Józsefváros a demensekért szolgáltatás mintaszakaszok

Józsefváros a demensekért szolgáltatás. Az Ezüstfenyő Gondozóház és a Jelzőrendszeres Házi-segítségnyújtás integráltan részt vesz a Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete által biztosított Speciális gondozást igénylők segítése elnevezésű programban, mely a demencia kórképpel rendelkező személyek és hozzátartozóik életvitelének segítségére fókuszál. A kerületben bevezetett szolgáltatás a demenciában szenvedőknek, családjuknak, a velük foglalkozó szakembereknek nyújt segítséget abban, hogy a demencia bármely tünetében szenvedőt nagyobb biztonságban tudjuk. Demencia kórkép igazolása többféle módon lehetséges pl:, Demencia Centrum, pszichiáter, neurológus, geriáter szakorvos, háziorvos által. Az önkormányzat 2016. 12. 01-én hozott döntés alapján - a Józsefvárosban élő demens személyek részére térítésmentes adathordozót biztosít. Az adathordozónak csak annyi információt szabad tartalmaznia, mellyel mások nem tudnak visszaélni (nem azonosítható be lakóhely stb.), ezért egy telefonszám (+36 (1) 299-2030) és egy kód került feltüntetésre a karszalagon. Célunk folyamatosan bővíteni azt a kört, ahonnan az információ eljuttatható az érintett célcsoporthoz. Sarkadiné Balogh Erika szakmai vezető 2021. téli és tavaszi hónapjai elsősorban és meghatározó módon a járvány elleni védekezésről szóltak. A közösségi házba való belépésekkor kézfertőtlenítés, testhőmérséklet mérés, szóbeli illetve írásbeli adatfelvételek zajlottak, a közös helyiségek, irodák naponta több alkalommal voltak fertőtlenítve, folyamatos volt a kézfertőtlenítő pontok, a távolságtartás és a maszkhasználat ellenőrzése, szünetelt a vendégfogadás, megváltozott az ügyfélfogadás és a munkavégzés (home office) menete, stb. Aktívan segítettük az oltásokról való tájékoztatást, valamint a kliensek oltásra való regisztrációját is. A nyár beköszöntével újra megindulhattak a csoportos foglalkozások, szabadidős programok, így volt lehetőség Családi Grill Napra, füvészkerti sétára és hajókirándulásra is. Az év első felében 11 felnőtt ügyfelünk vett részt OKJ-s képzésen, és szerzett új szakmai végzettséget. Ősszel 10 éves lett a LÉLEK-Program. A szakmai találkozókkal, nyílt napokkal tarkított ünneplési terveinket végül a járványhelyzet ismételt fokozódása miatt nem sikerült megvalósítanunk, így helyette kreatív pályázatot hirdettünk az ügyfeleink számára. A gyermek és a felnőtt korcsoportban is érkeztek pályázatok, amelyeket minden esetben tárgyi jutalmakkal is értékeltünk. Klienseinket a lakhatási feltételek biztosításán túl támogattuk segítő beszélge...

Related to Józsefváros a demensekért szolgáltatás

  • A telefonszolgáltatók esetében a számhordozással kapcsolatos eljárás részletes szabályai Az ÁSZF tárgyát képező szolgáltatás vonatkozásában nem értelmezhető. Az ÁSZF tárgyát képező szolgáltatás vonatkozásában nem értelmezhető. Az ÁSZF tárgyát képező szolgáltatás vonatkozásában nem értelmezhető.

  • A Szolgáltató egyoldalú szerződésmódosítása (1) A Szolgáltató az Egyedi előfizetői szerződést egyoldalúan kizárólag az Eht-ban meghatározott keretek között, az ÁSZF-ben vagy az Egyedi előfizetői szerződésben írt feltételek fennállása esetén, az ÁSZF egyoldalú módosítása útján módosíthatja.

  • Szolgáltatásra jogosultak köre A biztosító szolgáltatására a biztosított jogosult. Ha a biztosított ingatlannak több tulajdonosa van, az egyes tulajdo- nosok a tulajdoni hányaduk arányában jogosultak az Épület vagyoncsoportba tartozó vagyontárgyak káraival kapcso- latos szolgáltatásra.

  • A számhordozással, a szünetmentes szolgáltatóváltással, a közvetítőválasztással kapcsolatos eljárások részletes szabályai Az ÁSZF tárgyát képező szolgáltatás vonatkozásában nem értelmezhető.

  • A szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei, a szolgáltatás igénybevételének korlátai 2.1.3.1. A szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele a kiépített kábeltelevízió hálózat,jogi feltétele az írásban megkötött előfizetői szerződés. A szolgáltatás igénybevételéhez a 4.4. pont szerinti elektronikus hírközlési végberendezés is szükséges, és amelynek hiánya vagy alkalmatlansága esetén az Előfizető a saját felelősségére köt előfizetői szerződést. A Szolgáltató kötelezettsége nem terjed ki a végberendezés szolgáltatására.

  • Az előfizető által kezdeményezett szerződésmódosítás esetei, feltételei, a módosítás teljesítésének határideje 12.2.1. Az Előfizető átírás címén kérheti a Szolgáltatótól az egyedi előfizetői szerződés módosításaként az Előfizető személyének módosítását, ha személyében szerződés, vagy egyéb jogcímen történő jogutódlás következtében változás történik. Az átírás iránti kérelem akkor minősül alaki és tartalmi szempontból megfelelőnek, ha tartalmazza: - a jogelőd Xxxxxxxxx és jogutód Előfizető által aláírt együttes nyilatkozatát az átírás kérelmezésére, és - a jogutód Előfizető mindazon adatait, melyek az előfizetői szerződés megkötéshez szükségesek, és - mellékletként az átírás alapjául szolgáló tények vagy az átírás okának hitelt érdemlő dokumentummal való igazolását (pl. szerződéssel, bírósági végzéssel, ítélettel vagy más dokumentummal). Átírásra – a Szolgáltató eltérő nyilatkozata hiányában – csak abban az esetben kerülhet sor, ha a meglévő esetleges díjtartozást a felek valamelyike illetve a jogutód az átírással egyidejűleg rendezi. Az átírás időpontját az átírást kérő felek az átírási kérelemben határozzák meg azzal a feltétellel, hogy az átírási kérelmet legalább 15 nappal a kért időpont előtt kell benyújtani. E rendelkezésektől a Szolgáltató az Előfizető kérésére eltekinthet, ha azt nyilvántartási rendszere lehetővé teszi. Az átírás teljesítésének határideje nem lehet több mint a Szolgáltató által meghatározott alaki és tartalmi követelményeknek megfelelő átírási kérelem beérkezésétől számított 15 nap. A Szolgáltató az Előfizető kérésére köteles az általa az átírás teljesítésére általa vállalt határidőn belül az átírást teljesíteni, vagy az átírás elutasításáról az Előfizetőt értesíteni. Amennyiben a szolgáltató az átírást az ÁSZF-ben vállalt határidőn belül nem teljesíti, kötbért köteles fizetni a 7.4. pont szerint. Az átírási kérelmet a Szolgáltató az alaki és tartalmi követelményeknek megfelelő (beleértve a szükség szerinti mellékletekkel való ellátottságú) kérelem benyújtásától számított 15 napon belül köteles teljesíteni. Ha az átírás során a régi és új Előfizetők előfizetői kategóriája (egyéni/üzleti) megváltozik, akkor az átírás időpontjától az új Előfizetőnek az új előfizetői kategóriára vonatkozó előfizetési díjakat kell megfizetnie. Amennyiben az Előfizető előfizetői minőségét üzleti előfizetőre olyan csomag vonatkozásában igényli, melyben levő szolgáltatás vonatkozásában a Szolgáltató nem jogosult üzleti előfizetők felé történő értékesítésre, úgy a szerződésmódosítás nem jön létre, vagy az Előfizető által egyidejűleg módosított csomag igénybevételre vonatkozó módosított tartalommal jön létre. Az Előfizető az előfizetői hozzáférési pont kiépítése előtt kérheti igénybejelentése átírását is. Ha a régi és új Előfizető által a hatályos ÁSZF szerint fizetendő díjak eltérnek, a díjkülönbözetet az átíráskor kell rendezni. Az átírás díját a 4. sz. melléklet tartalmazza. A Szolgáltató átírás esetén az Előfizető nem kötelezheti belépési díj fizetésére. A jelen pontban írtak nem alkalmazhatók, ha az átírással egyidejűleg az előfizetői hozzáférési pont helye is megváltozik (áthelyezés).

  • A szolgáltatás szüneteltetése, korlátozása, felfüggesztése 5.1. Az előfizetői szolgáltatás szüneteltetésének esetei, feltételei, az előfizető által kérhető szüneteltetés leghosszabb időtartama, a díjfizetéshez kötött szünetelés esetei

  • Tájékoztatás arról, hogy a szolgáltatás egyetemes szolgáltatás-e A jelen ÁSZF szerinti szolgáltatás nem minősül egyetemes szolgáltatásnak.

  • A szolgáltatás igénybevehetőségének földrajzi területe A szolgáltatási terület Magyarország területe, azonban a kábeltelevízió, IPTV, telefon és internet szolgáltatások esetén a szolgáltatás kizárólag a hírközlési hatóság nyilvántartása szerinti használatba vételi vagy fennmaradási engedéllyel rendelkező hálózatán érhető el. A szolgáltatási terület felsorolását jelen ÁSZF I, J., K és F. Melléklete tartalmazza.

  • A gyártó (forgalmazó) milyen esetben mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól? A gyártó (forgalmazó) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy: – a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy – a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy – a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered. A gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania. Xxxxxxxx figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet. Termékszavatossági igényének eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a gyártóval szemben érvényesítheti.