Joglemondás Hiánya mintaszakaszok

Joglemondás Hiánya. A jelen Megállapodásból eredő bármely jogosultságról való lemondás kizárólag annak a félnek az írásbeli nyilatkozata alapján lehetséges, amely ellen a jogosultságot érvényesíteni kívánják. A joglemondás (akár kifejezett, akár beleértett) nem értelmezhető úgy, hogy a fél lemondott volna jogának érvényesítéséről egy másik, eltérő, vagy időben későbbi jogsértés miatt.
Joglemondás Hiánya. Ha valamelyik fél nem követeli meg a másik féltől a jelen Megállapodásban foglalt bármely kötelezettség szigorú teljesítését, az semmilyen módon nem befolyásolja a későbbi kötelezettség érvényesítésére vonatkozó jogát, és a felek bármelyikének a kötelezettségszegéstől való mentesülése nem tekinthető bármely korábbi vagy későbbi kötelezettségszegéstől való mentesülésnek. A mentesülés csak akkor hatályos, ha az konkrét, visszavonhatatlan és írásban történik.

Related to Joglemondás Hiánya

  • Viharkár Az olyan légmozgás toló vagy szívó hatása által okozott kár, amelynek sebessége eléri óránként az 54 kilomé- tert (15 m/s), a továbbiakban vihar*. – A viharral egyidejűleg • a vihar által megrongált tetőn • a nyílászárón (nyitva hagyotton is) keresztül beömlő csapadékvíz által okozott kár. – A vihar által elsodort, ledöntött, lesza- kított és a biztosított vagyontárgyakhoz csapódott tárgyak által okozott kár. – a helyiségen belül keletkezett léghuzat által okozott kár, – az épületek üvegezésében (ide nem értve az előtetők üvegezését) keletke- zett kár, – a szabadban tárolt ingóságokban (ide értve a lábon álló növényi kultúrákat is) keletkezett kár – az építés, felújítás alatt álló épületek vihar által megrongált ideiglenes fedé- sén keresztül beömlő csapadékvíz által okozott kár.

  • Tartózkodás meghosszabbítása Amennyiben a biztosítottnak külföldön tartózkodását kórházi elbocsátását követően – orvosilag indokolt esetben – meg kell hosszabbítania, vagy ha- zaszállítására, illetve hazautazására a sürgősségi ellátás biztosítási/baleseti káresemény miatt csak az eredetileg tervezettnél későbbi időpontban ke- rülhet sor, a biztosító fedezi a felmerülő, legfeljebb 5 éjszakára szóló szál- lodaköltségeket, illetve a hazautazással kapcsolatos, számlával igazolt többletköltségeket – maximum a kötvényben rögzített összeghatárig – mind a biztosított, mind pedig a vele együtt külföldön tartózkodó, Utazási Biztosítással rendelkező hozzátartozója részére.

  • Fogalmi meghatározások Antenna jel: Az Érintéses fizetési technológia szimbóluma.

  • A szerződés alanyainak jogai és kötelezettségei 21 19.1. Közlési és változásbejelentési kötelezettség 21 19.2. Titoktartási kötelezettség 21 19.3. Személyes adatkezelésre vonatkozó tudnivalók 26 19.4. Felmentés, felhatalmazás 27 19.5. Szerződésre jellemző értékek módosítása 27 19.6. Napi tájékozódási lehetőség 27

  • Az Eladó visszatérítési kötelezettségének módja A 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 22. §-nak megfelelő elállás vagy felmondás esetén az Eladó a fogyasztónak visszajáró összeget a fogyasztó által igénybe vett fizetési móddal megegyező módon téríti vissza. A fogyasztó kifejezett beleegyezése alapján az Eladó a visszatérítésre más fizetési módot is alkalmazhat, de a fogyasztót ebből adódóan semmilyen többletdíj nem terhelheti. A Fogyasztó által hibásan és/vagy pontatlanul megadott bankszámlaszám vagy postai cím következtében történő késedelem miatt az Eladó-t felelősség nem terheli.

  • Fagyasztott élelmiszerek megromlása Biztosítási eseménynek minősül, ha a fagyasztószekrényben, mélyhűtőládában, 0 °C hőmérséklet alatt tárolt élelmiszerek áramkimaradás következtében megromlanak.

  • Sorozatkár A felelősségbiztosítás keretében alkal- mazandó fogalom, melynek jelentése: több, azonos okból bekövetkezett, idő- ben összefüggő káresemény, amelyet viseli a kockázatot. A biztosítási esemé- nyekre vonatkozó szabályok (jelen feje- zet 4. pontja) a területi hatályt érintő további rendelkezéseket tartalmaznak. A felelősségi kár okozásának időpontja az a nap, amikor a biztosított károkozó/ jogsértő magatartást tanúsított. Amennyiben a károkozás mulasztás- sal valósult meg, úgy a károkozás időpontja az a nap, amelyen az elmu- lasztott cselekményt még a kár bekö- vetkezése nélkül pótolni lehetett volna. A felelősségi kár bekövetkezésének időpontja az a nap, amikor a felelős- ségi kár bekövetkezett a károsultnál/ sérelmet szenvedett félnél, illetve ha ez nem határozható meg, akkor az a nap, amikor a felelősségi kárt a biztosított vagy a károsult/sérelmet szenvedett fél először észlelte, vagy kellő gondosság- gal észlelhette volna.

  • Fogalommeghatározások A jelen ÁSZF-ben, és a jelen ÁSZF alapján kötött Egyedi előfizetői szerződésekben használt fogalmak meghatározása:

  • Vonatkozó jogszabályok A Szerződésre a magyar jog előírásai az irányadóak, és különösen az alábbi jogszabályok vonatkoznak:

  • Fogalom meghatározások A jelen Általános Szerződési Feltételek alkalmazása tekintetében: