Az előfizetői szerződés megszűnésének szabályai, következményei 9.15.1. Amennyiben az Előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést jogosult a határozott időtartam lejárta előtt felmondani jogszabályban vagy előfizetői szerződésben biztosított felmondási joga alapján, a Szolgáltató kizárólag a készülékvásárlásból eredő kedvezményeket követeli, ha az Előfizető a készüléket a felmondást követően is meg kívánja tartani, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkezményt nem fűz. 9.15.2. Amennyiben az Előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést a határozott időtartam lejárta előtt - jogszabályban vagy előfizetői szerződésben biztosított felmondási joga hiányában - felmondja, vagy a Szolgáltató 9.12.1., 9.12.2. pont szerinti felmondására szerződésszegésével okot szolgáltat, a Szolgáltató kizárólag az Előfizető által igénybe vett kedvezményeket követelheti - ideértve a készülékvásárlásból eredő kedvezményeket is -, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkezményt nem fűz. A jelen pont szerinti jogkövetkezményt a Szolgáltató a szolgáltatásnyújtás megkezdésétől az előfizetői szerződés megszűnéséig (a felmondó nyilatkozat Szolgáltatóhoz történő megérkezését követő napig) jogosult felszámítani. Ha az Előfizető által megtérítendő összeg csak a szerződés megszűnése után állapítható meg, akkor az Előfizető előzetes érdeklődésére a Szolgáltató ismerteti az összeg megállapításához alkalmazott, az előfizető szerződésére vonatkozó számítási módot olyan részletességgel, hogy az Előfizető az összeget előre ki tudja számítani.
A SZAVATOSSÁGI IGÉNY ESETÉN TÖRTÉNŐ ELJÁRÁS 9.1. Fogyasztó és vállalkozás közötti szerződésben a felek megállapodása a rendelet rendelkezéseitől a fogyasztó hátrányára nem térhet el. 9.2. A fogyasztó kötelessége a szerződés megkötésének bizonyítása (számlával, vagy akár csak nyugtával). 9.3. A szavatossági kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik (Ptk. 6:166. §). 9.4. A Szolgáltató a fogyasztó nála bejelentett szavatossági vagy jótállási igényéről jegyzőkönyvet köteles felvenni. 9.5. A jegyzőkönyv másolatát haladéktalanul, igazolható módon a fogyasztó rendelkezésére kell bocsátani. 9.6. Ha a Szolgáltató a fogyasztó szavatossági vagy jótállási igényének teljesíthetőségéről annak bejelentésekor nem tud nyilatkozni, álláspontjáról – az igény elutasítása esetén az elutasítás indokáról és a békéltető testülethez fordulás lehetőségéről is – öt munkanapon belül, igazolható módon köteles értesíteni a fogyasztót. 9.7. A Szolgáltató a jegyzőkönyvet az annak felvételétől számított három évig köteles megőrizni, és azt az ellenőrző hatóság kérésére bemutatni. 9.8. A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze.
Szolgáltatói felmondás az Előfizető díjtartozása esetén (1) A Szolgáltató jogosult az előfizetői szerződést 30 napos felmondási idővel mondhatja fel, amennyiben az Előfizető az esedékes díjat a jogkövetkezményekre figyelmeztető első értesítés elküldését legalább 15 nappal követő második értesítés megtörténtét követően sem egyenlítette ki. (2) Ha az Előfizető az első értesítés kézhezvételét követő 30 napon belül díjtartozását kiegyenlíti, az előfizetői szerződés nem szűnik meg a Szolgáltató felmondásával. Erről a Szolgáltató köteles az Előfizetőt haladéktalanul értesíteni. (3) Nem jogosult a Szolgáltató díjtartozás miatt felmondani a szerződést, ha a.) bruttó 10 000 Ft-nál nem magasabb havi előfizetési díj esetén, ha a díjtartozás összege nem haladja meg az Előfizető havi előfizetési díjának megfelelő összeget, illetve
Az osztott erőforrásokra vonatkozó irányelvek A szolgáltató Internet szolgáltatása osztott erőforrásokra épül. Ezeknek az erőforrásoknak a túlzott (indokolatlan mértékű) igénybevétele vagy ezekkel való visszaélés, akár egy előfizető részéről is, minden más felhasználó számára negatív hatást válthat ki. A hálózati erőforrásokkal való visszaélések leronthatják a hálózat teljesítményét, és a jelen szabályzat elveibe ütköznek. Az ilyen visszaélések a szolgáltatás felfüggesztését, illetve megszüntetését eredményezhetik.
Tájékoztató az eljárás eredményéről A közbeszerzési eljárás eredménye 2014/24/EU irányelv szakasz: Ajánlatkérő
Az előfizető általi szerződésfelmondás esetei, feltételei 9.13.1. A határozatlan idejű előfizetői szerződés megszűnésének eseteit a 9.9. pont tartalmazza. A határozatlan idejű szerződés megszüntetése nem mentesíti az Előfizetőt a szerződés hatálya alatt felmerült díjfizetési és annak járulékai, valamint a szolgáltatás megszüntetés miatti és 4. sz. mellékletben megjelölt díjak megfizetésének kötelezettsége alól, jogszabályban vagy az ÁSZF-ben megjelölt kivételekkel. 9.13.2. Az Előfizető a határozatlan idejű előfizetői szerződést azonnali hatállyal bármikor jogosult további jogkövetkezmények nélkül felmondani. A felmondás azon a napon hatályosul, amikor írásbeli felmondás esetén a felmondás azonosításához szükséges adatokat tartalmazó dokumentált információ (irat) a Szolgáltató ügyfélszolgálatához megérkezik, illetve – amennyiben az ÁSZF azt lehetővé teszi – más formában tett felmondás esetén a felmondás azonosításához szükséges információk a Szolgáltató ügyfélszolgálatához megérkeznek. Felmondásnak minősül az Előfizető részéről az is, ha a hálózat műszaki körülményeinek változása (pl. átépítés) esetén az Előfizető nem kívánja igénybe venni a hálózaton a Szolgáltató által nyújtott szolgáltatást és nem fogadja el a Szolgáltató ez irányú szerződésmódosítási ajánlatát. Az Előfizető az előfizetői szerződést egy általa megjelölt határnapra is felmondhatja. Ebben az esetben az Előfizető a felmondásról szóló nyilatkozatában megjelöli azt a határnapot, amely naptól a nyújtott szolgáltatást nem kívánja igénybe venni. E határnap a felmondás megtételétől, vagy megküldésétől számított nyolcadik és harmincadik nap között lehet. A Szolgáltató e határnapon a szolgáltatás nyújtását megszünteti. 9.13.3. Amennyiben az Előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, úgy a szerződést a határozott időtartam lejárta előtt – jogszabályban vagy előfizetői szerződésben biztosított felmondási joga kivételével – nem jogosult felmondani. Amennyiben az Előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést a határozott időtartam lejárta előtt – jogszabályban vagy előfizetői szerződésben biztosított felmondási joga alapján - felmondja, vagy a szolgáltató jelen pont szerinti felmondására szerződésszegésével okot szolgáltat, úgy ebben az esetben a szerződés felmondási ideje legfeljebb 8 nap lehet. 9.13.4. Az Előfizető a határozott idejű előfizetői szerződést jogosult felmondani, ha a) a Szolgáltató a hiba kijavítására nyitva álló határidő eredménytelen elteltét követően a hibát 15 napig nem tudja elhárítani, b) az előfizetői szolgáltatás vonatkozásában az Előfizető a felmondását megelőző 90 nap alatt több mint 10 hibabejelentést tett, amely alapján a Szolgáltató valós, érdekkörébe tartozó hibát hárított el, c) a Szolgáltató a szolgáltatást 30 napig nem az előfizetői szerződés szerint teljesíti, és mely 9.13.4. a)-c) pontok szerinti esetben az előfizetői szerződés a felmondó nyilatkozat Szolgáltatóhoz történő megérkezését követő napon szűnik meg. 9.13.5. Amennyiben a Szolgáltató az előfizetői szerződést egyoldalúan módosítja az Előfizető az egyoldalú szerződésmódosításról szóló értesítéstől kézhezvételétől számított 45 napon belül azonnali hatállyal, további jogkövetkezmények nélkül jogosult felmondani a határozott időtartamú előfizetői szerződést a 10.1.2. pontban megjelölt felmondási jogot kizáró körülmények hiányában. 9.13.6. Az Előfizető a határozott idejű előfizetői szerződést a szolgáltatás nyújtásának megkezdésétől számított 14 napon belül azonnali hatállyal felmondhatja, ha a) az előfizetői szerződés további teljesítéséhez fűződő érdeke azon okból szűnt meg, hogy az előfizetői szerződésben megjelölt előfizetői hozzáférési ponton vagy cím, helyrajzi szám szerint megjelölt igénybevételi helyen a szolgáltatás minősége nem felel meg az előfizetői szerződésben foglaltaknak vagy nem vehető igénybe, vagy b) az internet-hozzáférés szolgáltatás nem teszi lehetővé a Szolgáltató által az előfizetői szerződés részeként nyújtott digitális tartalom vagy alkalmazás elérését, használatát. 9.13.7. Ha az üzlethelyiségen kívül kötött és a távollévők között megkötött előfizetői szerződés esetén a Szolgáltató az előfizetői szerződés teljesítését már az elállási jog gyakorlására nyitva álló határidőn belül megkezdi, az Előfizetőt az előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül indokolás nélküli, azonnali hatályú felmondási jog illeti meg,
Az előfizetői jogviszony létrejötte Az előfizetői jogviszony úgy jön létre, hogy az Előfizető a Szolgáltató ajánlatát tartalmazó Előfizetői Szerződés feltételeit elfogadja azáltal, hogy az Előfizetői Szerződés megkötésére irányuló jognyilatkozatát ráutaló magatartással megteszi. Szolgáltató központi Ügyfélszolgálati irodájában, márkaképviseletein és viszonteladóinál, illetve webshopján és telefonos ügyfélszolgálatán fogadja az Igénybejelentőtől a Szolgáltatás igénybevételére vonatkozó bejelentését. A Webshop/Önkiszolgáló felület nem elérhető az Egyedi limitkezeléssel érintett és speciális szolgáltatást igénybe vevő Előfizetőknek. Az igénybejelentés időpontja az az időpont, amikor az összes szükséges adatot hiánytalanul tartalmazó igénybejelentés és az összes szükséges kapcsolódó irat a Szolgáltató valamely fenti ügyfélkapcsolati helyére megérkezik. Az igénybejelentésnek tartalmaznia kell a Szolgáltatás igénybevételére vonatkozó minden lényeges feltételt, így különösen, a Szolgáltatás igénybevételének kívánt kezdő időpontját és az egyéb lényeges feltételeket. A Szolgáltató egyes Szolgáltatásai tekintetében meghatározhatja, hogy az Igénybejelentő mely elérhetőségén tehet az adott Szolgáltatással kapcsolatban igénybejelentést, azaz ilyen esetben a Szolgáltató az adott Szolgáltatása tekintetében az igénybejelentést nem köteles valamennyi/bármely elérhetőségén befogadni. Az egyes Szolgáltatásokra vonatkozó akciós feltételek és ÁSZF-ek közzététele nem minősülnek a Szolgáltató által tett szerződéses ajánlatnak, így a Szolgáltatót ezekkel összefüggésben ajánlati kötöttség nem terheli. Helyhez kötött szolgáltatás esetében az Igénybejelentő a Szolgáltatás Hozzáférési Pont létesítését csak olyan ingatlanba kérheti, amely a Szolgáltató Szolgáltatási Területén helyezkedik el, és amelyet az Igénybejelentő jogszerűen használ, és ahol az Előfizetői Szerződésből fakadó kötelezettségeinek – például, de nem kizárólagosan a Szolgáltató általi ellenőrzés, és hibaelhárítás biztosítása – eleget tud tenni. Mobil szolgáltatás esetében tekintettel a szolgáltatás jellegére – különösen arra, hogy a Szolgáltatást az Igénybejelentő nem helyhez kötötten kívánja igénybe venni, hanem több helyszínen – nem szükséges az igény teljesíthetőségének a vizsgálata. Szolgáltató az Előfizetői Szerződést az erre irányuló igénybejelentés megtételével egyidejűleg megkötheti. A Szolgáltató a Szolgáltatás igénybevételére vonatkozó Előfizetői Szerződés megkötésére irányuló igénybejelentés a Szolgáltatóhoz való beérkezését, illetve jelenlévők között az Igénybejelentő erre irányuló bejelentéséről való tudomásszerzést követően haladéktalanul, de legfeljebb 15 napon belül elvégzi az igény teljesíthetősége érdekében szükséges vizsgálatait, és ezen határidőn belül nyilatkozik és értesíti az Igénybejelentőt arról, hogy a) az igény teljesíthető, és ezzel egyidejűleg megjelöli a Szolgáltatás nyújtásának megkezdésére vállalt kötelezettség teljesítésének legkésőbbi időpontját;
Vivő/zaj viszony az előfizetői hozzáférési ponton az adatgyűjtési időszakban mért televízió műsorcsatorna vivő/zaj viszony az előfizetői hozzáférési pontokon. A mutató az előfizetői hozzáférési ponton mért vivő/zaj viszony mérési eredményei alapján kerül meghatározásra, az alapadatokat hitelesített mérőműszer szolgáltatja.
Eljárás a jogviszony megszűnése esetén (1) Ha az igénylő az előfizetői hozzáférési pont létesítése előtt a belépési díjelőleget, vagy a belépési díjat megfizette, de a létesítés előtt igénylését visszavonja, vagy az Előfizetői szerződését megszünteti, részére a befizetett díjat Szolgáltató visszautalja. (2) A Szolgáltató az előfizetői szerződés megszűnése esetén a beruházási hozzájárulást vagy belépési díjat, továbbá a szerelési díjat nem fizeti vissza az Előfizető részére. (3) Ha az előfizetői jogviszony megszűnése miatt, vagy bármely más okból a szolgáltatás igénybe vételéhez szükséges, a Szolgáltató által biztosított berendezés leszerelése válik szükségessé, az Előfizető köteles azt a Szolgáltatónak haladéktalanul, de legkésőbb 30 napon belül átadni, illetőleg a berendezés leszerelését lehetővé tenni. (4) Az előfizetői szerződés megszűnésekor az Előfizető köteles a részére átadott, a Szolgáltató tulajdonát képező eszközöket és azok tartozékait hiánytalanul visszaszolgáltatni a Szolgáltatónak. Ha az Invitel szerelője a szerződés megszűnését követően 15 napon belül nem kísérli meg az eszközök leszerelését, akkor az Előfizetőnek kell hiánytalanul visszajuttatnia az eszközöket a Szolgáltató részére 30 napon belül. Előfizető az eszközt vagy eszközöket a Szolgáltató ügyfélszolgálati pontjain adhatja le, vagy saját költségén, postai úton az ügyfélszolgálat levelezési címére is megküldheti. A Szolgáltató valamennyi ügyfélszolgálatán lehetővé teszi a Szolgáltató tulajdonát képező, az előfizető részére átadott eszköz visszaszolgáltatását. Az eszközöket a Szolgáltató átvételi elismervénnyel veszi át. Az átvételi elismervény 1 évig megőrizendő. Amennyiben az Előfizető e kötelezettségének nem tesz eleget, vagy amennyiben a Szolgáltató tulajdonát képező eszközök és azok tartozékai illetve berendezés sérült, megsemmisült, úgy a Szolgáltató jogosult az ÁSZF 2. sz. mellékletében (Díjszabás) meghatározott kártérítési díja(ka)t kiszámlázni, vagy annak hiányában az igazolt kárát az Előfizetőre hárítani. (5) Az Előfizetővel történő előzetes egyeztetés alapján a Szolgáltató végzi el a berendezések leszerelését bérelt vonali, vagy más adatátviteli szolgáltatások, DECT, ISDN30 és alközponti telefonszolgáltatások, IPTV szolgáltatás, FTTH alapú optikai hozzáférés, Wnet mikrohullámú telefon és internet szolgáltatások esetén. (6) Amennyiben az Előfizető e kötelezettségének nem tesz eleget, vagy amennyiben a berendezés sérült, megsemmisült, úgy a Szolgáltató jogosult az ÁSZF 2. sz. mellékletében (Díjszabás) meghatározott kártérítési díjat kiszámlázni, vagy annak hiányában az igazolt kárát az Előfizetőre hárítani. (7) A Szolgáltató a megszűnt előfizetői szerződéshez rendelt előfizetői hívószámot (telefonszámot) a jogviszony megszűnését követő 3 (három) hónapig nem rendeli más Előfizetőhöz.
Előzetes tájékoztató Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: / (KÉ-szám/évszám) A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap) Eljárást megindító, illetve meghirdető felhívás Dinamikus beszerzési rendszerben használt egyszerűsített hirdetmény A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: / (KÉ-szám/évszám) A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap) Egyéb korábbi közzététel (adott esetben) A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: / (KÉ-szám/évszám) A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap) A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: / (KÉ-szám/évszám) A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)