Készpénz felvétel mintaszakaszok

Készpénz felvétel. A Számlavezető hely lehetőséget biztosít a Számlatulajdonosoknak készpénzfelvételi utalvány-füzet igénylésére, amely forint készpénzfelvételre használható fel. Az Ügyfél a pénzforgalmi számla terhére kiállított készpénzfelvételi utalvánnyal, a Számlavezető hellyel kötött Pénzforgalmi Keretszerződés alapján készpénzt vehet fel a Számlavezető hely, illetve az Ügyfél által megjelölt számlavezetett pénzforgalmi szolgáltató (Takarékszövetkezet) kijelölt pénztáránál. A Számlavezető hely a készpénzfelvételi utalványt – átvételi elismervény ellenében – a nála bejelentett módon aláírt meghatalmazásban szereplő személynek adja ki. A készpénzfelvételi utalványt jól olvashatóan, tintával, golyóstollal vagy írógéppel kell kitölteni. A felvenni kívánt összeget számmal és betűvel azonosan kell megjelölni, a kiállítás hónapját betűvel kell feltüntetni, s ezt követően a készpénzfelvételi utalványt a Számlavezető helynél bejelentett módon alá kell írni. Az utalványlapot (az utalványt és a terhelési értesítést) a rovatoknak, illetve az előnyomott szövegnek megfelelően olvashatóan kell kiállítani úgy, hogy utólagos betoldás vagy egyéb módosítás, illetve hamisítás lehetősége kizárt legyen. Az utalványlapon a keltezés rovatba a kiállítás helyét és idejét (év, hó, nap) kell bejegyezni, a hónapot mindig betűkkel megjelölve (megjelölhető rövidítve is). Az Ügyfélnek a készpénzfelvételi utalványt lehetőleg 1.000,- Ft-ra kerekítve kell kiállítania. Ettől eltérni csak indokolt esetben (pl. a számlamegszüntetése esetén) lehet. A készpénzfelvételi utalvány előlapján a kibocsátó Számlatulajdonos megnevezheti a készpénzfelvétellel megbízott természetes személyt. Ilyenkor a kiszolgáló pénztár az utalvány összegét csak a megnevezett személynek fizeti ki. Ha a készpénzfelvételi utalvány előlapján a kibocsátó Számlatulajdonos nem nevez meg készpénzfelvétellel megbízott személyt, úgy a kiszolgáló pénztár az utalvány összegét a bemutató személynek fizeti ki. A személyazonosságot minden esetben igazolni kell. A kiszolgáló pénztár a készpénzfelvételi utalvány igazolt, illetve az azt bemutató benyújtójával az utalvány hátlapját - az összeg átvételének elismeréseként - aláíratja, és feltünteti az igazolásnál, illetve a pénzfelvétel során felhasznált személyi okmány adatait. A beváltott készpénzfelvételi utalvány alapján a Számlavezető hely a kifizetett összeggel a kibocsátó Számlatulajdonos – készpénzfelvételi utalványon megjelölt – pénzforgalmi számláját megterheli. Ha a kellő időben bemutatott ké...
Készpénz felvétel. A Számlatulajdonos köteles a tárgynapot megelőző nap 12:00 óráig bejelenteni a Hirdetményben meghatározott összeg feletti kifizetési igényét (nagyösszegű kifizetések). Amennyiben a Számlatulajdonos az általa bejelentett összeg felvételét elmulasztja, a Takarékszövetkezet jogosult a Számlatulajdonos fizetési számláját a Hirdetményben meghatározott mértékű díj összegével megterhelni. A Számlatulajdonos/Meghatalmazott személyesen a Takarékszövetkezet bármely fiókjában kezdeményezhet készpénz felvételt a pénzforgalmi számlájáról. A készpénzfelvételi tranzakciók fedezeti összegét [amennyiben az a tárgynapon a kijelölt kifizető helyen kifizetésre kerül] a Számlavezető hely a tárgynapon könyveli.
Készpénz felvétel. A Számlatulajdonos kezdeményezhet forint készpénz felvételt a fizetési számlájáról oly módon, hogy a Számlavezető helynek személyesen benyújtja az előírt módon kitöltött kifizetési bizonylatot (készpénz felvételi lap). Az 1.000.000,- Ft, azaz egymillió forint feletti kifizetési igényét a Számlatulajdonosnak a tényleges pénztári tranzakció kezdeményezését megelőzően, legkésőbb az előző banki munkanapon 14.00 óráig kell a Számlavezető helynek bejelentenie.
Készpénz felvétel. A Számlatulajdonos/Meghatalmazott személyesen a Takarékszövetkezet bármely fiókjában kezdeményezhet készpénz felvételt a fizetési számlájáról. A készpénzfelvételi tranzakciók fedezeti összegét (amennyiben az a tárgynapon a kijelölt kifizető helyen kifizetésre kerül) a Takarékszövetkezet a tárgynapon könyveli.

Related to Készpénz felvétel

  • Különös szerződési feltetelek („KSZF”) csonttörés

  • Az általános szerződési feltételek elérhetősége 1.6.1. A Szolgáltató az ÁSZF-et az ügyfélszolgálatán és internetes oldalán teszi hozzáférhetővé. A Szolgáltató az ÁSZF-et tartós adathordozón vagy elektronikus levélben térítésmentesen, illetve az előfizető kérésére nyomtatott formában bocsátja előfizetői számára rendelkezésre.

  • A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) alaki követelményei és hatályosságának feltételei XVII.1. A biztosítási szerződés alanyai szerződéses nyilatkozataikat az alábbiakban meghatározott módon és formában tehetik meg, azok csak ilyen alakban érvényesek: – a biztosító címére megküldött és aláírt postai levél, – a biztosító által megjelölt és közzétett faxszámra elküldött és aláírással ellátott faxküldemény, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött szkennelt és aláírással ellátott okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött nyilatkozat, amennyiben a nyilatkozatot tevő ügyfél az elektronikus kommunikációhoz előzetesen hozzájárulását adta, és a nyilatkozatot a hozzájárulás során közölt elektronikus levelezési címről továbbítja a biztosító felé, – a biztosító bármely ügyfélszolgálatán személyesen vagy más által leadott, aláírt okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett telefonszámon megtett nyilatkozat, azon jognyilatkozatok kivételével, amelyek tekintetében a telefo- non történő jognyilatkozattételt a biztosító csak külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén teszi lehetővé, – egyes, a biztosító által meghatározott szerződésekre vonatkozó jognyilatkozatok tekintetében, külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén, a biztosító által működtetett internetes szerződéskezelő és ügyfélszolgálati rendszerben (Szerződéseim rendszer) megtett és a biztosító által rögzített, archivált nyilatkozat, – egyes, a biztosító által meghatározott szerződésekre vonatkozó jognyilatkozatok tekintetében, külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén a biztosító Telefonos ügyfélszolgálata útján megtett és a biztosító által hangfelvételen rögzített nyilatkozat formájában. A nyilatkozattételi lehetőséget a biztosító egyes szerződések és nyilatkozattípusok esetében fentiektől eltérően határozhatja meg, illetve továb- bi rendelkezéseket határozhat meg, melyeket a szerződésre vonatkozó általános, vagy különös szerződési feltételek, vagy a felek között külön e tárgyban létrejött megállapodás tartalmaz. A biztosítási esemény bejelentésére és határidejére vonatkozó rendelkezéseket a biztosítási szerződésre vonatkozó általános és különös szer- ződési feltételek tartalmazzák.

  • Az ajánlatok felbontásának feltételei Dátum, helyi idő: 2018.10.01 13:00

  • Egyedi feltételek A Szolgáltató feladata a Szolgáltatás interfészig történő eljuttatásához szükséges valamennyi berendezés telepítése, valamint az ehhez szükséges kábelezés. Az Előfizető által biztosított berendezések, valamint a Szolgáltató által szállított berendezések közötti összeköttetés megteremtése nem a Szolgáltató feladata. Az Előfizető a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges használatára bocsátott technikai eszközök szolgáltató általi felszerelésében köteles együttműködni és a szerződés hatálya alatt felelősséget vállalni a hivatkozott eszközök rendeltetésszerű használatáért és épségben való megőrzéséért. Az előfizető a szerződés hatálya alatt a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges, a szolgáltató által felszerelt végberendezések és technikai eszközök teljes vagy részleges meghibásodásáért, megrongálódásáért, rendeltetésszerű használatra alkalmatlanná válásáért, elvesztéséért, megsemmisüléséért – a felróhatóság függvényében – felelősséggel tartozik. Szolgáltató fenntartja magának a jogot arra, hogy az Előfizető által biztosított csatlakozó berendezést a Szolgáltatás használatbavétele előtt megvizsgálja valamint a Szolgáltatás teljes futamideje alatt bármikor ellenőrizheti. Abban az esetben, ha a Szolgáltató véleménye alapján ezen berendezések nem alkalmasak a Szolgáltatás használatára, Szolgáltató jogosult kérni az Előfizetőtől a Szolgáltatás vételére alkalmas berendezések biztosítását. Amennyiben az Előfizető ezen kötelezettségének nem tesz eleget, illetve írásban kifejezetten ragaszkodik az általa biztosított berendezések beépítéséhez, abban az esetben Szolgáltató a Szolgáltatás minőségéért nem vállal felelősséget. Az Előfizető köteles a Szolgáltató által előzetesen megjelölt időpontra helyiségeit, a Szolgáltatás fogadására alkalmas állapotban a Szolgáltató rendelkezésére bocsátani. Ennek megtörténtéig a Szolgáltató a munkavégzést megtagadhatja. A munkahely rendeltetésszerű állapotban tartásáért, a munka-, baleset-, tűz- és vagyonvédelmi szabályok betartásáért mindenkor az Előfizető felelős. Az Előfizetőt terhelik a helyszínen szükséges szerelési munkálatok, valamint a Szolgáltatás eredeti telepítése után a Előfizető részéről felmerülő esetleges egyéb változtatások költségei. A szolgáltatási szerződés megkötése, illetve annak minden módosítása írásban történik. A szerződés hatályba lépésének, azaz a Szolgáltatásnyújtás megkezdésének napja az a nap, amelyen a Szolgáltató és az Előfizető közös megegyezéssel megállapodnak. Amennyiben az Előfizető a határozott idejű kedvezményes időszak lejárta előtt a szerződéses jogviszony megszüntetése céljából írásbeli nyilatkozatot nem terjeszt elő, úgy a szerződés a mindenkor hatályos Általános Szerződési Feltételekben rögzített feltételekkel marad hatályban.

  • Általános szerződési feltételek Jelen dokumentum alapján létrejött szerződés nem kerül iktatásra, kizárólag elektronikus formában kerül megkötésre, nem minősül írásbeli szerződésnek, magyar nyelven íródik, magatartási kódexre nem utal. A webshop működésével, megrendelési, és szállítási folyamatával kapcsolatosan felmerülő kérdések esetén a megadott elérhetőségeinken rendelkezésére állunk. Jelen Ászf hatálya Szolgáltató weblapján (xxxx://xxxxxxx.xxxxx.xx) és aldomainjein történő jogviszonyokra terjed ki. Jelen Ászf folyamatosan elérhető a következő weboldalról: xxxx://xxxxxxx.xxxxx.xx és letölthető az alábbi linkről: xxxx://xxxxxxx.xxxxx.xx/xxxx.xx

  • A Szerződő Felek egyrészről a rövidített elnevezés: MÁV FKG Kft. székhelye: 5137 Jászkisér, Xxxxxxxxxxx xx 00. levelezési címe: 0000 Xxxxxxxx, Xxxx xxxx 0/E. számlavezető pénzintézete: K&H Bank Zrt. számlaszáma: 10200971-21521542-00000000 számla beküldési címe: 1426 Budapest, Pf.: 24. adószáma: 11267425-2-16 cégbíróság és cégjegyzék száma: Szolnoki Törvényszék Cégbírósága Cg.00-00-000000 képviseli: Xxxx Xxxxx ügyvezető mint Bérlő (a továbbiakban: Bérlő) másrészről a rövidített elnevezés: székhelye: levelezési címe: számlavezető pénzintézete: számlaszáma: számlázási címe: adószáma: cégbíróság és cégjegyzék száma: képviseli: mint Xxxxxxxx (a továbbiakban: Xxxxxxx, a felek együtt: szerződő felek) az alábbiakban meghatározott feltételekkel eszközbérleti szerződést kötnek.

  • Különös Szerződési Feltételek Jelen szerződés alkalmazásában az Általános Szerződési Feltételekben rögzítetteken túl: A Biztosító maximális kártérítése az egyes biztosítási események kapcsán: Orvosi segítségnyújtás a Biztosított külföldi utazása során bekövetkező betegség vagy baleset esetén 100,000,000 Ft Térítés csonttörés esetén 10,000 Ft Kórházi napi térítés 5000 Ft/nap Sürgősségi fogászati ellátás 150 Euró Egészségügyi okból történő szállítás vagy hazaszállítás, a Biztosított az utazás során bekövetkező betegsége vagy balesete esetén nincs korlát A Biztosított utazásának megszakítása hozzátartozó elhalálozása esetén nincs korlát A Biztosított utazásának megszakítása szokásos lakhelyén, vagy üzlethelységében történt váratlan esemény miatt nincs korlát A Biztosított hozzátartozójának utazása és elszállásolása 200,000 Ft A Biztosított tartózkodási idejének meghosszabbodása baleset vagy betegség következtében (maximum 10 nap) 52 000 Ft/nap A Biztosítottal együtt utazó személyek szállítása vagy hazaszállítása nincs korlát

  • Elállási nyilatkozat, a fogyasztót megillető elállási vagy felmondási jog gyakorlása A fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. §-ban biztosított jogát az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozat útján, vagy a honlapról is letölthető nyilatkozat-minta felhasználásával gyakorolhatja.

  • Egyéb feltételek Az Előfizető felel az előfizetői hozzáférési pont után, saját vagy harmadik fél tulajdonában lévő hálózatrész telefonszolgáltatás igénybevételére való műszaki alkalmasságáért. Ha az említett hálózat műszaki alkalmatlansága miatt a Szolgáltatás nem létesíthető, illetve nem nyújtható, a bekövetkező kiesésért Szolgáltató nem vállal felelősséget.