Jótállás (garancia), termékszavatosság. 10.1. A Licenc Szolgáltató a Ptk. 248 §. alapján a szerződés teljes tartama alatt jótáll a leszállított szoftverért, a telepítési, installálási, üzembe helyezési munkálatokért, és azért, hogy a szoftver a jelen szerződésnek megfelelő célra alkalmas, továbbá általános és díjmentes jótállást vállal a programozási hiba következtében előforduló működési hibák esetére. A jótállás érvényesítése egy javított, vagy egy módosított változat átadásával és installálásával történik. A jótállási idő alatt bejelentett követelések a jótállási idő lejárta után is érvényesíthetők. A jótállás és termékszavatosság esete nem terjed ki a hardver-meghibásodás okozta esetekre, valamint az alapszoftverekben (operációs rendszer, adatbázis kezelő, távfelügyeleti szoftver) található hibákra. Továbbá a jótállás nem terjed ki azokra az esetekre, amikor vírusfertőzés következtében következik be meghibásodás. Ilyen esetekben, az adatok visszanyerését csak akkor tudja biztosítani a Szolgáltató, amennyiben a Megbízó a mentésekhez szükséges távközlési, hardver és szoftver infrastruktúrát biztosítja. A Szerződő Felek megállapodnak, hogy a Szolgáltató javaslatot tesz az alkalmazható alapszoftverekre. Amennyiben a Szolgáltató a javasolt alapszoftver hibáját észleli, erről tájékoztatja a Megbízót, és a Megbízóval együttműködve mindent megtesz annak érdekében, hogy az észlelt hibák a Megbízó üzemszerű működését ne akadályozzák. Az alapszoftver hibáira visszavezethető meghibásodás esetén az alapszoftverek gyártóival a Megbízó veszi fel a kapcsolatot, a Szolgáltató iránymutatása alapján. Az adatok visszaállítása a mentési jegyzőkönyvben rögzített adatokra terjed ki. A mentési jegyzőkönyvet a Szerződő Felek közösen dolgozzák ki. 10.2. A Szerződő Felek rögzítik, hogy a szerződésben vállalt kötelezettségeknek a Szolgáltató csak akkor tud eleget tenni, ha a rendszer működéséhez szükséges, de harmadik fél által biztosított szoftverek, ill. szolgáltatások megfelelően működnek. (pl. elektronikus időbélyeg szolgáltató). A Szolgáltató minden elképzelhető erőfeszítést megtesz, saját költségére és kockázatára, hogy a harmadik fél által biztosított szoftverek, ill. szolgáltatások és az általa biztosított rendszer együttműködése a lehető legmagasabb műszaki színvonalon kerüljön megvalósításra.
Appears in 1 contract
Samples: Közbeszerzési Eljárás Dokumentáció
Jótállás (garancia), termékszavatosság. 10.111.1. A Licenc Szolgáltató a Ptk. 248 6:171-6:173 §. alapján a szerződés teljes tejes tartama alatt jótáll a leszállított szoftverért, a telepítési, installálási, üzembe helyezési munkálatokért, és azért, hogy a szoftver a jelen szerződésnek megfelelő célra alkalmas, továbbá általános és díjmentes jótállást vállal a programozási hiba következtében előforduló működési hibák esetére. A jótállás érvényesítése egy javított, vagy egy módosított változat átadásával és installálásával történik. A jótállási idő alatt bejelentett követelések a jótállási idő lejárta után is érvényesíthetők. A jótállás és termékszavatosság esete nem terjed ki a hardver-meghibásodás okozta esetekre, valamint az alapszoftverekben (operációs rendszer, adatbázis kezelő, távfelügyeleti szoftver) található hibákra. Továbbá a jótállás nem terjed ki azokra az esetekre, amikor vírusfertőzés következtében következik be meghibásodás. Ilyen esetekben, az adatok visszanyerését csak akkor tudja biztosítani a Szolgáltató, amennyiben a Megbízó a mentésekhez szükséges távközlési, hardver és szoftver infrastruktúrát biztosítja. A Szerződő Felek megállapodnak, hogy a Szolgáltató javaslatot tesz az alkalmazható alapszoftverekre. Amennyiben a Szolgáltató a javasolt alapszoftver hibáját észleli, erről tájékoztatja a Megbízót, és a Megbízóval együttműködve mindent megtesz annak érdekében, hogy az észlelt hibák a Megbízó üzemszerű működését ne akadályozzák. Az alapszoftver hibáira visszavezethető meghibásodás esetén az alapszoftverek gyártóival a Megbízó veszi fel a kapcsolatot, a Szolgáltató iránymutatása alapján. Az adatok visszaállítása a mentési jegyzőkönyvben rögzített adatokra terjed ki. A mentési jegyzőkönyvet a Szerződő Felek közösen dolgozzák ki.
10.211.2. A Szerződő Felek rögzítik, hogy a szerződésben vállalt kötelezettségeknek a Szolgáltató csak akkor tud eleget tenni, ha a rendszer működéséhez szükséges, de harmadik fél által biztosított szoftverek, ill. szolgáltatások megfelelően működnek. (pl. elektronikus időbélyeg szolgáltató). A Szolgáltató minden elképzelhető erőfeszítést megtesz, saját költségére és kockázatára, hogy a harmadik fél által biztosított szoftverek, ill. szolgáltatások és az általa biztosított rendszer együttműködése a lehető legmagasabb műszaki színvonalon kerüljön megvalósításra.
Appears in 1 contract
Jótállás (garancia), termékszavatosság. 10.1. A Licenc Szolgáltató a Ptk. 248 6:171 – 6:173 §. alapján a szerződés teljes tejes tartama alatt jótáll a leszállított szoftverért, a telepítési, installálási, üzembe helyezési munkálatokért, és azért, hogy a szoftver a jelen szerződésnek megfelelő célra alkalmas, továbbá általános és díjmentes jótállást vállal a programozási hiba következtében előforduló működési hibák esetére. A jótállás érvényesítése egy javított, vagy egy módosított változat átadásával és installálásával történik. A jótállási idő alatt bejelentett követelések a jótállási idő lejárta után is érvényesíthetők. A jótállás és termékszavatosság esete nem terjed ki a hardver-meghibásodás okozta esetekre, valamint az alapszoftverekben (operációs rendszer, adatbázis kezelő, távfelügyeleti szoftver) található hibákra. Továbbá a jótállás nem terjed ki azokra az esetekre, amikor vírusfertőzés következtében következik be meghibásodás. Ilyen esetekben, az adatok visszanyerését csak akkor tudja biztosítani a Szolgáltató, amennyiben a Megbízó a mentésekhez szükséges távközlési, hardver és szoftver infrastruktúrát biztosítja. A Szerződő Felek megállapodnak, hogy a Szolgáltató javaslatot tesz az alkalmazható alapszoftverekre. Amennyiben a Szolgáltató a javasolt alapszoftver hibáját észleli, erről tájékoztatja a Megbízót, és a Megbízóval együttműködve mindent megtesz annak érdekében, hogy az észlelt hibák a Megbízó üzemszerű működését ne akadályozzák. Az alapszoftver hibáira visszavezethető meghibásodás esetén az alapszoftverek gyártóival a Megbízó veszi fel a kapcsolatot, a Szolgáltató iránymutatása alapján. Az adatok visszaállítása a mentési jegyzőkönyvben rögzített adatokra terjed ki. A mentési jegyzőkönyvet a Szerződő Felek közösen dolgozzák ki.
10.2. A Szerződő Felek rögzítik, hogy a szerződésben vállalt kötelezettségeknek a Szolgáltató csak akkor tud eleget tenni, ha a rendszer működéséhez szükséges, de harmadik fél által biztosított szoftverek, ill. szolgáltatások megfelelően működnek. (pl. elektronikus időbélyeg szolgáltató). A Szolgáltató minden elképzelhető erőfeszítést megtesz, saját költségére és kockázatára, hogy a harmadik fél által biztosított szoftverek, ill. szolgáltatások és az általa biztosított rendszer együttműködése a lehető legmagasabb műszaki színvonalon kerüljön megvalósításra.
Appears in 1 contract
Samples: Közbeszerzési Eljárás
Jótállás (garancia), termékszavatosság. 10.1. A Licenc Szolgáltató a Ptk. 248 6:171-6:173 §. alapján a szerződés teljes tartama alatt jótáll a leszállított szoftverért, a telepítési, installálási, üzembe helyezési munkálatokért, és azért, hogy a szoftver a jelen szerződésnek megfelelő célra alkalmas, továbbá általános és díjmentes jótállást vállal a programozási hiba következtében előforduló működési hibák esetére. A jótállás érvényesítése egy javított, vagy egy módosított változat átadásával és installálásával történik. A jótállási idő alatt bejelentett követelések a jótállási idő lejárta után is érvényesíthetők. A jótállás és termékszavatosság esete nem terjed ki a hardver-meghibásodás okozta esetekre, valamint az alapszoftverekben (operációs rendszer, adatbázis kezelő, távfelügyeleti szoftver) található hibákra. Továbbá a jótállás nem terjed ki azokra az esetekre, amikor vírusfertőzés következtében következik be meghibásodás. Ilyen esetekben, az adatok visszanyerését csak akkor tudja biztosítani a Szolgáltató, amennyiben a Megbízó a mentésekhez szükséges távközlési, hardver és szoftver infrastruktúrát biztosítja. A Szerződő Felek megállapodnak, hogy a Szolgáltató javaslatot tesz az alkalmazható alapszoftverekre. Amennyiben a Szolgáltató a javasolt alapszoftver hibáját észleli, erről tájékoztatja a Megbízót, és a Megbízóval együttműködve mindent megtesz annak érdekében, hogy az észlelt hibák a Megbízó üzemszerű működését ne akadályozzák. Az alapszoftver hibáira visszavezethető meghibásodás esetén az alapszoftverek gyártóival a Megbízó veszi fel a kapcsolatot, a Szolgáltató iránymutatása alapján. Az adatok visszaállítása a mentési jegyzőkönyvben rögzített adatokra terjed ki. A mentési jegyzőkönyvet a Szerződő Felek közösen dolgozzák ki.
10.2. A Szerződő Felek rögzítik, hogy a szerződésben vállalt kötelezettségeknek a Szolgáltató csak akkor tud eleget tenni, ha a rendszer működéséhez szükséges, de harmadik fél által biztosított szoftverek, ill. szolgáltatások megfelelően működnek. (pl. elektronikus időbélyeg szolgáltató). A Szolgáltató minden elképzelhető erőfeszítést megtesz, saját költségére és kockázatára, hogy a harmadik fél által biztosított szoftverek, ill. szolgáltatások és az általa biztosított rendszer együttműködése a lehető legmagasabb műszaki színvonalon kerüljön megvalósításra.
Appears in 1 contract
Jótállás (garancia), termékszavatosság. 10.111.1. A Licenc Szolgáltató a Ptk. 248 §. alapján a szerződés teljes tejes tartama alatt jótáll a leszállított szoftverért, a telepítési, installálási, üzembe helyezési munkálatokért, és azért, hogy a szoftver a jelen szerződésnek megfelelő célra alkalmas, továbbá általános és díjmentes jótállást vállal a programozási hiba következtében előforduló működési hibák esetére. A jótállás érvényesítése egy javított, vagy egy módosított változat átadásával és installálásával történik. A jótállási idő alatt bejelentett követelések a jótállási idő lejárta után is érvényesíthetők. A jótállás és termékszavatosság esete nem terjed ki a hardver-meghibásodás okozta esetekre, valamint az alapszoftverekben (operációs rendszer, adatbázis kezelő, távfelügyeleti szoftver) található hibákra. Továbbá a jótállás nem terjed ki azokra az esetekre, amikor vírusfertőzés következtében következik be meghibásodás. Ilyen esetekben, az adatok visszanyerését csak akkor tudja biztosítani a Szolgáltató, amennyiben a Megbízó a mentésekhez szükséges távközlési, hardver és szoftver infrastruktúrát biztosítja. A Szerződő Felek megállapodnak, hogy a Szolgáltató javaslatot tesz az alkalmazható alapszoftverekre. Amennyiben a Szolgáltató a javasolt alapszoftver hibáját észleli, erről tájékoztatja a Megbízót, és a Megbízóval együttműködve mindent megtesz annak érdekében, hogy az észlelt hibák a Megbízó üzemszerű működését ne akadályozzák. Az alapszoftver hibáira visszavezethető meghibásodás esetén az alapszoftverek gyártóival a Megbízó veszi fel a kapcsolatot, a Szolgáltató iránymutatása alapján. Az adatok visszaállítása a mentési jegyzőkönyvben rögzített adatokra terjed ki. A mentési jegyzőkönyvet a Szerződő Felek közösen dolgozzák ki.
10.211.2. A Szerződő Felek Xxxxx rögzítik, hogy a szerződésben vállalt kötelezettségeknek a Szolgáltató csak akkor tud eleget tenni, ha a rendszer működéséhez szükséges, de harmadik fél által biztosított szoftverek, ill. szolgáltatások megfelelően működnek. (pl. elektronikus időbélyeg szolgáltató). A Szolgáltató minden elképzelhető erőfeszítést megtesz, saját költségére és kockázatára, hogy a harmadik fél által biztosított szoftverek, ill. szolgáltatások és az általa biztosított rendszer együttműködése a lehető legmagasabb műszaki színvonalon kerüljön megvalósításra.
Appears in 1 contract
Samples: Közbeszerzési Eljárás Dokumentáció