Fizetési Megbízások mintaszakaszok

Fizetési Megbízások. Átutalási megbízás (eseti, állandó, csoportos, határidős)
Fizetési Megbízások. A Számlavezető hely a fizetési megbízások teljesítése során - jogszabályban meghatározott eseteket kivéve - kizárólag a megbízó fizetési megbízásban foglalt rendelkezései szerint jár el. A Számlavezető hely szóban, telefonon keresztül közölt illetve e-mail üzenet formájában továbbított fizetési megbízást nem fogad el. A Számlavezető hely befogadja a személyesen benyújtott, postai úton feladott, illetve – vonatkozó szerződés kiegészítés megkötése esetében, az abban foglalt rendelkezéseknek megfelelően – elektronikus úton érkezett megbízásokat. A megbízásokat a Számlavezető hely az érkezésük sorrendjében teljesíti, az idősorrendet kötelezően megelőző, teljesítendő tételek kivételével. Az érkezés sorrendjére vonatkozóan a Számlavezető hely nyilvántartása az irányadó. A készpénzfelvételi tételeket – a kötelezően sorba állított tételek kivételével – a Számlavezető hely azonnal lekönyveli, tekintet nélkül az egyéb beérkezett, rögzített tételekre. A hiányosan vagy pontatlanul adott megbízásokért a Számlavezető hely felelősséget nem vállal és az ezzel kapcsolatosan felmerülő költségekkel a Számlatulajdonos számláját megterheli. A Számlavezető hely a megbízásokat akkor teljesíti, ha a megbízáson lévő aláírás(ok)nak a bankszámla felett rendelkezésre jogosult(ak) bejelentett aláírásával való azonosság megállapítható. Amennyiben a hatályos jogszabályok alapján az azonosításnak a kötelező esete áll fenn, a Számlavezető hely akkor teljesíti a megbízást, ha az azonosítandó személy azonosítását el tudta végezni. A Számlavezető hely jogosult banki tévedés esetén a Számlatulajdonos jóváhagyása nélkül, de értesítése mellett, korrigálni a számlán történt hibás jóváírásokat vagy terheléseket. A számlavezető hely a megbízási díjak, jutalékok, kamatok mértékét, továbbá az alkalmazott árfolyamokat, az egyes fizetési módoknál alkalmazott teljesítési határidőket, egyes egyéb számlavezetési feltételeket Hirdetményeiben teszi közzé. A Takarékszövetkezet a Fizetési megbízások benyújtásának és teljesítésének rendjéről szóló Tájékoztatóban meghatározza a munkanapon belül azt a záró időpontot, ameddig a fizetési megbízásokat átveszi. Ezen belül meghatározza azt a végső benyújtási határidőt, ameddig az átvett és befogadott megbízások teljesítéséből rá háruló feladatokat tárgynapon teljesíti. A végső benyújtási határidő és a záró időpont közötti átvett, valamint a nem munkanapon beérkezett megbízások teljesítéséből adódó feladatokat – ha az ügyfél későbbi határidőt nem jelöl meg vagy jogsz...
Fizetési Megbízások. 14 5.1. Előzetes tájékoztatás 14 5.2. A fizetési megbízás benyújtása, átvétele, azonosítása 15
Fizetési Megbízások kezelése‌‌‌
Fizetési Megbízások. 14 4.1. A MEGBÍZÁS TELJESÍTÉSÉNEK HELYE 14 4.2. A MEGBÍZÁSOK ÁTVÉTELE 14 4.3. A MEGBÍZÁSOK KÖZLÉSE 14 4.4. A MEGBÍZÁS TELJESÍTÉSE 14 4.5. A MEGBÍZÁSOK FEDEZETE 15 4.6. Törölt rendelkezés 15 4.7. Beszámítási jog, törvényes zálogjog 15 4.8. A MEGBÍZÁSOK TOVÁBBÍTÁSA 15 4.9. Felelősségi szabályok fizetési műveletek kapcsán 15
Fizetési Megbízások. 21 2.4.1. Átutalási megbízások 21 2.4.1.1. Hitelintézetnél vezetett saját számlák közötti átvezetés 22 2.4.1.2. Egyszerű („eseti”) átutalási megbízás 22 2.4.1.3. Csoportos átutalás kezdeményezése 22 2.4.1.4. Rendszeres átutalási megbízás 22 2.4.1.5. Egyenlegtől függő rendszeres átutalási megbízás 22 2.4.1.6. VIBER rendszeren keresztül indított átutalási megbízás 23 2.4.2. Hatósági átutalások/átutalási végzés 23 2.4.3. Nemzetközi EGT tagállamon belüli és EGT tagállamon kívüli fizetési műveletek 23 2.4.3.1. Jóváírások 24 2.4.4. Beszedési megbízások 25 2.4.4.1. Csoportos beszedési felhatalmazás befogadása, a beszedés teljesítése 25 2.4.4.2. Csoportos beszedési megbízás benyújtása 26 2.4.4.3. Felhatalmazó levélen alapuló beszedési megbízás 26 2.4.4.4. Váltó, csekk 26 2.4.4.5. Visszatérítés 26 2.4.5. Készpénzforgalmi megbízások 27 2.4.5.1. Postai készpénz-átutalási megbízás 27 2.4.5.2. Postai készpénz-kifizetési utalvány 28
Fizetési Megbízások 

Related to Fizetési Megbízások

  • Fizetési módok Az Előfizető saját választása szerint (i) a Szolgáltató által megküldött postai készpénz-átutalási megbízás útján; (ii) pénzintézeten keresztül, banki átutalás illetve csoportos beszedési megbízás útján; (iii) belföldi postautalvány befizetésével; vagy (iv) – Díjnet rendszer használata esetén - bankkártyás fizetéssel egyenlítheti ki számláit. Az itt meghatározott fizetési módok esetében Előfizetőnek kell gondoskodnia a pénz egyértelmű azonosítására vonatkozó adatok közléséről, illetve a pontos adatok megadásáért, melynek elmulasztásából eredő következményekért az Előfizető felel. A számla azon a napon kiegyenlített, amikor a Szolgáltató bankszámláján az Előfizető által fizetett összeg jóváírásra kerül.

  • Díjfizetési módok A szolgáltatások díjának lerovása történhet a feladónál, vagy a címzettnél készpénzzel vagy átutalással. Bérmentesítő gép alkalmazására nincs lehetőség. Készpénzes fizetés: A Szolgáltató a feladó írásbeli utasításának megfelelően készpénzes számlát állít ki a felvételt követően a feladónak, vagy a kézbesítéskor a címzettnek. Átutalásos fizetés: A Szolgáltató külön megállapodás esetében átutalásos számlát állít ki a feladó vagy a címzett részére.

  • Az előfizetőnek a szolgáltatás igénybevételével kapcsolatos egyéb kötelezettségei 79 13.1. Az együttműködési és tájékoztatási kötelezettség 79 13.2. A szolgáltatás rendeltetésszerű használata 80 13.3. A végberendezéssel, vagy az előfizetőnek átadott, de a szolgáltató tulajdonát képező más elektronikus hírközlő eszközökkel kapcsolatos kötelezettségek 80 13.4. Az adatváltozás bejelentése, adatszolgáltatás 81

  • Tájékoztató a fogyasztó vevőt megillető elállási jogról Fogyasztónak a Ptk. 8:1. § 1. bekezdés 3. xxxxxx szerint csak a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy minősül, így jogi személyek nem élhetnek az indokolás nélküli elállási joggal! A fogyasztót a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. § szerint megilleti az indokolás nélküli elállás joga. A fogyasztó az elállási jogát

  • Az előfizetői szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei 2.3.1.1. Előfizetői szolgáltatások – az ÁSZF-ben megjelölt kivétellel – csak írásban megkötött előfizetői szerződés alapján vehetők igénybe. Soros hálózat esetén az Előfizető a Szolgáltató által biztosított csatornakiosztást veheti igénybe, nem soros hálózat esetén az Előfizető díjcsomagok és egyben csatornacsomagok (továbbiakban: díjcsomagok) közül választhat, valamint a díjcsomag mellett külön előfizethet kiegészítő/prémium szolgáltatásra. Az Előfizető – az ÁSZF 4. sz. mellékletében rögzített eltérő rendelkezés vagy a Szolgáltatóval való eltérő megállapodás hiányában – bármely díjcsomagot igénybe veheti, illetve a jelen ÁSZF feltételei szerint módosíthatja választását. Kiegészítő/prémium szolgáltatás igénybevételének feltétele valamely csatornacsomagra vonatkozó előfizetői szerződés fennállta. A Szolgáltató új díjcsomagokat alakíthat ki saját döntése alapján, illetve a díjcsomagban levő csatornákat (továbbiakban: médiaszolgáltatások vagy csatornák) az Előfizető előzetes értesítése mellett megváltoztathatja az egyoldalú szerződésmódosítás szabályai szerint. 2.3.1.2. Egy előfizetői hozzáférési pont létesítésére illetve azon történő szolgáltatásra vonatkozóan előfizetői jogviszony egyidejűleg csak egy Előfizetővel létesíthető. 2.3.1.3. Az Előfizetők csoportjának (társasház, lakásszövetkezet) igénye esetén sor kerülhet csoportos szerződéskötésre is, mely során a csoportot illetik az Előfizető jogai és terhelik az Előfizető kötelezettségei. A csoportos szerződéskötésre a lakásszövetkezet esetén közgyűlési határozat alapján, társasház esetén a valamennyi tulajdonos által a társasházi közös képviselő részére adott meghatalmazás útján kerül sor. Az együttes kötelezettség miatt a csoport bármely tagja általi szerződésszegés a csoporttal kötött szerződés megszegését jelenti és a jogkövetkezmények is a csoportra vonatkozóan állnak be azzal, hogy a Szolgáltatót a csoport tagjai közül csak azokkal szemben jogosult a szerződéskötés megtagadására a jövőben, akik a szerződésszegő magatartást tanúsították. 2.3.1.4. A Szolgáltatót az előfizetői szerződés megkötése körében szerződéskötési kötelezettség nem terheli. A Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy az előfizetői szerződés megkötését indokolási kötelezettség nélkül megtagadja különösen, ha a) az Előfizetőnek hírközlési szolgáltatás igénybevételéből eredő díjtartozása áll fenn a Szolgáltatóval szemben, vagy b) az Előfizető korábbi előfizetői szerződésének megszűnésére 1 éven belül az Előfizető érdekkörében felmerült okból eredő felmondás miatt került sor, vagy c) a hozzáférési pont létesítésének műszaki vagy gazdasági korlátai vannak, vagy d) az igénylő – személyazonosító okmányának adatai szerint – 18. életévét még nem töltötte be és emiatt az Mttv.-nek a gyermekek és kiskorúak védelmére vonatkozó szabályainak megtarthatósága nem biztosított. 2.3.1.5. Az Előfizető szolgáltatás nyújtásának megkezdésére megjelölt határidőn belül – az üzlethelyiségen kívül és a távollévők között megkötött szerződés kivételével – nem jogosult elállni.

  • Az előfizető jogszabályban meghatározott nyilatkozatai megadásának, a nyilatkozatok módosításának, visszavonásának feltételei 12.1. Azon üzleti Előfizető esetében, amely végfelhasználónak minősülő mikrovállalkozás vagy kisvállalkozás vagy közhasznú szervezet, a Szolgáltató eltérhet az Eht. 127. § (1a), (4b), (4c) és (4g) bekezdésének, 128. § (5) bekezdésének, 129. § (1a)-(1c) bekezdésének, 134. § (14b) bekezdésének, valamint az 5. § (1)-(7) bekezdésének, 12. §-ának, 26. § (11) bekezdésének rendelkezéseitől, ha azon üzleti Előfizető, amely végfelhasználónak minősülő mikrovállalkozás vagy kisvállalkozás vagy közhasznú szervezet, legkésőbb az előfizetői szerződés megkötésekor kifejezetten hozzájárult ahhoz, hogy a Szolgáltató e rendelkezésektől részben vagy egészben eltérjen. Az Előfizető a jelen pont szerinti nyilatkozatát írásban jogosult módosítani és a Szolgáltató a módosítást a nyilvántartásaiban legfeljebb 8 napon belül átvezeti. 12.2. A természetes személy Előfizetőnek vagy a 12.1. pont szerinti végfelhasználónak minősülő mikrovállalkozásnak vagy kisvállalkozásnak vagy közhasznú szervezetnek a szerződéskötéskor kell nyilatkoznia arról, hogy az előfizetői szolgáltatást egyéni előfizetőként vagy nem egyéni (üzleti) előfizetőként kívánja igénybe venni. Amennyiben az Igénylő olyan szolgáltatáscsomagot kíván igénybe venni üzleti Előfizetőként, mely vonatkozásában a Szolgáltató nem jogosult üzleti előfizetők felé történő értékesítésre, úgy a szerződés nem jön létre, vagy az Előfizető által egyidejűleg módosított szolgáltatáscsomag iránti igényre vonatkozó módosított tartalommal jön létre. Az előfizetői minőség módosítására egyebekben a 10.2.4.1. pont szabályai az irányadók. 12.3. Az Előfizető jogosult a szerződés megkötésekor vagy azt követően nyilatkozni az elektronikus értesítés (elektronikus dokumentumban vagy az elektronikus levélben foglalt értesítés) elfogadásáról. Az Előfizető az elektronikus értesítés elfogadására vonatkozó nyilatkozatát a 10.2.4.1. pontban foglaltak szerint jogosult módosítani. 12.4. Az Előfizető jogosult a szerződés megkötésekor vagy azt követően nyilatkozni arról, hogy adatai közvetlen üzletszerzés, tájékoztatás, közvélemény- vagy piackutatás, valamint a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Grt.) 6. §-ának hatálya alá nem tartozó közvetlen üzletszerzés, illetve egyéb, a Grt. szerinti reklámnak nem minősülő tájékoztatás céljából felhasználásra kerüljenek. Az Előfizető a jelen pont szerinti nyilatkozatát írásban jogosult módosítani és a Szolgáltató a módosítást a nyilvántartásaiban legfeljebb 8 napon belül átvezeti.

  • Biztosítási események és szolgáltatások BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNY a szerződéshez tartozó különös feltéte- lekben ekként meghatározott esemény.

  • Szállítási és fizetési feltételek 4.1. A Honlapon kiválasztott és megrendelt terméket a Szolgáltató az Ügyfélnek e-mailben küldött rendelési visszaigazolásban szereplő időpontig szállítja ki az Ügyfél által a megrendelés során jelzett szállítási címre. 4.2. A megrendelt árut a Szolgáltató a megrendelést követő visszaigazoló e-mailben meghatározott szállítási időn belül köteles szolgáltatni, a szállítási idő a vételár teljes kiegyenlítését követő nap kezdődik. A szállítás fuvarozó cég igénybevételével történik. Meghatározott időpontra (órára) történő kiszállítást a Szolgáltatónak nem áll módjában vállalni, kivéve, ha erre vonatkozóan a felek külön írásban megállapodnak. 4.3. Amennyiben egy Ügyfélnek lejárt, kifizetetlen számlája van, annak kiegyenlítéséig a kiszolgálást a Szolgáltató szüneteltetheti, az újabb rendelés kiegyenlített vételárát a korábbi tartozásba beszámíthatja. Az Ügyfél a késedelembe esés időpontjától kezdődően a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes, Ptk. szerinti késedelmi kamatot köteles fizetni. A tartozások behajtásából származó valamennyi költséget az Ügyfél viseli. 4.4. Az Ügyfél köteles a kiszállítás vagy átvétel időpontjában a csomagot tételesen ellenőrizni és hiánytalan teljesítés esetén az átvételi elismervényt aláírni. Ezt követően hiányosságokra vonatkozó reklamációt a Szolgáltatónak nem áll módjában elfogadni. Amennyiben az Ügyfél bármilyen sérülést, eltérést tapasztalna, a fuvarozó az Ügyfél kérésére köteles tételesen átadni az árut és a helyszínen jegyzőkönyvet felvenni. Az így keletkezett károkért a fuvarozót terheli a felelősség. 4.5. Az Ügyfél köteles rendelésének ellenértékét megfizetni a megrendeléssel egyidejűleg, vagy a megrendelés visszaigazolását követő legkésőbb 8 napon belül. A Szolgáltató a szállítási díj változtatásának jogát fenntartja azzal, hogy a módosítás a Honlapon való megjelenéssel egyidejűleg lép hatályba. A módosítás a már megrendelt termékek vételárát nem befolyásolja. 4.6. A jelen pontban szereplő valamennyi szállítási feltétel az esetlegesen e-mailen, telefonon és személyesen leadott rendelésekre egyaránt vonatkozik.

  • Ügyfélkapcsolat, hibaelhárítás, panaszkezelés, jogviták 28 6.1. A hibabejelentések kezelése, folyamata, a vállalt hibaelhárítási határidő, a hibabejelentések nyilvántartásba vételére és a hibaelhárítására vonatkozó eljárás 28 6.2. Az előfizető jogai az előfizetői szolgáltatás hibás teljesítése esetén 32 6.3. Az előfizetői panaszok kezelése, folyamata (díjreklamáció és kártérítési igények intézése) 34 6.4. Az ügyfélszolgálat működése, az ügyfelek szolgáltató által vállalt kiszolgálási ideje 37 6.5. A tudakozó szolgáltatás igénybevétele 40 6.6. Tájékoztatás a szolgáltatással összefüggő jogviták peres és peren kívüli kezdeményezésének lehetőségéről és feltételeiről, a békéltető testülethez való fordulás jogáról, az eljárásra jogosult hatóságok, békéltető testület és egyéb szervezetek megnevezése, elérhetőségeik (cím, telefonszám, egyéb elérhetőség) feltüntetése 40

  • A biztosítási szerződéssel kapcsolatos panaszok kezelése Jelen szerződési feltételekkel kapcsolatban felmerülő esetleges kérdés, pa- nasz esetén személyesen a biztosító ügyfélszolgálati irodáiban dolgozó munkatársaihoz fordulhat. Ügyfélszolgálati irodáink elérhetőségéről a xxx.xxxxxxxx.xx weboldalunkon tájékozódhat. Telefonon keresztül a biztosító TeleCenter +00 0 000 0000 telefonszámán, illetve elektronikus levélben a xxx.xxxxxxxx.xx weboldal „Írjon nekünk” menüpontjában is állunk rendelkezésére. Amennyiben írásban kíván bejelentést tenni azt az 1380 Budapest, Pf. 1049 levélcímen és a +00 0 000 0000 telefax számon is megteheti. A biztosító felett a szakmai felügyeletet a Magyar Nemzeti Bank gyakorol- ja. A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központ elérhető- ségei: cím: 1013 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxxxx 00., levélcím: 1534 Budapest, BKKP Pf. 777, központi telefonszáma: +00 0 000 0000, helyi tarifával hív- ható telefonszám: +00 00 000 000, központi fax: +00 0 000 0000, e-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx. A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvényben foglalt fo- gyasztóvédelmi rendelkezések megsértése esetén a Magyar Nemzeti Bank- nál fogyasztóvédelmi ellenőrzési eljárást kezdeményezhet, vagy a szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződésszegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén bíró- sághoz fordulhat, vagy – amennyiben Ön fogyasztó – a Pénzügyi Békéltető Testület (cím: 1013 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxxxx 00., levélcím: 1013 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxxxx 00. vagy 1525 Budapest, Pf. 172, központi telefonszám: +00 0 000 0000, helyi tarifával hívható telefonszám: +00 00 000 000, e-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx) eljárását kezdeményezheti. A bíróság eljárására a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény rendelkezései irányadóak. Panaszkezelésre vonatkozó további részletes in- formációk, a biztosító Panaszkezelési Szabályzata megtekinthetőek a xxx.xxxxxxxx.xx weboldal „fogyasztóvédelem” menüpontjában.