Common use of Jogviták peren kívüli elintézése Clause in Contracts

Jogviták peren kívüli elintézése. A Bank kifejezi azon szándékát, hogy a Számlatulajdonossal szemben esetleges jogviták elsődleges peren kívüli rendezésére törekszik. A Bank tájékoztatja a Számlatulajdonost, hogy jogvita peren kívüli rendezésére igénybe veheti a kereskedelmi és iparkamarák mellett működő békéltető testület, illetve 2011. július 01. napját követően a fogyasztó Számlatulajdonos a Pénzügyi Békéltető Testület közreműködését egyezség létrehozásának megkísérlése, ennek eredménytelensége esetén pedig az ügyben való döntés meghozatala céljából. A Bank tájékoztatja a Számlatulajdonost, hogy a békéltető testület döntésének kötelezésként való elfogadó (alávetési) nyilatkozata kiadásáról az egyedi ügy kapcsán hozza meg döntését és adja ki az erre vonatkozó nyilatkozatát. A Bank tájékoztatja a Számlatulajdonost, hogy peren kívüli rendezés hiányában a Polgári Perrendtartás 31. §-a alapján a szerződésből eredő jogvita – a pert kezdeményező fél (felperes) választása szerint – a másik fél (alperes) lakóhelye vagy székhelye szerint általánosan illetékes bíróság helyett az ügyletkötés vagy a teljesítés helyének bírósága előtt is megindítható. A számlaszerződés tekintetében a teljesítés helyének a Bank 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx Xxxxxx xxxx 8. szám alatti székhelye minősül, amelyet a fenti illetékességi okok tekintetében a Bank alkalmaz. A Bank felügyeleti hatósága a Magyar Nemzeti Bank (1013 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxxxx 00.)

Appears in 4 contracts

Samples: www.merkantil.hu, www.merkantil.hu, www.merkantil.hu

Jogviták peren kívüli elintézése. A Bank kifejezi azon szándékát, hogy a Számlatulajdonossal szemben esetleges jogviták elsődleges peren kívüli rendezésére törekszik. A Bank tájékoztatja a Számlatulajdonost, hogy jogvita peren kívüli rendezésére igénybe veheti a kereskedelmi és iparkamarák mellett működő békéltető testület, illetve 2011. július 01. napját követően a fogyasztó Számlatulajdonos a a Pénzügyi Békéltető Testület közreműködését egyezség létrehozásának megkísérlése, ennek eredménytelensége esetén pedig az ügyben való döntés meghozatala céljából. A Bank tájékoztatja a Számlatulajdonost, hogy a békéltető testület döntésének kötelezésként való elfogadó (alávetési) nyilatkozata kiadásáról az egyedi ügy kapcsán hozza meg döntését és adja ki az erre vonatkozó nyilatkozatát. A Bank tájékoztatja a Számlatulajdonost, hogy peren kívüli rendezés hiányában a Polgári Perrendtartás 31. §-a alapján a szerződésből eredő jogvita – a pert kezdeményező fél (felperes) választása szerint – a másik fél (alperes) lakóhelye vagy székhelye szerint általánosan illetékes bíróság helyett az ügyletkötés vagy a teljesítés helyének bírósága előtt is megindítható. A számlaszerződés tekintetében a teljesítés helyének a Bank 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx Xxxxxx xxxx 8. szám alatti székhelye minősül, amelyet a fenti illetékességi okok tekintetében a Bank alkalmaz. A Bank felügyeleti hatósága a Magyar Nemzeti Bank (1013 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxxxx 00.)

Appears in 2 contracts

Samples: www.merkantil.hu, www.merkantil.hu