a hagyományos bankkártyás fizetéssel megegyező csatornákon keresztül értesíti. Amennyiben egy beregisztrált bankkártyához kapcsolódó ismétlődő fizetéses-típusú Tranzakció eredménye sikertelen, a Kereskedő a szóban forgó Tranzakció elindításának a napján nem próbálhat meg újabb Tranzakciót végrehajtani a beregisztrált kártya terhére. A Kereskedő folyamatosan legfeljebb 31 egymást követő napon keresztül próbálkozhat a beregisztrált bankkártya terhére történő Tranzakció sikeres végrehajtásával. Amennyiben a 31. napon sem érkezik sikeres válaszüzenet a beregisztrált kártya terhére, több próbálkozás nem hajtható végre, és a beregisztrált kártyához tartozó azonosítót (ún. „token”-t) a Kereskedőnek törölnie kell. A Simple a Kereskedő által tévesen vagy jogtalanul kezdeményezett fizetési Tranzakciókért semmilyen felelősséget nem vállal, és a tévesen vagy jogtalanul indított Tranzakciók kapcsán a Kereskedő a Vevők irányába közvetlenül köteles helytállni. Az Ismétlődő fizetés lehetővé tételéért a Simple-nek fizetendő Jutalék mértékét az Egyedi Szerződés rögzíti. A Simple fenntartja magának a jogot, hogy az elfogadott Kártyák körét egyoldalúan meghatározhassa. A Simple jelenleg a következő bankkártya-típusokat fogadja el: VISA, VISA Electron, Mastercard, Maestro, American Express. Amennyiben az Egyedi Szerződés csak bizonyos bankkártya-bankkártya- típusra határoz meg Jutalék-mértéket, akkor az automatikusan alkalmazandó a többi bankkártya-bankkártya- típusra is, kivéve, ha az Egyedi Szerződés ettől eltérő rendelkezést tartalmaz. Felek az Egyedi Szerződésben rögzítik, hogy a Kereskedő kifejezett igénye alapján, az Egyedi Szerződésben megjelölt fizetési elfogadóhelyek közül – a Simple által elvégzett kockázat elbírálás eredménye alapján – melyek esetében lesz elérhető az Ismétlődő fizetés Egyszeri hozzájárulásos vagy Eseti Hozzájárulásos típusa. A Simple saját döntési jogkörében eljárva dönthet úgy, hogy a Kereskedő számára nem engedélyezi az Ismétlődő fizetés Egyszeri hozzájárulásos vagy Eseti Hozzájárulásos típusát, a Kereskedő ezen döntést köteles tudomásul venni, és ezért a Simple-lel szemben semmilyen jogalapon semmilyen igényt nem érvényesíthet.

Appears in 5 contracts

Samples: Kereskedői Szerződés, Kereskedői Szerződés, Kereskedői Szerződés

Ismétlődő bankkártyás fizetés. Az Ismétlődő fizetés egy, a Simple által biztosított, bankkártya-elfogadáshoz tartozó funkció, mely alapján a Vevő (Kártyabirtokos) által a regisztrációs tranzakció alkalmával megadott bankkártyaadatokkal a jövőben újabb fizetéseket lehet kezdeményezni a bankkártyaadatok újbóli megadása nélkül. Az Ismétlődő fizetés lényege, hogy a Vevő a Kereskedő Fizetési elfogadóhelyén Kereskedői elfogadóhelyen (webshop- webshop-felületen vagy a Simple fizető felületén) nyilatkozik, hogy Ismétlődő fizetést kíván igénybe venni. Az Ismétlődő fizetés két típusa: a) Egyszeri hozzájárulásos: a Vevő a regisztrációs Tranzakció tranzakció alkalmával hozzájárul, hogy a Kereskedő a jövőben esedékessé váló összegekre ismétlődő fizetést kezdeményezzen, és elfogadja, hogy ezzel előre meghatározott időközönként, előre meghatározott összegekkel beterhelésre kerül majd a bankkártyájához tartozó bankszámlaszám. b) Eseti hozzájárulásos: a Vevő valamennyi jövőbeni fizetésnél jóvá kell, hogy hagyja az az ismétlődő Tranzakcióttranzakciót. Ebben az esetben a Vevő számára az ismétlődő fizetés egy tulajdonképpeni kényelmi funkció, melynek segítségével nem kell a jövőben minden fizetés során újból megadnia a bankkártyaadatait. A Simple ezen fizetési mód kapcsán vállalja, hogy a sikeres fizetés tényéről a Vevőt a hagyományos bankkártyás fizetéssel megegyező csatornákon keresztül értesíti. Amennyiben egy beregisztrált bankkártyához kapcsolódó ismétlődő fizetéses-típusú Tranzakció tranzakció eredménye sikertelen, a Kereskedő a szóban forgó Tranzakció tranzakció elindításának a napján nem próbálhat meg újabb Tranzakciót tranzakciót végrehajtani a beregisztrált kártya terhére. A Kereskedő folyamatosan legfeljebb 31 egymást követő napon keresztül próbálkozhat a beregisztrált bankkártya terhére történő Tranzakció tranzakció sikeres végrehajtásával. Amennyiben a 31. napon sem érkezik sikeres válaszüzenet a beregisztrált kártya terhére, több próbálkozás nem hajtható végre, és a beregisztrált kártyához tartozó azonosítót (ún. „token”-t) a Kereskedőnek törölnie kell. A Simple a Kereskedő által tévesen vagy jogtalanul kezdeményezett fizetési Tranzakciókért tranzakciókért semmilyen felelősséget nem vállal, és a tévesen vagy jogtalanul indított Tranzakciók tranzakciók kapcsán a Kereskedő a Vevők irányába közvetlenül köteles helytállni. Az Ismétlődő fizetés lehetővé tételéért a Simple-nek fizetendő Jutalék jutalék mértékét az Egyedi Szerződés rögzíti. A Simple fenntartja magának a jogot, hogy az elfogadott Kártyák körét egyoldalúan meghatározhassa. A Simple jelenleg a következő bankkártya-típusokat fogadja el: VISA, VISA Electron, Mastercard, Maestro, American Express. Amennyiben az Egyedi Szerződés csak bizonyos bankkártya-típusra határoz meg Jutalék-mértéket, akkor az automatikusan alkalmazandó a többi bankkártya-típusra is, kivéve, ha az Egyedi Szerződés ettől eltérő rendelkezést tartalmaz. Felek az Egyedi Szerződésben rögzítik, hogy a Kereskedő kifejezett igénye alapján, az Egyedi Szerződésben megjelölt fizetési elfogadóhelyek közül – a Simple által elvégzett kockázat elbírálás eredménye alapján – melyek esetében lesz elérhető az Ismétlődő fizetés Egyszeri hozzájárulásos vagy Eseti Hozzájárulásos típusa. A Simple saját döntési jogkörében eljárva dönthet úgy, hogy a Kereskedő számára nem engedélyezi az Ismétlődő fizetés Egyszeri hozzájárulásos vagy Eseti Hozzájárulásos típusát, a Kereskedő ezen döntést köteles tudomásul venni, és ezért a Simple-lel szemben semmilyen jogalapon semmilyen igényt nem érvényesíthet.

Appears in 5 contracts

Samples: General Terms and Conditions, Kereskedői Szerződés, Kereskedői Szerződés

Ismétlődő bankkártyás fizetés. Az Ismétlődő fizetés egy, a Simple által biztosított, bankkártya-elfogadáshoz tartozó funkció, mely alapján a Vevő (Kártyabirtokos) Vevő/Felhasználó/Kártyabirtokos által a regisztrációs tranzakció alkalmával megadott bankkártyaadatokkal a jövőben újabb fizetéseket lehet kezdeményezni a bankkártyaadatok újbóli megadása nélkül. Az Ismétlődő fizetés lényege, hogy a Vevő a Kereskedő Fizetési elfogadóhelyén (webshop- felületen vagy a Simple fizető felületén) nyilatkozik, hogy Ismétlődő fizetést kíván igénybe venni. Az Ismétlődő fizetés két típusa: a) Egyszeri hozzájárulásos: a Vevő a regisztrációs Tranzakció alkalmával hozzájárul, hogy a Kereskedő a jövőben esedékessé váló összegekre ismétlődő fizetést kezdeményezzen, és elfogadja, hogy ezzel előre meghatározott időközönként, előre meghatározott összegekkel beterhelésre kerül majd a bankkártyájához tartozó bankszámlaszám. b) Eseti hozzájárulásos: a Vevő valamennyi jövőbeni fizetésnél jóvá kell, hogy hagyja az az ismétlődő Tranzakciót. Ebben az esetben a Vevő számára az ismétlődő fizetés egy tulajdonképpeni kényelmi funkció, melynek segítségével nem kell a jövőben minden fizetés során újból megadnia a bankkártyaadatait. A Simple ezen fizetési mód kapcsán vállalja, hogy a sikeres fizetés tényéről a Vevőt a hagyományos bankkártyás fizetéssel megegyező csatornákon keresztül értesíti. Amennyiben egy beregisztrált bankkártyához kapcsolódó ismétlődő fizetéses-típusú Tranzakció eredménye sikertelen, a Kereskedő a szóban forgó Tranzakció elindításának a napján nem próbálhat meg újabb Tranzakciót végrehajtani a beregisztrált kártya terhére. A Kereskedő folyamatosan legfeljebb 31 egymást követő napon keresztül próbálkozhat a beregisztrált bankkártya terhére történő Tranzakció sikeres végrehajtásával. Amennyiben a 31. napon sem érkezik sikeres válaszüzenet a beregisztrált kártya terhére, több próbálkozás nem hajtható végre, és a beregisztrált kártyához tartozó azonosítót (ún. „token”-t) a Kereskedőnek törölnie kell. A Simple a Kereskedő által tévesen vagy jogtalanul kezdeményezett fizetési Tranzakciókért semmilyen felelősséget nem vállal, és a tévesen vagy jogtalanul indított Tranzakciók kapcsán a Kereskedő a Vevők irányába közvetlenül köteles helytállni. Az Ismétlődő fizetés lehetővé tételéért a Simple-nek fizetendő Jutalék mértékét az Egyedi Szerződés rögzíti. A Simple fenntartja magának a jogot, hogy az elfogadott Kártyák körét egyoldalúan meghatározhassa. A Simple jelenleg a következő bankkártya-típusokat fogadja el: VISA, VISA Electron, Mastercard, Maestro, American Express. Amennyiben az Egyedi Szerződés csak bizonyos bankkártya-bankkártya- típusra határoz meg Jutalék-mértéket, akkor az automatikusan alkalmazandó a többi bankkártya-bankkártya- típusra is, kivéve, ha az Egyedi Szerződés ettől eltérő rendelkezést tartalmaz. Felek az Egyedi Szerződésben rögzítik, hogy a Kereskedő kifejezett igénye alapján, az Egyedi Szerződésben megjelölt fizetési elfogadóhelyek közül – a Simple által elvégzett kockázat elbírálás eredménye alapján – melyek esetében lesz elérhető az Ismétlődő fizetés Egyszeri hozzájárulásos vagy Eseti Hozzájárulásos típusa. A Simple saját döntési jogkörében eljárva dönthet úgy, hogy a Kereskedő számára nem engedélyezi az Ismétlődő fizetés Egyszeri hozzájárulásos vagy Eseti Hozzájárulásos típusát, a Kereskedő ezen döntést köteles tudomásul venni, és ezért a Simple-lel szemben semmilyen jogalapon semmilyen igényt nem érvényesíthet.

Appears in 4 contracts

Samples: Kereskedői Szerződés, Kereskedői Szerződés, Kereskedői Szerződés

Ismétlődő bankkártyás fizetés. Az V./0.0.0. Ismétlődő bankkártyás fizetés egy, a Simple által biztosított, bankkártya-elfogadáshoz tartozó funkció, mely alapján a Vevő (Kártyabirtokos) az Előfizető által a regisztrációs tranzakció alkalmával (első fizetés) során megadott bankkártyaadatokkal bankkártya adatokkal a jövőben újabb fizetéseket lehet kezdeményezni fizetések kezdeményezhetőek a bankkártyaadatok bankkártya adatok újbóli megadása nélkül. V./0.0.0. Ismétlődő bankkártyás fizetés csak a Szolgáltató ajánlatában Meghatározott Előfizetésekre vehető igénybe. Ezen Meghatározott Előfizetések esetében az ismétlődő bankkártyás fizetés lehetőségével a Szolgáltató biztosítja a Vevő számára, hogy az éves előfizetési díjat egyenlő részletekben fizesse meg. V./0.0.0. Az Ismétlődő fizetés lényege, hogy a Vevő a Kereskedő Fizetési elfogadóhelyén (webshop- felületen vagy a Simple fizető felületén) nyilatkozik, hogy Ismétlődő fizetést kíván igénybe venni. Az Ismétlődő fizetés két típusa: a) Egyszeri hozzájárulásos: a Vevő ismétlődő bankkártyás fizetési mód elfogadásával az Előfizető • a regisztrációs Tranzakció tranzakció (első fizetés) alkalmával hozzájárul, hogy a Kereskedő Szolgáltató a jövőben esedékessé váló összegekre ismétlődő valamennyi éves előfizetési díj részletekre fizetést kezdeményezzen, és elfogadja, hogy ezzel előre meghatározott időközönként, előre meghatározott összegekkel beterhelésre kerül majd a Szolgáltató az előfizetési díj részletek erejéig - azok esedékessé válását követően - az Előfizető minden további hozzájárulása nélkül az Előfizető bankkártyájához tartozó bankszámlaszámpénzforgalmi számláját megterhelje. b) Eseti hozzájárulásos: V./0.0.0. Az éves előfizetés időtartama alatt, a Vevő valamennyi jövőbeni fizetésnél jóvá kell, hogy hagyja az az ismétlődő Tranzakciót. Ebben az esetben Meghatározott Előfizetések jellegéből adódóan - mivel a Szolgáltató a Meghatározott Előfizetésekben foglalt teljes tartalomhoz és szolgáltatási csomaghoz hozzáférést biztosít a Vevő számára – a Vevő a regisztrációs tranzakció során megadott bankkártya adatok bármely okból történő megváltozása (letiltás, törlés) esetén is köteles az éves előfizetés hátralévő időszakára vonatkozó, még esedékes díjakat megfizetni. V./0.0.0. Meghatározott Előfizetések esetén, az első előfizetési év lejártát követően, havi előfizetési időszakra történő váltással a Vevő az ismétlődő fizetés egy tulajdonképpeni kényelmi funkció, melynek segítségével nem kell a jövőben minden fizetés során újból megadnia a bankkártyaadatait. A Simple ezen fizetési mód kapcsán vállalja, hogy a sikeres fizetés tényéről a Vevőt a hagyományos bankkártyás fizetéssel megegyező csatornákon keresztül értesíti. Amennyiben egy beregisztrált bankkártyához kapcsolódó ismétlődő fizetéses-típusú Tranzakció eredménye sikertelen, a Kereskedő a szóban forgó Tranzakció elindításának a napján nem próbálhat meg újabb Tranzakciót végrehajtani a beregisztrált kártya terhére. A Kereskedő folyamatosan legfeljebb 31 egymást követő napon keresztül próbálkozhat a beregisztrált bankkártya terhére történő Tranzakció sikeres végrehajtásávalhavi előfizetési díjat teljesíti. Amennyiben a 31. napon sem érkezik sikeres válaszüzenet Vevő a beregisztrált kártya terhéresoron következő Fordulónap előtt legalább 10 (tíz) nappal a Meghatározott Előfizetést nem mondja le, több próbálkozás nem hajtható végre, és a beregisztrált kártyához tartozó azonosítót (ún. „token”-t) Szolgáltató részére az esedékes havidíj a Kereskedőnek törölnie kellregisztrációs tranzakció során korábban megadott bankkártya adatokkal kerül megfizetésre. A Simple havi időszakos Meghatározott Előfizetés lemondása esetén a Kereskedő által tévesen vagy jogtalanul kezdeményezett fizetési Tranzakciókért semmilyen felelősséget nem vállal, és Szolgáltató köteles a tévesen vagy jogtalanul indított Tranzakciók kapcsán már megfizetett előfizetési díjjal rendezett időszak végéig a Kereskedő a Vevők irányába közvetlenül köteles helytállni. Az Ismétlődő fizetés lehetővé tételéért a Simple-nek fizetendő Jutalék mértékét az Egyedi Szerződés rögzíti. A Simple fenntartja magának a jogot, hogy az elfogadott Kártyák körét egyoldalúan meghatározhassa. A Simple jelenleg a következő bankkártya-típusokat fogadja el: VISA, VISA Electron, Mastercard, Maestro, American Express. Amennyiben az Egyedi Szerződés csak bizonyos bankkártya-típusra határoz meg Jutalék-mértéket, akkor az automatikusan alkalmazandó a többi bankkártya-típusra is, kivéve, ha az Egyedi Szerződés ettől eltérő rendelkezést tartalmaz. Felek az Egyedi Szerződésben rögzítik, hogy a Kereskedő kifejezett igénye alapján, az Egyedi Szerződésben megjelölt fizetési elfogadóhelyek közül – a Simple által elvégzett kockázat elbírálás eredménye alapján – melyek esetében lesz elérhető az Ismétlődő fizetés Egyszeri hozzájárulásos vagy Eseti Hozzájárulásos típusa. A Simple saját döntési jogkörében eljárva dönthet úgy, hogy a Kereskedő számára nem engedélyezi az Ismétlődő fizetés Egyszeri hozzájárulásos vagy Eseti Hozzájárulásos típusát, a Kereskedő ezen döntést köteles tudomásul venni, és ezért a Simple-lel szemben semmilyen jogalapon semmilyen igényt nem érvényesíthetMeghatározott Előfizetésben foglalt valamennyi szolgáltatást biztosítani.

Appears in 2 contracts

Samples: Általános Szolgáltatási És Értékesítési Szerződési Feltételek, Általános Szolgáltatási És Értékesítési Szerződési Feltételek

Ismétlődő bankkártyás fizetés. Az A xxxxx://xxxxxxxxxxx.xx honlapon lehetőség van bizonyos termékek részletfizetéses megrendelésére, valamint havidíjas termékek, illetve szolgáltatások megrendelésére. A részletfizetés, valamint az ismétlődő bankkártyás fizetés (továbbiakban: „Ismétlődő fizetés fizetés”) egy, a Simple Stripe által biztosított, bankkártya-biztosított bankkártya elfogadáshoz tartozó funkció, mely alapján azt jelenti, hogy a Vevő (Kártyabirtokos) Vásárló által a regisztrációs tranzakció alkalmával során megadott bankkártyaadatokkal a jövőben újabb fizetéseket lehet kezdeményezni a bankkártyaadatok újbóli megadása nélkül. Az Ismétlődő fizetés igénybevételéhez jelen nyilatkozat elfogadásával Ön hozzájárul, hogy a sikeres regisztrációs tranzakciót követően jelen webshopban (xxxxx://xxxxxxxxxxx.xx) kezdeményezett későbbi fizetések a bankkártyaadatok újbóli megadása és az Ön tranzakciónkénti hozzájárulása nélkül a Kereskedő által kezdeményezve történjenek. Figyelem(!): a bankkártyaadatok kezelése a kártyatársasági szabályoknak megfelelően történik. A bankkártyaadatokhoz sem a Kereskedő, sem a Stripe nem fér hozzá. A Kereskedő által tévesen vagy jogtalanul kezdeményezett ismétlődő fizetéses tranzakciókért közvetlenül a Kereskedő felel, Kereskedő fizetési szolgáltatójával (Stripe) szemben bármilyen igényérvényesítés kizárt. Jelen tájékoztatót átolvastam, annak tartalmát tudomásul veszem és elfogadom. Az Ismétlődő fizetés lényege, hogy a Vevő a Kereskedő Fizetési elfogadóhelyén megrendelni kívánt termék, vagy szolgáltatás megrendeléskor (webshop- felületen vagy a Simple fizető termék megrendelő űrlap felületén) nyilatkozikelfogadja (egy erre vonatkozó jelölőnégyzet kipipálásval), hogy Ismétlődő fizetést kíván igénybe venni. Az Ismétlődő fizetés két típusa: a) : Egyszeri hozzájárulásoshozzájárulás szükséges: a Vevő a regisztrációs Tranzakció tranzakció alkalmával hozzájárul, hogy a Kereskedő a jövőben esedékessé váló összegekre ismétlődő fizetést kezdeményezzen, és elfogadja, hogy ezzel előre meghatározott időközönként, előre meghatározott összegekkel beterhelésre kerül majd a bankkártyájához tartozó bankszámlaszám. b) Eseti hozzájárulásos: a Vevő valamennyi jövőbeni fizetésnél jóvá kell, hogy hagyja az az ismétlődő Tranzakciót. Ebben az esetben a Vevő számára az ismétlődő fizetés egy tulajdonképpeni kényelmi funkció, melynek segítségével nem kell a jövőben minden fizetés során újból megadnia a bankkártyaadatait. A Simple ezen fizetési mód kapcsán vállalja, hogy a sikeres fizetés tényéről a Vevőt a hagyományos bankkártyás fizetéssel megegyező csatornákon keresztül értesíti. Amennyiben egy beregisztrált bankkártyához kapcsolódó ismétlődő fizetéses-típusú Tranzakció eredménye sikertelen, a Kereskedő a szóban forgó Tranzakció elindításának a napján nem próbálhat meg újabb Tranzakciót végrehajtani a beregisztrált kártya terhére. A Kereskedő folyamatosan legfeljebb 31 egymást követő napon keresztül próbálkozhat a beregisztrált bankkártya terhére történő Tranzakció sikeres végrehajtásával. Amennyiben a 31. napon sem érkezik sikeres válaszüzenet a beregisztrált kártya terhére, több próbálkozás nem hajtható végre, és a beregisztrált kártyához tartozó azonosítót (ún. „token”-t) a Kereskedőnek törölnie kell. A Simple a Kereskedő által tévesen vagy jogtalanul kezdeményezett fizetési Tranzakciókért semmilyen felelősséget nem vállal, és a tévesen vagy jogtalanul indított Tranzakciók kapcsán a Kereskedő a Vevők irányába közvetlenül köteles helytállni. Az Ismétlődő fizetés lehetővé tételéért a Simple-nek fizetendő Jutalék mértékét az Egyedi Szerződés rögzíti. A Simple fenntartja magának a jogot, hogy az elfogadott Kártyák körét egyoldalúan meghatározhassa. A Simple jelenleg a következő bankkártya-típusokat fogadja el: VISA, VISA Electron, Mastercard, Maestro, American Express. Amennyiben az Egyedi Szerződés csak bizonyos bankkártya-típusra határoz meg Jutalék-mértéket, akkor az automatikusan alkalmazandó a többi bankkártya-típusra is, kivéve, ha az Egyedi Szerződés ettől eltérő rendelkezést tartalmaz. Felek az Egyedi Szerződésben rögzítik, hogy a Kereskedő kifejezett igénye alapján, az Egyedi Szerződésben megjelölt fizetési elfogadóhelyek közül – a Simple által elvégzett kockázat elbírálás eredménye alapján – melyek esetében lesz elérhető az Ismétlődő fizetés Egyszeri hozzájárulásos vagy Eseti Hozzájárulásos típusa. A Simple saját döntési jogkörében eljárva dönthet úgy, hogy a Kereskedő számára nem engedélyezi az Ismétlődő fizetés Egyszeri hozzájárulásos vagy Eseti Hozzájárulásos típusát, a Kereskedő ezen döntést köteles tudomásul venni, és ezért a Simple-lel szemben semmilyen jogalapon semmilyen igényt nem érvényesíthet.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Ismétlődő bankkártyás fizetés. Az V./0.0.0. Ismétlődő bankkártyás fizetés egy, a Simple által biztosított, bankkártya-elfogadáshoz tartozó funkció, mely alapján a Vevő (Kártyabirtokos) az Előfizető által a regisztrációs tranzakció alkalmával (első fizetés) során megadott bankkártyaadatokkal bankkártya adatokkal a jövőben újabb fizetéseket lehet kezdeményezni fizetések kezdeményezhetőek a bankkártyaadatok bankkártya adatok újbóli megadása nélkül. V./0.0.0. Ismétlődő bankkártyás fizetés csak a Szolgáltató ajánlatában Meghatározott Előfizetésekre vehető igénybe. Ezen Meghatározott Előfizetések esetében az ismétlődő bankkártyás fizetés lehetőségével a Szolgáltató biztosítja a Vevő számára, hogy az éves előfizetési díjat egyenlő részletekben fizesse meg. V./0.0.0. Az Ismétlődő ismétlődő bankkártyás fizetés lényege, hogy a Vevő a Kereskedő Fizetési elfogadóhelyén (webshop- felületen vagy a Simple fizető felületén) nyilatkozik, hogy Ismétlődő fizetést kíván igénybe venni. Az Ismétlődő fizetés két típusa: a) Egyszeri hozzájárulásos: a Vevő választásával az Előfizető • a regisztrációs Tranzakció tranzakció (első fizetés) alkalmával hozzájárul, hogy a Kereskedő Szolgáltató a jövőben esedékessé váló összegekre ismétlődő valamennyi éves előfizetési díj részletekre fizetést kezdeményezzen, és elfogadja, hogy ezzel előre meghatározott időközönként, előre meghatározott összegekkel beterhelésre kerül majd a Szolgáltató az előfizetési díj részletek erejéig - azok esedékessé válását követően - az Előfizető minden további hozzájárulása nélkül az Előfizető bankkártyájához tartozó bankszámlaszámpénzforgalmi számláját megterhelje. b) Eseti hozzájárulásos: V./0.0.0. Az éves előfizetés időtartama alatt, a Vevő valamennyi jövőbeni fizetésnél jóvá kell, hogy hagyja az az ismétlődő Tranzakciót. Ebben az esetben Meghatározott Előfizetések jellegéből adódóan - mivel a Szolgáltató a Meghatározott Előfizetésekben foglalt teljes tartalomhoz és szolgáltatási csomaghoz hozzáférést biztosít a Vevő számára – a Vevő a regisztrációs tranzakció során megadott bankkártya adatok bármely okból történő megváltozása (letiltás, törlés) esetén is köteles az éves előfizetés hátralévő időszakára vonatkozó, még esedékes díjakat megfizetni. V./0.0.0. Meghatározott Előfizetések esetén, az első előfizetési év lejártát követően, havi előfizetési időszakra történő váltással a Vevő az ismétlődő fizetés egy tulajdonképpeni kényelmi funkció, melynek segítségével nem kell a jövőben minden fizetés során újból megadnia a bankkártyaadatait. A Simple ezen fizetési mód kapcsán vállalja, hogy a sikeres fizetés tényéről a Vevőt a hagyományos bankkártyás fizetéssel megegyező csatornákon keresztül értesíti. Amennyiben egy beregisztrált bankkártyához kapcsolódó ismétlődő fizetéses-típusú Tranzakció eredménye sikertelen, a Kereskedő a szóban forgó Tranzakció elindításának a napján nem próbálhat meg újabb Tranzakciót végrehajtani a beregisztrált kártya terhére. A Kereskedő folyamatosan legfeljebb 31 egymást követő napon keresztül próbálkozhat a beregisztrált bankkártya terhére történő Tranzakció sikeres végrehajtásávalhavi előfizetési díjat teljesíti. Amennyiben a 31. napon sem érkezik sikeres válaszüzenet Vevő a beregisztrált kártya terhéresoron következő Fordulónap előtt legalább 10 (tíz) nappal a Meghatározott Előfizetést nem mondja le, több próbálkozás nem hajtható végre, és a beregisztrált kártyához tartozó azonosítót (ún. „token”-t) Szolgáltató részére az esedékes havidíj a Kereskedőnek törölnie kellregisztrációs tranzakció során korábban megadott bankkártya adatokkal kerül megfizetésre. A Simple havi időszakos Meghatározott Előfizetés lemondása esetén a Kereskedő által tévesen vagy jogtalanul kezdeményezett fizetési Tranzakciókért semmilyen felelősséget nem vállal, és Szolgáltató köteles a tévesen vagy jogtalanul indított Tranzakciók kapcsán már megfizetett előfizetési díjjal rendezett időszak végéig a Kereskedő a Vevők irányába közvetlenül köteles helytállniMeghatározott Előfizetésben foglalt valamennyi szolgáltatást biztosítani. V./0.0.0. Az Ismétlődő ismétlődő bankkártyás fizetésre egyebekben az egyszeri bankkártyás fizetés lehetővé tételéért a Simple-nek fizetendő Jutalék mértékét az Egyedi Szerződés rögzíti. A Simple fenntartja magának a jogot, hogy az elfogadott Kártyák körét egyoldalúan meghatározhassa. A Simple jelenleg a következő bankkártya-típusokat fogadja el: VISA, VISA Electron, Mastercard, Maestro, American Express. Amennyiben az Egyedi Szerződés csak bizonyos bankkártya-típusra határoz meg Jutalék-mértéket, akkor az automatikusan alkalmazandó a többi bankkártya-típusra is, kivéve, ha az Egyedi Szerződés ettől eltérő rendelkezést tartalmaz. Felek az Egyedi Szerződésben rögzítik, hogy a Kereskedő kifejezett igénye alapján, az Egyedi Szerződésben megjelölt fizetési elfogadóhelyek közül – a Simple által elvégzett kockázat elbírálás eredménye alapján – melyek esetében lesz elérhető az Ismétlődő fizetés Egyszeri hozzájárulásos vagy Eseti Hozzájárulásos típusa. A Simple saját döntési jogkörében eljárva dönthet úgy, hogy a Kereskedő számára nem engedélyezi az Ismétlődő fizetés Egyszeri hozzájárulásos vagy Eseti Hozzájárulásos típusát, a Kereskedő ezen döntést köteles tudomásul venni, és ezért a Simple-lel szemben semmilyen jogalapon semmilyen igényt nem érvényesíthetszabályai vonatkoznak.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szolgáltatási És Értékesítési Szerződési Feltételek

Ismétlődő bankkártyás fizetés. Az V./0.0.0. Ismétlődő bankkártyás fizetés egy, a Simple által biztosított, bankkártya-elfogadáshoz tartozó funkció, mely alapján a Vevő (Kártyabirtokos) az Előfizető által a regisztrációs tranzakció alkalmával (első fizetés) során megadott bankkártyaadatokkal bankkártya adatokkal a jövőben újabb fizetéseket lehet kezdeményezni fizetések kezdeményezhetőek a bankkártyaadatok bankkártya adatok újbóli megadása nélkül. V./0.0.0. Ismétlődő bankkártyás fizetés csak a Szolgáltató ajánlatában Meghatározott Előfizetésekre vehető igénybe. Ezen Meghatározott Előfizetések esetében az ismétlődő bankkártyás fizetés lehetőségével a Szolgáltató biztosítja a Vevő számára, hogy az éves előfizetési díjat egyenlő részletekben fizesse meg. V./0.0.0. Az Ismétlődő ismétlődő bankkártyás fizetés lényege, hogy a Vevő a Kereskedő Fizetési elfogadóhelyén (webshop- felületen vagy a Simple fizető felületén) nyilatkozik, hogy Ismétlődő fizetést kíván igénybe venni. Az Ismétlődő fizetés két típusa: a) Egyszeri hozzájárulásos: a Vevő választásával az Előfizető • a regisztrációs Tranzakció tranzakció (első fizetés) alkalmával hozzájárul, hogy a Kereskedő Szolgáltató a jövőben esedékessé váló összegekre ismétlődő valamennyi éves előfizetési díj részletekre fizetést kezdeményezzen, és elfogadja, hogy ezzel előre meghatározott időközönként, előre meghatározott összegekkel beterhelésre kerül majd a Szolgáltató az előfizetési díj részletek erejéig - azok esedékessé válását követően - az Előfizető minden további hozzájárulása nélkül az Előfizető bankkártyájához tartozó bankszámlaszámpénzforgalmi számláját megterhelje. b) Eseti hozzájárulásos: V./0.0.0. Az éves előfizetés időtartama alatt, a Vevő valamennyi jövőbeni fizetésnél jóvá kell, hogy hagyja az az ismétlődő Tranzakciót. Ebben az esetben Meghatározott Előfizetések jellegéből adódóan - mivel a Szolgáltató a Meghatározott Előfizetésekben foglalt teljes tartalomhoz és szolgáltatási csomaghoz hozzáférést biztosít a Vevő számára – a Vevő a regisztrációs tranzakció során megadott bankkártya adatok bármely okból történő megváltozása (letiltás, törlés) esetén is köteles az éves előfizetés hátralévő időszakára vonatkozó, még esedékes díjakat megfizetni. V./0.0.0. Meghatározott Előfizetések esetén, az első előfizetési év lejártát követően, havi előfizetési időszakra történő váltással a Vevő az ismétlődő fizetés egy tulajdonképpeni kényelmi funkció, melynek segítségével nem kell a jövőben minden fizetés során újból megadnia a bankkártyaadatait. A Simple ezen fizetési mód kapcsán vállalja, hogy a sikeres fizetés tényéről a Vevőt a hagyományos bankkártyás fizetéssel megegyező csatornákon keresztül értesíti. Amennyiben egy beregisztrált bankkártyához kapcsolódó ismétlődő fizetéses-típusú Tranzakció eredménye sikertelen, a Kereskedő a szóban forgó Tranzakció elindításának a napján nem próbálhat meg újabb Tranzakciót végrehajtani a beregisztrált kártya terhére. A Kereskedő folyamatosan legfeljebb 31 egymást követő napon keresztül próbálkozhat a beregisztrált bankkártya terhére történő Tranzakció sikeres végrehajtásávalhavi előfizetési díjat teljesíti. Amennyiben a 31. napon sem érkezik sikeres válaszüzenet Vevő a beregisztrált kártya terhéresoron következő Fordulónap előtt legalább 10 (tíz) nappal a Meghatározott Előfizetést nem mondja le, több próbálkozás nem hajtható végre, és a beregisztrált kártyához tartozó azonosítót (ún. „token”-t) Szolgáltató részére az esedékes havidíj a Kereskedőnek törölnie kellregisztrációs tranzakció során korábban megadott bankkártya adatokkal kerül megfizetésre. A Simple havi időszakos Meghatározott Előfizetés lemondása esetén a Kereskedő által tévesen vagy jogtalanul kezdeményezett fizetési Tranzakciókért semmilyen felelősséget nem vállal, és Szolgáltató köteles a tévesen vagy jogtalanul indított Tranzakciók kapcsán már megfizetett előfizetési díjjal rendezett időszak végéig a Kereskedő a Vevők irányába közvetlenül köteles helytállni. Az Ismétlődő fizetés lehetővé tételéért a Simple-nek fizetendő Jutalék mértékét az Egyedi Szerződés rögzíti. A Simple fenntartja magának a jogot, hogy az elfogadott Kártyák körét egyoldalúan meghatározhassa. A Simple jelenleg a következő bankkártya-típusokat fogadja el: VISA, VISA Electron, Mastercard, Maestro, American Express. Amennyiben az Egyedi Szerződés csak bizonyos bankkártya-típusra határoz meg Jutalék-mértéket, akkor az automatikusan alkalmazandó a többi bankkártya-típusra is, kivéve, ha az Egyedi Szerződés ettől eltérő rendelkezést tartalmaz. Felek az Egyedi Szerződésben rögzítik, hogy a Kereskedő kifejezett igénye alapján, az Egyedi Szerződésben megjelölt fizetési elfogadóhelyek közül – a Simple által elvégzett kockázat elbírálás eredménye alapján – melyek esetében lesz elérhető az Ismétlődő fizetés Egyszeri hozzájárulásos vagy Eseti Hozzájárulásos típusa. A Simple saját döntési jogkörében eljárva dönthet úgy, hogy a Kereskedő számára nem engedélyezi az Ismétlődő fizetés Egyszeri hozzájárulásos vagy Eseti Hozzájárulásos típusát, a Kereskedő ezen döntést köteles tudomásul venni, és ezért a Simple-lel szemben semmilyen jogalapon semmilyen igényt nem érvényesíthetMeghatározott Előfizetésben foglalt valamennyi szolgáltatást biztosítani.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szolgáltatási És Értékesítési Szerződési Feltételek

Ismétlődő bankkártyás fizetés. Az Ismétlődő ismétlődő bankkártyás fizetés egy, Szolgáltató által nyújtott éves szolgáltatói díj részletekben (12 részletben) történő havonkénti megfizetését jelenti. Az ismétlődő bankkártyás fizetés a Simple SimplePay által biztosított, bankkártya-biztosított bankkártya elfogadáshoz tartozó kapcsolódó funkció, mely alapján azt jelenti, hogy a Vevő (Kártyabirtokos) Felhasználó által a regisztrációs tranzakció alkalmával során megadott bankkártyaadatokkal a jövőben újabb automatikus fizetéseket lehet kezdeményezni a bankkártyaadatok újbóli megadása nélkül. Az Ismétlődő fizetés lényege, hogy a Vevő a Kereskedő Fizetési elfogadóhelyén (webshop- felületen vagy a Simple fizető felületén) nyilatkozik, hogy Ismétlődő fizetést kíván igénybe venni. Az Ismétlődő fizetés két típusa: a) Egyszeri hozzájárulásos: a Vevő a regisztrációs Tranzakció alkalmával igénybevételéhez kapcsolódó nyilatkozat elfogadásával Felhasználó hozzájárul, hogy a Kereskedő sikeres regisztrációs tranzakciót követően a jövőben esedékessé váló összegekre Vezinfó Kft. által kezdeményezett későbbi fizetések a bankkártyaadatok újbóli megadása és a Felhasználó tranzakciónkénti hozzájárulása nélkül Szolgáltató által kezdeményezve történjenek. A bankkártyaadatok kezelése a kártyatársasági szabályoknak megfelelően történik. A Fizetés gyakorisága: éves előfizetésnek havi részletekben történő megfizetése esetén 12 egyenlő A Terhelés időpontja: terhelés minden hónapban a fordulónapon történik. A terhelés havonta, a megrendelés fordulónapján fog megtörténni. Xxxxx ha a terhelés és a megrendelés hó 1-én történt, akkor a következő hónap 1-én, majd ismételten 2 hónap múlva 1-én stb. fog történni. Az ismétlődő fizetés folyamatába két ellenőrzés/tájékoztató e-mail van beépítve. Az 1. e-mail akkor kerül automatikusan kiküldésre, amikor a sikeres ismétlődő fizetést kezdeményezzenkövetően az ismétlődő fizetésre regisztrált bankkártyához már csak egy felhasználható fizetés szám maradt. Az ekkor kiküldésre kerülő tájékoztató e-mail azt tartalmazza, hogy már csak egy fizetési alkalomra van lehetőség az ismétlődő fizetéses bankkártyával, azt követően újra be kell regisztrálni a bankkártyát az ismétlődő fizetés szolgáltatásra. A 2. e-mail akkor kerül automatikusan kiküldésre, ha az adott ismétlődő fizetésre regisztrált bankkártyánál az utolsó fizetés szám is felhasználásra került. Az ekkor kiküldésre kerülő e-mail tájékoztat, hogy egyrészt az adott ismétlődő fizetésre regisztrált bankkártyája esetén az utolsó fizetési alkalom is felhasználásra, és elfogadja, hogy ezzel előre meghatározott időközönként, előre meghatározott összegekkel beterhelésre kerül majd a bankkártyájához tartozó bankszámlaszám. b) Eseti hozzájárulásos: a Vevő valamennyi jövőbeni fizetésnél jóvá kell, hogy hagyja az az ismétlődő Tranzakciótfizetéses bankkártya regisztrációja automatikusan törlésre került. Amennyiben a Felhasználó továbbra is igénybe szeretné venni az ismétlődő fizetéses szolgáltatást, úgy új ismétlődő fizetéses bankkártya regisztrációt kell indítania a Szolgáltaó online felületén. Az ismétlődő – részletekben történő - fizetés 12 havi megvalósulása előtti Felhasználói lemondás a megkötött szerződés felmondásának minősül. Ebben az esetben a Vevő számára az ismétlődő fizetés egy tulajdonképpeni kényelmi funkcióteljesített szolgáltatással lefedett időszakra vonatkozó, melynek segítségével nem kell a jövőben minden fizetés során újból megadnia a bankkártyaadatait. A Simple ezen fizetési mód kapcsán vállalja, hogy a sikeres fizetés tényéről a Vevőt a hagyományos bankkártyás fizetéssel megegyező csatornákon keresztül értesíti. Amennyiben egy beregisztrált bankkártyához kapcsolódó ismétlődő fizetéses-típusú Tranzakció eredménye sikertelen, a Kereskedő a szóban forgó Tranzakció elindításának a napján nem próbálhat meg újabb Tranzakciót végrehajtani a beregisztrált kártya terhére. A Kereskedő folyamatosan legfeljebb 31 egymást követő napon keresztül próbálkozhat a beregisztrált bankkártya terhére történő Tranzakció sikeres végrehajtásával. Amennyiben a 31. napon sem érkezik sikeres válaszüzenet a beregisztrált kártya terhére, több próbálkozás nem hajtható végre, és a beregisztrált kártyához tartozó azonosítót (ún. „token”-t) a Kereskedőnek törölnie kell. A Simple a Kereskedő által tévesen vagy jogtalanul kezdeményezett fizetési Tranzakciókért semmilyen felelősséget nem vállal, és a tévesen vagy jogtalanul indított Tranzakciók kapcsán a Kereskedő a Vevők irányába közvetlenül köteles helytállni. Az Ismétlődő fizetés lehetővé tételéért a Simple-nek fizetendő Jutalék mértékét az Egyedi Szerződés rögzíti. A Simple fenntartja magának a jogot, hogy az elfogadott Kártyák körét egyoldalúan meghatározhassa. A Simple jelenleg a következő bankkártya-típusokat fogadja el: VISA, VISA Electron, Mastercard, Maestro, American Express. Amennyiben az Egyedi Szerződés csak bizonyos bankkártya-típusra határoz meg Jutalék-mértéket, akkor az automatikusan alkalmazandó a többi bankkártya-típusra is, kivéve, ha az Egyedi Szerződés ettől eltérő rendelkezést tartalmaz. Felek az Egyedi Szerződésben rögzítik, hogy a Kereskedő kifejezett igénye alapján, az Egyedi Szerződésben megjelölt fizetési elfogadóhelyek közül – a Simple által elvégzett kockázat elbírálás eredménye alapján – melyek esetében lesz elérhető az Ismétlődő fizetés Egyszeri hozzájárulásos vagy Eseti Hozzájárulásos típusa. A Simple saját döntési jogkörében eljárva dönthet úgy, hogy a Kereskedő számára nem engedélyezi az Ismétlődő fizetés Egyszeri hozzájárulásos vagy Eseti Hozzájárulásos típusát, a Kereskedő ezen döntést köteles tudomásul venni, és ezért a Simple-lel szemben semmilyen jogalapon semmilyen igényt nem érvényesíthetjogosulatlanul igénybevett kedvezmények összege utólag kiszámlázásra kerül.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Ismétlődő bankkártyás fizetés. Az Ismétlődő fizetés egy, a Simple által biztosított, bankkártya-elfogadáshoz tartozó funkció, mely alapján a Vevő (Kártyabirtokos) Vevő/Felhasználó/Kártyabirtokos által a regisztrációs tranzakció alkalmával megadott bankkártyaadatokkal a jövőben újabb fizetéseket lehet kezdeményezni a bankkártyaadatok újbóli megadása nélkül. Az Ismétlődő fizetés lényege, hogy a Vevő a Kereskedő Fizetési elfogadóhelyén (webshop- felületen vagy a Simple fizető felületén) nyilatkozik, hogy Ismétlődő fizetést kíván igénybe venni. Az Ismétlődő fizetés két típusa: a) Egyszeri hozzájárulásos: a Vevő a regisztrációs Tranzakció alkalmával hozzájárul, hogy a Kereskedő a jövőben esedékessé váló összegekre ismétlődő fizetést kezdeményezzen, és elfogadja, hogy ezzel előre meghatározott időközönként, előre meghatározott összegekkel beterhelésre kerül majd a bankkártyájához tartozó bankszámlaszám. b) Eseti hozzájárulásos: a Vevő valamennyi jövőbeni fizetésnél jóvá kell, hogy hagyja az az ismétlődő Tranzakciót. Ebben az esetben a Vevő számára az ismétlődő fizetés egy tulajdonképpeni kényelmi funkció, melynek segítségével nem kell a jövőben minden fizetés során újból megadnia a bankkártyaadatait. A Simple ezen fizetési mód kapcsán vállalja, hogy a sikeres fizetés tényéről a Vevőt a hagyományos bankkártyás fizetéssel megegyező csatornákon keresztül értesíti. Amennyiben egy beregisztrált bankkártyához kapcsolódó ismétlődő fizetéses-típusú Tranzakció eredménye sikertelen, a Kereskedő a szóban forgó Tranzakció elindításának a napján nem próbálhat meg újabb Tranzakciót végrehajtani a beregisztrált kártya terhére. A Kereskedő folyamatosan legfeljebb 31 egymást követő napon keresztül próbálkozhat a beregisztrált bankkártya terhére történő Tranzakció sikeres végrehajtásával. Amennyiben a 31. napon sem érkezik sikeres válaszüzenet a beregisztrált kártya terhére, több próbálkozás nem hajtható végre, és a beregisztrált kártyához tartozó azonosítót (ún. „token”-t) a Kereskedőnek törölnie kell. A Simple a Kereskedő által tévesen vagy jogtalanul kezdeményezett fizetési Tranzakciókért semmilyen felelősséget nem vállal, és a tévesen vagy jogtalanul indított Tranzakciók kapcsán a Kereskedő a Vevők irányába közvetlenül köteles helytállni. Az Ismétlődő fizetés lehetővé tételéért a Simple-nek fizetendő Jutalék mértékét az Egyedi Szerződés rögzíti. A Simple fenntartja magának a jogot, hogy az elfogadott Kártyák körét egyoldalúan meghatározhassa. A Simple jelenleg a következő bankkártya-típusokat fogadja el: VISA, VISA Electron, Mastercard, Maestro, American Express. Amennyiben az Egyedi Szerződés csak bizonyos bankkártya-bankkártya- típusra határoz meg Jutalék-mértéket, akkor az automatikusan alkalmazandó a többi bankkártya-bankkártya- típusra is, kivéve, ha az Egyedi Szerződés ettől eltérő rendelkezést tartalmaz. Felek az Egyedi Szerződésben rögzítik, hogy a Kereskedő kifejezett igénye alapján, az Egyedi Szerződésben megjelölt fizetési elfogadóhelyek közül – a Simple által elvégzett kockázat elbírálás eredménye alapján – melyek esetében lesz elérhető az Ismétlődő fizetés Egyszeri hozzájárulásos vagy Eseti Hozzájárulásos típusa. A Simple saját döntési jogkörében eljárva dönthet úgy, hogy a Kereskedő számára nem engedélyezi az Ismétlődő fizetés Egyszeri hozzájárulásos vagy Eseti Hozzájárulásos típusát, a Kereskedő ezen döntést köteles tudomásul venni, és ezért a Simple-lel szemben semmilyen jogalapon semmilyen igényt nem érvényesíthet.

Appears in 1 contract

Samples: Kereskedői Szerződés

Ismétlődő bankkártyás fizetés. Az A xxxxx://xxxxxxxxxxxxxxx.xx honlapon lehetőség van bizonyos termékek részletfizetéses megrendelésére, valamint havidíjas termékek, illetve szolgáltatások megrendelésére. A részletfiezetés, valamint az ismétlődő bankkártyás fizetés (továbbiakban: „Ismétlődő fizetés fizetés”) egy, a Simple SimplePay által biztosított, bankkártya-biztosított bankkártya elfogadáshoz tartozó funkció, mely alapján azt jelenti, hogy a Vevő (Kártyabirtokos) Vásárló által a regisztrációs tranzakció alkalmával során megadott bankkártyaadatokkal a jövőben újabb fizetéseket lehet kezdeményezni a bankkártyaadatok újbóli megadása nélkül. Az Ismétlődő fizetés igénybevételéhez jelen nyilatkozat elfogadásával Ön hozzájárul, hogy a sikeres regisztrációs tranzakciót követően jelen kezdeményezett későbbi fizetések a bankkártyaadatok újbóli megadása és az Ön tranzakciónként hozzájárulása nélkül a Kereskedő által kezdeményezve történjenek. Figyelem(!): a bankkártyaadatok kezelése a kártyatársasági szabályoknak megfelelően történik. A bankkártyaadatokhoz sem a Kereskedő, sem a SimplePay nem fér hozzá. A Kereskedő által tévesen vagy jogtalanul kezdeményezett ismétlődő fizetéses tranzakciókért közvetlenül a Kereskedő felel, Kereskedő fizetési szolgáltatójával (SimplePay) szemben bármilyen igényérvényesítés kizárt. Jelen tájékoztatót átolvastam, annak tartalmát tudomásul veszem és elfogadom. Az Ismétlődő fizetés lényege, hogy a Vevő a Kereskedő Fizetési elfogadóhelyén megrendelni kívánt termék, vagy szolgáltatás megrendeléskor (webshop- felületen vagy a Simple fizető termék megrendelő űrlap felületén) nyilatkozikelfogadja (egy erre vonatkozó jelölőnégyzet kipipálásával), hogy Ismétlődő fizetést kíván igénybe venni. Az Ismétlődő fizetés két típusa: a) Egyszeri hozzájárulásoshozzájárulás szükséges: a Vevő a regisztrációs Tranzakció tranzakció alkalmával hozzájárul, hogy a Kereskedő a jövőben esedékessé váló összegekre ismétlődő fizetést kezdeményezzen, és elfogadja, hogy ezzel előre meghatározott időközönként, előre meghatározott összegekkel beterhelésre kerül majd a bankkártyájához tartozó bankszámlaszám. b) Eseti hozzájárulásos: a Vevő valamennyi jövőbeni fizetésnél jóvá kell, hogy hagyja az az ismétlődő Tranzakciót. Ebben az esetben a Vevő számára az ismétlődő fizetés egy tulajdonképpeni kényelmi funkció, melynek segítségével nem kell a jövőben minden fizetés során újból megadnia a bankkártyaadatait. A Simple ezen fizetési mód kapcsán vállalja, hogy a sikeres fizetés tényéről a Vevőt a hagyományos bankkártyás fizetéssel megegyező csatornákon keresztül értesíti. Amennyiben egy beregisztrált bankkártyához kapcsolódó ismétlődő fizetéses-típusú Tranzakció eredménye sikertelen, a Kereskedő a szóban forgó Tranzakció elindításának a napján nem próbálhat meg újabb Tranzakciót végrehajtani a beregisztrált kártya terhére. A Kereskedő folyamatosan legfeljebb 31 egymást követő napon keresztül próbálkozhat a beregisztrált bankkártya terhére történő Tranzakció sikeres végrehajtásával. Amennyiben a 31. napon sem érkezik sikeres válaszüzenet a beregisztrált kártya terhére, több próbálkozás nem hajtható végre, és a beregisztrált kártyához tartozó azonosítót (ún. „token”-t) a Kereskedőnek törölnie kell. A Simple a Kereskedő által tévesen vagy jogtalanul kezdeményezett fizetési Tranzakciókért semmilyen felelősséget nem vállal, és a tévesen vagy jogtalanul indított Tranzakciók kapcsán a Kereskedő a Vevők irányába közvetlenül köteles helytállni. Az Ismétlődő fizetés lehetővé tételéért a Simple-nek fizetendő Jutalék mértékét az Egyedi Szerződés rögzíti. A Simple fenntartja magának a jogot, hogy az elfogadott Kártyák körét egyoldalúan meghatározhassa. A Simple jelenleg a következő bankkártya-típusokat fogadja el: VISA, VISA Electron, Mastercard, Maestro, American Express. Amennyiben az Egyedi Szerződés csak bizonyos bankkártya-típusra határoz meg Jutalék-mértéket, akkor az automatikusan alkalmazandó a többi bankkártya-típusra is, kivéve, ha az Egyedi Szerződés ettől eltérő rendelkezést tartalmaz. Felek az Egyedi Szerződésben rögzítik, hogy a Kereskedő kifejezett igénye alapján, az Egyedi Szerződésben megjelölt fizetési elfogadóhelyek közül – a Simple által elvégzett kockázat elbírálás eredménye alapján – melyek esetében lesz elérhető az Ismétlődő fizetés Egyszeri hozzájárulásos vagy Eseti Hozzájárulásos típusa. A Simple saját döntési jogkörében eljárva dönthet úgy, hogy a Kereskedő számára nem engedélyezi az Ismétlődő fizetés Egyszeri hozzájárulásos vagy Eseti Hozzájárulásos típusát, a Kereskedő ezen döntést köteles tudomásul venni, és ezért a Simple-lel szemben semmilyen jogalapon semmilyen igényt nem érvényesíthet.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Ismétlődő bankkártyás fizetés. Az V./0.0.0. Ismétlődő bankkártyás fizetés egy, a Simple által biztosított, bankkártya-elfogadáshoz tartozó funkció, mely alapján a Vevő (Kártyabirtokos) az Előfizető által a regisztrációs tranzakció alkalmával (első fizetés) során megadott bankkártyaadatokkal bankkártya adatokkal a jövőben újabb fizetéseket lehet kezdeményezni fizetések kezdeményezhetőek a bankkártyaadatok bankkártya adatok újbóli megadása nélkül. V./0.0.0. Ismétlődő bankkártyás fizetés csak a Szolgáltató ajánlatában Meghatározott Előfizetésekre vehető igénybe. Ezen Meghatározott Előfizetések esetében az ismétlődő bankkártyás fizetés lehetőségével a Szolgáltató biztosítja a Vevő számára, hogy az éves előfizetési díjat egyenlő részletekben fizesse meg. V./0.0.0. Az Ismétlődő ismétlődő bankkártyás fizetés lényege, hogy a Vevő a Kereskedő Fizetési elfogadóhelyén (webshop- felületen vagy a Simple fizető felületén) nyilatkozik, hogy Ismétlődő fizetést kíván igénybe venni. Az Ismétlődő fizetés két típusa: a) Egyszeri hozzájárulásos: a Vevő választásával az Előfizető  a regisztrációs Tranzakció tranzakció (első fizetés) alkalmával hozzájárul, hogy a Kereskedő Szolgáltató a jövőben esedékessé váló összegekre ismétlődő valamennyi éves előfizetési díj részletekre fizetést kezdeményezzen, és elfogadja, hogy ezzel előre meghatározott időközönként, előre meghatározott összegekkel beterhelésre kerül majd a Szolgáltató az előfizetési díj részletek erejéig - azok esedékessé válását követően - az Előfizető minden további hozzájárulása nélkül az Előfizető bankkártyájához tartozó bankszámlaszámpénzforgalmi számláját megterhelje. b) Eseti hozzájárulásos: V./0.0.0. Az éves előfizetés időtartama alatt, a Vevő valamennyi jövőbeni fizetésnél jóvá kell, hogy hagyja az az ismétlődő Tranzakciót. Ebben az esetben Meghatározott Előfizetések jellegéből adódóan - mivel a Szolgáltató a Meghatározott Előfizetésekben foglalt teljes tartalomhoz és szolgáltatási csomaghoz hozzáférést biztosít a Vevő számára – a Vevő a regisztrációs tranzakció során megadott bankkártya adatok bármely okból történő megváltozása (letiltás, törlés) esetén is köteles az éves előfizetés hátralévő időszakára vonatkozó, még esedékes díjakat megfizetni. V./0.0.0. Meghatározott Előfizetések esetén, az első előfizetési év lejártát követően, havi előfizetési időszakra történő váltással a Vevő az ismétlődő fizetés egy tulajdonképpeni kényelmi funkció, melynek segítségével nem kell a jövőben minden fizetés során újból megadnia a bankkártyaadatait. A Simple ezen fizetési mód kapcsán vállalja, hogy a sikeres fizetés tényéről a Vevőt a hagyományos bankkártyás fizetéssel megegyező csatornákon keresztül értesíti. Amennyiben egy beregisztrált bankkártyához kapcsolódó ismétlődő fizetéses-típusú Tranzakció eredménye sikertelen, a Kereskedő a szóban forgó Tranzakció elindításának a napján nem próbálhat meg újabb Tranzakciót végrehajtani a beregisztrált kártya terhére. A Kereskedő folyamatosan legfeljebb 31 egymást követő napon keresztül próbálkozhat a beregisztrált bankkártya terhére történő Tranzakció sikeres végrehajtásávalhavi előfizetési díjat teljesíti. Amennyiben a 31. napon sem érkezik sikeres válaszüzenet Vevő a beregisztrált kártya terhéresoron következő Fordulónap előtt legalább 10 (tíz) nappal a Meghatározott Előfizetést nem mondja le, több próbálkozás nem hajtható végre, és a beregisztrált kártyához tartozó azonosítót (ún. „token”-t) Szolgáltató részére az esedékes havidíj a Kereskedőnek törölnie kellregisztrációs tranzakció során korábban megadott bankkártya adatokkal kerül megfizetésre. A Simple havi időszakos Meghatározott Előfizetés lemondása esetén a Kereskedő által tévesen vagy jogtalanul kezdeményezett fizetési Tranzakciókért semmilyen felelősséget nem vállal, és Szolgáltató köteles a tévesen vagy jogtalanul indított Tranzakciók kapcsán már megfizetett előfizetési díjjal rendezett időszak végéig a Kereskedő a Vevők irányába közvetlenül köteles helytállni. Az Ismétlődő fizetés lehetővé tételéért a Simple-nek fizetendő Jutalék mértékét az Egyedi Szerződés rögzíti. A Simple fenntartja magának a jogot, hogy az elfogadott Kártyák körét egyoldalúan meghatározhassa. A Simple jelenleg a következő bankkártya-típusokat fogadja el: VISA, VISA Electron, Mastercard, Maestro, American Express. Amennyiben az Egyedi Szerződés csak bizonyos bankkártya-típusra határoz meg Jutalék-mértéket, akkor az automatikusan alkalmazandó a többi bankkártya-típusra is, kivéve, ha az Egyedi Szerződés ettől eltérő rendelkezést tartalmaz. Felek az Egyedi Szerződésben rögzítik, hogy a Kereskedő kifejezett igénye alapján, az Egyedi Szerződésben megjelölt fizetési elfogadóhelyek közül – a Simple által elvégzett kockázat elbírálás eredménye alapján – melyek esetében lesz elérhető az Ismétlődő fizetés Egyszeri hozzájárulásos vagy Eseti Hozzájárulásos típusa. A Simple saját döntési jogkörében eljárva dönthet úgy, hogy a Kereskedő számára nem engedélyezi az Ismétlődő fizetés Egyszeri hozzájárulásos vagy Eseti Hozzájárulásos típusát, a Kereskedő ezen döntést köteles tudomásul venni, és ezért a Simple-lel szemben semmilyen jogalapon semmilyen igényt nem érvényesíthetMeghatározott Előfizetésben foglalt valamennyi szolgáltatást biztosítani.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szolgáltatási És Értékesítési Szerződési Feltételek