Jognyilatkozatok átadása. 2.3.5.1. Ha a jogszabály a jognyilatkozat érvényességéhez írásbeliséget követel meg, akkor a jognyilatkozat kizárólag akkor érvényes, ha az megfelel a Ptk.-ban előírt írásbeliség követelményének, azaz alkalmas a jognyilatkozatban fog- lalt tartalom változatlan visszaidézésére, a nyilatkozattevő személyének és a nyilatkozat megtétele időpontjának azo- nosítására. 2.3.5.2. Minden más esetben a biztosítóhoz intézett nyi- latkozat a biztosítóval szemben akkor hatályos, ha azt írásban, vagy e-mailen, vagy faxon, vagy elektronikus úton, a biztosító által üzemeltetett Ügyfélportálon vagy a www. xxxxxxx.xx oldalon keresztül, vagy egyéb maradandó esz- közzel tették, és az a biztosító tudomására jut. 2.3.5.3. A biztosító szerződéssel kapcsolatos elektroni- kus úton megküldött (e-mail) jognyilatkozata – e-termék választása, vagy e-kommunikációban való megállapodás esetében – abban az időpontban tekintendő megérkezett- nek, amikor azt a biztosító igazolható módon kiküldte a szerződő által megadott e-mail címre, vagy a biztosító az általa üzemeltetett Ügyfélportálra elhelyezte. 2.3.5.4. A szerződést a felek kizárólag postai úton, szemé- lyesen az ügyfélszolgálati vagy ügyfélkapcsolati pontokon vagy legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátott elektronikus dokumentumban mondhatják fel. A biztosító e körben joghatályosnak fogadja el a szerződő által az Ügyfélportálon közölt felmondást is. 2.3.5.5. A szerződéssel kapcsolatos jognyilatkozat meg- érkezettnek tekintendő, ha a postai úton megküldött dokumentum kézbesítése azért volt sikertelen, mert azt a címzett az általa megadott elérhetőségen nem vette át („nem kereste”, „ismeretlen”, „elköltözött”). Ebben az eset- ben a megérkezés napjának a postai kézbesítés második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapot kell tekinteni. 2.3.5.6. A biztosító ezúton felhívja a figyelmet az e-mail útján történő adattovábbítás kockázataira, tekintettel arra, hogy az e-mailben vagy annak csatolmányaként történő adatküldés nem minősül biztonságos csatornának.
Appears in 3 contracts
Samples: Insurance Agreement, Insurance Agreement, Insurance Agreement
Jognyilatkozatok átadása. 2.3.5.12.3.4.1. Ha a jogszabály a jognyilatkozat érvényességéhez írásbeliséget követel meg, akkor a jognyilatkozat kizárólag akkor érvényes, ha az megfelel a Ptk.-ban előírt írásbeliség követelményének, azaz alkalmas a jognyilatkozatban fog- lalt tartalom változatlan visszaidézésére, a nyilatkozattevő személyének és a nyilatkozat megtétele időpontjának azo- nosítására.
2.3.5.22.3.4.2. Minden más esetben a biztosítóhoz intézett nyi- latkozat a biztosítóval szemben akkor hatályos, ha azt írásban, vagy e-mailen, vagy faxon, vagy elektronikus úton, a biztosító által üzemeltetett Ügyfélportálon vagy a www. xxxxxxx.xx xxx.xxxxxxx.xx oldalon keresztül, vagy egyéb maradandó esz- közzel tettékeszközzel tet- ték, és az a biztosító tudomására jut.
2.3.5.32.3.4.3. A biztosító szerződéssel kapcsolatos elektroni- kus elektronikus úton megküldött (e-mail) jognyilatkozata – e-termék választása, vagy e-kommunikációban való megállapodás válasz- tása esetében – abban az időpontban tekintendő megérkezett- nekmegérke- zettnek, amikor azt a biztosító igazolható módon kiküldte a szerződő által megadott e-mail címre, vagy a biztosító az általa üzemeltetett Ügyfélportálra elhelyezte.
2.3.5.42.3.4.4. A szerződést a felek kizárólag postai úton, szemé- lyesen az ügyfélszolgálati vagy ügyfélkapcsolati pontokon vagy legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátott elektronikus dokumentumban mondhatják fel. A biztosító e körben joghatályosnak fogadja el a szerződő által az Ügyfélportálon közölt felmondást is.
2.3.5.52.3.4.5. A szerződéssel kapcsolatos jognyilatkozat meg- érkezettnek megérke- zettnek tekintendő, ha a postai úton megküldött dokumentum dokumen- tum kézbesítése azért volt sikertelen, mert azt a címzett az általa megadott elérhetőségen nem vette át („nem kereste”, „ismeretlen”, „elköltözött”). Ebben az eset- ben esetben a megérkezés napjának a postai kézbesítés második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapot kell tekinteni.
2.3.5.62.3.4.6. A biztosító ezúton felhívja a figyelmet az e-mail útján történő adattovábbítás kockázataira, tekintettel arra, hogy az e-mailben vagy annak csatolmányaként történő adatküldés nem minősül biztonságos csatornának.
Appears in 3 contracts
Samples: Insurance Policy, Insurance Policy, Ügyfél Tájékoztató És Szerződési Feltételek
Jognyilatkozatok átadása. 2.3.5.12.3.4.1. Ha a jogszabály a jognyilatkozat érvényességéhez írásbeliséget követel meg, akkor a jognyilatkozat kizárólag akkor érvényes, ha az megfelel a Ptk.-ban előírt írásbeliség követelményének, azaz alkalmas a jognyilatkozatban fog- lalt tartalom változatlan visszaidézésére, a nyilatkozattevő személyének és a nyilatkozat megtétele időpontjának azo- nosítására.
2.3.5.22.3.4.2. Minden más esetben a biztosítóhoz intézett nyi- latkozat a biztosítóval szemben akkor hatályos, ha azt írásban, vagy e-mailen, vagy faxon, vagy elektronikus úton, a biztosító által üzemeltetett Ügyfélportálon vagy a www. xxxxxxx.xx oldalon keresztül, vagy egyéb maradandó esz- közzel tették, és az a biztosító tudomására jut.
2.3.5.32.3.4.3. A biztosító szerződéssel kapcsolatos elektroni- kus elektronikus úton megküldött (e-mail) jognyilatkozata – e-termék választása, vagy e-kommunikációban való megállapodás válasz- tása esetében – abban az időpontban tekintendő megérkezett- nekmegérke- zettnek, amikor azt a biztosító igazolható módon kiküldte a szerződő által megadott e-mail címre, vagy a biztosító az általa üzemeltetett Ügyfélportálra elhelyezte.
2.3.5.42.3.4.4. A szerződést a felek kizárólag postai úton, szemé- lyesen az ügyfélszolgálati vagy ügyfélkapcsolati pontokon vagy legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátott elektronikus dokumentumban mondhatják fel. A biztosító e körben joghatályosnak fogadja el a szerződő által az Ügyfélportálon közölt felmondást is.
2.3.5.52.3.4.5. A szerződéssel kapcsolatos jognyilatkozat meg- érkezettnek tekintendő, ha a postai úton megküldött dokumentum kézbesítése azért volt sikertelen, mert azt a címzett az általa megadott elérhetőségen nem vette át („nem kereste”, „ismeretlen”, „elköltözött”). Ebben az eset- ben a megérkezés napjának a postai kézbesítés második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapot kell tekinteni.
2.3.5.62.3.4.6. A biztosító ezúton felhívja a figyelmet az e-mail útján történő adattovábbítás kockázataira, tekintettel arra, hogy az e-mailben vagy annak csatolmányaként történő adatküldés nem minősül biztonságos csatornának.
Appears in 2 contracts
Samples: Insurance Agreement, Insurance Agreement
Jognyilatkozatok átadása. 2.3.5.1. Ha a jogszabály a jognyilatkozat érvényességéhez írásbeliséget követel meg, akkor a jognyilatkozat kizárólag akkor érvényes, ha az megfelel a Ptk.-ban előírt írásbeliség követelményének, azaz alkalmas a jognyilatkozatban fog- lalt tartalom változatlan visszaidézésére, a nyilatkozattevő személyének és a nyilatkozat megtétele időpontjának azo- nosítására.
2.3.5.2. Minden más esetben a biztosítóhoz intézett nyi- latkozat a biztosítóval szemben akkor hatályos, ha azt írásban, vagy e-mailen, vagy faxon, vagy elektronikus úton, a biztosító által üzemeltetett Ügyfélportálon vagy a www. xxxxxxx.xx oldalon keresztül, vagy egyéb maradandó esz- közzel tették, és az a biztosító tudomására jut.
2.3.5.3. A biztosító szerződéssel kapcsolatos elektroni- kus úton megküldött (e-mail) jognyilatkozata – e-termék választása, vagy e-kommunikációban való megállapodás esetében – abban az időpontban tekintendő megérkezett- nekmegérke- zettnek, amikor azt a biztosító igazolható módon kiküldte a szerződő által megadott e-mail címre, vagy a biztosító bizto- sító az általa üzemeltetett Ügyfélportálra illetve Allianz Küldeményeim Portálra elhelyezte.
2.3.5.4. A szerződést a felek kizárólag postai úton, szemé- lyesen az ügyfélszolgálati vagy ügyfélkapcsolati pontokon vagy legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátott elektronikus dokumentumban mondhatják fel. A biztosító e körben joghatályosnak fogadja el a szerződő által az Ügyfélportálon közölt felmondást is.
2.3.5.5. A szerződéssel kapcsolatos jognyilatkozat meg- érkezettnek megérke- zettnek tekintendő, ha a postai úton megküldött dokumentum dokumen- tum kézbesítése azért volt sikertelen, mert azt a címzett az általa megadott elérhetőségen nem vette át („nem kereste”, „ismeretlen”, „elköltözött”). Ebben az eset- ben esetben a megérkezés napjának a postai kézbesítés második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapot kell tekinteni.
2.3.5.6. A biztosító ezúton felhívja a figyelmet az e-mail útján történő adattovábbítás kockázataira, tekintettel arra, hogy az e-mailben vagy annak csatolmányaként történő adatküldés nem minősül biztonságos csatornának.
Appears in 1 contract
Samples: Insurance Agreement